Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-11 / 239. szám

1975. október 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága legutóbbi soros ülésén megtárgyalta és jóvá­hagyta a KISZ kommunista jellegének erő­sítéséért végzett pártmunkáról szóló jelen­tést és állást foglalt a tennivalókról. Az aláb­biakban némi rövidítéssel a jelentés főbb megállapításait, a vitában elhangzottakat és a pártbizottság állásfoglalásában meghatá­rozott feladatokat ismertetjük. FELELŐSSÉGGEL, ÜGYSZERETETTEL A megyei pártbizottság állásfoglalása a KISZ kommunista jellegének erősítése érdekében végzett pártmunkáról és a további feladatokról Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1970 februári ülé­sén az ifjúság és a KISZ helyzetének átfogó vizsgála­ta alapján megjelölte az if­júságpolitikai munka és pártirányításának feladatait, a KISZ kommunista jellege erősítésével kapcsolatos párt- feladatokat. A KISZ Köz­ponti Bizottsága 1974 áprili­sában 1 határozatot hozott az Ifjúsági szervezet kommu­nista vonásainak fejlesztésé­re. A megyei párt-végrehaj­tóbizottság» az ifjúsági mun­kabizottság közreműködésé­vel erre a két politikai do­kumentumra építve és össze­gezve a 'végrehajtás tapasz­talatait. A megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság — hangzott el a jelentéshez fűzött szóbeli kiegészítőben — az ifjúságpolitikai hatá­rozat megvalósításának szer­vezését és ellenőrzését fo­lyamatos és kiemelten fon­tos politikai feladatnak te­kinti. Az ifjúságpolitikai munka pártirányításában kettős feladatot kell teljesí­teni : egyrészt irányítani, koordinálni kell az ifjúság- politikai párthatározat össz­társadalmi végrehajtását, meg kell szervezni a munka- megosztást a fiatalság neve­lésében; másrészt a pártszer­veknek és pártszervezetek­nek irányítaniuk kell a Kom­munista Ifjúsági Szövetség szerveinek és szervezeteinek tevékenységét. A KISZ-re és valamennyi szervezetére, tagjainak nevelésére megkü­lönböztetett figyelmet és nagy energiát kell fordíta­nunk, mert ők a kommu­nista mozgalom aktív politi­kai erejét és tartalékát je­lentik. A társadalom osztatlan fe­lelősséget visel az ifjú nem­zedékért, de ez a különböző állami és társadalmi szerve­zetekre nézve nem azonos mértékű. A fő felelősség a pártra hárul, hiszen ő irá­nyítja azt a sokrétű politi­kai, ideológiai, kulturális és szervező munkát, amelyet a különböző politikai intézmé­nyek, termelő üzemek, tö­megmozgalmak és tömeg- szervezetek, kollektívák az ifjúság körében folytatnak. A KISZ az egyetlen tömeg­szervezet, amelyet közvetle­nül a párt irányít: ezért minden pártszeirv, pártszer­vezet a maga területén fe­lelős érte, hogy a KISZ po­litikánk szellemében dinami­kusan fejlődjön, betöltse tár­sadalmi, politikai hivatását. tervszerűen halad. Ezt a megállapítást igazolja, hogy a megyei párt-végrehajtóbi­zottság 1970-től napjainkig 25, a járási jogú pártbizott­ságok 34 alkalommal tár­gyaltak ifjúságpolitikai kér­désekről; rendszeresen ellen­őrizték és értékelték a hatá­rozat végrehajtásának hely­zetét. A testületek időről időre megvizsgálták a párt­szervek és szervezetek ifjú­ságpolitikai munkáját, össze­gezték, a pártirányítás tapasztalatait. Az alsóbb szintű pártszerveik az állami és társadalmi szervek ve­zetőit az utóbbi években 33 esetben számoltatták be a határozat végrehajtásáról. Ma már általános gyakorlat, hogy a pártalapszervezetek- ben évenként egy-ket allca- lommal napirendre tűzik a helyi KISZ szervezet mun­káját. A megyei pártbizottság foglalkozott a pártszervek irányító, segítő és ellenőrző munkájának tapasztalataival is. A KISZ szervek és szer­vezetek közvetlen pártirá- nyításában elsősorban testü­leti munka érvényesül. A megyei, valamint a járási jogú pártbizottságok a párt­irányítás szerves részeként munka terveikben rögzítik azokat, a politikai kérdése­ket, melyeket a KISZ vezető testületéinek elemezniük kell. A KlSZ-szervak tevé­kenységét ajánlásokkal !s segítik a pártszervezetek — általában rendszeresebbé vált a KISZ alapszervezetek­kel való foglalkozás. rí ben fokozatosan javul: 1975 első félévében a pártba felvett harminc éven aluli fiatalok 78 százaléka KISZ- tag volt. Ez az arány 1970- ben még 45,2 százalék volt. A pártirányításban egyik kiemelkedően fontos feladat, hogy mind nagyobb számban kapjanak kommunisták meg­bízatást az ifjúsági szerve­zetekben. E tekintetben is pozitív változások következ­tek be. így például az 1975- ben megválasztott KISZ alapszervezeti titkárok 24 százaléka, a vezetőségi ta­gok 7,4 százaléka volt párt­tag. (Ez az arány az 1969-es választáshoz viszonyítva ma­gasabb.) Az 1974—75-ös po­litikai oktatási évben a KISZ propagandistáinak közel fele pártmegbízatásként látta el feladatát. A KISZ-ben dol­gozó párttagok többsége — állapította meg a megyei pártbizottság —► eredménye­sen tesz eleget feladatainak. Pártmegbízatásuk teljesítésé­ről pártvezetőségi ülésen, taggyűlésen számoltatják be őket. A korábbi évekhez ké­pest, következetesebben kö­vetelték meg a KISZ-ben végzett pártmegbízatások tel­jesítését, s nem egy példa volt arra, hogy a mulasztó­kat a pártszervezetek felelős­ségre vonták. A tapasztalatok alapján a megyei pártbizottság arra a következtetésre jutott, hogy a KISZ-szervek és szerveze­tek pártirányítása, az ifjú­sággal való törődés egyre in­kább társadalmi, politikai je­lentőségének megfelelően a mindennapi pártmunka ré­szévé válik. A megyei pért-végrehajtó­bizottság jelentése részlete­sen foglalkozott azzal is, hogy a pártszervek és szer­vezetek hogyan vesznek részt a fiatalok munkára nevelésé­ben. hogyan segítik őket ab­ban, hogy munkahelyük kol­lektívájába jól beilleszked­jenek. Megyénkben a kezdő szak­munkások. a dolgozó fiata­lok munkába állása, fogadta­tása az üzemekben általában megfelelő. Évről évre nő azoknak az üzemeknek a száma, ahol a pártszervezet kezdeményezésére tervsze­rűen, gondosan foglalkoznak a pályakezdő fiatalokkal: ebben részt vesznek a párt­tagok, a törzsgárdatagok, az idősebb munkások. Fegyel­mezett munkájukkal, példa­adó magatartásukkal, türe­lemmel és segítőkészséggel A megyei pártbizottság ülésén nagy hangsúlyt ka­pott az a kérdés, hogy a pártszervek és szervezetek hogyan segítik a fiatalok ne­velését. A hazafias és hon­védelmi nevelésről megálla­pította a pártbizottság, hogy az az utóbbi években javult, hatékonyabbá vált. A párt­szervek jól segítik a KISZ és más társadalmi szervek e te­rületen folytatott tevékeny­ségét. A pártbizottságok irányító, segítő és ellenőrző munkája nyomán eredményesebbé vált az állami, társadalmi és tö­megszervezetek, és fegyve­res testületek együttműködé­se az ifjúság hónvédelmi ne­velésében. A szocialista ha- zafiságra való nevelést jól szolgálták a KISZ politikai akciói, az egyre szélesebbé váló védnökség! mozgalmak. A fiatalok érzelmi, s értelmi kötődése a hazához, a szülő­földhöz tartalmasabbá vált. Hazaszeretetük tettekben, al­kotó munkában jut kifeje­zésre. Ápolják a haladó, a forradalmi, munkásmozgalmi hagyományokat, ebben sok támogatást kapnak az idő­sebb párttagoktól, a munkás- mozgalom veteránjaitól. A politikai, ideológiai ne­velés terén a , pártmunka tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a fiatalok érdekében tett intézkedések erősítik a KISZ kommunista jellegét, a KISZ-tagoknak a párthoz való kötődését. A pártszervek és szerveze­tek gondosan foglalkoznak a KISZ-oktatással. a propagan­disták kiválasztásával, a tar­talmi munka színvonalának emelésével. Az 1974—75-ös nagy vonzerőt gyakorolnak a pályakezdő fiatalokra. A pártszervek és szerveze- zeték, a gazdasági vezetők és a szakszervezeti tisztségvise­lők közösen sokat tesznek azért, hogy a fiatalok jól­megismerjék munkahelyük életét, cselekvő részeseivé váljanak az üzemi feladatok megvalósításának. Az üzemi, munkahelyi demokratizmus fejlődésének részeként mind tágabb lehetőség nyílik a fia­talok számára, hogy részt ve­gyenek munkahelyük életé­nek alakításában. A pártszervezetek a KISZ- szervezettel és a szakszerve­zettel együtt első számú kez­deményezői, ösztönzői és tá­mogatói a fiatalok továbbta­nulásának. Az üzemek ösz­töndíjjal, munkaidőkedvez­ménnyel, jutalomszabadság­gal is érdekeltté teszik a fia­talokat a továbbtanulásban. A megyei pártbizottság ál­láspontja szerint a fent is­mertetett intézkedések alap­vetően hozzájárultak ahhoz, hogy megyénk ifjúságának döntő többsége helytáll a munkában, a tanulásban, ak­tívan részt vesz a szocialista brigádmozgalomban, a kü­lönböző munkamozgalmak­ban. Amig 1971-ben a szó- dialista brigádok tagjainak 25 százaléka volt 30 éven aluli, 1974-ben már 31 százaléka. A szocialista munkaverseny­ben mintegy 25 ezer fiatal vesz részt. Az ifjúságra számítani le­het a társadalmi összefogást kívánó közösségi feladatok megoldásában is. A megye fiataljai tevékeny részesei az óüpdai-bölcsődei hálózat fej­lesztésének. lelkes támogatói a közúti járműprogram, szá­mítástechnikai program meg­valósításának, a könnyűszer­kezetes építési mód beveze­tésének. Az elmúlt őszön a dolgozó fiatalok közül meg­közelítően negyvenezren, a diákfiatalok közül pedig ti­zenötezren vettek részt a mezőgazdasági munkában. oktatási évben 23 ezer 658 fiatal —- a KISZ-tagok 80,3 százaléka — tanult a KISZ különböző politikai tanfo­lyamain. A KISZ-oktatás eredményességében nagy ér­deme van a mintegy ezer propagandistának, akiknek csaknem fele párttag. Az el­múlt oktatási évben 1207 fia­tal vett részt a pártszerve­zetek különböző politikai tanfolyamain, a marxizmus— leninizmus középiskolában, esti egyetemein és annak szakosító tagozatán. A politikai oktatás ered­ményesen szolgálta a fiata­lok szocialista szellemű ne­velését. a párt politikájának jobb megismerését, elősegí­tette, hogy az aktuális poli­tikai kérdésekben tájékozot­tabbak legyenek. A jó ered­mények mellett nem hagy­ható figyelmen kívül, hogy eszmei, politikai nevelő mun­ka színvonala még elmarad az objektiv lehetőségektől, A megyei tapasztalatok elemzése, összegezése során a megyei pártbizottság fel­tárta azokat az okokat és té­nyezőket, amelyek csökken­tik a KISZ irányításában, kommunista jellegének erő­sítésében végzett pártmunka hatékonyságát. Többi között megállapítot­ta: a KISZ-szervek és szer­vezetek pártirányításában nem mindenütt érvényesül megfelelően a testületi mun­ka. A pórtirányítás fejlődé­sét akadályozza, hogy a párt­szervek egy kisebb hányada nem kíséri figyelemmel, nem segíti és nem ellenőrzi a hozzátartozó pártszervek és szervezetek ifjúságpolitikai tevékenységét. Ezeken a he­Tervszerű, eredményes munka A KISZ további fejlődésé­nek — állapította meg a pártbizottság — változatla­nul alapvető kérdése, hogy mindjobban kiteljesedj éle te­vékenységének politikai, kommunista jellege. A KISZ pártirányításával ennek az alapvető feladatnak a meg­oldását kell elősegíteni. A megyei pártbizottság az elmúlt években folytatott ifjúságpolitikai műnkéről a következőket állapította meg: « part iíjúságpolitikai ha­tározatának ismertetésében az egységes szemlélet és po­litikai gyakorlat kialakításá­ban megyénk pártszervei kellő alapossággal és körül­tekintéssel jártak el. A ha­tározat feldolgozására, a me­gyei tapasztalatokból eredő feladatok tervszerű végre­hajtására, a pártszervek és pártszervezetei-! intézkedési tervet; az állami, gazdasági, társadalmi és tömegszerveze­tek pedig munkaprogramot dolgoztak ki. A megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság az utóbbi öt évben megfelelő intézkedéseiket tett a KISZ kommunista jellegének fej­lesztésére, mindenekelőtt a pártirányítás javítására. A megyei pártbizottság intéz­kedési terve alapján a járási jogú pártbizottságok a KB határozata és a helyi körül­mények ismeretében helye­sen jelölték meg feladatai­kat, nagy figyelrriet fordítot­tak a végrehajtás megszer-. vezésére, ellenőrzésére. A Központi Bizottság ha­tározatának. végrehajtása Megüszlelg pártasgbizatás A Központi Bizottság ha­tározatának megfelelően a pártszervek és pártszerveze­tek gondot fordítanak arra, hogy az ifjúsági szervezet tagjai közül is erősítsék az MSZMP sorait. A megyei pártbizottság véleménye sze­rint a KISZ párttaggá ne­velő munkájában javuló ten­dencia érvényesül. Amíg 1970-ben a megye párttagsá­gának 10,8 százaléka volt 30 éven aluli, addig 1974 végén rrtár 12,2 százaléka. A párt­építő munka az ifjúság kö­I Iz ideológiai nevelés tapasztalatai lyeken kevés gondot fordíta­nak arra, hogy az irányítás elveit, módszereit, a KISZ alapvető feladatait, a KISZ központi és helyi szerveinek határozatait ismertessék a pártmunkásokkal, párttagok­kal. Nem kielégítő minde­nütt a pártszervek és szer­vezetek vezetőinek, a vezető testületek tagjainak és a párttagoknak személyes kap­csolata a KISZ-tagokkal. így a közvetlen tapasztalatok összegyűjtése, a közvetlen vita és a meggyőzés lehető­ségei kihasználatlanok. A KISZ kommunista jellegének erősödését hátráltatják a kü­lönböző állami, társadalmi és tömegszervezetek ifjúsági munkájában meglevő hiá­nyosságok, a pártszervek koordináló tevékenységének gyengeségei. Nemcsak a KISZ ügye A hiányosságok oka első­sorban az, hogy az irányító pártszervek gyakran nem tettek különbséget a KISZ és a többi tömegszervezet pártirány itása és ellenőrzé­se között. Nem kielégítő a vezető testületek, illetve az apparátus dolgozóinak tájé­koztatása a KISZ-re vonat­kozó párthatározatokról. A pártszervek és szerveze­tek egy része ma sem kíséri kellő figyelemmel, nem el­lenőrzi és kéri számon, hogy az irányítása alá tartozó ál­lami, gazdasági és társadal­mi szervek mit tesznek az ifjúság pályakezdésének, munkahelyi beilleszkedésé­nek megkönnyítéséért. Az alapszervezeti vezetőségek elsősorban a KISZ-titkárral építettek ki rendszeres mun­kakapcsolatot, keveset fog­lalkoznak azonban a KISZ- vezetőség többi tagjával. A jelentés vitájában a kö­vetkezőket hangsúlyozták a felszólalók: a KISZ kommu­nista jellegének erősítése nem befejezett munka, ha­nem folyamat, ezért a párt- szervezeteknek rendszeresen segíteniük kell az ifjúsági szervezet fejlődését, gondos­kodva róla, hogy kommunis­ta vonásai egyre erősebbekké váljanak. Szóba került, hogy a pártmegbízatások számon­kérése rendszlresebb le­gyen, minden pártszervezet törekedjék arra, hogy a fia­tal kommunisták konkrét feladatokat kapjanak az if­júsági szervezetben. Elhang­zott, hogy a KISZ-munka Segítésében sokat tehetnek a fiatal párttag pedagógusok, munkájukra a korábbinál jobban kell építeni, különö­sen a községekben. Tapasz­talni — mondotta az egyik felszólaló, — hogy az idő­sebb párttagok vonakodnak a fiatalok patronálásától, pedig ez igen szép feladat, nevelő ha­tása nélkülözhetetlen az if­júsági munkában. Kifogá­solható a tanintézeti párt- és ifjúsági szervezetek mun­kakapcsolatában, hogy több iskolai KISZ-szervezet titká­ba nem vesz részt a pártve­zetőség ülésein, ezért tájéko­zatlan az iskolai közösséget érintő vezetőségi és taggyű­lési döntésekről is. A felszólalók aláhúzták, hogy a párt Központi Bizott­ságának és a KISZ KB ha­tározatainak végrehajtása nemcsak a KISZ ügye, ha­nem valamennyi kummunis- táé- Az ifjúságpolitikai fel­adatok, megoldásához, ezen belül a KISZ pártirányításá­nak fejlesztéséhez jó közpon­ti és helyi határozatokkal rendelkezünk, amelyek hosz- szútávra érvényesek. Végre­hajtásuk a napi pártmunka részévé vált, a párt irányí­tói hatékonyságát azonban tovább kell javítani. Ennek érdekében a megyei pártbizottság állást . foglalt a határozatok végrehajtásá­nak meggyorsítását szolgáló feladatokról. ü jövő feladatai 1. A pártszervek és szerve­zetek önálló elemzéssel, sa­ját tapasztalataik alapján rendszeresen tekintsék át a KISZ tevékenységét, az esz­mei, politikai, világnézeti ne­velés helyzetét, az ifjúsági szervezet kommunista jelle­gének fejlődését. Ennek alap­ján jelöljék meg a párt- és KISZ-szervek, szervezetek feladatait. 2. A pártirányítás elvei­nek egységes értelmezése és megvalósítása érdekében va­lamennyi pártszerv és szer­vezet tekintse át a hozzátar­tozó KISZ-szerv, szervezet pártirányitásának gyakorla­tát és határozza meg a mun­ka továbbfejlesztésének fel- adaitait 3. Valamennyi pártszerve­zet — ahol erre még nem került sor — taggyűlésen is­mertesse a KISZ KB 1974 áprilisi határozatát és jelöl­je meg a végrehajtással ösz- 6zefüggő pártfeladatokat. 4. Mindenütt javítani kell a párt és a KISZ vezető testületéinek a munkakap­csolatát, biztosítva, hogy a párt- és KlSZ-határozatok- ról kölcsönös és rendszeres legyen a tájékoztatás. 5. A pártalatsszervszetek azoknak a párttagoknak, akik tagjai a KISZ-nek is, kivé­tel nélkül pártmegbízatás­ként adjanak munkát az ifjúsági szervezetben. Ha­sonlóképp segítsék elő, hogy az idősebb kommunisták kö­zül azok, akik szeretik a fia­talokat, szívesen dolgoznak körükben, pártmegbízatást kapjanak erre. 6. A pártszervek és szerve­zetek hatáskörüknek megfe­lelően foglalkozzanak a KISZ-szervek és szervezetek káderhelyzetének javításá­val, biztosítsák a káderpoli­tikái elvek betartását. For­dítsanak megkülönböztetett figyelmet a KISZ-vezetők képzésére és továbbképzésé­re. A KISZ-ben folyó propa­ganda munkát — pártonkí- vüliek esetében is — emel­jék pártmegbízatás rangjára. Nyújtsanak megfelelő segít­séget a nevelőmunka tapasz­talatainak elemzéséhez, a nevelési célok kialakftá- hoz, a fiatalok körében fel­vetődő ideológiai kérdések tisztázásához. 7. A par talapszervezetek a pártépítő munka színvonalá­nak javításával, a társadal­mi, közéleti tevékenység ser­kentésével céltudatosabb se­gítséggel érjék el, hogy a KISZ-szervezetek kiváló tag­jai párttagok lehessenek. Minden leendő KISZ-es párt­tagot az alapszervezet meg­bízásából patronáljon egy egy kommunista, aki később egyik ajánlója is lehet. 8. A pártszervek és szerve­zetek kísérjék figyelemmel és kérjék számon az irányí­tásuk a’á tartozó állami, gaz­dasági és társadalmi szervek vezetőitől, hogy mit tesznek a fiatalok neveléséért, szak­mai képzéséért, közéleti te­vékenységük kibontakoztatá­sáért, szabad idejük hasznos, célszerű eltöltéséhez a szük­séges feltételek megteremté­sében.

Next

/
Thumbnails
Contents