Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-09 / 237. szám
I 1975. október 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP V \ ök négyen és a röplabda Szép volt fiúk! Kunhegyes röplabdasportjs — márka. Miként honosodott meg a nagyközségben a sportág, ezt próbáltuk kinyomozni a napokban. A szálak Füleld Sándor pedagógushoz vezettek. A beszélgetés során aztán egy tartós szerelemre derült íény. Füleki Sándor ifjabb korában egy sikeres röplabda- csapat tagja volt Tiszaroffon. Jó híre volt a községi együttesnek, még a falusi sparta- kiád országos döntőjére is eljutottak. Feleségét — egykori tanítványát — talán mondani sem kell, hogy a röplabdával is eljegyezte. Két évtizede. tanítanak Kunhegyesen, és nem véletlen, hogy éppen ez idő alatt vált ismertté a nagyközség röplabda sportja. NB I-es játékosok kerültek ki a kezük elől, és legutóbb éppen a ■T A mezőtúri 626. sz. Szakmunkásképző Intézet semmivel sincs irigylésre méltóbb helyzetben, mint a megye többi hasonló oktatási intézménye. Sőt, szűkében vannak a sportpályáknak, és különösen télen keserves a helyzetük, amikor a terembe kényPajtás Kupa rendezésével — no és az ott szerzett érmes helyezésekkel — bizonyították: már a legifjabbak között is van jó néhány rajongója a röplabdának. Füleki Sándomé a kezdőkkel foglalkozik az általános iskolában. A haladókat viszont a férje viszi"' tovább. Legutóbb a negyedikes apróságok között is szétnéztek, s kiszemeltek néhány tízéves gyereket. Ma már a szülői beleegyezés hiányzik, hogy komolyabb munkára fogják őket. A kép nem lenne teljes, ha nem esnék szó a két Füleki lányról: Bernadettről, a szolnoki Vegyiművek egykori játékosáról, és Beátáról, a Szolnoki MTE KB II-ős csapatának tagjáról. Ök négyen — és a röplabda. Ez lehetne a Füleki família családi portréja. 626-osba tomatermes iskolából, így legtöbbjük"! kézbe veszi a szakmunkás bizonyítványt anélkül, hogy elsajátítaná a szertorna alapelemeit. Terem dolgában továbbra sem bíztató a helyzet, — viszont tornaudvar épül, a jövő év végére készül el a sportparadicsom. Kis harántterpesz, ba! kéz a mell előtt... kislabdadobás a tiszaszentimrei 5. b. testnevelés órájának mai anyaga Megyei középiskolai kézilabda-bajnokság A megyei középiskolai kézilabda-bajnokságban a lányoknál és a fiúknál egyaránt ..A” és ,,B” csoportban kezdődött meg az őszi idény. Az első forduló utáni helyzet. Lányok „A” csoport, eredmények* Törökszentmiklósi 604. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet—Martfűi Cipőipari Szakiskola 5:7 (i:4), Törökszentmiklósi Mg. Szakközépiskola-Martfű 641. sz. Ipari Szakmunkásképző Int. 3:5 (1:1), Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium —Túrkevei Ványai A. Gimn. 4:14. A bajnokság élmezőnyének állása: 1. Túrkevei Ványai A. G. 2, 2—3. Martfű 641. Szakmunkás- képző Intézet 2. 2—3. Martfű, Cipőipari Szakközépiskola 2. ,.B” csoport, eredmények: Jászberényi Mg. Szakmunkásképző Int. — Szolnoki Közgazdasági Szak- középisk. 7:6 (4:3). Jászberényi 606. sz. Ip. Szakmunkásképző Int.—Kunszentmártoni 628. sz. Ip. Szakmunkásképz. Int. 6:4 (2:2), Jászárokszállási Gimn.— Szolnok Verseghy F. G. 0:0 (a vendégek nem jelentek meg). Az élmezőny állása: 1. Jászberényi 606. sz. Ipari Szakmunkásképz. Int. 2., 2. Jászapáti Mg, Szakmunkásképz. Int. 2, 3. Jászárokszállási Gimn. 2 ponttal. Fiúk. „A” csoport: Törökszentmiklósi Mg. Szakközépiskola-Mezőtúri Dózsa Gy. Gimn. 24:9 (9:3), Kunhegyesi Mg. Szakmunkásképző Int.—Mezőtúri 626 Ipari Szakmunkásképző Int. 21:7 (8:3), Karcagi 629. sz. Ipari Szakmunkásképző Int.—Túrkevei Ványai A. Gimn. 9:27 (3:11). Az élmezőny állása: 1. Túrkevei Ványai A. Gimn. 2, 2. Törökszentmiklósi Mg. Szakközépísk. 2, 3. Kunhegyesi Mg. Szakmunkás- képző Int. 2 ponttal. „B” csoport: Tiszaföldvári Gimn.—Jászberényi Erősáramú Szakközép- isk. 5:19 (0s5), Jászberényi 606. sz. Ipari Szakmunkásképző Int. —Kunszentmártoni 628. sz. Ipari Szakmunkásképző Int. 13:10 (7:7). Az élmezőny állása: 1. Jászberényi Erősáramú Szakközépiskola 2, 24 Jászberényi 606. sz. Ipari Szakmunkásképző Int. 2, 3. Kunszentmártoni 628. Ipari Szakmunkásképző Int. 0 ponttal. A szakmunkástanulók első országos egyéni ökölvívó bajnokságának megrendezésével nagy és nehéz feladatra vállalkozott a szolnoki 605. és 633. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetek igazgatósága és diák sporté köre. / A kedvezményes szép és nemes ügyet szolgált: bebizonyosodott, az országos bajnokság létjogosultsága, de az is, hogy a rendezés és a .megyei szakmunkástanuló ökölvívás egyaránt jelesre vizsgázott. A verseny befejeztével immár megkönnyebbülten sóhajtott fel Csordás Gábor, a 605. sz. szakmunkásképző intézet testnevelő tanára, ökölvívó szakedző, aki a legtöbbet tette a sikerért: — A bajnokság gondolata Fekete Páltól, a MÖSZ szak- felügyelőjétől ered — mi Lengyelország, Lódz 20 000 néző. Játékvezető: Kopal (csehszlovák). Magyarország: Kovács L. — Nagy III., Bálint, ^ab, Lukács, — Kovács J., Nyilasi, Zombori — Pusztai, Fazekas, Nagy L. Csere: a 65. percben Nagy L. helyett Váradi, a 73. percben Zombori helyett Mucha. Lengyelország: Tomaszewski — Szymanovski, Zmuda, Bulzacki, . Wawrowski — Kasperczak, Bula, Maszczyk, Mielczik, Maries, Szarmach. Csere: a 15. percben Toma- szewski helyett Moblik, a félidőben Kasperczak helyett Lato, a 65. percben Szyma- * nowski helyett Polák. Gólosak az ötletet valósítottuk meg. A legnagyobb akadályt az anyagi alap előteremtése jelentette, mivel nem kaptunk központi támogatást. Felkerestük tanulóink munkahelyeit, s elsősorban tőlük kértünk segítséget, amit meg is kaptunk. — Külön dicséret, illeti volt válogatott ökölvívóimat: Baruka Sándort, Zsoldos Lászlót és Kovács Lászlót, akik szintén sokat fáradoztak, hogy megnyerjük a pontversenyt. "Csordás Gábor megkapta a legeredményesebb edzőnek járó különdíjat, s a Papp László által felajánlott serleget is. Legjobban mégis annak örül, hogy a jelenlegi nyolcvan gyermek közül sokan éppen a verseny nyomán’ húznak majd boksz- kesztyűt. Az ökölvívó palövők: Nagy L. (11. perc), Bulzacki (14. perc), Kasperczak (19. perc), Marks (32., 78. perc), Pusztai (89. perc). A magyarok többet támadtak a két félidőben, mégis a lengyelek irányítottak a mérkőzést. Mindkét részről több gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A * közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak nem küzdöttek teljes erőbedobással, ennek ellenére győzelmükhöz nem fér kétség. A magyar csapat nem játszott alárendelt szerepet, de a lengyelek nagyobb tudása és rutinja eldöntötte a mérkőzés sorsát. • lánitákra nemcsak Szolnoknak, de a magyar ökölvívásnak is szüksége van. A bajnokságon jelen volt Szemes László, a Magyar ökölvívó Szövetség főtitkára. Tőle is kértünk véleményt a látottakról: — örvendetes, hogy 194 versenyző lépett szoritóba. Ilyen is régen fordult elő. A színvonal minden várakozást felülmúlt, Szolnokot pedig méltónak tartjuk arra, hogy s bajnokságot jövőre is itt rendezzük. A szövetség részéről máris ígéretet tettünk hogy még ez év novemberében itt kerül sor a magyar— jugoszláv ifjúsági válogattak találkozójára. Ha ez a találkozó mégsem jömíe Ifire, akkor a város jövőre kap megbízást nemzetközi verseny rendezésére. C. L. — V. J. Ma: asztalitenisz N8 li rangadó Szolnokén Végéhez érkezett az asztalitenisz NB II. A Gárdos csoportban listavezető Kilián FSE ma 17-órakor Szolnokon, a Kilián FSE tornacsarnokában a Miskdlci ÉMTE ellen játssza rangadó mérkő» zését. A szolnokiak jelenleg két pont előnnyel állnak az első helyen. E találkozón dől el az NB I-be jutás. Ötkarikás verseny úttörőknek Jászberényben megkezdte munkáját a XI. Téli Üttöi'ő Olimpia szervező bizottsága. Az úttörők ötkarikás versenyének teremszámait 1976. január 2—6 között Jászberényben rendezik. Az országos döntőre a felkészülés már az év 'elején elkezdődött Lezajlottak a házi-* városi és a megyei versenyek. Rövidesen a területi döntőket tartják, ahol a pajtások megszerezhetik a „belépőt” a jászberényi országos döntőre. Birkózók, , cselgáncsozók, asztaliteniszezők, utaznak az ország legkülönbözőbb tájairól a Jászság fővárosába. A háromszáz versenyző a Hűtőgépgyár sportcsarnokában, a tanítóképző főiskola tornatermében és a gyakorló iskola kollégiumában kap helyet. Az épülő tornaudvar Bzerítené a diákokat a rossz idő. Tornaterembe — ami nincs. Szűcs János testneveFedél nélkül Mezőtúron X Testnevelési óra a Jászberényi Tanítóképző gyakorló iskolájának VIII. A—B. osztályában A nagyobb tudás érvényesült Magyarország — Lengyelország 2:4 (1:3) lő a közelmúltban a váro6 iskoláitól levélben kért helyet tanulói számára a téli hónapokra. Az öt megkeresett iskola közül egy sem válaszolt a bebocsájtást kérő sorokra. Mit hoz hát a tél a mezőtúri szakmunkástanulók számára? Tekével, sakkozással, asztalitenisszel, no és elméleti képzéssel húzzák ki a zor-. dabb napokat. Egy-egy enyhébb téli napon kivonulnak a liget gyepszőnyegére, s ott tartják a testnevelési órákat. Pedig a háromszázhúsz gyerek közül kevés érkezik a Sláger a tájfutás A jászberényi Erősáramú Szakközépiskolában a fegyveres erők napján rendezték meg a hagyományos őszi atlétikai, napot, amely az egész iskolát mozgósította. A városi sporttelepre teljes számban kivonult, a tanulóifjúság és a tanári kar. Az atlétikai számok alkalmat adtak a tavaly felállított iskolacsúcsok megdöntésére, és arra is, hogy felmérjék az új diákok képességeit. A 347 tanuló közül hetvenen a tájékozódási futóversenyen indultak, amely a legaktívabb szakosztálya az iskolának. A tájékozódási futók máris több nagy versenyen vettek részt, így például a salgótarjáni Hungária Kupán és a Mátrában rendezett éjszakai versenyen. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor Revizor (Pethes- bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Gyémánt Lady (felemelt hely áron). Tallinn: örökbefogadás (14), Tisza: Szabotázs / a föld alatt. Szandaszőiős Terv: szünnap. Jászberény Lehel: Ne sírj tele- szájjal. Kisújszállás Ady: A sandeni gyermekgyilkossági per (14). Kunhegyes Szabadság: Ul- zana. Kunszentmárton Körös: A szórakozott. Mezőtúr' Dózsa: Penny Gold (14), Szabadság: Gyilkosságok péntek este (14, felemelt helyáron), Béke: szünnap. Tiszafüred Tisza: A második áldozat. Törökszentmiklós Dózsa: Kivándorlók (filmbarátok műsora), Hunyadi: Aranyláz — Kutyaélet I. Túrkeve Vörös Csillag: Még néhány perc a béke. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00—18.00: Műsorismertetés, hírek. Hétközben . . . aktuális műsor zenével. Szerkeszti: Sóskúti Júlia. Közben: Sporthírek. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Pár perc dzsessz. — 18.28: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.27: Wilhelm Backhaus (zongora) és a Magyar vonósnégyes Haydn felvételeiből. — 8.55: A Német Demokratikus Köztársaság Belügyminisztériumának fúvószenekara játszik. — 9.05: Harsán a kürtszó! — 9.35: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Zenekari muzsika. — Közben: 11.00: A csillagos ég, a csillagász és tanítványai... — 11.15: A Zenekari muzsika folytatása. — 11.38: Illés Béla művei. A „Kovács János télikabátja” c. novella rádióváltozata. — 12.35: Melódiakoktél. — 14.00: Mindenki könyvtára. Németh László: Gyász. — 14.30: Tömegdalok a Német Demokratikus Köztársaság Rádiójának műsorából. — 14.40: Liza Minnelli énekel. — 15.10: Magyar fúvószene. — 15.28: Ezeregy délután. Hívogató. A Gyermekrádió irodalmi újságja. — 16.10: Zenekari muzsika. — 17.05: A magunk érdekében, a magunk védelmében. Világszínvonal és falusi viszonyok He- renden. — 17.30: Az NDK Rádió napja.' — * 17.50: Lemezmúzeum. Rácz Aladár cimbalmozik. — 18.15: Kritikusok fóruma. Bállá Károly: Majális. — 18.25: Üj könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Kerekes Tóth Erzsébet népdalokat énekel. Burka Sándor klarinétozik. — 19.35: Az NDK Rádió Napja. — 20.26: A lírikus epilógja. Babits Mihály versei. — 2Ö.40: Sanzonszemle. — 21.30: Háttérbeszélgetés. Külpolitikai műsor. — 22.20: A Rádió dzsessz alkotóműhelyének felvételeiből. — 22.40: Tudósítás helyett. Jeanette Saigonban. — 23.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. — 0.10: Filmzene. ✓ PETŐFI: 8.05: Az NDK Rádió Napja. Érchegységi népi dallamok. — 8.20: A recesszió árnyékában (ism.). — 8.33: Operettrészletek. — 9.05: A Glenn Miller zenekar játszik. — 9.33: Csehov két jelenete. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Gyermekkönyvespolc. — 12.00: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Két Handél- concerto. — 13.33: Mascagni operáiból. — 14.00: Rádiónapló, kettőtől ötig . . . Szerkesztő: Dolgos János. A műsor vendége: dr. Szabadi Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, a Népesedéstudományi Intézet igazgatója. A hallgatók a műsor ideje alatt a 130-099-es telefonon tehetik fel kérdéseiket a szerkesztőknek. — Közben: 14.30, 15.30, 16.30: Hírek. — 17.00: Rádiószínház. Két határ. Bokor Péter és Grósz András dokumentumjátéka. Rendező Kő- váry Katalin. Az előzmény: 1944—45-ös házassági anyakönyvekben felbukkanó személyekkel folytatott számtalan beszélgetés s ezek rögzítése hangszalagra. A dokumentum játék ezekből (pontosabban: igazi interjúk, eredeti újsághírek, hirdetések, napló- részletek szövegéből) kiindulva teremti meg szereplőlit. — 17.57: Dankó Pista nótáiból Vörös Sári énekel. — 18.33: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 19.30: A Berlini Rádió énekkara madrigálokat énekel..— 19.42: Népdalcsokor. — 20.33: Joseph Lhé- vinne átiratokat zongorázik. — 20.50: Budapesti Művészeti Hetek. Száráz György:. Mátyás király. Eseményjáték. — II. rész. — 21.54: A királyné csipkekendője. Részletek Johann Strausr operettjéből. — 22.33: Bach h-moll partita. — 22.59: Tánczen éjfélig. TELEVÍZIÓ I BUDAPEST: 8.05: Iskolatévé. Magyar irodc lom. (Ált. isk. 5. oszt.) Hetedhét országon is túl. (Mesemúzeum.) — 9.00: Énekeljünk együtt! Gyermekdalok. — 9.05: Környezetismeret. (Ált. isk. 3. oszt.)■> Az iskolapad. — 10.05: Matematika. (Alt. isk. 6. oszt.) Így könnyebb lesz . . . (Tréfás feladatok, játékok az oszthatóság alapján.) — 11.55: Földrajz. (Ált. isk. 7. oszt.) A felkelő Nap országa. (Japán.) — 13.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.). — 14.00: Énekeljünk együtt (ism.). — 14.05: Környezetismeret (ism.). — 14.53: Matematika (ism.). — 16.50: Földrajz (ism.). — 17.28: Hírek. — 17.40: Váljék egészségedre! Szovjet rövidfilm. — 18.00: Telesport. — 18.25: Ipari kaleidoszkóp. — 19.05: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A Strauss-család. Magyarul beszélő angol té\réfilm-sorozat (színes). IV. rész: A forradalom. — 20.50: Családi kör. A szülők, nevelők magazinja. — 21.50: Budapesti művészeti hetek. Mikrokozmosz. Bartók szonátapartnere voltam. Gertler Endre hegedűművész visszaemlékezései. — 22.15: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Élet Isztambulban, a Kelet kapujában (színes). Olasz dokumentumfilm. — 20.50: Tv-hír- adó. 2. — 21.10: Aranyművesség. Csehszlovák rövidfilm. — 21.35: MOKÉP-reklám. — 21.40: Alta- mont úr titka. W. Thacheray e]- beszélésének magyarul beszélő NDK tévéfilmváltozata. BUKAREST: 16.25: A szocialista országokból. — 16.35: Régi román operettek. — 16.55: Ifjúsági enciklopédia. — 17.20: Zenés aktualitások. — 17.45: Tv-egyetem. — 18.20: A. legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Gazdasági világhíradó. — 19.15: Koncertműsor. — 19.45: Irodalmi-művészeti tv-újság. — 20.25: Az énekművészet csillagai. — 20.40: Tudományos világhét. Kézilabda, országjárás Mozgalmas sportélet van a jászapáti Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. Az iskola 184 tanulójából csaknem 130-an sportolnak. A sporttevékenység alapja a 35 tagú kézilabda szakosztály, amely részt vesz a középiskolai bajnokságban. A járási kézilabda bajnokságot az iskola lánycsapata vezeti, a megyei I.^osztályú ifjúsági -versenyben pedig második helyen állnak. A tanulók közül 18-an sakkoznak, tízen atlétizálnak, hatvah- öten pedig az országjáró diákok körének tagjai. Jelenti Ilona, Boros Ilona, Gulyás Ibolya, Antal Mária és Tör- tetyi János az iskola kiemelkedő versenyzői. Labdarúgó Felszabadulási Kupa Lehel SC—SZEOL II. 1:0 (0:0). Jászberény. 200 néző. G: Kátai.