Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-03 / 232. szám
1975. október 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Lovász Mihály Tóth Pál György Polgár Imre Vígh János Kuncze Imre Polgárék hétköznapjai Balázs József né Izzóik a folyékony vas és izzik körülötte a levegő is. Az öntők kohászsapkábain, de félmeztelen dolgoznak. — Nem lehet ezt másként bírni, — mondja Tóth Pál György főművezető. — Az égő vas mellett 70 fok is van. Az öntöde nem tartozik a modem munkahelyek közé. Zsúfolt, mégis kevés benne a gép. A folyékony ércet csilleszerű tartályokban, kézzel tolják a munkások a maguk barkácsolta síneken. És emberi erőre van szükség ahhoz is, hogy ismét formát öltsön az idegen számára félelmetes tűztömeg. Nemcsak a forráság, meg a nehéz testi munka teszi próbára az ember erejét — kézzel emelgetik a két mázsán felüli formaszekrényeket is — a por, a gáz marja az ember szemét, bőrét. Ilyen körülmények között kell dolgoznunk, — szól Lovász Mihály programos. — Pedig a ma legmodernebb öntési eljárással, a gömbgrafitossal dolgozunk. Nem voltak és nincsenek meg hozzá a munkafeltételeinfc, de ha létezni akarunk, akkor csinálnunk kell. — Ha létezni akarnak? — A régi, a lemezgnafitos eljárással készült öntvényeket mér nem vásárolták tőlünk. Az már a múlté! Közös döntés volt, hogy újat kell csinálnunk még akkor is, ha ilyenek a körülménye- inik. Mert az új jobb, keresett cikk a világpiacon, így megvan az ára is, és egyúttal biztosítja, hogy lesz elegendő munkánk. Polgár Imre formázó hozzáteszi: — Egy fiatal üzemmérnökünk és pártcsoport- tagumik, Mezey Csaba metal- lurgus foglalkozott nálunk a gömbgrafitos öntvény gyártásának bevezetésével. Az üzem neveltje ő is, levelező úton kepezte magát. Mint ahogyan többségünk itt kezdte a tanulóévéket, még az ötvenes években. Vége a műszaknak. A tanácsteremben ülünk Polgár Imrével, Tóth Pál György- gyel, Lovász Mihállyal, meg a „Polgár-féle pártcsoport” többi tagjával: Balázs Jó- zsefné könyvelővel, Kuncze Imre formázóval, Vígh János csoportvezetővel. — A többiek iskolában vannak. Ketten mo6t végzik a VII.—VIII. osztályt. Mi is arra ösztönöztük őket, hogy tanuljanak. Van két nyugdíjasunk, itt dolgoztak velünk az öntödében. Egy munkatársunk Budapesten a nagy- vállalatnál van ma szakszervezeti választáson, — sorolják számotadva a létszámúikról. — Hogyan dolgozik a maguk kis kommunista közössége? Rövid csönd követi a kérdést: nehéz így hirtelenjében válaszolni erre. Polgár Imre a pártcsoport vezetője szólal meg: — Kéthavomkén-t rendszeresen összejövünk, általában mindig taggyűlés előtt... Ezek a megbeszélések igen élénkek. A pártcsoport tagjai elismerik: maguk között könnyebbén megy a szó, bátrabban nyilvánítanak véleményt. De legyen bármilyen téma napirenden, végül mindig az öntöde dolgainál „kötnek ki”. „Ez a munkánk, nem csoda, ha öntödei szemmel vizsgáljuk a vi'lágat”. Tudják, hogy a munkahelyükön a párttagoknak becsületük van a pár- tonkívüliek körében, és ez nagyobb felelősségre kötelezi valamennyiüket. — Ha valakinek valami gondja van, jön és mondja, segítsetek már... vagy: nem értem ezt, vagy azt, magyarázzátok meg... — szól Kuncze Imre. — Mert problémánk van elég. Látta milyen körülmények között dolgozunk. — Hozzá kell tennünk, ez nem az itteni gyár vezetőségének a hibája. — magyarázza Tóth Pál György. — Voltam már olyan tanácskozáson, ahol kiderült: a mi igazgatónkat meg sem hívják a nagyvállalathoz arra a megbeszélésre, ahol a fejlesztési alapot osztják szét a gyárak között. És kevesek vagyunk, hogy ezen segítsünk. Szóba kerül, hogy a gazdaságvezetők rendszereresen beszámolnak a pártcsoport- ülésen is a gyár dolgairól, tájékozottak a közösség dolgaiban. Rendszeresen megismerkednek a , különböző párthatározatokkal, bár megjegyzik: lehetnie gyorsabb is a tájékoztatásuk. Amikor^ a pártmegbízatásokra terelődik a szó, Vígih János ezt mondja: — Tizenöt—húsz évvel ezelőtt mindenki látta, hogy most falujárásra mennek a kommunisták, tudták, a szövetkezetek mellett agitálnak. Ma másfélék a megbízatások, bár ezeket sem köny- nyebb teljesíteni Például Kuncze elvtársinak eleget tenni a műhelybizottsági tagsággal járó követelményeknek. De csináljuk becsülettel. A pártcsoport rendszeresen figyelemmel kíséri, ki hogyan, mit dolgozik. Balázsnét kérdezem: — Mi a pártmegbízaitása? — A Dobó Katica szocialista brigád vezetője vagyok. De csak három hónapja vagyok párttag. Korábban is megfordult a fejemben, hogy kérem a tagfelvételem, de nem tudtam, hogyan fogjak hozzá. Aztán beszéltem a titkár élvtárssal... A BMG törökszentmiklósi gyárában lévő pártcsoportok közül egy a Polgáréké. Tagjai kevés beszédű emberek. Kevés beszédűek, de amit mondanak, az figyelmet érdemel. V. V. Brigádok a gyerekekért Elromlik az ajtózár, a vízcsap, meghibásodik a gáz- konvektor, elszakad a bicikli- lánc, leesik a pedál, de mégsem kell szerelőt hívni... — Szocialista brigádok keresnek jel bennünket és kérik, írjuk össze, mire van szükségünk — mondta Kollár Jánosné, a szolnoki Ság- vári úti óvoda vezetője. — Rengeteg problémától mentesítenek. A nyári karbantartás idején az Ingatlankezelő Vállalat szocialista brigádja és a Tempó KSZ Kandó Kálmán brigádja vállalta a kerti padok, játékok és ablakkeretek festését. Aztán a szülőkkel közösen végezték el a nagy- takarítást. De hamarosan sorra kerülnek a benti játékok is: a kiadós kockák, amelyekről lepattogzott a festék, a műanyag dömperek és a kerékpárok. — Most ősszel babaházzal és pingpongasztallal gyarapodik az udvarunk. A szan- daszőlősi Vörös Mező Tsz brigádja készíti el. Igazságtalan lennék, ha kihagynám a Május 1. Ruhagyár bennünket patronáló brigádját, melynek tagjai éppen a napokban hozták el az ágyneműket, amelyeket a gyerekeknek varrtak. Az Ady Endre úti óvoda kerítése a nyáron kapott új színt. A Számítástechnikai Vállalat brigádja dolgozott rajta több napig. De nemcsak a kerítés újult meg, hanem az udvarban elhasználódott padok is, az Útfenntartó Vállalat Ságvári Endre szocialista brigádja keze nyomán. — Nálunk a gyermeknapok emlékezetesek — mondta dr. Molnár Gézámé vezető óvónő. — A Volán Vállalat buszt adott, elvittek bennünket a Tiszaligetbe, és „megvendégelték” a gyerekeket. A brigádoktól minden évben kapunk gyermeknapra ajándékot is. Most még fő az idő, de a TTGÁZ karbantartó brigádja jó előre gondol a rossz időre. Ellenőrzik majd a gázkonvektorokat, nincs-e meghi- básodva valamelyik. Számtalan jó példát sorolhatnánk még. Bármerre járunk, mindenütt azt hallottuk: ezt a brigád készítette, azt a brigád javította. Sajnos, olyanról is halhattunk, hogy egy-két brigád segítő szándéka csak pillanatnyi fellángolás, aztán kialszik a tűz. Pedig ha egyszer felélesztettük, akkor hadd égjen. A. L „Csúszós” pálya A bordó Zsigulira a kötelező biztosításon túl Cascót is kötött a gazdája, sőt lopás ellen még egy „maszek” biztosítás is védi: beépített biztonsági kapcsoló, amely csak egyetlen szám- variáció esetén indítja a kocsit. Mindéz nem véletlen, tulajdonosa, Lugosi Gusztáv, az Állami Biztosító szakembere, gépjárműágazati vezető szakértő. <5 méri fel a közúti balesetek során a gépjárművekben okozott károkat. Ezúttal Karcag környékére indul. Hosszú az út, jut idő .beszélgetésre. — Nem mindennapi foglalkozás, felelősségteljes munka az öné. Milyen képzettség kell ahhoz, hogy valaki kárszakértő lehessen? — Elsőgledes feltétel a magas szintű autóműszaki tudás. Ezen kívül a közlekedés, a biztosítási ügyek ismerete szükséges, hogy el tudja bírálni: a baleset bekövetkezett-e úgy, ahogyan a károsult előadja, milyen sérüléseket szenvedett a jármű az ütközés következtében. Nem utolsósorban határozottnak, s becsületesnek kell lenni. Naponta előfordul ugyanis, hogy olyan hibákat akarnak megjavíttatni a biztosító költségén, amelyeknek semmi közük a balesethez. Sőt arra is volt már példa, hogy tartozékok után követeltek kártérítést amelyek nem is voltak a kocsiban. Egy autólopás után a tulajdonos a ködlámpák megtérítését is kérte, holott egyetlen jel sem mutatott arra, hogy a kocsin volt ilyen tartozék... Karcag az első megállóhely. A városi ÁB fióknál egy Zsiguli tulajdonosa várja a szakértőt. Kárbejelentő lapot is mutat, amelyen a VM 11-38 forgalmi rendszámú tehergépkocsi vezetője igazolta, hogy ő okozta a szélvédő üveg sérülését. Az üveg cseréiének költségeit így a biztosító fizeti. A következő ügyfélnek a Casco biztosítás alapján jár kártérítés. Az UZ-81- 72 rendszámú Zsiguli tulajdonosa figyelmetlen vezetése miatt az előtte haladó Nysa milkrobusznak csúszott. A kocsi eleje — a hűtőrács, a homlokfal és a motorháztető sérült meg, cseréjük, illetve javításuk szükséges. Jegyzőkönyvbe kerülnek a legapróbb részletek is. Karc »gró Kunmadarasra todulnk egy sérült motorkerékpárt vizsgálni. Cserzett arcú idős ember mutatja az agyonütött MZ-t, -— Nem kell ez már senkinek, — motyogja alig hallhatóan. A fiam vezette. 21 éves volt... A súlyos csendet csak a fényképezőgép kattogása zavarja. Az NE 44—83 rendszámú oldalkocsis Pannónia „telibe” talált egy tiszaőrsi Zapo- rozsecet. Ez az utolsó „roncs” azon a napon. A motorháztető, a lökhárító sérült, s a motor is megnyomódott kissé. — A legjobb propaganda a jó kárrendezés, — folytatja hazafelé Lugosi Gusztáv. Híre megy, ha valakinek jól fizet a biztosító. — De annak is. ha nem jól, vagy egyáltalán nem fizet. A Cascoról például megoszlanak a vélemények. .. — Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mire terjed ki a biztosításnak ez a formája. Pedig a szerződéskötés idején az „ajánlásban” mindenki írásban megkapja a feltételeket. Ha például úgy köti az egyezséget, hogy 2000 forintig saját zsebből rendezi a kárt, akkor nem lehet kifogása ellene, ha a 2001 forintos számlából csak egy forintot térít meg a biztosító. — A koccanásos balesetek többségéről nem készül rendőrségi jegyzőkönyv. A felelősségbiztosítás szerint viszont csak a vétlen félnek fizetnek kártérítést. Hogyan döntik el, hogy ki jogosult a térítési összegre? — A balesetet szenvedett gépjárművezetők többnyire már a helyszínen megegyeznek, s a gépjármű kárbejelentő lapra azt is rávezetik, hogy ki volt a hibás. Ha nem tudnak dűlőre jutni, akkor vizsgálat után mi döntjük el, kinek jogos a követelése. — Amint láttam a kártérítés gyakorta egyetlen szakember véleményétől függ, a kárfelmérő véleménye alapján fizet a biztosító. — Számtalanszor meg- környékezik a szakértőket, burkolt, vagy nyílt formában tesznek célzásokat különböző juttatásokra —, hogy vastagabban fogjon a ceruza... „Csúszós” pálya ez, nagyon kell vigyázni, hogy feddhetetlen maradjon az ember. T.K.L. uTuzas íRüKBani Egy országrész magasból A Rumaila tartályhajó, az iraki flotta büszkesége A narancssárgába 51• tözött légikisasszony az Iraqi Airways gépén, útban Basra felé. megkínált egy pohár hideg vízzel. Itt ez a vendégfogadás első lépése, mintegy jelzi: a víz kincs. Jól is esett, hiszen ahogy repültünk . délre, az Araböböl felé, a meleg csak nőtt. Hai és Rifai után a táj hirtelen változott alattunk, feltűntek a hatalmas mocsarak, majd a Hor A1 Hammar tava. Mdaina fölött már látszott, hogy találkozik össze a két hatalmas folyó, a Tigris és az Eufrátesz. ‘ A vendéglátók nem mindennapi meglepetésről gondoskodtak. Helikopterbe ültettek. hogy lebegve-repülve szemlélhessük meg a vidéket. Basra mellől startoltunk, a pilótafőhadnagy előtt a térkép. amelyen sokszínű utunk kacskaringós vonala piros- lott. A gép kereke centikre mélyedt a kifutó aszfaltjába, és a sivatagi repülőtér hőmérője 60 fokot mutatott. Mindenképpen rendkívülinek ígérkezett az út. Amikor a légcsavarok működni kezdtek, homokfelleg szállt fel, majd a megdöntött gép hirtelen fordulattal az egyesült folyam, a Shaft al-Arab felé indult. Alattunk megjelent ismét Hor al-Ha- mar tava, partjáról flamingók és kacsák, vízimadarak légiói rebbentek fel a motorzajra. Abul Khasib felé szállt ezután a helikopter, máris két ország határán, Irak és Irán találkozásánál folytattuk az utat. Kitárult előttünk Basra kikötője, teli hajókkal. Az oldalágakban kis rakodóterületek, ahol a tengeren érkezett áruk — Matchboxnak ható autók — sorakoztak százával. Időnként megállt gépünk a táj fölött, hogy nézhessük érdekességeit. Így történt ez akkor is. amikor hirtelen délnyugatnak fordulva a ku- waiti határ felé indultunk, hogy lássuk a deltavidék ezernyi arcát. Megszűnt a tő és a folyó, helyét keskeny vízerek ezrei vették át, közöttük tíz- és tízkilométereken a dagálykor lerakodott só fehérlett. Idelátszottak a nem távoli olaj mezők gázfáklyái is és időnként egy- egy apró falucska vályogházai között a tevék csapatai. Kiszáradt vádik tarkították a tájat, forró nyárról árulkodtak, majd vékony fekete szalag szelte át a homokrengeteget: újonnan épített út messzevivő vonala. Gépünk innen Fao felé fordult, a kikötő irányába, amely az egyik legfontosabb pont Irak számára az öböl bejáratában. Erre már ismét más látnivaló kötötte le a figyelmet. Adnan Hachim, kísérőm élő lexikonként magyarázta: alattunk az ország egyik legnagyobb datolyaerdeje. — A datolya az országban olyan, mint a kenyér, vagy Európában a krumpli — mondja Adnan. Erre T2 millió fa található, nagy része a 42 milliós állománynak. Az ültetvények között csatornák, néha egy-egy kisebb település, s perceikig csak fa és fa. — így szép és ami a lényeg, hasznos is, — kapom az információt. — Tudni kell azonban, hogy itt virágzáskor minden fára külön kell felmászni, hogy egy seprőszerű eszközzel beporozzák a virágot. Nem ritka, hogy ez a munka halálos áldozatot is követel. Aztán jön még egy fára mászás, a szedéskor. Az utóbbi években ez a munka részben gépekkel végezhető már, a nagy állami és szövetkezeti ültetvényeken ezt meg lehetett valósítani. A pálmák fölött repülünk vissza Basrába. A város fölött a gép jó néhányszor megáll, hogy egészen alacsonyról láthassuk a házakat, az utcákat is. A négyszögletes épületek belső udvarain száradó fehérnemű, az udvar felé nyitott lakrészben, az ivánban, ahol az élet zajlik, pihenő emberek. A tetőkön ágyak, errefelé mindenki itt alszik, addig, amíg az első légy nem jelzi a reggel érkéz tét. így a magasból is látni, hogy Irak talán legélénkebb városa fölött vagyunk. Itt élt egykor Szindbád, a kereskedő, aki hajóival járta a kalandos utakat, s örökre bevéste nevét a mese és történelem könyveibe. Háza ma is áll, nevét viseli szálló és mozi, utca és klub. A sétányon hömpölyögnek a helyiek, az itt kikötött hajók matrózai; a Shatt al-Arabban pecáznak fiatalok és öregek. A kikötő fölött írunk még egy kört és míg a mi Krúdynk Szindbád-élménye- in gondolkozom, hirtelen magyar zászló tűnik a szemembe. Nem káprázat, nem valami nosztalgikus vágy, egy igazi zászló. Ott leng a bas- rai kikötő egyik hajóján, amelynek oldalán Ady nevét olvasom. Itt vannak hát mai Szindbádjaink, csak éppen nem a mesék, hanem a kőolaj, a modern kereskedelem hatalmas öblében. Kiszállok a helikopterből és itt, sok ezer kilométernyire otthonról ez a kép érezteti velem: nem vagyok olyan egyedül. Bürget Lajos íFolytatjuk)
