Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-28 / 253. szám
\ 8 \ 3ZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1919. AtAs Ä 1975. OKTÓBER 28. KEDD SIMON NAPJA Á Nap kél: 8.20 nyugszik: 16.35 órakor. A Hold kél: 23.47 nyugszik: 13.05 órakor. VÄRHATÖ IDŐJÁRÁS ma estig: kevés felhő, eső nem lesz. Éjszaka gyenge, napközben időnként kissé élén- kebb északi szél. Hajnalban és reggel többfelé köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK péntek reggelig: párás, reggel többfelé ködös idő. Napközben többórás napsütés. Erős éjszakai lehűlés. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1, plusz 14 fok között; legmagasabb nappali hőmérséklet 9—15 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területén nem lesz. Lovassy Sándor Százhúsz évvel ezelőtt, 1855. október 28-án született Abonyban — és 91 éves korában, 1946 júliusában halt meg Keszthelyen — Lovassy Sándor ornitológus, kiváló pedagógus. Gazdasági tanulmányait a debreceni gazdasági tanintézetben, bölcsészeti tanulmányait pedig a pesti egyetemen végezte, s 1878-ban ter- mészetrajz-vegytan-földrajz középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd 1884-ben doktorátust. A pedagógus pályát a Gömör megyei Nagy- röcén kezdte, polgári iskolai tanárként. Közben tanulmányozta a megye és az Ecse- di-láp madárvilágát. Ezután a keszthelyi gazdasági akadémia állat- és növénytan tanárává nevezték ki; odakerülése után rögtön hozzálátott a Balaton madárvilágának tudományos felderítéséhez, feldolgozásához. 1921-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig öt esztendőn át a gazdasági akadémia igazgatója volt; a Balatoni Múzeum Egyesület elnökeként is hasznosan tevékenykedett. Egy 13 plusz 1-es Ä 43. héten 13 találatos szelvény egy darab volt, 424 533 forint, 13 plusz 1 találatos egy darab, 739 002 forint, 12 találatos 37 darab, 15 298 forint, 11 találatos 383 darab, 1 478 forint, 10 találatos 3 451 darab, 246 forint. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Irodalmi pódium a klubban \ Tegnap Jászberényben a fegyveres erők klubjában Keres Emil színművész önálló estjével elkezdődött az irodalmi pódium 1975—76-os évadja. A klubban minden évben otthonra lelő irodalmi pódium első rendezvényé1 nagy érdeklődésre számol tartó előadássorozat követi Neves művészek lépnek majd tel, például Darvas Iván. Hars \nyi Gábor. Sulyok M ária. Madaras Jó-sef. Latinovits Zoltán. A város vendége lesz az évadban Sin- kovits Imre és Gombos Katalin is. — A TIT kezdeményezésére Szolnokon, a Kassai úti Általános Iskolában új formában szervezték a szülők akadémiáját- Egy időpontban négy témából hangzik el előadás, és a szülők az érdeklődési körüknek, nevelési problémáiknak legmegfelelőbbet hallgathatják meg. Témák: Világnézeti, politikai nevelés az iskolában, A szülő felelőssége a gyermek nevelésében, A család és az iskola kapcsolata, Az iskoláskor leggyakoribb betegségei. Az első rendezvény ma fél hatkor lesz. — A MÁSODIK terma- konténert Is üzembe helyezte a SZÖVTERV az elmúlt héten Szolnokon, a József Attila úti lakótelepen. Ezzel újabb ötszáz lakás fűtését és melegvíz-szolgáltatását oldották meg. — ÜJ TÉT .EPET építtet Szolnokon a Keletmagyarországi TÜZÉP Vállalat A 70 millió forint értékű beruházás helyét a BVM mellett jelölték ki, építését pedig jövőre kezdik eh — KIÁLLÍTÁS nyílt a tiszafüredi Kiss Pál Általános Iskolában, amelynek anyagát a napokban honismereti túrán gyűjtötték az iskola úttörői. — SIKERESEN szerepelt a BNV-n a kunhegy esi Vegyesipari Szövetkezet Még az idén soron kívüh száz tomaszekrényt és ötven tornazsámolyt szállítanak Libanonba. A szövetkezet vezetői és az ARTEX képviselői már tárgyalásokat folytatnak a közel-keleti országokba történő, jövő évi szállításokra. Kisiparos Szolnokon, az iparengedéllyel dolgozó kisiparosok száma évek óta általában négyszázötven körül van. Közülük mintegy kétszázötvenen főfoglalkozásban dolgoznak, százötvenen munka- viszonyuk meghagyása mellett másodállásban fáradoznak a szolgáltatások színvonalának javításáért és negyvenhét a nyugdíjas kisiparos. Évente 14 millió forint értékű munkát végeznek. Túlnyomó többségük — 98 százalékuk — Szolnok külső kerületeiben dolgozik, mintegy 120 szakmában. Elsősorban olyan területeken és szakmákban kapnak iparengedélyt, ahol a megnövekedett lakossági igényeket az állami, a szövetkezeti vagy a tanácsi ipar nem tudja kellő mértékben kielégíteni. A ,,slágeriparok” az autószerelő, az autóvillamossági műszerész, a karosszéria lakatos, a gumijavító és a rádió- tv-szerelő . Más a helyzet a lakásépítő, a lakáskarbantartó szakmáknál: kevés a kőMegnyílik a Földalatti Vasúti Múzeum Érdekes látványossággal gazdagodik fővárosunk: ma délelőtt a Deák téri aluljáróból megközelíthető helyen nyílik meg a Földalatti Vasúti Múzeum, amelynek látnivalóiról tegnap délelőtt tájékoztatták az újságírókat. A múzeum az 1896 május 2-án, az európai kontinensen elsőként megnyitotta földalatti villamosvasút eredeti, az 1956-os vonalkorrekció során felhagyott alagútjában kapott helyet. A múzeumban látható a Mill ene’írni földa’atti vasút h4rom eredeti járműve ezeken kív'l m">->e’l-?k. korabeli tárg-ak. m'-zaki rajzok 's egvéb dok,’me->t'imov -eo,-eze_'tíii4tí a bú^aneVi 'öldalatti V" "út t Véneiét ~iegnv’tá'.át<£l n-rvain'-ig. be Tha'va az i97?-bm be”°'e- ett teües úten.'tZqt csakúgy mint az 197a-től "zeme’ő és rolyamato-,an tovibbéhülő meh-ó eddf"! eredmények &r további terveit. — SZEMÉLYGÉPKOCSI vezetése előtt szeszes italt fogyasztott Báli László, Szolnok, Rét u. 15. szám alatti lakos. A szolnoki járási-városi Rendőrkapitányság szabálysértési előadója 3 ezer forintra büntette. — A MŰSZAKI könyvnapok keretében Csabai Dániel, a Magnósok évkönyve 1975. című könyv írója Török- szentmiklóson, a művelődési központban ma délután öt órakor találkozik olvasóival — VIRAGARUSITÖ pavilont nyit a szolnoki temető előtt az útfenntartó üzem kertészeti részlege. A pavilonban holnaptól vasárnapig a tavalyi áron árulják a vágott és a töves virágot, a különféle koszorúkat. — KISFALUDY KAROLY Csalódások című vígjátékát mutatja be az Állami Déryné Színház ma este hét órakor Tiszaföldváron, az ószöl- lósi művelődési házban. — „ORSZÁG-VILÁGJÁRÓ körútra** indul ma a kertvárosi klnbkönyvtár Tisza klubjának negyvenöt tagja. A résztvevők Debrecen, Nyíregyháza, Tokaj, Ungvár és Miskolc nevezetességeivel ismerkednek. — A GANZ Villamossági Művek szolnoki gyárában dolgozó másod- és harmadéves ipari tanulók az Abonyi úti általános iskolásoknak társadalmi munkában harminc, összesen 240 szerszámból álló készletet készítettek a politechnikai oktatáshoz. A 4 ezer forint értékű készleteket már át is adták az általános iskolának. kerestetik műves, a villanyszerelő, a vízvezetékszerelő, a bádogos és a festő-mázoló. Van néhány terület Szolnokon, ahol kevés kisiparos dolgozik. Ilyen például Szandaszöllős, a Kisgyep, a Cukorgyár és a Vegyiművek környéke. Hogy ezen segítsenek, több terv született. Most folynak a tárgyalások egy, a Munkás ABC-től nem messze felépítendő szolgáltatóházról. A másik szolgáltatóház — amely et a városi tanács építtet — 20 millió forintos költséggel a Zagyva-parti lakótelepen, a Dózsa György és az Ady Endre út sarkán épül majd fel. Várhatóan 1977. első felében adják át rendeltetésének. Bécaud-táviral Gilbert Bécaud, a neves francia sanzonénekes és dalszerző kanadai hangversenykörútja során vadászaton vett részt. Erről a következő táviratot küldte egyik párizsi barátjának: „Medvevadászat közben gyönyörű dallam jutott eszembe. Stop. Sajnos, menekülés közben elfelejtettem. Stop”. Bővítik az egészségházat Az egészségház felújításával, korszerűsítésével javítanak Jánoshidán a lakosság egészségügyi ellátásán. A felújításra a községi tanács 250 ezer forintot költ. A rekonstrukció után anya- és csecse- mogon-’ozóv-l valamint korszerűbb szó-iába léte-ítmé- nvekk»1 áo?'1a'TO'Tik oz egészségügyi intézm 'ny. A b"vitessél 'űiefv' vü'k majd. ho-'v a ”*nt és gekr-él e’k'il’i-f've kényelmes vírób-n fo-Ta',íák. A? egész'é’rház hrví‘ése után som k—’H a két körzeti rendelő felújítása és korszerűsítés is. KI A LEGÜGYESEBB GÉPKOCSIVEZETŐ? A Magyar Autó Klub sport szakosztálya ezzel az elnevezéssel rendezett versenyt, amelynek az országos döntőjét a MAC Szolnok megyei Szervezetével közösen, vasárnap délelőtt Szolnokon, a Kun Béla körúton bonyolították le. Az ország minden részéből összesereglett ki- lencvenkét induló kitűnő időben, jó rendezés mellett és sok érdeklődő előtt vetélkedett. A Szolnok megyeiek jó felkészültségét dicséri, hogy az öt kategóriából négy első helyet elhódítottak. Nőknél a kunhegyest Tóth Sándorné, háromszoros bajnok, a Hajdú Knpa védője győzött. A többi kategória győztese:, 600 kem: Kovács Kálmán (Kisújszállás), 1000* kem: Bencsik István (Szolnok), 1300 kem: Sárközi György (Jászberény), 1300 kem felett: Deme Tibor (Miskolc). A Szolnok városi Tanács legeredményesebb versenyzőnek felajánlott nagydiját Kovács Kálmán kapta. Felvételünk a verseny egyik nehéz szakaszán készült Avatás november 7-én A honvédelmi nevelés, a katonai elő- és utóképzés feltételei javulnak Jászárok- szálláson az új MHSZ-szék- ház átadásával. A tanácsi beruházással és értékes társadalmi összefogással létesülő kiképzési bázis építése a nagyközségi tanács 200 ezer forintot költ. Az építkezést azonos értékű társadalmi munkával és egyéíb anyagi támogatással a lakosság, a nagyközség szövetkezeti és ipari üzemei is segítették. A kiképzési bázis egy minden követelménynek megfelelő nagy oktatóteremből, Virágba borult a szilvafa Vezsenyen, özvegy Tóth Je- nőné Kölcsey utcai házában virágba borult a szilvafa, és rügyeznek az orgonabokrok is. A szomszédja kertjében pedig a meggyfák vették fel tavaszi „menyasszony” díszüket. A falu lakói tömegesen keresik fel a kizöldült kerteket, ahol a természet őszi megújulását csodálhatjuk. Fekete krónika Vasárnap hajnalban fél négykor, Szolnok belterületén, a Szandaszöllősre vezető úton Szabó Lajos (Rákó- czifalva, Vörös Hádsereg u. 111/a) az IE 83-96 forgalmi rendszámú személygépkocsit nem a látási és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vézette. Elvesztette uralmát a jármű felett, és az út jobb oldalán levő vasvázas villanyoszlopnak rohant. Az összeütközés következtében a gépkocsi utasa, Monzéger István (Rákóczifalva, Rákóczi út 98.) és Vígh András (Rákóczifalva, Árpád u. 21.) sú- lycs, életveszélyes. Szabó Lajos pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Á balesetnél a személygépkocsiban és a villanyoszlopban mintegy 40 ezer forint anyagi kár keletkezett. A rendőrség Szabó Lajos vezetői engedélyét bevonta, és ellene büntető eljárást indít. Ugyancsak vasárnap, délután fél háromkor a 4-es és 442-es út kereszteződésében Orlai Aladár (Kengyel. Petőfi út 10.) a CN 60-62 forgalmi rendszámú személy- gépkocsival nem ad* a meg a? !>’•» "bhsé-'et a 4-*».*? úton se■» ' 'I**'~ n4 ''«•’-'V** <V—.}~) *■' T gjH T’" "->k E-f ’•-g-vj u. 1".'. ér -■—a, h-'m-1* kö- r-v- pv^]’-anon tű’ sértés* ?-. -nvede**. a járna"vekben -e’e'keVt ká- —i — *-gv ezer porint. A re-d'“!*•’ a sze- mVyz- --j v?-e* 'ellen büntető éljárást indít korszerű technika! felszerelésekkel ellátott szakköri szobákból, szociális létesítményekből és Irodahelyiségből áll majd. A székházban kap otthont a lövészklub, a tartalékos tiszti klub. Létrehozásával teljesül a jászárokszállási amatőr rádiósok régi kívánsága: megalakul a jászjákó- halmihoz hosonló önálló rádiós klub. Az MHSZ új székházát november 7-én avatják. Az olajkályhák „orvosai” Október 10 óta naponta átlagosan 35—40 bejelentés érkezik a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatához, hogy meghibásodott az olajkályha. A hibák elhárítására tizenhét elektrolakatos és két szervizkocsi áll készenlétben. A nyári időszakban ezek a dolgozók hűtőgépjavítással foglalkoznak, de ketten-hárman a fűtési idényben sem hűtlenek a hűtőgépekhez. A többiek igyekeznek minél hamarabb elvégezni a szükséges javításokat. Ennek eredménye, hogy sem tavaly, sem az idén még nem hangzott el panasz az elvégzett javítások minőségére, gyorsaságára. Az alkatrészellátás megfelelő, csak a Gemenc típusú kályhákhoz szükséges kémlelőüveg hiánycikk, de szerencsére ezekből a kályhákból elég kevés van a megyében. A vasipari vállalat ugyanis nemcsak Szolnokon, hanem szinte az egész megyében vegez olajkályha- javítást. Kirendeltsége van Kisújszálláson, Mezőtúron, Jászberényben és Kunszent- mártonban is. Tavaly csak Szolnokon 3000 olajkályhát javítottak meg. A Széchenyi István nevét viselő szocialista brigádok országos tanácskozását és versenyét rendezték meg tegnap a nagycenki Széchenyi kastélymúzeumban. Az ország minden részéből 80 brigád képviselői vettek részt a orogramon, amely a kastély- múzeum megtekintésével kez- ’ 'd '3‘* A tnná'")ko-é-:nn a '■özm''v_‘lé'1és és a múzeum •~in—’^tí-ől tár'-vU' ah a ’*) O'TVB’l ó-'o’iált fi t~y ' ’ ’■'’'■'V '■'in. n S’7 onvj ''“T-í'T»'*TP- körösen V'-’V eTi’ ^*r4t. A 7 v~,L 7 v>tm -fú t;'T:'írnot f 2! rni i-of '-‘iVrrVl é*5 oórr-i V-(S] ní,rn''ír,T7 kulturális életében. Tábori vendégfogadó A Mecsek egyik legszebb pontján, a 602 méter magas Jakabhegy lejtőin, tábori „vendégfogadó” épül az országjáró fiatalok számára. Égertetőn — nevét az ott álló százados égerfákról kapta — több mint negyvenezer négyzetméternyi területen alakítják ki a tábort. Az előkészítő földmunkák megkezdődtek, a jövő évben már vendégeket fogadhatnak a Mecsekben. KRESZ-parkért, KRESZ-oktatás A Tiszamenti Vegyiművek villamosüzemének három szocialista brigádja, a „Kandó Kálmán”, a „Lenin” és a , James Watt” ez év júniusában szocialista szerződést kötött a Szolnok megyei Közlekedésbiztonsági Tanáccsal. A brigádok vállalták, hogy a tiszaligeti úttörőtábor részére KRESZ-par- kot készítenek, amit júliusban át is adtak. Az MKBT cserébe vállalta, hogy a brigádok tagjainak az új RRESZ-ről előadássorozatot indít. A brigádok — a nagy érdeklődésre való tekintettel — minden érdeklődőnek lehetővé tették, hogy az előadásokon részt vehessenek és vizsgázhassanak. Az előadásokat Lóczi Miklós őrnagy, az MKBT tagja tartotta meg a mintegy kétszázötven érdeklődőnek. A vizsgára százkilencven- hatan jelentkeztek, közülük százhuszonnyolcán vizsgáztak eredményesen. Széchenyi brigádok találkozója A Magyar Szolcialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter főszerkesztő-helyettes Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadj á a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. PL 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előf^zct^s dija egy hónapra 20,— forint erjeszti a Magyar Posts Előfizethető: ninqlcn oesta’-ivatal ál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat -'’"'inok Vörös Csillag u 2fl ^elelőf vezető Kozlk ^eronr