Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-28 / 253. szám
1975. október 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Törtenelemoro a múzeumban Tanfolyam a házasulandóknak Felkészülés a családi életre Elkészült a Vöröskereszt téli programja AZ ELMÚLT TlZ-TIZENÖT ÉVBEN jöttünk rá igazán arra, hogy mrie is való a múzeum. Azaz vigyázzunk önmagunk dicséretével: rájött már Móra Ferenc is, hogy a múzeumnak nemcsak holt tárgyak poros gyűjte- ményének kell lennie. Irt is erről igen szépeket, dehát a gondolatai megvalósítására nem volt pénz... „Rendeltetésszerűen”, — azaz népművelési, közművelődési célokra alig egy-két évtizede használatosak a magyar múzeumok, amióta a kormányzat anyagi eszközökkel is mind erőteljesebben ösztönzi a munkájukat, sőt számonkéri, mit tesznek a közösség művelődéséért. A múzeumi történelemóra azonban új dolog — ha a gondolata nem e pillanatban született is — , a régészek, pedagógusok egyöntetű véleménye szerint nagy jövő előtt áll. Nemcsak azért, mert a diákok — általános iskolák felső osztályosai, közép- iskolások — számára élénkítő változatosság egy-egy, a múzeumban megtartott történelemóra, hanem mert nagy pedagógiai, művelődési lehetőségeket rejt. Szemléltetésként hadd mondjunk egy-két példát. Hét évvel ezelőtt nyílt meg a keszthelyi Balatoni Múzeumban „A magyarországi népvándorláskori emlékek” című nagyszabású kiállítás, A nyitás után történelemtanárok javasolták; jó lenne ha a középiskola harmadiknegyedik osztályos tanulóinak néhány történelemóráját itt, a múzeumban tartanák meg. Hiszen itt a tanulók „élőben” láthatják mindazt, ami a könyvük népván- dorláskqri fejezetében csak gyenge ábra, emlékeztető rajzocska. Néhány évvel ezelőtt a miskolci Herman Ottó Múzeum egyik várostörténeti bemutatója volt színhelye múzeumi történelemórának; azoknál az anyagrészeknél, amelynél a magyarországi kapitalizmus kezdeteit tárgyalta a könyv, elvitték a diákokat a kiállításra, amelyen tárgyak, makettek, dokumentumok szemléltették a gyáralapítások kezdetét, a munkásmozgalmi harcok emlékeit, az első gépek alkalmazásának körülményeit, stb. A kezdeményezés azóta kibontakozott. A múzeumi történelemóráknak már Szolnok megyében is hagyományuk van, s ha tanmenetekben még nem képezik is az oktatás „hivatalos” részét, nagyon sok múzeum számít a délelőtti diák-hallgatóságra — ahol tanáraik és a múzeum munkatársai együttesen tartják az órákat. Sőt bizonyos kiállításokat éppen azért rendez a múzeum, hogy a tanulóifjúság ismereteit gyarapítsa. A lehetőségek szinte végtelenek. A pedagógiában közhelynek számít, hogy a szemléltetett előadás — bármely tárgykörből — többet ér minden leírásnál, minden szónál. Az elmúlt tanév végén — igaz, nem „betervezett”, de érdekes kísérlet tanúi voltak az érettségi elnökök két budapesti középiskolában. Amelyiknek a növendékei látták a Nemzeti Múzeum „A századforduló Magyarországon” című történeti kiállítását, érettségi feleletükben sokkal szemléletesebben, élményeszűbben számoltak be az anyag idevágó mozzanatairól, mint azok a diákok, akik nem nézték meg ezt a bemutatót. Hogyne, hiszen ez a népszerű, kiválóan megrendezett kiállítás mintegy filmszerűen vési az emlékezetbe a századforduló Magyarországának legjellegzetesebb képeit, történéseit, szereplő személyiségeit. Hogy volna nélkülözhető a történelem-oktatásban például a Szépművészeti Múzeum — ugyancsak a közelmúltban újjárendezett s új szerzeményekkel gazdagított — görög-római vagy egyiptomi gyűjteménye, más budapesti és vidéki múzeumok régészeti anyaga, amelyek egy-egy történeti kor foglalatai? Nos, minderre már régen rájöttek a középiskolai tanárok, s természetesen az oktatási kormányzat: most éppen arról van szó, hogy az iskola és a múzeum együttműködését még termékenyebbé, még rendszeresebbé tegyék. Országos tanácskozáson — Egerben — szó is esett erről’; igen sok értékes javaslat hangzott el. A részvevők meggyőződhettek róla, hogy a múzeumok a legnagyobb készséggel és örömmel sietnek az iskolák segítségére. Buzgalmuknak „mellékes” haszna is lesz: közönséget nevelnek maguknak. Hiszen nyilvánvaló, hogy az a diák, aki ismereteinek egy részét — élményeit — múzeumi órákon szerezte, környezetére, később családjára befolyással lesz, hogy érdemes múzeumba járni... ISKOLA ÉS MÚZEUM tehát már szövetségesek; nem kétséges, hogy e szövetség erősödésének eredménye felkészültebb, műveltebb ifjúság lesz. T. L A Vöröskereszt megyei vezetősége összeállította a többségében november elejétől március végéig rendezendő tanfolyamok anyagát. Az idén az egészségügyi felvilágosító munkájuk középpontjában a családi élet áll. Munkájukban elsősorban az egészséges életmódra való nevelést és a betegségek megelőzését tartják szem előtt. Különféle tanfolyamokat szerveznek. Ilyen lesz például az anyák és szülők iskolája, valamint új kezdeményezésként az ifjú házasulandók tanfolyama. A középiskolásokat és az üzemekben dolgozó fiatalokat is tanfolyamokon készítik fel a családi élettel kapcsolatos egészségügyi ismeretekre. A vöröskeresztes munka harmadik fontos területe az „A takarékpénztárak, mint tenger az apró folyókat, felfogják a szorgalomnak megtakarított filléreit” — olvasom a szolnoki Abonyi úti általános iskola Fáy András kisdobos rajának könyvében. Fáy András meséinek gyűjteményes „mini” kiadását a kisdobosok patronálói, az OTP Szolnok megyei Igazgatóság tanácsi és kommunális osztályának dolgozói ajándékozták a gyerekeknek. Kicsengetnek. Zsibong a IV. a. — Miért Fáy András nevét viseli a rajotok? — kérdem. Megszeppenten néznek össze. Aztán az egyik szőke lányka, Hegyi Anita vállalkozik a válaszra. — Második osztályban elsők lettünk az iskolai takarékossági versenyben, mondja egy őrsvezető komolyságával. — Aztán itt voltak az „otépés” nénik, hoztak egy képet is Fáy Andrásról. És szalagot meg érmét is a raj- zászlónkra. elsősegélynyújtás oktatása, amit az eddigieknél szélesebb alapokon kívánnak megvalósítani. Az elsősegélynyújtás a balesetek megelőzését, a bajba jutottak megsegítését szolgálja. A mezőgazdaságban a növényvédőszer okozta mérgezések megelőzését, illetve a mérgezések okozta betegségekhez szükséges elsősegély- nyújtást tanítják, amit házi vetélkedők követnek. Szerepel a megyei vezetőség programjában, hogy azokban az általános iskolákban, amelyekben bevezetik a családi életre nevelést szolgáló tantárgyat, ott csecsemőgondozási tanfolyamokat is rendeznek. Ez mintegy hatvan iskolát érint megyénkben. Egyre bátrabbak. A szemek érdeklődőén csillognak. •*— Tudja a bácsi, hogy ki volt Fáy András? — kérdezi egy huncutszemű srác. És feleletet sem várva, rögvest rákezdi az egyik copfos leányka. — ö alakította... izé, dehogy. .. alapította az első takarékpénztárt. És meséket is irt. — 1786-ban született — így egy másik. Már bizalmas ismerősök vagyunk. Elmondják, hogy társasjátékokat, naptárakat kaptak az OTP-től, és hegy cserében ők nőnapkor könyvjelzőket ajándékoztak. Azt már a kisdobos vezetőtől tudom meg, hogy a patronálok a szolnoki belvíz után két napig az iskola takarításában is részt vettek. A tavalyi iskolaévben Búzás Jancsi gyűjtötte a legA tanfolyamokat városi, járási és megyei vetélkedőkkel zárják. A feladatok között szerepel továbbá, hogy a környezetvédelemmel összefüggően, együttműködve a Hazafias Népfront bizottságaival előadássorozatot szerveznek a személyi és a környezeti higiéniás kérdésekről, ezzel is segítve a „Tiszta, virágos Szolnok megye” mozgalom kibontakozását. A vöröskeresztes aktivistákat pedig tanfolyamokon tanítják az idősek házi gondozására, betegápolására. A tervek szerint megyénkben a különféle tanfolyamokon több mint tizennégyezer embert készítenek fel az egészségügyi felvilágosító munkára. (P) több pénzt, utána Zelei Gabi — 842,— forintot — Anyukádéktól kapod a pénzt? ' — Igen az ötösökért. Meg azért hogy segítek ~otthon, felmosom a követ, és elmegyek az ABC-be is. Perselyben gyűjtöm, aztán bélyeget veszek a forinton. Molnár Iminek „hatalmas összeget” tizenöt forintot sikerült összegyűjtenie. Hogyan? Hát — húzza meg a vállát — spóroltam... Búzás Jancsi „bicajt” vett a nyáron, Hegyi Ani tipegőt és sapkát a babájának, Gyi- gor Alice görkorcsolyát. — Most is lesz ám ünnepség — újságolja valamelyik. A takarékosság napján még énekelni is fogunk a Fáy- emléktábla előtt. A mi nótánkat, amelyik így kezdődik: „Sok kicsi, sokra megy.. T.K.U Sok hűhó semmiért Panaszos levél hívott Öcsödre: este későn gyúl- ladnak fel az utcai lámpák, ezért az emberek botorkálnak a sötétben. A másik: a 44-es számú közút balesetveszélyes kanyarjait nem „egyenesítik” ki, holott most korszerűsítik az utat. Átérzem a panasz fontosságát. Az 5100 lelket számláló község csaknem 3 ezer munkaképes korú lakója közül több mint félezer ember ingázik. Kurszent- mártonba, Martfűre járnak dolgozni. Nagyon fontos tehát a közvilágítás a koránkelő, későn érkező munkások számára. És az sem mindegy, hogy az eljáró munkásokat mennyire balesetveszélyes úton hozzák- viszik az autóbuszok. Megérkeztem Öcsödre, kérdezgettem az embereket a lámpák felől. „Előfordult néha...”, vagy mostanában nem így van”, „nem jellemző” — mondogatták az öcsödiek, amikor elsoroltam nekik a panaszos érveit. A panaszt tevő J. L. hetente egyszer jár haza Karcagról, munkahelyéről (mégis így ír: „Évek óta figyelve például a közvilágításra. ..” Vasárnaponként figyeli?), ezért feleségével beszéltem. — Még mosolyogtunk is, hogy amikor elküldtük az újságnak a levelet, aznap este már időben kigyulladtak a villanyok. Hamarabb kellett volna írni... No igen... Vagy el is hagyhatták volna, ha helyben utána járnak, értesítik a TITÁSZ kirendeltségét, melynek szakemberei hetente háromszor mennek Öcsödre, ellenőriznek, javítanak. S egy-két nap miatt még nem érdemes tollat ragadni. De lássuk a másik panaszt. — Öcsödön nem egyenesítették ki a kanyarokat a 44-es úton, holott Szarvason és Békésszentandráson megtették azt... Ott jártamkor, délelőtt 11 órakor vettek részt helyszíni bejáráson a KPM szakemberei és a község vezetői éppen az említett kanyarok ügyében. Eszembe jut a pásztorgye- rekről szóló mese: kiabált, hogy jön a farkas és mulatott a nyáj védelmére igyekvő pásztorokon. Addig csinálta ezt, amíg senki sem figyelt rá még akkor sem, amikor valóban jött a farkas. Hát valahogy így van ez a panaszos levelekkel is. Csak akkor panaszkodjunk, ha van miért. Senki sem szereti a sok hűhót — semmiért. — körmendi — Takarékos kisdobosok Fáy András nevét viselik Baleset az élet orszápiján A sárpataki klub- » könyvtár roskatag, öreg ház. Kozák zárva találta. .. Bekopogott a szemben levő tsz-irodába. — Ja, az a nő, aki itt volt... Azt nem úgy hívták. Bódiné volt... Az ura a Széchenyi utcában lakik. A második ház. — A feleségét keresem, Évát — kopogtattam be hozzájuk. A zömök, kurucbajúszos fiatalember szeme összerán- duit. — Milyen ügyben? — Érdekel a sorsa. Vegye úgy, segíteni szeretnénk. — A címet megadom. Semmi mást nem mondok. Másnap Kozák táviratot küldött Cserkutinak: „B. Éva ügyében okvetlenül keress meg.” Az adjunktus visszatelefonált: Kedden jövök. — Tíz percet engedélyezek. uraim. Legyenek tapintatosak. Az elvonókúráról meg egy szót se... Persze, az is lehet, hogy jó hatást vált ki a látogatásuk. Ötödik hete itt van a kórházban, de senki se jött hozzá .. Nesztelenül lépkedtek a gumi-zőnyegen. A laticel falak elnyelték a suttogásukat. — Na, öregem, ez még előttünk van — mondta az adjunktus. — Csak a magad nevében beszélj, mert — válaszolta Kozák, s lenyelte amit mondani akart. Éva öv nélküli házikabátban várta őket. — Eljött... adjunktus úr... — Miért ne... Talán maga nem látogat majd meg engem... — Az adjunktus úr nem kerül ilyen helyzetbe... Én se akartam... Higgyenek nekem... — Ne beszéljünk erről, Éva. — De én erről akarok beszélni. .. Tudja az adjunktus úr, hogy én a főiskolán egy kortyot se ittam... Belevittek. — Kati! — Jaj... Igen.... Könnyű Katit... táncba vinni. Azt akarom mondani: nem volt könnyű... Olyan sivár és reménytelen volt körülöttem minden... És ott azok az emberek... — Vigyázat, Éva! Ne mondjon felelőtlen ítéletet. Magát azért küldték abba a faluba, hogy jó ügyet szolgáljon és nem azért, hogy velük igyon, feküdjön... — Megbuktam.1 adjunktus úr! — Meg... De majd pót- vizsgázik, jó? Mire van szüksége... — Könyvet... Ha küldene. .. — Jó, majd küldünk magának könyveket. Mielőtt hazaengedik... — Haza? Hová... adjunktus úr...? Becsuknak... — Nyugalom Éva. írjon nekem... Meglátjuk... Ez a csomag a magáé... Banán van benne. Diákkorában mindig azt majszolta... Évát az ápolónő visszaki- sérte a kórterembe. Az úristenit ennek a rohadt piának — káromkodott Cserkuti. Kozák bólintott, jól emlékezett rá, hogy a nagy jövő előtt álló irodalomtörténész évekig deliriumban élt... — Te, Kozák, annál a Sár... izé... Sárpataki tanácsnál nem tudunk valamit kezdeni? — Nem. Megtették a feljelentést. Eladta a könyveket. .. Különben onnan már egy jó féléve eljött... A zi- mányi gyárban dolgozott utoljára. Onnan hozták be... — Ott voltál már? — Nem, ott még nem. A gyár személyzeti osztályvezetője sokáig simogatta kopasz fejebúbját. — Bódinét segédmunkásnak vették fel, de amikor megismerték, hogy okos. jól képzett asszony, javasolták, hozzuk be adminisztratív munkakörbe. Ügy is volt. >.. Kitűnő munkaerő volt. Kernekül dolgozott __de... De a ztán rák ment a vetésre. A fiókjában ott volt a cseresznyésüveg. .. Szóltunk neki, egyszer, kétszer, sokszor. Mindig megfogadta, hogy nem, nem iszik többet. De amikor azok az istenverése nagyhajú gyerekek elvitték a kocsmába, — sokszor az árokparton ébredt... Aztán nem járt be rendesen... Elbocsátottuk... Cserkuti az autóban sokáig hallgatott. Kozák a foga közül beszélt: — öregem, nem akarlak még jobban elkeseríteni, de ez á kis tanítványod, egy egyszerű kis... — Te! Ki ne mond, te! Éppen te ítélsz így. aki a riportodban felelőtlenül magasztaltad ! Annak idején... Én jól ismerem: ragyogó felkészültségű, okos kis teremtés. Csak gyenge... Nem bírta a feszítést... Te hányszor szakadtál már el... Hányszor lapátoltad össze önmagad? Érett fejjel, nagy élettapasztalattal mekkorákat buknak, hibáznak emberek. Könnyű lenne rajta elverni a port. És azok akik itatták, lefektették sorban, aztán belerúgtak? — Már megint kitört belőled az irodalmár. Más a hős bukása a regényben és a valóságban. — Tévedsz, ha azt hiszed, hogy őt nem hibáztatom! Dehogy nem... Elsősorban ő a felelős a sorsáért. De ez nem ok arra. hogy most már lemondjunk róla: élő ember, nem hulla! (Folytatjuk) Tiszai Lajos i
