Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-03 / 232. szám

1Ä75. október 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Érdekvédelem, béke, egység 30 éves a Szakszervezeti Világszövetség Munkásküldöttek tanácskozása Hz üzemi demokrácia új, közvetlen fóruma Ü Tisza Clpsgyáriian 183 képviselő! választoltak „Az üzemi demokrácia érvényesüléséhez olyan belső irá­nyítási, elszámolási és információs rendszer kialakítása szük­séges, amely a dolgozók számára pontosabb áttekintést nyújt a termelés egészéről és részleteiről, világossá teszi a teljesít­mények szerinti részesedés mértékét” — jelölte meg pártunk XI. kongresszusa a szakszervezeti munka fejlesztésére ho­zott határozatában a feladatot. Amikor harminc évvel ezelőtt, 1945. október 3-án Párizsban a II. szakszerveze­ti világkonferencián megala­kult a Szakszervezeti Világ- szövetség (SZVSZ), első íz­ben jött létre a dolgozóknak olyan nemzetközi szerveze­te, amely nemzetiségre, fajra, politikai és vallási különb­ségre való tekintet nélkül egységbe fogta öt kontinens szakszervezeti mozgalmait. A haladó szakszervezeti világ- mozgalomnak ez a szövetsége kezdettől a legtágabban ér­telmezte érdekvédelmi fela­datait, a dolgozók legkisebb gondjaitól a világbéke min­den népet, nemzetet egyfor­mán érintő kérdéséig. A háborúellenesség kez­dettől fogva hozzátartozik az SZVSZ munkájának jellegé­hez, mint ahogy része az igen széles körű érdekvédelmi te­vékenység is: mindig, min­den helyzetben a haladó nemzeti és nemzetközi törek­vések mellé állni, segíteni a szabadságukért küzdő nepek harcát, támogatni a gyarma­tosítás elleni törekvéseket Vietnam, Ciprus, Görögor­szág és Chile csak néhány or­szág azok közül, amelyekért az SZVSZ felhívására cselek­vőén bontakozott ki százmil­liók szolidaritási mozgalma. A harminc évvel ezelőtti megvalósított szakszervezeti egységet a hidegháború meg­bontotta, a szakadár nyugati szakszervezetek 1949-ben ki­váltak az SZVSZ-ből és meg­alakították a Szabad Szak- szervezetek Nemzetközi Szö­vetségét. Az SZVSZ mégis a legnagyobb létszámú és leg­befolyásosabb szakszervezeti szövetség maradt, s különö­sen megerősödött a harmadik világ számos szakszervezeti központjának csatlakozásá­val A fejlődő országok idő­ben felismerték, hogy a mul­tinacionális vállalatokkal a nemzetközi monopóliumok­kal szemben valóságos érde­keiket a Szsakszervezeti Vi­lágszövetség képviseli. Az SZVSZ két legutóbbi kongresszusán már feltűnő volt, hogy a tagszervezeteken A jászszentandrási Hala­dás Termelőszövetkezetben ezen a nyáron 280 hektár földet borított „piros sző­nyeg”. Ennyi területen ter­mesztettek paradicsomot. A gyönyörű paradicsomtermés­nek azonban nem örülhettek gondtalanul a gazdaság dol­gozói, mert a betakarítógé­pek késtek. Nemcsak az oko­zott fejfájást a vezetőknek, hogy az SPR rendszer tech­nológiája szerint vetett 100 hektár paradicsom begyűj­tését géppel tervezték, ha­nem az is, hogy a hektáron­ként 420—600 mázsás ter­mést ki fogja leszedni. Augusztus közepén már dol­gozni kellett volna a gépek­nek, de azok csak szeptem­ber 1-én érkeztek meg. Az érett paradicsomot közben le kellett szüretelni valaki­nek, s mivel a gazdaságban egyébként is kevés a kétke­zi dolgozó, a vezetők az or­szágot bejárva kerestek idénymunkásokat. A kombájn névleges tel­jesítménye idényenként 50 hektár, tehát 100 hektár le- szüretelésére kettő is elegen­dő. A biztonság kedvéért a termelőszövetkezet három gépet vásárolt, de ezek együttesen is csak 17 hektár­ral birkóztak meg az idén. Teljesítményük részben a késés miatt volt ilyen ala­csony, másrészt gyakran kel­lett hiba miatt megállniuk. A gazdaságnak a diákok is segítettek, volt amikor 7— 800 ember szedte a paradi­csomot de a veszteség így. kívül számos más szakszer­vezeti kózpontnoz tartozó szervezet képviselői is meg- jeienteiK a tanácskozáson. uegutoob Várnaoan 1/0 szakszervezet delegátusai ülésezték, köztük Hu szak­szervezet nem tagja az bz/VSZ-nek. Az SZVSZ arra törekszik, hogy a szakszervezeti moz­galomban újra járhatóvá te­gye az egység megteremtésé­hez vezető utat. Ezzel a szán­dékkal hívták Geonfbe egy­más utáni két évben találko­zóra a legkülönbözőbb euró­pai szakszervezetek vezetőit. S bár ezek a találkozók nem hoztak azonnal mutatkozó eredményt, bizonyították a régi tétel érvényességét: a tőke nemzetköziségével szemben hatásosan csak a dolgozók nemzetközisége, szervezettsége képes fellépni. Nem kicsi az SZVSZ jelen­tősége a tekintetben sem, hogy a szocialista országok eredményeinek megmutatá­sával különösen a fejlődő or­szágok dolgozóinak ad ösz­tönzést, bátorítást, vonzó pél­dát. Amikor harminc évvel ezelőtt az első szakszervezeti világkongresszuson a magyar delegáció vezetője, Kossá István felszólalt, elsősorban bizalmat kért a magyar szak- szervezeti mozgalom számá­ra, amely akkor tette meg az első szabad lépéseket. Har­minc év múltán tapasztalha­tó, hogy a magyar szakszer­vezeti mozgalomnak nagy nemzetközi tekintélye van, amelyet nem utolsósorban azzal vívott ki, hogy egyik kezdeményezője volt az egy­ség megteremtését szolgáló párbeszédnek, s hogy kétol­dalú kapcsolataiban keresi és kiaknázza a kölcsönösen hasznos együttműködés le­hetőségeit Ma 65 országban 150 millió tagja van a Szakszer­vezeti Világszövetségnek. De lényegesen nagyobb azoknak a száma, akikre hatása — az öt világrész minden irányába — kisugárzik. D. L. is minimum 100 vagonra te­hető, hiszen a gépi betakarí­tás miatt a földbe egyszerre érő fajták magját vetették, s ennek egy részét már nem tudták idejében leszedni. Ha a segítség is annyit késett volna, mint a kombájnok, akkor a gazdaság ezer vago- nos tervétől nemcsak 30—40 vagonnal maradna el. S ezen mindenképpen el kell gon­dolkodniuk a kombájnokat szállító budapesti Mezőgaz­dasági Gépgyár vezetőinek, hiszen a gazdaságot ért anyagi káron túl sok az el­pusztult paradicsom is. Rákosi Sándor, a jászszent­andrási Haladás Termelőszö­vetkezet főmezőgazdásza azt is elmondta, hogy mindezek ellenére sem ment el a kedvük a paradicsomtermesztéstől. A technológia bevált, ezt a re­kordtermés is bizonyítja, hi­szen Jászszentandráson hosz- szú évek óta nagy területről szüretelnek paradicsomot, de eddig még egyetlen évben sem szedtek le hektáronként 350—400 mázsánál több ter­mést. A szövetkezet a Hat­vani Konzervgyár egyik leg­nagyobb szállítója és jövőre is jelentős területen termeli ezt a növényt. A gazdaság vezetői abban is reményked­nek, hogy az elkövetkezen­dő években az alkatrészel­látás sem akadozik majd és akkor nyugodtan teremhet a paradicsom hektáronként ezer mázsát is, lesz mivel betakarítani. B. A. Szárító rekordidő alatt A túrkevei Táncsics Tsz- ben, ezen az őszön mintegy ötszáz vagon kukoricát kell betakarítani. A múlt évi esős ősz tapasztalatai után a gaz­daság vezetősége úgy dön­tött, hogy a fontos takar­mány begyűjtését szárító épí­tésével teszi biztonságosabbá. A 8 millió forint értékű be­rendezést a tsz-tagok rekord­idő alatt éoítették fel. Au­gusztus 1-én kezdtek hozzá a munkához, és a próba után tegnao már az új, teljes ka­pacitással dolgozó üzemhez érkeztek a kukoricával meg­rakott pótkocsik. Őszi lehalászás A szolnoki Felszabadulás Halászati Szövetkezet Szol­nokon, Fegyverneken és Sza- jolban levő tógazdasági hal- tenyészetében megkezdődött az őszi nagy lehalászás. A szövetkezet vezetői az előze­tes becslések alapján a há­rom üzemegységben 21 vagon halra számítanak. Szolnokon a Milléri csatornából 800, Fegyvemekről 720, Szajolból pedig 560 mázsa halat vár­nak. Ennek mintegy hetven százaléka ponty lesz, a többi amur és busa. A lehalászás november 10-ig tart Négy vagonnal exportálnak, a többi a tele­lőtavakba kerül, ahonnan az üzletekbe szállítják. Megkez­dődött a halfeldolgozás is. Fóliás tálcába csomagolják a konyhakész halat, és folya­matosan szállítják azokba a boltokba, amelyek a szövet­kezettől halat rendeltek. A lengyel fogyasztásicikk- ipar többszáz termékét, jó- néhány újdonságot, nyolc külkereskedelmi vállalat mu­tatja be az őszi BNV-n, több mint ezer négyzetméter fe­dett és szabad területen — jelentette be tegnapi sajtó- tájékoztatóján a lengyel kul­túrában Janusz Sobieraj ke­reskedelmi attasé. Az universal háztartási elektromos gépeket és beren­dezéseket, sokféle sportcik­ket, az Unitra képmagnóé és egyéb könnyűhíradástechni­kai készülékeket állít ki. A POL—MOT külkereskedelmi vállalat a magyar—lengyel Az üzemi demokrácia mint a szocialista demokrácia alapvető része, fontos bizto­sítéka a társadalmi érdek érvényesítésének, lehetőséget ad arra, hogy a dolgozók be­leszóljanak a vállalat gaz­dálkodásába, a helyi és a közügyekbe. Mindez egyben növeli felelősségtudatukat, fokozza aktivitásukat. Az üzemi demokrácia tovább­fejlesztése mindenekelőtt a párt és szakszervezeti de­mokrácia erősítését, a meg­lévő szervezetek és fórumok jobb kihasználását, a gazdá­sági vezetés színvonalának emelését, a vállalati belső mechanizmus korszerűsítését követeli meg. A továbbhaladás alapja pe­dig az, hogy minden szinten közvetlenebbé kell tenni a dolgozók és a vezetők, a dolgozók és szervezeteik kapcsolatát a meglévő kere­tekben, és új módok kialakí­tásával, több lehetőséget kell teremteni véleményük el­mondására. Központi döntés alapján 50 kijelölt vállalatnál kísér­letképpen a már meglévő és bevált fórumokat újakkal egészítik ki, beillesztve eze­ket az üzemi demokrácia vállalaton belüli intézmény­rendszerébe. Munkásküldöt­tek tanácskozását tervezik kooperációban készült, Pols­ki 126 p kiskocsin kívül sze­mélyautókhoz kapcsolható szállító utánfutó, s a Polski Fiat újabb változatait mutat­ja be. Az attasé elmondotta azt is, hogy a IV. ötéves terv időszakában mintegy 100 millió rubellel növekedett a két ország közötti fogyasztá- sicikk-forgalom. Hangsúlyoz­ta, hogy a lengyel érdeklődés a magyar piac iránt változat­lanul nagy, így a mostani nagyszabású árubemutató is jó alkalmat teremt a kölcsö­nös igények kielégítéséhez. 25 nagyvállalatnál és ugyan­csak ennyi üzemben szerve­zik, választják ezekben a hetakben a bizalmiak ta­nácskozásának résztvevőit is. A kísérleti időszak egy év, az esztendő tapasztalatait 1976. októberében értékelik. A martfűi Tisza Cipőgyár egyike a munkásküldött vá­lasztásra kijelölt 25 vállalat­nak. Többhetes szervező, elő­készítő munka után megvá­lasztották azt a 183 küldöt­tet, akik a nagyüzem min­den egységét, műhelyét és osztályát képviselik. Megbí­zatásuk október 1-én kezdő­dött. A helyi képviselők 95 százaléka fizikai munkás, 5 százaléka közvetlen terme­lésirányító, 60 százaléika nő, s 40 százaléka 30 éven aluli. A képviselők között sok a szocialista brigádtag és a vezető, de szép számmal vannak törzsgárdisták, s kitüntetett dolgozók is. A tanácskozás akkor éri el célját, — határozták meg — ha betölti a munkásellenőr- zás funkcióját, amely kiter­jed a vállalat alapvető gaz­dasági folyamataira, a legát­fogóbb gazdasági kérdések­re, a dolgozók kötelességeire, de az élet- és munkakörül­mények alakulását érintő alapvető változásokra is. Vá­zolták azokat a témákat is, A cukorrépa egyik legfon­tosabb ipari növényünk. Ha termesztéséről, rohamosain fejlődő, iparszerű művelésé­ről, vagy akár betakarításá­ról ejtünk szót, szinte min­dig származékára, alapvető élelmiszerünkre a cukorra gondolunk. Természetesem az a fő célja termesztésének, azonban jelentős mennyiségű — és értékű — mellékter­mék is keletkezik a feldolgo­zás során. A Szolnoki Cukorgyárban a kampány idején naponta 300 vagon répaszelet kelet­kezük. Ennék mindössze hét százaléka száraz anyag. A nehéz, nedves szeleteket két­szer préselik, majd szárító- dobon engedik át, ami után a répaszeletekben mindössze 10 százaléknyi nedvesség marad. Felhasználás előtt vízzel dúsítva a szelet visz- szanyeri eredeti, tehát 7 százalékos formáját. A répaszelet rendkívül jó szarvasmarha-takarmány már magában is, de nélkü­lözhetetlen eleme a tápké­szítményeknek. Fremixekkel keverve jó szarvasmarha- hizlaló szer, de a nyálaknak is adják. Érdekes módon a magyar gazdaságok igen csekély mér­tékben érdeklődnek a szá­raz szeletek iránt. — nem ismerik eléggé, nem próbál­ják. Annál nagyobb a kül­földi vevők — főleg a nyu­gatnémetek igénye, korlát­lan mennyiséget átvennének. Még az idén beindul a most épülő — ötven gazdaság társulásával — urebetin üzem, ahol a répa mellék­termékeit dolgozzák feL A középkorúaiknak rossz emlékű melléktermék (még ma is emlegetik a cukor nél­küli, melaszo6 nappkat) a amikkel az esztendő folya­mán foglalkoznak a tanács­kozásokon. A Tisza Cipő­gyár középtávú és éves ter­vének — a terv kialakításá­nak és teljesítésének — fő kérdései, a munka- és üzem­szervezés fejlesztésére kidol­gozott program elémzése; a középtávra szóló kollektív szerződés fő vonásainak, va­lamint az évenkéti beszámo­ló és a szükséges módosítás, javaslatok, kiegészítések megvitatása; a nyereség fel­osztási arányának részlete­zése; a bérpolitika elveinek, fő formáinak és módszerei­nek ismertetése; a szociális, kulturális és sportcélokat szolgáló alapok, és a felhasz­nálás meghatározása; vala­mint a gazdasági vezetők munkájáról szóló vélemé­nyek és javaslatok össze­gyűjtése, ezek értékelése, a 12 hónap tanácskozásainak témái. Kísérleti jelleggel, új út keresésével, a meglévő for­mák gazdagításával bővült tehát az üzemi demokrácia fejlődését, közvetlenebbé té­telét szolgáló fórumok sora a Tisza Cipőgyárban, s a 49 kijelölt vállalatnál, üzemnél. Gondos szervező, előkészítő munka, s választás után most már a munkásküldöt- teiken a sor: okosan, a kép­viseltek hasznára éljenek jo­gaikkal, nyitott szemmel, ak­tív munkával segítsék a jo­gok és kötelességek össz­hangjának kialakítását. Hisz’ a maguk, a nagyüzem fejlő­déséről van szó. melasz, aminek fele cukor. A tekintélyes cukortartalom megóvása, hasznosítása — mióta a cukorgyártás folyik, — gondja a gyártóknak. Egy mázsa répából a feldol­gozás során öt kiló melasz keletkezik. Felhasználása mi­nimális, a mezőgazdasági üzemek tört részét veszik át a keletkezett mennyiségnek. Az említett urebetin üzem termelésével a cukorgyárnak „melaszgondja” is enyhül, ugyanis a készítményekhez tekintélyes mennyiségű me­laszt is felhasználnak. (Az állati takarmányok részeként az emésztést segíti elő.) A letisztítás során kelet­kező „csapadék” — a mész- iszap — a talajjavításnál hasznosítható. A lúgos ta- lajszerkezetet — közömbösí­tő hatásával — termővé vál­toztatja. A korona sorsáról érdek­lődve kiderült, hogy szinte mind marad a földön, s be­szántják. Zöldtrágya. El­enyésző részét gyűjtik össze Bilózáara, téli takarmányo­zásra. A szakemberek elis­merik, hogy takarmányként hasznosabb, de két ok is gátolja az összegyűjtést: munkaerő és szállítógépek hiánya — lévén ős2i betaka­rítás — másrészt a gépesí­tett felszedés után nagyon földes, szennyezett a levél, sártól, földtől ragadós, — így felhasználni silóként — nem igen lehet. Kevés olyan „sokhasznú" Ipari növényünk van, mint a cukorrépa. A cukorgyári urebetin üzem terve, építé­se is azt példázza, hogy nyers- és alapanyagként egyéb területen százezreket pótol egyenrangú helyettesí­tőként. T. Sz. K A Gellért-hegyi víztároló építése új szakaszba érkezett. Meg­kezdték az egyik 40 ezer köbméteres medence oldalfalainak építését és a másik ugyancsak 40 ezer köbméteres medence fenéklemezeinek elhelyezését. Az Építőipari Tudományos Egyesület szakmai látogatást szervezett a Népstadion nagy­ságú építkezés megtekintésére _ , ___ G ép helyett kézzel liisjébsEi érkezell a segítség Paradicsomtermesztés Jászszentandráson — gondokkal T. Sz. E. Több mint ezer négyzetméteren Lengyel fogyasztási cikkek a BNV-n Értékes melléktermékok Száraz szelet, melasz, mésziszap

Next

/
Thumbnails
Contents