Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-23 / 249. szám

1975. október 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP BEJÁRÓK KÖZÖTT 1. Akik sötétben érnek Haza Bejárók. ők azok, , akik hajnalban kelnek, autóbu­szon, vonaton rázódnak munkahelyük városáig, s' a műszak végén újra a pálya­udvarra, a buszmegállóhoz rohannak: indulnak haza. ők azok, akiknek szabad idejéből elsőként az utazás, a közlekedés rabok .. A bejáró kettős életet éL Már nem falusi, de még nem is városi... Legtöbbjüket otthon is munka várja, ezért kulturális vagy poli­tikai rendezvényre vissza­tartani, illetve a lakóhelyen mozgósítani őket nagyon ne­héz. Így nem csoda, ha még napjainkban is megoszlik a szakemberek véleménye ar­ról, hogy a bejáró dolgozók­kal való foglalkozás hol tör­ténjen. Egyesek szerint a dolgozók művelődésének se­gítése csakis a lakóhelyen képzelhető el, míg mások vé­leménye az, hogy a lakóhelyen egyáltalán nem érhetők el a bejárók, így kulturális ellá­tásuk kizárólag az üzemek feladata. De mit szólnak mindehhez a legilletékesebbek, a bejá­rók? Reggel hat óra, három perc — Újszász. Az előbb még zsúfolt állomás egyszer­re nagyon üres lesz, kifutott a szolnoki vonat. A szerelvényen >egy talp­alatnyi szabad helyet is nehéz találni, a farmosiak, a tápiószereiek, a tápiógyör- gyiek most irigyelt „szeren­csések” — ők ülnek. Igaz, ők valamivel korábban is keltek... A Zérci Ikrek — Imre és Pista — alig egy esztendeje vonatoznak Üjszászról Szol­nokra, a munkahelyre. ■r- S munka után? — Igyekszünk haza. Ama­tőrfilmesek vagyunk, a mű­velődési házban van a klu­bunk. — Ez minden? — Dehogyis! Járunk az if­júsági klubba és a néptánc- csoportba is, sőt... — Minden bejáró ennyire aktiv? — Akikkel együtt utazunk a vonaton, azokat este már sohasem látjuk... Itt a vo­naton meg akinek jut hely, az alszik, vagy kártyázik, akinek meg nem, az kibicel, esetleg beszélget a könyök- szomSzédjával. — És az állomáson? — Kulturváró, sajnos, nincs. A legtöbb bejáró megiszik egy korsó sört vagy egy fröccsöt, vesz egy Esti Hírlapot, aztán igyekszik idejében felszállni a vonat­ra, hogy legyen ülőhelye kártyázni vagy aludni... De különben győződjön meg róla! Szolnoki pályaudvar, dél­után négy óra. Csúcsforga­lom. Hosszú sorok a jegy­pénztárak, a bisztró és az újságárus előtt Néhányan a könyves néni asztalánál vá­logatnak. Egy középkorú férfi a „Világjárók” sorozat két legfrissebb kötetével tá­vozik. — Ne haragudjon, bejáró? — Igen, Zagyvarékasról, a Vegyiművekbe. — A községi vagy az üze­mi művelődési házba megy szívesebben? — Nézze, könyvtárba Zagyvarékason járok, műve­lődési házba itt se — ott se. Azaz mostanában voltam né­hány író-olvasó találkozón és egy pódiumesten a Vegyi­ben. A brigád vállalta, nem mondhattam nemet... — Miért nem jár gyakrab­ban? — Mindig akad valami munkám otthon, meg aztán ott a könyv, a televízió. Már egész rendes magánkönyv­táram van. Nádházi Sándorral is a pályaudvaron találkoztam, pedig a tószegi buszra várt. Újságért ugrott át egy pilla­natra. — Szívesen várakoznék itt, ha lenne egy klubszoba, vagy mondjuk egy nyilvá­nos televízió. Dehát még rá­diózni se lehet.. — Ejnye, mintha népmű­velő lenne. — Szakoktató vagyok a 633. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben, de otthon Tószegen ifjúsági klubot ve­zetek. — Vannak bejáró fiatalok is? — Sokan. Tapasztalatom szerint a fiatalokat még csak lehet mozgatni, az idő­sebbeket azonban már alig. Pedig nálunk, a művelődési házban bejárók klubja is működik. A Vegyiművek patronálja, nem rossz, csak valahogy mesterkélt. Érezni a hangulaton, hogy nagyon nehezen jött össze a társa­ság. Hazafelé Száj ólba, Török- szentmiklósra, Fegyvernekre, örményesre. A Szolnokról 18.20-kor induló vonattal ilyenkor bizony már sötétben ér haza a bejáró dolgozó. — Most mondja meg, ho­va menjek ilyenkor? — Fáradt vagyok... — Ne szórakozzon velem! — hallom a válaszokat sor­ra. A negyedik megszólított­nál, a szajoli Nagy András­nál végre szerencsém van. — Járműs vagyok, szocia­lista brigádban dolgozom. Kulturális vállalásaink kö­zött ott szerepel, hogy szín­házba, moziba, könyvtárba járunk, meg még sok ilyen... No én bevallom, nem voltam színházban már öt éve, de a könyvtárba például rendsze­resen bekukkantok. S elme­gyek a szocialista brigádklub rendezvényeire is. Legutóbb Polgár Dénessel, a „Hét” főszerkesztőjével találkoz­tunk. — És Szajolban? — Nemigen mozdulok ki hazulról. Van két srácom, számonkérem a leckéjüket, aztán olvasok, tévézek az álomig. Feltéve persze, ha nincs valami bütykölnivaló. Csak néhány arc a tizen­nyolcezer szolnoki bejáróból. A rövid interjúk annyit azért talán bebizonyítottak, hogy nincs könnyű helyzetük sem az üzemi, sem a lakó- tprületi népművelőknek. v (Folytatjuk) Hé rész Dezső A Jászságban Tanyai esték, téli tanfolyamok Tornaterem társadalmi összefogással A tószegi általános isko­lának nincs tornaterme, azaz csak egy 10x5 méteres tor­naszobája van, az iskolától negyedórányira Rohanás a tornaórára, rohanás a tor­naóráról — szerencsére mindez már nem tart soká­ig: az általános iskola udva­rán új, korszerű tornaterem épül. Már állnak a falak, az ünnepélyes átadást május 1-re tervezik. A 12x24 méteres torna­terem, melyhez öltözőket, szertárt és orvosi rendelőt is terveztek, társadalmi ösz- szefogással épül. A megyei és a községi tanács mellett a szolnoki Tiszamenti Vegyi­művek, a Cukorgyár és a helyi „Petőfi Termelőszövet­kezet sietett az iskola segít­ségére, több üzem és szoci­alista brigád pedig a szülők­kel együtt társadalmi mun­kát vállalt. A szolnoki ME­ZŐGÉP Vállalat százezer, a betonelemgyár 150 ezer, a tószegi Vegyesipari Szövet­kezet '50 ezer forint értékű társadalmi munkával járul hozzá az építkezéshez, a Vo­lán 7. sz. Vállalat az ösz- szes szállítást díjtalanul vég­zi, a KÖTIVIZIG egyik szo­cialista brigádja felajánlot­ta. hogy bevezeti a villanyt... és még sorolhatnánk tovább. A szülők 1—5 nap társadal­mi munkát vállaltak, s nem került pénzbe a terv sem, melyet Kis^ Sándor, a ter­melőszövetkezet mérnöke készített. Elkészült és gazdag élmé­nyeket ígér a Hazafias Nép­front jászberényi Járási Bi­zottságának téli oktatási programja. Az elmúlt esz­tendőben meghonosodott ok­tatási formákhoz hasonlóan a programban most is szere­pelnek a tanyai esték, a té­li politikai tanfolyamok, az ismeretterjesztő előadásso­rozatok. Nagy érdeklődésre tarta­nak számot — különösen a sűrűn lakott, tanyavilággal körülvett községekben a — népfront —, a tanyai esték. A népszerű rendezvények tematikájának összeállítását gondos közvéleménykutatás előzte meg. Asszonyoknak, édesanyák­nak szólnak majd a szülői Három evvel ezelőtt több ezer fehér busát telepítettek a Balatonba. A növényevő halak fejlődése — a halá­szok szerint — rendkívül gyors. A 30 dekás súllyal betelepített busák többsége elérte a 3—4 kilót. A balatoni halászati gaz­daság megbízást adott a ti­hanyi Biológiai Kutató In­tézetnek, hogy folytasson beható tudományos vizsgála­tot a busa új életkörülmé­nyeinek tisztázására. Dr. Pó­munkaközösséggel közösen megrendezendő „Szülők akadémiája”, „Nők akadé­miája” előadássorozatok. Az elmúlt esztendők ta­pasztalatait figyelembe véve a HNF járási bizottsága a kötöttebb oktatási formák előadóinak pártpropagandis­tákat kért fel. Az egyéb elő­adásokat, a témát jól isme­rő TIT-előadók — tanárok, orvosok, történészek, műsza­ki szakemberek — tartják majd. A november hónapban kezdődő és a jövő év már­ciusáig tartó HNF téli okta­tásokon, ismeretterjesztő előadásokon várhatóan mint­egy háromezren vesznek majd részt. Vizsgálják a busákat nyi Jenő tudományos osz­tályvezető irányításával a kutatók megfigyelik, hogy a tóban élő fehér busák mi­lyen algákkal és milyen mennyiségben táplálkoznak. Figyelemmel kísérik a ha­lak növekedését és elsősor­ban arra a kérdésre keres­nek választ, hogy a Balaton élővilágának tápláléklánco­latában okozhanak-e jelen­tősebb változást az idegen halak. Törökszentmiklóson a vá­rosi tanács volt épületében jó körülmények között mű­ködik az ifjúsági és gyermek- könyvtár, a művelődési köz­pont és az űttörőház. A kul­turális komplexum napról- napra igényes művelődési, szórakozási lehetőségeket biz­tosít a törökszentmiklósiak­na k. Az úttörőknek és a kisdo­bosoknak külön játékszobá­juk van, amely hétköznap, vasárnap a gyerekek rendel, kezésére áll. A szervezett já­tékfoglalkozásokra gyakran 60—70-en is összejönnek. A gyerekek játék közben a leg­fontosabb házimunkákat is megismerik. Foto: NZS Jászok, Szentandráson Ligetek, fák sűrűjében búvik meg a négyezer lelkes fa­lucska, Jászszentandrás, a megye északi csücskében. A szentandrásiak javarészt termelőszövetkezeti parasztok, de egy kimutatás szerint a község lakói hatvanhét különböző szakmában, munkahelyen dolgoznak. Elég sokan hűtőgép- gyári munkások, de eljárnak Visontára, a bányába is, ktsz- tagok, kisiparosok stfo. Mégis, nagyon erős a „jászszentand- rásiság” tudata, a szülőfalu, a lakóhely szeretete. Négymillió helyett Régen, nagyon régen kel­lett volna már a szép műve­lődési ház, mondja Kis Ist­ván, a községi tanács elnöke, s az emberek mondták is: el­nök elvtárs, nem fogunk hoz­zá valahogy? Tájékozódtunk: három-négymillió forint szin­te semmi se lett volna hoz­zá. Aztán mégis nekifogtunk. Megvettünk egy régi épüle­tet nyolcvanezer forintért. A Haladás Tsz műszaki ve­zetője társadalmi munkában megtervezte,: hogyan húzha­tunk egy új szárnyat a ré­gihez. Nem részletezem, a községi tanácsnak csak 800 ezer forintjába került a mű­velődési ház. A tsz a fuvart adta, és volt úgy, hogy há­romszáz jászszentandrási dol­gozott — természetesen tár­sadalmi munkában — a mű­velődési házon. 1974-ben fog­tunk hozzá, az idén augusztus 20-án avattuk. A híres, neves „szentand- rási Páva-kör vezetőjét, Kun- ráth Sándort keresem. Már nem csinálom a „pávát”, mondjaj, nyugállományba mentem. Legalább is onnan, a Páva-körtől. Hiába, rossz már a motor. Szóval a szí­vem... A háta mögött, egy polcon, hanglemezek katonás sora. A leendő zenei klub anyaga, forgatja Kunráth Sándor a lemezeket. Zenei klubot aka­Az új művelődési ház szín­házterme kétszázötven sze­mélyes. Jelenleg bútorkiállí­tásnak ad hajlékot. Sokat­mondó adatot hallottam Sí­pos Istvántól, a művelődési ház igazgatójától: 250 ezer forint értékű bútort vásárol­tak meg a jászszentandrásiak a kiállításról. De nem ez a színházterem fő funkciója — mármint a bútorkiállítás — mondta va­laki. Nem ez, de ez is! A la­káskultúra ugyanis része a műveltségnek. Ezért teszik jól a népművelők, ha évente „beengedik” a bútonciállításl a művelődési házba. (Nem­Hirhedt, veszekedős nép élt valaha Jászszentandráson. Búcsú alig múlt halott nél­kül. Gyilkos virtusokat szült a rnurci. Ezelőtt tíz évvel a falu lakosságának 74 száza­léka még tanyán lakott, s egv-egv italos rendezvényhez — és melvik nem volt az? — lovasfo»atokat kellett „ügye­letbe állítani”, amelyek haza­fuvarozták a rés-egeket. Ez a szokás is a múlté már, el­lenben ha a tanács egy-egy Pöttömnyi, fejkendős kis­lány jön oda hozzám a mű­velődési ház előcsarnokában. Tessék mondani, merre van a szolfézs óra? — kérdezi. Megmutatják neki. Kerek Éva könyvtáros „bi­rodalmába” vagyok hivatalos. Nemcsak pénzük van a jászszentandrásiaknak, ha­nem jó ízlésük is. Sehol sem váltanának vele szégyent, olyan a könyvtár berendezé­se. Tizenhétezer kötet könyve van a falunak. A tanács nem sajnálja a pénzét, ha köny­vet kell vásárolni. Az idén 27 ezer forintot áldozott rá.' Minden negyedik jászszent­andrási tagja a könyvtárnak, minden beiratkozott olvasó — átlagszám — 34 könyvet olvasott el tavaly, — illetve minden jászszentandrási em­ber — ez is eszmei szám — közel tíz könyvet. runk csinálni. Igen, részben az általános iskolásoknak, a kórusnak, amelyet vezetek, de a KISZ-eseknek is. Évek óta 30—40 bérletünk van az Operába, kár lenne nem ki­használni a lehetőséget. Kunráth Sándor harminc­két éve tanít a faluban. Min­denkit ismer, mindenki is­meri. Úgy gondolom, mond­ja, hogy a zenei klubban to­vább folytatom, amit a Páva­körben elkezdtem. csak Jászszentandráson, más­hol is.) Azzal az arisztokratikus nézőponttal is vitatkozom, amelyik nem engedi „torna­teremmé válni” a művelődé­si központok, házak nagyter­mét. Inkább álljon kihaszná­latlanul? A jászszentandrási példa meggyőző: délelőttön­ként a gyerekek tornásznak a kultúra hajlékában, de et­től még bemegy az esti szín­házterembe a kétszázhuszon­öt bérlettulajdonos. Ennyien váltottak bérletet a Déryné Színház előadásaira. Mind’f; kint a tábla: „Minden jegy elkelt”. utcának odaadja az építő­anyagot, szombat, vasárnap megcsinálják a járdát. Mitől a változás Jászszent­andráson? Nem kell a szomszédba ke­reskednünk... Gazdag falu, de nem fösvény önmagához, se anyagiakban, se szellemi­ekben. Nagvon megütötte valami a fülemet. A művelődési há­zak igazgatóitól mindig azt hallom — néhány kivételtől eltekintve — nincs pénz, eny- nyit kaptunk, üres a kassza. Jászszentandrás tanácsának elnöke meg így mondta: most szóltunk a művelődési ház igazgatójának, mennyi pénzre van szüksége, s majd úgy adunk... Most készítik az egységes közművelődési alapterveit. Minden gazdasági egység be­leteszi a pénzét a „nagyka­lapba”, ahonnan a közműve­lődési bizottság osztja majd szét a pénzt. Öreg ház a falu közepén Ezzel persze még nem ad­tunk magyarázatot a jász­szentandrási változásokra. Teljes egészében nem is tu­dunk, hiszen az tanulmányt érdemelne. Elsődlegesen a munkássá válás folyamatára gondolunk, az egészséges lég­körű munkahelyek nevelő hatására, az anyagi bizton­ságra, amelyben a fogékony emberek gyorsan művelőd­nek. S ehhez megkapják a le­hetőséget, az értő vezetőket. A jászszentandrási tanács elnöke így summázta az isko­la tanítóiról, tanárairól a vé­leményét: Jobb tanítókat, ta­nárokat elképzelni se tudok. Mindent megtesznek a falu­ért. Berki István igazgatóhe­lyettes. a pedagógus pártszer­vezet titkára pedig így mond­ta: „Mindnyájan a faluért vagyunk.” A huszonöt tagú tantestületből tíz év alatt szinte senki se ment el más- r hová. Néhány adalék ehhez: a tantestület részére 33 külön­böző újság és folyóirat jár, a tavaly végzett harmincki­lenc gyerekből csak egy nem tanult tovább, minden máso­dik tanító, illetve tanárcsa­ládnak gépkocsija van. A községi KISZ-titkár, Ke­rek Éva, a könyvtár««, meg­mutatta az ifjúsági klubot is. Pinceklub, ha úgy tetszik, a művelődési ház alatt. Itt tart­juk a klubfoglalkozásokat, mondta, megpályáztuk a Ki­váló klub címet is, ott fent pedig, a színházteremben a KISZ-esküvőket rendezzük. Mi, a KISZ adjuk férjhez a lányokat, „nősítjük meg” a fiúkat... Az egyik fenti klubszobá­ban harminc-negyven kis­gyerek. Szolfézs óra van. Hol­nap a „zongoristák” jönnek, aztán a „hegedűsök”. Nincs még egy falu, ahol ennyire szeretnek énekelni, muzsikálni az emberek, mondta Kunráth Sándor. Megvagyunk mi a magunk békességében, a munkánk után, hallom vissza a tanács­elnök szavait. Semmi sincs ok nélkül: azt hiszem a művelődési házat építő háromszáz 'jászszent­andrási ember sok mindenre magyarázat. A tizenkétezer kötet könyvre is, az iskola jó munkájára is, meg a kiváló Haladás Tsz-re is, az egysé­ges közművelődési alapra is, meg az önkéntes járdaépíté­sekre is... S hosszan sorol­hatnánk. Szép porták összes­sége ez a falu. Tiszai Lajos Kunráth Sándor „nyugállománya” Minden jegy elkelt Egységes közművelődési alap #

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents