Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-15 / 242. szám
1975. október 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 üreg k öir/vsk. Azt hiszem, az Antikvárium című műsor készítői, kigon- dolói és kimódolói alapvető tévedésben vannak, ha azt gondolják, hogy a könyv- ritkaságokat, amelyeket élőbányásznak az idő mélyéből, vagy egyszerűen csak a porosodó könyvespolcokról, el kell „adniuk” valamiféle szórakoztató esztrád műsor formájában. Ügy tűnik, mintha nem biznának abban, hogy a könyvek önmagukban, saját erényeikkel, belső tartalmi érdekességükkel is hathatnak a képernyőn. No persze, ha igazi felfedezést jelentenek a nézőnek. Például olyat, mint legutóbb az előkeresett dalgyűjtemény, amely a Toldi írójának csaknem ismeretlen dalait tartalmazza, s amelyből Bessenyei Ferenc adott elő egyet, a Tintásüvei’et, Petőfi megzenésített versét, méghozzá annyi bájjal és olyan stílusosan, hogy bármelyik dalénekes is megirigyelhette volna. Ez felfedezés volt! A pantomimmai illusztrált Pár- bajkódéx és a műsorban hozzá hasonló kísérlet azonban inkább elterelte a figyelmet náagáról a könyvről, semminthogy ráirányította volna. És bármennyire izgalmas dolog a könyvek árverése, ahogyan egyszerű rajongók, vagy hivatali megbízottak egymásra licitálnak, míg utolsót nem koppan a kalapács, mint visszatérő refrén egyhangúan tördelte meg az antikvárium folyamatát (És milyen _ gyengén és hanyagul besézlő riportalanyokat hallhattunk megszólalni.) És mégis jó ez a műsor — csak tudnám miért oly ritkán jelentkezik? —jó, mert Várkonyi Zoltán remek antikvárius és kit ne szórakoztatna, ha okos kalauzzal együtt böngészhet a könyvek birodalmában. Az Antikvárium a képernyőn a Nyitott könyv testvére. Az egyikben régi könyvek lapjait ütjük fel, a másikban mai szerzők könyveibe lapozunk bele. Épp ezért, a megközelítés módjában nem lehetne ugyanabból az alapállásból kiindulni a szerkesztőknek? Cigányzene. „Szíves engedelmükkel minden bevezetés nélkül in médiás rés kezdem meg mondanivalómat és kijelentem, hogy amit önök cigányzenének neveznek, az nem cigányzene. Nem cigányzene, hanem magyar zene; újabb magyar népies műzene, amit pénzért csakis cigányok játsszanak.” Sárosi Bálint is kezdhette volna így műsorát, pedig a fenti gondolatok Bartók Béla gondolatai és 1931-ben hangzottak el egy néprajzi összejövetelen. Tehát már akkor nyugtalanító volt, hogy a cigányzene fogalma körül mennyi félreértés, tévhit, bizonytalanság terjeng. Tisztázni a cigányzene jelentését, elválasztani attól, ami nem az, s megismerni az igazi cigányfolklórt jellegzetességeiben és lényegében, ez vezeti most a televíziót, hogy Sárosi Bálint értékes, okos eligazításával és sok-sok illusztrációval siessen a tájékozatlan és ítélkezni többnyire képtelen néző segítségére. Időszerű és hasznos műsor ez. Eddig a tizenhárom részre tervezett sorozat két darabját láttuk, melyben — főleg az első részben —a kedvcsinálás, az étvágygerjesztés játszotta a főszerepet, s Szitányi András rendező szecessziós díszítő elemei is még túlságosan uralták a műsort, sőt a technika szirén-csábításainak sem tudott ellenállni, — természetellenes képegybecsúsztatások — remélhető azonban, a továbbiakban az ismeretterjesztő jelleg válik uralkodóvá. Szóltak a harangok. Hajdufy Miklós a történelmi témájú tévéjátékok specialistája; már-már mániákusan ragaszkodik olyan művekhez, amelyekben a megidézett történelemmel mai tanulságokat képes levonni. Mindig határozott szándék testesül meg abban, ha anyagért a történelemhez fordul. Most Száraz György forgatókönyve alapján a tapolcai varga franciákért, a felvilágosodásért, Napóleonért rajongó fiának alakját, Batsányi egy kevésbé ismert életdarabját elevenítette feL Talán éppen ezért ezúttal sok olyan részletet is meg kellett ismertetnie, amellyel helyenként kissé gyengült ereje a drámának melynek központi magja: a felvilágosodásért rajongó költőnek miként kell csalódnia legszebb reményeiben és eszményeiben. A franciákat Bécsből Párizsba követő költő számára, a feudalizmust ostorozó Batsányi számára, mert időközben megváltoznak a politikai viszonyok — Napóleon elveszi Mária Lujzát, Párizs kezet fog Béccsel — a párizsi esztendők a ke-i serűség éveivé válnak. A tévéjáték ezt a folyamatot, ezt a fájdalmas kijózanodást ábrázolta, feszes formában, többnyire sűrített drámai atmoszférában. Érdektelen azért sem volt a Rókus templom harangjai, hisz olyan klasszikusunkra vetett fényt, akiről hovatovább az iskolások is csak azt tanulják, hogy ő írta A franciaországi változásokra című epigrammát. V. W. Levéltári füzetek Forrás és olvasmány Az utóbbi években fellendült a Szolnok megye életének különböző területeit felölelő publikáció. A közelmúltban napvilágot látott a levéltári fűztek első két száma. Antal Árpád „A Szolnok megyei levéltár kéziratos térképeinek katalógusa’’ és Seres Péterné „Jász-Nagykun-Szolnok megye kialakítása” című műve szervesen illeszkedik ebbe a folyamatba. A kéziratos térképek katalógusa felöleli a Szolnok megyei levéltár anyagát, a Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és a Pest megyei levéltárakban, a kiskunfélegyházi, a túrkevei és a kiskun- halasi múzeumokban őrzött, a régi Jászkun Kerület és a mai Szolnok megye területére vonatkozó kéziratos térképeket. Ezen felül feltünteti azoknak a kéziratos térképeknek jegyzékét is, melyeket az 1876- ban megszűnt Jászkun Kerület helyiségeinek levéltáraiban őriztek, s 1944- ben még megvoltak. A katalógus tájékoztat a térképeken feltüntetett történeti, földrajzi, vízügyi, mezőgazdasági, műszaki, nyelvészeti, néprajzi és egyéb vonatkozású adatokról is. Forrásanyag szerepe tehát igen jelentős. Seres Péterné sokoldalú kutatómunkájának köszönhetően gazdag ismeretanyag került nyilvánosságra Jász- Nagykun-Szolnok megye 1876-ban történt megalakulásáról, s annak előzményeiről, melyek meglehetősen nagy vihart kavartak az érintett területeken. A volt JásZkun kerület Jászsági és kunsági helységeiből, valamint Heves és Külső-Szolnok vármegye néhány Tisza-menti községéből — szolnoki székhely- lyel — alakult meg Jász- Nagykun-Szolnok vármegye. Székhaza alapkövének letételére 1878 május 21-én került sor. Az ünnepség végén az építőmunkások mondtak pohárköszöntőt, amit a krónikás szerint megzavart az eső. A Levéltári füzetek második száma nemcsak forrásanyagként, hanem olvasmányként is ajánlható a megye múltja iránt érdeklődők számára. Haiank Vajai AZ ERDŐ AZ ÜR Természeti és törté- Bwxa neti érdekesség az egész zempléni táj. A sátoraljaújhelyi Magas-hegyről például azt tartja a néphit, hogyha morogni kezd, nagy baj éri a várost Utoljára 1834-ben mordult meg a hegy. A mordulást földrengés és kisebb lávaömlés követte. Azóta — Szemere Miklós szavaival élve — a várost körülvevő „öt bérc, mint fel- legverő öt sátor áll”. Védelmet adva, nyugalmat árasztva. Oltalmat csak azoknak a politikai foglyoknak nem tudott nyújtani, akik 1944. március 21-én kitörtek a sátoraljai börtönből, s akiket menekülés közben ért utói a golyó. Gazdag ez a táj történelmi s irodalomtörténeti emlékekben egyaránt. A sátoraljaújhelyi Kossuth szobor talapzatán ott a felírás: „Monokon születtem, de engem életem legelső emlékezetei Űjhelyhez csatolnak, a szülőföldhöz való ragaszkodás édességével... Büszke vagyok arra, hogy magamat újhelyi magyar embernek nevezhetem”. Kossuth Sátoraljaújhelyen járt gimnáziumiba, egy ideig ott volt ügyvéd, s az ottani megyeháza erkélyén beszélt először tömeg előtt. Ott volt levéltáros Kazinczy, s a szomszédos Széphalorrrról serkentette a magyar irodalmi életet. Károli Gáspár, az első magyar bibliafordítás készítője, a magyar irodalmi nyelv élesztője egy ideig Göncön dolgozott. Fentebb jutva, a füzért vár környékén érződik a Kárpátok közelsége. Hazánkban máshol nem, vagy alig található növények díszlenek — köztük a szirti páfrány, a magyar kőhúr, a pongyola harangvirág. Ezerháromszáz virágos és körülbelül ugyanannyi virágtalan növény diszlik ott. Pálháza és Telkibánya között, Mátyás király kútja felett van egy barlangszerű hasadék, ahol még nyáron is jégcsapokat találni. Alföldi ember számára megannyi élményt nyújt as egész Zempléni hegység. Erdő uralta táj ez. A hetven kilométer hosszú, harminc kilométer széles Zempléni hegységre szinte összefüggő szőnyegként borulnak a fák. A termelőszövetkezetek tulajdonában is sok az erdő. — Az volt a baj. hogy a termelőszövetkezetek alakulásakor az alacsony jövedelem miatt az életerős férfiak elmentek^a gyárakba Az öregek meg mit kezdhettek az erdővel? — sorolja Tóth Andrásné, a Nyíri községhez tartozó szövetkezet tagja. — A korszerű gazdálkodáshoz nem volt pénz. Az idén januárban ezért egyesült hat község' termelőszövetkezete. Így jobban boldogulunk. Már szőlőt is telepítettünk.,. A hollóházi út szélén, tölgyek alatt erdészlak húzódik meg. Kundrák István hajléka. Az örég a szomszédos patakból meríti a vizet. — Ivasra is jó? — Ezt isszuk, ha nem meleg. Ha igen, akkor a táTanítónak és tanulnak ¥ „Újoncok" a katedrán Több mint egy hónap telt el az új iskolai tanévből. A pályakezdő pedagógusok már túl vannak az első órák izgalmain, most már emlékké halványul az a pillanat, amikor először álltak a gyerekek elé. A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szak- középiskolában idén öt újonc kezdte el munkáját, lépett katedrára. Közülük ketten — Körösparti Anna és Miiikolczi Kálmánná — közgazdász diplomával, Kiss Katalin júniusban végzett Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem biológia-kémia szakán, a Vass házaspár pedig most ötödéves a szegedi József Attila Tudományegyetemen matematika—fizika szakosak. — Hogyan esett választásuk erre az iskolára? — Májusban jártak az egyetemünkön a gimnáziumból; két matematika—fizika szakost kerestek — mondja Vassné. — A férjemmel elhatároztuk, hogy eljövünk Mezőtúrra. Legfőképpen azért, mert lakást is kaptunk. — Tanítanak és tanulnak._ — Ez a kettő bizony elég nehéz — válaszol a férj. — Annál is inkább, mert az órákra való felkészülésre sok időnk elmegy, hisz az egyetemen még egy órát sem tanítottunk. — Milyen nehézségek adódnak a munkájukban? — Az év eleji tankönyv- hiány okozta a legnagyobb gondot eddig. Könyv nélkül, gyakorlat, tapasztalat nélkül álltunk a gyerekek elé. — Alig idősebbek az itt tanuló diákoknál. — Egy kezdő pedagógusnak ez a legnehezebb feladat — mondja Kiss Katalin. — A megfelelő hangnem, a gyerekekkel való jó kapcsolat kialakítása meghatározza az oktatás-nevelés eredményességét. Én azt hiszem, ehhez még egy kis időre van szükség, hisz’ alig ismerjük egymást a tanulókkal. — Egy fiatal, pályája elején lévő tanárnő, idegen városban. .. Hogy érzi magát Mezőtúron? — Szüleim Tiszafüreden élnek, s itt maradtam én is a megyében. Bár Mezőtúron akkor voltam először, amikor megpályáztam ezt az állást, mégis úgy érzem, hogy nem vagyok itt idegen. Megszoktam már a várost, a munkahelyemet. Jól érzem magam ebben a környezetben. A közgazdászok, Miskolczi- né és Körösparti Anna mindketten mezőtúriak. Anna júliusban végzett Pécsett, Miskolcziné pedig levelezőn Budapesten. — A volt iskolámba jöttem vissza — mondja Miskolcziné. — A volt tanáraim a kollégáim lettek. — Eddig közgazdászként dolgozott. Most felcserélte a tanítással. — Mindig vonzott az iskola, a tanítás, a gyerekek. Ügy érzem, hogy elsősorban pedagógusnak születtem, az eddigi munkám csak egy kis kitérő volt. — A főiskolán nem tanult pedagógiát, s tanítási módszertant sem... — Ennek érzem is a hiányát. Bár a kollégiáim nagyon sokat segítenek nekem, s persze valamennyi kezdőnek. Átadják szakmai tapasztalataikat, sőt egyéb tanácsokkal is segítenek. Rendszeresen látogatják például az óráinkat, s a látottakról véleményt mondanak. Természetesen mi is megnézzük az ó óráikat, „elleshetjük” módszereiket... Mindenesetre szeretném elvégezni a Közgazdasági Egyetem tanári szakát. — Mindannyiuknak mint pedagógusoknak ez az első munkahelyük. Hogyan fogadta a tantestület az „újoncokat”? — A kollégák között néni érezzük, hogy új emberek vagyunk — válaszol Kiss Katalin. — Befogadtak minket. Családias légkör alakult ki, azonosak a céljaink s a gondjaink is. Az iskola igazgatónőjének, Horváth Károlynénak kedvező a véleménye az öt pályakezdő fiatal nevelőről. — Az eddigi tapasztalatok alapján állíthatom, hogy mind az öten lelkiismeretes, jó pedagógusok szeretnének lenni... S lesznek is, hisz mind szakmailag, mind pedagógiailag felkészültek, a tanítást hivatásnak tekintik. T. G. November 14—16 Szakkörök vetélkedője Szolnokon A közművelődési közösségek közül minden bizonnyal a szakköröknek jutott a leg- mostohább sore. A művészeti csoportok rendszeresen fellépnek egy-egy rendezvényen, a klubok országos pályázaton (sőt újabban módszervásáron) versenyeznek — a szakkörök viszont csendben, szinte észrevétlenül dolgoznak. A Ságvári Endre megyei Művelődési Központ é6 a Népművelési Intézet által közösen meghirdetett új országos pályázat célja ezért a legjobb, legpéldaadóbb szakkörök munkájának megismerése, bemutatása, módszereik széles körű terjesztése, népszerűsítése. A pályázaton a természettudományos szakkörök közül a csillagász, a fizikai és a biológiai, a technikaiak közül pedig a barkács, a modellező, valamint az elektrotechnikai, illetve 'híradás- technikai körök vehetnek részt A versenyző szakkörök teljesítményét három különböző fordulóban értékelik. Az első feladat a s zakkörve ze tőé — szakmaimódszertani dolgozatot kell készítenie. A második „lecke” egy olyan kiállítás ösz- szeállitása, mely a szakkör életét, tevékenységét * reprezentálja. S végül a legnehezebb feladatnak a vetélkedő ígérkezik, itt tudománytörténeti, szakmai és általános műveltségi kérdések várnak válaszra. A vetélkedő — melyen várhatóan hatvan-hetven szakkör vesz részt — november 14—15—16-án Szolnokon lesz. Ugyancsak itt mutatják be — november 14 és 21 között — a pályázó szakkörök kiállításait. A verseny- kiírás szerint az új országos versenyt minden második évben megismétlik. Sikeres vadászat reJabM forrásfo rí hozok. Tiszta ez a patak, lakatlan vidék forrásvizét hozza. — Irigylésre méltó élet lehet itt. Végtelen csend, jó levegő... — Az, az — hagyja helyben az öreg. — Én azért legjobban mégis Berekfürdőn érzem magam. Minden évben odajárok, sehová máshova. Nyakig bújok a medencébe, s akkor szerfelett elégedett vagyok a világgal Ügy látszik, a szomszéd rétje itt is zöldebb ... Füzéren Horváth Jenővel, az itteni erdőkerület vadászával hoz össze a sors. Kertje felett égbenyúló andezitbérc tetején gótikus várrom emelkedik. 1262-ben kezdte építtetni V. István. Magyar- ország egyik legszebb környezetben levő vára ez. Bizonyára inspiráló erővel hatott Horváth Jenőre, hogy az egyik legősibb mesterséget folytassa. A Zempléni hegység négy erdészete közül a füzérkom- ló6ihoz tartozik ez a rész. Szarvasok, vaddisznók csalják ide messze földek vadászait. — Valóságos vaddisznóparadicsom ez. Itt aztán kiélhetik magukat a vadászok. — Nem úgy van az. A külföldiek csak a MAVAD engedélyével vadászhatnak. Most voltak itt például osztrákok. Hozták az engedélyt két „A” és két „B” bikára. — Mi az, hogy „A” és mi az, hogy „B”? — Az „A” bika agancsa nyolc kilón felüli, a „B” bikáé nyolc kiló alatti. — Világos, hogy a külföldiek a szebb agamcsú bikát igyekeznek kilőni. — De csak azt lőhetik ki, amit a felvezető vadász kijelöl számukra. — Minek alapján fizetnek a külföldi vadászok? — A pontozás és a súly után. Ez azt jelenti, hogy megnézik, az elejtett bikának hány agancsa van egy száron, milyen a szár vastagsága, az agancs terpesztése, súlya. Ezekből adódnak a nemzetközi pontok. A pontokból pedig az arany-, ezüst- vagy bronzérmek. A kőkapui vadaskertben békésen legelnek a szarvasok. Az erdész felesége figyelmeztet : — Nehogy bemenjen közéjük, nagyon vadak. Az egyik nyugatnémet vadászt a napokban öklelték fel. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Olyan az agancsuk, mint a tőr... Simon Béla (FOLYTATJUK.) <
