Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-25 / 225. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 23.' — A TISZAFÖLDVÁR1 Nagyközségi Tanács, tarta­lék alapjából több mint 40 ezer forintot utal át a homo­ki sportegyesületnek. A ter­vek szerint megvásárolják öltözőnek a Tiszamenti Regi­onális Vízmű és Vízgazdálko­dási Vállalatnak a sportpálya mellett lévő felvonulási épü­letét. — TÖRÖKSZENTMIKLÖ- SON a városi könyvtár gyer­mek részlege már új helyen, a Városi Tanács volt épüle­tében kölcsönöz könyveket. Előreláthatólag az év végéig a felnőtt részleg is átköltözik az új helyre. — TÁRSADALMI munká­ban újították fel a kertvárosi klubkönyvtárat a helyi ifjúsá­gi klub és a területi KISZ- szervezet tagjai. — ZENEI részleg nyílik Mezőtúron a városi könyv­tárban. Jelenleg a technikai berendezések szerelését vég­zik, a munkával október vé­gére készülnek el. A zenei részleg november elején nyí­lik meg s ott kapnak majd helyet a különböző klubok is. Pályázat úttörőknek Ezer és ezer úttörő töltött felejthetetlen napokat a zán- kai úttörővárosban. Nekik és minden kisdobosnak, út­törőnek, úttörőcsapatnak, háznak, szakköri kollektívá­nak szól a Magyar Úttörők Szövetsége Országos elnök­ségének pályázata. Felhívja a pajtásokat: képzőművésze­ti alkotásokkal ábrázolják az úttörőváros mozgalmas éle­tét, a csillebérci táborban, az úttörővasúton, az úttörőhá­zakban, csapat-otthonokban szerzett élményeiket. Pá­lyázhatnak a pajtások a fa­lu, a közeli néprajzi tájegy­ség jellemző motívumaival Művészek - beszélnek műveikről A Képzőművészeti Világ­hét Szolnok megyei rendez­vényi között a VOLÁN 7. sz. Vállalat adott otthont az egyik legrangosabbnak; a Szolnok megyei képzőművé­szek kiállításának. Az • egyhetes nyitvatartás alatt a program szerint teg­nap 14 órakor Szabó László szobrászművész találkozott a lakatos és diagnosztikai szo­cialista brigád tagjaival, ma 13 órakor Simon Ferenc be­szélget a vállalat adminiszt­ratív dolgozóival, majd ugyanő 14 órakor a Szak­munkásképző Intézet tanuló­it, valamint a Kassai úti ál­talános iskola diákjait vezeti végig a kiállításon. Holnap pedig délelőtt 9 órakor Ba- ranyó Sándor festőművész várja a kovács és autósze­relő brigád dolgozóit. A művészetről, képekről, szobrokról folytatott vitákra a meghívottakon kívül min­denkit szívesen lát a rende­zőség. Tetten érték a vasutasok Tegnap megkezdődött a jászberényi autószerviz műszaki átadása. A kivitelező, a Jászsági Építőipari Szövetkezet elkészült az építészeti munkákkal. Jelenleg a belső szerelést végzik. A több mint 18 millió forint költséggel épült szerviz, — amelynek „gazdája” a jászberényi Műszeripari Szövetkezet — előreláthatólag a jövő hónap vé­gén fogadja az első javításra váró gépjárműveket 1975. SZEPTEMBER 25., CSÜTÖRTÖK EUFROZINA NAPJA A Nap kél: 5.33, nyugszik: 17-37 órakor. A Hold kél: 19.51 nyugszik: 10.30 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: napközben kevés fel­hő, száraz idő. A hajnali és a kora reggeli órákban több­felé köd. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt válto­zó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön: 23—27 fok között. Erich Maria Remarqe öt évvel ezelőtt, 1970. szeptember 25-én halt meg — 72 éves korában — Erich Maria Remarque (eredeti ne­vén Erich Paul Remark) né­met regényíró. Az észak-németországi Osnabrückben született,-1898 júniusában. Tizennyolc éve­sen került az első világhábo­rú nyugati frontjára, s a há­borút követően — sikertelen regénykísérletek után — ír­ta meg élete legjobb müvét, a XX. század egyik nagy európai könyvsikerét, Nyu­gaton a helyzet változatlan című regényét, melyben vi­lágháborús élményeit dol­gozta fel. Sikerének titka egyrészt a háború kegyetlen, értelmetlen szenvedéseinek leplezetlen leírása, a hatá­sosan megragadott, minden­kit érintő élményanyag volt, másrészt az, hogy a hábo­rúról való felfogása egye­zett széles olvasórétegek pa­cifista érzelmeivel. Bár az író müvében- a szenvedők emberi együvétartozására utalt, a háború elleni cse­lekvésre, annak szükséges­ségére már nem. Ebben és későbbi művei­ben az egyes jelenetek, fi­gurák és dialógusok életsze­rűsége, az egyenes elbeszé­lés, a cselekményesség mű­vészetének fontos jellemzői. Három bajtárs című regé­nyében a háborúról vissza­tért volt katonák sorsáról írt; ezt már emigrációban, mert Hitlerék megfosztották német állampolgárságától• Az író 1949-ben amerikai ál­lampolgárságot vett fel, s at­tól kezdve többnyire New Yorkban élt. Világnézetét az antifasizmus, írói tevékeny­ségét az aktuális témák irán­ti érzék jellemezte. Könyvei nálunk is népszerűek. Téli egyetem Harkányban A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat hetedik al­kalommal rendezi meg téli egyetemét Harkányban. Ma­gyarországon ez az egyetlen nemzetközi téli egyetem, amelynek látogatottsága már vetekszik a nyári egyetemé- veL Eddig összesen mintegy nyolcszáz résztvevőve volt a harkányi universitásoknak. Európai hírű fürdőhelyünk ideális környezetet nyújt a rendezvény számára: a me- d!terrán jellegű hely decem­berben is kellemes pihenést nyújt a hazai és külföldi vendégeknek, akik naponta élvezhetik a 62C fokos rá­dióaktív termálvizet. A december 6—20 között sorrakerülő téli egyetem hallgatói számára sokoldalú programot szervez a TIT,. Éjjel egy órakor megtépá­zott férfi zörgetett a mező­túri Városi Rendőrkapitány­ság ajtaján. Előadta, hogy hazafelé tartott, amikor a futballpálya közelében két nő leszólította, s miközben velük beszélgetett, hátulról leütötték. Aznap felvett fi­zetését és értéktárgyait el­vették. Két órakor a vasútállomá- ról érkezett újabb bejelen­tés ; két lány és a társasá­gukban lévő fiatalember az árokba lökött egy erősen ittas férfit. Éppen a zsebeit ürítették ki, amikor a vasúti alkalmazottak rajtuk ütöt­tek, s az egyik lányt, R. — AZ ALFÖLDI disc-joc- key vetélkedő középdöntőjét rendezi meg a KISZ megyei Bizottsága, a szolnoki rádió és a Ságvári megyei művelő­dési központ holnap este hat órakor a Komarov teremben. A nyilvános középdöntő to­vábbjutói október 26-án a Pelikán szállóban mérik össze tudásukat. A döntőt a szol­noki rádió egyenes adásban közvetíti. — KOSÁRFONÓ verseny. Kedden tartották a tiszafü­redi Háziipari Szövetkezet­ben az évenként megrende­zendő házi kosárfonó ver­senyt. A döntőbe jutott tíz asszony és lány remek vessző­bútorokat font. Közülük hár­man vesznek részt az őszi, országos kosárfonó versenyen. Tavaly az első három helye­zett a tiszafürediek dolgozója volt. — ÉPÜL a negyedik tár­sasház Cibakházán, a 442-es út mellett. Tulajdonosai a termelőszövetkezet dolgozói. A Vörös Csillag Tsz brigád­jai megkezdték az alapozást, s a mintegy 2,5 millió forint értékű, nyplc lakásos társas­házat, jövőre adják át. díszített térítőkkel, könyv­borítóikkal, szőttesekkel, gyermekjáték eszközökkel és más kézimunkákkal. Az úttörőcsapat, úttörőház, művelődési ház a három leg­kiválóbb pályaművet eljut­tatja az országos zsűri elé, a zánkai gyermekalkotások galériájába, 197Í5. május 1— lS között. A legkiválóbb pá­lyaművek készítői a jövő nyáron Zánkán táboroznak majd. „Komolyzenei klub” A Pelikán Szálló Zádor termében minden héten csü­törtökön *13 órától tartja rendezvényeit a Komolyze­nei Klub, amelyet a Jász- Nagykun Vendéglátó Válla­lat KISZ-szervezete és a me­gyei Verseghy Könyvtár kö­zösen hozott létre. Ma este Beethoven ötödik szimfóni­áját hallhatják az érdeklő­dők. A belépés ingyenes. Újítási és isószaklejleszlési kiállítás Az újítási mozgalom ne­gyedszázados évfordulója al­kalmából a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat rendezésében gazdag újítási és műszakfejleszté9i kiállí­tás nyílt Debrecenben^ A kongresszusi és felsza­badulási munkaverseny ide­jén több vízmű és fürdő vál­lalat szocialista együttműkö­dési jSzerződást írt alá. E vál­lalatok az egy hetes bemuta­tón szakmai előadást hall­gatnak, tapasztalatcseréken vesznek részi Ibolya fiatalkorút elfogták, társai elmenekültek. A rendőrség még a kihall­gatást sem kezdte meg, ami­kor ismét csörgött a telefon: a vasutasok elkapták a lány társait is, akik kíváncsiság­ból visszamerészkedtek a helyszínre. A gyorsan lefülelt társaság — Nagv István és R. Ibolya pusztaföldvári, R. Kálmán mezőtúri lakosok, valamint a . lány gyermekkorú húga nem sokat tagadhatott, a motozás során megtalálták náluk a leütött férfi személyi tár­gyait. Ügyükben a mezőtúri Vá­rosi Rendőrkapitányság meg­indította az eljárást. Október 1-én nemzetközi darabárus járatot indít a Volán A KGST-országok közül elsőként Magyarország és Csehszlovákia között beve­zetik a nemzetközi darab­áru-fuvarozást — jelentette be szerdai tájékoztatóján Zahumenszki József, a Vo­lán Tröszt vezérigazgató he­lyettese. Az első járat október 1-én indul Budapestről Nyitrára, s még aznap vissza is fordul. A másodikat a CSAD indít­ja egy hét múlva. Utána a járat hetenként szerdai na­pokon közlekedik felváltva magyar és csehszlovák te­herautó szerelvénnyel­A nemzetközi járat az or­szág bármely részéből Cseh­szlovákiába feladott darab­árut viszi Nyitrára, ahon­nan a CSAD továbbítja csehszlovák rendeltetési he­lyére. Az onnan érkező kül­deményeket a Volán orszá­gos hálózatán keresztül jut­tatja el a címzettekhez. Orvosak váadorfvfüse A fertőző betegségek or­vosainak társasága a szolno­ki Hetényi Géza kórház fer­tőző osztályának a közremű­ködésével, holnap vándor- gyűlést rendez a Tiszamenti Vegyiművek művelődési há­zában- A Szolnok 900. évfor­dulójára szervezett országos vándorgyűlést negyed tízkor dr. Pápay Dénes, a megyei tanács egészségügyi osztályá­nak vezetője nyitja meg. Az egynapos vándorgyű­lésen huszonhárom előadás hangzik el, többek között a tavalyi rubeolajárvány ta­pasztalatairól, a koraszü­löttek fertőzéséről, a penicil­lin kombinációk terápiás al­kalmazásáról és sok előadást tartanak a fezolnok megyei KÖJÁL szakemberei is. A vándorgyűlés nagyszerű al­kalmat nyújt a tudományos kutatással foglalkozó orvo­sok tapasztalatcseréjére. Kikeltek a mocsári teknősök A Dráva menti meleg ho­mokföldek megélénkültek az utóbbi napokban: kikeltek tojásaiból a piciny mocsári teknősök és előbújtak a föld alól. A nőstények ugyanis a nyár elején lyukakat váj­tak a homokba, lerakták to­jásaikat és gondosan beta­karták. Ám ezzel ki is me­rült az" ivadékaikkal való tö­rődés. A meleg homok kel­tetőgépként működött, s mintegy száz nap alatt ki­keltette a ping-pong labdá­hoz hasonló alakú és nagy­ságú tojásokból a kis hül­lőket. Szeptember 28—27— és 28- án nemzetközi fodrászver­senyt tartanak Szolnokon, Bulgária, Csehszlovákia, Ju­goszlávia, Lengyelország, Mongólia, az NDK, a Szov­jetunió és Magyarország csapatainak részvételével. A versenyben minden or­szág legjobb öt versenyzője vesz részt. Magyarország két csapattal indul. 'A program 26-án a nemzetközi csapatok vezetőinek találkozásával kezdődik, a Pelikán szálló­ban. 11 óra 30-kor a szolno­ki tiszaligeti Sportcsarnok­ban a fodrászok sorsolás alapján, megkapják a manö­keneket, és a hajukon bizo­nyíthatják, hogy ki a leg­Nagy a forgalom, a zsú­foltság a Budapesti Nemzet­közi Vásárközpont területén, hiszen gyors helycserével kell felváltani a néhány nap­pal ezelőtt zárult Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Kiállítás és Vásár, va­lamint az AGROMASEXPO anyagát a három hét múlva, október 15-<én megnyíló őszi Budapesti Nemzetközi Vásár látnivalóival. A fogyasztási cikkek nagy nemzetközi kínálatát bemu­tató második szakosított őszi Elfogják az álkulcsos betörőt Betörő járt augusztus 25- én éjjel a mezőtúri 7. sz. önkiszolgáló boltban. Álkulcs segítségével, valamint a biz­tonsági zár feltörésével ju­tott az üzletbe, ahonnan karórát, készpénzt, italokat, cigarettát vitt el. Nyomok hiányában a nyo­mozás már-már zsákutcába jutott, amikor a 'Mezőtúri Állami Gazdaság I. számú kerületéből bejelentés érke­zett a rendőrségre. A mun­kásoknak feltűnt, hogy a munkásszálláson lakó, több­szörösen büntetett Krajcsik András feltűnően költekezik, olyan, tárgyakat tart a szek­rényében, amelyeket eddig nem láttak nála: különböző krémek, egy tucat rúdelem, skót whisky, nagymennyisé­gű Fecske cigaretta stb. A házkutatás során a rend­őrség megállapította, hogy ezek azonosak az áruházi betöréskor eltűnt értékek­kel. Krajcsik Andrást előze­tes letartóztatásba helyezte a rendőrség, ügyében meg­kezdődött a vizsgálat. ügyesebb mester a mezőny­ben. Szombat reggel nyolc óra­kor kezdődik szintén a Sport- csarnokban, az ünnepélyes megnyitó, majd 9 órakor női színházi frizura készítésével startolnak a versenyzők. A nap folyamán a női frizurák mellett a férfiak hajdivatját is bemutatják a „figarók”. Közben 18 óra 45-kor koz-i metikai bemutató lesz. x A verseny 21 órakor feje­ződik be. Vasárnap 14 óra­kor lesz az eredményhirde­tés, a díjak átadása, majd minden nemzet 10 perces műsort ad. A fodrászverseny záróünnepén a Tisza tánc- együttes lép fel. BNV-re a hazaiakkal együtt’ eddig csaknem ezer kiállító jelentkezett 24 országból és Honkongból. A múlt évi premier tapasz­talatai alapján a vásár ren­dezői ezúttal nagyobb gondot fordítottak arra, hogy a sza­kosítás szerinti árucsoportok bemutatóját ne zavarják meg oda nem illő, más téma­körhöz tartozó termékek. Rugalmasan alkalmazkodtak azonban a fejlődő országok lehetőségeihez, s ezért létre­hozzák a nemzetek csarnokát, amelyben kollektív kiállító­ként, országonként mutat­hatják be eredményeiket, kí­nálatukat a fejlődő országok. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztői Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes! Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. PL 105 Igazgató: Virágb Iván Telefon • 12-094 Az előfizetés díja e<* hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28 Felelős vezető: Kozák Ferenc t Október 15-cn Nyílja kapuit az őszi BNV Nemzetközi fodrászverseny Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents