Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-17 / 218. szám
\ 1975. szeptember 17. SZOLNÖK MEGYEI NÉPLAP T fcgjs1 A pólya széléről A sikerhez több kell Amikor a Szolnoki MTE komlói mérkőzés 75. percében megszületett a vendégek második gólja, a közönség nagy része hazaindult. Kifejezve ezzel véleményét a látottakról. A korán indulók már nem lehettek szemtanúi annak, miként lehet örülni egy győzelemnek. Ezúttal a komlóiak önfeledt lelkende- zése emlékeztethette arra a szolnoki szurkolókat — milyen is egy győzelem... Alti csak a vasárnapi szereplésből kívánna következtetni a szolnoki csapatnál folyó munkára, az alaposan tévedne. Hétközben ugyanis keményen dolgoznak a játékosok, s valamennyien végrehajtják a követelmény- rendszerbe foglaltakat. Mi tehát a magyarázat a gyenge szereplésre? A tanulságért nem kell messzire menni: ott volt a komlóiak példája. Fegyelmezett csapatjátékkal, egymást segítve, támogatva, biztatva szerezték meg a győzelmet A közönség a megmondhatója, hogy a bányászok sem csillogtak, s hogy mégis ők vonulhattak le győztesen, azt elsősorban az érezhetően jobb csapat- szellemüknek köszönhetik Ha a piros-feketék mindebből megérezték valamit, s a jövőben nem kárörömmel szemlélik egymás hibáit de szíwel-lélekkel küzdenek egy emberként a sikerért, egyre kevesebbszer kell majd lógó orral szemlélniük az ellenfél diadaltáncát. ’ — szekeres — Lelkesedés kék-fehérben A Szolnoki MÁV labdarúgói már egyetlen ponttal is elégedettek lettek volna Szegeden a mérkőzés előtt Aztán a 90 perc pián két pontnak örülhettek Himer István edző különös gonddal készítette fel együttesét a Szegedi Dózsa elleni találkozóra. A jó képességű játékosokból álló ellenfél otthonában félelmetes, így hát a hagyományos „vasutas szívre” is szükség volt a sikerhez. Nem volt elveszett labda, nem voltak kötött posztok a MÁV csapatában. Molnár, a gólveszélyes csatár nem restellt becsúszva szerelni saját térfelén, de ugyanilyen lelkesen küzdött Pagonyi és Földesi, a védelemben pedig Tóth Gyula és Repka. A MÁV az elmúlt három mérkőzésén hat pontot szerzett, s gólaránya 11 f). A hízelgő számok önmagukért beszélnek, — s reméljük a maguk módján óvatosságra is intik a játékosokat — tamási — I_ 1 Hej, csatárok! A Lehel SC Hódmezővásárhelyen gól nélküli döntetlent ért el a bajnoki tabella alsó felében tanyázó hazaiak ellen. A 0:0 félsiker, — s a siker másik felét ezúttal a Lehel csatárai szalasztották el. Az alacsony színvonalú mérkőzésen különösen az első 45 perc hozott lehangoló játékot A második félidőben valamivel nagyobb sebességre kapcsoltak a csapatok, ám a hűtőgépgyári^ „mesterlövészek” egyetlen helyzetet sem tudtak összehozni. A védelem hiába jeleskedett — középpályások és támadók nélkül legfeljebb döntetlenre futja.... — 1ászló — Sportesemények Labdarúgás: Felszabadulási Kupa: Szolnoki MÁV—FMG (Sashalom), Szolnok, MÁV- sporttelep, 15, Jászberényi Lehel SC—Gyulai SE, Jászberény, 15, Mezőtúri Honvéd—Szarvasi Főiskolai Spartacus, Mezőtúr, 15. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó Felszabadulási Kupában a Szolnoki MTE NB Il-es csapata Békéscsabán a TASK ellen . Kosárlabda NB U Győzelemmel kezdett az MTE Női: Szolnoki MTE—Orvostudományi Egyetem 65:50 (34:19). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, vez.: dr. Lip- ták. MTE: Rádiné (18), Ech- bauer (10), Szekeres (8),Czá- tán (12), Herczeg (14), csere: Törös (3), Szántó, Hudu, Ökrös, Majercsik. Edző: Balogh Gyula. Az őszi idény első mérkőzésén a fővárosiak kezdtek jobban és jutottak minimális vezetéshez. Az első öt perc kapkodó játéka után azonban magára talált az MTE, s egyre jobban játékba lendült. A félidő hátralévő részében is tovább növelték előnyüket és 15 pontos előnnyel fordultaik. A második játékrészben az MTE továbbra is fölényben játszott, s megtudta tartani a 15 pontos vezetést — vj — Férfi: Bp, ÄSE—Szolnoki Olajbányász 62:54 (30:23). Budapest OKISZ terem. Játékvezetők: Král, Holocsi. Szolnok: Mészáros (6), Pál Szabó (10), Szabó (6), Maj- zik (8), Werovszky (12). Csere: Acsay (12), Béres, Majercsik, Zádori, Vona. Edző: Acsay Attila. Az első őszi bajnoki találkozón a szolnoki csapat csak erősen tartalékosán tudott kiállni, de így is lehetősége lett volna a győzelemre. Játékukból azonban hiányzott a lendület és az átütő erő. Szekeres pontot szerez az MTE-nek Atlétika Szolnoki sportiskolások sikere Két napon át a fővárosban, a Népstadion rekortánján került sor a 13—14 éves atléták országos bajnokságára. A szolnoki sportiskolásokon kívül megyénkből két jászberényi versenyző is rajthoz állt. A szolnokiak hat bronzérmet, négy negyedik és még több egyéb helyezést szereztek. Kis szerencsével győzelmeket is érhettek volna eL Veszelo vszki Zsolt például 80 m gátfutásban biztosan tört elsőként a cél felé, amikor az utolsó gát előtt-bukott, és így győzelem helyett csak a harmadik helyet tudta megszerezni. A jászberényi Bóta Ágnes súlylökésben nagyszerű egyéni csúccsal, 11.35 m-rel lett második. A szolnoki sportiskolások eredményei, 14 éves lányok: magasugrás: 3. Walkó Éva, 157 cm, 4. Forgó Katalin 157 cm. Távolugrás: 4. Walkó Éva, 506 cm. Fiúk: gerely hajítás: 4. Törőcsik József 47,18 m. 13 évesek, lányok: magasugrás: 3. Kozák Ildikó 151 cm, távolugrás: 3. Szarvas Márta 461 cm, 5. Barna Júlia 459 cm. 100 m: 3. Barna Juha 13.2, 5. Szűk Beáta 13.4 mp. Fiúk: súlylökés: 3. Ve- szelovszki Zsolt 11,45 m. Magasugrás : 4. Veszelovszki Zsolt 154 cm, 80 m gátfutás: 3. Veszelovszki Zsolt 12.3 mp. Hegyei sakkcsapat bajnokság Meglepetés a karcagiak veresége * A megyei sakkcsapat bajnokság I. osztálya legutóbbi fordulójának legnagyobb meglepetése a karcagiak súlyos hazai veresége Kisújszállástól. A Szolnoki MTE H. visszavágott Tiszaíöld- várnak a tavaszi vereségért. A Mezőtúr—Jászberényi Lehel találkozó ismét döntetlent hozott (az 1—6. táblán 5:1 a Lehel SC javára) így a jászberényiek tartják első helyezésüket. Eredmények: Karcag—Kisújszállás 2,5-9,5 (Fodor—H. Kiss 0:1, Oros—Varró S. 0:1), SZMTE n.—Tiszaföldvár 6,5-5,5 (Tóth J. —Busi IL 0:1, Trepák—Szelindi 0:1). Mezőtúr—Lehel SC 6:6 (Illés D.—dr. Horgosi 0:1, dr. Lipták —Kasnya 0:1 .) A BAJNOKSÁG ALLÄSA? 1. Lehel SC 4 4 — 57,5 2. Karcagi VM 8 4 2 2 48 3. SZMTE H. 7 3 4 — 47 4. Kisújszállás 8 3 — 5 46 5. Mez. ÁFÉSZ 7 4 2 1 43,5 6. Tiszaföldvár 8 1 — 7 33,5 A megyei n. osztályban az alábbi eredmények voltak: Cibakháza—Kenderes 2:6, Jászapáti— Sz. Olajbányász 5,5:2,5, Jászapáti—Olajbányász IL 2:6, Já- noshida—Túrkeve 3:5, Tiszafüred—Jászladány 2:6, Üjszász— Lehel SC H. 7:1. A 7. fordulóból elmaradt: Lehel SC n.—Tiszafüred 4,5:3,5, Kunmadaras— Jánoshida 6,5:1,5. A bajnokság állása5 1. Sz. Olajbányász n. «,5, 2. Kunhegyes 39, 3. Kenderes 38,5, 4—5. Jászapáti—Túrkeve, 38, 6. Üjszász 37, 7. Rákóczifalva 36, 8. Kunmadaras 33,5, 9. Tószeg 31, 10. Jászladány 30,5, 11. Jánoshida 26,5, 12. Cibakháza 23, 13. Lehel SC n. 22, H. Tiszafüred 21,5 ponttal. Tollas labda A rejtvénye százmilliók játsszák, sokan kevésre becsülik. A megfejtés: tollaslabda. Az egyre népszerűbb sportág egyik fellegvára Szolnok. A Honvéd Kilián FSE versenyzője a két országos bajnok: Németh Erzsébet és Englert István. Mindketten ifjúságiak még, így egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki nyeri ebben az évben korosztályukban a „Tizek” versenyét. A két aranyérem mellett Farkas Katalin negyedik lett az erős mezőnyben, Bozsó József pedig parádés mérkőzést vívott Englerttel. A verseny végeredménye, nők: 1. Németh (Kilián) 2. Legerszky (BEAC), 3. Gláser (BEAO, 4. Farkas (SZMTE), 5. Gingert (Zrínyi SE), 6. Sallai (FŐKÉRT SC), 7. Vígh (MAFC), 8. Dargai (MTE), 9. Romhányi (Kilián), 10. Vígh (MAFC). Férfiak: 1. Englert (Kilián), 2. Vörös (Zrínyi SE), 3. Bozsó (SZMTE), 4. Szabó (Kilián), 5. Busi (SZMTE), 6. Kiss (Zsom- bó SK), 7. Tóth (Hatvani Sp.), 8. Dudás (Zsombó SK), 9. Petrovics (FŐKÉRT SC), 10. Nacsa (Hatvani Sp.). VW i‘x. MAI MŰSOR MOZI Szolnok Vörös Csillag? Nem adom a lányom, Kert: Hogyan mondjam meg a gyermekemnek (16), Tallinn: Hosszú búcsú (14, felemelt helyáron), Tisza: A négy muskétás, Szandaszöllős Kert: szünnap, Jászberény Lehel: Hogyan kell egy szamarat etetni, Kert: Ki megy a nő után? Mopresszó: szünnap, Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunszent- márton Körös: Kashimai paradicsom (filmbarátok műsora). Mezőtúr Dózsa: Jack kapitány, Szabadság: Kopjások, Béke: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap, Törökszentmiklós Dózsa: Váltságdíj egy halottért, Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Rizsaratók. Balogh György riportja. — 17.45: Sanzonok. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Népi hangszerszólók. — 18.20: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. — 18.55: Hírösz- szefoglaló, lapelőzetes, műsorzárás. KOSSUTH: 8.22: Népdalcsokor. — 9.00: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. XXV. (befejező) rész. — 9.24: Lalo: Spanyol szimfónia. — 10.05: ,,Nyitnikék”. — 10.40: Vonalra várva. — 10.50: Kamarazene. — 11.30: A Szabó család. — 12.35: Tánczenei koktéL — 13.20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Éneklő világ. — 14.30: Nőkről — nőknek. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Mario Del Monaco énekel. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Nemzetközi kupanap. 16.10: Dalos zalaszántói képeslap. — 16.23: Vonalra várva — II. rész. — 16.43: Chopin zongoraműveiből. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Holnap közvetítjük .. . — 17.40: Vonalra várva. — IH. rész. — 17.55: Lemezek közt válogatva. — 18.30: Dévai Nagy Kamilla és az MRT énekkara népdalokat énekel, vezényel Makiári József. — 18.48: Kritikusok fóruma. — 19.25: Jelentés a súlyemelő VB-ről Moszkvából. (Pehelysúly) és tudósítás a nemzetközi kupanapról. Linz—Vasas. — 19.35: örökzöld dallamok. — 20.20: Mozart: Szök- tetés a szerájból. Háromfelvoná- sos opera. — 23.01: A nagycsa- ládú ember. Mihail Solohov elbeszéléséből írta Szűts László. — 23.35: Nóták. — 0.10: Morley- madrigálok. PETŐFI: 8.05: Rossini operáiból. — 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.). — 9.03: Dunajevszkij és Fényes Szabolcs operettjeiből. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Zenekari muzsika. — Közben: 12.40: Házunk tája. — — 13.03: A zenekari muzsika folytatása. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: A Tolcsvay fivérek táncdalaiból. — 14.15: Szobanövény- kedvelők ötperce. — 14.20: Ope- raintermezzók. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: A Román Rádió és Televízió énekkara énekel. — 14.47: Szimfonikus táncok. — 15.01: Németh Gábor táncdalaiból. — 15.16: A csavargó vallomása. — 15.21: Kerekes János dalaiból. — 15.30: Hírek. — 15.33: Nemzetközi kupanap (Szombathelyi Haladás— La Valetta). Riporter: Takács Árpád, — 15.38: Kállai Kiss Ernő klarinétozik. — 15.50: Régi cseh fúvószene. — 16.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót, Berkes János énekel. — 16.15: Széljegyzetek. — 16.20: Hófehérke és a hét törpe. Részletek Churchill filmzenéjéből. — 16.27: Műsor- ismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Nemzetközi Kupanap. — 16.38: Ifjúsági könyvespolc. — 16.48: Reklám. — 16.51: Tánczene. Közben: 17.05—17.15: Nemzetközi Kupanap (Bohemians Praha—Bp. Honvéd). — 17.30: Hírek. — 17.33: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 17.36: Nemzetközi Kupanap' (Ü. Dózsa —FC Zürich). — 17.51: Tömegdalok. — 18_,00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). — 18.20: Nemzetközi kupanap. (A Honvéd és az U. Dózsa mérkőzései.) — 18.47: Brahms: Kettősverseny. — 19.24: Egy asztal mellett... — 20.25: Nemzetközi kupanap. — 20.35: Kis magyar néprajz. — 20.40: Régi magyar dalok és táncok. — 20.56: Nemzetközi kupanap. Linz—Vasas. — 21.20: Hétköznapi csoda. -Jevge- nyij Svarc színműve rádióra alkalmazva. I. rész. — 22.01: A Syrius és a Csík együttes hangKézilabda TISZA CIPŐ—BÉKÉSCSABAI KONZERV 16:8 (9:6) NB I női, Martfű, 250 n., v.: Varga és Kiss. Tisza SE: Csató, Keliger (4), Borsos (2), Szabó (8), Kazinczy (2), Csordás, Miklósy, Beke, Gulyás, edző: Ruják Endre. A szokásos „Szabó-féle” átlö- vős góllal kezdődött a mérkőzés. Utána is nagy lendülettel játszottak a hazaiak, és néhány perc alatt már 5 :l-re vezettek. Ezután következett a már szintén szokásos fellazulás és a vendégek két gólra felzárkóztak. Ennek dacára szinte izgalommentes volt a mérkőzés, és a cipőgyáriak rövidesen 9:4-re „igazították” az eredményjelző táblát. Üjabb öt perc kényelmeskedés következett, és a vendégek reménykeltő helyzetből folytathatták a második félidőt. A martfűiek azonban okulva a tavaszi verejtékes győzelemből, nagy gondot fordítottak a védekezésre, és támadásszövésükbe is több gyorsaságot és hely- cserés mozgást vittek. Ennek eredményeként 20 percig meg tudták őrizni hálójukat a góltól. Közben egy sor szép akciógólt értek el. Közülük kiemelkedett Kazinczyné, amely a cipőgyáriak idei kilencvenedik gólját jelentette. Keliger három védőn is átkígyózva lőtt a felső sarokba, majd Borsos elképesztően nehéz szögből a mérkőzés legszebb gólját „ragasztotta” a hosszú felső sarokba. A vendégek az utolsó öt percben két büntetőből szépítettek az el- kényelmeskedő hazaiak mellett. — rk — NB n, FÉRFI: OLAJBÁNYÁSZ—DÉLÉP (SZEGED) 24:21 (11:8) Szeged, 100 n„ v.: Salóber— Tüske. Olajbányász: Ludvigh, Vass N. (7), dr. Szász (3), Da- nyi J. (2), dr. Szűcs (3), Szöl- lősi (6), Kiss, Vass G., Varga (2), Matúz, Antal, Danyi P. Nagyon készült az Olajbányász erre a mérkőzésre. A bajnoki címért folyó öldöklő küzdelemben a riválisoknak nem okoz gondot a hazai mérkőzéseken való győzelem, így döntően az befolyásolja majd a bajnokság végső kimenetelét, hogy az idegenben szerezhető pontokból ki mennyit gyűjtött. A mérkőzés óvatos, tapogatózó játékkal kezdődött, bár egyik csapat sem látszott túlzottan nyugodtnak. Ügy látszott, hogy a hazaiak jobban tartottak a szolnoki csapattól, mert lassítani igyekeztek a játékot, hogy ezzel a lényegesen gyorsabb vendégek „méregfogát kihúzzák”. Ez a törekvésük azonban nem járt sikerrel, mert 5:5-ig még együtt haladtak ugyan, de az Olajbányász mindinkább játékba lendült, és a félidő végéig háromgólos előnyt is szerzett. A második félidőben a szolnoki csapat óriási lendülettel kezdett. Villámgyors akciók után nagyszerű gólok jelezték a fölényüket. Ebben az időszakban a védekezésre is nagy gondot fordítottak és ez 9 gólos előnyt eredményezett. A biztos győzelem tudata kicsit lazított az Olajbányász szoros védekezésén és ezt a hazaiak ki is használták. A hátrányukat 3 gólra sikerült csökkenteni, de ezzel egy percig sem veszélyeztették a biztos győzelmet. Ezen a mérkőzésen a bajnokságra törő szolnoki csapat minden csapatrészben jobb volt a kiesés ellen küzdő ellenfelénél, örvendetes, hogy a bányászok nemcsak játéktudásban, de győz- niakarásban is a szegediek fölé nőttek. Az Olajbányász csapatának minden tagja átlagon felüli teljesítményt nyújtott, de külön dicséret illeti Ludvighot, aki még sérülten is jelentős részt vállalt a győzelemből. A bajnokságért folyó verseny- futásban az Olajbányász ezzel a győzelmével megerősítette vezető helyét.- asm— TISZAFÖLDVÁR—SZARVAS tHTI Tiszaföldvár 300 n„ v.: Csics- mányi, Balajti. T.-földvár: Ku- gyela L, Nyeső (2), Fekecs, Kovács (3), Danku I., Szabó, Nemes I. (6), Kugyela H. (3), Bíró (1), Danku n. (4), Nemes EL* Felföldi. Az egyre javuló formát mutató Tiszaföldvár nem tisztelve az igen előkelő helyen álló főiskolás csapatot, rögtön az első percben megszerezte a vezetést. Kemény védekezéssel, gyors, nyugodt támadójátékkal 7:3-ra, majd 9:5-re húztak el a meglepett, idegeskedő vendégektől, akik mindent elkövettek a félidő lefújása előtt, hogy szorosabb eredménnyel kezdjék a második félidőt. Szünet után H>:7-tei folytató0*4* dott a játék. A vendégek szinte tehetetlenek voltak a földvári védőfallal szemben, s a hazaiak ezt kihasználva, gyors lerohanó játékkal I7:10-re alakították az eredményt. Ez azonban nem törte le a vendégeket, s jól Összpontosítva 19:l6-ra feljöttek. A kezdeti lendület csökkent, a földváriak az eredmény tartására törekedtek. A 19:17-es végeredményt az utolsó percben állították be a vendégek. Jó játékvezetés mellett sportszerű, küzdelmet láthatott a szép számú közönség. A hazaiak jó teljesítménye, fegyelmezett játéka eredményezte az értékes két pontot. NB H, NŐI? VÁCI FORTE—SZOLNOKI MTE 16:» 0:4) „ Vác, v.: Tenkes—Hódos. MTE: Jandácsik — Ficsúr, Králik, Fazekas A. (l), Fazekas A. (3), Knerczer (1), Magyarné, Farkas M. (3). Edző: Domonkos Lász- lóné. Késve, cserejátékosok nélkül érkezett az MTE Vácra. Tisztes eredmény elérésére törekedtek a szolnokiak, a jelentősen jobb játékerőt képviselő hazaiak ellen. Az első félidőben egy ideig jól tartották magukat a vendégek. Négy—négy után azonban elhúzott a FORTE. Az MTE ekkor már sok hibával és önbizalom nélkül játszott. Sok jó helyzetet hagytak kihasználatlanuL Egy összecsapásnál Fazekas Anna foga kitört. Az elkövetkezendő mérkőzések közül legalább négyet kelversenye a Fővárosi Művelődési Házban. — 23.15: Debussy-mü- vek. televízió 1. MŰSOR: 9.20: Iskolatévé: Kémia. (Kö- zépisk. I. oszt.) Az anyag szerkezete. I. — 9.55: Német nyelv. (Középisk. I—II—III—IV. oszt.) Találkozás Berlinben. — 10.20: Tévétorna (ism.). — 10.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.50-: Balzac nagy szerelme. Magyarul beszélő lengyel—francia tév'éfjlmsorozat (színes). VII. (befejező) rész: Az esküvő (ism.). — 11.45: Játék a betűkkel (ism.). — 15.48: Haladás VSE—FC Valetta. KEK labdarúgómérkőzés II. félidejének közvetítése Szombathelyről. — 16.50: Feltételezések Giuseppe Pinelli halálával kapcsolatban. Olasz dokumentumfilm. — 17.05: Hírek. 17.10: Kuckó. — 17.40: Korhatár nélkül. Dokumentumfilm-sorozat L rész. — 18.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.15: Reklámműsor. — 18.20: U. Dózsa—FC Zürich. BEK labdarúgómérkőzés II. félidejének közvetítése a Megyeri úti pályáról. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Waldhaus utca 20. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. — 21.50: Tv-híradó. 3. — 22.00: Telesport. 1. Kötöttfogású Birkózó VB. Közvetítés Minszkből, felvételről. 2. Súlyemelő VB. Pehelysúly. Közvetítés Moszkvából, felvételről. 3. Labdarúgó UEFA Kupa. összefoglaló a Bohemias Praha—Bp. Honvéd labdarúgó- mérkőzésről. 2. MŰSOR: 20.00: Korok, versek . . . Ady Endre: A magyar Ugaron. — 20.50: Tv-híradó. 2. — 21.10: Egy anító naplója. Magyarul beszélő olasz- tévéfilm-sorozat. III. rész. lene nyerni a piros-feketéknek^ hogy elkerüljék a kiesést. Eddigi szereplésük lehangoló, a szakosztály vezetésnek idejében közbe kellene lépni, hogy megelőzzék a inéltatlan búcsút az NB Ii-től! MEGYEI BAJNOKSÁG A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi kettős fordulójában is akadt néhány meglepetés. Az első napon a férfi felnőtteknél Kunhegyes hazai pályán csak szoros küzdelemben tudott győzni Kunszentmárton ellen. A férfi ifjúságiaknál a harmadik helyezett Tiszaföldvár szintén szoros küzdelemben „fektette kétvállra” a második helyezett Törökszentmiklósi Székács DSK- t. A második napon a felnőtt nőknél meglepetés volt, hogy Jászladány hazai pályán legyőzte a bajnokaspiráns Jászboldog- házát. A felnőtt férfiaknál a hétről hétre javuló formában játszó Szolnoki Spartacus hazai pályán a Jászberényi Lehel SC elleni rangadón ismét jó játékkal győzedelmeskedett. A harmadik helyről a másodikra rukkoltak előre és pontszámban beérték a listavezető Tisza Cipőt. A legutóbbi kettős forduló eredményei. Férfi felnőtt: Űj- szász—Sz. Spartacus 15:20, Jb. Lehel—Zagyvarékas 39:20, Jászladány—1Túrkevei A FIT 26:35, Kunhegyes—Kunszentm. 27:22* Sz. Gyulai SE—Tm. BARNEVAL 21-16, Tiszapüspöki—Sz. Kilián FSE 15:19. Tisza Cipő SE—Üjszász 33:19, Zagyvarékas—Jászladány 17:25, Túrkevei AFIT— Kunhegyes 29:23, Sz. Gyulai SE —Kunszentmárton 19:32, Tm. BARNEVÁL—Tiszapüspöki 19:25, Sz. Kilián FSE—Mezőtúri AFC 9:8, Sz. Spartacus—Jb. Lehel SC 21:20. Férfi ifjúsági: Mezőtúr AFC—Tisza Cipő SE 8:23, Tiszapüspöki—Sz. Olajbányász 8:23, Tiszaföldvár—Tm. Székács 8:6, Kunhegyes—Kunszentm. 18:11, Jászladány—Túrkevei AFIT 10:36, Jb. Lehel—Zagyvarékas 27:6, Tisza Cinő SE—Üjszász 27:15, Zagyvarékas—Jászladány 18:11, Tiszaföldvár—Kunszentmárton 44:6. Túrkevei AFIT— Kunhegyes 6:11, Tm. Székács— Tiszapüsoöki 23:13. Sz. Olajbányász-Mezőtúri AFC 37:9, Sz. Spartacus—Jb. Lehel SC 18:17. Női ifjúsági: Jászladány—Jász- boldogháza 4:11, SZMTE—Kunszentmárton 11:4, Üjszász—Tm. Székács 1:24, Tisza Cipő SE— Jászapáti 11:19, Tiszafüred—Sz. Traktor 1:11. Női felnőtt: Tiszafüred—Sz. Traktor 6:10, Mezőtúri AFC—Jászivány 7:7, Jászladány—Jászboldogháza 7:4.