Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-14 / 190. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus 14. IV N yár, utazás, idegenforgalom: egymástól elválaszt­hatatlan fogalmak. Ilyenkor felkerekedik egész Európa lakossága, s a szeptember végéig tartó modern népvándorlásban norvégok szállják meg Bu­karestet, románok Oslót, németek Siófokot, magyarok Berlint, s a földrész minden nációjából találni jóné- hány turistát magyar földön is. Ebből a nagy áram­latból persze nem marad ki megyénk sem. A múlt hó­napban — a fő szezonban — például a megye 1690 idegenforgalmi szálláshelyén tízezer idegen összesen 48 ezer vendégéjszakát töltött. Többségük szó szerint „ide­gen”: hétezerhatszáz külföldi volt. Ahova visszatérnek a vendégek Árnyas fák, faházak, sát­rak. Lehetne akár a Balaton, vagy a Fekete-tenger part­ján. .. Azoknak, akik a cserkeszöllői kempingben nyaralnak ez kedvesebb, mint a tengerpart. — Olaszországtól Norvé­giáig bebarangoltuk már Európát, de nem maradhat ki sohasem a nyári progra­munkból Cserkeszöllő — mondja az oroszlányi Novák Ferenc. — Miért ragaszkodnak ennyire ehhez a helyhez? — Nyugodt, csendes, kelle­mes üdülőhely — válaszol Novákné. — Itt valóban ki­pihenheti magát az ember. Nincs nagy tömeg. A cam­ping kényelmes, tiszta. S az sem elhanyagolható szem­pont, hogy olcsó. Harminc- három forint személyenként egy napra. Állandóan van hideg, meleg víz, lehet tele­víziót nézni és főzni is. A gáztűzhelynél egy har­minc év körüli, magas sző­ke férfi kavargatja az ételt. — Ez is ritka látvány! Mint aki nem érti, úgy néz rám. A camping gondnoka, Hegedűs Imréné, aki kitűnő­en beszél németül segítsé­gemre siet. A házias férfi Hans Schmidt az NSZK-ból, Münchenből. — Otthon is szokott főzni? — Nem, nem, a konyha otthon a feleségem birodal­ma. Most ő pihen, strandol a gyerekekkel, én meg megfő­zöm a vacsoránkat. Hegedűsné még hozzáteszi: — Mióta megnyílt a cam­ping, idestova négy éve, Schmidték minden nyáron a vendégeink. — Mi vonzza őket ide? — Elsősorban a csend, a nyugalom, az otthonos kör­nyezet. Közel van a strand is. — Honnan jönnek a leg­többen? — A legtalálóbb válasz az, hogy mindenhonnan. Most magyarok, lengyelek, néme­tek, csehszlovákok, jugoszlá- vok a vendégek, de voltak már Bulgáriából, Romániá­ból, Franciaországból. Rö­viden: egész Európából. Nyílik a kapu, a gondno­kot keresik. Űj campingezők érkeztek. Ki tudja hányadi­kok már az idén, s hányán jönnek még október 15-ig... Agneszka Janek, Stephan és a meleg víz Egy kis úszólecke. Zénón Wiatr a 7 éves Agnesz- kával sekély vízben Kilenc—tíz éves forma fiú ugrik a vízbe már vagy hú­szadszor, s az apja minden fejesét agyba-főbe dicséri. (Jó nevelő.) — Bardzo dobzse, bardzo dobzse, escse ráz — azaz na­gyon jó volt, csináld még egyszer. Istmétlés a tudás anyja. Zbigniev Krulikowski közgazdász a lengyelországi Szczecinből jött két hétre a Tiszaiigetbe, s fiával Janek- kel szemben könyörtelen ed­zőnek bizonyul. És Janek ug­rik (escse ráz) — örömmel, a kellemes szolnoki meleg vízbe. Nem messze tőlük szczecini utcaszomszédjuk Zénón Wi­atr elektrotechnikus a hét­éves Agneszkát tanítja úsz­ni. akinél szemmel látható­lag ugyancsak nagy sikere van a ligeti strand vizének, a tiepla wodának. Apja leg­alábbis ezzel magyarázza, hogy nem lehet kicsalogatni a vízből, akárcsak Janekot. Érdekes, nekünk természetes, ők pedig nem győzik dicsér­ni. Na persze dicsérnénk mi is, ha egyébként a Balti-ten­gerben kellene fürödnünk. S, hogy még elégedetteb­bek legyünk, mi szolnokiak, a két lengyel gyerek „meleg­IDEGENEK A MEGYÉBEN Ketten a csónakban. Stephan és Peter Bender a két lipcsei fiú esküszik rá: a viszontlátásra jövőre is Szolnokon! víz-ódáját” megtoldja a tíz­éves Stephan Bender Lipcsé­ből. Ilyen nálunk nincs — mondja és elrugaszkodik a medence széléről, majd óri­ási csattanással beleveti ma­gát a vízbe. Mondaná még tovább is, de indiánüvöltés­sel elcipeli az öccse a kilenc éves Peter csónakázni. Ez az­nap már az ötödik forduló. A papa, Adolf Bender az egyik lipcsei bölcsőde fűtője, pedig felöltözve toporog a parton, strandoló, csónakázó cseme­téit lesve, és fizet. A léleg­zetvételnyi szünetben elme­séli, hogy a családjuk itt nya­ralt Magyarországon, még­hozzá úgy, hogy a felesége és a hároméves kislánya re­pülővel, ő a két gyerekkel pedig oldalkocsis motorral érkezett. A mama most ha­zarepült, ők pedig járják az országot, s egy hét alatt má­sodszor jöttek vissza Szolnok­ra „Kemping, meleg víz, csó­nakázó egy helyen!’” Tavaly Csehszlovákiában voltak, az idén Magyarországon. — Jövőre hová utaznak? — Ha a gyerekekre hallga­tok, akkor Szolnokra. — S kire hallgat? — Rájuk. A medencéből innen is, on­nan is jellegzetesen palócos „á” hangok harsannak. Sal­gótarjániak — világosítanak fel ismerőseim — ők nagyon szeretik Berekfürdő vizét. — Igaz — mondja Molek Emil, a salgótarjáni Kohá­szati Üzemek gondnoka. — Pista bácsi hányadszor va­gyok itt? — kiált oda egy férfinak. — Nem is tudom, de legalább hússzor voltam. Két hétig a vállalati üdülő­ben lakom, utána 8—10 na­pig privát. Minden évben. — Miért szereti Berekfür­dőt? — Tudja, a hadifogságban megsérültem, s azóta rossz a lábam. Végigjártam az or­szág összes fürdőjét, voltam Hévizén, Hajdúszoboszlón, de úgy érzem a bereki víz a legjobb. Jó lenne viszont ha itt is lenne orvosi kezelés. Egy szép SZOT-üdülőt iga­zán megérdemelne ez a víz. Rengetegen járnak ide gyó­gyulni. — Most egyedül jött? — A kisfiámmal vagyok.. kisfiam — nevet — szóval ti­zenöt éves. Van a vállala­tunknak a Balatonnál is üdü­lője, de inkább ide jön. A mi üzemünk volt Berekfür­dőben az úttörő •*- magya­rázza Molek Emil. — 1960- ban KISZ- és munkásőrtá- bort csináltunk. Én még sá­torban is laktam. Most már évente négyszázötvenen jön­nek és azokat nem is szá­moltuk, akik „privát” nya­ralnak. Az első és az utolsó turnus minden évben a nyugdíjasainké: ingyen üdül­nek itt. — Eszerint minden rend­ben, semmi hiba? ... — Szó sincs róla. Ha ön­ellátó az ember, akkor min­denért sorba kell állni: zöld­ség, gyümölcs, hús... Nem vagyunk elragadtatva az ét­teremtől sem. Persze, nem lehet lefoglaltatni tíz asztalt a kohászati üzemek számára, így hát sokat várunk, nagy a tumultus. Jó lenne idehoz­ni egy konkurrens üzletet, hogy itt is jobban csipked­jék magukat. — És a fürdő? — A fiam jelzőjét kölcsö­nözve: klassz. hogy otthon érezzük magun­kat. Amikor megérkeztünk este nyolc óra volt, és zu­hogott az eső. A tábor be­járatánál tehergépkocsink elakadt. Ma sem tudjuk, ki­nek az intézkedésére, egy félóra múlva megjelent a tsz Zetora, és kiszabadítot­ta teherkocsinkat a sár fog­ságából. Másnap kicsomago­láskor vettük észre, hogy szállítás közben elromlott a hűtőszekrényünk. Értesítet­tük a jászberényi GELKA-t, azonnal kijöttek és amikor kiderült, hogy a hiba sú­lyos, visszasiettek Jászbe­rénybe és kocsifordultával hozták a póthűtőszekrényt, mert — mint mondták — a gyerekek étkeztetésében nem lehet fennakadás. Csúcsforgalom a Pelikánban Egyik kellemes hétköznapi este nyolc órától éjfélig fi­gyeltük a szolnoki Pelikán Szálló forgalmát. A 156 ágyas reprezentatív hotelben aznap a jubileumi kiállítás­ra érkező vendégek, egy OB I-es vízilabdacsapat tagjai, néhány üzletkötő és nagyon sok átutazó külföldi lakott. Valamivel 23 óra után érke­zett meg a százhuszadik vendég, egy lengyel egyete­mista. Öt néhány perccel később olasz főiskolások zajos csoportja követte. Uticéljuk Románia volt. Aznap Szolnokon esteledett rájuk és egy éjszakára szo­bát kaptak a hotelben. Éj­fél előtt futottak be a szál­ló utolsó vendégei, egy len­gyel házaspár, valamint franciák és angolok népes családjukkal. A váratlanul érkező szállóvendégek csak egyetlen éjszakát töltöttek a szálloda kényelmes szobái­ban, mert másnap már a megyeszékhely jubileumi eseményére érkező csoporto­kat várták. „Királyi” pihenések Tiszafüreden Réges-régen Mátyás király, magányos kóborlásai közben a Tisza-partjához ért, ahol egy halász lakott, aki a ki­rály érkezésekor éppen a fo­lyópart kövér füvét kaszál­ta. Illendően köszöntötték egymást, majd Mátyás azt mondta, hogy ő bizony na­gyon elfáradt, s megkérdez­te a halászt, hogy hol pihen­hetne le egy kicsit. A halász gondolkodott, és mert úgy vélte, hogy a kunyhója nem elég kényelmes egy király­nak, suhintott a kaszájával egy szép „fűrendet” és azt kínálta királynak pihenőhe­lyül. A királynak olyan jól­esett rajta az alvás, hogy mikor felébredt, azt mondta: „Ennek a helynek mától Fű­rend legyen a neve”. Ebből a „Fűrend”-ből lett aztán Füred, majd Tiszafü­red, mondja a legenda. Tehát Tiszafüred a nevét egy „ki­rályi” pihenésnek köszönhe­ti. Az viszont már a ma va­lósága, hogy a pihenni, üdül­ni vágyók szívesen jönnek ide az ország más vidékeiről is. A strandon sátortábor, a miskolci 38-as általános is­kola úttörőcsapata lakja. Reisz Miklós tanár, a tábor vezetője néhány nebulót úsz­ni tanít, kihasználva, hogy a strandon ezen a délelőttön kevés a vendég. — A mi hegyvidéki gyere­keink a víz mellett remekül érzik magukat — mondja. — Ez már az ötödik nyár, hogy itt táborozunk az úttörőkkel. Kényelmes, csaknem össz­komfortos és olcsó tábort ta­láltunk itt. — Gondolom, szoktak ki­rándulni? — A Hortobágy itt van a „szomszédban”. Minden év­ben kimegyünk, vonattal csak 35 perc. Nagy túrákat te­szünk a Tisza-parti ártéri er­dőkben, aztán itt van 300 méterre a Kis-Tisza, ahol csónakázni lehet. — Milyen az ellátásuk? — Nem akarom elkiabálni, de ebben az évben kitűnő. Az ÁFÉSZ-vendéglőben főz­nek nekünk, és ki is hozzák a kész ételt. Milyen a tökéletes hétvégi pihenés? Fricker Kálmán, egri géplakatos arra eskü­szik, hogy az igazi, a fejedel­mi pihenés: — Pontyozás a füredi Kis- Tiszán, ladikról, főtt kukori­ca csalival. Persze hajnalban kell kezdeni, ha az ember nem akarja lekésni a reggeli kapásokat. — Sikerült már valamit fogni? — Három pontyot. Amilyen pechem van, kettő méreten aluli volt, ezeket visszadob­tam azzal, hogy majd a jövő nyáron találkozunk, de a har­madik itt van a zsákban. Harmincöt centis. — Gyakran jár ide? — Nyáron minden vasár­nap. Aki ennél jobb helyet akar horgászásra, az telhetet­len. Csend van, szép a kör­nyék és hal is akad bőven. A füredi Tisza-hídról árté­ri füzek, nyárfák közt kanya­rog az út a faluig. Jobboldalt csillog a Kis-Tiszának neve­zett holtág vize, itt-ott tavi- rózsa-szigetek pompáznak rajta, s a parti nádasokból vízicsibe-családok óvatoskod­nak a nyílt vízre. Csöndes, nyugalmas a környék: nem csoda, hogy egyre többen ke­resik fel. IbtAk: Kovács Katarin — Tál Gizella Jgriczi Zsigmond — Körmendi Lajos — ülés Antal — Szabó János. FOTO: Igrtczi 4- Sárközi, Kohászok a Berekben Cinkotai srácok — Ismerős tájakra szíve­sen jön az ember, kedves ismerősök közé még szíve­sebben. Az idén táborozunk itt másodszor, és úgy érkez­tünk Jászapátiba, mintha hazajöttünk volna. Ügy is fogadtak mindenütt, mint a családtagokat. A tanácsnál, a tsz-ben, az iskolákban, az üzletekben, készségesen se­gítenek a cinkotai srácokon. Jászapátiban a strandtól néhány lépésre lombos fák árnyékába húzódó telken nyolcvan cinkotai úttörő vert tábort. A sátrak kö­zött útbaigazító táblák, és a szélben lengedező zászló jelzi: ez a „parancsnoki” sátor: dr. Nagy Jenőné csapatvezető főhadiszállása. — Az emberek kedvesek, barátságosak. Ettől van,

Next

/
Thumbnails
Contents