Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-13 / 189. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus 13. Semmibe véve a mai világ realitásait Az USA megvétózta a két vietnami állam ENSZ-feivételét Szovjetunió ENSZ küldöttsé­gének vezetője. Jakov Malik kijelentette: meggyőződése, hogy a viet­nami nép ügye végül is győ­zedelmeskedni fog. Az ENSZ Biztonság) Taná­csának augusztus 11-i, a két Vietnam tagfelvételével fog­lalkozó ülésén felszólalt dr. Bányász Rezső, a Magyar Népköztársaság New York-i állandó ENSZ képviseletének ideiglenes ügyvivője is. A tagfelvétel mellett érvelve emlékeztetett arra, hogy a két Vietnam kormánya kife­jezte készségét az ENSZ alapokmányba foglalt köte­(KOMMENTÄRUNK) A lépés, amelynek lehetőségéről már napok óta beszél­tek, megtörtént. A nemzetközi közvélemény hiteles előrejel­zések, sőt szabályos amerikai fenyegetőzések nyomán számít­hatott arra, ami bekövetkezett. De vannak az életben — és a politikában — olyan helyzetek, hogy az ember, ebben az esetben a világ, szinte képtelen elképzelni valamit, ami ilyen óriási mértékben ellenkezik minden értelmi és érzelmi rea­litással, öt kontinens népeinek gondolataival és akaratávaL Ez pontosan olyan helyzet volt. Hiába „szivárogtatta ki”, majd mondta meg kereken Washington, hogy „adott eset­ben” megakadályozza a két vietnami állam felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, nehéz volt hinni, hogy a közismert előzmények után beváltja ezt a fenyegetést. És megtörtént. Azóta mindössze néhány óra telt el, de máris kiderült: az Egyesült Államok a vietnami háború befejezése óta nem kavarta fel az ellenszenv, a felháborodás ilyen egyetemes, általános hullámát. Bármi volt is a lépéssel a washingtoni kormány célja, a megfigyelők amerikai szem­pontból is „öngólnak” tekintik a döntést: olyan erkölcsi mí­nusznak, amely nem marad hatástalan a napi politika sod­rában sem. A szavazás aránya önmagáért beszél, A Biztonsági Ta­nács tizenöt tagja közül tizenhárom mindkét Vietnam azon­nali ENSZ-felvétele mellett szavazott. Egy kicsi, ezer szállal Washingtonhoz bilincselt latin-amerikai ország, Costa Rica delegációja tartózkodott a szavazástól és az egyetlen nemet a washintoni vétó jelentette. Az ENSZ alapokmánya jogilag ezt lehetségessé teszi. Ügynevezett érdemi kérdésekben (és a tagfelvétel kétségtele­nül az) a Biztonsági Tanács öt állandó tagja, az öt nagy­hatalom bármelyikének ellenszavazata megakadályozhatja a javaslat elfogadását. Washington formailag ahhoz kötötte be­leegyezését, hogy a korrupt, népszerűtlen dél-koreai rezsimet is fel kell venni a világszervezetbe. Csakhogy, mint ez a nemrégi szavazáskor kiderült, erre nem voltak hajlandók a világ népei, a két vietnami államot viszont haladéktalanul fel akarták venni. Washington tehát kettős értelemben is látványosan semmibe vette — Jakov Malik szovjet fődelegátus szavaival — a mai világ realitá­sait. Ez pedig morálisan kétszeresen elítélendő annál a ha­talomnál, amely hosszú esztendőkön át olyan mérhetetlen szenvedést zúdított Vietnam népére. A csatamezőn a vietnami nép győzelmével már eldőlt a háború. Hasonló eredménnyel dől el majd az általános és a világszervezeti diplomácia síkján is. lezettségek maradéktalan tel­jesítésére. Megállapította, hogy a tagfelvételt az ENSZ tagállamainak túlnyomó többsége támogatja és hogy két Vietnam részvétele a vi­lágszervezet munkájában még azoknak is érdeke, akik ma ezt még nem realizálják. Felszólalása végén a magyar delegáció vezetője újból meg­erősítette, hogy a magyar nép és kormánya' a jövőben is teljes mértékben támogatja a baráti népet hazája újjáépí­tésében és kifejezésre juttat­ja azt a meggyőződését, hogy a két Vietnam már a közeli jövőben csatlakozhat az Egyesült Nemzetek Szerveze­téhez. A viel« nép kész visszafogadni elmekül! honfitársait Az Egyesült Államok — az ENSZ Biztonsági Tanácsa cs általában a világszervezet tagjai túlnyomó többségének akaratát semmibe véve — a Biztonsági Tanácsban meg­vétózta a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság és a Déi- Vietnami Köztársaság ENSZ- ,f elvételét: A Biztonsági Tanács 15 tagja közül 13 a két vietnami állam azonnali felvételére szavazott. Costa Rica tartóz­kodott a szavazástól. Az Egyesült Államok a Bizton­sági Tanács állandó tagja, azonban a javaslat ellen sza­vazott és ezzel meghiúsította a két állam felvételét. A felvételi kérelmekről folytatott vitában a Bizton­sági Tanács 13 tagján kívül másik 12 állam, amely nem tagja az ENSZ legfelső szer­vének szintén nyomatékosan állást foglalt a Vietnami De­mokratikus Köztársaság és a Dél-Vietnami Köztársaság ENSZ-be való felvétele- mel­lett. A két vietnami állam fel­vételi kérelmét a többi kö­zött támogatták a szocialis­ta országok, a harmadik vi­lág államai és Svédország, így támogatta a két kérelmet az ENSZ-tagállamok csak­nem kétharmadát kitevő el nem kötelezett országok ko­ordinációs bizottsága is. Az ENSZ Biztonsági Taná­csának szavazása után Dinh Ba Thi nagykövet, a DVK és Nguyen Van Luu nagykövet, a Vietnami Demokratikus Köztársaság állandó ENSZ megfigyelője közös nyilatko­zatban adott hangot meg­győződésének, hogy az ENSZ közgyűlés legközelebbi ülés­szakán kinyilvánítja majd, hogy az országok többsége támogatja a VDK és a DVK felvételét, s a kérdést ismét a Biztonsági Tanács elé utal­ja. • • * Az Egyesült Államok a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaság és Dél-Vietnami Köztársaság ENSZ-be való felvételének megvétózásával semmibe vette a mai világ realitásait — mondotta a sza­vazás után Jakov Malik kül- ügyminiszterhelyettes, a Ssajtóértekezletet tartott tegnap Tokióban Do Xuan Oajnh, a vietnami béketa­nács, valamint a Béke Vi­lágtanács titkára, aki a VDK öttagú küldöttsége élén részt vett az atom- és hidrogén- bomba elleni tiltakozásul Ja­pánban tartott nemzetközi konferencián. Az Egyesült Államok által Vietnamban előidézett hábo­rús pusztulásokról szólva egyebek között elmondotta, hogy a VDK-ban bombatá­madásaikkal egész városokat töröltek le a föld színéről. Kínából érkező hírek sze­rint Hangcsouban, Csecsiang tartomány székhelyén folyta­tódnak a munkáslázadások az alapvető jogok elleni maoista támadások miatt. A legalább 18 Hangcsou-i vállalatot átfogó zavargások letörésére több mint tízezer katonát vezényeltek a város­ba, akik elfoglalták az üze­meket és gyárakat. A Hangcsou-i rádió adása arról tanúskodik, hogy a kí­nai vezetési komolyan ag­Lakosok millió váltak haj­léktalanná. Do Xuan Oanh a továb­biakban kijelentette: a viet­namiak készek visszafogadni az ellenséges propaganda hatására elmenekült és je­lenleg az Egyesült Államok­ban tartózkodó honfitársai­kat, ha haza akarnak térni és részt akarnak venni az ország újjáépítésében. Ha az Egyesült Államok komolyan akar erről tárgyalni — mon­dotta —, akkor közvetlenül a hanoi és a saigoni kor­mánnyal kell kapcsolatba lépni, nempedig közvetítő út­ján próbálkozni. gasztja a tartományban ki­alakult helyzet. Figyelemre méltó, hogy „a rend helyre- állítására” nem csecsiangi egységeket, hanem a Vuhan- ban állomásozó 1. hadsereg katonáit vezényelték ki. Ez arról tanúskodik, hogy Pe- kingben nem bíznak a helyi katonaságban. Az ország más területein az acéliparban és a vasuta­sok között is zavargások tör­tek ki. flSZK-fepyver Görögországnak és Törökországnak Az NSZK Bonnban meg­állapodást írt alá egyfelől Görögországgal, másfelől Törökországgal nyugatnémet katonai feleslegek térítés- mentes szállításáról. A meg­állapodások a nyugatnémet Hadügyminisztérium közlése szerint előirányozzák földi, légi és haditengerészeti fe­leslegek „kiegyensúlyozott mennyiségű” szállítását a két említett országnak. KAIRÓ Szeptemberben Kairóban ülést tart a palesztin nemze­ti tanács, hogy megvitassa a közel-keleti helyzet aktuális kérdéseit. GENF Kétnapos tanácskozást tar­tottak Genfben két olyan fejlődő és olajtermelő ország képviselői, amely országok résztvettek az áprilisban Pá­rizsban a fejlett nyugati or­szágokkal rendezett energia­értekezleten. BUENOS AIRES Az új argentin kormány Isabel Peron köztársasági el­nök jelenlétében letette az esküt. A régi kormány tag­jai közül csupán az igazság­ügyminiszter és a hadügymi­niszter őrizte meg tárcáját. Zavargások Kínáltán A barátság fesztivál a szovjet lapokban A szovjet közvélemény rádió- és televízió riportok, a TASZSZ-hírügynökség és a központi lapok jelentései nyomán kíséri élénk figyelemmel az első ma­gyar—szovjet ifjúsági barát­sági fesztivál eseményeit. Különösen nagy teret szen­tel a fesztiválnak a legna­gyobb szovjet ifjúsági napi­lap — a Komszomolszkaja Pravda, melynek féltucat tudósítója dolgozik Buda­pesten, a fesztiváli sajtó- központban. A Komszomolszkaja Prav­da tegnap „Barátság-druzs- ba” címmel a Magyar Ifjú­ság munkatársaival közösen készített tudósításában szá­mol be arról, hogyan „köl­tözött át” a fesztivál há­rom napra Budapestről Keszthelyre, hogyan ismer­kednek egymással a szovjet és a magyar testvérvárosok és tervérmegyék i ifjúságá­nak Magyarországon tartóz­kodó képviselői a fesztiváli rendezvényeken. Képriportot Is közölt teg­nap a Komszomolszkaja Pravda a fesztiváli esemé­nyekről. Ebből a lap sok milliós olvasótábora fogal­mat alkothat a szovjet fia­talok és a tiszteletbeli ven­dégek hangulatos magyar- országi fogadtatásáról. » Koszigin—Gierek találkozó A dél-lengyelországi kros- nói vajdaságban tartózkodó Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának első titkára tegnap találkozott Alekszej Koszigin szovjet mi­niszterelnökkel, aki — mint ismeretes — baráti látogatá­son van Lengyelországban. A találkozón jelen volt Piotr Jaroszewicz lengyel kor­mányfő is, aki a vendéget kí­séri. Alekszej Koszigin a talál­kozó előtt a rzeszowi vajda­ságban tett látogatást. Alekszej Koszigin tegnap befejezte legyelországi láto­gatását, és. este hazaérke­zett Moszkvába. Waldheim beszámolója Az ENSZ központi feladata a béke és biztonság fenntartása marad Az Egyesült Nemzetek Szervezetének' központi fel­adata a nemzetközi béke és biztonság fenntartása marad — állapítja meg Kurt Wald- heimnek, az ENSZ főtitká­rának tegnap a világszerve­zet székhelyén nyilvánosság­ra hozott éves beszámolója a nemzetközi szervezet tevé­kenységéről. A beszámoló helyesli az európai biztonsági és együtt­működési konferencia 35 or­szág vezetői által Helsinki­ben aláírt záródokumentu­mát. A béke fenntartására irá­nyuló közvetlen erőfeszíté­sek mellett — mutat rá a továbbiakban a beszámoló — a leszerelés marad első­rendű és sürgős probléma­ként az ENSZ napirendjén. Ezzel kapcsolatban Kurt Waldheim kiemelte olyan új fontos megállapodások el­érésének szükségességét, amelyek a fegyverkezési haj­sza megszüntetésére vagy korlátozására irnyulnak és kiküszöbölik a nukleáris fegyverek elterjedésének ve­szélyeit. , Lángoló irodák —Támadások a rendőrség ellen—Tizenöt sebesült Újabb kommnoistaelEenes incidensek Portugáliában Az észak—portugáliai Vi- seuban, Tondelaban és Vila Verdeben az ellenforradalmi terrorcsapatok tegnap foly­tatták támadásaikat a balol­dali és haladó pártok és szervezetek épületei ellen. Lángoló irodák, támadásoka rendőrség és más rendfenn­tartó erők ellen, haladó tar­talmú nyomdatermékekből rakott máglyák jelezték út­jukat. Tombolásuknak tizen­öt sebesült áldozata volt. Viseuban a rendőrség sa­játos „óvintézkedéseket” ho­zott: felszólította a baloldali pártokat és szervezeteket, hogy ürítsék ki helyiségei­ket. A rendőrségi felhívás mintegy jeladásul szolgált a terrorcselekmények kiújulá- sához. A városba katonai egységeket küldtek erősíté­sül. Haladó pártok és szerve­zetek mintegy 50 irodáját támadták meg, rabolták ki vagy gyújtották fel Észak- Portugáliában az utóbbi na­pokban. Lisszabonban a vezérkari főnökség 5. osztálya vizsgá­latot követelt a felelősség Kekkonen a helsinki konferenciáról Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet harmadik szakasza eredmé­nyeinek összegzésekor nem lehet megfeledkezni azokról a rendkívül hasznos megbe­szélésekről, amelyeket a konferencia idején a dele­gáció-vezetők folytattak egy­mással. Ezek a találkozók joggal hozzátartoznak az ér­tekezlet eredményeihez és megerősítették „Helsinki szellemét” — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában LTrho Kekkonen finn köztársasági elnök. Az összeurópai értekezlet helsinki harmadik szakasza széleskörű lehetőséget nyúj­tott a kétoldalú találkozóra és megbeszélésekre, többek között Finnország és a Szov­jetunió vezetői között. Azok a tárgyalások, amelyeket Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával foly­tattam, rendkívül konstruk­tívak és konkrétak voltak — hangsúlyozta Kekkonen. A konferencia Helsinkiben aláírt záróokmányának ha­talmas jelentőségéről szólva a finn köztársasági elnök rámutatott arra, hogy ebben a dokumentumban megha­tározták az értekezleten résztvevő államok biztonsá­ga miegszilárdulásának, az államok közötti együttműkö­dés kiszélesítésének és el­mélyítésének, valamint az állampolgárok között sze­mélyes kapcsolatok fejleszté­sének kereteit és eszközeit. PEKING Le Thanh Nghi-nek, a Vi­etnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottsága tagjának, miniszterelnökhelyettesnek a vezetésével gazdasági kül­döttség érkezett tegnap hiva­talos látogatásra Pekingbe. A vietnami vendégeket a re­pülőtéren Li Hszien-Nien, a KKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, miniszterelnök­helyettes és más kínai veze­tők üdvözölték. LONDON Semleges övezetnek nyil­vánított területen, Rhodesia és Zambia határán legké­sőbb augusztus 25-ig talál­kozik a rhodesiai fehér tele­pes rezsim és az ország né­ger lakosságát képviselő szervezetek delegációja — jelentették be tegnap Salis- buryben és Lusakában. MANILA Az UPI tudósítója Fülöp-szi- geti katonai forrásokból úgy értesült, hogy az ország két déli tartományában a múlt héten kiújultak a harcok a muzulmán szakadárok és a kormánycsapatok között. Az összetűzéseknek 108 halálos áldozata van. A zendülők egy időre elfoglaltak négy falut. megállapítására az osztály ellen intézett rágalmazó tá­madások miatt. A követelést az a levél tartalmazza, ame­lyet az osztály plenáris ülé­sének részvevői intéztek Costa Gomes államfőhöz. Mint ismeretes, a vezérkar propagandakérdésekkel fog­lalkozó 5. osztályát azzal vá­dolták, hogy „beolvadt a kommunista pártba” sőt Vas­co Lourenco százados olyan javaslatot tett, hogy oszlas­sák fel az 5. osztályt. A ple­náris ülés részvevői követe­lik, hogy vizsgálják ki sze­mély szerint Vasco Lourenco századosnak a szocialista párt által irányított politikai ma­nőverekben játszott szere­pét”. A levél aláírói rámu­tatnak, hogy „a katonai köz­vélemény és az ország pol­gári közvéleményének nyil­vánvaló manipulálásáról van szó. A vezérkar 5. osztálya egy második közleményben az „Antunes-okmány” kérdésé­vel foglalkozik. A közlemény szerint „az aláírók a katonai rendtartás fölé akarták he­lyezni magukat, következés­képpen az ilyen jellegű füg­gelemsértésre előírt bünte­tések vonatkoznak rájuk”. A csoport „nem volt hajlandó tiszteletben tartani az MFA szervezeti demokratizmusát és tagjai személyes politikai ambícióinak érdekében be­vonta az MFA-t a párthar­cokba”. Lisszaboni értesülések sze­rint a szárazföldi hadsereg „többsége” felsorakozott az „Antunes-dokumentum” mö­gött, s a légierő „jelentős számú” alakulata és „több” haditengerészeti egység szin­tén támogatásáról biztosítot­ta a csoportot. * * • A Francia Kommunista Párt felemelté szavát a Por­tugáliában mind fékteleneb­ből dúló terror, az ellenfor­radalom egyre fenyegetőbb veszélye ellen. A dokumentum rámutat, hogy Portugáliában valóságos boszorkányüidözés kezdődött a KP és más demokratikus erők ellen, a székházak, fel- dúlása, a könyvégetések után a bragai érsek már kommu­nistaellenes kereszteshadjá­ratot hirdetett meg. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a reak­ciós és fasiszta erők készek elmenni a végsőkig, készek vérbefojtani a fiatal portu­gál demokráciát, s terror­kampányukban a hagyomá­nyos fegyver az antikominu- nizmus. J /

Next

/
Thumbnails
Contents