Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-06 / 183. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. augusztus 6. IX fl szerkesztőség postájából A Pannon tenger titkai Olvasóink írják Az OTP figyelmessége A városunkat sújtó június 18—19-i esőzések következtében keletkezett belvízkárok felszámolása sok gondot okoz a kárt szenvedett lakosságnak. A gondokat tetőzi a kapcsolódó hivatali ügyek intézése is, amelyeket főleg munkaidő alatt lehet lebonyolítani. Jól jött tehát és jól is esett az OTP dolgozóinak a figyelGyümölcsöző együttműködés Az újjáválasztott városi szakmaközi bizottság vezetősége féléves munkaprogramot készített, amit a Hazafias Népfront városi bizottságával. a Déryné Művelődési Központtal és a Vöröskereszt helyi szervezetével valósít meg. A munkaprogram nagy gondot fordít a szak- szervezeti bizottság nélküli kisüzemek és a szórványtagság szervezeti életének javítására, a munkavédelmi oktatásra. Ezenkívül politikai és közművelődési előadások szervezésével igyekszünk a területpolitikát jobbá és eredményesebbé tenni. Legfontosabbnak tekintjük a XI. korgresszus határozatainak ismertetését. E munkában a városi pártbizottság tagjai, mukatársai és a terü• Peti szemüvege. .. . .bizony elveszett július 27-én, vasárnap a go-kart ver-' senyen, ahová apukájával ment nézelődni. A 27 hónapos fiúcskának nagyon hiányzott a szemüveg. A megtaláló, Fehér József (a megyei tűzoltóság dolgozója) nem volt rest, 28-án telefonált a szerkesztőségbe, sőt be is hozta. Így jelent meg lapunk július 29-i számában egy hír... S délelőtt már jött is érte Pétiké nővére. A kisfiú édesapja, Kulcsár István ezúton is köszöni Fehér József kedvességét, figyelmességét. telkedni a felirat igazában, hisz a dobozon még a „Kiváló áru” cimke is díszelgett. Néhány nap után elpárolgott az örömem, mert a legyek rá sem hederítenek a rovarirtóra, vígan röpködnek, mint korábban. Tűrtük a szer kellemetlen szagát, amely azonban a legyeket láthatóan nem zavarja. Én meg mérgelődöm az ablakon kidobott 20 forint miatt, eny- nyi pénzért mutatÓ6abb dolgot is függesezthettem volna a mennyezetre. Buda! Gézáné Tiszaföldvár A nyár nagyon szép évszak, csak kár, hogy ilyenkor elszaporodnak a legyek. Kénytelen az ember mindenféleképpen védekezni ellene. Legkézenfekvőbb, hogy bemegy valaki a háztartási boltija, s légyirtót kér. Így tetteni én is, vásároltam 20 Ft-ért Bio-strip rovarirtót a tiszaföldvári boltban. (Gyártja az Agrokémia Szövetkezet, Sellye községben.) A dobozára azt írták: három hónapon át egy kisebb helyiségben elpusztítja a legyeket. örömmel vittem haza, semmi okom nem volt kéGemkapocs Munkahelyemen mostanában egyre rosszabbul érzem magam. Na, nem a légkör miatt, az változatlan. Csak a kollegák... egy kicsit mintha megváltoztak volna. Töröm a fejem, mit vétettem ellenük? Semmi értelmes dolog nem jut eszembe. Aztán a minap kibújt a szög a zsákból. A vállalatnál ugyanis többek között az a feladatom, hogy irodaszereket vásároljak. Jönnek-jön- nek egymás után, kérnek ezt, kérnek azt. Adok, amit tudok. Gemkapcsot azonban F. J. Szolnok Szerkesztői üzenetek messége. Kommunista vasárnapokat szerveztek a belvízkárok kölcsönügyeinek intézésére. így sorbanállás nélkül, nyugodt körülmények között, gyorsan történt az ügyintézés ezeken a napokon. Köszönet az OTP dolgozóinak a példamutató kezdeményezésért. Rigó Zoltán Szolnok leti alapszervezeti párttitkárok nyújtanak segítséget. Az első előadást július 17-én mintegy százan hallgatták nagy figyelemmel a Petőfi- kertben. Az előadó Ács Istvánná volt. Egészségügyi előadásokat a városi Vöröskereszt elnökségének tagjai tartanak. A köz- művelődési ismeretekkel a Déryné Művelődési Központ és a városi könyvtár dolgozóinak előadásaiból ismerkedhetnek az érdeklődök. Kulturális rendezvények, mozielőadások csoportos látogatását is tartalmazza a munkaprogram, csakúgy, mint közös kirándulást, rendezvényeket a KISZ-szel. Oláh János Jászberény egy ideje hiába kérnek, nem tudok adni, mert nincs. Akármilyen hihetetlenül is hangzik, már Budapesten is jártam — eredménytelenül. Kerek-perec a szemembe mondták; törődjek többet a munkámmal, velük ne akarjam elhitetni, hogy ilyen piti-dolgot nem lehet kapni... Most már egyre dühösebb vagyok a gyanúsítgatásért. Mert gemkapocs nincs! Kérem, aki nem hiszi, járjon utána. fl kincs felszínre kerül Zári rendszerű termelés Ezek mind irányított ferde fúrások, ami azt jelenti, hogy a függőlegeshez viszonyítva messzire benyúlnak a város alá. A magyar rekord Szegednél született, a lúrásponttól számolva 1295 méter távolságra dolgozott a föld mélyén a fúró, tehát ott, ahol nap mint nap lüktetett a város zajló élete ... gyarázza, miközben metszeteket készít egy elképzelt kút működéséről. — A fokozott biztonságot szolgálja többek között annak a vezeték- nyomvonalnak a kijelölése is, melyen majd ,az olaj és a gáz áramlik. Szinte természetes az, hogy a tervek elkészítésekor egyeztetjük elképzeléseinket a városfejlesztési elgondolásokkal. Ügy kell megépíteni az utakat, a csővezetékeket, hogy azok a lakosság érdekeit is szolgálják. Erre igen jó példa többek között az, hogy Szeged harmadik kőrútjának, tehát a Tarjánvárosban már megépült északi körútnak móra- városi szakaszából jelentős részt mi, olajosok építünk L. M. szolnoki olvasónk kérdését nyilvánvalóan a szabadságolási főidény „hozta” magával. „Joga van-e a vállalatnak meghatározni, hogy mikor menjen szabadságra, vagy pedig igaz az a szabály, hogy a felével a dolgozó rendelkezik?”. Az olvasónk által említett szabály nem létezik. A szabadság kiadását általában már az év elején szabadságolási tervben kell meghatározni. A szabadság kiadása időpontjának meghatározásánál a dolgozót előzetesen meg kell hallgatni, és kívánságait a lehetőségekhez képest figyelembe kell venni. A szabadság kiadásának időpontját legkésőbb a kiadás előtt egy hónapnál kell közölni, hacsak a kollektív szerződés ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz. Az így meghatározott kiadás időpontját a vállalat csak a dolgozóval történő megállapodás vagy rendkívüli ok miatt — pl. elemi csapás — változtathatja meg. Már említettük, hogy nincs olyan szabály, mely szerint a vállalat rendelkezik a szabadság felével, de bizonyára ezt a hiedelmet abból a szabályból merítik sokan, amely szerint a szabadság kettőnél több részletben csak a dolgozó kérésére adható ki, azonban ilyen esetben is egybefüggően kell biztosítani 6 munkanap szabadságot. Ez a szabály tehát azt jelenti, hogy a vállalat nem aprózhatja fel a dolgozó szabadságit. Még ismertetnünk kell azt is, hogy a vállalat — kivételesen fontos érdekből — a dolgozó már megkezdett szabadságát félbeszakíthatja. Ilyen esetben a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre és visszautazással, valamint az időközben munkával töltött idő nem számít be a szabadságba, és a felmerült utazási és egyéb költségtöbbletet a vállalat köteles megtéríteni. K. B. Szolnok: A Csjt. 62. §-a szerint tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul. Szükséges tanulmányok keretébe tartoznak az életpályára előkészítő tanfolyamok, főiskolák és egyetemi tanulmányok. A tartásdíj összegének megállapításánál a gyermek indokolt szükségleteit és a kötelezett teherbíróképességét kell alapul venni. Nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermeket akkor, ha ezáltal a szülő a saját szükséges tartását, vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyezteti. A tartásdíj összegének csökkentését attól a bíróságtól lehet kérni, amely a tartási kötelezettséget első fokon megállapította. A rokkantsági nyugdíj- jogosultság korábbi szabályai nem voltak egységesek. Más volt a feltétele a bérből és a fizetésből élő dolgozóknál, és más a mezőgazdasági szövetkezeti tagoknál. Az új társadalombiztosítási törvény a rokkantsági nyugdíj feltételeit egységesítette. Rokkantsági nyugdíjat az kaphat, aki egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében .mukaképességét legalább 67 százalékban elvesztette, s állapotában egy évig nem várható javulás. Feltétele a rokkantsági nyugdíjnak az is, hogy az igénylő a szükséges szolgálati időt megszerezte, és rendszeresen nem dolgozik, vagy ha dolgozik is, keresete a megrokkanását megelőzőnél lényegesen kevesebb. A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő nem változott: 22 éves életkor betöltésekor két év; 22—24 éves életkorban négy év; korkedvezményre jogosító munkakörben három év; 25—29 éves életkorban hat év, korkedvezményre jogosító munkakörben négy év; 30—34 éves életkorban nyolc év, korkedvezményre jogosító munkakörben hat év; 35 éves életkor betöltése után tíz év, korkedvezményre jogosító munkakörben pedig nyolc év. A fiatal korban megrokkantak érdekében a törvény úgy rendelkezik, hogy két évnél rövidebb szolgálati idő esetén is kaphat rokkantsági nyugdíjat az, aki iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül szolgálati időt szerzett, és ezt követően, de még 22 éves kora előtt megrokkant. A szolgálati idő megállapításánál nem az igénybejelentés, hanem a megrokkanás idő2 A föld mélyének megismerésére, egy ■ olajtároló medence nagyságának meghatározására sok-sok fúrást kell lemélyíteni. E munka azonban nem kezdődhet mindig a leg- ideálisabbnak mondott helyen, mert ott lakott települések, folyómedrek stb. lehetnek. Igen jó példa erre Szeged nyugati része és a Tisza—Maros szöge. — Valóban jó példa mindkettő — magyarázza a föld mélyéről készült térképek és metszetek előtt dr. T. Kovács Gábor. — Ott van például az algyői olajtároló. Felette folyik a Tisza és a Maros is. A tároló lehatárolásánál a folyók alá is le kellett fúrni. A szóbeszéddel és hiedelmekkel ellentétben nincs alattunk olajtengér. — A város alatti kutatásokhoz a hely kijelölésénél meg kellett választani azokat a pontokat, ahonnan biztonságosan le lehet fúrni a mélybe, s munkánkat nem akadályozzák a külső körülmények. Szegednél e helyek például feltöltött szeméttelepeken, téglagyári kubikgöd- rök helyén külső erdősávok mentén és volt legelőkön vannak. — Ma már befejezéshez közeledik Szeged nyugati részének, tehát a Móraváros alatti résznek kutatása. Körülhatároltuk az olajtárolómedencét, megfejtettük a Pannon-tenger egyik legrejtettebb titkát. — Szeged északi és keleti részén nem folynak intenzív kutatások, mert ott az alaphegységben igen mély völgy, árok húzódik, melyben feltételezésünk szerint nincs olaj. Onnan a nagy pontjában betöltött életkort veszik figyelembe. A rokkantsági nyugdíj - jogosultság szempontjából az nem számít rendszeresen munkát végzőnek, aki a munkakörére megállapított törvényes munkaidőnél rövidebb munkaidővel dolgozik, vagy az igénybejelentést megelőző 180 nap aiatt keresőképtelensége miatt 72 napon át nem dolgozott. Annál a dolgozónál a rendszeres munkavégzés sem akadály, akinél a megrokkanást követően az elért kereset a megelőzőnél legalább húsz százalékkal kevesebb. Az ismertetett feltételekkel — jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve — az kaphat rokkantsági nyugdíjat, aki a nyugdíj iránti kérelmét 1975. június 30 után terjesztette elő. Korábban előterjesztett kérelmek esetén is az új törvény alapján kell megállapítani a nyugdíjat például az esetben, ha az június 30. követő időponttól jár, mert a dolgozó táppénzes segélyezése áthúzódott 1975 július hónapjára is. A rokkantsági nyugdíj összege a megrokkanás időpontjában betöltött életkortól, a nyugdíj megállapításáig szerzett szolgálati idő tartamától, a rokkantság fokától és az igénylő átlagkeresetének összegétől függ. A rokkantság fokának megfelelően az I. rokkantsági csoportba tartozó az, aki teljesen munkaképtelen és más gondozására szorul, a II. rokkantsági csoportba tartozik, az aki teljesen munka- képtelen, de mások gondozására még nem szorul, és a III. rokkantsági csoportba azok tartoznak, akik munkaképességük több mint 66 százalékát elvesztették, de nem teljesen munkaképtelenek. nyomás következtében az már felhúzódott a csúcs felé, tehát a móravárosi terület alá. A munkák évekig tartottak, és sok-sok újat hoztak. A város alatti kutatásnál alkalmaztuk a bokorfúrásokat is, amikor ugyanarról a helyről polip karjaként ágaznak el a feltáró fúrások. Az olajtárolók körülhatárolásai után ismételten nagy munka kezdődik. Bonyolult mérésekkel állapítják meg a tároló réteg viselkedését, a nyomását gáz-, víz- és olaj- viszonyokat, a minőséget stb. Ezek a vizsgálatok döntenek arról, hogy a nagy mélységben rejlő kincs felszínre hozása, bányászata miként történjék. Elő Vendel, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat technológiai részlegvezetője, aki már egyetemi tanulmányai során is a lakott területek alóli olajbányászattal foglalkozott, nagy részletességgel magyarázza, milyen körültekintéssel kell dolgozni. — Az olajkincs felszínre hozásánál, a termelésnél is sok probléma adódik — ma— Sok gondot' okozott a vezetékek nyomvonalának kijelölése is. A cél az volt, hogy minél kevesebb területet raboljunk el, s lehetőleg egymáshoz közel, egymás mellé fektessük a csöveket, csökkentve ezzel is a balesetveszélyt. A biztonsági intézkedések minimálisra csökkentik a balesetekből keletkező tüzet, robbanást, kútkiAz említett feltételnek megfelelően a jogszabály táblázatos kimutatással állapítja meg, hogy rokkantsági nyugdíjként az átlagkereset hány százaléka jár az igénylőnek. Az átlagkeresetet rokkantsági nyugdíj esetén is ugyanúgy számítják ki. mint az öregségi nyugdíjat. A rokkantsági nyugdíj legkisebb összegét is meghatározza a törvény. A bérből és fizetésből élőknél a korábbi havi 807 forint helyett 1975. július 1-től a III. rokkantsági csoportban havi 910 forint, a II. rokkantsági csoportban havi 940 forint, az I. rokkantsági csoportban havi 970 forint. Ha az igénylő a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt mezőgazdasági szövetkezeti tagsági idő beszámításával szerezte meg, a rokkantsági nyugdíj legkisebb összege a III. rokkantsági csoportban havi 810 forint, a II. rokkantsági csoportban havi 840 forint, az I. rokkantsági csoportban havi 870 forint. Az öregségi korhatár elérése után a jövőben nemcsak felemelni, hanem leszállítani sem lehet a rokkantsági nyugdíjat és a rokkantsági nyugdíj megszüntetésére sem kerülhet sor állapotváltozás címén. • * • A szerkesztőség megjegyzése: Jogi tanácsadó rovatunkban az elmúlt héten közöltük a fenti cikket, amely sajnálatos módon a nyomda hanyag ellenőrző munkája miatt pontatlanul jelent meg, ezért kényszerültünk a cikk újbóli megjelentetésére. Szeretnénk ugyanis olvasóinkat pontosan tájékoztatni az új társadalombiztosítási törvény egyes rendelkezéseiről. törést stb. Néhány példát erre: a beépítésre kerülő biztonsági szelepek csak bizonyos nyomáson működnek. Ha valami okból például növekszik a nyomás, akkor lezár a szelep. Ha csőtörés, vagy lyukadás következnék be, s emiatt néhány atmoszférával csökken a meghatározott, programozott nyomás, ismételten zárnak a biztonsági szelepek. Ezzel elejét vesszük a környezet szennyeződésnek, és lehetetlenné tesszük a kútkitörést. A biztonságot szolgálja többek között az is, hogy a tolózárak működtetése gáznyomással, tehát mechanikusan történik. — A termelés zárt rendszerben történik. Ez azt jelenti, hogy a mélyből felszínre kerülő gázzal kevert olaj vezetékeken a mérőállomásokra jut. Ott külön-kü- lön mérik a kutak hozamát, majd szétválasztják az olajat és a kísérőgázt. Ez a gyűjtőállomás már a városon kívül van, messze a lakott területektől... — Tervszerű munka folyik már évek óta Móravárosban. A próbatermelés, mely két évig tart majd, jövőre elkezdődik. Ekkorra kiépülnek a gerincvézetékek, elkészülnek az utak, és sor kerül 40 kilométer hosszúságú csővezeték-rendszer lefektetésére is. A nagy mélységben, közel 300 atmosztféra nyomású és 143 fokos kőolaj és gázkeverék már megszelídülve kerül a föld' felszínére, hogy szolgálja az embert, s gyarapítsa nemzeti vagyonúnkat. •ftr Sok titkot rejt a föld mélye. A Pannon-tenger egy részét már jól ismerjük. A geológusok térképein jól láthatóan kirajzolódik a 10 millió évvel ezelőtt elsüllyedt alaphegység, melybe itt-ott már behatoltak a nagy teljesítményű fúróberendezések. Azt tehát már tudjuk, mit öntött el a délről beáramló víz. Az alaphegység kutatása azonban még a jövő feladata. (Vége.) Förgeteg Szilveszter Á jogszabály szerint Á rokkantsági nyugdíjról „Szeretik” a legyek