Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-23 / 197. szám
1975. augusztus 23. SZOLNOK MEG TE! NÉPLAP » T A tömegsport megszállottja Ha valaki a tömegsport versenyek résztvevői közül azt állítja, hogy nem ismeri Balaskó litvánt, nem hiszem sl neki. Egy-egy spartakiá- ion, városi vagy üzemi bajnokságon hiányozhat a labda, a mérőszalag, a magasugró- állvány, de nem hiányozhat sgy zömök, kopaszodó férfi. Reggel sporttal kel, este sporttal fekszik. Fél ötkor már a vasárnapi szakszervezeti bajnokság versenyjegyzőkönyvét rendezgeti, és este lábujjhegyen oson a lakásba, mert elhúzódott valamelyik összecsapás. A család pedig nyugodt, mert tudják, ha ott van, ha nincs, a sporttal, ;sakis a sporttal foglalkozik. Együtt keressük a magyarázatát miként részegült meg ennyire a mozgás, a versengés örömétől. A felszabadulás előtti karcagi ökölvívó múlt, mint mondja, nem hagyott túl mély nyomot benne. Később Kunszentmártonban is tevékenykedett a röplabdacsapat körül, de az igazi indíték nem ez volt. — A kibicsaklott emberi sorsok láttán döntöttem el, hogy a sportélet sodrába igyekszem terelni mindenkit, aki az utamba akad. Tisztességes keretek között levezetni az indulatokat. Az első lehetőség 1968-ban kínálkozott számára munkahelyén, a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában. A vonat gázolta el a labdarúgócsapat intézőjét Az utód Balaskó István lett. Ettől kezdve a sportban „tombolta ki magát”. A városi bajnokságban 16 csapat indul, s ő egyre több részt vállal a tennivalókból. — Igen, akkor még széles bázisa volt Szolnokon a labdarúgásnak. Aztán a szakszövetség vette a kezébe az irányítást — s a következő évben már ki sem hirdették az eredményeket. Az érmek most is ott porosodnak valamelyik szekrényben... Táskájából hatalmas paksa- métát vesz elő. A városi sportfelügyelőség tömegsport bizottságának „haditervét” tartalmazza az iratköteg. Évről évre kimutatás készül a résztvevő csapatok számáról. Egyre növekvő számoszlopok. — Engem még az eredménytelenség is doppingol. Itt van az asztalitenisz: 1971- ben a városi bajnokságon ösz- szesen két csapat indult. Törtük a fejünket a tömegsport bizottság tagjaival, miként lehet, hogy az emberek nem szeretik a ping-pongot? Aztán elővettem az előző évek jegyzőkönyveit, felkerestem az időközben lemorzsolódott intézményeket, s megkértem őket, kapcsolódjanak be is- méf a versenyrendszerbe. Az idén már 41 csapat nevezett. Kérdem, miért csinálja? Értetlenül néz, hiszen eddig erről beszéltünk: a sport öröméről, s olykor a kudarc okozta feszültség feloldásáról. Hogy pénzért is? Számolni kezd. — Évente 4—500 forint jutalom a sportfelügyelőségtől, ugyanennyi a szakszervezettől. Az idei esztendő kivétel volt: április 4-én SZOT-okle- velet kaptam, a napokban pedig a testnevelés és sport érdemes dolgozója lettem. Dehát ez nem nekem szól, hanem Szolnok egyre terebélyesedő sportmozgalmának. Arról érdeklődöm, mi a plafon egy tömegsportszervező munkájában: talán akkor lenne elégedett, ha az egész város futólépésben közlekedne az utcán? Olyat nevet, hogy kishíjján leesik a székről. — Akkor lennék elégedett ha a fiatalok épp úgy a sportpályán nőnének fel, mint ahogy az én öt gyerekem nevelkedett a Damjanich uszodában. Hogy mire vitték? Szeretik a sportot. Az egyik lányom a balettintézet népitánc karán végzett. Most a Néphadsereg Művészegyüttesének tagja. Ha megkérdi, hogy jutott odáig, azt mondja majd: a sportnak köszönheti. Balaskó István is a sportnak köszönheti mindennapi jó közérzetét. Azt, hogy ismerik azok, akik fordultak már meg sportpályán. A sport pedig — köszöni a tömegsport megszállottjának a szervezéssel töltött megszámlálhatatlanul sok órát. Palágyi Béla Labdarúgás Újpesti Dózsa vegyes Tm. Vasas 2:2 (1:1) Törökszentmiklós, 1000 n. v.: Varga. Végig jó iramú mérkőzésen a Dózsa szerezte meg a vezetést Hegyesi révén, majd Nagy II. egyenlített. A 60. percben ismét Hegyesi volt eredményes, az egyenlítő gólt a 80. percben szép akció után Stummer szerezte. A közönség sokszor tapsolt a végig nagy iramú, érdekes mérkőzésen. Törökszentmiklós öregfiúk —Mezőtúri öregí’iúk 4:1 (1:1). Élvezetes mérkőzést vívott a két együttes. A visszavágás a törökszentmiklósiaknak sikerült, Mezőtúron ugyanis a túriak nyertek. Idegenben szerepelnek: megyénk serdülő atlétái az országos serdülő „A” és „B” korcsoport összetett bajnokságon Budapesten, a Népstadion edzőpályáján, a Tisza Cipő NB I B-s női kézilabdázói a Bp. Postás ellen, a Szolnoki TITÄSZ NB Il-es röplabdázói a fővárosban a Budaörsi úton a HBNA ellen, a Honvéd Kilián FSE asztaliteniszezői a Csepel SC idénynyitó I osztályú versenyén. KISZÖV kézilabda kupa Szombati sportműsor 4 Szegény, szegény atlétika A Jászberényi Lehel SC atlétikai szakosztálya Alkotmány ünnepét egy jeles versennyel kívánta emlékezetessé tenni. Lelkes beharangozójuk- ban az állt, hogy az or- i szagos meghívásos versenyükön az ifjabb korosztályúak legjobbjait üdvözölhetjük majd a Jászság fővárosába. Miért ne hittük volna el a nagyratörő elképzeléseket, hiszen a Hűtőgépgyár egyesülete éppen a közelmúltban bi- "zonyította be a Lehel Kupa röplabda nemzetközi tornával, hogy ha értő emberek veszik kezükbe a dolgot, akár a nemzetközi közvélemény is hajlandó -rájuk figyelni. Az augusztus 20-i atlétikai verseny azonban csálódást okozott a nézőknek és a résztvevőknek egyaránt. Egy-egy számban egy-két induló rajtolt, és olyan eredmények is elégségesek voltak győzelemhez néhol, amivel spartakiád verseny községi döntőjén sem lehet nyerni. A rendezők a verseny után keseregtek: nem figyel rájuk senki, nincs pénz — és egyáltalán, még a szolnoki Sportiskola versenyzőit sem tudták megnyerni a részvételre. A kifogások — már visszaköszönnek, hiszen a sikertelenség „előregyártott elemeit” hozták fel mentségként a házigazdák. Pedig ezúttal alig hibáztathatnak mást, mint a saját tehetetlenségüket. Jászberényben nagyszerű versenypálya áll az atléták rendelkezésére. Az egyesület azon kevesek közé tartozik, ahol függetlenített edző foglalkozik a versenyzőkkel. Azt pedig, hogy pénzszűkében lennének, éppen a járási sportfelügyelő cáfolta meg. Az atlétika a kiemelt sportágak közé tartozik. Nyilvánvalóvá vált, hogy az atlétikus képesség elengedhetetlen alapja valamennyi versenyágnak. A fokozott figyelem ezért terelődött a „sportok királynőjére”. „Az augusztus 20-i jászberényi verseny azonban rossz hírverése volt az atlétikának. Egy versenyt ugyan kipipálhattak a versenynaptárból a rendezők — félő azonban, hogy ezzel együtt a sportág néhány csalódott hívét is „leírhatják”. P b Labdarúgás — Pécs Csalódást okoztak a Szolnok megyei ifik Évék óta kísérjük immár figyelemmel a megyei válogatottak ifjúsági tornáját. A Szolnok megyei fiatalok érvről évre kudarcokkal térnék haza az utánpótlás e seregszemléjéről. A sportág szakemberei pedig a következő tornáig elgondolkodhatnak: vajon valóban olyan szegényes labdarúgó-után- potlásunik, .ahogy azt az ifjúsági válogatottak tornájának eredményei mutatják, vagypedig a válogatással és a felkészítéssel van valami baj? / Ezekben a napokban Pécsett csapott össze tizenkilenc megye és a főváros ifi válogatottja. S a Szolnok megyeiek bemutatkozása ismét balul sikerült. Kedden 3:l-es vereség a somogyi fiataloktól, szerdán 5:0-ás fiaskó a vasmegyeikkel szemben. A folytatás sem ígér túlsók jót, így hát ismét kezdődhet a találgatás: hol hibázzuk el az ifjúsági válogatottunk felkészítését... A szolnoki válogatott eredményei : Somogy—Szolnok 3:1 (1:0). Pécsújhegy, 300 néző. V: Futó. Somogy: Molnár Zs. — Kele, Pável, Kovács J., Kovács Z., Laczkovics, Göcseji, Horváth, Otartics, Szirmai (Hideg), Petrinovics (Molnár J.). Edző: Herbei József. Szolnok: Jagodics — Hubai, Szántó, Tímár, Hermann (Vékony), Molnár, Holló, Szabó, Zákar, Sipkó (Tasi), Magyar. E: Magyar Zoltán. Vas—Szolnok 5:0 (2:0). Pécsújhegy, 300 néző. V.: Szőke. Vas: Tóth — (Gasz- tonyi), Kovács L. (Polgár), Biczó. Molnár, Vermes, Szálai (Búzás), Szekeres, Mó- rocz, Kiss G., Viszked (Marácsi), Kardos. Edző: Ekler József. Szolnok: Németh — Hubai, Szántó, Molnár (Vékony), Tímár, Holló, Szabó, Máté (Sipkó), Zakar, Magyar, Papp (Tasi). Edző: Magyar Zoltán. „Kiütéses” győzelem . A vasiak minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. G.: Viszked (3), Biczó, Szekeres .Jó: Biczó, Molnár, Vermes, Mórocz, Viszked. ill. Szabó. Régi idők válogatottja A közelmúltban a tiszaligeti stadionban a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat tömegsportnapján kispályás labdarúgó-döntő mérkőzésen a már nyugdíjas örökifjú Kolláth Ferenc (csikós mezben) a régi idők magyar válogatottja gólt lő Férfi és női kézilabdamérkőzésekkel folytatódott a KISZÖV Kupa megyei versenysorozat. Szolnokon, a tiszaligeti sportkombinátban találkoztak a csapatok, hogy eldöntsék, melyik férfi és női együttes kerül majd a szeptember 15—16- án, Szolnokon a tiszaligeti sportcsarnokban sorra kerülő OKISZ Kupa döntőbe. A férfiaknál ezúttal is a tavalyi bajnok tiszafüredi Járási Építőipari KTSZ együttese bizonyult a legjobbnak, a .nőknél pedig a Jászladányi Vegyesipari Szövetkezet neve került fel a kupára. Eredmények: Férfiak: Tiszafüred Járási Építőipari Szövetkezet — Jászladány Vegyesipari Szövetkezet 14:12, Jászladány Vegyesipari Szövetkezet — Jászberény Műszeripari Szövetkezet 13:8, Tiszafüred Járási Építőipari Szövetkezet — Jászberény Műszeripari Szövetkezet 14:8. Helyezési sorrend: 1. Tiszafüredi Járási Építőipari Szövetkezet, 2. Jászladány Vegyesipari Szövetkezet, 3. Jászberény A férfiak döntő mérkőzésén a. sőtétmezes tiszafürediek gólt szereznek a jászladányiak ellen Műszeripari Szövetkezet. Nők: Mezőtúri Túrkeve Háziipari Szövetkezet — Mezőtúri Szőnyegszövő MTSZ 9:3, Jászladány Vegyesipari Szövetkezet — Mezőtúri Szőnyegszövő HTSZ 10:2, Jászladány Vegyesipari Szövetkezet — Túrkeve Háziipari Szövetkezet 11:4. Helyezési sorrend: 1. Jászladány Vegyesipari Szövetkezet, 2. Túrkeve Háziipari Szövetkezet, 3. Mezőtúr Szőnyegszövő HTSZ. MAI MŰSOR MOZI Szolnok Vörös Csillag: Hogyan kell egy szamarat etetni, Kert: Váltságdíj egy halottért, Tallinn: Otthon, édes otthon, Tisza : Cimborák. Szandaszöllős Terv: A négy muskétás. Jászberény Lehel: Egy királyi álom (14), í Kert: Fogadó a Törött Patkóhoz, Mopresszo: szünnap. Karcag Déryné: özönvíz II. (Másfélszeres helyáron). Kisújszállás Ady: Charly (14), A repülőszázad. Kunhegyes Szabadság: Játszd újra, Sam! (14), Szelíd motorosok (16, felemelt helyáron! Éjszakai előadás.) Kunszentmárton Körös: Jefferson utolsó menete (14, éjszakai előadás), A betörés (14, felemelt helyáron). Mezőtúr Dózsa: A hattyúk ideszállnak, Szabadság: Sivatagban, őserdőben I—II. (Dupla helyáron), Béke: A látogatók (16). Tiszafüred Tisza: Mi van doki? Petulia (16, éjszakai előadás). Törökszentmiklós Dózsa: Túl sovány a szerelemhez, Mit csinált felséged 3-tól 5-ig (16, éjszakai előadás), Hunyadi: Rákóczi hadnagya. Túrkeve Vörös Csillag: Szerelmem Moszkva. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 18.00—19.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkeszti: Kutas János. — A tartalomból:: Takarékoskodó fazekasok — riportműsor. A hét alföldi eseményei zenével. — Szerkesztik a hallgatók. KOSSUTH*. 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Musicalekből. — 9.20: Görög mitológiai tárgyú operákból. — 10.05: A román kultúra hete. A Rádiószínház bemutatója. Ház a lövészárkok között. Victor Birladeanu rádiójátéka. — 10.47: A párizsi nemzetközi Ravel zongoraverseny győzteseinek hangversenye. — 11.32: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Schumann kórusaiból énekel. — 11.45: A magyar népköltészet hete. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 13.30: Szemforgatás nélkül. — 13.40: Fiataloknak! — 14.25: Üj Zenei Üjság. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Bangó Margit cigánydalokat énekel, Balogh Elemér cimbal- mozik. — 15.27: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. A műsor keretében elhangzik: A gépkocsi. Dumitru Radu Popescu elbeszélésének rádióváltozata, Réz Pál fordítása alapján. — 18.10: A zongoraművészet első aranykora. — 19.30: A Rádió Kabarészínházának különkiadása. 30 éves a „Lúdas Matyi”. — III. rész. — 20.55: Kürthy Éva és Béres Ferenc népdalokat énekel. Burka Sándor klarinétozik. — 21.23: Krimikedvelőknek. John Smith balesete. Stephen Wasy- lyk elbeszélésének rádióváltozata. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Századunk mesterműveiből. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Walter Gieseking zongorázik. — 9.03: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.20: Berki István népi zenekara játszik, Győ- ry Márta és Merán Lajos nótákat énekel. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Zenekari muzsika. — 12.50: „Jelképek erdején át...” (ism.). — 13.03: Tannhauser. Részletek Wagner operájából. — 14.00: Napraforgó. — 14.48: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. — 15.05: Bach: V. brandenburgi verseny. — 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 16.05: Karel Valdauf fúvószenekara játszik. — 16.18: A hét műsorából. — 17.44: Szuhay Havas Ervin írása. — 18.15: Közkívánatra! Alberto Moravia: Ne vedd a szívedre fiam. — 20.18: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarának Mozart hangversenye aKiscelli Múzeumban. — 21.33: Népdalok. — 22.18: Portrék az operaszínpadon. — 23.15: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Tévétorna (ism.). — 9.05: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 9.30: Aranyrablók. Magyarul beszélő angol bűnügyi tévéfilmsorozat. XII. rész: A kétarcú férfi (ism.). — 10.20: Játék a betűkkel (ism.). — 10.45: Balzac nagy szerelme (színes). Magyarul beszélő lengyel—francia tévéfilm-sorozat. III. rész: A grófné (ism.). — 11.45: Tízen Túliak Társasága (ism.). — 12.35: Tájak, városok emberek. Város a Galánon (ism.). — 14.43: Flugos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. V. rész: ó miért vagy oly messze Messze-Falva. — 15.05: Az „összeesküvők”. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. III. rész. — 16.20: Hírek. — 16.25: A sétáló szobor. Boldizsár Iván útinaplója. — 16.50: Reklámműsor. — 17.00: FTC— OSC. Bajnoki vízilabda-mérkőzés. Közvetítés a Sportuszodából. — 17.50: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.10: Magyar tudósok. Kardos Lajos egyetemi tanár. — 19.00: A szocialista képzőművészet jelképei. I. Anyaság. — 19.20: Cicavízió (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A Fejvíz- védelmi Kutató Intézet jelenti. Rajzfilmsorozat. — 20.10: Micsoda idők voltak (szines). 3. Micsoda figurák. — 21.25: Maina Gielgud műsora (szines). — 22.05: Tv-híradó. 2. — 22.15: Éjszakai előadás: Mouchette. Magyarul beszélő francia film. (18 éven felülieknek!) Á világ sportja A milánói nemzetközi sakkversenyen, amelyen 12 nagymester vesz részt, sor került a második fordulóra, a magyar színeket képviselő Portisch Lajos a jugoszláv Gligoriccsal ült asztalhoz és világossal nyert. A versenyen Portisch és Ljubojevics áll az élen 2—2 ponttal. • • • A jugoszláviai Tjentistjé- ban a junior sakk-világbajnokság ötödik fordulójában Grószpéter Attila világossal nyert a görög Kokkinos ellen. «• * * Kansas Cityben az amerikai úszó-bajnokság második napi versenyeiben is született egy új világcsúcs: Bruce Furniss a 200 méteres gyorsúszásban 1:50.37 percre javította az általa július 9-én 1:50.89 perccel felállított régi világrekordot