Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-23 / 197. szám
A tanácstörvény bevezetése óta igen sokat változott — még kell mondani, hogy előnyére, illetve mindannyiunk előnyére — a tanácsi hivatalok szelleme, légköre. Azok az eligazító, felvilágosító irodák, amelyek egyre gyakoribbak a nagyobb tanácsoknál — céljukul tartva, hogy bármikor és bármilyen ügyben gyorsan, egyszerűen tájékoztassák az állampolgárt —, sokat enyhítettek a bürokratikus formaságokon. Elérhető volt a segítségükkel (ezért is lenne szükség minden tanácsi szervnél ilyen eligazító szolgálatra), hogy az ügyfél! helyben és bármikor hozzájuthasson fontos űrlapokhoz, kérdőívekhez, adóbevallási és egyéb lapokhoz. Kevesebbett változott viszont az írásos hivatali hangnem. Ma is gyakori panasz forrása, hogy az egyszerű felszólítások, az állampolgár jóhiszeműségét eleve figyelembe vevő hivatali nyomtatványok szövege, hangja kioktató, büntetést, megtorlást kilátásba helyező. Sokan nem figyelnek fel érre a hangvételre: másoknak viszont kínos perceket, rossz érzéseket szereznek. Jó ötlet és az állampolgárok ügyeinek intézését gyorsító eljárás: a nagyobb üzemek és tanácsok szorosabbra fűződő kapcsolata. Miről van szó? Például arról, hogy jónéhány nagyüzemben működik jogsegélyszolgálat; a gyárak jogászai pedig eleven és gyümölcsöző kapcsolatokat kezdenek „kiépíteni” a helyi tanácsokkal. Meghívják a tanácsi ügyintézőket az üzemekbe, egy-egy fontosabb, sokakat érintő kérdésről tájékoztató, 'felvilágosító előadásokat tartanak többhelyütt a tanácsi osztályvezetők, csoportvezetők. Jó alkalom mindez arra, hogy a munkások, a gyárak, vállalatok alkalmazottai, kissé betekintsenek a tanácsi munka kulisszatitkaiba, egyszerű és közérthető felvilágosításokat kapjanak jogaikról és kötelességeikről. Ilyen és hasonló jő kezdeményezésekről egyre több híradás érkezik. Közelebb hozza egymáshoz a tanácsot és a lakosságot az olyan kezdeményezés is — több nagyközségi tanács járja immár ezt az utat —, hogy a kisebb helyiségekben levő kirendeltségek munkatársai állandóan járják a területüket, szinté jóelőre „begyűjtik” a várható intéznivalókat — gyorsítják az ügyintézést, javítják ezzel a lakosok hangulatát. És döngetik azt a falat, amely sokhelyütt ma is Ott magasodik állampolgár és hivatal között J ó ötletekről, módszerekről szólottunk. Tegyük hozzá: nem tekinthetők még általánosnak, nem mindenütt alkalmazzák ezeket eredménnyel. Pedig a találékonyságra, a hivatali munka közvetlenebb, a lakossághoz közelebb álló stílusára egyre1 nagyobb szükség van mindenütt. Kis falvakban éppúgy, mint sokezres lakosú városokban. Hiszen találkozásaink a hivatallal — azzal a hivatallal, amely legközvetlenebb tartozéka a köznapi élétnek és munkának — gyakoriak, elkerülhetetlenek. Nem közömbös tehát ezeknek a találkozásoknak a „légköre”. Az oldottság, a közvetlenebb, a kevéssé „hivatalos” találkozások sora a munka színvonalát is javítja, a lakók „politikai közérzetét” is kellemesebbé teheti. Ez pedig — megéri a töprengést mindenütt Vm. Magyar vezetik iidvöziő távirata Újabb ellenforradalmi akciók Portugáliában (KÜLPOLITIKAI TUDÓSIT ASAINK A 2. OLDALON.) Határszéllé a Kunságban Szedik a cukorrépát Érik a rizs Ji termést ígér a kukorica Ismét mozgalmassá vált a határ. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szedik a cukorrépát, s ezzel kezdetét vette az őszi betakarítás. Az öcsödi Kossuth Termelőszövetkezetben befejezték a nyári tarló hántását és a talaj lezárását. Az őszi és tavaszi vetésű növények alá szórják a műtrágyát, a kertészetben lányok, asszonyok gyűjtik a konzervgyári paradicsomot és paprikát. Hétfőn kezdik 300 hektár cukorrépa betakarítását. A felkészülés , nem volt zavartalan, mert a KSZ—6-os kombájnhoz még mindig hiányoznak az alkatrészek. A MIK; «wwcyt; szekszárdi gépek viszont kijavítva várják a kezdést. Az üzem a szállítást is jól megszervezte, mivel a hektáronkénti 400 mázsás termés — ennyit mutat a cukorrépa — nem kis feladat elfuvarozni. A tárolást megkönnyíti az az 5 ezer négyzetméteres terület, amelyet a közelmúltban épített a gazdaság a cukorgyár beruházásaként. A mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezetben a közelmúltban leesett cáapadék miatt a szalma bálázását még nem fejezték be. A felszabadult területeket viszont már nagyrészt feltörték a tárcsák, és jól halad a jövő évi nöA karcagi Lenin Termelőszövetkezet földjén elkezdték a cukorrépa szedését Találkozó dél-vietnami békeharcosokkal Vendégül látták tegnap délelőtt — a Belgrád rakparti népfront-székházban — az Országos Béketanácsnál azt a 14 tagú békemozgalmi delegációt, amely három hét óta tartózkodik gyógykezelésen Magyarországon és a napokban utazik el fővárosunkból. Harmati Sándor, az Országos Béketanács alelnöke, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke köszöntötte a találkozón a vendégeket, s arról beszélt, hogy a magyar társadalom minden rétegében szélesen gyűrűzik a vietnami és az indokínai népek iránti szolidaritás. Koszorúzások a román « hősök sírjainál loan Cotot a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, Constantin Círnbtu tanácsos és loan Püs- caé katonai attasé d román nemzeti ünnep alkalmából tegnap megkoszorúzta a tá- kosligeti temetőben nyugvó román hősök sírját. A koszorúzáson jelén voltak a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a FőváA nap híreiből rost Tanács és a XVII. kér. tanács képviselői. Az ünnep alkalmából a román nagykövetség képviselői az ország különböző részein koszorút helyeztek el a hazánkban nyugvó román hősök sírjain. Fejlesztések a sütőiparban Az újonnan őrölt gabona nagyobbik része új kenyérgyárakba, korszerűsített sütödékbe kerül. A IV, ötéves tervben mihtegy 2,3 milliárd forintos beruházással új létesítményeket helyeztek üzembe. A régiekben rekonstrukcióra került sor, és modern gépekre, nagyteljesítményű kenyérgyártó berendezésekre bízták á korábban igen fáradtságos kézi munkát. Nagy gyárakat adtak át Miskolcon, Szolnokn, Szegeden, Kaposváron és Egerben, a fővárosban új üzemek látják el a lakótelepeket Óbudán, Újpalotán és Csepelen. A gépesítéssel az Iparban sokat javítottak a tervidőszak kezdetén még kritikus munkaerőhelyzetén, és a fejlesztést úgy Valósították meg — ami a fogyasztók szempontjából különösen fontos —, hogy az új berendezések jó minőségű kenyérét és pékárut készítsenek. A legmodernebb gépekből kikerülő kenyér a legkényesebb ízlést is kielégíti. tisztképző iskolájának idén végzett hallgatóit. Az ünnepségen Havasi László rendőrvezérőrnagy képviselte a belügyminisztert, ott voltak az iskolának csapátzászlót adományozó Egyesült Gyógyszeres Tápszergyár dolgozói közöttük Hrenk Istvánná zászlóanyá, szocialista bri- gádvezétő .— s az új tisztek szülei, hozzátartozói. Részt vettek az ünnepségen a társfegyveres testületek, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviselői. . Elhunyt a DÍVSZ atomoké A Démökratikus Ifjúsági Világszövetség irodája meg- rendüléssel közli, hogy Hamid Abdel Aziz, DÍVSZ alelnöké az augusztus 20-án bekövetkezett légikatasztrófa követ- keztébeii élhunyt. Hamid Abdel Aziz a Végrehajtó Bizottság tagja, a Szudáni Ifjúsági Szövetség alelnöké 1971 óta töltötte be a DÍVSZ alelnökéhek és íz Aftika-bizottság vezetőjének tisztét. Tisztavatás a BM-nél Tegnap avatták tisztté a Belügyminisztérium tartalékos — Duschek Lajósné, az MSZBT Országos Elnökségének tagja tegnap délelőtt' a Barátság Házában fogadta és az elnökség nevében üdvözölte a Budapesten vendégszereplő Ukrán Jégbalett művészeit és vezetőit. — Dr. Antalóczy Albert, a Komárom megyei pártbizottság titkára és Ámon Ferénc, a megyei tanács elnökhelyettese tegnap a dél-csehórszági Ceske Budejovicébe utazott, ahol részt vesznek az országos mezőgazdasági kiállítás szombati ünnepi megnyitóján, vények alá történő szántás is. Ebben a gazdaságban is hétfőn kezdik a cukorrépa felszedését, és itt is baj van a KSZ—6-os kombájnnal. Az új gépnek csak a szedő, rakodó része érkezett meg a fejező hiányzik. Ezért kezdetben a régi szekszárdi gépsorokat kell beállítani. A rizstáblák egy részéről a jövő héten leeresztik a vizet, mert a korai érésű növényekben szeptember közepén aratni kezdenek a kombájnok. A búza betakarításában segítő kombájnokat már kijavították, alkatrészhiány miatt ezért két gépet kellett szétszerelniük. A túrkevei Táncsics Termelőszövetkezetben befejezték a szalma bálázását és feltörték a tarlókat. Az őszi vetésű növények alá 800 hektáron vető. a tavaszi növények alá 200 hektáron mélyszántást végeztek. Több mint ezer hektárt műtrágyáztak meg és az istállótrágya egyharmadát is bekeverték a talajba. A 450—500 mázsás termést ígérő cukorrépa felszedését szeptember elején kezdik. A bétakaritó gépek mellett igénybe veszik a rendelkezésre állő kétkezi dolgozók munkáját is. A KITE zárt rendszerében termelt kukorica begyűjtéséhez két John Deere gépsor állt a gazdaság rendelkezésére. ' A (Foytatás a 3. oldalon.) MA: Beszédes számok Jegyzet Az első KISZ-Iakás Jászberényben Szegecs helyeit ragasztás Kisriport a Volán újítóiról Finn vendégek a megyében Vélemény a martfűi tapasztalatokról 3. oldal Családi kör 4. oldal Hollófészekben, Újszászon Riport amatőr filmesekről Szolnok népessége és társadalma Egy statisztikai kiadvány ismertetése 5. oldal A tömegsport megszállottja Portré 7. oldal Közeleg az évnyitó Segítséget várnak a szolnoki iskolák Rövidesén itt az 1975/76-os tanév, amely.nek kezdetére (és részben az évközben) több Új iskolaépület, tanterem átadásával enyhítenek az ismert oktatási gondokon. Szolnokon elkészül a vízügyi szakközépiskola és a hozzátartozó 120 személyes kollégium. Az iskolában a vízügyi szakközépiskolai osztályok mellett 12 általános iskolai tanulócsoport is helyet kap, amelyek két műszakban váltják egymást. Túrkevén a közlekedésgépészeti szakközépiskola 120 személyes új kollégiumába költözhetnek be szeptemberben a diákok. Mezőtúron még építik a szakközépiskola kollégiumát, amelyet előreláthatólag az idén novemberre adnak át a tanulóknak. A tanév második, félében készül el Törökszentmikló- son az ipari szakmunkásképző intézet, s ugyancsak a második félévben, a téli szünet után vehetik birtokukba a tanulók Szolnokon a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző intézet és szakközépiskola új épületét. Az általános iskolai oktatást segíti az a két beruházás, amely a közelmúltban kezdődött még Szolnokon. Az e^dk, mint azt már lapunkban is hírül adtuk, a József Attila úti lakótelepen épülő négyszintes, húsztantermes iskola, a másik pedig a Tallinn körzeti iskola bővítése. A bővítés eredményéképpen nyolc tanterem méretű új helyiséget csatolnak az iskolához, továbbá korszerűsítik a napközis konyhát és az iskola fűtését is. Bizonyára sokan érdeklődtek már a nyári belvízkatasztrófa idején szükséglakásként igénybe vett szolnoki iskolák sorsáról, hiszen azokban is el kell kezdem a tanítást a szeptember elseji évnyitó után. A város 11 általános iskolai épületéből már kiköltöztek a „lakók”, s nyomukban a karbantartó, festő brigádok megkezdték az épületek megkésett nagy- takarítását. Bár a sürgős munkára vállalkozott szakmunkások időben végeznek, a szeptemberi megnyitó mégis kétséges. Legalábbis akkor, ha az iskolák rendelkezésére álló néhány fős személyzettől várjuk az építők utáni takarítást. A Zavartalan iskolakezdés érdekében szükség lesz a város lakosságának társadalmi összefogására, amelynek segítségével a tantermek takarítását' időben befejezhetnék. A városi tanács felhívására elsőként jelentkezett az OTP szocialista brigádja, amelyet reméljük újabbak követnek. Az idén a megyében az óvodai helyek száma jelentősén növekszik. Az1 1974. évinél 1425-tel több kisgyermek elhelyezését tudják, biztosítani év végéig. Az iskola- kezdésre Szolnokon megnyílik a százszemélyes III. számú jubileumi óvoda, amelynek építésében az előzőekhez hasonlóan ugyancsak több szocialista brigád részt vett IZS, J HiwcstsaBlsöB ü»fflB"SÍÍS<SÍ!l©SíSSffB Egy mondatban