Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-19 / 194. szám
AZ ALKOTMÁNY ÉS A 900 ÉVES VÁROS TISZTELETÉRE ■ I Ünnepi ülés Szolnokon Átadták a Pro Urbe-díjat — Tanácsülések a megyében Az ünnepi ülés elnöksége szusának előkészítésével, határozatainak megismertetésével és megvalósítására tett első lépésekkel. — A jubileum nem vált öncélúvá — hangsúlyozta — segítette és segíti terveink valóraváltását. A 900. születésnap jegyében minden eddiginél szélesebb körű és tartalmasabb társadalmi, poli-. tikai mozgalom bontakozott ki a megyében, s mindez párosulva lehetőségeink, tartalékaink feltárásával, kihasználásával, eredményezte, hogy. felgyorsult a város fejlődésé. HoSsZú lenné 'a lista. Ka- a w teljesség -igényével- akarnánk felsorolni, hogy mi mindennel gazdagodott az - elmúlt esztendőkben a megyeszékhely. Csak a legjelentősebbeket említem. Befejez- ződött a Zagyva-parti lakótelep kialakítása. A tervek szerint halad a József Attila úti és a Széchenyi lakótelep építése. Az új pályaudvar előtt elkészült a Jubileumi tér. Két új szállodával, egy filmszínházzal, orvosi rendelővel gazdagodott városunk. Épül a Centrum Áruház, a távolsági autóbusz-pályaudvar, a 20 tantermes Csanádi körúti iskola. A vízügyi és a kereskedelmi szakközépiskolában az új tanévben már- megkezdődhet a tanítás. A jubileum jegyében és társadalmi összefogással épiilt két óvoda, és szeptemberben újabb bölcsődét , és óvodát-v vehetnek birtokukba - a gyerekek. Mindezt több mint 20 ezer ember önként vállalt és' ellenszolgáltatás nélkül végzett munkájának is köszönhetjük. Nemcsak azoknak, akik Szolnokon élnek. A megye községeinek, városainak lakói is segítettek. Sok új létesítmény megvalósításéhoz hozzájárultak azzal a 9 millió forinttal, amelyet Szolnok fejlesztésére felajánlottak. A megye társadalmának ügyévé vált Szolnok jubileuma. Nemcsak új épületekkel, hanem irodalmi és művészeti alkotásokkal is gyarapodott a város, és pezsgőbbé, tartalmasabbá vált kulturájis, tudományos élete. A jubileum nagyszerű alkalom volt arra is, hogy a város, a megye lakói különböző fórumokon és az új kiadványokat lapozgatva megismerjék Szolnok múltját* képet kapjanak jelenéről és távlati terveiről. ' Ogy élezem,, '*? - jubileumi eseménysorozattal egy új, skociálista tartalmú hagyomány alapjait teremtettük meg. Film készült a jubiláló városról, de nemcsak a filmművészet sajátos eszközeivel állítottunk méltó emléket Szolnoknak, a szolnoki embereknek, hanem egy gigantikus emlékművel is, amelynek megvalósításához a Szolnok megyeiek hárommillió forintot adtak. A jubileum jegyében született és kibontakozott mozgalom túlmutat az évfordulón. Kötelességünk átgondolni, megtettünk-e mindent, amit tennünk kellett a város, a nagy közösség és a szocializmus teljes felépítése érdekében Ügy érzem, igén, dp nem lehetünk elégedettek és ngm állhatunk meg. Vannak és1 lesznek 'is1 "olyan 'ne- hézségéink, amelyeket csak szellemi, anyagi erőink mozgósításával, tartalékaink még teljesebb." szervezettebb kihasználásával " oldhatunk meg. ",Bz a várok további fej - lődésének alapja is — mondta befejező szavaiban Sándor László. Beszéde után Kukri Béla felolvasta a városi pártbizottság, a városi tanács és a HNF városi bizottsága köszönő levelét, amely így hangzik: „Szolnok város 1975-ben emlékezik 900 éves évfordulc. iára. A jubileumi esemény- és rendezvénysorozatával törte nelmünk haladó hagyományaira emlékeztünk, s a jubileui kapcsán felhangzó cselekvő tenniakarást felhasználtuk közi. céljaink: a város fejlesztése, társadalmi, kulturális életűn kitehesítése, gazdagítása érdekében. Örömmel tapasztaltuk, hogy az 1971-ben közösen elhc tározott célunk ,Együtt a 900 éves Szolnokért' valósággá vál Az áldozatkész tenniakarás, társadalmi összefogás eredmc nyeként új létesítményekkel gazdagodott, szépült városun) kiteljesedett, felpezsdült szellemi életünk, sokszínűbbé vá kulturális, tudományos és sporttevékenységünk. A 900 éves Szolnokért kibontakozott társadalmi, politiki mozgalomban végzett kiemelkedő tevékenységért elismerési és köszönetét fejezi ki Szolnok város és a megye lakot ságának. az MSZMP Szolnok városi Bizottsága, Szolnok Város Tánácsa, a Hazafias Népfront Szolnok városi Bizottsága’ A díszes, szép meghívó, a Szolnok városi Pártbizottság, a városi tanács és a HNF városi bizottságának közös ülésére invitált, amelyet az alkotmány és a jubiláló város tiszteletére rendeztek. Tegnap reggel 8 órakor felcsendült a Himnusz a városi tanács dísztermében, majd Kukri Béla, a városi tanács elnöke köszöntötte a testület tagjait, a meghívott vendégeket. Az ünnepi ülés elnökségében foglalt helyet dr. Gergely István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság, első titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei, tanács elnöke, Barta László, a megyei pártbizottság titkára, Szolnok országgyűlési képviselője, Árvái István, az SZMT vezető titkára és M. Szabó István vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány, Orbán József országgyűlési képviselő és több más közéleti személyiség. Az üdvözlő szavakat — a Bartók Béla kamarakórus és Peczkai Endre színművész közreműködésével — ünnepi műsor követte, majd Sándor László, a szolnoki városi pártbizottság első titkára lépett a mikrofonhoz. Együttes testületi ülésünknek sajátos hangulatot, megkülönböztetett tartalmat ad, hogy alkotmányunk születésének 26. évfordulójával együtt ünnepeljük városunk 900. születésnapját. Augusztus 20-a nagy múltú hagyományos ünnepe népünknek. E napon emlékezünk az államalapításra és örvendünk az aratás eredményének, az új kenyérnek. V Augusztus 20-a akkor vált hazánk lakosságának igazi ünnepévé, amikor a szocialista országunk dolgozó népének küldöttei törvénybe iktatták az Alkotmányt — mondotta bevezető szavaiban a szónok, majd így folytatta: — Szolnok 900. és alkotmányunk 26. születésnapja ebben az évben különös jelentőségű számunkra. A jubileumi megemlékezések legkiemelkedőbb eseményei kapcsolódnak ehhez az évfordulóhoz — mondotta és felidézte az öt esztendeje született gondolatot — amelyet a pártbizottság határozat rangjára emelt —, s amelynek lényege, hogy Szolnok 900. évfordulójáról az élet minden területén új jelentős munkasikerekkel emlékezzünk meg. A felkészülés feladatai összefonódtak a X. kongresszus határozatainak végrehajtásával, a negyedik ötéves terv teljesítésével, felszabadulásunk 30. évfordulójának megünneplésével és politikai életünk legrangosabb eseményével: a párt XI, kongreszEmlékezetes percekkel zárult az ünnepi ülés. Kukri Béla három szolnoki patriótának, özv. Kovács Jánosné- nak, dr. Polónyi Szűcs Lajos- * (Folytatás a 3, oldalon.) Szolnokiak nyerték a VI. Országos Ifjú Gárda Szemlét Záróünnepség a Kossuth téren Vasárnap este a szolnoki ifjúsági parkban, zsúfolásig megtelt nézőtér előtt került sor a VI. Országos Ifjú Gárda Szemle helyezéseinek ismertetésére, a díjak kiosztására. Elsőként a Belügyminisztérium, a Munkásőrség Országos Parancsnoksága, az MHSZ főtitkára és a BM Határőrség Országos Parancsnoksága által felajánlott díjakat és különdíjakat vették át a raj-, illetve szakaszversenyek első három helyezettjei, majd az összesített verseny eredményhirdetése következett. Az ösz- szesített versenyt a Szolnok megyei gárdisták nyerték, második a budapesti I. szakasz, harmadik a Zala megyei szakasz lett. A honvédelmi miniszter és a KISZ Központi Bizottsága honvédelmi és sportosztálya által felajánlott díjakat dr. Bán Károly ezredes, a HM politikai főcsoportfőnök helyettese adta át a győzteseknek. Ezek után az Ifjú Gárda legjobb szervezőit jutalmazták meg. A KISZ KB kitüntetéseit: az Ifjúsági Érdemérmet, az Aranykoszorús KISZ-jelvényt Pásztor Gabriella a KISZ KB titkára adta át. Kiváló ifjúsági vezető kitüntetésben részesült Bo- kodi László, a győztes szolnoki szakasz parancsnoka. Ezt követően a honvédelmi miniszter, a belügyminiszter és a Munkásőrség országos parancsnokának kitüntetéseit: a Haza Szolgálatáért Érdemrendet, valamint a Közbiztonsági Érdemérem arany, ezüst és bronz fokozatát adták át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Szívós Antal, a Szolnok megyei KISZ Bizottság első titkára. A belügyminiszter kitüntetéseit dr. Kamara János államtitkár, a Munkásőrség országos parancsokénak jutalmait Gáti József parancsnokhelyettes nyújtotta át. A VI. Országos Ifjú Gárda Szemle tegnap délelőtt a Kossuth téri záróünnepéllyel ért véget, i Szívós Antal üdvözölte a szemle résztvevőit és a vendégeket, köztük dr. Gergely Istvánt, az MSZMP KB tagját, a megyei pártbizottság első titkárát. Pásztor Gabriellát, a KISZ KB titkárát, dr. Hegedűs Lajost, a megyei tanács elnökét, dr. Ábel Lászlót, a Határőrség politikai csoportfőnökét. Csornai Ferencet, az Ifjú Gárda országos parancsnokát, valamint a város párt-, állami és társadalmi vezetőit, majd Kutika Károly vezérőrnagynak, az IG Országos Tanácsa elnökének adta át a szót. A vezérezredes röviden értékelte a szemlét, elmondta, hogy a küzdelmek mindvégig egészséges versenyszellemben folytak. — Nívós, nagy vetélkedő volt, amelynek csak győztesei vannak. Ezek a fiatalok, akik részt vettek a szemlén, minden bizonnyal derék védői, lesznek a hazának — mondta. Végezetül megköszönte a párt-, állami és fegyveres testületek segítségét, díjait, a házigazdák vendégszeretetét, majd bezárta a szemlét. Befejezésképpen a gárdisták elénekelték a DÍVSZ-indulót. T. K. L. Dr. Bán Károly ezredes adta át a díjat a győztes szolnoki szakasz parancsnokának, Bokodi Lászlónak MA DÉLUTÁN: Nagygyűlés, emlékműavatás Alkotmány ünnepi nagygyűlés, a Jubileumi emlékmű átadása Szolnokon, a vasútállomás előtt, 16 órakor. Beszédet mond Losonczi Pál, a Politikai Bizottság tagja, az Elnöki Tanács elnöke. Fock Jenő látogatása T-olna megyében Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tágja hétfőn Tolna megyébe látogatott. Szekszárdon találkozott az MSZMP megyei Végrehajtó Bizottságának tagjaival, a járási és a városi pártbizottságok első titkáraival, a társadalmi és tömegszervezetek vezetőivel, s a megyei pártbizottság osztályvezetőivel. A tanácskozáson K. Papp József, a Tolna megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a vendégeket a megye helyzetéről és féjlödéséről. Fock Jenő ezután K. Papp Józsefnek, továbbá Szabópál Antalnak, a megyei tanács elnökének és Rigóczky Istvánnak, a paksi járási pártbizottság első titkárának .kíséretében a paksi atomerőmű építkezését tekintette meg. Találkozó a gyárban Tegnap délelőtt munkásparaszt találkozót rendeztek az Aprítógépgyárban. A vállalat dolgozói a jászberénvi Lenin Tsz küldöttségét fogadták. Tájékoztatták a vendégeket a vállalat gazdasági helyzetéről, tevékenységéről, majd végigkalauzolták őket az üzemben. A gyárlátogatást ismerkedés, kötetlen beszélgetés követte. Ifjúsági találkozó Szolnokon Vasárnap kezdődött és szerdáig tart a MÉHTRÖSZT már hagyományosnak nevezhető országos ifjúsági találkozója, melyet idén Szolnokon rendeznek meg. A rendező, Tisza vidéki MÉH _ Vállalat KISZ-szervezete mintegy száz fiatalt lát vendégül, akik a négy nap alatt szakmai és kulturális találkozóban, sportrendezvényeken, valamint gyárlátogatáson vesznek részt. Egy mondatban — A MÁV vezérigazga tójának meghívására hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra hazánkba érkezett dr. Wolfgang Pycha, az osztrák szövetségi vasutak vezér- gatója, a nemzetközi vasút- egylet, az VIC elöke, és tárgyalásokat folytat Urbán Lajossal, a MÁV vezérigazgatójával a kelet-nyugati irányú európai vasúti áru- fuvarozásról és az európai vasutak tfiűszaki együttműködéséről. — Vas megye új központi gyógyszerraktárát hétfőn adták át rendeltetésének Szombathelyen.