Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-02 / 180. szám

1975. augusztus 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Érdek is, lehetőség is T ouőbbtanulas a lUläjus 1. Ruhagyárban BZ ORSZflGBM ELSŐKÉNT Szolnok megyében befejezték az aratást — Annak, aki a mi üze­münkben dolgozik, nem le­het megállni a tanulásban — mondja Janik Árpádné, a Május 1. Ruhagyár szol­noki gyáregységének igazga­tóhelyettese. — A ruházko­dásban a divat folyton vál­tozik, a mi dolgozóinknak meg kell szerezniük azokat a készségeket, amelyeknek se­gítségével zökkenőmentesen át tudnak állni az újabb és újabb modellek gyártására. Erre csak jól képzett szak­emberek képesek. — Milyen oktatási for­mákban képezhetik magukat az üzem dolgozói? — A szakmunkásbizonyít­vánnyal rendelkezők számá­ra most ősszel már második alkalommal indul Szolnokon ruhaipari szakközépiskolai levelező tagozaton. Az üzem­ből hetvenen jelentkeztek — elsősorban azok, akiknek a mostani munkakörük betöl­téséhez szükséges a szakkö­zépiskolai végzettség. — A betanított munkások szerezhetnek-e az üzem se­gítségével szakmunkásbizo­nyítványt? — Igen, Eddig 2 év volt számukra a képzési idő, ősztől viszont már 1 év alatt megszerezhetik a szakmun­kásbizonyítványt. Az ide je­lentkezőknél feltétel, hogy legalább 3 éves szakmai gya­korlatuk legyen. Ez a kép­zés ötven résztvevővel indul — de lett volna több jelent­kező is. A betanított munká­sok számára emellett rend­szeresen szerveztünk úgy­nevezett „reszort” tanfolya­mokat. — Mit tanulhatnak ezeken a tanfolyamokon? Szolnok megye' me­zőgazdasági üzemeiben teg­nap befejezték az aratást. A kombájnosok visszatérhetnek a gépműhelyekbe, mások is­mét traktorra ülhetnek, a vezetők is letehetik a nyár egyik izzasztó terhét. Pihe­nőről azonban szó sincs, hi­szen a többi növény várja a gondoskodó munkáskeze­ket. Érik az olajlen, virág­zik a napraforgó és a kuko­rica, bugáját hányja a rizs, tömörzöld leveleivel takar­gatja a földet a cukorrépa. Rizsszárító épült A Nagykunsági Állami Gazdaság irodájában „hadi­tanácsot” ült Fekete Sándor igazgató, Süveges Sándor párttitkár és Bőkény Gyula, a szakszervezeti bizottság tit­kára. Nem úgy fizetett a ga­bona, ahogy várták, s ezért még nagyobb gondot kell fordítani a többi növény be­takarítására. Annál is in­kább, mert a 780 hektár rizs jó termést ígér, fejlődése a tavalyihoz képeet 10—12 nappal előbbre tart. Minden bizonnyal beváltja a hozzá fűzött reményeket: a hektá­ronkénti 27 mázsás termést. A betakarítás biztonságát a nemrégiben megépített pad- lószellőztetős speciális rizs­szárító is emeli. A szárító — amelyben szinte emberi kéz érintése nélkül mozgatható a gabona — 300 vagon ter­mény kezelésére és tárolásá­ra alkalmas, aratáskor már kiállta a próbát. A gazdaságban a lucerna harmadik kaszálásánál tarta­nak. A tervezett 400 vagon liszttel szemben 500 vagon lucernaliszt várható, hiszen ennek a növénynek kedve­zett a csapadékos nyár. Az viszont továbbra is az idő­járás függvénye, hogy sike­rül-e az üzemben megter­melni a tervezett 8—10 va­gon lucernamagot. Ha igen, — Ezeken a legnehezebben végezhető műveleteket sajá­títják el, például a gallér­varrást, a zsebezést, a béle­lést, az ujjvarrást. V Bede Magdolna nőiszabó szakmunkás, össze! levele­zőn kezdi a ruhaipari szak- középiskolát. — Szükségem van az érett­ségire, mert egy csomó dol­got nem tanultunk a szak­munkásképzőben, és itt könnyen lemarad az ember, ha nem tanul. — Ha elvégzi, több lesz a fizetése? — Hát.; ezt tulajdon­képpen nem is tudom. Lehet, hogy több lesz. de amikor jelentkeztem, nem erre gon­doltam, hanem arra, hogy a mostani beosztásomban csak úgy tudok maradni, ha to­vábbtanulok. De szeretek is tanulni, és most még van szabad időm. — Én az egyéves szak­munkásképzőre jelentkeztem. — mondja Héja Mária be­tanított varrónő. — A mos­tani fizetésem 1800 forint, ha megszerzem a szakmun­kásbizonyítványt, az elért eredménytől függően emel­kedik a bérem. Az egyik ba­rátnőmmel együtt járunk majd. Tulajdonképpen ő be­szélt rá, hogy jelentkezzem. ☆ — Mik a tapasztalatai a fiatalok beiskolázásával kap­csolatban? — kérdezem Ré- csányi Zoltánná KISZ-tit­akkor az állami gazdaság vezetői még nyugodtabban várhatják az év végét. Megéri a költséget Medveczki László, a jász- szentandrási Haladás Terme­lőszövetkezet elnöke elsőként az SPR — soroksári paradi­csomtermesztési zárt rend­szer technlógiájáról beszélt. Elmondta, hogy a 265 hek­tár paradicsomból 100 hek­tárt géppel szüretelnek le. Érdemes volt 12,5 millió fo­rintot költeni az iparszerű termelés beruházásaira, hi­szen egy hektárról több mint 350 mázsa paradicsomot is elszállíthatnak a Hatvani Konzervgyárba. Sok gondjuk volt viszont a szőlő növény­védelmével, mert az esős, párás idő nagyon kedvezett a peronoszpórának és a liszt­harmatnak. Eddig tízszer permeteztek és háromszor poroztak a két betegség el­len. A munkának meg is van az eredménye, hektáronként 100 mázsa szőlő érik a tőké­ken. A 70 hektár vegyes gyü­mölcsös, amelyből 50 hektár meggy jövőre fordul termő­re, ott az idén csak a talaj­művelő és javító gépek dol­goztak. Átlagon felüli termést ígér a KITE zárt rendszerbe ter­mesztett 200 hektár kukori­ca is. A gazdaság vezetői 65 mázsát terveztek, de a hek­táronként 70 mázsa sem lesz meglepetés. A lucerna har­madik kaszálását a közel­múltban fejezték be. még­pedig igen szép eredmény­nyel. A szakemberek el­mondták, hogy két kaszálás­ra még futja az időből, s ez azt jelenti, hogy egy hektár­ról több mint 85 mázsa szé­nát tudnak betakarítani. A jászfényszarui Béke Termelőszövetkezet közgaz­dasági elnökhelyettese Ba­lázs Géza szintén a kerté­szetet említette elsőként. A 33 ezer négyzetmétert kite­kért, a szűcsrészleg csoport­vezető-helyettesét. — Rábeszélni nem igen kell senkit, legalábbis „fe­lülről” nem. Abból semmi jó nem származna, ha va­laki kényszeredetten tanul­na tovább. A tipikus az, hogy ki-ki maga rájön a ta­nulás szükségességére, vagy a munkatársak egymást győ­zik meg. Egyre jobban érzik, hogy a tanulás elsősorban saját maguk érdekében fon­tos. — Milyen segítséget nyújt az üzem azoknak, akik a munka mellett tanulnak? — Iskolai foglalkozások idejére munkaidő-kedvez­ményt kapnak és természe­tesen az előírt tanulmányi szabadságot. Közvetlen anya­giak is serkentik persze a tanulókat, hiszen egy ma­gasabb képzettségű dolgozó­nak, magasabb fizetés jár. ☆ A Május 1. Ruhagyár szol­noki gyáregységének több mint 900 dolgozója közül hétszázan KlSZ-korosztá- lyúak. A dolgozók 92 száza­léka nő, kis túlzással tehát azt lehet mondani, hogy ez a gyár a fiatal lányok- asszonyok gyára. Szakmunkás a munkásál­lomány mintegy 40 százalé­ka, a többiek betanított munkások. Az előző évekhez viszonyítva ez az arány ked­vező, de a termelési felada­tokhoz képest nem. Idén ősszel az üzem 140 dolgozója kezd a munka mel­lett valamilyen iskolában x "múlni. Szabó János vő fólia alatti terület utol­járól szedik a paprikát. Fő­szezonja most a dinnyének, a szántóföldi paprikának és paradicsomnak van. Napon­ta 8—10 vagon görögdinnyét értékesítenek, s mire az utolsó is lekerül a száráról, 500 ezer ember falatozott a jászfényszaruiak dinnyéjé­ből. Közepesnél jobb a ter­més paprikából, paradicsom­ból is. Az előbbiből 100—150, az utóbbiból 100 mázsát ad­nak el minden nap. A falunak is jutott Kormos Mihály, a jász- alsószentgyörgyi Petőfi Ter­melőszövetkezet elnökhelyet­tese elmondta, hogy meg­kezdték a lucerna harmadik kaszálását. A Héki zárt rendszerben termelt 400 hek­tár cukorrépában kapával irtja a gazt a tagság, mivel az alapvegyszerezés nem ha­tott úgy, mint ahogy sze­rették volna. A terméskilá­tások viszont kedvezőek, hektáronként 400 mázsa cu­korrépára számítanak. A 350 hektár napraforgó gvorrirtá­sa jobban sikerült, tiszták a táblák, 50 hektár Ki v eveievel a termés is jónak mutatko­zik. A silókukorica az idén is nagy terméssel fizet, egy hektárról 400 mázsánál is több zöldtakarmányt szállí­tanak be a járművek. A BKR rendszerben termelt ku­korica is jobban mutatna, ha a 645 hektár 10—15 száza­léka nem szenvedne a bel­víztől. A fajtákat úgy vá­lasztották, hogy a betakarí­táskor ne keletkezzen „csúcs”. Várhatóan hektá­ronként 50 mázsa kukorica kerül majd a kombájnok magtartályába. A gazdaság 30 hektáron termel vegyeszöldséget. így nemcsak a szövetkezeti ta­gok. hanem a falu minden családjának asztalára napon­ta kerülhet friss zöldség. Braun Gy. Napirenden a munkavédelem A törökszentmiklósi Váro­si Tanács Végrehajtó Bizott­sága tegnapi ülésén megtár­gyalta a mezőgazdasági nagyüzemek munkavédelmi és tűzvédelmi tevékenységé­ről szóló jelentést. A vb megállapította, hogy a ter­melőszövetkezetek az utóbbi négy évben több irányú in­tézkedést tettek a dolgozók biztonságosabb munkavégzé­sének megteremtésére. Nőtt a tsz-vezetők felelősségérze­te, fokozódott ellenőrző te­vékenységük. Egyre nagyobb figyelmet fordítottak a mun­kavédelmi felszerelések és berendezések beszerzésére. Mindezek következtében ja­vultak a dolgozók munkakö­rülményei, a balesetek szá­ma 1971-hez képest 47 szá­zalékkal, a kiesett munka­napok száma pedig 32 száza­lékkal csökkent. Hasonló megállapítások tehetők a tsz-ek tűzvédelmi tevékeny­ségét illetően is. Olyan tűz­eset, amely kárral járt vol­na, az utóbbi négy évben nem volt. Javult a tanács vb szakigazgatási szerveinek, a különböző állami szervek ha­tósági ellenőrző és segítő munkája is. Az ülésen második napi­rendként tárgyalta a vb az árellenőrzés és áralkalmazás tapasztalatairól szóló jelen­tést. Megállapította, hogy a hatósági árfelügyeleti tevé­kenység jó irányban fejlő­dött, hatékonysága növeke­dett. A következetes, rend­szeres árellenőrzés meggátol­ta az indokolatlan árak al­kalmazását. Jobb az ellátás A Szolnok megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat boltjaiban az eltelt fél év alatt 3,6 millió forint értékű zöldséget és gyümölcsöt ad­lak el. Ez összegben meg­egyezik a tavalyival, meny- nyiségben azonban több, mert néhány áru olcsóbb az akkorinál. A beszerzési gondokat nö­velte. hogy a MÉK-íől 42 százalékkal kevesebb árut kapnak, mint tavaly. Ennek pótlására az ÁFÉSZ-től öt­ször, az állami gazdaságok­tól több mint hatszor, a ter­melőszövetkezetektől pedig két és félszer több árut vesz­nek át az idén. A magánter­melőktől átvett áru 32 szá­zalékkal növekedett a tava­lyihoz viszonyítva. Ezzel javult az ellátás, mert a vál­lalat gépkocsijai a termelők­től frissen átvett árut köz­vetlenül a boltokba szál­lítják, s a kistermelőktől is szinte azonnal a vásárló ko­sarába kerül a friss zöldség és gyümölcs. A magánterme­lőkkel írásos szerződést is kötnek a boltvezetők, akik az átvett áruk után fél szá­zalék prémiumot kapnak. A megye mezőgazdasági üzemeiben „ünnep” volt a tegnapi nap. A naptárt la­pozva erre semmi jel nem mutat, de akik tudják, hogy mit jelent tűző napon az izzadtságtól, portól szenved­ve aratni, azok tisztelik és becsülik ezt a hétköznapi „ünnepet”. Többszörösen nehéz volt az idei betakarítás, hiszen a tavasz az elmúlt evek leg­jobb gabonatermését ígérte, s ezt begyűjteni magában sem jelentett egyszerű fel­adatot. De a medárdi vihar­felhők másra is figyelmez­tettek: ritkán telik el majd hét eső nélkül. Így is történt. EGY MOZDULAT a kis forgógombbal, egy szál gyu­fa és máris főhet az étel. E mindennapos varázslat je­lentőségét csak azok tudják felmérni, akik raktak már tüzet nedves őszi hajnalon a fatüzeléses konyhai „spar­herden”, akiknek könnyesre marta a szemét a füst, amíg telitüdőből fűjva olyan lán­got nem adott a fahasáb, amelynél megmelegedhetett a család reggelije. Százádunk korszerű fűtő, világító nyersanyaga, a gáz — amit ezenkívül még igen sokféle célra lehet hasz­nálni — rohamosan tért hó­dít. Az orzságbaa ez év vé­géig a lakások több mint 65 százalékában lesz gáz. öt évvel ezelőtt, 1970- ben született kormányhatá­rozat a földgázfelhasználás központi fejlesztési prog­ramjáról. A program a már korábban megfogalma­zott országos energiaszerke­zet átalakítás tervének meg­felelően, a földgáz felhasz­nálás mellett a városi gáz és a propánbután gáz felhasz­nálás növelését is tartalmaz­ta. A végrehajtás eredmé­nyeként jelentős változás ment végbe az energiahor­dozók felhasználásának szer­kezetében. A szénhidrogének aránya lényegesen növeke­dett, s ezen belül a földgáz­felhasználás aránya ez év végéig eléri a 20 százalékot. A földgázprogram eddigi sikeres megvalósulása min­denekelőtt a magyar kutatók és feltalálók, mérnökök, munkások jó munkáját di­cséri. A 4. ötéves terv idő­szakában felhasznált földgáz Szükség volt az aratási „ket­tős tervekre”, mert a sze­szélyes, csapadékos időjárás még a legjobban felkészült gazdaságokat is próbára tet­te. S az aratásban dolgozó­kat sem a nap melege bán­totta legjobban, hanem az, hogy a felázott táblákra nem tudtak rámenni a gépekkel. Ilyenkor csak a kombájnok rugalmas átcsoportosításával lehetett továbbhaladni. Hosszú volt az idei ara­tás, de a nehézségek mellett nagyon hasznos tanulsággal is szolgált. A jó felkészülés, az emberek helytállása, egy­más kölcsönös segítése meg­hozza eredményét. 90 százaléka hazai termelés­ből származik. A már ko­rábban kiépített termelő üze­mek — Hajdúszoboszló, Be­rekfürdő, Szánk, Kardoskút — mellett a földgázprog­ram keretében megvalósított új algyői gázüzemek tették lehetővé a jelentős fejlődést. Azt, hogy öt év alatt ötven százalékkal növekedhessék hazánkban a gázfogyasztás. A földgáz fölhasználás ala­kulásában a kitermelés mel­lett — sajátosságánál fogva — nagy szerepe van a szál­lításnak is. A hazai gázve­zeték rendszer építése lépést tartott az igényekkel. A há­lózat hossza meghaladja a kétezer kilométert. Az utób­bi időben üzembe helyezett vezetékek közül a legje­lentősebbek azok, amelyek a- Dunántúl nagy ipari cent­rumait, közte a Péti Nitro­génműveket, valamint a Bor­sodi iparvidéket kapcsolják az országos hálózathoz. Az ötéves tervben elő­irányzott vezetéképítés je­lentős hányada az idén való­sul meg. Ezek között is ki­emelkedő jelentőségű a Test­vériség gázvezeték, amely a szovjet import gázt továb­bítja majd Budapestig. A MINISZTERTANÁCS a földgázprogramról szóló kor­mányhatározat időarányos részének teljesítését legutób­bi ülésén kielégítőnek tar­totta. Ugyanakkor megálla­pította, hogy a jelenlegi terv­időszak hátralévő hónapjai­ban még jelentős erőfeszíté­sek szükségesek ahhoz, hogy a földgázprogram 1976—80- ra szóló feladatait is mara­déktalanul teljesíthessük. BÁLÁZZÁK A LUCERNÁT a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezetben. A képen látható szovjet gyártmányú géppel naponta 10—15 hektár területről lehet betakarí­tani a lucernát Hit mutat a határ? A nyár derekához érve A földgázprogram

Next

/
Thumbnails
Contents