Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-30 / 177. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. Július 30. 1975. JÚLIUS 30. SZERDA JUDIT NAPJA A Nap kél 4.18, nyugszik 19.22 órakor. A Hold kél 22.04, nyugszik 11.44 órakor. VÁRHATÓ 1DÖJA.RÁS ma estig: kevés nappali felhő­képződés, legfeljebb egy-két helyen futó eső. 'Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő északnyugati, északi szél, A nappali felmelegedés kissé tovább erősödik. A várható legmagasabb nappali hőmér­sékelt 26—30 fok között. Jelky András Kétszáznegyvenöt évvel ez­előtt, 1730. július 30-án szü­letett Baján és 53 éves ko­rában, 1783 decemberében halt meg Budán Jelky And­rás, híres magyar világjáró, utazó. A fiatal Jelky mint szabó­mesterlegény indult el 24 éves korában vándorútjára. Hanauban katonának fogták, de sikerült megszöknie. Hol­landiában újra fogságba ke­rült. Ekkor egy Kelet-lndiá- ba induló hajóra toloncolták. Számtalan kaland érte: hajó­törést szenvedett, kalózok rabságába esett, rabszolgá­nak adták el, míg végül 1758-ban Batáviában letele­pedett. Két évvel később Ceylonba került és egy évig a dzsungelben élt. Batáviá- ba, egész pontosan a mai Djakartába visszatérve va­gyonra tett szert, s mint gaz­dag fehér telepest, kinevez­tél& a holland kormányzóság titkos tanácsosává. Hivatalos megbízásból követségben járt Japánban is, majd 1770-ben a távol-keleti szigetország­ban lett holland követ. Az egykori bajai szabóle­gény bebizonyította, hogy nemcsak a varrótűhöz ért, hanem — ha kellett — a kardot is derekasan tudta forgatni. Ki is vágta magát a legnehezebb kutyaszorító­ból is. S bármilyen messzire, akármilyen különös tájakra sodorta sorsa, hazáját soha­sem felejtette el: amikor 1777-ben felesége meghalt, visszatért Európába; a kö­vetkező esztendőben hazajött és haláláig Budán élt. Jubileumra készül Sárospatak II. Rákóczi Ferenc szüle­tésének 300 éves jubileumára készül az egy éve alakult Sárospataki Városszépítő Egyesület. A városban, amely sok szállal kapcsolódik a „nagyságos fejedelem” életé­hez, domborművel díszített kőtáblákkal jelölik meg a róla elnevezett helyeket és más történelmi, irodalmi személyiségek nevét viselő utcákat. Elkészíttetik az év­fordulóra az egykori Rákóczi vár, illetve a hajdan falak­kal körülvett sárospataki várnegyed történetét ismer­tető kőtáblákat is. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szere­tett tériem, édesapánk, nagyapánk, MÓLNAK JANOS , temetésén részt vettek, vi­rágaikkal, koszorúikkal, mély fájdalmunkat enyhí­teni Igyekeztek. A gyászoló család Szolnok, Szántó krt. 6. Az új, modern Tallinn filmszínházban két bejárati ajtó nyílik a nézőtérre, a jobb és a bal oldali. A je­gyek is ehhez igazodnak. Csak a belépés nem. Hiába akar valaki bemenni pél­dául jobb oldalt olyan jegy­gyei, amely a hatodik sor zottan jobb oldalra. Mivel 21. székére szól, hangsúlyo- ez a hely a széksorok bal szélén található, s így ma­gától értetődő, hogy a jegy­szedőnők a bal oldali ajtóhoz irányítják az embert. Így vi­szont feleslegesek a hagyo­mányos feliratok. A filmnézés sem zavarta­lan. Az előadások befejezése előtt öt—tíz perccel már ki­nyitják a vetítővászon köze­lében levő kijárati ajtókat. Ha ennyire türelmetlenek, miért nem vetítenek inkább rövidébb filmeket. C. L. — „900 ÉVES SZOLNOK” felirattal 3,7 millió forint ér­tékű árut hozott forgalomba a megyeszékhely jubileumá­ra a Szolnok megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat. Az emblémás árukat ál­landó jellegű boltjaikban és a jubileumi rendezvényeken ideiglenesen felállított pavi­lonokban árusítják. — JÁSZAPÁTIBAN va­sárnap országos állat- és ki­rakodóvásárt tartanak. — KORSZERŰSÍTETTÉK Tiszafüreden a járási könyv­tárat. A gyermek- és a fel­nőttrészlegben tizenöt új égőt szereltek fel, amelyek már megfelelnek az előírásoknak. A korszerűsítés 30 ezer fo­rintba került. — SZARÍTÖSZIN épül a tiszapüspöki Rákóczi Tsz- ben. A dunaújvárosi fém- szerkezetből 3 millió 403 ezer forint költséggel, elő- és utótárolóval épülő szín még az idén elkészül. Vágtató lovak, arcok Győrfi Sándor a karcagi tanyavilágban lett emberré, közel a Hortobágyhoz, olyan emberek közöft, kiknek tu­dománya firól fira maradt. Ezen a tájon munka közben sem igen szárnyal a dal, s ezt az elmélyült, konok szót­lanságot örökölte a fiatal szobrásznövendék is. Mert­hogy fölvették a Képzőmű­vészeti Főiskola | szobrász tanszakára már kft éve. S hétfőn a karcagi Május 1. Tsz-ben nyílt kiállítás szob­raiból, melyen a tanyai élet alakjait láthatják viszont a téesz hasonló sorsú dolgozói. Győrfi Sándor megmintázta mindkét nagyapját, az egy­más mellett vágtató lovakat, az istállót, ahol a mén így forog, úgy forog, villognak a tomporok... és a pulykát fogó legényt, női arcokat, testeket, a szerelem meghitt összebújását... A Május 1. Tsz — sokad­szor — szép kiállítást rende­zett, ami azért is jelentős, mert ez a fiatalember a fő­iskola után szülőföldjén sze­retne dolgozni, élni. Hogy kőbe vésse ennek a népnek az arcát. K. L. Gyászhír Mély fájdalommal tudat­juk rokonainkkal, ismerő­seinkkel, hogy szeretett édesapánk, íd. NÉMETH ISTVÁN elhunyt. Temetése f. hó 30- án 16.30 órakor a szolnoki Munkásőr úti temető rava­talozójából. A gyászoló gyermekei Szolnok, Batthyány út 62. — NAGY SIKERE volt Ti- szaföldváron a három hétig nyitva tartó kékfestő ktálí- tásnak. Csaknem ezren te­kintették meg, s zárás után a kiállított anyagok többsé­gét megvásárolták. — JUTALOMÜDÜLÉSRE Jugoszláviába utazik holnap d jászladányi Egyetértés Tsz negyvenegy dolgozója. Az IBUSZ szervezésében és a tsz kóli'égén hét napol töl­tenek Csatijában, a tenget- parten. — VEZETŐI ENGEDÉLY nélkül és Ittasan ült motor­kerékpárra Csutás Mihály, Vezseny, Esze Tamás út 20. szám alatti lakos. A járási­városi rendőrkapitányság szabálysértési előadója 4 ezer forintra büntette. Igen sok tulajdonos pa­naszkodik, hogy melegben nehezen indul gépkocsijának motorja. Ezek a panaszok főként a kétütemű motorral járó gépkocsiknál (Trabant, Wartburg) jelentkeznek. A jelenség kétféle okra vezet­hető vissza. 1. A meleg motor indításá­hoz jóval szegényebb benzin­levegő keverék szükséges; ha ilyen motort hidegindító berendezéssel indítunk, ak­kor a dús keverékben lévő olaj a gyújtást leszigeteli, ill. a keverék robbanó képessége csökken. Előfordul ez olyan esetben is, ha nem használ­ják a „szívatót”. Ilyenkor a gázpedál teljes lenyomásával indítsuk a motort, így mes­terségesen leszegényíthető a motor hengerébe beáramló keverék. Ha így sem sikerül az indítás, akkor ajánlatos kiszerelni a gyújtógyertyá­kat és megtisztítani őket, ill. a motort párszor körül for­gatni, hogy ezáltal a henge­rek kitisztuljanak. Egyre ke­vesebb ilyen irányú panasz merül fel az új Trabant 601- es típusoknál, amelyeknél a benzin olajkeverék 1:50, vagyis 50 liter benzinhez 1 liter olajat kevernek. Sokan idegenkednek ettől a keve­rési aránytól, s helyette 1:33 —1:40-es keverési arányú Jubileumi rendezvény Gyógyszerésztörténeti ki­állítás a Ságvári Endre me­gyei Művelődési Központban 10-től 16-ig. — FASÍTJÁK a 4-es út szolnoki, Abonyi úti belterü­leti szakaszát. Megyei taná­csi célkeretből 2,5 millió forint ráfordítással, több mint négy hektár területen megkezdődtek az őszi fásí­tás előkészületei. — ÉLELMISZERBOLTOT épít a törökszentmiklósi ÁFÉSZ a baromfifeldolgozó üzeme mellett a nődolgozók bevásárlásának megkönnyí­tésére. A vállalat dolgozói közül sokan beléptek tagnak az ÁFÉSZ-be. A másfél mil­lió forint költséghez a SZÖ- VOSZ 750 ezer forint támo­gatást adott, s a 120 négy­zetméter alapterületű új üz­letet decemberben szeretnék átadni. benzint használnak. A leg­újabb kísérletek alapján azonban kimutatható, hogy sokkal kedvezőbb az újonnan bevezetett 1:50-es arány. 2. A négyütemű motorok gázosítója legtöbb esetben gyorsító berendezéssel van ellátva, mely a gázpedál be­nyomásával lép működésbe. Ha indítás előtt meleg mo­tornál a gázpedált többször benyomjuk, olyan keverék- dúsulást idéz elő, mely az indítást nagy mértékben megnehezíti, vagy egyáltalán megakadályozza a motor be­indulását. Hasonlóan a gáz­pedál teljes benyomásával próbálkozzunk az ismételt indításkor, ez az indítási idő­tartam ne legyen 10—15 má­sodpercnél hosszabb, mert könnyen lemerülhet az ak­kumulátor. (J. J.) A gépkocsisorszámok állása: Trabant Limousine 1 433 Trabant Kombi 15 813 Trabant Limousine Speciál 1 034 Wartburg de Luxe 29 262 Wartburg Limousine 31 327 Trabant Hycomat 3 356 Skoda 100 70 725 Skoda Sport Coupe 812 Zsiguli — Budapest 66 978 — Debrecen 28 249 Polski Fiat 1500 10 127 Skoda 110 L 5 113 Skoda 100 L 6 618 Zsiguli Kombi 6 248 Dácia 6 487 Moszkvics 35 966 Zaporozsec 22 920 Wartburg Tourist 2 831 Zsiguli 2103 886 Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy elvtársunk, munka­társunk SZÉPFALVI GYÖRGY villanyszerelő életének 39. évében elhunyt. Példás gazdasági és társa­dalmi munkában élen járó dolgozónkat saját halott­ként 1975. július 30-án 15.30 órakor kísérjük utolsó útjára a Munkásőr úti temető ravatalozójától. Emlékét kegyélettel megőrizzük. TITÁSZ V. Szolnoki Üzemigazgatóság vezetősége és dolgozói AZ AFIT SOPRONI AUTÓFELSZERELÉSEK GYÄRÄ- BAN megkezdték a gépkocsi biztonsági övék sorozatgyár­tását. A svéd licenc alapján készülő biztonsági öv ha­marosan kapható lesz az üzletekben. A tervek szerint az idén százezer darabot, jövőre pedig háromszázezer dara­bot gyártanak 'Rotor Indítás melegben A tévé és a rádió mai műsorából ajánp A SZEMBESÍTÉS EREDMÉNYTELEN. Polgár András drámájának közvetítése a Madách Színház Kamara Színhá­zából. Késsel leszúrnak egy embert. A nyomozás megálla­pítja: a szúrás férfikéztől származik. Az áldozat szerelmi vetélytársát. Tóth Istvánt gyanúsítják. Az áldozat az alig tizennyolc éves Hecker Erzsébet vőlegénye volt. A tárgya­láson a lány is Tóthra vall — akinek nincs alibije. Az egyik tanú a lány apja. a környék szeretett és rettegett „Apukája".. Hecker Antal ócskapiaci kereskedő. Az a kép alakul ki róla, hogy „ő irányítja a világot’’. A gyilkosság idején kór­házban volt... Ám két vallomás is állítja, hogy a gyilkosság éjszakáján otthon látták... A főszerepekben Garas Dezsőt, Schütz Ilát és Dózsa Lászlót láthatjuk. A drámát két részben 20.30 órakor láthatjuk a televí­zióban. FIATALOK HULLÁMHOSSZÁN. Játszunk együtt! Szer­kesztő-játékmester: Padisák Mihály. Az azonos című adás­sorozatból készült válogatás érdekes vetétkedőmódszereket kgzöl. Devecserben megismerkedhetünk a „vetélkedő-géppel”, tanúi lehetünk egy tanyai klub eredményes munkájának, fiatalok „városépítő” versenyének, megtanidhatunk egy tömegesen játszható villámjátékot és egy egy mulatságos fantázia játékot. Ezt a műsort 18.20 órakor hallhatjuk a Petőfi-adón. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Enyém, tiéd, kié? (14), Kert: A kabaré, Tallinn: A nagy érzelmektől jó­kat lehet zabálni (14), Tisza: A tábornok állva alszik (16), Szan- daszöllős Terv: szünnap, Jász­berény Lehel: Kashimai para­dicsom (filmbarátok műsora!), Kert: Csapda, Mopresszó: szün­nap, Karcag Déryné: Emberi torpedó (16, filmbarátok műso­ra!), Kisújszállás Ady: Zabris- kie Point (16, filmbarátok mű­sora!), Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunszentmárton Kö­rös: szünnap, Mezőtúr Dózsa: Nincs visszatérés, Szabadság: Nyomorultak I—II. (dupla hely- áron!), Béke: szünnap, Tiszafü­red Tisza: Nagyítás (16, filmba­rátok műsora!), Törökszentmik- lós Dózsa: Puha ágyak, kemény csaták (16, felemelt helyáron!), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vö­rös Csillag: Az édes élet I—II. (16, dupla helyáron!, filmbará­tok műsora!). Rádió SZOLNOKI RADIO: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.55: Asszonyok aratásnál — Kósa Judit riportja. — 17.50: Mezei szőttes. — 1-6.00: Alföldi krónika. — 18.15: A Kilián György Repülő Műszaki Főisko­la zenekara játszik. — 18.20: Far­mer és nyakkendő — ifjúsági magazin. — 18.57: Hírösszefog­laló, lapelőzetes, műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Janine Micheau és Ludo- vic Spiess énekel. — 9.00: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. — 9.22: Népdalcsokor. — 10.05: Emberke kalandjai. Erich Kästner regé­nye rádióra alkalmazva — VII. — 10.27: Barokk zene. — 11.30: A Szabó-család (ism.). — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.50: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 14.05: Vándor Sándor ifjúmunkás énekkari szemle. — 14.35: Szopránáriák.— 15.08: A visszhang titka. Rádió­játék gyermekeknek. Jurij Na- gibin elbeszélése rádióra alkal­mazva. — 15.45: Darvas Ferenc fúvósműveiből. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Szol­gálat egyenruhában. — 16.35: A Magyar Néphadsereg Művész- együttesének énekkara népda­lokat énekel, vez. Kis István és Pödör Béla, Sára Ferenc furu­lyázik. — 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17.20: Bartók zongora- műveiből. — 17.45—18.00: Mitől részvénytársaság? — 18.00: Jo­hann Strauss: A denevér — A II. felvonás fináléja. — 18.13: Hallgassuk együtt! — 19.25: Vá­lasszon sanzont. — I. — 19.56: Bikfalvy Júlia népdalokat éne­kel. — 20.11: Gondolat. — 20.59: Félix Ayo és Arthur Schnabel lemezeiből. — 22.20: Tánczene Varsóból, Berlinből és Szófiából. — 23.00: Brahms: A szép Ma- gelone — dalciklus. — 0.10: Vi­rágénekek. PETŐFI RADIO: 8.05: Musicalekből. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.03: Kodály- kófusok. — 9.25: Mi van a va­rázsdobozban? — 9.55: Néhány perc tudomány. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Ka­marazene. — 12.30: A 04, 05, 07 jelenti. — 13.03: Richard Stra­uss: Az úrhatnám polgár — szvit. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 14.00: Kettőtől — hatig,... — 14.00: Knisch Gábor szerzemé­nyeiből. — 14.15: Állatbarátok öt­— BALESET. Hétfőn dél­után három óra előtt, Szol­nokon, a Magyar utca és a Szabadság út kereszteződé­sénél. Takács István (Rákó- czifalva, Kolozsvári út 12.) az AV 44—40 forgalmi rend­számú gépkocsival nem adott elsőbbséget a védett úton haladó Benedek Béla (Tisza­püspöki, Béke út 13.) motor­kerékpárosnak és összeüt­köztek. A motorkerékpár \ e- zetője könnyebb sérülést szenvedett, a járművében pedig mintegy 500 forint anyagi kár keletkezett. perce. — 14.20: Bronislav Hu­bermann hegedül. — 14.30: Hí­rek. Körzeti időjárás. — 14.35: örökzöld dallamok. — 15.30: Hí­rek. — 15.33: Verdi-áriák. — 15.47: Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? — 16.07: Dalok Lenin­ről. — 16.20: Édes anyanyelvűnk. — 16.30: Hírek. — 16.33: Műsor­ismertetés. — 16.36: Szimfonikus táncok. — 16.47: Ifjúsági köny­vespolc. — 16.57: Reklám. — 17.00: ötórai tea. — Közben: 17.30: Hírek. — 17.33—17.36: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). — 18.20: Fiatalok hullámhosszán. — 20.28: Nóták* — 21.00: Kis ma­gyar néprajz. — 21.05: Részletek Farkas Ferenc dnljátékaiból. — 21.40: A Dunánál. — 22.00: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. — 23.15: Dzsesszfelvételekből. "Televízió BUDAPEST: 9.30: Tévétorna (Ism.). — 9.35: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.15: Az aranyrablók. Magya­rul beszélő angol bűnügyi tévé- film-sorozat. IX. rész: Az el­számolás (ism.). — 11.05: Játék: a betűkkel (ism.). — 17.28: Hí­rek. — 17.35: Unokáink is látni fogják . . . Vita a mai falu épí­tészetéről (ism.). — 18.30: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. — 19.00: Reklámműsor. — 19.05: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 19.10: Esti mese (színes!). — 19.30: Tv-híradó. 20.00: Helsinkiből jelentjük... összefoglaló az európai bizton­sági és együttműködési értekez­let zárószakaszának első nap­járól. — 20.30: A szembe­sítés eredménytelen. Dráma két részben. A Madách Kamara Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) — 22.20: Tv- híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Baráti üdvözlet Lengyel- országból. Dokumentumfilm (ism.). — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: Marysa. Magyarul beszélő csehszlovák tévéfilm. POZSONY: 16.20: Esztétika. — 17.00: Tv- híradó. — 17.15: Fiatalok szemé­vel. — 18.00: Autó-motor revű. — 18.30: Dalok. — 19.00: Tv-hír­adó. — 19.25: Bohemians Pra­ha—Torpedó Moszkva labdarú­gó-mérkőzés. — 21.20: Tv-hír­adó. — 21.50: Házassági csel­gáncs. BUKAREST: 15.00: Tv-iskola. — 15.30: Orosz nyelvoktatás. — 16.25: A volán­nál autóvezetőknek. — 17.35: A mai zeneszerzők sorozata. — 17.55: Tv-fórum. — 18.20: A leg­kisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Románia—NDK férfi ké­zilabda-mérkőzés. — 19.30: Szov­jet film. — 20.50: Melódiák. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágta Iván Teleíon: 12-094 Az előfizetés díja e**- hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Jobb vagy bal

Next

/
Thumbnails
Contents