Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-03 / 154. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. jútlus Sí 4 i PRADO, NIA6ARA ÉS A TÖBBIEK Boza Ferenc felpattant a lovára, megigazította csikós- ' kalapját, kettőt-hármat su­hintott karikás ostorával, s megelevenedett a rét. Csöpi, a hátasló megnyújtotta lép­teit, szinte nesztelenül suhant gazdájával. Szenttamás nyári csütör- ' töke. A főlovászmester nemcsak érti, szereti is dolgát. Zsúfol­tak naojai, de ha a lovakról van szó, haggya teendőit. Tü­relmes kalauz Babolcsay György. Kerek, szakszerű kis­előadása közben elhiteti a hallgatóval, hogy a lovász­mesterség hivatás, hogy a na­pi „prózai" munkán túl mennyi más tudni- és tenni­valóval. szinte tudományos ismerettel a tarsolyában ne­veli a lovakat. A versenylovak híres anya­könyvéről, a kiválasztásról kérdezem. Válaszához mint­egy .szemléltetőként angol te­livér húz el mellettünk, amíg szemünk látja, követjük. Ol­dalán égetett örök jegyként a szárnyasló, a pegazus, a faj­tiszta angol telivér jele. Szemével, az elégedett em­ber mosolyával int mielőtt folytatná. — A méneskönyv bonyolult útvesztői a telivérek ága-bo- ga, családfái 1780-ig nyúlnak vissza. Az angolok találmá­nya. Ma is ez a legbecsesebo anyakönyve a lovaknak. Oda- jegyzik az apai, anyai ág minden leszármazottját, ter­mészetesen ha a lóetikett, az abszolút bizonyítékok enge­dik. — Hogy egy ilyen remek példányunk legyen, fontos az okos „párválasztás”. Mindez a szülőkiválasztással, a kan­ca, a mén fajtájának mérle­gelésével kezdődik. Találko­zásuk gyümölcse — világra- jötte pillanatától — újból árgus szemek előtt vizsgázik: külső, belső/jegyeit azonosít­ják, felsorolhatatlanul sok egyeztetésnek kell megfelel­nie. Ha hordozza magán és magában az ideális tulajdon­ságokat, ménkönyvbe jegyez­tetett. — Ne vegye elrugaszkodott példának, de nagyon is embe­ri korszakokat említek nem­csak a közérthetőségért, ha­nem mert a valóságban is lé­tezik mindez, — oldja közna­pivá a szakmai magyaráza­tot Babolcsay György. — Fél esztendeig anyját követi a csikó, élvezve a „csecsemő-” és a ..kisgyermekkort”, aztán óvodába viszik. Nevet éves korukra találnak neki... S ez nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Mert a név so­kat elárul. Szabályai vannak, tartalomban, hangzásban. Utalni keil a szülők nevére alakilag, értelemben. Például a hároméves Prádó — az el­múlt héten a szenttamási is­tálló színeiben indult a leg­rangosabb nemzeti derbyn — szülei Ermitázs és Princ of Shiráz. Kötött szabály: anyja nevének kezdőbetűje és ér­telemrokonság az apa nevé­vel. A karám árnyas része a rétnek, helye a delelőnek, pi­henőnek. A hetyke ostorpat­togásra a kiscsikók anyjuk nyomában sorjáznak ki a le­gelőre, az itatóhoz. Mögöttük az egyévesek lépdelnek. — Másfél éves korukban — ők még nem „tudják”, mutat az évesekre — pályához, ké­szítik elő versenyzéshez. A kétévesek futama a bemutat­kozás, háromévesként aztán jön a fénykor, a nagy verse­nyek ideje. Alig túl a négy éven, már meglett korú ló­ként, visszakerülnek az istál­lóhoz. — Sok türelem kell a lo­vakhoz, de megéri. Okos, ta­nulékony állatok. A jó lovas rezdülését is értik, érzik, — vadja a főlovászmester. Zsokésapkában, melegítő­ben természetes könnyedség­gel mozog a lovak között. Fi­atal lány Urbán Kati. Nyári gyakorlatát húzza itt egyéb­ként, a tatai Mezőgazdasági Szakközépiskola lovasszakán tanul. Egy lányka, a férfias­nak hitt szakmában. Tiltako­zik, s a családi hagyományo­kat említi. — Apám, bátyám is lova­sok, mióta az eszem tudom, a lovuk voltak a család leg­szenvedélyesebb témái. Na­gyon szeretem őket, más szakma szóba se jött, mikor a’ általános iskolát befelez­tem, s a hogyan továbbot kér­dezték. Niagara fehér foltot — hó­kát — visel a homlokán. Kis- csikó még, bűbájos ügyetlen­séggel mindig Kati nyomá­ban trappol. Mintha „érezné”, hogy a szimpátia kölcsönös. A kislány őt már meghódí­totta. Boza Ferenc, a csikós le­ugrik lováról, leveszi kalap­ját. Itat. Csöpi, a kedvenc há­tasló őrként félreáll. Már csak a vízcsobogás és az elé­gedett horkantás töri meg a környék csendjét. Pihen a lovas, és a ló. T. Szűcs Etelka Fotó: Nagy Zsolt Ipari szeminárium Miskolcon A Kohó és Gépipari Mi­nisztériumban, valamint a Miskolci Tüzeléstechnikai Kutató Intézet az idén tizen­harmadik alkalommal rende­zi meg Miskolcon, a Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen az immár hagyományos ipari szemináriumot. A július 9-tól 11-ig tartó tanácskozáson az energiatakarékosság kérdé­seivel foglalkoznak. A háromnapos tanácsko­zásra az ország különböző üzemeiből több mint kétszáz energetikai szakembert vár­nak. Maivá élei Több mint egy évtizede nyitották meg a matyóföld központjában' — Mezőköves­den — a matyó népviseletet és a népílztet bemutató ki­állítást. Ezt azóta több mint félmillió hazai és külföldi lá­togató tekintette meg. A ma­tyómúzeum most új állandó kiállítást készít elő „Matyó élet” címmel. A kiállítást még ebben az idegenforgalmi szezonban megnyitják. Fásítás a Bakonyban Fásítják a Bakony déli vo­nulatának, a Veszprém Vár­palota közötti dolomit fenn­síknak erodált területeit. A kietlen „kősivatagot” 10 év alatt mintegy 25 mil’ió forintos költséggel újból fá­sítják. A nagyszabású erdészeti feladat tervezésére a MÉM pályázatot írt ki. A bekül­dött munkák közül Schneider Ferenc balatonfüredi erdő­mérnök és munkatársai ter­vét jutalmazták első díjjal. A nagyszabású program megvalósításával Veszprém, Várpalota, Pét, Balatonfűzfő és Peremarton környékén mintegy 1200 hektár, csaknem teljesen összefüggő erdőséget hoznak létre. Sátor-raktárak A Szegedi Jutagyárban egész sor légtartós és más rendszerű sátor-újdonságot készítettek, egyebek között kiállítási csarnoknak, fedett uszodának, gabonasilónak. Újabban rátértek az ilyen anyagok ipari célú gyártásá­ra. A Borsodi Vegyikombi­nátban most állították fel a raktározási célra megrendelt, több mint 1.600 négyzetméte­res felfújható sátrat, egy ki­sebbnek a készítését pedig megkezdték a martfűi Tisza Cipőgyár megrendelésére. > I Szép lassan, nézelődve • motorozok be Kunhe­gyesre, véremben mintha vaddarazsak parázslanának száguldozva: íme, gyermek­korom színhelye. Be valahogy nem eléggé ismerős a köz­ség. A húsz esztendővel ez­előtti csontrázó makadám- úton bitumenréteg, most szé­lesítik az utat; új épületek magasodnak. Csak a tanács­háza környéke ismerős. Me­gyek tovább, hopp, íme az egészségház, itt kell letérni a Berzsenyi utcára. Szelíd lan­ka a Kákát felé, a földútra ráismerek, ő is megismer, mint egy szállítószalag rö­pít régi házunk felé. A Ra­katra csak egy pillantás; az egykori hatalmas kert se­hol, új ház ékeskedik rajta. — Van itthon valaki? — kérdezem a kertben kis ku­tyahaverral játszogató leány­kát. — Csak én, de apukám fél óra múlva hazajön — mond­ja a kislány. Szép kék szeme van. Van fél órám, uccu a Ká­kát felé, újitgatni az emléke­ket. Mint a metró mozgólép­A NAGYKUNSÁG FELFEDEZÉSE Változik az ember csőin; bensőmben lefele sik­lik felnőtt-magam, s emelke­dik felém, előbb egyvonalba, majd tovább, egészen a fel­színig a gyermek-én. És uj­jong. Itt a Kákát, zavarha­tatlan bizodalmunk, játszóte­rünk, remek ródlipályánk té­len. A felnőtt fölszól vala­honnan mélyemből: mintha mélyebb lett volna húsz egy­néhány éve, itt már aligha szánkózhatnak a mai srá­cok. Vagy én nőttem meg, szólal meg bennem szomo­rúan a gyermek, s halkan visszaereszkedik múltam bugyraiba. Azért még ösz­tökél eddigi legjobb bará­tom, Kánya Bélusék felé. Azokban a morcos eszten­dőkben bizony megaludt vol­na a kedvünk nélkülük. Ott# voltam eperfaörszág kirá­lya. S a méhek, az ikrás méz! Már csak 15 család méh van, mondják a szülők. A bátyám egy nagyvárosban él, mondja Kánya Edit. Ala­posan felcseperedett ő is. Letelt a fél óra. Csihadj, biztatom magam a józan­ságra. Most szeretném, ha megkaparná a csontomat a szél, kiseperné a túlfűtött emlékeket, merthogy a mai világot jöttem látni. A régi kis roggyant inu házacskák helyett szép nagy téglahá­zak állnak mindenfelé, két ikerablakkal néznek az utcá­ra. A mi régi házunk abla­kai is nagyobbak lettek. — Lippai László vagyok — mutatkozik be a házigazda —, a Kunság Népe Tsz álta­lános elnökhelyettese. Elmondom, hogy én vala­mikor itt voltam gyerek, ek- korácska mint ez a kis kék­szemű leány. Klári a nevem, mondja ő. Szoktál itt játsza­ni? — kérdezem. Szoktam, de elég kicsi a hely, inkább az utcán tollasozunk. Szét­nézek. Egykori határtalan bi­rodalmunknak egy új ház parancsol határt . S az a bukszus, az a csaknem ház­magasságú, emlékszem, ki­sebb volt nálam. — Itt jár még a csorda? — Nem, kijjebb tették a felhajtó útvonalat, mert er­re már túl nagy a forgalom — mosolyog Lippai László. — Megváltozott a község — mondom szinte magamnak. — Alaposan. Nagyüzem lett a Vízgépészeti Vállalat, azután ott a BHG, no meé a mi óriási téeszünk is. Min­denhol járda, villany, víz... A központban lakótelep épül... Látta, ugye?. — És az emberek? — Változtak. Már nem csak a saját kis hasznukat nézik. A mi téeszünkben 33 szocialista brigád van, s Vállalásaik?... Iskolák, ovo­Új őszi búza A Kirgiz SZSZK növény­nemesítő új őszi búzafajtát nemesített ki: a Przsevalsz- kaját. A világ földművelé­sének történetében ez az új fajta hozta az eddig legna­gyobb terméseredményt: a kísérleti parcellákon egy hektárról 110,5 mázsás sze­mestermést, megszokott ter­melési viszonyok között pe­dig 83,2 mázsát takarítottak be. A nagy terméshozam a szem kitűnő minőségével pá­rosul; a liszt ötös osztályozá­si rendszerében 4,2-es pon­tot kapott a szakemberektől. Az új búzafajta származá­sára nézve — hibrid. Kez­detben a híres bezosztája bú­zafajtából egyedi kiválasz­tással súlyos, nagy búzasze­meket hozó fajtát tenyész­tettek ki. Ennek a fajtának, amely a Tyeplokljucsenszka- ja—2 elnevezést kapta, ma­gas terméshozama volt. A nemesítők ezt tovább keresz­tezték a hollandi Felix faj­tával, s a kettő „házasságá­ból” született meg a kitűnő Przsevalszkaja, amely a Szovjetunió különböző vidé­kein — Kirgiziában, Moldo- vában, Ukrajnában, Kazahsz­tánban — nagyszerűen be­vált, különösen az öntözéses gazdálkodású földeken. Zöldséggyár A Kiszlovodszki Kísérleti Üvegházi Kombinátban 120 ezer négyzetméter területen termesztenek zöldséget. Az észak-kaukázusi üdülőhelye­ken ez a harmadik ilyen nagyságú gazdaság. Az új kombinát lehetővé teszi, hogy folyamatosan friss zöldséggel lássák el a köze­lében levő szanatóriumokat és üdülőket. A gazdaság az elmúlt évben több mint öt­ezer tonna zöldséget bizto­sított az üdülővárosok részé­re. A kiszlovodszki kombinát ipari jellegű mezőgazdasági létesítmény. A növényter­mesztés és a. betakarítás va­lamennyi folyamatát auto­matizállak. Az üvegházak hőmérsékleti viszonyait au­tomatikus készülékek szabá» ly ózzák. Az SZKP KB. 1965. már­ciusi plénuma tíz évvel ez­előtt azt a feladatot tűzte ki, hogy a szovjet mezőgaz­daság színvonalát olyan mértékben emeljék, hogy az minden élelmiszerből — be­leértve a zöldséget is, — biztosítani tudja a lakosság számára a növekvő szükség­leteket. A kilencedik ötéves terv évei alatt az ország zöldségtermelése az előző ötéves tervhez képest más- félszeresére nőtt. Termékeny föld, meleg és napfény, gépesített gazda­ság biztosítja a kiszlovodszki üvegházban, hogy egy négyzetméteren több mint 29 kiló uborka vagy 15 kg pa­radicsom teremjen. Fán marad a citrom Február 17-én Cataniában tüntetésre került sor, ame­lyen több mint 3 000 ember vett részt. Valamennyiüket egyesítette az a lehetetlen helyzet, hogy nem tudják el­dák segítésé, társadalmi munkák. .. Változik az em­ber, a vidék. Itt van példá­ul a Kákát: embernél maga­sabb nád, csalán, pangó víz, szúnyogtanya. De majd ki­takarítják, lesz benne egy csatorna ami elvezeti a vizet, körülötte pedig szép virágos park. Még néhány év... — Megnézhetem a lakást? A konyhában anyám jut eszembe. Amikor kelt, még lúdbőrzött a házak teste. Kelet felől csak sejtette a Napot, ahogyan derekában rémlett a másnapi nyilallás. Ült a kályha előtt, gyerme­kei szemeivel fölékszerezve. Utána elment, órákig állt sorba, kenyérért. Nézem a szépen berende­zett szobákat. Ezeket mi so­hasem tudtuk befűteni, mon­dom. — Nekünk is elmegy ezer liter fűtőolajunk évente — így a házigazda. Vízcsap, a folyosón faburkolat, kelle­mes veranda, gőzölög a kávé. Körmendi Lajos KÖVETKEZIK: A szélmolnár _. adni narancstermésiiket. A tüntetők transzparensein ez volt olvasható: „Olyan keve­set fizetnek a narancsért, hogy már nem érdemes el­adni”. És a felvonulók in­gyen osztogatták a narancsot a bámészkodóknak. Palermo környékén más­ként igyekeztek megszaba­dulni a narancstól. Nino Fontana, a Déligyümölcs­termesztők Egyesületének el­nöke állami támogatással olcsón felvásárolt másod- és harmadosztályú mandarint és citromot és szétosztotta a különböző szociális intéz­mények között. A gyermek- otthonok és szociálisotthonok lakói, a kórházakban élő öregek néhány hónapon át fogyasztottak déligyümölcsöt, amennyit csak akartak. So­kan elismerik, hogy ez ne­mes kezdeményezés volt, de kétségtelen az is, hogy csepp volt a tengerben. A déligyümölcs-termelőket sújtó válság előjelei már jó- néhány hónappal ezelőtt je­lentkeztek. Decemberben az újságok hírt adtak arról, hogy az UPEA (Déligyü- mölcs-termelők és Export­őrök Egyesülete) úgy dön­tött: bezárat négy déligyü­mölcsfeldolgozó üzemet. Ez azt jelentette, hogy 2 000 ember vált munkanélkülivé, a termelőket pedig óriási anyagi kár érte. Inkább a fán hagyták megrohadni a citromot.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents