Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-24 / 172. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXVI. évi. 172. sí. 1975. július 24., csütörtök A MEGYEI A MEGY El TANÁCS LAPJA Hi© a papír biívőietéSseii A z utóbbi időben gyakran kerül szóba a pártszervezetekben, hogyan lehetne erősíteni a pártmunka politikai, mozgalmi jellegét, megszabadulni a helyenként jelentkező bürokratikus módszerektől. Erőteljes ösztönzést adott ehhez a törekvéshez a XI. kongresszus, amely harcba hívott a párt és a dolgozó emberek kapcsolatát rontó hivatalnoki munkastílus ellen. Hiszen ami hasznos és szükséges lehet egy állami hivatalban, az a pártmunkában, a társadalmi tevékenységben nemegyszer kifejezetten árthat. Akik az ilyen jelenségek felszámolásáért küzdenek, könnyen meg tudják nevezni az egyik fő „vétkest”: a papírt. A kapoccsal összefűzött papírlapok tömegét, amely — mi tagadás — olykor és néhol a gyakorlati tevékenység eszközéből céllá változik, a munka egyik tényezőjéből végtermékké, végeredménnyé megasztosul. A papírok bűvöletében élő pártaktivista szemléletében a valóságos összefüggés előbb-utóbb megfordul és tótágast áll: a beszámolók, előterjesztések, határozatok az ő szemében már nem egyszerűen a cselekvés ^előmozdítói, hanem szinte a gyakorlati munka folyik azért, hogy tényeit, tapasztalatait írásba lehessen foglalni. Ezért van például az, hogy némely pártszervezetben a munka- és üzemszervezés fejlesztését célzó erőfeszítések jóformán befejeződtek egy mutatós intézkedési terv összeállításával. Nem az a baj, ha egy pártmunkás vagy egy pártszerv papírra veti tapsztalatait, elgondolásait. Kedvezőtlenné ez akkor válik, ha a papírok mennyisége elburjánzik, és nem hagy időt, energiát a cselekvésre, vagy pedig ha öncéllá válva helyettesíti a tetteket. Ismert gyakorlat például, hogy a pártszervezetek folyamatosan tanulmányozzák működési területükön az emberek véleményét, az őket foglalkoztató problémákat, s tapasztalataikról tájékoztatják az irányító pártszerveket is. E tapasztalatok írásbeli összegzése természetesen a legkevésbé sem bürokratikus. Ám, az olyan alapszervezeti vezetőség, amely kizárólag e jelentés elkészítését tekinti a vélemények összegyűjtése céljának, valóban hivatalnoki módon jár el. Amelyik viszont ezeknek az információknak a birtokában maga is elemzi a politikai felvilágosítg munka helyi feladatait, az általa megoldható, illetve megválaszolható kérdéseket öntevékenyen megoldja, vagy feleletet ad rájuk, az nem válik bürokratává attól, hogy a tapasztalatait gondosan papírra veti és pontosan, időben továbbítja. összetett és árnyalt feladat tehát a bürokratizmus jelenségeinek leküzdése. S ha azt keressük, mf legyen ebben a küzdelemben a teendőket megszabó „rendező elv”, akkor ezt nem szűkíthetjük le a papírosok kiküszöbölésére, de még pusztán, mennyiségük csökkentésére sem. A legfontosabb az a szemlélet, amivel a dolgokért megközelítik: a célravezető gyakorlatiasság, a dolgok érdemi és nem formális alapon való elbírálása, az emberek mindennapi gondjai iránti valóságos érzékenység. Ez olykor azt igényli, hogy az alapszervezeti vezető, a pártaktivista toljon félre papírt és azonnal cselekedjék. Máskor pedig éppen azt, hogy gondosan, figyelmesen gyűjtsék össze a szükséges írásos anyagokat, mert enélkül nem tudnának megalapozottan állást foglalni, dönteni. Igaz, a formális papír-ízű hivatalnoki szemlélet megnyilvánulásai nem általánosak, létezésükkel mégsem békélhetünk meg. Mert az eleven mozgalmi tevékenységgel semmiképpen sem egyeztethetők össze. Oy. U MA: Lengyelországi hétköznapok (3.) A világ mezőgazdasága Tiszaug lépni akar Eső után köpönyeg? Országúton áll egy Trabant Aczfil György, Nemes Dezső, Sár lös Istuán látogatásai Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese kétnapos látogatást tett Zala megyében. Tegnap délelőtt a Minisztertanács elnökhelyettese résztvett az ideológiai és kulturális területen dolgozó zalai kommunistáknak a megyei pártbizottság nagytermében megrendezett aktívaülésén. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja — dr. Nagy Sándornak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának társaságában — tegnap a Balatonboglári Állami Gazdaságba látogatott. Ezután Nemes Dezső felkereste a gazdaság lengyeltóti kerületét, és megtekintette a KISZ-építőtábort, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára kétnapos látogatást tett Bács-Kiskun megyében. Programját kedden Kecskeméten kezdte, majd tegnap felkereste a megye legfiatalabb városát Kiskőröst, ahol Juhász Istvánnak, a városi pártbizottság első titkárának tájékoztatója után megtekintette Petőfi szülőházát és a művelődési otthont. A SZOLNOKI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN az idén 736 hektáron termesztettek kenyérgabonát. Jövőre már 939 hektáron vetnek búzát. A gazdaságban az aratás után elvégezték a tarlóhántást, s három John Deere traktorral már a vetőszántást végzik (Fotó: N. ZS.) Országos tervpályázat a Tisza II. iidlilökörzetének kiépítésére I KIB egyéves mérlege Egy éve annak, hogy megalakult a Középtiszavidéki Intéző Bizottság, a Tisza II. vízlépcső területfejlesztési komplex programjának megvalósítását szolgáló, hatékony és koordinált szervezet. Mint ismeretes a nagyszabású vízügyi beruházás teszi lehetővé, hogy számos népgazdasági célkitűzés — mezőgazdasági és ipari vízhasznosítás, hajózás, elektromos energiatermelés, belvizkapacitás növelése, az árvízvédelmi biztonság fokozása, az intenzív haltenyésztés stb. — mellett a kijelölt terület az üdülés érdekeit is szolgálja. Az intézőbizottság egyéves munkájáról, szervezetének kialakításáról Koháry Sz. Nándorral, a bizottság titkárával beszélgettünk. v\ — Mi jellemzi a KIB ed- . dig végzett munkáját? ' — Az intézőbizottság eddig két, az elnökség égy alkalommal tartott ülést, az állandó és az esetenként felkért munkabizottságok pedig szükség szerint tanácskoztak. Valamennyi ülés célja az volt, hogy a reális lehetőségek, a helyi adottságok, a műszaki, gazdaságos- sági és egyéb szempontok gondos mérlegelésével, minél több olyan alapozó jelir»ii<ÉSü3K IDÖSÍ TÁSOK Bezárult a bolgár nemzeti kiállítás Több mint 120 ezren tekintették meg a bolgár ipar és mezőgazdaság eredményeit. A bemutatón különsen a szakmai rendezvényeknek volt nagy sikerük, amelyeken több mint ötezer szakember vett részt Az üzletkötők is sikeresen zárták a kiállítást hiszen 20 millió rubelt meghaladó értékű termékre kötöttek szállítási szerződést. Magyar filmsikerek a moszkvai fesztiválon A Kreml kongresszusi palotájában rendezték meg tegnap este a kilencedik moszkvai nemzetközi film- fesztivál záróünnepségét. A záróünnepségen olvasták fel a zsűri-elnökök a három kategóriában megrendezett filmverseny végeredményét, mely sok örömet hozott a magyar filmeseknek. Hazánk filmművészete ezen a fesztiválon minden kategóriában értékes díjakat szerzett. A rövidfilmversenyben arany díjat kapott Kolonits Ilona „Eroica” című filmje, Fábri Zoltán rendezői munkásságát a Játékfilm-verseny zsűrije jutalmazta különdíjjal, s különdíjat kapott a gyermekfilmek kategóriájában Kéz- di-Kovács Zsolt filmje is. A játékfilmek zsűrije, melynek elnöke a szovjet Szta- nyiszlav Rosztockij volt, a fesztivál fődíjait egy szovjet, egy lengyel és egy olasz filmnek ítélte. A magyar versenyfilmet nemcsak Fábri Zoltán egyik legérettebb és leggazdagabb alkotásának tartják Moszkvában, hanem a nemzetközi filmfesztivál egyik legfontosabb művészi eseményének Tájékoztató a külgazdaságról Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes tegnap délelőtt tájékoztatta az újságírókat a külkereskedelem fejlesztésének kérdéseiről. Elmondta, hogy népgazdaságunkban a külkereskedelem jelentősége nagymértékben fokozódott. A korábbi években a nemzeti jövedelem minden egy-százalékos növekedése a külkereskedelmi forgalom 2 százalékos fokozódásával járt, ez az arány tavaly és az idén már eléri a három és fél százalékot, összforgalmúnkon belül tovább növekedett a szocialista országokkal folytatott kereskedelem részaránya. írótábor Tokajban A Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága, a Miskolcon megjelenő „Napjaink” című irodalmi folyóirat, valamint más művelődési intézmények közös rendezésében az idén negyedik alkalommal rendezik meg Tokajban a nyári írótábort. Az augusztus 3-tól 9-ig tartó rendezvényre a Borsodból elszármazott, illetve műveik folytán a megyéhez kötődő több mint ötven író érkezik Tokajba. Az egyhetes táborozás témája — a nők nemzetközi évéhez kapcsolódva — „A nő és a munka” lesz. Az írótábor résztvevői ellátogatnak a sok nőt foglalkoztató sárospataki és sátoraljaújhelyi üzemekbe, ahol találkoznak és elbeszélgetnek a szocialista brigádok tagjaival. Learattak Tegnap délben a kisújszállási Tisza II. és Nagykun termelőszövetkezetek 4 435 hektáron befejezték az aratást. Július elején kezdték vágni az őszi árpát, majd 7-éa a háromezernegyvenhat hektárnyi búza aratásához kezdtek. A több mint negyven kombájnnal 772 hektárnyi őszi árpát, 311 hektárnyi borsót, 233 hektárnyi repcét, és 73 hektár tavaszi árpát takarítottak be. A szalmalehúzás és nyári talajmunkák jelenleg is folynak, míg a kombájnok a megye gazdaságainak segítségére sietnek. Tiszafüreden a Hámán Kató Tsz-ben 2300 hektáron fejezték be a kalászosok aratását s a gépek szerdától már a tiszaszentimrei tsz-ben segítenek a betakarításban. Egy mondatban — Wagih M. Roushdy, az Egyiptomi Arab Köztársaság budapesti nagykövete az egyiptomi nemzeti ünnep alkalmából tegnap fogadást adott a nagykövetségen. — Az idén másodszor rendezik meg Szombathelyen a Savaria Múzeumban az ipari textilművészeti biennálét. — Rödönyi Károly közlekedés és postaügyi miniszter nyitotta meg tegnap a Fővárosi Művelődési Ház színháztermében a közúti közlekedéssel foglalkozó munka- értekezletet legű előkészítő munka készüljön el, amely biztosítja az üdülésfejlesztés célkitűzéseinek helyes meghatározását, a megvalósítás lehetőségét. . . — Az intézőbizottság például, a munkabizottságok által előterjesztett anyagokból határozta meg a területrendezési és hasznosítási irányelveket, a közlekedés, illetve az idegenforgalom fejlesztési javaslatait. Az elnökség a vízgazdálkodás fejlesztési koncepcióját észrevételezte, és előzetesen elfogadta az IFA támogatás 1975. évi felosztási tervét A KIB múlt év decemberi határozata alapján olyan fontos témák vannak kidolgozás alatt, mint a regionális rendezési terv felülvizsgálata, a vízgazdálkodás fejlesztési koncepció, a kisajátítás, kártalanítás és a mezőgazdasági művelés alóli kivonás általános feltételei, a közúti kiszolgáló létesítmények és a vasúti közlekedés fejlesztési javaslat, továbbá országos tervpályázat kiírása. — Az ÉVM, a Heves és Szolnok megyei tanács, valamint a KIB közös országos tervpályázatának akiírása ez év augusztusában jelenik meg. A tervpályázat célja, hogy a tájjellegnek megfelelő üdülők, üdülőegységek részletes építészeti megoldására, az üdülőterület beépítésére, továbbá a kapcsolódó vízparti létesítményekre javaslatok szülessenek. Elöljáróban csak any- nyit, hogy a tározó üdülési jellegű hasznosítása alapvetően eltér a Balaton, vagy akár a Velencei-tó adottságaitól, hiszen a tározó vízszintje — főleg az üdülési idényben — jelentősen változik. Ehhez kell igazítani a létesítmények helyének és műszaki paramétereinek kiválasztását. — A fejlesztés jelenlegi programja mit tartalmaz? — A regionális rendezési terv felülvizsgálati anyaga már elkészült. Eszerint a tervezett 640 hektár üdülő- területen 32 200 szállásigényes üdülő, 12 300 kiránduló és 7 ezer átutazó népesség elhelyezése biztosítható zömében Abádszalók és Tiszafüred, továbbá Kisköre-Sa- rud és kisebb mértékben Poroszló községekben. Az intézőbizottságnak az a törekvése, hogy a minisztertanácsi határozatban is előírt fejlesztési programot gondosan megalapozza, és ennek alapján az egyes üdülőkörzetek helyszíni, tervezési és kivitelezési munkáit reálisan beindíthassa. A VIZI- TERV dolgozik az üdülőkörzet komplex vízgazdálkodási koncepciójának véglegesítésén, amelyet az országos főhatóságok is megtárgyalnak majd» A VATI a fejlesztési programot — az intézőbizottság állásfoglalása alapján — 1976-ban készíti el. — A. Minisztertanács határozata szerint az üdülőterületek kialakítását elsősorban a helyi, vállalati és magánerő-forrásokból kell végezni. Ennek figyelembe vételével megkezdődik a pénzügyi erőforrások előzetes felmérése is. Az üdülésfejlesztésben elsősorban érdekelt Heves és Szolnok megye tanácsai e téren már eddig is komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a különböző előkészítő munkákhoz a szükséges pénzeszközöket előteremtsék. Az OVH a vízgazdálkodás fejlesztéséhez nyújtott jelentős támogatást. A jövőben meg kell keresni annak lehetőségét, hogy elsősorban a magas költségigényű infrastrukturális létesítmények megvalósításához központi támogatást is biztosítsanak. — Milyen feladat vár az üdülőkörzet kialakításában érdekelt tanácsokra és a KISZ-re? — A tanácsokra hárul az üdülőterületek közvetlen előkészítése, az üdülőtelkek értékesítése, a hatósági engedélyezések lebonyolítása stb. Kívánatos, hogy az üdülőkörzet teljes térségében egységes szabályozási előírásokat és intézkedéseket érvényesítsenek. Számolunk az építés egyes időszakaiban a társadalmi munkások segítségével is. Kellő figyelmet kell fordítani többek között a KISZ védnökségi munkára. — Az intézőbizottság döntése alapján az üdülásfej- lesztés első ütemében a tiszafüredi magaspart és a kiskörei feltöltött terület kialakítására kerül sor mivel e területek feltételei jelenleg a legkedvezőbbek az 1 üdülőterületek közművesítésére, közlekedésére, vendéglátóipari és kereskedelmi ellátására. | X, & 1