Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

u SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. július 20. Az Észt SZSZK nemzeti ünnepén A főváros új lakónegyede Július 21-e a testvéri Észt Szovjet Szocialista Köztár­saság nagy nemzeti ünnepe. Harmincöt évvel ezelőtt, ezen a napon alakult meg az Észt Szovjet Köztársaság. Nem sokkal később, még ugyanabban az évben, 1940. augusztus 6-án Észtország kérte felvételét a Szovjet Szocialista Köztársaságok tagállamai sorába, a szovjet nép nagy családjába. Az eltelt 35 év alatt a min­den területen elmaradott or­szág fejlett iparral, mező- gazdasággal rendelkező álla­ma lett a Szovjetuniónak. Az igaz barátság, az együttmű­ködés számtalan eredményt hozott a gazdasági és kul­turális életben egyaránt. A tények, az eredmények be­bizonyították, hogy a fejlő­dés egyetlen záloga tovább­ra is a Szovjetunió testvéri államaival való szövetség, a széleskörű együttműködés, az őszinte barátság. Szolnok megyét évek óta testvéri kapcsolatok fűzik az Észt Szovjet Szocialista Köz­társasághoz. Nemzeti ünne­pük alkalmából a megye pártküldöttsége elvitte üd­vözletünket észt barátaink­nak. Történelmi évforduló­jukra emlékezünk lapunk­ban is képösszeállításunkkal. A türavorai obszervatórium Munkában a Világítótorony nevű kolhoz dolgozói. A Szovjetunió halászatából származó jövedelmének 4 százalékát az Észt SZSZK adja. Ezen kívül jelentős az egyéb mezőgazdasági termé­kek aránya is. Az összter­melésben gabonafélékből 0.3, tejből 1,2, burgonyából 1,3, tojásból pedig 0,8 százalék származik az észt mezőgaz­daságból. Az utóbbi években az országban a szarvasmar­ha-, valamint a sertéste­nyésztés a legvirágzóbb. 1940 előtt Észtország Ipa­rilag fejletlen orzságnak szá­mított. Egy 1938-as adat sze­rint. az akkori termelés az 1913-as évinek a 87 százalé­ka volt. Az ipar megterem­tése a baráti államok segít­ségével, összefogásával tör­tént. Az eltelt 35 év alatt az ipari termelés a harminchat- szorosára nőtt. Jelenleg a Szovjetunió elektromos ener­giájának 1,8, papírjának 2,1, a pamutféléknek 3,9 száza­lékát termelik az Észt SZSZK-ban. Legjelentősebb ásványi kincsük az olajpala, ebből az össztermelés 81 szá­zalékát adják. Képünkön is egy olajpalafeldolgozó kom­binát látható VÉLEMÉNYCSERE Otthon, magunk között, a küzdésről Beszélgetés Gallovich 3enő mérnökkel, a MÁV Beruházási Kirendeltség vezetőjével Szembe kell nézni a té­nyekkel. Gallovich Jenő élet­útja is erre tanít. Kimond­juk vagy nem: a hatvanhá­rom éves mérnökembernek a szolnoki pályaudvar az élet­műve ! A szimfóniák szép lírája nyelvén szólva joggal titulál­ták karmesternek. A kétmil­liárdos építkezés beruházását vezényelte. A cölöpverók voltak atim- pánok, a karcsú ezüst daruk a fúvósok, a sínek szalaga a hegedűk húrja, a falsok a kudarcok, a rosszkezűek mel­léfogásai ... Múló neheztelését veszem magamra ezekért a sorokért. A mottót kéri tőlem szá­mon : „Csak megvalósítot­tam, amit rám bíztak.” — Engedje meg, hogy „be­lekössek a mottójábaIga­za van, „csak megvalósítot­ta”, — de egy évtizedet ha­gyott maga mögött, ezért az egyetlen mondatért. Hogyan is kezdte...? — Ahogy ez történni szo­kott ... Ülök az íróasztalom mellett és hívattak ... 1964 őszén. Vállalja? — kérdez­ték. Innen már csak az elő­tanulmányokra, a tervtár­gyalásokra, a tervezőkkel, hatóságokkal, kivitelezőkkel való tárgyalásokra emlék­szem. — Hálátlan feladat, ugye — menetközben — beruhá­zónak lenni? — Amikor minden rend­ben van, a beruházóról sen­ki se szól egy szót sem. De ha baj van! Akkor jön a bibliai idézet: „Feszítsd meg őt!” Akkor hirtelen minden­ki tudni véli, hogy a beru­házó az . .. ne is mondjam. Voltak nekem is meleg pil­lanataim. Négy-öt generál- kivitelező és több tucat al­vállalkozó tevékenységét, munkáját kellett koordinál­nom. Hányszor, de hányszor ki kellett bújnom a rended letek szövevénye alól, hogy ne álljon le az építkezés. Nem mondom el, mert haj­meresztő, és utólag fegyel­mit kapok... — Makacs ember hírében áll. De pontos ez így? Hol az ésszerű cselekvéstudat és a makacsság határa? Mit vál­lal ebből? — A küzdelmet — min­denesetre —, amely mögöt­tem van. De nem heroizá- lom. Megszoktam a kis ke­nyeret, a nagy buktatókat. Valaha olyan szegény vol­tam, hogy Rákospalotáról gyalog jártam a Műegyetem­re. Mérnök lettem, havi 80 pengővel kezdtem az életet. Vágy mondjam tovább? öt­venéves múltam, amikor fő­bérleti lakáshoz jutottam. A szolnoki pályaudvar építésé­ben ez is benne van ám! — Én is így gondolom. Akaraterő és kipróbáltság nélkül nem tudta volna ilyen következetesen megvalósíta­ni az elképzeléseit. Csakhát, akik új úton mennek, oly­kor ütköznek is. Ez alatt a tíz év alatt minden „sínen” volt és mindig szabad volt a pálya? Talán furcsa a kérdés: mérnök ön, vagy pszichológus? A vezetés tu­dományhoz nem elég a szű­kén vett szakmai ismeret. — Egy-egy ilyen hatalmas létesítmény megvalósulása mert az emberek érdekeit szolgálja, politikai kérdés. Igyekeztem jól szolgálni a politikát... — Párttag? — Nincs tagsági könyv a zsebemben. Politikusnak sem vallom magamat, de a jó ügyet hittel szolgálom. Hogy mérnök vagyok-e, vagy pszi­chológus? Mindkettőnek kel­lett lennem, hogy megfelel­jek a követelményeknek. A szakmai ismeret tényleg ke­vés a vezetéshez. Mindenki­hez úgy kellett viszonyul­nom, mindenkivel úgy J<el­lett beszélnem, hogy az én szekeremet tolja. Pedig, de­hogy is az enyém volt az ... Az ügyé, hogy mielőbb és jól elkészüljön a pályaudvar. Kétmilliárdból „gazdálkod­tam”, tehát közgazdásznak is kellett lennem, — sőt oly­kor védenem kellett a jó ügyet: ilyenkor próbáltam ügyvéd is lenni. — Nagy vitái voltak? Egy­általán, hogy nem fáradt bele? Amikor idejött, romos épületeket, lehangoló, még a bombák nyomát is őrző „te­repet” talált... Végiggondol­ta: hány haja szálát festi meg az ősz, amíg elkészül az „álompályaudvar”? — Sokat vitatkoztam éle­temben ... De azt hiszem, nem úgy, mint a szamár. Csak olyankor váltam csö­könyössé, amikor nagyon biztos voltam a magam bi­zonyított és ellenőrzött iga­zában. Ilyenkor nem tisz­teltem a tekintély elvét, a hatalom súlyát De hagy­juk. A múlté. — Valami azért még mint­ha most is bosszantaná. Ha nem is konkrétan... — Mi dühít? Általában? A látszatintézkedések, a fele­lősség hiánya, a lelkiisme­retlen munka, a pontatlan­ság. Nincs károsabb, mint amikor képzetlen emberek, akik nincsenek tisztában a valódi helyzettel, de intéz­kednek. Ettől ments meg uram... A fűt, fát összeke- verők csinálják a rossz munkahelyi légkört, tönkre teszik az emberek idegrend­szerét. — ők meg meghíz­nak. Óvakodom tőlük, mert kapkodva, idegesen nem le­het jó hatásfokkal dolgozni. Nagyon haragszom az „álar­cos” emberekre — persze értelemmel, jó szóval igyek­szem őket nevelni —, akik mindig más és más képet mutatnak, ahogy az érdekük kívánja. — De Gallovich elvtárs, akik nem tudnak élvezettel dolgozni, nem ismerik a munka szépségét. A színvak­nak Csontváry is szürke! Persze hihetünk ám a tár­sadalom „mérőműszereiben”, ön kapta a Munka Érdem­rend arany fokozatát, nem a füt. fát összekeverök. — így van, nagyon jól esett, higyje el... De az is igaz ám, . hogy feleannyi energiával tudtam volna vé- gigdolsozpi ezt a tíz évet is, ha csak a munkámmal kel­lett volna törődnöm. Egy sze­rencsém volt: a „hátorszá­gom”. a megye, a város párt- és állami vezetői, az igazga­tóság vezetői... Sokszor ke­rültem nehéz helyzetbe, min­dig segítettek. Hagyjuk a kis irigyeket... — Irigyek önre? Most már lehet, és könnyű... De akkor miért nem irigykedtek, ami­kor a tizen-év napjainak fel­adatai, a beruházás felelős­sége volt a vállán? — Mindegy no. Csak rosz- szul esik az embernek. Va­lamelyik újságban megjelent egy háromsoros hír: „befo­lyik az aluljáró”. Ezt de so­kan megjegyezték! Persze, nem érdekes. A karaván ha­lad ... és ez a fontos. Ne is élezzük ki. Lehet, hogy rossz a modorom, azért is kerü­lök sokszor ütközésbe. — Igen ám, de sokan a szókimondást, a céltudatos­ságot összekeverik a modor­ral. Lehet, hogy önnek rossz a modora, de tíz év szívós munkájával „össze-karmes- terkedte” nekünk ezt a gyö­nyörű és biztonságos pálya­udvart. Én elég szép szavú, mézes-mázos embert isme­rek, aki — jelképesen szól­va — sohse csinált még egy tyúkólat sem, nem egy ilyen hatalmas müvet... A társa­dalmi hasznosság nem a jó vagy rossz modor kérdése. Más dolog, hogy a pimasz törtetők és szemforgatók előtt jobban nyílnak olykor az aj­tók, aki meg szenvedéllyel mondja az igazát, könnyen megkapja: „de izgága ember maga...!” — Sokszor megkapom .., De nem baj. Maradjunk egy közmondásnál: aki potykát akar fogni, ne féljen a hi­deg víztől. — Meddig marad még Szolnokon, közöttünk? — Amíg szükség van a munkámra. Pesti vagyok, de jól érzem itt magamat: fel­adat van. bíznak bennem. Nincs már „álarcos” ember körülöttem, mindenki ön­magát és a legjobb tudását adja. Értelem és jó szó kér­dése az egész, ahogy mond­tam. — Ha nem csak a gyönyö­rű szolnoki pályaudvar épí­tésével szólhatna bele az or­szág életébe... — Ne túlozza el.Irá­nyítottam egy beruházás munkálatait, igyekeztem jól csinálni. — ...hanem felelős pulpi- tust kapna, miről beszélne? Amit nagyon fontosnak tar­tana... — Arról, hogy ne neveljük vattában a gyerekeinket. Ne kényeztessük őket. ne öljük meg „máj omszeretetün lekéi” — elnézést — az önállósá­guk lehetőségét, ne tegyünk mindent tálcán eléjük, hagy­juk, hogy megvívják a ma­guk kis harcukat. Küzdőké­pesebb fiatalságot szeretnék e hazában. Jobban tudatosí­tani kellene, hogy előbb ad­ni kell, azután követelni. Nem akarok én a saját igen nehéz gyermekkoromra hi­vatkozni, dehogyis kívánok én olyan életet a fiatalok­nak . .. Csupán értük szó­lok: kikerülnek a mama, a papa, az iskola védőszárnya alól, és ... Sokan kiábrán­dulttá válnak, mert nem várja őket a kocsi, a beren­dezett lakás. Még egyszer mondom, mert nagyon fon­tosnak tartom: küzdőképe­sebb fiatalságot kellene ne­velnünk. A kemény munka nélkül kapott jólét nem iga­zi öröm. — Generációs vitái van­nak-e? — Sohasem az életkor megközelítéséből indulok ki. A munka az értékmérő. Is­merek — szerencsére elég sok — nagy tudású, ambició­zus fiatalt — a tettek nél­kül hangoskodók mellett — és gyengén képzett, elismert tekintélyeket. Aki fiatal, szárnyaljon, ha kudarc éri, próbálja meg újra és újra... — Igen, azt hiszem, eb­ben is igaza van. Talán... tényleg a szeretetünkkel ár­tunk olykor. Volt ideje ezen is gondolkodni a kétmilliár­dos gondja mellett? — A jövő milyensége a legnagyobb beruházás. Ha eleget gondolunk arra, hogy milyenek lesznek a gazdasá­gi javaink 20—25 év múlva, akkor még többet kell törőd­nünk a jövő emberéveL Tiszai Le£n

Next

/
Thumbnails
Contents