Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-02 / 153. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 197*. JhSlftf? l’ Kerékpár 361 sikerült a szolnoki jubileumi verseny A városi testnevelési sport­felügyelőség és a városi ke­rékpáros szövetség rendezésé­ben zajlott le az egésznapos „900 éves Szolnok” jubileu­mi, országos kerékpáros ver­seny. Tizenhárom egyesület, hatvanhárom versenyzője állt rajthoz a felnőtt és ifjúsági korosztályban. Az egyenkénti indítású versenyen, Szolnok— Jászalsószentgyörgy közötti útszakaszon a felnőttek 50 km-es, az ifjúságiak pedig 30 knv-es távon mérték össze tudásukat. Délután a Szolnok—Jász­berény közötti országúton tö­megrajtos versenyen a fel­nőttek 100 km, az ifjúságiak pedig 80 km-t tettek meg. A verseny mindkét korosztály­ban minősítő jellegű volt. A száraz, igen meleg idő, s a kedvezőtlen erős, részben szembe-, részben oldalszél el­lenére is elég jó eredmények születtek. Eredmények. Egyenkénti indítással, felnőttek, 50 km; (28 induló) 1. Kőbőr Lajos ((FTC) 1:14,10, Ideje I. osztá­lyú szint. 2. Szombati Dezső (Győri MÁV DAC) 1:14,31, 3. Asztalos Sándor (Székesfe­hérvári Videoton) 1:14,38 ... 12. Horváth László (Szolnoki Cukorgyár) 1:20,39 óra. Ifjúságiak, 30 km: (45 in­duló) 1. Halász László (Szek­szárdi) 43,31 perc, 2. Téliéi József (Kaposvár) 45,19, 3. Szentgyörgyi László (Csepel) 45,28, 4. Knapp Lajos (Szol­noki Cukorgyár) 45,34, 5. Pá­linkás Csaba (Szekszárdi 46.45, 6. Kocsis Árpád (Szol­noki Cukorgyár) 47:12 p. Mind a hatan ifjúsági arany­jelvényes szintet teljesítet­tek. A tömegrajtos verseny 28 indulójából csak 15 érkezett a célba, a többi feladta a ver­senyt. 1. Debreceni Tibor (Csepel SC) 2:32,30, 2. Sugár Gyula (Székesfehérvári Vide­oton) 2:32,40, 3. Nyerges Imre (Székesfehérvári Videoton) 2:32,43 óra Az ifjúságiak 44 indulója közül csak 25 érkezett a cél­ba, a többi feladta a küzdel­met. 1. Halász László (Szek­szárdi 2:01,38, 2. Pálinkás Csaba (Szekszárd) 2:03,52, 3. Fekete II. Gábor (Győri MÁV DAC) '2:03,55, 4. László Sán­dor (Debreceni VSC) 2:03,57, 5. László Pál (Szekszárd) 2:03,57, 6. Kiss János (Szol­noki Cukorgyár) 2:03, 57 p. Mind a hat aranyjelvényes minősítést teljesített Az egyenkénti indításos és a tömegrajtos verseny összesí­tett eredménye alapján mind­két korosztály első hat helye­zettje érem és a „900 éves Szolnok” jubileumi verseny díszplakett díjazásban része­sült. összetett eredmények, felnőttek: 1. Kóbor Lajos (FTC), 2. Szemeti Dezső (Győri MÁV DAC), 3. Aszta­los Sándor (Videoton), 4. Deb­receni Tibor (Csepel SC), 5. Sugár Gyula (Videoton), 6. Nyerges Imre (Videoton). Eb­ben a kategóriában a Szolno­ki Cukorgyár versenyzője, Horváth László 11. lett Kajak-kenu Szolnoki sportiskolások siker® Tiszadobon Tiszadobon, a Tisza egyik gyönyörű holtágában rendez­ték meg vasárnap az „Olefin Kupa” „B” típusú minősítő kajak-kenu versenyt. Bár nyolc egyesület indította ver­senyzőit, mégis összevontan kellett lebonyolítani az egyes versenyszámokat, mert ke­vés volt az induló. Rajthoz álltak a szolnoki sportiskola fiataljai is. Eredmények. K—1 ffi ifi. 500 m.: 2. Bodor (SZVSI); C—1 ffi ifi. 500 m.: 2. Törnek (SZVSI); K—2 ffi ifi, 500 m.: — Gyakran látjuk mosta­nában Szolnokon a Rába ETO középpályását. Mi a magya­rázata? — Három évet töltöttem el a Rába parti városban. Ügy döntöttem, hogy hazajövök, és az MTE-ben folytatom. — Mit szól hozzá a győri egyesület? — Írásban közöltem szán­dékomat a klub irányítóval és az MLSZ-szel. A győriek közölték, hogy emberileg megértik elhatározásomat, hogy 27 évesen ott szeretnék tovább játszani, ahol pálya­futásom elkezdődött. Mint sportköri vezetők azonban nem tudnak lemondani ró­lam... — Így hát? — A döntés az MLSZ-re vár. Én minden esetre nem változtatom meg az elhatáro­zásomat. Az edzések Győrben június 24-én elkezdődtek — nélkülem. Nem utaztam visz- sza, az MTE tréningjeit láto­gatom. Ha ki kell várnom az átigazolást — kivárom. — Milyen emlékeket hozott az első vonalból? — Számos kupatalálkozó feledhetetlen 90 percét. Gólt rúgtam a sorsdöntő kupa­meccsen. y— Mi a véleménye az MTE- röl? — Kolláth Bélával lejá­runk a kétkapus edzőmérkő- zésekre. Bátran állíthatom, hogy számos ügyes futballis­ta kergeti a labdát a piros­feketéknél. Olyan színvonalú 1. Bodor—Lakatos (SZVSI), 2. Haska—Zsmurin (SZVSI); C—1 ffi ifi. 1000 m.: 1. Szent­irmai (SZVSI), 2. Tarsoly (SZVSI); C—1 ffi ifi. 500 m.: 1. Szentirmai (SZVSI), 3. Tar­soly (SZVSI); K—1 ffi ifi. 1000 m.: 2. Bodor (SZVSI), 3. Zsmurin (SZVSI); K—1 ffi ifi. 1000 m.: 2. Turcsán (SZVSI); C—1 ffi ifi. 1000 m.: 2. Törnek (SZVSI); K—1 ffi ifi. 500 m.: Turcsán (SZVSI). A pontverseny végeredménye 1. LMTK, 2. MVSC, 3. SZVSI. tréningmeccsek részese vol­tam, ami után egyszerűen megdöbbent a vasárnapon­ként látható gyenge hazai teljesítmény. — Melyik helyet nézte ki magának a csapatban? — Természetesen középpá­lyán szeretnék szerepelni. Ügy gondolom, ott van a leg­nagyobb szükség az erősítés­re... Legalább öt-hat évig kí­vánok még az MTE hasznára lenni. — Nem lesz lámpaláza a hazai bemutatkozáskor? — Minden bizonnyal igen. De ez csak sarkallni fog a jobb játékra. — Pb — Horváth László, a Szolnoki Cukorgyár felnőtt versenyző­je, az összetett versenyben 11. lett Ifjúságiak: 1. Halász Lász­ló (Szekszárd), 2. Pálinkás Csaba (Szekszárd), 3. Fekete II. Gábor (Győri MÁV DAC), 4. Csontos Gábor (Debreceni VSC), 5. Kiss Tibor (Debre­ceni VSC), 6. Liska Pál (Szek­szárdi Tömegsport Atlétikai verseny a MÁV-pályán Az elmúlt napokban rendezte meg a szolnoki városi sportfel­ügyelőség tömegsport bizottsága a MAV-spojttelepen a ,,900 éves Szolnok” jubileumi tömegsport­versenysorozatának atlétikai versenyét. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a verseny iránt: minden számban népes férfi és női me­zőny vetélkedett a helyezésekért. Nyolc üzem, vállalat 15 csapata jól előkészített pályán, ideális időben, példamutatóan rendezett versenyen sportszerű küzdelmet vívott. Az egyes számokban az alábbi eredmények születtek. Nők. Spartakiád váltó (4 induló): 1. Középtiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság 2.52.4 mp, 400 m sík­futás (7): 1. Bata Erzsébet (Jár­műjavító) 67,3, 100 m síkfutás (10): 1. Bata Erzsébet (Jármű­javító) 14.0. Távolugrás (12): 1. Mile Ilona (Nyomda) 445 cm. Magasugrás (7): 1. Fragstein Éva (KÖTIVIZIG) 139. Súlylökés (6): 1. Gazdag Margit (Mező­gép I.) 732. Gránátdobás (10): 1. Ficsór Mária (KÖTIVIZIG) 41.60 m. Férfiak. Spartakiád vál­tó (4): 1. Iparcikk Kiskereske­delmi V. 4.17.2 mp, 1500 m sík­futás (6): 1. Cserkész Sándor (KÖTIVIZIG) 5.12.6, 800 m sík­futás (8) : 1. Cserkész Sándor (KÖTIVIZIG) 2.33.0, 400 m sík­futás (8): 1. Kucser Mátyás (Járműjavító) 61.5, 100 m síkfu­tás (9): 1. Pinczi Imre (Mező­gép I.) 12.4. Távolugrás (10): 1. Nagy Kálmán (Mezőgép I.) 555 cm. Magasugrás (6): 1. Lőrincz József (Ganz Vili.) 155. Súly­lökés (8): 1. Nagy Endre (Fű- szért) 10.25. Gránátdobás (9): 1. PaDp István (Ganz Vili.) 59.46 m. x Csapatgyőzelmek: I. kategória ffi: 1. Mezőgép I. sz. gyáregy­sége 52, 2. Fűszért 23. Női: 1. Mezőgép I. sz. gváregysége 24, 2. Fűszért 14, 3. TIGÄZ szolnoki Üzemegysége 13, 4. Szolnoki Nyomda 7. II. kát. ffi: 1. Ganz Vili. 72, 2. Iparcikk Kisker. V. 46, 3. Mezőgép Központ 10. Női: 1. Ganz Vili. 45, 2. Iparcikk Kis­ker. V. 34. m. kát. ffi: 1. MÄV Járműjavító 62. 2. KÖTIVIZIG 14. NŐI: 1. KÖTIVIZIG 66, 2. MÁV Járműjavító 38 ponttal. Vízilabda A Tatabányai Bányász 1973-ban alapította az országos úttörő Bányász Kupát. Egymás utáni három évben a Szolnoki Vízügy Dózsa úttörői nyerték, így most véglegesen birtokba vehették a kupát. Ebben az évben nyolc csapat részvételével rendezték meg a kupa-mérkőzéseket. Eredmények: Szolnoki Vízügy Dózsa—BVSC 10:3, Szolnok Víz­ügy Dózsa—Tatabánya 9:2, Szol­nok Vízügy Dózsa—FTC II 15:01 A döntőt a Szolnoki Vízügy Dó­zsa és az FTC I. csapata ját­szotta. A találkozón nagyszerű játékkal a szolnoki fiatalok 5:2 arányban győztek és így veret­lenül szerezték meg az elsőséget, és nyerték el a kupát. Villáminterjú Sebők Györggyel Aprőfalrcfieieiselc INGATLAN ELADÓ lakóház 800 négyszögöl területtel. Dormány Sándor, Szajol, Felsőföld. MASFÉLSZOBAs szövetkezeti lakás sürgősen- eladó. — Szolnok, Ady Endre út 5. VII. 8. CSALÁDI ház be­költözhetően eladó. Társasház építésre alkalmas. Szolnok, Sarló út 22. Simon. SZOLNOK. Vörös- csillag út 76. szám XIV. em. 6. ajtó alatti két és félszo­bás szövetkezeti la­kás + garázs eladó. SZANDASZÖLLÖ- SÖN Vörösmező út 1531 szám alatt 180 négyszögöl telek építési anyaggal és engedéllyel tervrajz­zal eladó. Érdeklőd­ni: Fazekas Sándor, Szandaszöllős. ö- szandai tanya, bár­mikor. KERTES ház eladó, társasházi építésre alkalmas telken. — Szolnok, Rákóczi út 1. GÉPJÁRMŰ MOST műszaki vizs­gázott 353-as Wart­burg eladó. Tlsza- földvár, Kossuth út 14. SIMSON Swalbe ga­ranciális eladó. —> Jászberény, Fehértói u. 42. Sass. TRABANT 601-es most műszaki vizs­gázott eladó. Tisza- földvár, Ókincsem II. út L. IN rendszámú Tra­bant eladó. Abony, Csillag Zsigmond út 4. alatt (művelődési ház mellett). ADÁSVÉTEL NÉGY német juhász kutyakölyök eladó. — 6 hetesek. Ar megegyezés szerint. Perge Zoltán, Szajol* Petőfi út 12. ÜZEMKÉPES álla­potban levő Kékes tv-készülék olcsón eladó. Szolnok, Már­tírok útja 7. Ratik Ilona. DIÓFÁBÓL készült szekrényágy eladó. Szolnok, Vosztok út 11. 3. lh. m. em. 13. ELADÓ 2 gumisko­csi és kanca ló. Me­zőtúr, Bartók Béla út 17. MÉLY gyermekkocsi eladó. Szolnok, Vi­rág út 4. sz. alatt. 1 db ponyvagarázs eladó. Érdeklődni: Szolnok, Abonyi úti vasúti megálló. PIANINO eladó, vagy bérbe adnám. Érdeklődni: Szolnok, Gábor Áron tér 6/a, délelőtt vagy 17 óra után. SÉRÜLT M 24-es Volga karosszéria ol­csón eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Hu­nyadi út 3. Telefon: 11-104. 7 hónapos bikaborjú (320 kg) sürgősen eladó. Tomajmonos- tora, Ságvári 12. 3—4 éves karácsony­fa fenyő nagyobb tételben előjegyezhe­tő. Farkas István, Szolnok, Toldi út 2. EGYÉB MATEMATIKÁ­BÓL, fizikából javí­tóvizsgára előkészít középiskolai tanár. Cím: Jászberény, Bercsényi út 13. Tra­fik. MEZÖTŰRON bérel­nék hosszabb időre 60 m3 vagy annál nagyobb műhelyt vagy arra átalakít­ható helyiséget. — Ajánlatokat „Műhely 178001” jeligére le­vélben a Magyar Hirdető mezőtúri irodájába kérem. Dr. OSZLANSZKY Ottó ideggyógyász főorvos magánren­delőjét Karcag, Kál­vin út 17. sz. alatt megnyitja. Rendelési idő: kedd és csü­törtök 1»—19 óráig. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNEM köz­pontban levő taná­csi, nagyméretű, kétszobás első eme­leti lakásomat két kisebbre. Érdeklőd­ni: Szolnok. 12-621 telefonszámon. Gépkocsivezetőket és műszaki', csoportvezetőt azonnal felve­szünk. Jelentkezni lehet: Szol­nok, Mártírok u. 13. (Tejüzem), TSZSZKV iroda. Szolnokiak előnyben. A MEZŐGÉP Vállalat felvételre keres hegesztőt, lakatost, motor- szerelőt, kazánfűtőt, targonca- vezetőt és férfi segédmunkáso­kat azonnali belépéssel. Jelent­kezni a vállalat személyzeti osz­tályán, Szolnok« Vörös Hadse­reg út 33. A Járási és Városi Földhivatal irodai munkára felvesz érettsé­gizett fiatalokat. Gépírni tudók előnyben. Jelentkezés: Szolnok, József Attila út 46. L em. 26, Az AFOR TV. s*. tájegységi köz­pontja felvételre keres elektro- mérnöki vagy technikusi vég­zettséggel, illetve gépészmérnöki vagy technikusi végzettséggel rendelkező dolgozőkat beruhá­zási-műszaki ellenőri munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: AFOR mű­szaki osztály, Szolnok, Ságvári krt. 32. m. sz. Irodaház XV. emelet. Továbbá felvételre keres az AFOR tiszántúli karbantartó műhely — Szajol — esztergá­lyos, hegesztő és nyugdíjas asz­talos szakmunkásokat. Jelentke­zés: AFOR tiszántúli karbantartó műhely szajoli telepén. Kezdő gépírót vagy gyors- éc gépírót felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. Minden héten szabad szombat. Gyógyszertári Központ, Szolnok, n. sz. Iroda­ház. A izotnokl Bajtár, steal árodo konyhai dolgozót keres felvétel­re. Jelentkezni lehet a Bajcsy-zs. úti általános iskola gondnoksá­gán. a 7.5 vetkezetünk felvételre keres esztergályos éa mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat, va­lamint szakképzettséggel rendel­kező erőgépvezetőket. Jelentke­zés személyesen: Hazamenti Mezőgazdasági Termelőszövetke­zet, Tlszajenő. Női segédmunkásokat (havit BN Ft) és gépkocsik Ígérőket kere­sünk felvételre. Üdítőital-Üzem« Szolnok, Mártírok útja 12» Dolgozőkat alkalmazunk Mezőgép Vállalat felvételre fce­res adminisztratív munkaválla­lókat. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: a vállalat sze­mélyzeti osztályán, Szolnok, Vö­rös Hadsereg út 33. A Jászfényszam és Vidék» Ál­talános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet pályázatot hirdet Jászfényszand, pusztamonostori, jászág ói 8 zabad kasszás élelmi­szer-vegyes, eszpresszó, büfé­falatozó, Italbolt egységeibe — egységvezetői, egységvezető he- , lyettesi munkakörök betöltésére ! az 5/1972. Bk. M. rendelet sze­rint. Pályázati feltételek meg­tekinthetők a szövetkezet köz­ponti irodájában (Jászfényszam^ Szabadság út 19—21. szám). Konyhalányokat és fiatalkorú felszolgálókat keres felvételre a Szolnok megyei Tanács Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet© (Szolnok, Vörös Hadsereg út 25. sz.) Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a fenti címen az élelmezésvezetőnéL A MEZŐGÉP szolnoki gyáregy­sége felvételre keres szakközép­iskolai végzős tanulókat, hegesz­tő, marós, lakatos, mezőgazda- sági gépszerelő szakmunkásokat valamint női és férfi segédmun­kásokat. Bérezés megegyezés szerint, munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Szolnok, Be- senyszögi út, a termelési cso­portvezetőinél. Terepi segédmunkásokat keres a Földtani Intézet térképezési csoportja. A belépőket betaní­tott fúrómunkásnak képezzük ki. A csoport változó munkahe­lyen dolgozik. Állandó alkalma­zás. Bérezés szerződés szerint 4- kiszállási pótlék. Jelentkezés: Földtani Laboratórium, Szolnok* Jósika út 10. (vasútállomás), ül: Kuchen Zoltán. TIGAZ szolnoki üzemegysége műszaki rajzolót és figuránst keres felvételre. Jelentkezés: vezetékes szolgáltatási osztályon* Szolnok, Thököly út 79. sz. A Közlekedés! Építő Vállalat szolnoki főépítésvezetősége vil­lanyszerelő, hegesztő, motorsze­relő, tűzikovács szakmunkáso­kat, kubikosokat és segédmun­kásokat vesz fel. Jelentkezni le­het: Szolnok, Rákóczi u. 6. önálló munkakörben gyakorlat­tal rendelkező pénzügyi előadót* statisztikust, veszünk fel. Fize­tés megegyezés szerint. Jelent­kezés személyesen, vagy írásban Háziipari Szövetkezet, Szolnok, Magyar út 14. sz. felveszünk to­vábbá benti és bédolgozó var­rónőket. A bedolgozók részére keresettől függően 8—12 napig terjedő fizetett szabadságot biz­tosítunk. Férfi segédmunkást és gépírni tudó adminisztrátort azonnal felveszünk. PIÉRT kereskedelmi Vállalat 24. sz. lerakata. Szolnok, Beloiannisz út 35. Fiatal gépészmérnököt tmk-veze- tői munkakörbe azonnali belé­péssel felveszünk. Cím: a ki­adóban. Az Aprítógépgyár (Jászberény) felvételre keres középiskolai végzettséggel rendelkező gyors- és gépírót általános admininszt- rátort, műszaki rajzolót, anyag- beszerzési, anyaggazdálkodási gyakorlattal rendelkező anyag­beszerzőt. Jelentkezni lehet a személyzeti és oktatási osztá­lyon. A Volán 21. sz. Vállalat 02. sz. műszaki üzemegysége felvételre keres autószerelő, géplakatos, gépszerelő szakmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Nagykőrös, IV. j. Zsíros d. 4. szám. _ % Tiszamenti Vegyiművek 5007 Szolnok, Pf. 1. azonnali belépés­sel felvesz férfi segédmunkáso­kat, darukezelőket, valamint érettségivel rendelkező férfiakat. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerőgazdálkodásán. Könyvelőket, gén- és gyorsírókat felveszünk. Jelentkezéseket a Vasipari Vállalat személyzeti ve­zetőjéhez kérjük. Cím: 5000 Szol­nok. Hunyadi út A Az Allatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat szolnoki üze­me (Szolnok, Tószegi út 7.) fel­vesz segédmunkásokat, lakato­sokat és villanyszerelőt. Jó ke­reseti lehetőség, 40 órás munka­hét. Jelentkezni az üzemvezető­nél lehet, személyesen. A TISZA VIDÉK Szövetkezeti Közös Vállalat, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 4. anyagbeszerzőt hivatásos gépkocsivezetői jogo­sítvánnyal, lakatosokat, hegesz­tőket, valamint segédmunkáso­kat vesz fel. A Szolnok megyei AGROKER Vállalat azonnali belépéssel fel­vesz gépírni tudó adminisztráto­rokat, könyvelőt, gépkocsiveze­tőt, valamint férfi munkaerőt rakodó és raktáros! munkára. Jelentkezni lehet: a vállalat sze­mélyzeti vezetőjénél. Szolnok* Kombájn út. A Szolnoki MÁV Kórház és Ren­delőintézet (Szolnok, Verseghy u. 6—8.) éttermi felszolgálókat és konyhalányokat keres felvé­telre. Bérezés a 18/1971. EÜM— MŰM utasítás szerint. Valamint a MÁV dolgozókra vonatkozó kedvezmények. Jelentkezés az élelmezésvezetőnél. Azonnali belépéssel felveszünk esztergályost, lakatost, hegesztőt, segédmunkásokat, valamint ta­karítónőket. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: TEMPO Ksz, Szolnok, Rékasi út II. sz. Irodaház. Tüdőkórház felvesz azonnal mű­tősnőt és gépelni tudó nyugdí­jas adminisztrátort. Jelentke­zés: személyesen. A Jáarz-Nagyktra Vendéglátó Vál­lalat felvételt hirdet nyomtat- vány-raktárosi, adminisztrátor! és elszámoltató munkakör be­töltésére, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti osztályán, Szolnok* Kossuth téri Irodaház, EL emelet. A Szolnok megyei Tégla és Cse­répipari Vállalat karcagi tégla­gyárába az újonnan induló üzem műszaki irányítására ve­zetési gyakorlattal rendelkező felsőfokú műszaki végzettségű szakembert keres. Fizetés meg­egyezés szerint. Lakást biztosí­tunk. Pályázatokat Szolnok megyei „Tégla- és Cserépipari Vállalat személyzet! osztályába (Mezőtúr, Beloiannisz út 17.) kérjük megküldeni. Felveszünk budapesti munka­helyre gépírónőt, budapesti és vidéki munkahelyeinkre takarí­tónőt, vasbetonszerelőt, ács, la­katos, kőműves, kőfaragó, vil­lanyszerelőt, kovács, mázoló szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat. Cím: MÁV Hídépítési Főnökség, 1378 Buda­pest, XIV. Mexikói út 71. Azonnali belépéssel alkalmazunk férfi munkavállalókat kocsikísé­rői munkakörbe, valamint raktá­ri segédmunkásokat (nő, férfi) és targoncavezetőket (nő, férfi) emelővillás targoncára. Felvétel esetén egészségügyi könyv és erkölcsi bizonyítvány beszerzé­se kötelező. Jelentkezni lehet a személyzeti előadónál. FüSZÉRT- fiók, Szolnok, Csaba u. 26. sz Férfi és nő! segédmunkást kere­sünk felvételre. Vetőmagtisztító Üzem, Szolnok, Véső út 1. A BETON ÉS VASBETONIPARI MÜVEK Szolnoki Gyára AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ ■ középiskolai végzettséggel: anyaggazdálkodásban -jártas anyaggazdálkodási előadót, gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt, . szállítási vizsgával rendelkező szállítási művezetőt, » gyakorlott gépészeti előadót, külső szereléshez építési művezetőt, főiskolai végzettséggel szervezőt. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél (Szolnok, Panel út) Részletes önéletrajzzal.

Next

/
Thumbnails
Contents