Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-15 / 164. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. fcSMus 15. 4 A tévé mai műsorából ajánljuk VESZÉLY AZ UTAKON. Dokumentumfilm I. rész. A Televízió Dokumentumfilm Osztályának stábja egy hónapig a közlekedésrenedészetre tette át főhadiszállását. Azzal a cél­lal, hogy filmet készítsen a közlekedési balesetek morális kérdéseiről, a tetten ért balesetek alapján. Ez a filmsorozat a, korábban bemutatott „Halál után öt perccel” és „Ember a. tűzben” című filmekhez hasonló módszerrel dolgozott. A for­gatócsoport tagjai — szerkesztő Radványi Dezső, operatőr Kardos Sándor, rendező Bánki Szilárd — ott voltak a döbbe­netes baleseteknél, beszéltek agresszív és félénk autóvezetők­kel, közömbös szemtanúkkal, a közlekedési szabályok ellen vétőkkel. Céljuk nem a borzalmak felidézése, hanem a meg- döbbentés, a nézők figyelmének a közúti morál kérdéseire irányítása. Az első — ma látható — rész címe: „Az embernek el­pusztulhat így a családja”. A második részt csütörtökön, jú­lius 17-én sugározzák. „A járdán megy egy ember” címmel, a harmadik rész július 18-án kerül képernyőre. A dokumentumfilm I. részét 21.05 órakor láthatjuk a televízióban. 1975. JÚLIUS 15. KEDD HENRIK NAPJA A Nap kél: 4.01 nyugszik: 19.39 órakor. A Hold kél: 11.58 nyugszik 22.41 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: kevés nappali felhő­képződés, néhány helyen át­futó záporesövel, zivatarral. Fülledt, meleg idő. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok kö­zött. TÁVOLABBI KILÁTÁ­SOK péntek reggelig: meleg idő, néhány helyen záporeső­vel, zivatarral. Az időszak második felében a nagy me­leg mérséklődik, sokfelé to­vábbi záporok, zivatarok. A legalacsonyabb hajnali hő­mérsékletek 14—19 fok kö­zött. A legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte 28—32 később 24—28 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 60 százalé­kán várható. Új Március ötven évvel ezelőtt, 1925. július 15-én jelent meg Becs­ben az Üj Március, a Kom­munisták Magyarországi Pártjának hivatalos folyó­irata. Mint ismeretes, az ellen- forradalom hatalomra ke­rülése után sok kommunis­ta emigrált. Zömük az akkor szociáldemokrata kormány- zatú Ausztria fővárosában telepedett le, onnan tartot­ták a kapcsolatot az otthon­maradt, a harcot egy percre fel nem adó magyar kom­munistákkal. Az újjászerve­ződő KMP-nek lapokra is szüksége volt: ezek sorában töltött be tisztes szerepet az Új Március, amely 1925. jú­liusától 1933. júliusáig jelent meg. Legális nyomdában ké­szült és onnan illegális úton juttatták el rendszeresen Magyarországra. Általában havonta, kéthavonta jelent meg. Szerkesztésében részt vett Landler Jenő, Révai József, Lukács György is és rendszeres cikkírói közé tar­tozott Kun Béla, Alpári Gyula. Az osztályharcos kommu­nista folyóirat hasábjain rendszeresen elemezte a ma­gyar és a nemzetközi mun­kásmozgalom elméleti prob­lémáit, színvonalas vitákat rendezett a legfontosabb bél­és külpolitikai kérdésekről. Különösen figyelemre méltók voltak a Tanácsköztársaság értékeléséről, a magyarorszá­gi osztályviszonyokról, a fasizmusról és az eljövendő forradalom lényegéről a fo- folyóiratban lezajlott viták. Tsto-nyeremény­tájékoztató 13 plusz 1 találatos szel­vény nem volt. 13 találatos szelvény egy darab van, nye­reménye 632 089 forint. A 12 találatosak száma 21 darab, nyereményük 20 066 forint, 11 találatos 195 darab, nye­reményük 2161 forint, 10 ta­lálatos szelvény 1893 darab, nyereményük 334 forint. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. — KAPÓS A SZEGFŰ. Az útfenntartó üzem kertésze­te csütörtöktől szálanként 3 forintért árulja a szegfűt. Az olcsó virágból szombaton ezerötszázat vásároltak, hét­fő estig pedig több mint há­romezer kelt el. A kedvez­ményes vásár vasárnapig tart. — A SZOLNOK megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szombaton és va­sárnap a vasútállomás előtt és a kajak-kenu bajnokság színhelyén pavilont állított fel, és kinyitott a Sztár Áruház egyik osztálya is. Mindhárom helyen szolnoki emblémával ellátott ajándék- tárgyakat árultak. A három helyen- szombaton és vasár­nap 30 ezer forintot forgal­maztak. Évente 618 ezer tonna komplex műtrágya A Péti Nitrogénműveknél az épülő egymillió tonnás évi kapacitású műtrágyagyárban befejződött az új savüzem műszaki átadása. A savüzem fontos része az épülő komplexumnak, amely­nek a tervek szerint minden üzemét beindítják év végé­re. Ezt követően évente 618 000 tonna nitrogént, fosz­fort és káliumot tartalmazó komplex műtrágyát, 200 000 tonna karbamidot és 220 000 tcnna hagyományos pétisót gyártanak majd. Pécs matuzsáleme Kovács Antal, pécsi lakos vasárnap ünnepelte 103. szü­letésnapját. Kertvárosi ott­honában népes családja kö­szöntötte az aggastyánt, aki 1872. július 13-án született a mecsekaljai városban. Csa­ládjában nem ritkaság a magas életkor, édesapja pél­dául 102 esztendőt ért meg. Két élő gyermeke van, (az egyik 74, a másik 70 éves), s félszáz unokája, déd- és ükunokája. A hófehér hajú hosszú szakállú, kék szemű Antal bácsi kitűnő egészség­nek örvend. A pipázást or­vosi tanácsra öt éve abba­hagyta, egy-egy pohár bort vagy sört azonban most is minden nap megiszik. Hécsi vásár Átadták a díjakat Bezárta kapuit az 5. Pécsi Ipari Vásár. Záróesemény­ként vasárnap osztották ki a közönségdíjakat. A látoga­tók szavazata alapján a Ba­ranya megyei kisipari szö­vetkezetek kiállítása, az AFÉSZ-ek ipari termékeit felsorakoztató Univerzum Szövetkezeti Közös Vállalat és a Fővárosi Kézműipari Vállalat szereplését tüntették ki közönségdíjjal. A szakem­berek véleménye alapján a különdíjban részesítették a nyékládházi mezőgazdasági épületelemgyár könnyűpanel termékeit és a Magyar Va­gon- és Gépgyár Rába Mű­vek — nagy mezőgazdasági erőgépeit. A Kereskedelmi Kamara „területfejlesztési” díját a pécsi kesztyűgyárnak ítélték oda. Okos kutya Egy vadász kölcsön ad­ta a kutyáját. Mikor visszahozzák, megkérdi: — Jól dolgozott a ku­tya? — Kiválóan. Elvitt abba az üzletbe, ahol vadhúst árulnak. Figyelmetlen vezetés, négy sebesült Vasárnap este háromne­gyed hétkor, Szolnokon, az Ady Endre út és a Ságvári körút kereszteződésében, Mi­hályi József (Szolnok, Sallai u. 4. 1/3) az EX 57—16 for­galmi rendszámú motorke­rékpárral nem adta meg az elsőbbséget a STOP táblával védett úton szabályosan ha­ladó Terenyei Lajos (Szol­nok, Szántó krt. 14. 11/11) motorkerékpárosnak, össze­ütköztek és Mihályi József, Vidra József (Tiszajenő, Szé­chenyi út 6 a) CS 70—84 for­galmi rendszámú személy- gépkocsijának is nekiütkö­zött. A baleset következtében Terenyei utasa, Váradi La­jos (Szolnok, Kossuth tér 5.) nyolc napon túl, Terenyei Lajos és Mihályi József, va­lamint a 7 éves ifj. Mihályi József, előreláthatólag nyolc napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. A járművek­ben mintegy 3 ezer forint anyagi kár keletkezett. A Duna árhulláma tegnap reggel már a jugoszláv sza­kaszon, Vukovárnál tetőzött. A hétvégi csapadék követ­keztében Bécs és Dunareme- te között általában 20—40 centiméterrel emelkedett a folyó vízszintje, de Dunare- metétől végig a déli ország­határig apad a folyó-, így Mohácsnál is 18 centiméter­rel csökkent a vízszint az ár­hullám tetőzése óta. Buda­pestnél majdnem két méter­rel apadt a folyó, s így teg­nap délben az egész fővárosi szakaszon megszüntették az árvízvédelmi készültséget. A hétvégi csapadék meg­emelte a nyugat dunántúli mellékfolyók vízszintjét is a felső szakaszokon, de árvíz- veszélyt nem okozott A he­ves záporok és zivatarok kö­vetkeztében viszont nehéz helyzet alakult ki az ország délkeleti részén, ahol már korábban is jelentős területe­ket lepett el a belvíz. Az erő­teljes szivattyúzás és a múlt­heti száraz időjárás követ­keztében 107 ezerről 83.000 hektárra csökkent, a belvíz­zel borított terület, de az újabb csapadék hatására a Mától Kedvezményes iskola füzet-vásár A csúcsforgalom enyhíté­sére ma egyhónapos orszá­gos kedvezményes iskolafü- zet-vásár kezdődik, augusz­tus 15-ig 20 százalékkal ol­csóbban vásárolható meg a tanulás alapvető kelléke — jelentette be dr. Tóth György főosztályvezető-he­lyettes a Belkereskedelmi Minisztérium hétfői sajtótá­jékoztatóján. A tájékoztatón az ÁPISZ és PIÉRT beszámolt arról, hogy felkészültek az új is­kolaév 1,5 millió tanulójá­nak zavartalan ellátására. Egyebek között 35 millió fü­zet, 600 tonna rajzpapír, a tavalyinál 25 százalékkal több iskolatáska, 600 tonna kék csomagolópapír és 8 mil­lió füzetborító áll a diákok rendelkezésére. Bőséges a tolltartó, vonalzó, az írószer- készlet-választék, s a kötele­zően előírt Nova rajztáblá­ból is minden igényt ki tud­nak elégíteni. — RÁKÓCZIŰJFALUBAN az idén a tanács és a víz­műtársulat mintegy 300 ezer forint ráfordítással 1500 mé­terrel bővítette a vízhálóza­tot. Elveszett két elefánt Az amerikai Oklahoma ál­lambeli Hugo városban nagy­szabású hajszát indítottak két eltűnt fiatal elefánt után. A hatéves Lilly és a hétéves Isa megszökött a helyi cir­kuszból. A hatóságok repü­lőgépeket és motorkerékpá­rokat vetettek be az elefán­tok üldözésébe, de a hajsza mindeddig eredménytelennek bizonyult. — TÖRTÉNELMI LOVAS- JÁTÉKOK. Több mint 100 lovas részvételével ismét megrendezik augusztus 2-án és 3-án, a nagyvázsonyi tör­ténelmi lovasjátékokat, me­lyen korabeli kosztümök­ben felelevenítik a közép­kori végvári harcokat, a ku­ruc—labanc ütközeteket és a 48-as szabadságharc huszár­jainak küzdelmeit. — SZÖLÖVÉDELEM. A tokajhegyaljai borvidéken helikopterek segítségével gyorsítják meg a szőlők per­metezését, a gazdaságok al­kalmazottai pedig a baráz­dák mentén porzással vég­zik a gyomirtást. — ESZPERANTÓ DIÁK- TÁBOR. Július 13—19-ig 120 középiskolás részvételével, nemzetközi eszperantó diák­táborozást rendez Bada­csonyban az Eszperantó Szö­vetség és az Expressz Utazá­si Iroda. tegnapi jelzések szerint 113.600 hektárra növekedett a belvízzel fedett terület. En­nek mintegy a fele vetéste­rület. A vízügyi igazgatósá­gok 90 szivattyúteleppel és 71 szállító szivattyúval gyorsít­ják a belvíz elvezetését, má­sodpercenként 177 köbméter vizet emelnek át a belvízcsa­tornákból a folyókba. Az ismétlődő zivatarok, záporok miatt harmadfokú helyi vízkárelhárítási ké­szültséget tartanak Békés­csabán, Békésen, Balástyán, Makón, Kétegyházán, Kis- zomboron és Kötegyánban. Ezenkívül 12 városban és községben másodfokú, s 14 településen elsőfokú készült­ségben küzdenek a lakott területeket borító csapadék­víz ellen. A tanácsok és a vízügyi igazgatóságok 1200 embert mozgósítottak a he­lyi vízkárok elhárítására, ezenkívül kétezer ember vesz részt a mezőgazdasági területeket borító belvíz el­leni védekezésben. A mete­orológiai jelzések szerint még számítani lehet újabb zivatarokra, helyi záporok­ra. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Puha ágyak, kemény csaták (16, fel­emelt helyáron), Kert: özönvíz I. (másfélszeres helyáron), Tal­linn: özönvíz I, (másfélszeres helyáron!), Tisza: Fogadó a Tö­rött Patkóhoz, Szandaszöllős Terv: Tibbs és a szervezet (fel­emelt helyáron, 14), Jászberény Lehel: Az utolsó töltény (14), Kert: Fogják el Oichit élve vagy holtan (14), Mopresszó: szün­nap, Karcag Déryné: Egy kis előkelőség (14). Kisújszállás Ady: A kertészekedő meg a várúr (külön ifjúsági műsor), Madár­ijesztő (16), Kunhegyes Szabad­ság: A határon szolgálok, Kun- szentmárton Körös: A kolasini pokol (14), Mezőtúr Dózsa: Csen­des otthon, Szabadság: A halál erődje (16), Béke: Bredow lo­vag nadrágja, Tiszafüred Tisza: Olsen tervez — a banda végez, Törökszentmiklós Dózsa: A rend­őrség csak áll és néz (14), Hu­nyadi: Hajdúk, Túrkeve Vörös Csillag: A négy muskétás újabb kalandjai. Rádió * V. v «*■' ■ ■ ■ ■ — SZOLNOKI RÁDIÓ: 18.00—19.00: Alföldi krónika. — Marlene Dietrich felvételeiből. — Aratási körkép — riportmű­sor. — Urbán Katalin népdalo­kat énekel. — A magyar nyelv néhány sajátosságáról. — Páldy János előadása. II. rész. — Szer­kesztik a hallgatók. KOSSUTH RÁDIÓ! 8.20: Szimfonikus költemények. — 9.00: Harsan a kürtszó! — 9.34: Verbunkosok, katonadalok. — 10.05: Jelentés a Vívó VB-ről. — 10.10: A képzelet varázslója V. Epizódok Verne életéből (ism.). — 10.40: Kodály: Szé­kely fonó. Egyfelvonásos daljá­ték. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.45: Törvénykönyv. — 14.00: A bűvös kendermag. Pogorolszkij meséje rádióra alkalmazva (ism ). — 15.10: Jelentés a Vívó VB­ről. — 17.10: Margaret Tvnes énekel. — 17.30: A jövőbe látni. — 18.00: Sanzontükör — Párizs­ból TTI. rész. — 18.30: A Szabó­család. — 19.25: Farkas Ferenc: Tisza partján — kantáta vegyes- karra zenekari kísérettel. — 19.30: Határbeszélgetés stb ... — 20.01: Brahms: Klarinétötös. — 20.35: Nemzetközi randevú az űrben ... — 21.03: Közvetítés a Vívó VB férfi tőrcsanat döntő­jéről. — 21.30: Musicalekből. — Kb. 22.15: Sporthírek. — 22.30: Ritmusok Szófiából. — 22.50: Meditáció. — 23.00: XX. századi versenvművek. — 0.10: A Mol­nár-dixieland játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: örökzöld dallamok. — 8.50: Kritikusok fóruma (ism.) — 9.03: Csajkovszkij műveiből — 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. — 11.08: Jelentés a Vívó VB-ről. — 12.03: Magyar tán­cokról (ism.). — 12.23: Zenekari muzsika. — 13.35: Az euróoai szénnróza klasszikusai XIX. rész. — 14.00: Kettótől hatig... — l-^OO: Tánczenei koktél. — 14.45: Hírek. Időjárás. — 14.50: Talál­kozás a stúdióban. Házigazda: Kerénvi Mária és Boros Attila. — Közben: 15.30—15.33: Hírek. — 15.45: Közvetítés a vívó vb-ről. — 16.00: Könnyűzenei híradó. — 16.30: Hírek. — 16.33: Műsoris­mertetés. — 16 26: Csúcsforga­lom. Rinort.er: Petress István, a műsor telefonszáma: 343—732. — Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondánk mind­azoknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, PATAI JÁNOS temetésén megjelentek, részvétnyilvánításukkal fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család Szolnok, Bálvány n. & Közben: Jelentés a vívó vb-rölj — 17.30—17.33: Hírek. — 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 18.10: Éljünk értelmesen. —18.25: Emanuel Feuermann és Dinu LipatU lemeleiből. — 19.31: UJ könyvek (ism.). — 19.40: A Ma­gyar Rádió Szórakoztató Zenei Hete. — Kb. 21.40: Operaáriák. — 22.03: Rendezte: Marton Fri­gyes. Buffó-misztérium. Szatiri­kus drámai költemény. Irta: Vlagyimir Majakovszkij (ism.). — 23.15: Marica grófnő. Részle­tek Kálmán Imre—Harsány! Zsolt operettjéből. “Televízió BUDAPEST: 17.13: Hírek. — 17.15: Gyere velünk, csináld velünk . . . Játé­kos sportvetélkedő az NDK-ból. — 18.15: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 18.35: A gon- nok. Dokumentumfilm. — 19.00: Reklámmüsor. — 19.05: Vívó VB 1975. Közveíttés a budapesti Sportcsarnokból. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: Dunai hajós (színes!). Tévéfilm — I. rész. — 21.05: Veszély az utakon. Doku­mentumfilm — I. ,, Az ember­nek elpusztulhat így a családja”. — 21.25: Vívó VB 1975. Férfi tőr csapat döntő. Közvetítés a bu­dapesti Sportcsarnokból. — 22.35: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Kardos Ferenc—Kardos István: A forradalom rendje (színes!). Dokumentumjáték. — 21.15: Tv-híradó 2. — 21.35: Szá­zadunk zenéje. Mihály András műsora. A legújabb irányzatok­ról. Boulez és Kapr. POZSONY: 17.00: Bratislava! esti műsor. — 17.15: Utak és lángok. — 18.00: A hála hangversenye. — 18.40: Esti mese. — 18.50: A Szövet­ségi Bűnügyi Központ nyomoz. — 19.00: Tv-híradó. — 19.25: A Szojuz és az Apollo közös űr­repülése. — 21.10: Tv-híradó. — 21.30: Kincses sziget. BUKAREST: 15.30: Francia nyelvoktatás. — 16.05: Vívó Világbajnokság. Közv. Budapestről. — 16.40: Színházi kritikaic. — 17.00: Mezőgazdaság. — 17.45: A népzene ifjú meste­rei. — 18.00: Tv-glóbusz. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv- híradó. — 19.00: Román színházi est. — 20.45: Szojuz—Apollo egyenes közvetítés. — 21.00: Ze­nés gyöngyszemek. '3SÉ32S&S. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztői Fábián Péter íőszerkesztő-helyettes; Lazányi Angéla Telefoni 12-095. 12-320, 12-0«». 11-SJ2 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat S001 Szolnok. Pí. 10$ Igazgató: Virágú Iván Telefon: lí-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u.23. JTelelós vezetői Kozák Peren« A Műszaki Anyag és Gépkereskedelmi Vállalat DEBRECENI KIRENDELTSÉGE műszaki becslést tart 1975. JULIUS HÓ 16-ÁN TÖRÖKSZENTMIKLÓSON. Írásbeli bejelentésüket kérjük MAGÉV kirendeltsége 4025 DEBRECEN, Bajcsy Zs. 11. címre beküldeni szíveskedjenek. Foglalkozunk használt gépek, műszerek, szerszámok vételével, eladásával és közvetítésével. Budapestnél megszüntették az árvízvédelmi készültséget Újabb területek kerültek belvíz alá \

Next

/
Thumbnails
Contents