Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-13 / 137. szám

1975. június 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i Emberfolyam oda-vissza Tik... tak... ketyeg a fa­lióra. Tik... kilendül az in­ga, megnyugszik egy pilla­natra, aztán lassú méltóság- teljes mozdulattal vándorol a másik végletig... tak... Oda-vissza, oda-vissza... Csrrrr... Hajnali álmot szaggat a vekker. Munkanap kezdődik. Tíz személyvonat Reggel hattól hét óráig egymás után tíz személyvo­nat érkezik a pályaudvarra. Munkásvonatok. Hosszúhajú srácok hangoskodnak, üde lányok kaparásszák a reggelt, cserzett arcú munkások szo­rongatják a hónuk alatt a kopott aktatáskát. Ezer és ezer lépés kopog végig az aluljárón. Emberfolyam. Vé- gighullámzik a sínek között, lezúdul a lépcsőkön, elözönli az aluljáró kőkockáit. Az ál­lomás előtt patakokra ágaz­va folytatja útját a munka­helyek felé... Ingázók. Dél­után a 16—18 óráig induló 13 vonat valamelyikével utaznak vissza otthonukba. Nyolc-tízezer munkást hoz­nak a vonatok reggelente a megyeszékhelyre. A Volán autóbuszok majdnem ugyan­ennyit. A Járműjavító, a Ve­gyiművek munkásainak kö­zel egyharmada vidéki, a többi szolnoki üzemben ha­sonló arányban dolgoznak a bejárók. A város munkát ad a környező községek lakóinak. A fárasztó napi utazást csak ezért vállalják? Két véle­mény a sok közül. Naponta kétszer Kocsis András, a Jármű­javító görgőszerelő csoport- vezetője 28 éve naponta két­Tudomónyos előadások Szolnokon, a tiszaligeti KISZ-táborban „Egészség- ügyi vezetés” címmel tudo­mányos előadássorozat kez­dődött. A negyedik előadást tegnap délelőtt Flórea György a MüM Számítás- technikai Intézet osztályve­zetője tartotta „A vezetői döntések megalapozása" cím­mel. szer teszi meg az utat Szol­nok és Törökszentmiklós kö­zött. — Amikor negyvenkilenc­ben kezdtem bejárni, jófor­mán nem is volt ipara Tö- rökszentmiklósnak. Nem tud­tam a vasas szakmában ott­hon elhelyezkedni. Szolnokra akkor még gőzösvonta „boci- pullman” közlekedett. A te­hervagonokból átalakított személykocsikat becéztük így. Hűvös időben hideg, huzatos volt, nyáron pedig megszo­rult benne a levegő. Rend­szeresen késett, fél órát, vagy többet, rohanni kellett, hogy időben beérjünk a munka­helyre. A mai vonatokkal ez ritkán fordul elő. ötkor fel­kelek, , készülődök, háromne­gyed hatkor ipdul a vonat, hat óra tizenötkor már le­szállók Szolnokon. Hosszú évekig baj volt a vasúti menetrenddel. Sokat bosszankodtunk, hogy fél­órát, egy órát levonnak a munkaidőből vonatkésések miatt. A szakszervezethez fordultunk; továbbítsák pa­naszunkat a vezérigazgató­sághoz. Két éve a MÁV meg­változtatta a menetrendet, figyelembe véve a munka­kezdést. Hogy a vonaton mivel te­lik az idő? Beszélgetünk, ul­tizunk. Harmincéves korom­ban fel sem vettem az ingá­zást, de ma már érzem a csontjaimban. Abbahagynám, de ahhoz «munkahelyet kel­lene cserélni. Most már vol­na otthon is nekem való munka; ott a BMG, a ME­ZŐGÉP, a Gépgyártó Szövet­kezet. .. De öreg fát nem le­het már átültetni. Nem bír­ná ki... Kocsis András annakide­jén kényszerűségből „ka­Szobor Tamási Áronról Tamási Áronról készít szobrot Kossuth-díjas művé­szünk, Borsos Miklós. A szo­bor a Baranya megyei Hi­dasra kerül, ahova 1947-ben és 1948-ban nagy számban települtek székelyek a buko­vinai Andrásfalváról és Is- tensegítsről. Jövőre lesz Ta­mási Áron halálának 10. és két év múlva születésének 80. évfordulója. paszkodott az ingába”; most már nem a munkabér tartja itt... Ha Vezsenyig nyújtózik az ipar Fekete Károly, a papírgyár gépmestere még fiatal em­ber. Vezsenyről utazik na­ponta. Három műszakban dolgozik. Ha délelőttös, haj­nal négykor már ébreszti a csörgő óra, hatkor • a gép mellett • áll. — Vezsenyen a termelő- szövetkezet • és a Kosárfonó Háziipari Szövetkezet ad munkát az embereknek. Gép­mesterre nincs szükség a községben, de még a környé­ken sem. Így egyetlen lehe­tőség marad — Szolnok, öt éve járok be autóbusszal. Most, hogy már nyár lesz, előveszem a motorkerékpárt, és naponta egy óra szabad időt nyerek. Persze ez sem az .igazi... Ha Vezsenyen volna olyan munkahely, ahol a szakmában tudnék elhe­lyezkedni, s így megbecsül­nék a munkámat mint itt, szívesebben maradnék ott­hon. Ha Vezsenyig nyújtózik maid az ipar, akkor gondol­kodom ezen. Nyolc óra munka, — két óra utazás. Otthon — munkahely — otthon... Fá­rasztó. Valami mégis szoro­san fogja őket. A jó ismerős­sé vált gépek, szerszámok, a megbecsülés, a munkatársak, a kollektíva, vagy éppen a szükség és a jó fizetés. Délután négy óra. Tö­mött autóbuszok gördülnek a megállóba, lassan benépesül a pályaudvar. Visszafelé áramlik a folyam. Az aluljá­rón ezer és ezer lépés kopog végig __ T. K. L. R uhabemutató Kisújszálláson Nyári ruhabemutató nyílt tegnap délután a kisújszál­lási szolgáltatóházban. A ki­állítást a Kunsági Bőr- és Textilruházati Ipari Szövet­kezet „Felszabadulás” szocia­lista brigádja rendezte. Va­sárnapig az érdeklődők meg­tekinthetik a legújabb nyá­ri ruhákat, szűrhímzéseket, de még fodrászati és kozme­tikai cikkeket is. Szolnok első választókerü­letében Barta László, a me­gyei pártbizottság titkára a Hazafias Népfront ország- gyűlési képviselő jelöltje. — önt először éri az a megtiszteltetés, hogy az or­szág parlamentjében képvi­selőként hallassa hangját. Kikerülhetetlen a kérdés: milyen gondolatokat érlel képviselői működéséhez: — Ha az előlegzett bizal­mat szavazatokban is meg­kapom, Szolnok egy részé­nek gondját, baját veszem vállaimra — de mint a me­gyei pártbizottság egyik ve­zetője — választási körzete­men túlmenően — a megye legsürgősebb teendőinek megoldásán igyekszem ered­ménnyel fáradozni. — A problémakör néhány részterületéről beszélne,,,? — Alapvető célkitűzés, hogy Június 9-én országszerte megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák. Az elmúlt év „rendkívüli” érettségijé­hez hasonlítva az idén újra visszaállították a hagyomá­nyos — öt érdemjeggyel tör­ténő — minősítést. A szolno­ki Verseghy Ferenc Gimná­ziumban június 9—17-ig 129 tanuló tesz pontot középisko­lás tanulmányai végére, s válik „éretté”. A vizsgateremmé alakított 3. c-ben egymás mellé állí­tott hosszú asztalsor, szem­ben vele egyetlen kis asztal, az érettségiző fiatal helye. Az első vizsgázó Simó Jó­zsef komótosan elfoglalja helyét, kicsit idegesnek lát­továbbra is dinamikusan fej­lődjék a megye gazdasága, amely megteremti az alap­jait a jobb és szebb életnek. A meghatározáson belül ter­mészetesen a munka- és élet- körülmények változását is értem. Nagyon fontosnak tartom, és minden tőlem tel­hető módon elő fogom segí­teni, hogy feloldódjék a fe­szültség a viszonylag fejlett és egyre növekvő mezőgaz­dasági termelés és a szűk élelmiszeripari feldolgozó ka­pacitás között. — Tehát a termelés és a feldolgozás harmóniájáról van szó...? — így is mondhatjuk, de a kérdés praktikus oldala a fontosabb. Sokkal gazdaságo­sabb lenne ugyanis az élel­miszeripar számára —: az egész népgazdaság számára — ha a megyében megter­melt mezőgazdasági tefméke- ket a megye mezővárosaiban dolgoznák fel, — nem pedig mintegy nyersanyagként szállítanak tovább. Ehhez el­engedhetetlenül szükséges, hogy élelmiszeripari üzemek települjenek a megyébe. — A megye gondja, Szol­nok gondja, Szolnok gondja, a megye gondja, szoktuk egymás között mondani, ha kicsit pontatlanul is, mégis a megyeszékhely sajátos sze­repkoréra utalna, ön Szolnok szik. A tétel: Radnóti Miklós utolsó költői korszaka. Re­mek történelmi kor ábrázo­lással indít, majd rátér a versekre. Szó van a Töredék, a Nem tudhatom, a Hetedik ecloga, a Levél a hitveshez című versekről. Végül a leg­utolsókat a Razglednicákat említi. A vizsgabizottság élén az elnöklő Gyapjas Ferencnével, a budapesti Ságvári Gimná­zium tanárával elégedett a felelettel. — Itt nem lehet semmi baj... • Simó József a volt fizika tagozatos 4. b tanulója im­már „éretten”, felszabadul­tan beszél a vizsgáról: Érettségizők között Sl Lukács Imre; Egy utazás állomásai 3 Nézem szülikét. Öszivetés- színű kendő takarja fehér haját, használt keze félsze­gen rejti a csomós, kék ere­ket. Kéken csillan a víz is a fakult semlyéken, késő ősz van, és újra zöldbeborult ve­tésed szélárnyékos Magyar- ország. Ablakunkra tüzel a Nap, a boldog meleg mene­dékébe fogódzkodunk, arra gondolunk, sohasem nyithat­tunk ennyi ablakot a Fényre, sokáig nem nézett be hoz­zánk a Nap. Nádtetők homá­lyában olvadt vékony kin­csünk, kevés szalonnánk, zöldre festett ablakaink előtt nem futott betonjárda, , a remény virágai sem kupo­rogtak cserepekben, fehér csipkefüggönyök helyett tin­takék csomagolópapír takar­ta a külvilágot, ne lássanak ételünkbe, ne tudják cibere- reggelinket, kukoricamálés ebédünket, görhés vacsorán­kat. Már a földre csurgatott nyolcasok örömére sem em­lékszem. csak a földpadlók édes szagára. Napsütéses dél­utánokat vártam, estéket, hogy piros kendőjét lobog­tassa a Nap, reményeim nyargaljanak, parázsoljon a tűz, a kerek kályhák vöröse, a marhaganék csípős keserű­sége, á szedegetett és lopott fák melege, a morzsolt csut­kák, csupasz ízékek fiatal le­ve, lobbanása, a kormos kari­kák utolérjék a Napot. Ak­kor sámlira kucoroghattam és a pattogó tűz elvezetett á szegénység magányából. Honnan tudhattam volna, hogy a tűz és a Nap színe maga a forradalom? Vadli­bák gágogása hallatszott a kis ablakok reményén, jó ne­kik, repültek, utaztak, sze­rettem volna csatlakozni, de a vágy még nem cselekvés, a két öreg ágy, a barna ka­napé, a lelógó petróleumlám­pa foglya voltam születésem­től, a roggyant asztal mene­dékében. Honnan sejtettem volna, hogy egyszer kaput nyit az élet, a szegénységből kilábaló Magyarország, elő­deim kopott derekain léphe­tek tovább, fájó emlék lesz csak a múlt. a pirítós, fok­hagymás esték kegyelme, a kemencekuckók boldogsága, az ezeréve viselt göncök megaláztatottsága, a diannás cukrok öröme, a savanyú- szagú napok hiábavaló törő­dései, és a tegnapelőttekről kuporgatott kenyér fényessé­ge? Jó lenne megkeresni azt a házat a Magyar Gyepszé­leken. Az olcsó árendás haj­lékot, ahonnan mégis elva­dított a szegén ység. űzött a jobb történelembe, a mi iga­zi és kemény utunkra, a mindenkori szegénység for­radalmába, a vörös zászlós szocializmusba, hogy elvihes­sen engem is mai otthonom­ba, eljárogassál hozzám szü- like és a könyvespolcos szo­bák közösségében újra idéz­zük sanyarú múltunkat. Kicsi szülikém. merre bo­lyongtunk a másik Magyar- országon? A tizenegy-gyere­kes családok kálváriadomb­jain, az árendás házak kese­rű kegyelmében. Üjra kezde­néd-e még a szerelmet, a két zománcos bögrét, a két kiló liszt örömét nyújtó há­zassággal, tizenegy kölyköd világraszülését, magad szá­nalmas, gyönyörű feláldozá­sát a vissza nem téríthető szeretetben, a tábla nélküli házak magányát, kínlódó, reménytelen várakozásainkat a boldogságért? Mindig bol­dog akartál lenni. Szétpor- ciózhattad erődet, legendás lemondásokba menekültél, a húsos ünnepek ritkaságaiban sem szeretted a jobb és lak- tatós falatokat, öreg, ócska­piacokon előtűnő kasztro- lyunkból magadnak mertél utoljára, aljáról a kozmát kapartad, a ruhák, lábbelik, utazások, szórakozások víg- ságát nem ismerhetted, zsen­ge korodban fogott meg a szegénység, a munka, elrej­tette a tudós iskolákat, a könnyebb élet lehetőségét. Minek kérdezném a bol­dogságod ? Testvéreimre gondolok, ha­tójukra, akiket felfalt a sze­génység sivatagja, a krisztus­áldozatú Magyarország. So­hase álmodhattak tágas ott­honokról, kényelmes mozizó szobákról, amiknek jóságát fitymálva élvezzük, emelke­dik velünk életünk, messzibb­re látunk, kicsibbre szűkült a világ, olyan távolinak tű­nik a hantház-koporsó, az árendába kapott levegő, a cselédkedés négyes konyhái, hogy hátra se ütjük fejün­ket, csak a magunkkal cipelt batyuk emlékeztetnek. Látod édes szülikém, feszengve ülsz a fotelben, állandóan aggo­dalommal nyúlsz a gázhoz, rettentő félelemmel, a min­ket szogáló praktikákat úgy fogadod, mint valaha isten kegyelmét, amikor még volt hozzá szavad, nem hányta gyerekeidet, unokáidat a szegénység országútjainak jeltelen temetőibe. Nézz rám, szülike, anyám után anyám, és örülj! Mondd el házaid történetét, létezé­sednek golgotáit, ne feled­hessem! Nehezen idézem már a gyephantot, a földbe ásott gödröt, a vékony horogfákat, a rárakott keresztágakat, napraforgószárral védett haj­lékainkat, a szikföldből ki­munkált sarakat, a törpe ke- ' nyérsütögető kemencét a sza­bad ég alatt. Éltetek ti ak­kor, szülikém? Eleven föld­koporsóba fektetted fiaidat, könnyű örömre szült lányai­dat. Félsz talán, hogy sze­medre hányom? A silány költözködéseket, Gyepszél, Hatház, Üjosztás, az elűző nincstelenség ceremóniáit, az istállóból alakított szoba be­fogadó jóságát, azok a napok már kitörölhetetlenek ben­nem, amikor együtt éltünk, zsíros, fekete kötőd kegyel­mébe menekültem, a Por- csiny utca mályvafüvei közé, a hazátlanság és a libalegel­tetések időszakában, a ci­gányvölgyi csavargások es­téin, a játék nélküli Magyar- országon. Hosszú fürdések a Gödrök-köz kubikmélyülései- ben, piszkos, posvány vizé­ben, mekkora koncsorgások, a téglaszínű kecskénk kive­tettje voltam, apám, anyám messze kóborolt a napszá­mok, kubikolások, olcsó és hitvány üzletelések birodal­maiban. A szegénység köny- nyen kapható magánya ve- zetgélt a szegénység szép közösségeihez, agyat, eperfát, kenyeret kínáló szomszéd­udvarok. Hányfelé vitt onnan az út? Számolni sem tud­nám. Milyen lélekütötte, görbe kanyarokkal, talán te már nem is érted. Hogy tarthattad meg a gyerekeidet? Mosolyodat megölte sorsod, dalolni soha­sem hallottalak, pedig cifra, szívbemarkoló nótáid lehet­tek, amiken a könnyed ki­csordult, szépséged elárulta magát, fényes gombként ra­gyogott a szemed, a nóta boldogságában, Vak Bálint hegedűje nyekergett, a me­zítlábas öregé, a hatházi Odüsszeuszé, aki soros gye­rekétől vezettetve járta ke­nyeres tarisznyájával a há­zakat, hurcolta az olcsó, megfizethető, beváltható és megrendelhető boldogságot, szépen dalolt, jöhangú gye­rekeket csinált, a kicsi öröm verdesett, megült az utcánk­ban. a szegénység házaiban, a fillérek, karéj kenyerek tisztes alkuján. (Folytatjuk) jelöltje a megye feladatai­val is.., — Azon fáradozom, hogy jó ütemben fejlődjenek a megye települései, s ezen be-’ lül a megyeszékhely úgy gazdagodjék, hogy egyre job­ban megfeleljen felsőfokú központi szerepkörének. Ez nemcsak Szolnok érdeke, az egész megyéé. Elengedhetet­lennek tartom, hogy Szolno­kon a mainál erőteljesebb szellemi kapacitás teremtőd­jék, jöjjön létre. — Nehéz ügy... De igaz, és szép feladat. Csak éppen is­kolánk sincs elég. — Nagy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Szolnokon a közeljövő­ben — a bővítések mellett — új általános iskolák 'épülje­nek. A jelölőgyűléseimen eh­hez biztatást is kaptam. A jelölőgyűlések tapasztalatai azt is bizonyítják, hogy a szolnoki városközpont építé­sével párhuzamosan a mun­káskerületek fejlődésére is nagy figyelmet kell fordíta­nunk. Mindig a rész és az egész összefüggésében kell véleményt mondanunk, dön­tenünk. Megválasztásom ese­tén az állami területen vég­zendő képviselői munkámban is a párt politikájának mara­déktalan megvalósulásáért fogok dolgozni. — ti — — Nagyon Srfllók, hogy Radnótit húztam. Kedvenc költőim egyike. — Csak magyarból szóbefi­zeti? — Igen. A többi tantárgy­ból, matematikából és a sza­badon választottakból: fizi­kából és kémiából írásbeliz­tem. — Továbbtanul? — Szeretnék. Az Ybl Mik­lós Építőipari Műszaki Főis­kolára jelentkeztem. A felvé­tel június végén és július elején lesz. Közben kör beállnak ben­nünket az osztálytársak. Röpködnek a kérdések: mit húztál? Milyen volt? Sokat kell beszélni? Kihúzták már Mikszáthot? Ez utóbbi kérdést a jászla- dányi Tálas Gabriella tette fel. — Bármit szívesen kihú­zok, csak Mikszáthot nem, — Aki az orvosi pályára- készül, annak nem szabad ilyen idegesnek lenni — jegyzi meg Peták Kálmán, az osztályfőnök, aki mindvégig jelen van, s drukkol a diák­jainak. — Orvos akar lenni? — Szeretnék — válaszol Gabriella. — A Szegedi Or­vostudományi Egyetemre je­lentkeztem. Az utolsó szót már az aj­tóból mondja, hisz ő követ­kezik. Előtte végzett Paulo- vics Mária. — Szerencsém volt A Húsz órát húztam. Olvastam a re­gényt és filmen is láttam. — Ezek szerint sikeresen túl van az érettségin. Mire számít? — Ügy érzem, az írásbelim is sikerült. Majd az ered­ményhirdetésen minden ki­derül. Most már a volt 4. b min­den tanulója leérettségizett. Bizonyítványai a kézben irány az egyetem vagy a munkahely, s ha ott is úgy megállják a helyüket, mint az érettségi vizsgán, akkor mindannyiukra büszke lehet a volt alma mater, s a taná­rok munkája meghozta gyü­mölcsét. — i. 6; , Képviselőjelöltek Barta László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents