Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-12 / 136. szám

1975. június 12, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP r Életmentés megelőzéssel Orvosok *a gyermekekért Hülyén lesz Magyarország 2000-ben? 11 szolnokiak kérdeztek, a tudósok válaszoltak — Eljöttem megmondani: egészséges vagyok és boldog. Férjhez mentem, másfél éves kisfiam és családját szerető, dolgoskezű férjem van. Jó így élni, szép az élet, köszö­nöm doktor úrnak az éle­tet. .. az életünket. • * ♦ Jászberényben az iskola- orvosi rendelőben G. József- né így foglalta néhány mon­datba fiatal éveinek szebbik részét. Pufók arcú kisfiával karján nyitott be az orvos­hoz, hogy köszönetét mond­jon. Tizenegy évvel ezelőtt — -tizenegy éves korában — mentették meg egy kompli­kált, akkor még bizonytalan kimenetelű szívműtéttel. Az iskola orvosi rendelő vezetője dr. Székely András idézte fel a fiatalasszony tör­ténetét. Jászberényben az oktatási és egészségügyi in­tézmények együttműködésé­nek eredménye volt, hogy a vidéki városok között első­ként ismerték fel az iskola­egészségügy fejlesztésének jelentőségét. Kísérleti osztá­lyokat hoztak létre, megho­nosították a gyerekek komp­lex szakorvosi vizsgálatát. — A vizsgálatok érdeme — mondta — l»ogy az orvosok idejében elkezdhették a fel­tárt betegségek gyógyítását. A gyerkek testi fejlődésének vizsgálatából leszűrt tápasz- talatokat közismertté tettük, megkönnyítve a körzeti or­vosok, a pedagógusok és a szülők munkáját. Ezeket a célokat szolgál­ták, a több mint 10 évvel ez­előtt végzett a kardiológiára, szemészetre, fül-, orr-, gégé­szetre, ortopédsebészetre, bőrgyógyászati, fogászati, mentális és endokrinológiai vonatkozásokra . kiterjedő vizsgálatok. A járás közsé­geiben nyolcezer óvodás és iskolás korú gyerekt vizsgál­tak meg. — A kardiológiai vizsgála­tok után nyolcvankét gyere­ket küldtünk felülvizsgálat­ra a fővárosi Ifjúsági Szív­beteggondozó Intézetbe. Az intézet dokumentációjából kiderült, hogv a gyerekeknek több mint a fele, valóban be­teg volt. Harminchétnek a betegségéről sem az orvos, sem a szülő nem tudott. A gyerekek között volt R. Marika tize négyéves, jászki- séri kislány. Édesanyja a terhesség ideie alatt érfeilő- dési zavarokkal, vérszegény­séggel küzdött. Marika kis- lánvkorában szívbetegséggel került az intézetbe, ahol sür­gős műtétet javasoltak. A neheze azután követke­zett. A szülők, bár közölték velük, hogv gyermekük élete forog kockán^ nem egyeztek bele a szívműtétbe. Sürgősen dönteni kellett. A műtét ki­menetele bizonytalan volt, biztosan azt tudták az. orvo­sok,' hogy anélkül csak pár napig élhet a kislány. Társadalmi bizottság ala­kult, s az hosszas rábeszélés után meggyőzte a szülőket. A műtét sikerült. A kislány — t azóta G. Józsefné — meggyógyult, egészséges, boldog feleség, édesanya. • * • Sárosán is meghitt hangu­latot áraszt az utca, amely­nek végén idős G. József há­za áll. A fiatalokkal együtt laknak a takaros házban. A fiatalasszony, akiről 11 évvel ezelőtt — a műtét előtt — aggódón beszéltek Jász­ki séren, kicsattanó egészség­nek örvend. — A műtétre — kezdte a beszélgetést — csak halvá­nyan emlékszem. Eleveneb­ben él bennem, ami előtte és Utána történt velem. Az is­kola, ahol én voltam a leg­satnyább, reszketett a ke­zem, nem ment a tanulás. Azután az operáció utáni hetek, a sz.eretet, a gondos­kodás, amivel az orvosq.k, is­merős és ismeretlen emberek körülvettek. Anyuéktól tu­dom hogy, a körzeti orvos éijel-nanoal ott volt az ágyamnál. Kovács bácsi pe­dig, aki Jászkiséren a ta­nácsnál dolgozott és a posta mellett lakott, meghagyta, hogv az ő címére küldjék az István kórházból az értesí­tést. Azután éjjel rohant ki a falu végére szüléimhez és sírva olvasta fel a táviratot, hogy a műtét sikerült. Tőlük tudom azt is. hogv az ooe- ráció után repülőgéppel vit­tek Sopronba, a szívszanató­riumba, ahol 3 hónapig ke­zeltek. A költségek fedezésé­re a jászkiséri tanács adott pénzt. i» • • G. Józsíené kezébe a na­pokban egy folyóirat került. Abban az iskolaegészségügy fejlesztésének jelentőségéről, a Jászságban elért eredmé­nyeiről írtak. Karjába vette kisfiát és Jászberénybe uta­zott. Bekopogott az iskola- orvosi rendelő ájtaján, hogy megköszönje életét... életü­ket A napokban, a könyvheti program keretében érdekes eszmecsere volt Szolnokon. A megyei művelődési ház Ko­marov termében tudósokkal beszélgettek az ezredforduló­ról a város lakói. A kérdé­sekre Csikós Nagy Béla, az Oi'szágos Anyag- és Árhiva­tal elnöke, Kovács Géza, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem jövőku­tató csoportjának vezetője, László Gyula, az ELTE tan­székvezető egyetemi tanára és dr. Gergely István kandi­dátus, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a megyei pártbizottság első titkára válaszolt. Mozgatható faiakat? Az ezredforduló időszaka bizonyos vonatkozásokban előre vázolható, de negyed­század távlatában mégiscsak kiforratlan a róla alkotott kép. Nem véletlen, hogy még a tudósok véleménye is kü­lönböző egy-egy részletkér­dés megítélésében. Annyi biztos, hogy jelenlegi helyze­tünk, mostani döntéseink be­folyásolják jövőnk alakulá­sát. Ebből vita is kerekedett az említett eszmecserén. Felvetődött például, hogy az ezredforduló emberének mások lesznek a lakásigényei, mint a mostaniaké. Akkor már nem lesz gond az, hogy hol lakjon valaki. Inkább az foglalkoztatja majd az em­bereket, hogy milyen körül­mények között rendezzék be otthonukat. Tekintve azt* hogy a most épülő lakóházak meglesznek az ezredfordulón, mozgatható belső falakat kel­lene építeni, hogy a lakások könnyen átalakíthatok legye­nek az akkori igények sze­rint, — vetette fel Major Má­té, — s egyúttal felhívta a figyelmet annak vizsgálatára, hogy gazdasági adottságaink és a jövő igényei mennyiben ellentmondásosak. Igaz, az ' építészetnek táv­latokat tekintve is az embert kell szolgálnia, — hangoztat­ta dr. Gergely István — de a realitásokhoz kell igazod­nunk. A mozgatható belső fa­lakkal készülő lakások ezer­nyi technikai, technológiai,, és főleg anyagi kérdést vet­nek fel, és legalább húsz százalékkal megemelnék az építési költségeket. Nos, ha ezt a pluszköltséget az ezred­fordulóig betesszük a bankba, akkor kamatjaival együtt új lakásokat lehetne belőle épí­teni. Ezért kell először a mai igényeket kielégíteni,. minél hamarabb lakáshoz juttatni mindenkit. S a lakások ki­alakításában első helyre ten­ni a ma emberének igényét, — a háziasszonyok (főleg a nagycsaládosok) nézőpontjá­ból alakítva ki például a konyhát. Mennyi pénzünk lesz? Hogyan alakul gazdasági helyzetünk az ezredfordulón? — sokan feszegették ezt a kérdést is. Annyi bizonyos, hogy kitörünk abból a relatív szegénységből, amelybe a kapitalista rendszer és a há­borús károk sodorták orszá­gunkat. A következő évtized­ben előreláthatóan eljutunk arra a szintre, amelyen a legfejlettebb nyugat-európai országok voltak a hetvenes évek első felében — fejte­gette Csikós Nagy Béla. Ez viszont tömegméretekben összehasonlíthatatlanul ked­vezőbben érezteti hatását nálunk, mint például Svéd­országban vagy Nyugat-Né- metországban. Ez abból adó­dik, hogy nálunk szocialista elosztási viszonyok uralkod­nak. Ebből következik, hogy az ezredforduló táján a közös fogyasztás szerepe mindin­kább előtérbe kerül. Az or­szág gazdagodása tehát a társadalmi-szociális juttatá­sok gyors ütemű növelésével jár majd, annak minden for­mája gazdagabb, korszerűbb lesz. Például valószínű a bentlakásos iskolák kialaku­lása és általánossá válása. Az egy főre eső nemzeti jövedelem várható megdup­lázása feltehetően az életmód változását is . eredményezi. Új szokások keletkeznek, új szolgáltatásokat vezetnek be. Az ember szabadnapjait ér­telmesebben fogja eltölteni, már csak azért is, mert má­sok lesznek a körülmények. Ki adja a nyugdíjat? Hogyan alakul negyedszá­zad múlva az ország népese­dése? Lesz-e elég fiatal ah­hoz, hogy az öregek nyug­díját is előteremtsék? — erre is választ vártak a résztve­vők. Erre mondotta Kovács I Géza, hogy a 11 milliós né­pesség a legvalószínűbb 2000-ben. Nemcsak az új szülöttekkel számolnak, ha­nem az átlagos életkor növe­kedésével is.. A lakosság összlétszámához viszonyítva várható, hogy • a mezőgazdaságban dolgozták aránya 10 százalékra apad. Az így felszabadult munka­erő többségére sem számít­hat azonban az ipar, mert a szolgáltatás fejlesztése sok embert igényel. Ezért az ipar termelékenységének fokozása elengedhetetlenül szükséges — hangsúlyozta dr. Gergely István — azért is, mert a hagj^ományos mezőgazdasági jellegű munka kétharmadéi ma már gyárban végzik el. Gondoljunk például, a mező- gazdaság gépesítésére, a ke- mizálásía, az élelmiszer- ipar nagymérvű fejlesztésére. Eltűnt mozdulatok? Elhangzott ezen az eszme­cserén az is, hogy fizikai ér­telemben „degeneráltabbak” lettünk. A gépesítésnek be­tudhatóan tanulmányt lehet­ne írni az eltűnt mozdulatok­ról. Ki vet ma például kézzel, ki arat kaszával, — és így le­hetne folytatni a sort. Gya­logolni sem szeretünk, rövid távra is autóba vágjuk ma­gunkat vagy buszra ülünk. Van ebben valami — érveli az ellentábor — hiszen a régi lovagok páncélját nehezen viselnék el a mai fiatalok. 3 nemcsak a súlya miatt, ha­nem azért is, mert nem fér­nének bele. Mások lettünk, mások a körlüményeink, másként alakul életmódunk, mint elődeinké. Ezt figyelem­be véve kell válaszolni arra, hogy degenerálódik-e fizikai értelemben az emberiség, s ez a folyamat miként alakul az ezredfordulón. Ugyanak­kor a testedzés mindinkább tömegigény, új világrekordok születnek, s a ma embere már képes olyan feladatok — például az űrrepülés — végrehajtására, amik igen nagy fizikai megpróbáltatás­sal is járnak. Ezek bizonyít­ják, hogy az ember fizikailag is meg tud újulni. Városról falura? T Hogyan alakul a falu és a város közötti különbség az ezredfordulóra? Erre a kér­désre fejlődésünk eddigi ta­pasztalatai alapján egyértel­mű választ kaptak az érdek­lődők. Mégpedig azt, hogy falun az életmód, a munka- körülmények lényegében azonosak lesznek a városi­akkal. A technikai fejlődés, s társadalompolitikánk követ­kezetes megvalósítása bizo­nyossá teszi ezt. A falu tehát nemcsak fel­zárkózik a városhoz, hanem' bizonyos vonatkozásban na­gyobb emberi életteret jelent majd, mint a város — véle­kedett dr. Gergely István. Nem lesz olyan nagy ott a zajártalom? tisztább lesz ak­kor is a levegő, jobban érvé­nyesül a környezetvédelem, mint a városokban. Ezért el­képzelhető, hogy a lakóhely megválasztásakor előnyt él­vez majd a falu, hiszen a közlekedés fejlődése megold­ja a munkahely megközelíté­sének gondjait. A természet­hez való közeledés fontosabb lesz az ember számára min­den egyéb igényénél. S milyen lesz az ember? Milyen lesz az ezdredfor- ,duló embere? Hogyan alakul termete, gondolat- és érze­lemvilága? Figyelmet ér­demlő témakör ez is, annál is inkább, mert realitássá vá­lik a biológiai beavatkozás az ember fejlődéséljen. Ennek ellenére' a tudósok vélemé­nye szerint biológiai értelem­ben forradalmi változás nem következik be az emberben az ezredfordulón sem. Szóba került az oktatásügy fejlesztése is. Ezzel összefüg­gésben hangzott el az, hogy egy amerikai vizsgálat sze­rint egy vegyészmérnöki dip" loma öt évre nyújt viszony­lag korszerű ismereteket, azután — pontosabban szól­va már közben is — gyarapí­tani kell a tudomány fejlődé­sével lépést tartó ismeret- anyagot. Egyszóval: az ez­redforduló emberének min­denféleképpen meg kell ba­rátkoznia a hóltig tanulás gondolatával. i Simon Béla j I. A. Sl Lufiáss Imre: Egy utazás állomásai 2 A szokványos utazás a-b- rándjából erősen és azon­nal kiszakított gojzervarrá- sos cipőd látványa, a feke­te, nyűtt csónak, félretapo­sott sarok múlandósága, kik hordanak ma nálunk gojzer- varrott cipőt? Hátradűlünk a kényelemben, a földek di­vatbemutatóiban gyönyörkö­dünk. A cipődről megismer­telek, nékünk egyetlen jel, szó, mozdulat elég, hogy a szegénység rekvizítumaiból menekülők egymásra talál­junk, a cselédházak földpad­lói nak szagát hordozzuk, a Cigányvölgy roggvant viskó­inak hangulatát, azokat az elfelejteni szeretnénk napo­kat, a Hatház kirekesztettsé­gét, a Gyepszélét, ahol csak mi lakhattunk a történelem előtti időkben, szbpogattuk a feketefólúű falu hulladékait, telhetettn és puffadt hassal temettük el az ifjúságunkat, cigányok voltunk, cselédek, öröklődő falurosszák, és so­hasem tudtunk elutazni. Vo­natra vártunk. A ruhád nézem közben, fe­kete anyag, gyűrődés, ezüst­fényes szálak csillognak ben­ne, háttal ülsz nekem, de is­merlek, tudom, hogy ki vagy, merre jártál a történelmi szegénység korában. Megne­vezlek magamban, vonzó­dom hozzád, közös múltunk süt az eltűnt harminc esz­tendőből, azonosságunk a magyar pálya göröngyös ele­jén. Megfordulsz, asszonyod­hoz beszélsz, más az arcod, a hangod, ám a többi, sors­közösségi jegy megmaradt, nem kérdem, apád, a nagy és hires köszörűs cigány mes­terségét elfelejtetted-e vég­képp, mozdulataid izgatnak, gesztusaid, a külső árulkodó jegyek, amikből úgy ítélek, mint kártyavető anyád az ünnepek vasárnapjain. Vi­dám, fekete arcod, csillogó bogár szemed, hegyes kis baju­szod, jóifésültséged, minden a régi. Még emlékszem, far­zsebben hordod a nyeles fé­sűt, előveszed, tenyered vé­gighúzod rajta, könnyed mozdulattal fésülöd hajad, ügyes, szép zenéhez is értő uiiaiddal megigazítod, kicsit elégedett vagy, elszórtál gát­lásaidból, fent vársz velem együtt vonaton, ezen a gyors­vonat-csodán, ami célhoz ér. Velünk vagy nélkülünk. A Nyugati vasárnapi ka- valkádjából indulsz, vélnéd, ha kérdezném, mert a lát­szatokat szereted, megszok­tatták véled a nagycsaládos cigány kalyibák, ünnepi mo­solyoddal válaszolnál, hal­lom, ahogy mondod .asszo­nyodnak; — Először te, ótán megint te, azután is te. — Az inged nyitva, vékony nya­kad barnállik. olyan kevés kövér cigányt ismertem, el­sorolni se tudnám, jelvénye­ket őrzői a gallér hajtóká­ján. hirtelen buta képzettár­sítással, a remény torrerójá- nak, az öröm niklcadorának hiszlek, találgatom ingeden a mosások számát, arcod ve­rejtékében a boldogságod. Elfoglaltuk a helyünket az étkezőben, egyszerű, meg­rázkódtatás nélküli állapot- mézesbödönnyi öröm, egye­nesági jussunk, már vannak pincérek, akik kiszolgálnak, rendelhetünk, jaffát kértek, konyakot, a literes barna tűz előtted, megiszod az első fél- decit, nem tudsz becsapni, magabiztosabbak mozdula­taid, újra töltöl a poharakba, természetes ajándékozó nagy kedvvel fordulsz asszonyod­hoz, aoró fehér papírzacskó­ból fényes nyakláncot ve­szel elő, bizsuáru. 40—50 fo­rintot kérhettek érte. a ke­mény kontyú. erős formájú asszony nyakába akasztod nagyvonalúan. Tiszta az örö­möd. Isztok a konyakból, a jaffából, fekete vastag pénz­tárcáját asztalra teszi. társ­nőd, a poharat vigyázva fo­god, két ujjad messzire eláll az üvegtől, cigarettázol, gesz­tusaid szélesednek, gátlásaid tűnedeznek. Értjük mi test­vér, hogy szeressenek ben­nünket, megérdemeljük, az alkalmazkodás, viselkedés iskoláját is megtanultuk, megverekedtünk, amíg az ét­kezőkocsis-Magyarországig eljutottunk. Előreváltott je­gyünk van a szocializmus­hoz. Utazunk a Cigányvölgy­ből, Horthy úr néhai jószá­gairól. Már látom, hogy ‘.a szerelem és a szépség fény­lik harmadik poharadban. Mosolygós a világ, tekintge- tünk a robogó vonat abla­kán, a pohár-kényelemben, a rántott-szeletek-jóllakott­ságaiban. Fiát meddig utazol, testvér? A mozdulataid bátorságától, feltüzelt hangod rezgésétől félek, jaj, ismerem a sze­génység mákonyát, forintos kábítószereit, a rövid poha­rak boldogságát, a folydo- gáló alkoholpatakokat, az egymásra emelt kezek, ké­sek tragikumát. Észrevet- ted-e, önállósul a kezed, sza­lad megint a pohárhoz: — .Anyukám... — mondod a kemény kontyos, nőnek, saj­nállak, mert tudom, hogy mennyire olcsón boldog le­hetsz, időelőtti leszálló utas, hiába jártuk együtt a fillé­res boldogságok" kálváriáját, a szépen hímzett térítők ke­gyelmét, öklödre támasztod a fejed, fehér szép fogaid lát­szanak, a kártyák, a hege- dűszós esték olyan távolinak tűnnek, mint a születésünk, a fájdálom illemre szorít, köhögsz, kezed szád elé ka­pod, így utazunk kényel­mesen. Sokan felszálltunk a vonatra, nézz már alapo­sabban szét, egyetlen járata a boldogságnak. Különjárat, a szegénységből indították. El­ső és utolsó lehetőségünk. Jót iszol újra, elégedetten terül arcodra az öröm, addig szólok hozzád, amíg szelle­mes, fiatalos vagy, önma­gad értéke és gyilkosa, az ital könnyen meghozza né­künk az elveszített gyerek­szobákat, a régi, cigányfüs­tös romantikákat, megszok­tuk az erőset, a fajtánk el­lágyul mégis a • dohányfüst csípős szagában, a visszatérő emlék-múlt fájdalmában. Nézd, kedvez az idő, vo­natunk gyorsul, iramlik. Ci­garettád űzöd újra és a po­harat. Mondd meg testvér, miért sietjük el az életün­ket? A konyak bajuszod alól mereven, bután moso­lyog, tartod a cigarettád, de már nem igaziak a mozdu­lataid, gesztusaid meghaltak, leöblített a mámor, lásd, lásd, kevés időd maradt az állomásig. Szűkre szabott ér­zelmeidből majd pusztítás következik,- a pincér még át­tölti sörösüvegbe a maradék konyakot, viszed imbolyog- va széles mosollyal, mert feltűnt az állomásod. Hol járunk? Félúton? A szegény­ség állomásain átrobogtunk? Közel már a végállomás? A kivilágítatlan ablakok néked nem felelnek. Megérkeztél. Hirtelen ide­gesség hull rám, idegesség, mert mindannyian megér­kezünk egyszer, sajnállak is, mert hosszabb távra volt jo­gos a szándék, a juss, az egyszeri indulás reménye; boldogsága. Ennyi lett egy utazás. Az állomáson leszállsz, tu­dom jól, még boldog vagy, tetőfokán saját érzéseidnek, s oly messzi még a reggel. Én tovább utazom. Elköte­lezett utasa a vonatnak, uta­zok, várok, szép csodák raj­zolódnak az ablakomra, és hiába kúszik elő szívemből az árokpart keserű füstje, az együtt lopott sültkukoricák parazsa hiába éget, mégsem integetek utánad. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents