Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-10 / 134. szám
/ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Brüsszel is behódolt Véglegesen, és a jelek szerint immár megmásít - hatatlanul eldőlt az a tranzakció, amit a világsajtó „az évszázad üzletének” nevezett: a belga hadügyminisztérium képviselői és az amerikai General Dynamics óriásmonopólium megbízottai ünnepélyesen aláírták a szerződést százkét darab Q—16 típusú vadászrepülőgép szállításáról. Ez'az aktus csak az utolsó szakasza volt egy sokmenetes küzdelemnek, amelyben legalább annyi volt a politikai, mint az ugyancsak nem lebecsülendő gazdasági vonatkozás. Tizennyolc hónappal ezelőtt a NATO egyik katonai tanácskozása felhívást bocsátott ki Belgium, Hollandia, Dánia és Norvégia kormányához: cseréljék le és váltsák fel új, korszerűbb típusokkal légierejük vadászflottájának eddigi alapját, a Startfighter-típusú gépeket. A felhívás nem volt sokkal több rutinműveletnél. Ilyesmi a múltban többször is megesett — anélkül, hogy a felhívottak eleget tettek volna a felszólításnak. Ezúttal azonban a négy érdekelt kabinet igent mondott. Nem utolsósorban azért, mert a Startfighter-, gépek rendkívül balesetveszélyesek — a Német Szövetségi Köztársaságban több mint száz zuhant le belőlük és a pilóták „repülő koporsónak” nevezték ezt a típust. Ahogy az elvi beleegyezés elhangzott, megindult az öldöklő verseny a többmilliárd dolláros (!) üzleti konc megszerzéséért. Négy komolyabb résztvevő volt a porondon: 1. a híres svéd Saab-gyár, 2. az amerikai Northrop-cég, 3. a dél-franciaországi Dassault, valamint 4. az amerikai ipar egyik óriása, a General Dynamics. ' A Saab hamar lemorzsolódott, Stockholmnak ilyen rendelés megszerzéséhez egyszerűen nincs hatalmi bázisa. A Northrop minőségileg nem tudott megfelelőt nyújtani — valamint „felső kapcsolatai” sem voltak kielégítőek a Pentagonban, illetve a kongresszus megfelelő bizottságaiban. A porondon a híres Mirage- gépeket gyártó francia cég és a General Dynamics maradt. Párizs és Washington felvonultatta a négy vevőre a politikai-gazdasági nyomás és ígérgetés minden formáját. A franciák a nyugat-európai, az amerikaiak az atlanti frázisok ködébe burkolták nagyon is prózai szándkékaikat. Végülis a minden szempontból erősebb fél, a Washington által támogatott amerikai cég győzött Hollandiában, Dániában és Norvégiában. Csakhogy Belgiumban jelentős francia nyelvű (vallon) lakosság él, amely Párizshoz húz. Ezért volt Brüsszel az utolsó rendelő, amely a Mirage helyett az F—16-ra mondott boldogító igent — és ezzel nemcsak Párizst haragította magára, de saját vallonjait is ... .(KS) Magyar kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Magyarország felszabadulásának harmincadik évfordulója alkalmából hazánk felszabadításában szerzett érdemeik, illetve az elmúlt három évtizedben a két nép közötti barátság és együttműködés terén szerzett érdemeik elismeréséül magas kitüntetéseket adományozott bolgár személyeknek. A kitüntetéseket az Elnöki Tanács megbízásából Böjti János nagykövet tegnap nyújtotta át ünnepélyes keretek főzött szófiai nagykő vétségünkön. Az MNK zászlórendjének első fokozatát kapta Ivan Popov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács elnökhelyettese és Zsivko Zsivkov. a PB tagja, miniszterelnök-helyettes. A béke és barátság érdemrenddel tüntettek ki öt magasrangú bolgár személyiséget. Pohárköszöntőjében valamennyi kitüntetett nevében Zsivko Zsivkov mondott köszönetét a magas elismerésért. Ünnepi megemlékezés Moszkvátian Ünnepi megemlékezést tartottak tegnap Moszkvában, az 1905-ös forradalomról elnevezett gyárban a Magvar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Pjotr Fedo- szejev akadémikus, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság elnöke. Magyar részről Rapai Gyula hazánk moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete mondott, beszédet. A vendégek és a moszkvai nagyüzem dolgozói nagy elismeréssel beszéltek a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak a két nép közötti gyümölcsöző kapcsolatok sokoldalú fejlesztésében betöltött szerepéről. Alvaro Mal: A győzelem feltétele az egység A kommunisták és a szocialisták egymás testvérei az osztályharcban, és — mint testvéreknek — kezet kell nyújtaniok egymásnak, együtt kell harcolniok érdekeikért, a jobb jövőért, a földreformért, a tőkés kizsákmányolás alóli felszabadulásért — jelentette ki Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára vasárnap Montemor O Novo- ban mondott beszédében. A szovjet békeprogram a haladó emberiség támogatását élvezi Mihail Szuszlov tegnap beszédet mondott választói — a volgai Togliatti Autógyár munkásai és alkalmazottai — előtt. Az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát itt vették fel az Oroszországi Föderáció parlamenti választási listájára. Beszédében egyebek közt ezeket mondotta: — A Szovjetunió jelen az egész világ termékének egyötödét állítja elő. A szén, a "kőolaj, a vasérc termelése, a vas- és acél olvasztás, a' traktorgyártás és sok más termék előállításában a Szovjetunió az első helyet foglalja el a világon. 1971—75-ben a Szovjetunió évi átlagban 192 millió tonna gabonát termelt, vagyis 24 millióval többet az előző ötéves tervidőszak megfelelő átlagánál. Lényegesen emelkedett a nép életszínvonala. Egy négytagú sz.ovjet család most átlagban 575 rubellel, vagyis 830 dollárral költ többet fogyasztási cikkekre, mint az ötéves tervidőszak elején. A párt és a kormány külpolitikájáról szólva Mihail Szuszlov rámutatott, hogy a Szovjetunió, a többi szocialista országgal együtt, tevékenyen harcol a nemzetközi feszültség enyhítéséért és az új világháború elkerüléséért. Mihail Szuszlov hangsú-, lyozta, hogy a szovjet békeprogram a haladó emberiség elismerését és támogatását élvezi. Fokozatosan érvényesülnek a békés egymás mellett éléi és a kölcsönösen előnyös együttműködés elvei a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatokban. Szuszlov kijelentette, hogy a szovjet nép teljes joggal szemlélheti derűlátóan a nemzetközi helyzet alakulását. Ugyanakkor óvta hallgaSzdszIov választási beszéde tóságát az önelégültségtől. Mint mondotta, számos nyugati országban szélsőjobboldali erők tevékenykednek, szítják a szovjetellenes és a kommunistaellenes hangulatot, s arra számítanak, hogy mérgezhetik a nemzetközi légkört. Nem sikerült felszámolni a gyúlékony helyzetet a Közel-Keleten. Peking élesen szembehelyezkedik a szocialista közösség békeszerető külpolitikájával. A pekingi vezetők nyíltan védelmezik és támogatják az imperializmus leg- dühödtebb képviselőit, szoros kapcsolatot tartanak fenn a chilei fasiszta juntával, érintkezésbe léptek a nyugatnémet revansistákkal. — A béke sziliárdításában nem engedhetjük; meg a spontanitást, — hangoztatta Mihail. Szuszlov. — A béke megszilárdításáért és a leszerelésért még sokáig kell harcolnunk. Azt azonban már látjuk, hogy mindinkább a béke kerekedik felül,, s a béke egyre megbízhatóbbá válik. Mi a magunk részéről mindent elkövetünk annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra kiiktassuk a háborút az emberiség életéből. Újabb kísérlet Ciprus megosztására A ciprusi török közösség szóvivője szerint az egyoldalúan kikiáltott ciprusi török állam alkotrtiányterve- zetéről vasárpap megtartott szavazásokon 37 732-en járultak az urnák elé, s csupán 230-an szavaztak „nem”- mel. A választási részvétel 70 százalékos volt. Mint a TASZSZ nicosiai tudósítója, Vjacseszlav Cse- tyenkov emlékeztet, a „ciprusi török szövetségi állam” februárban történt egyoldalú kikiáltásét a ciprusi kormány és a nemzetközi közvélemény úgy tekintette, hogy ezzel a lépéssel bizonyos erők újabb kísérletet tesznek a ciprusi állam alá- aknázására, valamint arra, hogy megerősítsék a szigeten a külső fegyveres beavatkozás következtében kialakult helyzetet. A ciprusi köztársaság kormánya által tanúsított konstruktív magatartásnak — valamint annak a nemzetközi támogatásnak, amelyben a független és egységes államért vívott küzdelmet részesítik — köszönhető, hogy a ciprusi görög és török közösség képviselői felújították tárgyalásaikat. A tárgyalások sikerét akadályozta azonban a ciprusi török fél magatartása, amellyel a készhelyzet erősítésére törekszik. Ide tartozik például a török közösségnek az a döntése, hogy elfogadta a „ciprusi török szövetségi állam” alkotmányát. Az alkotmány bevezetője kimondja, hogy az alapokmánynak ,,a független török—ciprusi köztársaság létrehozása alapjául kell szolgálnia”, vagyis kísérletet tesz arra, hogy szentesítse a szigetország megosztását. Figyelmet kelt az a körülmény is, hogy a török közösségben nagyszabású soviniszta kampányt bontakoztattak ki az alkotmány, körül. Manapság sok szó esik arról — mutatott rá —, hogy a pártok „civakodnak és viszályban állnak egymással”. Ez nem pontos megállapítás. elfedi a valóságot. Nem általában a pártok állnak viszályban egymással, hanem egyrészt azok a pártok, amelyek harcolnak a forradalom elmélyítéséért, másrészt meg azok, amelyek véget akarnak vetni a forradalmi folyamatnak. A Portugál Kommunista Párt azokhoz az erőkhöz tartozik, amelyek a forradalmi folyamat fejlesztéséért küzdenek, ezért a párt a reakciósok, a konzervatívok és az opportunisták egyik legfőbb támadási célpontja. Cunhal hangsúlyozta, noha a szocialista párt vezetősége továbbra is aütikom- munista kampányt folytat ahelyett, hogy a reakció, a nagytőke és a nagy földbirtokosok ellen harcolna, a kommunisták nem fogják arra bujtogatni a dolgozókat, hogy forduljanak szembe a szocialistákkal. „Nem, elvtársak — mondta Cunhal —, nem folytatunk és nem fogunk folytatni ilyen politikát, mert fő ellenségünk a reakció, a nagytőkések és nagyföldbirtokosok”. A PKP főtitkára felszólította a dolgozókat, hogy mélyítsék el egységüket a társadalom haladó átalakításával szembenállók befolyásának korlátozása érdekében. „A dolgozók győzelmének feltétele és tiztosítéka egységükben rejlik, az egység megbomlása egyenlő a forradalom halálával"’ — szögezte le Alvaro Cunhal, hozzáfűzve, hogy ennek az egységnek és összefogásnak a szocializmus felé mutató úton fejlődő demokratikus Portugália felépítésében kell megnyilvánulnia. MOSZKVA Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap fogadta Háfez Xszmailt, egyip- tom moszkvai nagykövetét. A baráti légkörű megbeszélésen a felek eszmecserét folytattak egyes kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről, köztük a közel- keleti helyzetet érintő kérdésekről. Az SZKP és az RKP közti megállapodás értelmében június 2-a és 7-e között román pártmunkásküldöttség járt a Szovjetunióban Arges Dincanak, a Román KP KB tagjának vezetésével. \ 1975. június 19. (Folytatás az 1. oldalról) szintre emelkedett a társadalom egészével. Politikánk lényegéből fakad, hogy a munkásság és a parasztság jövedelmét arányosan növeljük és arra törekszünk, hogy társadalmi céljainkat összhangban fokozatosan és mindinkább kiegyenlítődjenek társadalmunk két alapvető osztályának életviszonyai. élet- és munkakörülményei. A szocialista társadalmi igazságosság nagy és távlati követelménye, ez. Losonczi Pál nyomatékosan szólt arról, hogy sokhelyütt lebecsülik a hagyományos termelési eljárásokat, úgy tekintik azokat, mint a korszerűséggel, a korszerűsítéssel össze nem férő módszereket. Rámutatott: a mellőzött. az úgynevezett „elfelejtett” hagyományos módszerekhez is bátran hozzá kell nyúlni, ha így olcsóbban és összességében többet termelünk. Ki kell merítenünk a' hagyományos lehetőségek minden eszközét. A háztáji gazdaságok helyzetéről és lehetőségeiről szólva Losonczi Pál a következőket mondotta: A háztáji a közös része — Az állami gazdáságok és termelőszövetkezetek általános fejlesztése közben — a népgazdasági érdekekkel összhangban — ahogy eddig, ezután is támogatjuk a háztáji és kisegítő gazdaságokban végzett termelést. A háztájit a közös részének tekintjük. A háztáji és a kisegítő gazdaságoknak nemcsak ma, de a jövőben is jelentős szerepük lesz a tagság önellátásában, a közfogyasztáshoz való hozzájárulásban, az árutermelésben. Ismeretes előttünk, hogy a háztáji termelése nem za»- vartalan és gondtalan. A fiatalok már nem telkesednek érte, s néha állami intézkedések is bizonytalanságot okoznak. A kormányzat azon van, hogy elhárítsa az útból a háztáji . termelés akadályait. Nem végezheti el viszont a szövetkezet helyett azt a munkát, ami háztáji gazdaságok támogatásával kapcsolatban rájuk hárul. A tagság és az egész népgazdaság elvárja a termelőszövetkezetektől, azok vezetőségétől, hogy körültekintően és messzemenően segítek a háztáji termelést. — A termelés ésszerű, mértéktartó — adottságainkkal, termelési szerkezeteinkkel, fejlesztési lehetőségeinkkel, de mindenekelőtt ■ a gazdaságosság és a hatékonyság követelményeivel józanul számoló — koncentrációját, összpontosítását és szakosítását a nagyüzemi mezőgazdaság fejlődésétől elválaszthatatlannak tartjuk. Ezzel számol a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ötödik ötéves tervelképzelése, valamint a távlati fejlesztési elgondolás. — A jelenleg kialakult nagyüzemi keretek jó színteret nyújtanak a termelőszövetkezeti demokrácia to- váb’oszélesítésére és elmélyítésére. A nagyobb üzemi méret, a központosítottabb termelésirányítás és -szervezés nem ellentétes a demokratikus elvekkel és módszerekkel. A termelőszövetkezeti demokrácia érvényesítése és alkalmazása változatlan elv gazdasági, társadalmi és emberi oldalról egyaránt. A termelőszövetkezeti demokráciát a munkahelyi demokrácia szerves részének tekintjük. Feladatunk éppen abban áll. hogy a termelés kockázatát vállaló szövetkezeti közösségnek segítsünk megkeresni az útját-módját annak, miként hasznosíthatják a nagyobb méretűvé vált, üzemibb jellegű . szervezetben a demoki’ácia jói bevált módszereit és eszközeit. — Bizonyos vagyok benne, hogy parasztságunk egésze, a termelőszövstkezeti mozgalom törzskara jól érti és odaadással" támogatja mind- azpknalí a feladatúknak a vaíóraVáltását, amelyeket fejlődésünk állított elénk. Biztosíthatom a termelőszövetkezeti mozgalom sokszáz- e/.res táborát, hogy pártunk és kormányunk — miként eddig — a jövőben is ügyel arra. hogy a szövetkezeti parasztság a munkásosztály- lyal haladjon együtt szocialista céljaink roegvalósí-. tásáért — mondotta Losonczi Pál. A gyűlésén felszólalt. Kosz- tolánczi Jánosné, a kaposvári Ruhagyár varrónője és dr. Kanyar József, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke. Ácsé! György Pécsett Választási nagygyűlést rendeztek tegnap Pécsett, az orvostudományi egyetem aulájában. Az elnökségben helyet foglalt Aczcl György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Nagy József. a Baranya megyei pártbizottság első titkára és Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke. Dr. Ádám Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei bizottságának elnöke köBÉCS Kurt Waldheim ENSZ-fő- titlcár tegnap Bécsből Algírba érkezett. Algéria után Marokkóba és Mauritániába látogat, majd felkeresi Spa- nyolorságot is. V/áld heim három afrikai állam fővárosában és Madridban folytatandó tárgya- Jásainak középpontjában Spanyol-Szahara jövője áll. szöntötte a választási gyűlés résztvevőit, majd felszólalt Kiss Sándor, a Mecseki Szénbánya Vállalat Pécs-bánya- üzemenek vájára, Obert Bé- láné, a KISZ Központi Bizottságának tagja, a geresd- laki Dózsa Tsz szocialista bri- gidvezetője és dr. Földvári József egyetemi tanár, a Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetem dékánja. Ezt követően Aczúl György, Baranya megye 1. számú választókerületének képviselőjelöltje mondott beszédet. BERLIN Erich Honecker, a Német Szocialicsta Egységpárt Központi Bizottságának első titkára tegnap fogadta a nemzeti frontban tömörült NDK- beli pártok vezetőit, s tájékoztatta őket az NSZEP Központi Bizottságának a múlt héten lezajlott, 14. plénumáról. ☆ Tegnap Berlinben megkezdődött a szocialista országok egészségügyi minisztereinek 16. konferenciája. Az ötnapos tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, a KNDK, Kuba, Lengyelország, Magyar- ország, Mongólia, az NDK, Románai, a Szovjetunió és * VDK delegációja vesz. részt 1 A tények agrárpolitikánk helyességét bizonyítják