Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
1973. Június 9. SZOLNOK SIEGTET NÉPLAP . T Kulturális szemle a szocialista országokból Nagy sikerrel mutatta be a moszkvai Szovremennyik Színház Mihail Satrov új színművét, „A holnapi idő- járás”-t. Témája Togliatti autógyár építőinek és fejlesztőinek az élete. Satrov színművének témája egyetlen nap eseményeit ábrázolja abban az időszakban, amikor az ötszázezredik gépkocsi gurult le a futószalagról. A színpadon megelevenednek a mai szovjet emberek, akik már a jövőt ostromolják: Volisin, az üzem vezérigazgatója, Arhangelszkij, a lelkesedő, csak a közösségért élő, de ugyanakkor minden döntést a saját kezébe összefogó üzemvezető, Lavrov mérnök, a tudományos-műszaki forradalom megszállottja, aki mégis egyoldalú értelmiségi, mert csak technikai és technológiai fogalmakban tud gondolkodni. Moszkvai kritikusok szerint Satrov műve a legjobbak közé tartozik, noha a művészi-dramaturgiai sztemponto- kat elhomályosítja a színmű sokszor információs jellege. Bihari Hapló A Bihari Napló, a nagyváradi Fáklya című magyar nyelvű napilap huszonnégy oldalas negyedévi mellékleté legutóbbi számát a képzőművészetnek szentelte, mégpedig a nagyváradi s a Bihar megyei képzőművészetnek. A színvonalas, érdekes, doku- mentáris értékű anyag ösz- szeállításában a szerkesztőség elsősorban a város jelenkori képzőművészeti életének bemutatására és ennek múltba nyúló hagyományaira helyezte a hangsúlyt. Festők, grafikusok, mflkri- tikusok, tanárok, építészek közreműködésével, sok érdekes fotóval és illusztrációval készült el ez a lapszám, amelyben többek között Horváth Imre, Robotos Imre, Al. Andritoiu, Cs. Erdős Tibor, Dankanits Ádám, Köteles Pál, Fábián Sándor, dr. Mai- or Nicolae jegyez értékes írásokat, verseket, rajzokat. Megemlítjük a Nagyvárad a képzőművészetben című montázst, Boros Endre írását Nagyvárad szecessziós műemlékeiről, a Bihari Napló ankétjét a képzőművészet társadalmi funkciójáról, a Tárlatlátogatás című montázst, Mózes Teréz sorait a képzőművészet és népművészet kapcsolatáról. Irodalmunk évszázadai „Irodalmunk évszázadai” címmel jelentette meg Bori Imre összefoglaló művét az újvidéki Fórum Könyvkiadó. A kötet abban a sorozatban látott napvilágot, amelyben a nálunk is ismert szerző „A jugoszláviai magyar irodalom története 1918-tól 1945-ig” című műké, továbbá az általa összeállított „Irodalmunk kiskönyve” és az „Irodalmi hagyományaink” című antológiák az olvasók kezébe kerültek, ezzel teljes lett a nagy jelentőségű vállalkozás. A képmelléklettel — írói arcképek, művelt, kéziratok fakszimiléi — ellátott, több mint 280 oldalas könyv há- 'rom részre oszlik. Az Előtörténetben a szerző a kezdetektől, tehát a középkortól 1918- ig mutatja be a magyar irodalmat A második részben — a történelmi változások előidézte helyzet alapján — a jugoszláviai magyar irodalmat mutatja be Bori Imre; a két világháború közötti jugoszláviai magyar irodalom az akkori időszerű avantgar- de-dal indult, azután a Kalangya, illetve a Híd köré csoportosuló írók jelentik a jugoszláviai magyar irodalom két fő vonulatát, legjelentősebb alkotói pedig, -eltekintve az irányzattól, melyhez tartoznak, Szenteleky Kornél, Szirmai Károly, Kázmér Ernő, Herceg János, Majtényi Mihály, Laták István, Gál László. A jugoszláviai magyar irodalom legújabb kora 1944-ben kezdődött; a Híd újjászületése, az újabb nemzedékek jelentkezése, egy egész sor kiemelkedő mű feltüntetése, jelentős irodalmi korszakról tanúskodik. R. T. Huh István versel Szívrepedésig Ki kéne ruccattni egy cseppet Dáridózni egy hétig Játszani a sorssal egy meccset Száz éj erejéig Rá kén kiáltani azokra Kik az aljasát védik Rálépni a ficsur gazokra Egy perc erejéig Zabrálni kéne. nagy sietve Minden jót ami késik S ordítani az istenekre Verekedésig A porbahagyotthoz lehajolni S felemelni az égig A jog zászla ját vinni-vinm Szívrepedésig Félek Tizenhat évszak Egyikén sem Látogattam meg Anyám Rég jártam A rozmaringszinti Házak szűk során Indulni vágytam Ki tudja Hányszor volt már Hogy megyek De félek a simogatása Nem lesz már meleg Ai ünnepi könyvhét keretében kedden este a Szolnoki Galériában tartották a Szolnokról elszármazott művészek találkozóját. Szerelmünk, Szolnok őszülő férfi a csupa-üveg palota tövében. Köszönget, köszöntik. — Ez itt mi lesz.. . ? — Az új állami áruház. — A hotel, a Pelikán is vadonat új, ugye? Szép. És a kettő között? Látom, ássák a fundamentumot. — Az új művelődési ház. — Sétáljuk körül... — Más látnivaló is van. Miért pont ez a környék ennyire fontos...? —1 Tudod ... Volt itt valahol egy kis házikó. Abban laktam, — ha szabad így mondanom — Szolnokon innen indultam. — örülünk, ' hogy visszajött erre a találkozóra. Kötődésre következtetek... — Volt egy kis kert a ház előtt. Az egyik este a rádióstúdióból kölcsönkértem egy magnetofont... Nem is tudom, hogy miért ... Beszélni akartam ... verset mondani, prózát... önvizsgálatot tartani. Elindítottam a gépet, és mondtam, mondtam, amíg csak Je nem járt a szalag. Meg akartam hallgatni magam. Tudod mi történt? Neked már elmondtam: egyetlen egy hangot fel nem vett a gép . .. Nem hallgatott meg. — De nem sokkal később, százak, újra és újra hallgatták az Árkád irodalmi kávéházban. — Igen, a XX. század című műsorom itt, Szolnokon született... A „premier” is itt volt. Most mi van az Árkáddal ? — Nincs... nem, igen.„ — Miért... — Nem tudom... „Csak”.„ — Kár! Kiszalad a teraszra a hotel portása: — Mensáros művész urat a filmgyár keresi... — Látod, mindig így megy. Jaj, ha én egyszer még, csak egyszer az életben, eltölthetnek Szolnokon egy nyugodt nyarat...! — Bemehetnénk, mit gondolsz ... Vannak bent padok .. .? — Nemigen, nem hiszem. Kollégium... ágyakat látok... — Ez volt a tantermünk. Előttem ültél... Hogy utáltuk Tamást, mert mindig volt vajaskenyere! — Ne erre gondolj, — hanem Csíki tanító úrra... Akit megírtál. Szegény jó öreg... u sírját se tudjuk, hol van. ö volt az első tanítónk... Ugye, te is úgy emlékszel rá, hogy nagyon becsületes magyar ember volt, és nagyon jó tanító. ‘ T- Több regényemben felbukkan az emléke. Tudod, megvan otthon:.. Pesten ... az első vonalas irkám... „Szilvási Lajos állami elemi népiskolai tanuló...” Csíki bácsi aláírásával. A beszélgetést a református templom előtt jegyeztem, . a mai gépipari szakközépiskolai diákotthonról, ahonnan Szilvási Lajos, az egykori szolnoki állami elemi népiskolai tanuló annyi mindent magával vitt. — Kicsit rosszul esett, hogy a néptánc fesztivál után megkérdőjelezted a koreográfiámat . .. Alapjában véve igazad van, de sok más, olyan körülmény is van, amiről nem tudsz ... — Nem sikerülhet mindig, minden nagyon jól. Merre jártál...? — A Szovjetunióban, Mongóliában turnéztunk. Most már kitört a „vakáció”. Mi újság itthon? Mensáros László Dobozi Imre: Holnap folytatjuk című drámájában 1962-ben CL — Vagyunk. Jól,„ Mikor Jössz végleg haza? — Majd ... talán ... A jövő titka. Mindig itthon vagyok ... Lehet elfelejteni: az első fellépésünknél véresre törte a lábamat a csizma. — De veszettül jártad! „Jókedvem van, az ördög bánja, az ördög fog búsulni...” — „Sej a mi lobogónkat.. A falujáró korszakunk volt. Hányadikosok is voltunk? Ötödikesek, hatodikosok. Gimnazisták, itt a Verse- ghyben. — Nem is rossz kölyökkor- gyerekfejjel alapítottad meg a Tisza Táncegyüttest ... ^ — Áh ... nemcsak én ... — Persze... Tímár Sanyi, Várhelyi Lajos, Molnár Pu- bi... Mind táncosok maradtak... Hanem... jövőre csinálsz ugye egy újabb koreográfiát a Tiszának... Perdül a kép, konferálják a műsort: „... előadja Sajti Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes szólótáncosa. — Megvan még a nagy fám ... ? — Az a bizonyos? — Igen, a jegenye. Minden premierem előtt kisétáltam alája: „Te nagy fa, meg ne bukjak”! — A fa nem válaszolt. Mondom én helyette, kedves Győri Ilona: akit tizenkét évig, míg nálunk játszott, — és most is —, annyira szeretett és szeret a szolnoki közönség, az nem félhet a „nagy fától”. Nem mondja: „megbuktál”. Sokat halljuk a hangját, rádióban, televízióban. — Igen, szinkronizálok. — Szolnokon kapta a Já- szai-dijat, ugye? Utoljára O’Neill Boldogtalan hold-já- ban láttuk. Upor Péterrel... — Szegény Peti ... 6 végleg „elszármazott” ..; Hegedűs Ágnes is... Győző Laci bácsi is __Sok fiatal van... — A színházban? Igen Lady Millford, igen: Stuart Mária, igen: Goneril, igen: Ol- ffa.,. — Jaj... — ne mondja. Ilyen jó memóriája van? Így emlékszik a szolnoki szerepeimre? — Igen, művésznő. Valaki odaszalad hozzá: — Nem jön vissza ... Csak legalább vendégnek ... — Csoda nekem ez a város ... Akik most nem jöhettek el. Levélidézetek: „...filmezek, megyek, amikor tudok. Horváth Sándor”. „Nagyon köszönöm meghívástokat, de akkor Csehszlovákiában leszek egy nemzetközi verses prózamondó fesztiválon. Nagyon köszönöm, hogy emlékeztek rám. Én is rátok, ti ott, szolnokiak. Keres Emil”. „Mennék, de külföldön leszek. Benedek Jenő”. „Tv-szinkron, próba, nagyon sajnálom... Szolnok nekem Szolnok marad. Somogyváry Rudolf’. „Kimondhatatlanul bánt, hogy nemi tudok menni szülővárosom. De üzenek a régi társaknak: Bár zord a hare, megéri la világ. Ha az ember az marad, [ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű ldiák. Ezt üzenem haza Szolnokra Ady Endre révén, én Gerries János”. Mi is így gondoljuk, itthon. Tiszai Laios ♦ „Dodó”: azaz Varga D. József vallomása
