Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
vé&3 fi rése szövet veikül TQTH ATTILA KÍStSc bab wimw „Betirä isísoSa“ Szájéiban Reggel kinézek az ablakon'- semmi vész, egyhangú nyári reggel. Süt a nap, esik az eső, és verébé ej nagyságú jég kopog az úttesten. Meg persze ismét betörtek a kedvenc boltomba. Három hét alatt immár másodszor. Szörnyű gyanúm támad: lehet, hogy a szomszédomban valamiféle betörő iskola Sza- jolba kihelyezett tagozata működik? Minden esetre a vevők reggelente így nyitnak be a parányi boltba: — Jó reggelt, Piroskám! Mi maradt az éjszaka? Az eladó morcosán válaszol. Mert az eladók egyre elkeseredettebbek. Azt mondják. többet leltároznak, mint árulnak. Az éjszakai látogatás után ugyanis számba veszik, milyen gusztusa volt a tolvajnak. Ebből aztán sok minden kiderül. Az, hogy az egyik szarka étkesebb, a másik inkább az italféléket kedveli, de van olyan is, amelyik inkább pénzzavarban szenved. Az áruk nem egyformán kelendők. Az alkalmi piackutatás jó támpontul szolgálhat a kereskedelemnek: amit a harmadik alkalommal is otthagy a betörő, azt véleményem szerint már le kell értékelni. Ez tiszta ügy, de azért a leltárt csak jó lenne elkerülni, hiszen ilyenkor az üzlet — elnézést — de zárva van. Mit tehetnénk ennek érdekében? A megoldás pofonegyszerű: az éjszakai látogató, aki egyébként a sötétség leple alatt zavartalanul munkálkodhat az eladótéren, egy odakészített papírlapra pontosan felírhatná, miből mennyit vitt el. Ennyi szívességet igazán elvárhatna tőle az ember az elvitt ételek-italok, no és a némi zsebpénz ellenértékeként. A végleges megoldás talán mégsem az lenne, hiszen betörő van ilyen is. ran olyan is. Egyik erős odala a számolás. a másik a betűvetéssel áll hadilábon. Talán azt kellene elérni, hogy ne törjenek be kedvenc üzletünkbe. Ezt kimunkálni az illetékesek dolga, de azért egy tanáccsal szolgálhatunk. Azt mondja a közmondás: a betyárból lesz a legjobb pandúr. Legutóbb horogra került a betörő. Tegyék hát meg üzletvezetőnek, s a tolvaj minden bizonnyal kiokoskodik valamit, hogy elejét vegye az éjszakai fosztogatásnak. Már hallom is az ellenvetést: hogyne, hiszen vezetői minőségben nappal zavartalanul ... Ez igaz. Viszont a leltározást mindenképpen megtakaríthatnánk. p. b. Érdeklődés Két idős férfi az öregségről társalog: — Salamon királynak ki- lencszáz felesége volt. Csak azt szeretném tudni, miből táplálta őket? — Engem inkább az érdekel, ő mivel táplálkozott!... Biztos, ami biztos — ön úszómester? — Igen, az vagyok. Kíván uram, órákra járni? Egy óra ötven forint — előre fizetendő! — Miért előre? — Tudja, minden esetre. i 3 A víz itt elég mély ... Feleség — Az éjjel betörtek a lakásunkba. — Ne mondd. És hogy végződött az eset? — A pasast" még mindig ápolják a kórházban. Ugyanis a feleségem azt hitte, hogy én jövök haza. Ruha Kovács gondterhelt arccal lép be a barátjához: — öregem, fogadd őszinte részvétemet! — Jesszusom, mi történt? — hebegi az elfehéredve. — A feleségem új kosztümöt vett és bejelentette, hogy a te feleségednek is megmutatja... Titkárnő A főnök dicséri a titkárnőjét: — Kisasszony, maga olyan ügyes, hogy el sem tudom képzelni, mit kezdenék maga nélkül. — Ügy? — vág vissza a titkárnő. — Lassan már két éve vagyok magánál és még sohase jutott eszébe, hogy mi mindent kezdhetne velem? ... Apróságok Különbség Egy angol úr egy texasi kocsmában a családja történetét meséli a hallgatóságnak: •— Aztán tudják-e, hogy az én nagyapámat az angol királynő a kincstári karddal lorddá ütötte? — Az is valami? — mordul közbe az egyik farmer. — Az én nagyapámat a Fekete Sastoll a törzsfőnöki tomahawk jával úgy megütötte, hogy angyal lett belőle ... Figyelmeztetés — Fiatalember, légyért óvatos — szól az asszony beszállna a taxiba — hat gyermeknek vagyok az anyja. — Hat gyereknek? — mélázik el a sofőr. — Es még ön mondja nekem, hogy legyek óvatos... Nyelvtudás Társaságban a híres nyelvészprofesszor sikereit emlegetik, s megállapítják, hogy korlátlan lehetőségek állnak előtte. Egy közeli ismerős sajnálkozva legyint: — Ugyan! Neki is megvannak szegénynek, a maga korlátái. — Hogy mondhat ilyet? — szörnyülködnek a többiek — Ismerem a feleségét. Mit ér, ha az erpber tizennégy nyelven beszél, de soha egyiken se jut szóhoz?.., Lemondás — Ha összeházasodunk, ugy-e leszoksz a dohányzásról? — Természetesen. — Es nem iszol többet? — Természetesen. — Es többet nem mész a kávéházba? — Természetesen. — Es még miről tudsz lemondani? — Természetesen a házassági _ szándékomról! Anonim portré, sokunkról S zéles, nyájaskodó mosollyal közeledett az (kollégiumi? állami gazdasági? — vállalati?) igazgató az újságíróhoz. A könnyebbség kedvéért nevezzük az igazgatót X-nek. Tehát negédesen közeledett, szinte sasszézott X. — Trillárom, trillárom, üdvözöllek, üdvözöllek — fu- volázta. Az újságíró- — mi tagadás — feszengett, várt, agya járt: máskor alig köszön X; valamit akarhat ez fix! — Mi újság, mi újság? — mézeskedett X. — Éppen én tudjam? — mondta az újságíró, mint aki savanyú uborkába harapott. ' — Ingyom-bingyom hihihi — dobálta magát X kaca- rászva. — Akkor mondok egyet én — vette komolykodóra a fizimiskáját. Közelhajolt, bele a másik arcába, könyökét lágyan megfogva sutyorogni kezdett, mint aki valami fontosat, netán a titánok titkát, esetleg királyi pletykát közöl. — Tudod kérlek, hogy mostanában milyen rangos rendezvény volt nálunk ... Hogy csak néhányat említsek, eljött a minisztériumból ez, meg ez, meg ez ... — dobálta a neveket. — Ah! hüledezett áhitato- san az újságíró. — Bizony, bizony! Szétnéztek nálunk és mit gondolsz, mit mondtak? — titkolózott sokatmondóan X, s bökdöste a másik oldalát. — Mit? Talán azt, nálatok minden trilláram haj! — Pontosan, pontosan! — ujjongott X. — Kifejezték elragadtatásukat: „Halihó, halihó” — mondták a köny- nyekig meghatódva. — Ah! — olvadozott kissé hitetlenkedve az újságíró. — De, ezt mondták, hidd el! És még hozzátették, hogy mi túl szerények vagyunk, mert nem tárjuk a világ elé munkánk gyümölcseit — szavalta X. — Miért nem tárjátok? — Hogy vág az eszed, huhú! — verte hátba X cinkosan. — Szavadon foglak: tehát mikor jössz írni? — A szerénységetekről? — hümmögött az újságíró és fejében kergetőzni kezdtek az emlékképek. E mlékezett egy rendezvényre, ahol valaki nyilatkozott a rádiónak. Na, ki? Természetesen X, akinek az egészhez alig volt köze. Emlékezett X-re, amint a kis citerazenekar előtt hajlongott, fürdött a közönség tapsában, holott a zenekart egy idősebb bácsi készítette fel, tanította meg ilyen szépen játszani. Igen, X mindig tudta, hol Tényképeznek, s odaállt — emlékezett az újságíró. Mert X olyan szerény. Túl szerény. — No, no? — ütögette az újságíró hátát X. — Jó téma, igaz? — Az — ismerte el amaz és megígérte, hogy írni fog valamit, csakhogy szabaduljon. De a témától nem tudott szabadulni. Betartotta szavát: írt valamit X-ről. Ezt. Körmendi Lajos VASARELY SfiX let fi BL fi'JA
