Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
e SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 197S. június »; 'l A ringlispilfől a politikai kabaréig Beszélgetés Szilágyi Györggyel Igazi nyári attrakció Szilágyi György „Ringlispil” című dokumentumműsora, amit .június 19-én, csütörtökön sugárzott a Kossuth Rádió. A népszerű rádiószerkesztő és kabarészerző; a szórakoztatás sokműfajú mestere, ezt a műsorát is, mint az első világháború, a Tanács- köztársaság, a gazdasági válság és a Hortyh-korszak történetét, saját sajtógyűjteményéből állította össze. Maga válogatta a műsor zenéjét is, és sikerült elkerülnie a műfaj összes sablonját, még az „Ujjé, a Ligetben nagyszerű” c. dalt is kihagyta a produkcióból. — A műsornak — amelyet Bozó László rendezett — azért adtam a „Ringlispil” címet, mert a háború után csak a ringlisplil maradt meg épen a Ligetben. Annak a zenéje szólalt meg először a harcok utáni csöndben, a csonka fák alatt... A bódévárost, a mutatványos bódék falait — ifjúságunk illúzióival együtt — az ötvenes évek elején szétverte a csákány. Szilágyi Györgyhöz nemcsak azért áll közel a vursli, mert Zuglóban, a Liget szomszédságában nőtt fel, hanem mert 1949-ben, az államosítás után, igen fiatalon kezdett tevékenykedni a Fővárosi Népszórakoztató Intézményekben (Városi Színház, Royal Revu Varieté, Kamara Varieté. Fővárosi Nagycirkusz, Népvarieté, Liliputi Varieté). Itt tanulta és művelte évekig a szórakoztatás legkülönbözőbb műfajait: a cirkusztól a varietéig, s a revütől a kabaréig. Volt titkár és dramaturg, művészeti vezető és igazgató. — Nem zavarta soha az a szemlélet, amely lekezeli a népszórakoztató műfajokat? i i — Sosem zavart. Miért járjak én sértetten a világban, amikor milliók szeretik a könnyű műfajt? A revüt sajnálom; az ötvenes évek kultúrpolitikájának hibájául rovom fel a műfaj megszüntetését. Kevesebb szín maradt a palettán. Szerintem a világvárossá fejlődött Budapesten hiányzik egy revü- szinház, ami szinte a világ valamennyi nagyvárosában működik. — Milyen különbséget lát a felszabadulás utáni idők és a jelenkori szórakoztatás között? — Régebben nem volt eny- nyire elszigetelt a műfaj. Legrangosabb íróink is szívesen írtak a könnyű műfaj számára humoros műveket, jeleneteket, tréfákat. Dobozy Imre, Goda Gábor, Gyárfás Miklós, Heítai Jenő, Gellér Andor is írt például a Kamara Varietének, s egyik műsorunk zenéjét Weiner Leó szerezte. A műfaj rangját jelezte még, hogy Rózsahegyi Kálmán, a Nemzeti Színház örökös tagja, szívesen szerződött a varietébe, valamint Bilicsi Tivadar, Dajbukát Ilona, Mészáros Ági és Tolnay Klári is. — ön, aki művelte már a kesztőjeként mit ír legszí- egyikét; a bohóctréfától a humoreszkig, a Rádió szerkesztőjeként mirt ír legszívesebben? — A Rádió Kabarészínházába írok legtöbbször. Marton Frigyessel együtt nagyon jól tudjuk, hogy ennyi emberhez szólni; kivételes lehetőség, nagy felelősséget is ébreszt az emberben. Mondhatnám úgy is: a kabaré, a demokratizmus fokmérője. Ma már milliókat érintő problémákat tárgyalunk, régen túlléptünk a hagyományos kabaré szűk világán, társadalmi és publicisztikai műfajjá alakultunk. Nem lehet, és nem is akarunk semmit elhallgatni; az emberek a kabaréban talákozni akarnak minden jelenséggel, ami foglalkoztatja őket. — Hogyan fogalmazná meg tehát a Rádió Kabarészínházának feladatát és szerepét? — A Kabarészínház fennállása óta fő céljának tekinti, hogy társadalmi és politikai életünk aktuális kérdéseivel foglalkozzék. Ez azt jelenti, hogy színházunk műfaji lehetőségeivel, humorral, szatirikus éllel bíráljuk életünk visszásságait, az embereket bosszantó hibákat, a szocializmustól idegen életvitel jelenségeit. Önody Éva FAZEKAS MAGDOLNA RAJZA rf;; .. - . í ! ■——VÍ.C.J, y, j BÁRÁNY TAMAS Két monológ Egy asszony meséli H a valaki, te aztán tudod, szívem, hogyan éltünk mi az elmúlt két és fél évtizedben! Póli- ka néniéknek volt az a négyszobás. gyönyörű lakásuk a városligetnél, emlékezel, és amikor negyvenöt tavaszán Ferkóval összeházasodtunk, odamentünk hozzájuk lakni, s hidd el, még ők voltak boldogok, hogy legalább a családból valaki, nem vadidegenek, hiszen érted ... Kaptunk egy szobát, Pólika néniék kettőt jelentettek az elöljáróságon, és megvolt az öröm: nekünk, hogy van hol megölelnünk egymást, és Pólika néniéknek is, hogy ezzel az ügyes fogóssal mégiscsak átmentettek hármat a négy szobájukból, a gyönyörű lakásból, amely még csak egy puskalövést sem kapott , az ostromkor, s negyvenöt nyarán, a romváros kellős közepén, porcelánjaival, vitrinjeivel, nippjeivel és keleti falvédöivel a valószínűtlen béke idilli hangulatát lehelte. De ez a hangulat nem tartott sokáig. Mi májusban költöztünk be, júniusban megjelentek Vargáék, a szomszéd utcából, és egy írást lobogtattak, hogy az elöljáróság lakáshivatala hozzánk utalta be őket. Szegény Pólika néni sírt, átkozódott, rohant ügyvédhez, ismerőshöz, protekcióért a fellebbezéshez, de képzelheted az eredményt: tizenöt nap múlva Vargáék a két gyerekükkel úgy beköltöztek, mint a pinty! Szegény Pólika néni mindenesetre okult az ügyből, és amikor jól kisírta magát, ismét elment az ügyvédhez, aki felvilágosította: férjével ketten lévén, most már a megmaradt két szobájuk sincs biztosítva — ha nem akar újabb kényszer-társbérletet, vegyen oda valakit a másik szobába. Akkor költözött hozzánk Sanyi, Pólika néni sógorának egyetemista fia. No, őszre kialakult az életünk: a fürdőszoba ötkor Vargáéké, félhatkor Ferkémé, hatkor Ervin bácsié, aki akkor még dolgozott, valamelyik bankba járt be, fél hétkor az enyém, hétkor a Varga-gyerekeké, fél nyolckor Sanyié és nyolc után Pólika nénié ... Meséljem? Nem mesélem, fiam. Talán elég, ha annyit mondok: kilencen jártunk egy vécére . . . Kilencen? miket beszélek! Hiszen esztendőre Vargáéknak megjött a harmadik gyerek? két év múlva Sanyi is megnősült, három év múlva ott is a kicsi, és negyvenkilencben nekem is meghozta a gólya Mariannt. . . Szóval, ötven- ben már tizenhármán voltunk, — és képzeld el a szárítóinkat ! Három-négy éven át egyfolytában a pelenkák ... El tudod képzelni ? A, nem,, ne is fáradj — a képzelet ehhez szegény! Csodálod hát, hogy egyébre sem tudtunk gondolni az elszaladt két évtizedben, mint a lakásügyünkre? Esténként, ha fáradtan hazazuhantunk Ferkómmal, ösz- szedugtuk a fejünket, mit is lehetne csinálni .. . Te, nekünk mindig volt témánk; nuszonöt év alatt egyetlen percünk sem volt, hogy unatkoztunk volna! A Varga-gyerekek viselt dolgai! Pólika néni raplijai. .. Szegény Ervin bácsi' rossz bélműködése ... Sanyiék veszekedései a szomszéd szobában . .. Vagy amikor nem tudtunk aludni, mert Sanyi hajnalig járkált, a vizsgáira készült, és hangosan memorizált ... Jaj, hogy mit kellett nekünk ez alatt a huszonöt év alatt nyelni! De ez mind nem volt fontos, hidd el! Mint a bajtársak, olyanok voltunk Ferkómmal — ez volt a fontos! Hiszed, nem hiszed: huszonöt év alatt egyetlen rossz szó, egyetlen szűrős tekintet, de még egy türelmetlen pisszenés sem volt köztünk! Csak ültünk esténként az egyetlen szobánkban, Mariann ágya mellett, fogtuk egymás kezét, és halkan tanakodtunk ... És gyűjtöttünk, fiam, hogy egyszer szabaduljunk ebből a pokolból, amely körülöttünk bugyborékolt! Már-már együtt volt a pénz egy lakáscseréhez, amivel talán kitörhettünk volna onnét, amikor csoda történt: Vargáék lakást kaptak, tekintettel a három gyerekre és a tizennégy éve benyújtott lakáskérelemre. Pólika néni akkor szinte térdenáll- va könyörgött, hogy ne menjünk, mert megint csak betesznek valakit. . . Hiába magyaráztuk, hogy ilyesmi már nincs: csak zokogott, és istenkede.lt, hogy a Dunának megy, ha elköltözünk. No. maradtunk, az egyetlen szobánkban persze, mert Sa- nyiéknál közben megjött a második gyerek, s így jogot nyervén a második szobára, Vargáék üres helyét ők foglalták el. Sebaj, gondoltuk, s gyűjtöttünk tovább. Gyűlt is a pénz, bár nehezen, hisz Mariann is növekedett, iskola, ruhák, tánc, különórák — de ezt magad is ösmered. Csakhogy amit akartunk, ketten akartuk Ferkóval, s nagyon akartuk, hát csak kerekedett az a N em vagyok valami szentimentális ember, ismernek. Én világéletemben az eszemmel terveltem ki mindent, az érzelmeim csak aláfestésül szolgáltak. Pályát így választottam, a fejemre s nem a szívemre hallgatva, a munkaköröm kereseti lehetőségeit latolva legelőbb, s csak utána azt a szempontot, mennyire tud majd lekötni az a bizonyos, jobban fizetett munka. Az állásaimba így kerültem, a beosztásaimba: mindig a fej diktált, sosem a szív. Vasbetonból vagyok, öregem, hidd el vasbetonból. Egyedül a házasságomat nem így kötöttem. Ott nem volt terv, nem volt átgondolt stratégia, de még csak taktikai meggondolás sem: megláttam Étit, megszerettem, s bár minden ész-érv ellene szólt — mert se lakásunk, se megfelelő egzisztenciám akkor még, se kenyér Éti kezében, semmi — feleségül vittem. Szép volt ez a huszonkét év, hidd el. Gyönyörű volt. Rengeteget dolgoztunk. Először meglett az első gyerek, a fiam, aztán a lakás, aztán a második gyerek, a kislány,' aztán Éti diplomája . .. Így szépen, sorban, okosan, mert az esküvő után újra csak a fejemmel kezdtem kormányozni a dolgainkat. Amikor a kislányunk megszületett, _ Éti egy ideig amúgyis otthon maradt; s akkor rávettem, iratkozzék be az esti egyetemre. Ö tanárnő szeretett volna lenni, de itt megint csak az én logikám szólt közbe, amikor azt tanácsoltam: legyen inkább mérnök, hisz így majd tudok a tanulmányai során segíteni neki — a humán tárgyakhoz hatökör vagyok. No, így is történt: Éti tíz esztendeje lediplomált a Műegyetemen, a kislányunk is ötéves lett akkorra, s így a mama nyugodtan állást vállalhatott megint. Mára szép fizetése van. vezető beosztásban dolgozik egy nagy- vállalatnál. A következme- nyek tehát újra csak az én summa, és néhány év múlva talán már elzarándokolhattunk volna az OTÉPÉ- hez, egy kisebb öröklakás ügyében. De Sanyiék is ebben törték fejük, s mert volt némi összeköttetésük, hamarabb célhoz értek, és egyik este Sanvi átkopog: mennyit érne meg nekünk, ha kiköltöznének, és átadnák a maguk lakrészét? Neki van százhúszezre, kétszázhatvan egy öröklakás: ha száznegyvenet leteszünk, miénk a két szobájuk ... Te mit csináltál volna? Mariann akkor már jegyben járt Tiborral, velük is csak kellett törődnünk ... Százezer már együtt volt, szereztünk negyvenezret kölcsönbe, és odaadtuk Sanyi- éknak. Aztán meglett az esküvő, és Mariannák kaptak nálunk egy szobát, ugyanazt, ahol mi kezdtük húszegynéhány éve Ferkómmal . . . Középütt lakunk mi, egyik szélső szoba Marianné, a másik szélsőben Pólika néni, immár egyedül, mert el is feledtem mondani, hogy Ervin bácsit néhány éve elvitte a gyomra. És nyögtük tovább az adósságot... Tavaly aztán szegény Pólika néni is az ura után halt és most már egyedül a miénk lett a négy békebelien hatalmas szoba, porcelánjaival, vitrinjeivel, falvédőivel ... Csakhogy most már vasbeton-logikámat igazolták: ha tanárnőnek tanul, ma talán kétezer körül keresne — így meg majdnem annyi a jövedelme, mint nekem. Nem is volt nekünk pana-- szunk semmi, elhiheted: ha az ember a fejével él, ritkán megy a falnak. A gyerekek szépen cseperedtek, Józsi fiam jelesen érettségizett, s most harmadéves jogász, a kislány meg második gimnazista. És a világ legboldogabb életét élhetnénk, ha az én hajam nem kezdett volna oly vészesen deresedni, s nem érezném fejem felett egyre fenyegetőbben annak az iszonyú kerek számnak: az ötvennek Damoklész kardját... Megvesztem, öregem, meg én. Szabályosan. Ez most megint olyan volt, mint az első házasságom, mint Éti: itt nem a fejem dirigált. Megláttam Györgyit, megkívántam, aztán beléestem. A típusérzelmek, igen. Te ezt még nem ismerheted, de majd megismered! Hogy szalad az élet. .. Hogy egyetlen életed van, és az véges ... Az a szívszorító sajgás, amely otthon, munkahelyen, utcán meg-megállít: még tíz év, és vége... Még tíz éved van — és itt az öregség. Tíz év: istenem, mekkora idő, amikor az ember húszéves! És milyen kurtának érzed már ilyenkor! S egyre vadabbul dörömböl benned, hogy ezt az utolsó tízest használd ki okosan! No, nyilván tudod a végét: válunk. Most nem mesélem el, milyen kínlódással jár az ilyesmi, mennyi gyötrelemmel, pokollal; még azt hihetnéd, szánatni akarom magam, pedig istenemre, erről szó sincs! Mindenki olyan pokolban ég, amilyet befűt magának — nem illeti meg érte szánalom. Részvét csak annak jár, akinek a sors ásott vermet, ebben szentül hiszek. Aki a maga ásta verembe huppant, csak törje bokáját, s utána sántikáljon hosszan, megérdenilij egyetlen szöglete sem lehel-» te a béke idilli hangulatát. Fogóddz meg: esténként,' ha mind a négyen megjöttünk a munkából, veszekedés zaja verte fel a házat. Kié legyen Pólika néni megürült szobája? Mariannáknál előbb-utóbb jön a gyerek: nekik is két szoba kellene. De Ferkó megmakacsolta magát: ő most már ötvenéves, egy életen keresztül gürcölt, nyomorgott, szű- kösködött, kuporgatott — joga van egy kis kényelemre és nyugalomra, nem és nem adja oda a harmadik szobát! Mariannák hozzák ösz- sze maguknak, ami kell, akárcsak mi — ne akarjanak ingyen beülni a készbe .. . No, ehhez persze nekem is volt néhány anyai szavam, a többit elképzelheted r Mondd érted te ezt? Huszonöt évig nyomor, összeszorított fog, kínlódás: és mégis maga volt a boldogság! Most meg kényelem, tágasság, bőség, az utolsó adósságot is kinyögtük — és én az egyik szobában sírok, Ferkó a másikban csapkod, Mariannák a harmadikban veszekszenek... Ki érti ezt, szívem? Az élet iszonyúan felfoghatatlan. Jaj, te, add ide azt az újságot! Csak a végét, igen, az apróhirdetéseket. Ma még nem böngészgettem. Hogyan ? összeköltözőlcet keresek, igen, négy szobát adnánk egy kétszobásért és két egyszobásért. Természetesen ráfizetéssel. Látod, tehát igazán nem a részvét-zsarolás, csupán a pontos tudósítás kedvéért mondom: nehéz hónapok vannak mögöttem. Az első idők gyötrelmei: szóljak, ne szóljak? Mondjam, ne mondjam? Vállaljam-e a szenvedést — vagy kínlódjam csak én, helyette is, az új kapcsolat megoldatlanságából származó minden gyötrelmet magamba gyűrve? Nem cifrázom, a dolgok úgy zajlottak, ahogy az már ilyenkor szokásos: előbb a titkolódzás, bujkálás, aztán a kérdőrevonás. Akkor előbb a mosakodás, hazudozás, majd egy elszánt pillanatban a kegyetlenül nyílt szó= igen, van valakim. Engedj el! Éti imponálóan viselkedett, és mondhatom, nagyon megkönnyítette a dolgom: semmi hisztéria, semmi zokogás, semmi ablakhoz rohanás, hogy kivetem magam, ha elhagysz ... Végighallgatott, bólintott, s csupán egyetlen kérdést tett fel, az elkerülhetetlen gyakorlatit: mi lesz a lakással? S mert a jövendőbelim elvált asszony, berendezett lakással, ez a gond sem okozhatott gondot. Aztán nemsokára el is költöztem a családtól, és mond- hatatlan hálát éreztem Éti iránt,. hogy annyira a segítségemre volt, és ezt a szomorú ügyet az értelem kordájában tartotta, nem lökte sajkánkat a sértett érzelmek hínáros vizére. Megint az értelmemmel lettem úrrá életem egyik nehéz helyzetén, tán nem kell mondanom, hogy büszke voltam erre. Büszke, boldog és elégedett. így vártam a bontóper első tárgyalását. Hanem amikor azon a bizonyos első . tárgyaláson feleségem helyett a jogászfiam, Józsi jelent meg, az anyja képviseletében, s a hűtlen elhagyást a fejemre olvasta, olyan zokogás tört fel belőlem, hogy az ügyvédemnek kellett a folyosóra kitámogatnia. öregem, érted te ezt? Lehet, hogy mégsem vagyok yasbetonfoólZ^^ . ^ Egy férfi meséli
