Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-17 / 140. szám
1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. június 17. A tévé és a rádió mai műsorából ajánljak A KIKÖTÖ MÁRIÁJA. George Simenon regényéből Marcel Carné rendezte ezt a panda filmet, Kozma József zenéjével. A lírai történet hőse egy fiatal francia lány, Marie, aki apja halála után is kis kikötőben marad, bar családjának, minden tagja elmegy innen. A temetés napján ismerkedik meg nővérének Cherbourgban élő gazdag barátjával, élet~ társával. Az idős férfinak megtetszik a tizennyolc éves lány, még egy öreg halászhajót is vásárol, hogy — maga előtt is eltitkolva — alkalma legyen gyakran felkeresni a kikötőt, s a lányt. Marie, aki a kikötő kocsmájában dolgozik, ugyancsak. szívesen fogadja a férfi gyakori megjelenését. Miatta még fiatal udvarlójával is összevesz. A férfi időközben elhidegül Marie nővérétől, de a lányt mégsem meri maga mellé kötni, mert sokallja a köztük levő korkülönbséget, sőt, elhatározza, hogy többet nem megy a kikötőbe. Marie szomorúan várja. a férfit, majd nagy elhatározással Cherbourgba indul... Marie szerepében Blanchette Bunoy, a férfi: Jean Gabin. A filmet 20.05 órától láthatjuk a tévében. A FÖLD ŰJ FELFEDEZÉSE. A sorozat a Szojuz— Apolló űrrandevú előtt áttekinti — színié madártávlatból —: mennyire megváltozott képünk a világról, a környező kozmikus térről, a szputnyikokkal végzett kutatások kezdete óta. Bármily furcsán hangzik is, e vizsgálatok talán legfontosabb eredménye Földünk jobb 'megismerése, valóságos újrafelfedezése. Így sikerült pontosabban meghatároznunk Földünk alakjait, műholdakról kutatjuk a Főid ^természeti kincseit, hatalmas területeken tekintjük át a légköri folyamatokat, sőt újabban már arra is lehetőség nyílik, hogy megmérjük a kontinensek távolodását, felderítsük a Föld mélyének szerkezetét. Ezekről a kérdésekről beszél a műsorban a geológus, a geofizikus, a meteorológus és a csillagász. Ezt a műsort 21.06 órakor sugározza a Kossuth adó. 1975. JÚNIUS 17. KEDD ALIDA NAPJA A Nap kél 3.46, nyugszik 19.44 órakor. A Hold kél 12.54, nyugszik------órakor. V árható időjárás ma estig: időnként erősen felhős idő. Sok helyen záporeső, zivatar, néhány helyen jégesővel. Élénk, átmenetileg többfelé megerősödő délnyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden az északnyugati, nyugati országrészben 25, délkeleten még 30 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, záporok, zivatarok. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. Jelentős meny- nyiségű csapadék (legalább 5. mm) az ország területének 70 százalékán várható. Lékai János Nyolcvan évvel ezelőtt, 1895. június 17-én született — és 30 éves korában New Yorkban halt meg — Lékai János kommunista újságíró, író, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének titkára, a magyar és a nemzetközi ifjúmunkásmozgalom nagy alakja. A Galilei-körben, majd a forradalmi szocialisták között találta meg azokat a fiatalokat, akiket megismerni vágyott: Korvin Ottót, Krammer Sándort és másokat. Szívvel-lélekkel bekapcsolódott az antimilitarista mozgalomba, munkásotthonokat látogatott, ifjúmunkásokat oktatott. Részt vett a KMP lérehozásának előkészítésében és az Ifjúmunkások Országos Szövetsége 19,18. november 30-i alakuló gyűlésén titkárrá választotta. 1919 februárjában a kommunista párt vezetőivel együtt ő is börtönbe került, s innen március 20-án szabadult ki. A magyar kommunista ifjúsági mozgalom elismert vezetőjét a Tanácsköztársaság megdöntése Bécsben érte, ahová a Kommunista Ifjúsági lnternacionálé alapító kongresszusának előkészítésére utazott ki; ott volt a Berlinben megtartott I., majd a moszkvai II. kongresszuson. 1922-től három éven át — korai haláláig — a Kommunista Internacioná- lé megbízásából New Yorkban dolgozott. A felszabadulás után hamvait hazahozták és 1955-ben a budapesti Kerepesi temetőben díszsírhelyen helyezték el. Kedvezmény a sokgyermekes csaladoknak A tatabányai Generál Kereskedelmi Vállalat külön kedvezményt nyújt a sok- gyermekes családoknak. Kétezer forintos vásárlási utalványt bocsát az öt, vagy ennél több gyermekes családok rendelkezésére, akik a vásárolt áruk értékéből 30 százalékos visszatérítést kapnak. A kétezer forint értékű áruért tehát csak 1400 forintot fizetnek. A vásárlási utalvány a vállalat minden ruházati és vegyes iparcikk boltjában beváltható. . . Falremászék Óriási produkció készül! Valódi falramászók mutatják be majd műsorukat. Nem felidegesített akárkik, hanem alaposan „felkészült” szakemberek”. Az előkészületek bizonyítékait (a koszos cipőtalpak hagyta nyomokat) mindenki megnézheti a szolnoki vasútállomás aluljárójában. A mutatvány veszélyes, így érthető, hogy még csak vállmagasságban gyakorolnak. De ha így folytatják, egyszer elénk állhatnak majd a nagy attrakcióval — ha mernek. — haj — Tányér a Mlns-korszajdiél Arthur Povey, londoni nyugdíjas kertész minden nap használt edényei között egy szakértő Ming-korszak- ból való értékes kínai tányérra bukkant. A nyugdíjas öregúr a Christie s árverési csarnokban 26 és fél millió lírának megfelelő összegért adta el a tányért. A világűr követei A Tien-San hegységben létesített, és a kozmikus sugárzást kutató állomáson megkezdődött az órilási — több mint 1000 milliárd elektronvolt — energiájú elemi részecskék kölcsönhatásainak vizsgálata. Ilyen energiát eddig még a legkorszerűbb gyorsítóbenendezé- sekben sem sikerült előállítani. A kutatásokat a szovjet tudósok más KGST-országok fizikusaival közösen végzik a kazahsztáni magashegységben. A világűr távolából érkező sugarak titkainak megfejtésén bolgár, lengyel, magyar és szovjet fizikusok, dolgoznak. — MEZŐTÚRON a városi tanács és a KPM mintegy 2,5 millió forintos beruházásában elkészült a Petőfi út burkolata. Az út műszaki átadása tegnap megkezdődött. — A SZOLNOKI MEZŐGÉP Vállalat könnyűszerkezeti üzemében dolgozó két szocialista brigád „Létesítsünk brigádkönyvtárat” akciójához a Hűtőgépgyár öt szocialista brigádja csatlakozott. — ELKÉSZÜLT Szolnokon a 340 személyes Tallinn filmszínház. Az ünnepélyes megnyitó június 23-án, hétfőn lesz. Pofonok ca buszon r --K unszentmártonban, a Köztársaság téri megállóban állt az autóbusz. A vezető reggelizett, a kalauznő a pénzt számolta, amikor erősen ittas fiatalember szállt fel a buszra. — Vigyenek el Cserkeszöllőre, követelte nagy hangon, és egy marék aprópénzt nyújtott a kalauznőnek, aki udvariasan közölte vele, hogy a busz csak a BVM-ig közlekedik. A részeg nem tágított, tovább követelőzött. A kalauznő megpróbálta letessékelni, de, ez csupán kísérlet maradt. A busz vezetője a segítségére sietett. Szó szót követett, aztán előrelendült a részeg ökle ... Szerencsére nem érte el a vezetőt. Dulakodni kezdtek, kiestek a kocsiból. A két embert a rendőr választotta szét, akit a kalauznő hívott segítségül. Többen látták, s közönyösen figyelték az esetet. Köztük erős férfiak is. A vezetőn kívül senkinek sem jutott eszébe, hogy megfékezze a garázda részeget. Braksza József tiszakürti lakos ellen — aki tizenöt hónapos börtönbüntetését letöltve csak nemrég szabadult — hivatalos személy elleni erőszak miátt ismét eljárást indított a kunszentmártoni rendőrkapitányság. Jubileumi esemény A XIV. közgazdász vándorgyűlés első napja a Szigligeti Színházban. A megnyitó délelőtt 10 órakor. Toté-tájékozlatá A 24. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos 11 darab, a nyeremény egyenként 108 928 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos 4 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 557 416 forint. 12-es 280 darab, nyereményük egyenként 2853 forint. 11 találatos 3233 darab, nyereményük egyenként 247 forint. Tíztalálatos 23 742 darab, nyereményük egyenként 50 forint. Hétvégi balesetek Szombaton délelőtt Tisza- földvár belterületén a Kossuth utca és a Mártírok útja kereszteződésében Gulyás Kálmán (Mesterszállás, Mező I. út 4.) az IF 22—74 forgalmi rendszámú személy- gépkocsival balra kanyarodott. Nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő Bodó Imre (Hódmezővásárhely, Vörös Lobogó u. 46.) motor- kerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében Bodó Imre nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A gépjárművekben keletkezett anyagi kár 4 ezer forint. Ugyancsak szombaton, este nyolc óra előtt, Szolnok és Szajol között a 4-es főútvonalon Esztári Sándor (Tö- rökszentmiklós, Petőfi út 29/b.) tehergépkocsival bállá elébe kanyarodott a már előzésben levő Koródi Sándor (Törökszentmiklós, Batthyány u. 45.) személygépkocsijának és összeütköztek. A balesetnél a személygépkocsi utaáai közül Dudics Erzsébet (Törökszentmiklós, Karancs út 10.) nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, Óros István (Törökszentmiklós, Barta), Deák Katalin (Törökszentmiklós, Lenin u. 78.) és a személygépkocsi vezetője könnyebb sérülést szenvedett. A személygépkocsiban mintegy 40 ezer, a tehergépkocsiban pedig 2 ezer forint anyagi kár keletkezett. A rendőrség a baleset ügyében folytatja a vizsgálatot. — PAPI LAJOS kisújszállási szobrászművész alkotásaiból kiállítás nyílt Derecskén, a művelődési otthonban. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Vérdíj Kovpak fejére, Tisza: Fél évszázad korkülönbség, Kent: Aranyláz — Kutyaélet I., Szandaszöllős Terv: Hószakadás, Jászberény Lehel: Sötét Torinó (14), Kert: Hárommilliárd lift nélkül, Mo- presszó: Szünnap, Karcag Déryné: A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni (14)', Kisújszállás: Ady: Vanyusin gj^ermekei, Kunhegyes Szabadság: Két amerikai (16), Kunszentmárton Körös: Az lesz majd a nap (14), Mezőtúr Dózsa: Állami Áruház, Szabadság: A bostoni fojtogató (18, felemelt helyáron!), Béke: Elza kölykei, Tiszafüred Tisza: Két bors ökröcske (külön ifjúsági műsor!), Napsugaras szemek, Törökszentmiklós Dózsa: Tűzgömbök, Hunyadi: Napszúrás, Túrkeve Vörös Csillag: Egy kis előkelőség (14). Rádió w » ..... ■■ ■■—1 S ZOLNOKI RÁDIÓ: 18.00—19.00: Alföldi krónika. — Yves Montand énekel. — Ri- portmüsor a jogsegélyszolgálatról. — A Verseghy gimnázium kórusa énekel. — Aktuális jegyzet. — Szerkesztik a hallgatók. KOSSUTH RÁDIÓS 8.20: Lendvay Kamilló: Kis szvit. — 8.30: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. — 9.05: Farkas Ferenc: A bűvös szekrény. Kétfelvonásos vígopera. — 10.05: Iskolarádió. — 10.25: Rikiki V. Gyurkovics Tibor elbeszélése. — 10.31: Az operaközvetítés folytatása. — 11.11: Szabad emberek fiai. Izlandi irodalmi műsor. — 11.31: Bizet: Szimfónia. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.48: Törvénykönyv. Mire . vigyázzunk nyáron? — 14.03: Maja, a méhecske. Mesejáték. Waldemar Bonsels regénye rádióra alkalmazva. (ism.). — 14.48: Éneklő Ifjúság. — 15.10: Világhírű szólisták felvételeiből. — 15.48: Paul Robeson énekel. — 16.05: Az élő népdal. — 16.15: Gounod: Faust — Valpurgis éji jelenet. —16.39: Vas István költészete III. rész. — 17.05: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Kárpáti István nótákat énekel. — 17.30: Munkásklub. Megálmodni a gyárat. — 18.00: Nyolc Rádió, nyolc dala. A Bolgár, a Román, a Csehszlovák, a Lengyel, a Finn, az NDK, a Szovjet és a Magyar Rádió közös tánczenei műsora. — 18.30: A Szabó-család. —19.25: Jelentés az országos öttusabaj- noksagról. — 19.30: Szvjatoszlav Richter Beethoven-zongoraestje a győri Kisfaludy Színházban. — 21.06: Égre néző ablakok. A Föld új felfedezése. — 21.31: Dévai Nagy Kamilla és az MRT énekkara népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Félóra sanzon. — 23.00: A zöld hegyek szülötte. Erskine Coldwell elbeszélése. — 23.15: Macvar előadó- művészek felvételeiből. — 0.10: Az operabál. Részletek Heuberger operettjéből. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Két versenymű. — 9.03: Népdalok, néptáncok. — 9.50: Kritikusok fóruma. Kenyeres Zoltán: Gondolkodó irodalom (ism.). — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Mozart kamarazenéjéből. — 12.50: József Attila két verse. — 13.03: Erika Köth és Alfredo Kraus énekel. — 13.35: Az európai széppróza klasszikusai. XI. rész. — 14.00: Kettőtől — hatig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. — 14.00: Tánczenei koktél. — 14.45: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.50: Találkozás a stúdióban. — Közben: 15.30—15.33: Hírek. — 16.00: Könnyűzenéi Híradó. — 16.30: Hírek. — 16.33: Műsorismertetés. — 16.36: Csúcsforgalom. Találkozóhely: Siófok, a Sió-bid melletti parkolónál. A műsor telefonszáma: 343—732. — Közben: 17.30—17.33: Hírek. — 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 18.10: A színháztörténész mondja. A néző a színpadon. — 18.25: Balladáink világa VI. (ism.). — 18.42: Ravel-művek. —. 19.25 í Hosszú gyeplő, rövid gyeplő I. rész. — 19.40: Hilde Güden opereiídalokat énekel. — 19.54: Jóestét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek (ism.). — 20.28: A világ legkisebb szerelme. Hangjáték (ism.). — 21.16: Martha Angelici és Rafael Arie énekel. — 21.55: Könnyűzene Deák Tamás szerzeményeiből. — 22.23: Szabó Ferenc műveiből. — 23.15: Nóták. Televízió BUDAPEST: 17.33: Hírek. — 17.45: Papírsárkány. — 18.20: Szomszédolás. Kassa — Dunaújváros. — 19.00: A pénztárosnő. Dokumentumfilm (isrn.). — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: A kikötő Máriája. Magyarul beszélő francia film. — 2Í.40: Az idős Verdi. A hallgatás ével. Requiem. — 22.33: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: i 20.00: Cigányiskola. Dokumen- tumfilm. III. rész. — 20.50: Tv- híradó 2. — 21.10: Japán hard játékok (színes!). Francia dokumentumfilm. POZSONY: 15.50: A labdarúgás hírei. — 16.55: Rossiskye-emlékverseny. — 10.40: Esti mese. — 18.50: A Szövetségi Bűnügyi Központ nyomoz. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Fesztiváli krónika. —19.45: A parancsnok. — 20.15: Az Andok titka. — 21.40: Tv-híradó. — 22.05: Találkozás az orvossal. — 22.20: Kamarazene. BUKAREST: 15.00: Orosz nyelvoktatás. — 16.15: Zenés újdonságok. — 18.35: Ismeretterjesztő műsor. — 17.35: Szórakoztató zene. — 17.50: Dokumentumfilm Izlandról. — 18.25: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Gazdasági tv-újság. — 19.25: Román színházi est. SSsBfagg, A*» A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága é9 a Szolnok megyei Tanács lapja. . Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. PL 103 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető: minden oostahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a mezőtúri Vörös Október tsz, a Petőfi tsz, a KAEV vezetőségének, dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek akik Id. FARKAS GÁBOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s együttérzésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Mezőtúr, Zenész u. 4. Tűz a Kessuth-ntcábaa Vasárnap, a déli órákban tűz ütött ki Jászberényben a Kossuth úton. Az eddig ismeretlen okból keletkezett tűz egy régi nádfedeles ház tetőszerkezetét pusztította el. A tűz okának kiderítésére vizsgálatot indítottak.