Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-15 / 139. szám

fSizakodcasssal V égéhez ért a választásokat előkészítő politikai kampány, amely ha kitűnt valamivel, akkor azzal, hogy csendben végzett, a munkás hét­köznapok komolyságához illő tevékenység volt. Né­hány plakát, a jelöltek bemutatása a helyi és a köz­ponti sajtóban, beszélgetések és interjúk a tv-ben és a rádióban, rövid gyűlések és gyakorlatias program- beszédek. Nem volt minden mást háttérbe szorító hírverés, nem voltak demonstratív felvonulások, pénzeket felemésztő ünnepi vacsorák, s általában hiányoztak azok a kellékek és külsőségek, amelyek az idősebbek tudatában a „választás” szóval kapcso­lódnak össze. Politikai csaták tehát nem voltak, harc közben fel­korbácsolt szenvedélyek és viharok sem. A válasz­tás fogalma abban az értelemben mindenesetre át­alakul, hogy egyre inkább a munkával, az alkotó tevékenységre összpontosuló figyelemmel kapcsoló­dik össze. És nemcsak formai értelemben. Hiszen mindenki tudja, hogy az elmúlt esztendőben és az év elején, az MSZMP kongresszusára készülődve, nagy­szabású politikai helyzetelemzést végzett a párt, az ország. Megértek és kialakultak a gazdasági terved­hez szükséges döntések előfeltételei, áttekinthettük társadalmunk fejlődésének menetét és a belőle adó­dó új problémák természetét, megerősítést nyert a szocializmus építésének fő politikai irányvonala. Ezért a jelöltek is „programmal a kézben” léphettek a szónoki emelvényre, azzal az egységes szocialista platformmal, amelyet a Hazafias Népfront és a ben­ne helyet foglaló valamennyi társadalmi réteg ma­gáénak tud vallani. A program, amellyel a párt, a Népfront a vá­lasztók elé lépett, megígéri, hogy mint eddig, ezután is biztos úton halad a magyar társadalom gyarapo­dásban, kultúrában, s nemcsak megőrzi, hanem ha­tározottan tovább fejleszti és kibontakoztatja a de­mokratikus légkört. De a választási előkészületek során elhangzott politikai megnyilvánulások azt sem titkolják el, hogy a feltételek csak akkor biztosítot­tak megnyugtató módon, há az eddiginél lényegesen jobban kihasználjuk, pontosabban szólva: okosabban és körültekintőbben használjuk fel gazdasági és tár­sadalmi erőforrásainkat. Időközben ugyanis két nagyon fontos körülmény nyilvánvalóvá vált. Az egyik, hogy a világgazdasági feltételek lényegesen megváltoztak. Miközben moz­gásterünk, kapcsolatrendszerünk hatalmas mérték­ben kibővült, miközben a szocialista országok gaz­dasági integrációja új. magasabb szinthez ért el, és külgazdasági kapcsolataink minden irányban bővül­tek — és ezek nagy előnyökkel járnak —, új módon kell számbávenni iparunk életműködéséhez szüksé­ges nyersanyagok és energiahordozpk, gépek és kész­termékek csereérték-arányait. A tőkés világgazdaság válságának mindazon hatása ellen védekeznünk kell, amelyet a kereskedelem közvetít hozzánk. Ez önma­gában sem csekély feladat, hiszen a legszilárdabb és nagyképességű gazdaságokat is próbára teszi. A má­sik — amelyről ma még a szükségesnél kevesebb szó esik —, hogy új módon, az eddiginél talán szigorúbb mércéket állítva magunk elé, kell terveznünk, szer­veznünk és produkálnunk. A beruházásoktól, a gyár­tásig és felhasználásig, a fogyasztás mértékének és ütemének megszabásáig, úgy kell gazdálkodnunk, ahogyan realitásaink engedik és követelik. Ha nem is új kérdések ezek, mert különféle formában fejlődésünk különböző időszakaiban már felvetődtek, talán nem voltak oly létfontosságúak a további zavartalan előrehaladás szempontjából, mint éppen a mai összefüggések kereteiben. Az a becsü­letes dolog, ha ezekről mi nemcsak a választások után, hanem a választások előtt is egyformán beszé­lünk. Nem nehéz következtetni, hogy e feladatok gya­korlati átültetése, a legjobb megoldások felkutatása, a termelő kollektívák figyelmének felkeltése, a poli­tikai és társadalmi ellenőrzés hatékonyabbá tétele a végrehajtásban, a képzelőerő és dinamizmus ösztön­zése minden síkon — az új parlament képviselőinek is nagy feladatokat ad s növeli felelősségüket. A képviselőnek híven kell szolgálnia választókerületé­nek érdekeit, mert különben adós marad azoknak, akik megbízták őt. Egyszersmind — ma sokkal in­kább mint valaha — elengedhetetlen a „honatyai” látókör, állambölcsesség, szocialista társadalmunk fő érdekeinek felismerése és rendíthetetlen képviselete. A képviselő akkor látja el tisztét jól, ha ő maga köz­vetíti a választói kívánságokat, mindent elkövet kör­zetének fejlesztése érdekében, harcol a fejlesztéshez szükséges eszközök biztosításáért — ez másként nem is lehetséges. De a felelőssége mégse korlátozódik a saját választókerületére. . Ha ebben az országban mindenki csak saját megyéjét, körzetét, minisztériu­mát, vállalatát, szövetkezetét látná, az nagy bajok­hoz vezetne. Szocialista módon gondolkozni egy ki­csit azt is jelenti, hogy — Veres Péter szavait idéz­zük — „országban-népben gondolkodni”. A számvetés, amit a jövőről elvégeztünk, kö­vetkeztetéseiben világos: további felemel­kedésünk programja reális és megalapo­zott, a bizakodásra megvan minden okunk. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a számvetésben benne van a kemény munka, akarat, amely a tervek tartó­pillérét képezi. A képviselők munkája, akiket az új [ parlamentbe választunk, s a választóké, akik tőlünk s maguktól is ezt követelik. Ái ÁFOR terveiből Háromszáz millió óriás tartályokra Fejlesztés Szájéiban, Mezőtúron, Kisújszálláson MA: Idejében jött a figyelmeztető szó Verseny »agy fesztivál Egy doktori cím története Hódolat Vakáció Királynak A közgazdaságtudomány harminc éve Otthon, magunk között, az erőről Heti jegyzetünk Külpolitikai magazin Szombati sporteredmények Hálózatfejlesztési terveik szerint a fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetek az idén mintegy 700 kiskeres­kedelmi egységet helyeznek üzembe; köztük 4 nagy — és körülbelül 100 ABC — valamint kis áruházat. Töb­bet már át is adtak rendel­tetésének például nem ré­gen Tószegen, Mezőkovács- házán és Móron is. Ezeket követi majd a balmazújvá­rosi 1700, és a balatonfüredi 2300 négyzetméteres áruház átadása. Pécsett 26 általános fogyasztási és értékesítő szö­vetkezet összefogásával, a SZÖVOSZ és a belkereske­delmi minisztérium anyagi támogatásával 9000 négyzet- méteren épül fel az ország egyik legnagyobb általános áruháza. Szabályozzák az üzemi, vállalati gépkocsik benzin- fogyasztását, átszervezik a szállításokat, leállítják a fö­lösleges olajtüzelésű kazáno­kat — egyszóval mindenhol az országban takarékoskod­nak az ásványolaj termékek­kel. Ez nyilvánvalóan haszon a fogyasztónak, a felhaszná­lónak, de hogyan érinti az eladót? Az ÁFOR szolnoki tájegy­ségének vezetői elmondták, hogy a tájegységhez Bács-, Békés-, Csongrád- és Szol­nok megye tartozik. A me­gyében nyolc kirendeltsé­gük van, ezekhez tartozik egy bázistelep, huszonhét töltőállomás és tizenkét el­adóhely. Az eladóhelyek szá­ma tavaly nőtt ennyire, ugyanis ............................... i » A belföldi és a külföldi idegenforgalom szállásgond­jain enyhít majd az épülő új mátrafüredi szálloda. A COOPTOURIST, a szövetke­zetek utazási irodája és a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ 86,6 millió forintos beruházással hozza létre a 250 vendéget befogadó szállodát, fejlesz­tési költségeihez az állam és a megyei tanács is nagy­mértékben hozzájárul. A szállodához kapcsolódó 600 adagos konyha, étterem, bisztró, eszpesszó általános ellátási kérdéseket is meg­old. A szálloda uszodája a Mátravidék eddig jogosan hiányolt fürdési lehetőségét biztosítja. Az „Avar” néven megnyíló szálloda ez év szilveszterétől fogadja ven­dégeit. Mezőtúron és Jászfény- szarun is felépítettek egy-egy mozgó árusítóte­lepet. A bővítésnek ezzel még nincs vége, mert Mezőtúron az idén léte­sítenek egy teleppótló állomást, Kisújszálláson pedig év végén adják át az új kocsimosó üze­met. Az ötödik ötéves tervben szeretnének megvalósítani Szolnok belterületén — va­lahol a Rékasi úton az új lakótelep északi szélén — egy közúti töltőállomást is. A kirendeltségek tavaly több mint 190 ezer tonna ásvány­olaj-terméket értékesítet­tek, ebből több mint 11 ezer tonna a benzin, 81 ezer tonna a gázolaj, és 73 ezer tonna a tüzelőolaj. Az elmúlt esztendőben már érződött az energiatakaré­kosság hatása, amit az idén figyelembe is vettek. így az 1975-ös terveik szerint az eladott temékmennyiség megegyezik a tavalyival, csupán a háztartási olaj­fogyasztás növekedésével számolnak. S, hogy a tervü­ket ne teljesítsék túl, az a takarékoskodókon, illetve a fogyasztókon múlik. A 4-es műúton közleke­dőknek valószínűleg feltűnt, hogy Szajol határában egyre másra óriási tartályok „nőttek ki a földből”. Ez a tartálypark össze­sen 120 ezer köbméter ásványolaj-termék befo­gadására alkalmas. Az értéke mintegy 300 mil­lió .forint, s az idei eszten­dő ' végére egy része már üzemel. Elsődleges feladata, hogy biztosítsa a Tiszamenti Vegyiművek óla jellátását. Ha teljes mértékben felépül, akkor az ÁFOR-nak lesz egy olyan fogadó állomása, amely kapcsolatot tart az ország összes finomítójává! és nagyobb elosztótelepével. Ez azt jelenti, hogy csőveze­tékekben bármilyen ásvány­olaj terméket bárhova, rövid idő alatt átirányíthatnak. Ugyanakkor ez a tartály- park csökkenti majd a va­gonellátási gondjaikat is. A jelenlegi tárolókapacitásuk mellett ugyanis gyakran elő­fordul, hogy a vasúti kocsik­ban áll az olaj — egyszerű­en azért, mert nem tudják hova „lefejteni". Nos, ha kis mértékben is, de ezek a gon­dok majd csökkennek. Ennél az ÁFOR tájegy­ségnél huszonkét szocialista brigád dolgozik, ezek közül egy kivételével mind elért valamilyen címet. Az Április 4. brigád pél­dául a vállalat kiváló 1 brigádja, a tiszántúli ' karbantartó műhely pe- 1 dig kiváló üzem lett. Ezekre a kis közösségekre különösen az őszi csúcsfo­gyasztási időben van nagy szükség. Általában ilyenkor vásárolják meg a téli fűtés­hez a tüzelőolajat, aztán kell a benzin az őszi betakarítási munkálatokhoz, és mindezt tetézi az átlagos fogyasztás. Ebben az időszakban nem egyszer előfordul a műszak utáni munka — de vállal­ják és teljesítik is. Az ÁFOR-nál ásványolaj ter­mékeket x szállítanak, elad­nak, de ez nem jelenti azt, hogy ezekkel ők nem taka­rékoskodnak. A kirendeltsé­gek minden reggel megad­ják az adatokat — hol, mi­ből mi hiányzik. Ezek alap­ján a központban — Szol­nokon — a szállításokat úgy csoportosítják, hogy minél kevesebb legyen a felesleges fuvarok száma. Hálózatbővítés Mruház épül Pécsen, szálloda Mátrafüreden Hazaérkezett az egészségügyi küldöttség Tegnap hazaérkezett az NDK-ból a dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter vezette küldöttség, amely részt vett a szocialista orszá­gok egészségügyi miniszterei­nek 16-ik, berlini konferen­ciáján. Az ötnapos tanácsko­záson tizenegy szocialista or­szág, Bulgária, Csehszlovákia, a KNDK, Kuba, Lengyelor­szág, Magyarország, Mongó­lia, az NDK, Románia, a Szovjetunió és a VDK képvi­seltette magát. . „Hazánkról szóljatok szép szavak”! Tegnap megkezdődött Za­laegerszegen a hazánkról szóljatok szép szavak színját­szó rendezvénysorozat 3 na­pos országos döntője. Az ed­dig lezajlott 6 területi döntő 200 csoportja közül 7 jutott el Zalaegerszegre: a Faktor színpad Budapestről, a sze­gedi Tömörkény István Gim­názium és Szakközépiskola irodalmi színpada, a kiskő­rösi Periszkóp színpad, a ka­posvári Fonó-munkás kis­színpad, a budapesti Pince- színház, a nagykanizsai dr. Mező Ferenc Gimnázium iro­dalmi színpada és a zalaeger­szegi Reflex színpad. A rák megelőzéséért Siófokon tegnap befejező­dött a magyar belgyógyász társaság dunántúli szekciójá­nak 12. vándorgyűlése. A dunántúli gyógyintézmé- nyek mintegy 200 képviselője cserélte ki gondolatait a gyo­morrák korai felismerésének vizsgálati tapasztalatairól, s több szekcióban foglalkoztak a szívbántalmak, a netgoló- gia és az anyagcsere gyógyá­szati kutatásainak eredmé­nyeivel. A tudományos ülé­sen hangoztatták: országos viszonylatban fejlesztem kell a rákbetegségek megelőzésé­ben, a korai gyógyításában rendkívül fontos szűrő háló­zatot. Doktoravatás Debrecenben Ünnepélyes doktor avató tanácsülést tartottak tegnap a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A ter­mészettudományi és bölcsé­szettudományi karon összesen harmincnégy doktort avattak. Nyári egyetem Baján Bács-Kiskun megye „vízi” városában, Baján másodszor rendez vízgazdálkodási nyá­ri egyetemet a TIT megyei szervezete, a bajai vízgaz­dálkodási főiskolai kar, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság és a Magyar Hidroló­giai Társaság bajai szerveze­te. Tavaly a vízkészletek me­zőgazdasági hasznosítását vi­tatták meg, az idén július 2—8. között a települések víz­gazdálkodását tűzik napi­rendre. Tízmillió gépekre A szegedi nyomdában ké­szülnek az iparág legmunka­igényesebb termékei: a ma­gyar- és idegennyelvű mű­szaki-matematikai könyvek. A növekvő feladatok meg­oldására a meglevő berende­zés kevésnek bizonyult, ezért a.nyomda több mint 10 millió forint exportfejlesztési hitelt kapott külföldi gépek beszer­zésére. A legtöbb és legkor­szerűbb nyomdai berendezést az NDK szállítja. Mér meg is érkeztek a különféle, úgyne­vezett táblakészítő, aranyozó és egyéb berendezések. Lezárult a kedvezményes tüzelőakció A lakosság részére 1975. április 1-től meghirdetett ár- engedményes hazai szén- és hazai brikett-akció június 14- én üzletzáráskor befejeződött. Előzetes adatok szerint az akció .során két és fél hónap alatt a lakosság körülbelül 1 millió tonna szenet és bri­kettet vásárolt, s így mint­egy 118 millió forintot taka­rító meg. Egy mondatban — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bí­zott ága táviratban üdvözöl­te az Ausztráliai Szocialista Párt II. kongresszusát. — Nagykanizsa északi vá­rosrészében hatalmas, több mint 20 000 négyzetméter alapterületű bútorraktár épül. — Nagy teljesítményű üzem­anyagtöltő állomást létesít az idén az ÁFOR Salgótarján határában, a 21. számú fő- közlekedési út mentén. — Befejeződött a próba­üzem hazánk legkorszerűbb új kőbányájában, Vindornya- szőlősön, a sikeres indítás után már teljes kapacitással működnek a zúzi-törő beren­dezések.

Next

/
Thumbnails
Contents