Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-14 / 138. szám

1075. június 14.

V

\ V

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

Vallomások a szakmáról

Szolnok — Tolna — Vas.

Egymástól távoleső megyékről van szó; mégis mennyire „összetalálkozott” ez a három megye azon a tavaszi estén. Egy szerény tény kapcsolta össze őket: akik akkor este a hallgatók vendégei voltak, a gödöllői Agrártudományi Egyetemnek a küszöbéről léptek az, életbe, az itt szerzett diplomával kezdték a szakmát 1956-, 1965-, 1967-, 1970-,

197.1-, 1972-, 1973-, Í974ben.

A meghívók érdeklődésre, megértésre találtak: akik kézhez kapták, az első szóra eljöttek vallani a szakmáról.

Pillanatképen

a találkozóról

\

Kikerülés titán mikortól mondhatja e! saját vélemé- az ifjú szakember — tette fel a kérdést egy ötödéves hallgató.

— Ez beosztástól függ. Talán 2—3 évnek el kell telnie. Az új szakember legalább egy évig „mazsola”. Állami gazdaságban például lehetséges, hogy a kezdő szakember brigádvezetői szintű munkát kap. Miért? Talán, mert az állami gazdaságokban ma már jobb a szakemberellátottság. Előfordul, hogy épp emiatt a fizetése is jóidéig alacsony marad. Ezért fontos, hogy kezdés előtt mindent pontosan fektessenek le „papíron” és tüntessék fel „ki”, mit, hogyan, mennyiért, mennyi ideig vállal munkáért felelősséget” — így egy Szolnok megyei.

— Akik 20 éve „csinálják” a tsz-mozgalmat, a tsz-t biztos, hogy a fiatal titánok nélkül elboldogulnak továbbra is. Mikor lehet mégis megmondani, hogy az új, a kezdő Amikor a kérdéses ügy „olyan” stádiumban van. Milyen ez az „olyan stádium”? Ennek eldöntése bizony művészet. Viszont ez adja a szakma egyik szépségét! — toldotta meg egy Tolna megyei.

— Két véglet van;

Vagy nagyon számítanak az új szakemberre, vagy közömbösen kezelik: hadd fusson egy kicsit, majd belejön. Különben nem

is olyan rossz az, ha az új

ember „lenn” kezdi... —

fűzte hozzá egy. másik Szolnok megyek

— Mindenképpen el kell mondani, hogy az új, a kezdő szakember új véleményt alkotott a látottakról, s azokon változtatni szeretne. Persze, előbb kérdezni, tájékozódni kell: miért úgy van, ahogyan van? Miért nem lehet másként? Már csak azért is merni,, vállalni kell az újat, mert a régebben végzettek kicsit elfásulnak, hajlamosak a nyugalmasabb, biztosabb régit tartani... — vélekedett a harmadik Szolnok megyei.

— Az új szakember lehetőséget talál „kinn”, s ezt meg kell ragadni. Ha valóban hibás, helytelen dolgot tapasztal, azt helyesebb apránként helyre tenni. Ténylegesen sok brigádvezetői feladat adódik. Ezeket is m^g kell oldani, de nem brigádvezetői szinten! A szintet sohasem szabad lejjebb engedni!’ — így a negyedik Szolnok megyei.

Közbevetés

Mintha ünnepre érkeztek volna; friss ing, nyakkendő, zakó. És, valóban ünnep volt. A szakmáról, az általuk eddig megtett út szépségeiről és buktatóiról nem szabad hétköznapi, módon beszélni!

És sokat dohányoztak. És sokuk új bőrzakót viselt. Emlékszem, egy évfolyam- társam kijelentésére: „az első komoly dolog, amit a keresetemből veszek, egy frankó bőrzakó lesz. Otthon, a tsz-ben, minden vezető ilyet visel.” Általános ez? Nem! De érthető!

Folytatódik a kérdezz-felelek

Előny-e a társadalmi szerződéskötés?

— Nem .érdemes, legalábbis, túl korán nem szabad! El kell menni több helyre gyakorlatra, hogy többet lásson az ember, legyen értékítélete, s végül egy helyre letenni

a voksot! —1• tanácsolta egy Szolnok megyei.

— Érdemes! Csak a helyet, ahová leszerződik valaki, azt úgy válassza meg, olyan alaposan, hogy később, kikerüléskor ne csalódjon,' s pályakezdéskor ne az foglalkoztassa, vajon, ha elmennék, hogyan fizethetném vissza a pénzt? —hangzott a Tolna megyei ellenvélemény.

— Érdemes. De csak harmadéves kortól, amikor már jobb az ítélőképesség — ajánlotta egy másik Szolnok megyei; 1

Milyenek ma a lehetőségek az ifjú' szakemberek előtt a termelőüzemekben ?

— Előfordul, hogy ellenállásba ütközik a fiatal. De ez korántsem akkora, mint például 20 évvel ezelőtt. Ma három generáció dolgozik együtt a termelő üzemekben. A tudásért nap mint nap „.kapaszkodni” kell! De nem megy minden egyszerre. Az egyetemen szerzett ismereten alapuló terveit is fokozatosan valósítsa meg mindenki, hogy oda is tudjon rá figyelni! Különben sem szabad az első 2 évben „kimerülni”, kimeríteni minden új lehetőséget — így egy másik Tolna megyei.

— Fontos, sőt, döntő, hogy az új szakember milyen kollektívába kerül. Ha például ketten-hárman jól megértik egymást, s nem féltékenyek egymásra, ez döntően pozitív hatású. A gyakorlatban például nincs gazdász—gépész rivalizálás. Nem is lenne értelme! Talán az emberi problémákból adódó rossz szájízt kell leküzdeni, s azért az egy gazdaságért mindent, de mindent megtenni, ami erőnkből telik. Akkor, egy bizonyos idő elteltével „megjön” a bizalom is — summázták együtt Szolnok, Tolna, Vas megye képviselői.

Ennyi volt röviden. Többet, » jóval főbbet mondtak, mint ami itt le van’ írva. De mindezt és a hangulatot lehetetlenség visszaadni! Azt a légkört, amelyet nem a már „megállapodottak” kinyilatkoztatásai teremtettek, hanem a szakma mély és igaz szerelete.

Birkás Márta

Sz. Lukács Imre;

Egy utazás állomásai

Akkor már túl voltunk a

cselédkedések szomorú évein. Messzire kerültük Aranyos, Tomaj cselédházait, szégyelltük hajdani elesett- ségünket, keserű emlékekben szállt utánunk, a fehér kenyér öröme kopogtatott hozzánk, megtehettük, hogy nvitvahagyjuk kapunkat ké- regetőknek. Bolyongtunk tovább a történelemben. Megrontott bennünket a szalmabor, az olcsó ház öröme, a rizsföldek első * esztendői, amikor pénzzel játszadozhattunk a porban, hajszoltuk lovainkat a keskeny földekre, a mindennapi robotokba. Mindig egy ruhád volt. Elkelt a Porcsiny utcai ház, ahol még dacol az istállóból rckesztett szoba emlékeinkkel, hiába örültél, mert Szentpéteri Ferus elszedte a lóba, a mesés örökség egyetlen pár selyemharisnyá- r x futotta, gyerekkorom íé- r vés napjait herdáltátok, s legénységed kirekesztett a szegénységből. Ajándékozó voltál. Elosztogattad örömeidet, kimeríthetetlennek hitted magad, újra termelődtél gyermekeidben, unokáidban, soerelmes-seggű fiaidban,, fingos jézuskáidban, az emberi csoda piros virágaiban. Ök voltak igazi házaid.

Szülikém, szülém, megváltott-e téged a szocializmus? '"Vélek,'hogy az ecetes teák, a

reggeli korty pálinkák, a szabott nyugdíj, az értelmesebb munka csak öregséged vigasza, nem pedig értelme, sóhajtozol a fiatalság után, szádon tapasztalás, megfáradt bölcsesség, emlékek re- zignációja, állomáson állsz, várakozol, de nem jön érted az a vonat, amelyikről lemaradtál. Korán indították, gondolod, mire felkapaszkodnál, lejár a szavatosság, már más utakra indulsz, ahonnan nincs több visszatérés, nincsenek megállók, az emlékek édessége sem melegít. Mit viszel magaddal? A meg- féketült komód hiábavaló nyitogatásait, a zöldrefestett ajtók, kampós szegeit, színe- hagyott kabátjaink vonulását, az alacsony-mennyezetű szobák számlált gerendáinak nyugalmát, a falról csüngő zsíros madzagok fuvalkodó disznóhólyagjait, a szenvedő Mária-képeket. Megtérsz a sovány legyek hadiútjairól.

Miért fáj, hogy a földre- ejtett kenyérkéket nem csókolgatjuk többé, félrelökjük, húsos fazekaink mellől? A kékszakállú decemberrel bú-, csúzkodol, pedig maradni szeretnél, várnak veled öregeid, a megcsúszott nádtető, a kietlenné szomorodott udvar. Véreid vagyunk, mégis messze estünk, csak vendég vagy otthonunkban, a fényes parketták vakítják óku- láréd, fehér bútoraink hidegek, zárt, idegen néked ez a térség, szabadságom emlékműve, nyomaszt saját alkalmazkodásod, lépcsők. Hitek monotóniája, fogolyként, vergődsz szeretetedben, riaszt a viszonylagos jólét és kényelmesebb életünk, mániákusan gyűjtögeted a játékok közé szóródott fémforintokat, gonddal őrződ a maradék levesek, hideg pörköltek fogyasztásának jogát, szivedet öntened ezekkel pocsékba, takarékos vagy a mosóporokkal, nem tudsz tíz percig pihenni. Forgolódunk, viselkedünk körülötted, meg ne bántsunk, mégsem maradhatsz fürdőszobás kedvességünkben.

Hová igyekeznél? Múltad mezsgyéi már halottak. Tőlünk csak hátrafelé visz az út. Szedegetjük a keskeny, idejétmúlt síneket, szeretnénk szép hidakat a mához, a nékünkvaló szocializmusba. Ne siessetek szülikék! Időzzetek a megérdemelt pihenésbe, barátkozzatok holnapjainkkal, fehér hajatok or- szágútjáin száladunk, odáig, álmodozóbbak, követelődzőb- bek lettünk, jövőre talán derekunkig ér Magyarország, nemesen vívjuk, küzdjük forradalmainkat, száguld, zúdul velünk vonatcsodánk, elhagytuk a sohasemlesz szegénységet, szereteteiteket, megértéseiteket vihessük magunkkal, boldog és elfelejtkezett mosolyaitokat, mert megérdemeljük.

Ugye. mégis jó velünk Szülikék! Megérte mártírom- ságotok.

„ Válaszoljatok!

VÉGE

Életünk tükre,

hétköznapjaink felfedezése Gondolatok a Nyári Tárlatról és a festészeti Triennáléról

Maga az á tény, hogy a

Szolnok és Bács-Kiskun megyei művészek évi számvető kiállítását nem a megye- székhelyen rendezték, külön figyelmet érdemel. A mezőtúri Kiállítócsarnokban válik világossá, melyek azok az alföldi hagyományok, amelyet az itt élő művészek követnek, s mi az a humánus tartalom, eszmei vonal, amely műveik gerincét adja. Nem az ábrázolás precizitásában, a látvány gondos másolásában rejlik a mi vidékünk képzőművészeté- . nek lényege, hiszen tematikailag sok hasonló motívumot találunk az ország más részein rendezett, egy-egy terület művészeit szerepeltető kiállításokon. Csendéletek, munkaábrázolások, tájrészletek jószerével minden képzőművészeti bemutatón szép számmal vannak jelen. Mégis világosan, elkülönül az itt kialakult festői tendencia, az itt követett realizmus sajátossága minden más területétől, még a vásárhelyiétől is.

Az alföldi piktúra — amelynek vonalát főként a szolnokiak folytatják — tendenciájában erősen festői, domináns oldala a szín, a rációval szemben érzelmihangulati hatóköre a. szem- beötlőbb. Következésképp a képek hangulati asszociációkat keltenek, szín-emlékeket idéznek elsősorban. Konkrét példával élve itt a Med- nyánszky—Tornyai—Koszta hagyományokra gondolunk, amelynek jellemző sajátosságait felfedezhetjük mai festészetünk fő vonalában is.

Stilárisan természetesen eltérnek a művek egymástól, a művészek egyéniségének jellemzői irányítják ecsetjüket és szemüket is. Mások a formák, az uralkodó színek, s a környezetből megidézett motívumok. Mégis Baranyó Sándor szélesen hömpölygő szuggesztív kolorittal, feszülő kontrasztokkal teli hatalmas vásznait, Fazekas Magdolna, Meggyes László bensőséges líraisággal festett intim tájait, kertrészleteit, Berényi Ferenc mélytüzű kékkel, vö- rösbamákkal, megidézett kéményeit, lovasait, Chiovini Ferenc tónusgazdag naplementéit, vöröslő házfalait ez a gazdag skálán realizálódó festőiség, hangulati telítettség fűzi egymáshoz. Bényi. László „Kalotaszegi esküvő”- jét ugyanez a színnel közölt, hangulatában visszaadott tartalom kapcsolja a szolnokiak anyagához ugyanúgy, mint a jászberényi Makay József szép „Anya” kompozícióját, melyhez hasonló meleg szeretettel festett, érett alkotást már régen nem láttunk a művésztől. Ugyancsak a tárlat színvonalát emelte Sáros András egyszínre épített „Téli Zagyva” s a drámaibb, „Esős idő” munkája, valamint Vuics István három derűs olajképe. Örömmel üdvözöltük ismét a megyei művészek között Gecse Árpádot két alkotásával, s Ud- vardi Gyulát interieur részletével.

A Bács-Kiskun megyeiek festői kvalitásait méltán reprezentálja .többek között B. Mikii Ferenc bravúros köny- nyedségű „Csendélet”-e. Weinträger Adolf vörös és sárga színekben égő „Vára- kozó”-ja, valamint ifj. Éber Sándor színpompás pasztell tájai. Amit a színek kezeléséről, a fények, árnyékok harmóniájának dominálásá- ról elmondhatunk a szolnoki művészek esetében, az vonatkozik a Középmagyarországi Területi Szervezet bajai tagjaira is. Azzal a különbséggel, hogy náluk sajátosan jelentkezik a földrajzi eltérésekből adódó tematikai különbözőség, az eltérő atmoszférikus jelenségekből > következő színválasztás.

Ez szépen mutatkozik meg az 'akvarellek, gouacheok sorában. Főként ha Meggyes

László, Fazekas Magdolna érzékeny akvarelljeit, egymásba olvadó színeit és B. .Mikii Ferenc különösen ráeg- kapó, sárgásbarna tónusú, kontúrosabb „Szőlőhegy”-ét hasonlítjuk össze. Külön kell említenünk. Marostordai Anna akvarellel, tussal variált kompozícióit, s a bajai Klos- sy Irén végtelen finom tollvonásokból komponált aprólékos téchnikájú nagyméretű rajzait. Mezőtúron bemutatott munkája sokkal szug- gesztívebb, mint a Szolnoki Triennálén szereplő rajzai. A sokszorosított grafikában Palkó József hat gondolat- gazdag metszetmontázsát élvezhettük, és Sáros András Miklós különleges tehetséggel készített erős sokk-hatású grafikái közül három míves rézkarcot.

S végül a plasztikai anyagról kell még szólnunk, ami nem kisebb meglepetésül szolgál a Nyári Tárlat együttesében, mint a képanyag. S ha azt mondhatjuk, régen nem láttunk ilyen jó tárlatot, akkor ez mindenképpen érvényes a szobrászok munkáira is. Szabó László hegesztett vörösréz „Porondon” című alkotásának gömbön egyensúlyozó, kecses leányka figurája, Simon Ferenc könyvformába komponált ötletes negatív férfiportréja, „In memóriám József Attila” domborításának egy nem-portrémegoldású megfogalmazása, Nagy István „Juhászbojtár” plasztikájának szobrászi megoldású, kedves kucsmás fiúalakja, mutatja hogy szobrász- művészeink az utóbbi évben sem tétlenkedtek.

S hogy a kísérletek milyen irányba vezetik művészeinket, arra figyelemre méltó példa Szabó László két egymásba illesztett baltafejet formázó „Kompozícióba, és a háború iszonyatát idéző „Mementó” munkája. A szolnoki művészek anyagához kapcsolódva végre ismét láthatjuk a kecskeméti Pálfy Gusztáv öt bronz plasztikáját, amely együttesen érzékelteti a művész expresszív formaalakí- tc stílusának, humánus, elkötelezett mondanivalójának legjobb erényeit.

»

Ä Nyári Tárlat után egy nappal nyílt meg a Szolnoki Galériában a Szolnoki Festészeti Triennálé, ahol a Szolnok megyei Tanács V. B. „Ember és család, ém- ber és munka, ember és természet” témakörökben meghirdetett országos pályázatra beküldött táblaképek

legjobbjai kerültek közönség elé.

A zsűri érdeme, hogy a tematikai kötöttséget nem redukálta az ábrázolás formai oldalára, hanem a mű egészét, belső szerkezetét,

művészi közléstartamát tekintette elsősorban mérvadónak. Így a tárlaton a legkülönfélébb stílusban fogant művekkel találkozunk azzal együtt, hogy mindegyik alkotás kapcsolódik

jelen világunkhoz. Nemcsak azzal, hogy témáját abból kölcsönözte — ha egyes esetekben nehezebben követhető, áttételesebb formamegoldásokkal is — hanem azért mert van az emberiség számára mondanivalója.

S ez a. tartalmi lényeg formailag kifejezhető naiv festői fogalmazással, mint Maghy Zoltán színes-rajzos pásztorokkal, állatokkal benépesített „Jószágkihajtás”- képe, vagy a pop art tárgykollázsaitól kölcsönzött eszközökkel készített „Vár utcai ház” munkája.

Ugyancsak meseszerűen naiv megközelítésű Berki Viola „Állványozók” képe, ahol egy pesti beállványozott bérház pallói között reneszánsz trubadúrok hordják a mal- terosvödröt. De a lírai .absztrakt irányba mutató, a festék önmozgását, csorgását,' egymásbafolyását is erősen kihasználó Takács Klára festményeinek is része van valóságunk képi újrateremtésében ugyanúgy, mint a konstruktív festékmezőkből építkező Ásztai Csaba, Tölg- Molnár Zoltán vagy az ismert környezeti látványt képeiken jobban megőrző, de kubizmus formaeredményeire visszautaló Szabó Zoltán vagy Cs. Uhrin Tibor munkáinak. Ki kell emelnünk az I díjat nyert Berényi Ferenc, Fazekas Magda, Szabados János munkáit. Az a tény, hogy ők hárman részesültek a három kategória első pályadíjában, egyben három stílus, művészi szemlélet értékelése is. Szabados János felmerülő emlékgépekből, érzelmi-tudati emlék motívumokból szervezi képét, amely együttesen egy régi falu, család, életforma és tárgyi környezet hangulatát idézi fel. Amit a rajzos részletelemekkel közölni kíván, az először tudatunkat mozgatja meg, aztán társulnak hozzá emlék képzetek. Berényi Ferenc „Pihenő munkás”-a egyetlen talicskában ülő alakkal utal magára a munkára, a megfáradt emberre. Míg Szabados szubjektív intimitások tapasztalatai analógiájának alapján mond mindenki számára valamit, idéz fely hasonló, de mindenkiben saját maga őrzötte emlékeket, addig Berényi mindenfajta egyéni Vonatkoztatás, szubjektív közlés nélkül festi a sriluettszerűen háttér elé ültetett alakot, azonnal általánosságban beszélve az emberről, az ember munkájáról. Ezt viszont olyan felfokozott festőiséggel teszi, amely költőiségével mitikus magasságba emeli mind a munkást, mind pedig kezének eredményét. Míg . Szabadosnál jelentős a rajzban közölt tartalom, hiszen ez indítja meg a néző reakcióját, addig Berényinél a festői sajátosságok azok, amelyek élménnyé nemesítik, kiteljesítik a leszűkített tartalmat.

Fazekas Magdolna ismét szubjektív, mint Szabados János. Ám az ő közlendője a természet tiszta szépségének igézetéből fakad. Azt a színpompát, pazarló szín-fény orgiát akarja újra és újra vásznára kényszeríteni, amely számára az élettel való egyensúlyt biztosítja.

Jó ez a stiláris sokféleség, mert így láthatjuk, hogy másfajta megjelenítési forma is létezik, mint amit szűkebb hazánk művészeitől ismerünk, s a valóság „leképezésének” megközelítésére csak egy út a sok közül az, amelyen a szolnoki művésztelep művészei járnak.

Egyet szükséges tisztázni. Nem azért jó a szolnokiak anyaga, mert munkáikon jobban érvényesül a látvány. Ettől még igencsak ; kanvencionális lenne művészetük. Nagy hiba ugyanis, ha valaki a Szolnoki Galéria földszintjén látható, régi művésztelepi alkotásokkal akarja összehasonlítani a Triennálé anyagát. A „Pet- tenkofentől Fényes Adolfig” kiállítás mesterműveinek legtöbbje a múlt század leíró, részletező realizmusával készült, s az 1870-es, 80-as években. Ha valaki jelenükből, az „űrkorszakból” eny- nyire visszafelé kívánkozik követendő példáért, akkor elvárhatnánk, hogy maga is lovasszekéren közlekedjék.

Mindent összevetve a Szolnoki Festészeti Triennálé sikerét nemcsak az bizonyítja. hogy a zsüribizottság mind a kilenc díjat kiosztásra méltónak ítélte, hanem az is, hogy kezdünk rájönni saját helyünkre a jelenkori mágyar művészetben. Ehhez viszont mindenképpen szükséges volt végre eav országos kiállítás megrendezése.

Egri Mária

i

7