Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-08 / 106. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. május 8. A Magyar Vöröskereszt felhívása i 1975. MÁJUS 8. CSÜTÖRTÖK- MIHÁLY NAPJA ! ; A Nap kél 4.17, nyugszik 19.04 órakor. A Hold kél 2.39, nyugszik 16.21 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: elsősorban az ország délnyugati, nyugati részén időnként megnövekvő felhőzet, a Dunántúlon ma már többfelé, máshol csak egykét helyen záporesővel, zivatarral. Többfelé megélénkülő délkeleti, déli szél. A zivatar idején átmeneti szél- erősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23—27 fok között, a Dunántúl déli részén 20 fok közelében. Székely Bertalan Száznegyven évvel ezelőtt, 1835. május 8-án született Székely Bertalan festőművész, a XIX. századi magyar festészet egyik kiemelkedő alakja, aki művészetében jól egyesítette a romantikát és az akadémikus ízlést. „Veszélyben, bajban segít a Vöröskereszt!” Ä Vöröskereszt Világnap idei jelszava e humanista mozgalom hagyományos tevékenységére irányítja a figyelmet. Az emberiség életéből még nem tűntek el a fegyveres konfliktusok és nem szüntethetők meg a váratlan elemi csapások. Nem telik el hónap, hogy ne hallanánk kíméletlenül hömpölygő árvizekről, pusztító szélviharokról, emberi településeket rombadön- tő földrengésekről, terméketlenséget hozó szárazságokról. Ezek a tragédiák emberi életeket követelnek, sebesüléseket okoznak, hajléktalanná tesznek ezreket és éhínséggel sújtanak milliókat. A Vöröskereszt szervezetek szerte a világon, megtisztelő és nemes feladatuknak tekintik, hogy segítsenek a bajba jutottaknak, a katasztrófák áldozatainak. A jó akaratú emberek millióinak személyes közreműködésével, az emberség és a nemzetközi összefogás szép példáját adják. A Vöröskereszt Társaságok Szövetsége, átlagosan 20 naponként küld szét nemzetközi S.O.S. jeleket, a világ 122 Vöröskereszt szervezetéhez. S a határokat áthidaló szolidaritás éhséget csillapít, sebeket gyógyít, életeket ment és bizakodóvá tesz reménytelennek látszó embereket. A Magyar Vöröskereszt rendszeresen bekapcsolódik a nemzetközi segélyakcióba. Az elmúlt két esztendőben 21 esetben, együttesen 25 millió forint értékben juttatott el segélyt többek között a Bangladesben, Burmában, Szíriában pusztító árvíz áldozatainak, a ciprusi menekülteknek, a chilei diktatúra börtöneiben sínylődő hazafiaknak és hozzátartozóiknak, éhező afrikai családoknak, a hondurasi hurrikán után járvánvveszélytől fenyegetett lakosságnak. Megsokszorozná segítségünk erkölcsi értékét, ha tag- s-Swnnk, a falvak és a városok lakossága szem^Wes a'to- mánvait is megküld hetné’-'k a szenvedőknek. Az idei Világnap jelszavához kancso- lóaira, a. in. 20 és 50 forintos emlékbél regek kibocsátásával. lehetővé kívánóik tenni, hngv humanista törekvés»- inkk°l eerptártő miod°n honfitársunk közvetlenül tá- rnogathpccg a nemzetközi se- gélvakciókat. Bízunk abban, hogv a magvar munkások, narasztok, értelmi sézi ek, alkalm azott a kisiparosok és kiskereskedők. fiatalok és idősek, az emlékbé'vezek megváltásával is, kifei°z'k szolidaritásukat és s“gítőkészséeük°t a világ különböző részeiben hóiba jutott embretársaink iránt. • • * A Vöröskereszt megyei elnöksége táiékoztatja a lakosságot, hogv az emlékbé- lvegeket-a helvi vöröskeresz- tös szervezetek aktivistáinál lehet megvásárolni. A Magyar VB'öshereszt Országos Elnöksége Szolnok megyei ifjúmunkások Csehszlovákiában A KISZ KB 1975-76 évi kongresszusi akcióprogramjának alapján idén is építőbrigád indult Csehszlovákiába, a SZISZ KB védnökségével épülő Tusimice II. hőerőmű építéséhez. A negyventagú magyar küldöttség május 2-án utazott el és hat hónapig dolgozik a szocialista testvérországban. A megyéből az eredetileg kért két ifjúmunkás helyett négyen érdemelték meg kiemelkedő szakmai-, politikai felkészültségükkel a részvételt: Baráth Sándor ács-állványozó (Kisújszállás, városgazdálkodási vállalat), Pesti András kőműves (Jászberény, Jászsági Építőipari Szövetkezet), Szabó Antal kőműves (Öcsöd, Építő- és Vasipari Szövetkezet), és Varga János kőműves (Szolnok, ÉPSZER Vállalat). — VIZSGÁZOTT a tsz osztály. A szandaszöllősi Vörös Mező Tsz tizenöt dolgozója hétfőn délután eredményesen vizsgázott az általános iskola nyolcadik osztályában. Néhányukat továbbtanulásra is javasolta a vizsgabizottság. A vizsga után a tsz vezetősége vendégül látta a hallgatókat. Pályázati felhívás A Szolnok megyei Néplap szerkesztősége pályázatot hirdet sport- újságíró gyakornoki munkakör betöltésére. Írásban jelentkezhetnek a sport területén jártas egyetemet vagy főiskolát végzett fiatalok. Felső korhatár 30 év, a jelentkezőktől rövid önéletrajzot kérünk. Kolozsvárott született, s kezdetben mérnöknek készült: a bécsi műegyetemen tanult, miután visszatért Erdélybe, éveken át cégtáblafestéssel és rajzóra adással tartotta fenn magát. Mindinkább a festészethez vonzódott, s ezért 1859 telén Münchenbe utazott, tanulmányai folytatására. Piloty növendékeként itt festette ifjúkori önarcképét, a realista magyar portréfestészet egyik remekművét. Ugyancsak itt készült első jelentős történelmi kompozíciója, a II. Lajos király holttestének megtalálása. 1861-ben festette Dobozy és hitvese című történelmi képét. Ettől kezdve mind jobban kibontakozott egyéni stílusa, amelyet az akadémikus komponálás, pszichikai jellemzés és a na- turalisztikus anyagábrázolás határozott meg. Ösztöndíjjal sikerült Hollandiába és Franciaországba utaznia, a hazatérés után nem sokkal megalkotta a Mohácsi vész, majd az Egri nők nagysikerű történelmi képeit. Űjabb külföldi tanulmányút következett, ezúttal Olaszországba. 1875-ben alkotta egyik fő művét, a Thököly búcsúját. Utolsó nagyszabású történelmi munkáját, a Zrínyi kirohanását 1879-ben fejezte be. Szolnok megyei NÉPLAP I A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Telelőn: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: (. Kozák Ferenc Szerkesztőségi közlemény Gyakorlott gépírónőt alkalmazunk a késő délutáni órákra, másodállásban. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a Néplap szerkesztőség titkárságán. — A HÉT elején Nagykörűben megkezdték a termelőszövetkezet és a házikert tulajdonosok több mint ötszázhold cseresznyésében a repülőgépes permetezést. 0 KI0SZ megyei választmányi ülése A Kisiparosok Országos Szervezetének Szolnok megyei tagsága tegnap tartotta választmányi értekezletét. Értékelték az elmúlt négy esztendőben végzett lakossági szolgáltató, ellátó tevékenységüket, a XI. kongresz- szus tiszteletére szervezett alapszervezeti munkaversenyt. Kiemelték a lakosság körében nagyon népszerű ünnepi ügyelet hasznát. A számadás után megválasztották a megye küldötteit, majd kitüntették a munkaverseny legjobbjait. Sátrak, székek, matracok Sok érdeklődőt vonzott Szolnokon az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kemping kiállítása. Bár a helyszínen nem árusítottak, a kettő-, négy-, ötszemélyes ízlésesen berendezhető sátrakat a Kultúrcikk Áruházban lehetett megvásárolni, de már a kiállításon jónéhány sátorra rátették az „elkelt” feliratot. A kiállítás ideje alatt 52 ‘ sátor, 40 nyugágy, 40 kempingágy, 80 kempingszék, 40 gumimatrac, 10 tere-fere napernyő, 1—1 gumicsónak, motorcsónak és kajak kelt el. A vállalat öszsesen 301 ezer 500 forintot forgalmazott. Elmondották, hogy az import árukat kivéve, továbbra is ki tudják elégíteni a lakosság igényeit. ÉPÜL A LITER—GYŐR KÖZÖTTI 400 KV-OS TÁVVEZETÉK. A távvezeték a Dunamenti Hőerőműben termelt villamos energiával tovább javítja a Dunántúl ellátását. Ez a belföldi távvezeték-hálózat csatlakozik a magyar—csehszlovák kooperációban, 1978-ban épülő POD—BISKUTICE (Csehszlovákia) hálózathoz is Előadások a taka rékosságról Korszerű szénhidrogéntermelés és energiatakarékosság — így lehetne összefoglalni a Nagy alföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat szakmai napján elhangzott eladások témáit. A Ságvári Endre művelődési házban a tegnap megtartott rendezvényt Szerencsi Imre a vállalat főosztályvezetője nyitotta meg, s ezután következtek az előadások. Néhány, a délelőtt elhangzott témákból: A korszerű szénhidrogéntermelés, minőségi ellenőrzési vizsgálatai. A készlet és anyaggazdálkodás számítógépes feldolgozásának lehetőségei és fejlesztési irányelvei. A délelőtti előadásokat filmvetítés követte. A filmek témája a környezetvédelem volt. Délután szó esett a szegedi olajmező adatgyűjtési rendszerének korszerűségéről, jelentőségéről, valamint az optimális anyag és energiatakarékosságról és annak gazdasági hasznáról. Jogásznap Szolnokon A Magyar Jogász Szövetség Szolnok megyei Szervezete és a Közalkalmazottak Szolnok megyei Bizottsága holnap délelőtt 10 órai kezdettel ünnepi jogásznapot rendez a megyei tanács nagytermében. A jogásznapon állam- és jogéletünk fontos kérdéseit vitatják meg, neves jogi szakemberek részvételével. Az alkalomhoz kapcsolódva a Közgazdasági és Jogi Kiadó kiállításon mutatja be az elmúlt 15 évben megjelent állam- és jogtudományi műveket. — BARKÄCSMÜHELYT nyitott a Tempó Ipari Szövetkezet a múlt héten Jászberényben. A lakosság szakember felügyelete mellett, kis munkagépekkel kézi szerszámokkal barkácsolhat a műhelyben. A távé és a rádió musürából ajánljuk A GYŐZELEM NAPJA. Közvetítés a Vígszínházból, a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésről, 18.40 órakor a tévében. HAVANNAI EMBERÜNK. Mr. Wormold békés porszívókereskedő a forradalom előtti Havannában. Egy napon felkeresi valaki, és beszervezi az angol titkosszolgálatba. Keli a pénz, így hát elvállalja a megbízatást. De honnan szerezze* a híreket? Az amerikai filmet 21.00 órai kezdettel sugározza a tévéi A SZOLNOKI STÜDIÖ JELENTKEZIK. Május a művésztelepen. Riporter: Pálréti Ágoston. Szerkesztő: Sóskúti Júlia. A műsort 13.03 órától hallhatjuk a Petőfi adón. EURÓPAI LEGENDA. A rádiójáték azoknak a fiataloknak állít emléket, akiket akkor hurcoltak el leventeként az országból, mikor már minden gondolkodó ember előtt világos polt, hogy a fasiszták a háborút elvesztették. Harminc év múlva egy a néhány száz életben maradt közül emlékszik a tragikus eseményekre. Újraéli a félelmet, a reménykedést és újraél egy meseszerű, csodálatos szerelmet... A rádiójáték egyetlen szereplője, Madaras József ezért az alakításáéort a minap a Rádió nívódíját kapta. A hangjátékot 20.33 órai kezdettel hallhatjuk a Petőfi adón. Színház A Szigligeti SzínházxSzoinoüon este 7 órakor: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról (oerletszünet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: Az öreg, Tisza: A Fiatváros alattvalói, Jászberény Lehel: Olsen tervez, a banda végez. Karcag Déryné: A gyanú, Kisújszállás Ady: Oklahoma olaja (14). Kunhegyes Szabadság: 141 perc A befejezetlen mondatból I—II. (16) Dupla helyáron! Kunszentmár- ton Körös: Eglantine, Mezőtúr Dózsa: Régi falak, Szabadság: Az asszony és az elítélt (14), Béke: szünnap, Tiszafüred Tisza: Lányok az aknamezőn, Tö- rökszentmiklós Dózsa: A homokdűnéken túl (Filmbarátok műsora!), Hunyadi: La Mancha lovagja, Túrkeve Vörös Csillag: Hétköznapi fasizmus (Külön ifjúsági előadás!), Az áruló balegyenes. Rádió SZOLNOKI RÁDIÓ: 18.00—19.00: Alföldi krónika. — Betyárnóták. — Uttörőhíradó. — Dzsesszmozaik. Nyitrai Gyula műsora. — Sporthíradó. — Tánczene a szerzők előadásában. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.22: A szép Galathea. Részletek Suppé operettjéből. — 8.59: Az út vége. Vaszil Bikov regénye rádióra alkalmazva. (Ism.) — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Menotti: Amelia bálba megy. Egyfelvonásos opera. — 11.34: Energiagondok és a fizika. (Ism.j — 12.35: Melódiakoktél. — 13.40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 14.00: Kctlári Olga és a Magyar Rádió kamara- kórusa népdalokat énekel. — 14.29: Tamássy Zdenkó dalaiból. — 14.39: Nagy Lajos élete és művészete. III. rész. — 15.10: A világgazdaság hírei. — 15.15: Régi énekesek műsorából. — 15.40: Kóruspódium. — 15.49: Iránytű. Szórakoztató magazin utazásról — utazóknak. —:• 17.05: Liszt zongoramüvei. XIII. rész. — 17.37: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. A történelem szemtanúi Münchentől Kassáig. — 18.12: Pa- taky Kálmán operettdalokat énekel. — 18.26: Remény és gyűlölet. Zenei montázs a második világháborúról. — 18.48: Kritikusok fóruma. — 19.2§: Közvetítés az országos párbajtőr egvé- ni bajnokságról. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: 20.35: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz. (Ism.) — Kb. 21.30: Népdalok. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 23.10: A Csehszlovák Kultúra Hete. Kortárs csehszlovák zeneszerzők műveiből. — 0.10: Glenn Miller együttese játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Kovács Dénes felvételeiből. — 8.35: Az élet tisztelete. — 9.03: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Horváth István cigánydalokat énekel. — 9.30: A 04. 05, 07 jelenti. (Ism.) — 9.43: Czine Mihály könyvszemléje. — 10.00: Ne feledd! Irodalmi műsor a Győzelem Napja alkalmából. — 11.50: Szemforgatás nélkül.— 12.00: A Csehszlovák Kultúra Hete. A Csehszlovák Rádió népzenei felvételeiből. Antonin Konrady dudászenekara játszik.' — 12.16: Vivaldi: Négy évszak. — 13.03: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Weber-áriák. — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Nádas Béla táncdalaibóL — 14.10: Tudományos könyvespolc. — 14.15: Saint-Saens: Sámson és Delila. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: A Mantovani-zenekar játszik. — 14.50: Henryk Szeryng Kreisler- müveket hegedül. — 15.00: A vidám, vitorlás. — 15.17: Megkövetés. — 15.22: Kodály: Pünkösdölő. — 15.30: Hírek. — 15.33: Slágermúzeum. — 16.08: Ifjúsági krónika. — 16.20: Ifjúsági dalok. — 16.30: Hírek. — 16.33: Műsorismertetés. — 16.36: Szimfonikus táncok. — 16.50: ,, Betűje és szelleme", — 17.00: Balogh Albert népi zenekara játszik, S«. Bíró Antal nótákat énekel. —* 17-30: Hírek. — 17.33: A Bakfark Consort játszik. — 17.48: Fúvósátiratok. — 18.00: Hírek. Időjárás.’ 18.10: Csak fiataloknak! — 19.132 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 19.44: A matematika és a társadalomtudományok» — 20.25: Közvetítés az országos párbajtőr egyéni bajnokságról. — 20.33: Európai legenda. Szűts László hangjátéka. (Ism.) —* 21.06: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 21.30: Rádióhangversenyekről. — 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Esti hangverseny Chopin műveiből. — 23.15: Marica grófnő. Részletek Kálmán Imre—Harsány! Zsolt operettjéből. Televízió * 2 BUDAPEST: 9.05: Iskolatévé: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.). A szó- fogadatlan kiskakas (színes!).— 10.00: Tévé-ovi, Iskolaelőkészítő tanfolyam. Bújj, bújj. medve. — 11.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). A timföldgyártás és az alumíniumkohászat. — 14.35: Környezetismeret (ism.). — 15.00: Tévé- ovi (ism.). — 16.25: Kémia (ism.). — 16.45: Irány az egyetem. Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Felvételi feladatok (ism.), — 17.25: Hírek. — 17.30: Reklámműsor. — 17.35: Telesport. — 18.00: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.40: A győzelem napja (színes!). Közvetítés a fasizmus feletti győzelem 30. évfordulója tiszteletére a Vígszínházban rendezett megemlékezésről. 1. rész. — 19.30: Rajzfilm. — 19.40: Tv- híradó. — 20.10: A győzelem napja. (színes!). 2. rész. — 21.00: Havannai emberünk. Magyarul beszélő amerikai film. — 22.45: Tv- híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Jiri Hubac: Hosszú őszi nap (színes!). Tévéjáték (ism.). — 21.25: Tv-híradó 2. — 21.45: Beszélgetés a kémiáról. 5. rész: Vis vitális. POZSONY: 13.00: Az SZKP Központi Bizottságának ünnepi ülése. — 16.00: Lányok, fiúk magazinja. — 16.40: Vychodina 74. — 17.45: Esti mese. — 18.00: Tv-híradó. — 19.00: Ünnepi hangverseny Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából. — 21.00: Az otthon kapuja. — Közben: 22.05: Tv-híradó. BUKAREST: 15.00: Tv-iskola. — 16.05: Nea- gon Basarab. Dokumentumfilm. — 16.25: Folklór. — 16.35: Folytatásos film gyermekeknek. Arthur legendája. — 17.00: A megyék bemutatása. — 17.30: A Csehszlovák Televízió estje. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: A haza történeteiből. — 19.25: Román zenés játék. — 20.00: A Csehszlovák , Tv estjének folytatása. §'iis>dlefsro#e?^ Az IBUSZ rendkívüli kei vezményes ajánlatai — főleg autósoknak. HÉTVÉGE A TÁTRÁBAN (Ótátrafüred) Hotel Bellevue: május 23— 25. június 6—8, június 13—15. Hotel Park: május 30—június 1. _ Elhelyezés 1—2 ágyas, für- dős szobákban, 2 panzióval. Részvételi díj: 390—640,— Ft elhelyezéstől függően. ÜDÜLÉS A TÁTRÁBAN (Tátralomnic) Grandhotel Praha: június 3—10, június 10—17. Elhelyezés 1—2 ágyas für- dős szobákban, teljes panzióval. Részvételi díj: 1690— 2190,— Ft, elhelyezéstől függően. Jelentkezés a szolnoki IBUSZ Irodában. » ♦ A