Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-07 / 105. szám

1975. május 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A CTTlKEPERNV&JE ELŐTT Hivatással, szakmával párosulva Közművelődés a hadseregben Nem akarom hinni, hogy nincsenek többé, azaz a kép­ernyőn nem jelennek meg kedvenceink, a Felelet alak­jai, akik az elmúlt négy hét­ben valósággal a szívünkhöz nőttek; akiket a regény lap­jairól úgy állított elénk a televízió, hogy sorozatban való megjelenésük minden­egyes alkalommal televíziós eseménnyé vált, bensőséges élményt nyújtva. A televízi­ós film alkotóinak sikerült úgy megeleveníteniök képek­ben a két világháború kö­zötti világ jellemző mozza­natát, benne a kistarcsai özvegy házmestemé fiának útja-fejlódését, küzdelmét az élettel az életért, eszmei megerősödését és gondolko­dásában is nagykorúvá vá­lását, hogy teljes mértékben átélhettük a hajdani proletá­rok szebbre, jobbra vágyó emberi küzdelmeinek súlyát és szépségét. Bálintban, akit a legreménytelenebb helyzet is csak elszomorít, de két­ségbe nem ejt, a tiszta lel­kű, fényes tekintetű fiatal­emberben mélységesen em­beri módon fogalmazódott meg a proletár öntudat, és a munkásosztály legyűrhe- tetlen optimizmusa. Á Felelet A filmsorozat valóságos nyeresége, hogy olyan Bá­lintra talált, aki tökéletesen formálta meg az író által kigondolt Köpe-fiút. Ez a Bálint jóllehet a rendezői munkának nagy része van benne, oly természetes volt, indulatai oly egyediek és őszinték, mintha Kuna Ká­roly nem is szerepet játszott volna, hanem egyenesen ő lett volna magamaga Köpe Bálint. A tehetséges amatőr profi módon állította elénk a regény egyik középponti figuráját. Ami a regény és a tévé­film viszonyát illeti, ez utób­bi hiven követte, olykor ta­lán már túlságosan maka­csul is ragaszkodott az előb­bihez, az eredetihez. A for­gatókönyvíró Bernát Rózsa szinte librettóként fogadta el a regény párbeszédeit, s az események rendjét is kész­pénznek vette, aminek kö­vetkeztében a jól sikerült te­levíziós Felelet egy kissé a Nyitott könyv produkcióira is emlékeztetett. Drámaisága ellenére némi epikus ízt ha­gyott maga után. Különösen a második kötet cselekmé­nyének tévésítésében volt érezhető bizonyos elbeszélő terjengősség. A megidézett kor társadalmának e társa­dalom jellegzetes képviselői­nek ábrázolása azzal, hogy olykor túlzottan előtérbe ke­rültek a részletek, az apró­lékos vonások, veszített ere­jéből, nagyvonalúságából. De miért is beszélek sze­replőkről, amikor ezek a foltocskák a televíziós film erényei mellett szinte látha­tatlanná törpülnek. Tetszett Zsurzs Éva alkotói alázata, láthatóan őt is rabul ejtette Déry mélységes eánberisme- rete. megfogta jellemformáló ereje, és megihlette monda­nivalójának humánus politi­kuma. Rendezői munkájában önmagát csaknem teljesen háttérbe szorította, úgyneve­zett sajátos rendezői eszkö­zökkel semmiképp nem to­lakodott az író és a tévé­néző közé. A regény lírájá­nak, humorának képernyőre mentésében azonban egyéni­ségének sajátos vonásai is szóhoz jutottak, méghozzá elegánsan; alkotótársként szinte feloldódott a megidé­zett műben. Köpe Bálint. Farkas Zénó, Neisel szaki, Józsi bácsi és a többiek „visszaléptek” a re-, gény lapjaira, ahonnan vé­tettek. De emlékezetünkben már örökre megtelepedtek. A mogorva, harapós Farkas professzor, ahogyan Besse­nyei Ferenc nagyvonalúan megformálta, a megtört Kö- péné. Törőcsik Mari tökéle­tes ábrázolásában, a játékos kedvű életvidám Józsi bácsi Garas Dezső tolmácsolásá­ban, a szeretetreméltó Nei­sel házaspár — Sinkovits Im­re és Komlós Juci — és még az olyan epizódfigurák is, mint pl. az álgoromba jég­gyáros — Egri István — vagy a gátlásos Sajka — Sinkó László — meg-megje- lennek majd emlékezetünk filmvásznán. A remekül megformált szerepek egész sorával találkozhattunk a televíziós Feleletben. Jobbnál jobb színészi remeklések! Például a Bánki Zsuzsáé is, aki a professzor vénkisasz- szany nővérét formálta meg eredeti módon, vagy Ruttkai Éva pazar alakítása a rom­lott Eszter szerepében. Talán csak Nagy Júliát képzeltem másként. Erőteljesebbnek, markánsabbnak, mint aho­gyan az egyébként tehetsé­ges Esztergályos Cecilia élet­re keltette. Még a Felelet bemutatása­kor említettem, hogy ez a tévéfilm irodalmi szempont­ból is érdekesség, hisz a re­gény félbe hagyott szálait Déry ezúttal a televízió szá­mára „elvarrta”, azaz a re­gény, hőseinek sorsa végére pontot tett. Sajnos, elvarrta és nem továbbszőtte sorsu­kat. Így óhatatlanul is ér­ződött a befejezésen bizo­nyos kényszeredettség. Nem túl meggyőző volt például Farkas Zénó öngyilkossága, bár az önpusztitásnak ez a formája a zsákutcába jutott élet törvényszerű megoldá­saként elfogadható. És kicsit didaktikusnak hatott a Bá­lint köré összegyűjtött ro­konság biztató kórusa is. Hiába, néhány részletben nem lehet helyettesíteni egy hiányzó kötetet, a trilógiá­nak tervezett Felelet még meg nem írt utolsó darab­ját. De talán Dérynék ehhez is lesz majd ereje és ked­ve, épp a televíziós siker biztatja majd rá. S akárcsak egykor Arany, aki Toldijá­nak rajzát évtizedek kiha­gyásával fejezi be, öreg ko­rában, Déry is megírja a Felelet harmadik kötetét. Végtelenül emberi hang­vételű, és formájában jól kimunkált filmet láttunk, belőle egy nagyszerű regény varázsa csapott meg ben­nünket. Űjra-felfedezése ez a kitűnő regénynek, s egy­ben bizonyítéka annak is, hogy a mi televíziónk bár­melyik külföldi tévé ha­sonló sorozatával eredmé­nyesen , képes versenyre kelni. Röviden Négy csepp, négy egyfel- vonásos egyetlen estén. Csep­pek, amelyekben a hétköz­napok tengere mutatkozik meg. A mindennapok világa, köznapi konfliktusaivaL Vik­tor Rozov bevezetőjében ma­ga nyújtotta át a használati utasítást. Cseppek, amelyek orvosságul szolgálhatnak a gondolkodás, a helytelen magatartás bennünk bujkáló betegségei ellen. Formabontó este volt, igazán húsbavágó tanulságokkal. Igaz, a ne­gyedik csepp, az Ünnep, kis­sé kiagyaltnak tűnő cselek­ményével valamelyest halvá­nyabb volt. Az Ünnep vala­mennyi szerepét szolnoki szí­nészek alakították — igen jól. Közülük is kivált Ivá- nyi József az apa szerepé­ben, aki okosan kerülte ki a túljátszásra csábító érzelmes- séget. Méltó párja volt Koós Olga. Kevés műsor okozott több bosszúságot eddig, mint a május 1-én sugárzott Önök kérték. Nemcsak azzal, hogy túlbeszélték és telitelefonál­ták ezt a kívánságműsort, hanem azzal is, hogy a nyúj­tott produkciók általános színvonala kétségbeejtően alacsony volt. De hát mi kér­tük, lelkünk rajta — mond­ja a televízió. Ez a tévéné­zők ízlésbeli átlaga. Megle­het. csakhogy a kérésnek is sokféleképp lehetett volna eleget tenni. V. M. Túrkevei tárlat A túrkevei Finta Múzeum­ban dr. Egri Mária művé­szettörténész vasárnap nyi­totta meg Füleki Gábor és Iván Sándor kiállítását. A két túrkevei alkotó 21 fest­ményt és 18 szobrot, plaket­tet mutat be a közönségnek. Képzőművészeti kultúránk emelkedésével lassan hozzá­szokunk, hogy egy-egy tárlat megnyitásán az érdeklődők százai jelennek meg, — de a túrkevei kiállítás mégis feltűnő volt: a tömeg a mú­zeum udvarán is várakozott, bebocsátást remélve. A mú­zeum termei ugyanis a meg­nyitás idejére zsúfolásig megteltek. Iván Sándor szobrai még azok számára is a meglepe­tés erejével hatottak, akik ismerték eddigi próbálkozá­sait és biztatták. Valaki így jellemezte: „kirobbanó te­hetség”. A látottak alapján ezt nem érezzük túlzásnak, még akkor sem, ha úgy gon­doljuk: biztató kezdetnek vagyunk tanúi, egy ígéret beteljesedése első grádicsára lépett a kevi szobrász. Iván Sándor munkásságá­ban az elmúlt két-három év döntő jelentőségű volt. Szak­mai segítői, Papi Lajos és Nagy István szobrászművész eredményesen irányították és inspirálták fejlődését. A for­makészség mély mondaniva­lóval párosult, egy-egy alko­tásban örökérvényű témák sajátos kifejezését kapjuk. Ilyen például a kővel birkó­zó ember, amely a folytonos küzdésre utal, vagy a Szél­ben című terrakotta, amely expresszív módon jelzi az emberi test és akarat egysé­gét. Füleld Gábor festményei közül az Udvar kompozíciók félreérthetetlen mondaniva­lójukkal ragadnak meg, a Rekviem III. színvilága a do­ni halálkanyarig viszi képze­letünket A Két öreg, az el­válás, a szétesés szimbóluma, elvont, de következetetései- ben mégis érthető ábrázolás­ban. Ez éppen Füleki Gábor festészetének erőssége: a ké­pi láttatással egyensúlyban áll ,a szimbolista hatásokkal megteremtett gondolatiság. A Finta Múzeum jó ügyet szolgál a kevi képzőművésze­ti kör két alkotója kiállításá­nak megrendezésével. — ezt nemcsak a tárlat nagy kö­zönségsikere bizonyítja. — ti — £ sküvője másnapján Nádházi Sándorné végiglapozta a leg­frissebb Művelődésügyi Köz­lönyt — népművelői állást keresett. Csataszög, Beseny- szög, Űjszász, Tószeg — je­gyezte egy papírlapra a Szol­nokhoz közeli községeket, majd menetrendet kerített. Rövid töprengés után meg­született a döntés: ideiglene­sen tószegi lakos lesz. Ennek már öt éve... — Tószeg volt a legköze­lebb Szolnokhoz, a szülővá­rosomhoz. Akkor még azt hittem, nem tudok másutt élni — emlékszik Nádháziné. — Bevallom, dobogott a szí­vem, mikor először átléptem a tószegi művelődési ház kü­szöbét, pedig az esküvő előtt Tegnapelőtt este Szolno­kon, a városi tanács nagy­termében osztották ki a ka­tonai főiskolák fesztiváljá­nak okleveleit és a város emlékplakettjeit. Az ünnep­ségen Brassói Tivadar vezér­őrnagy, a Kilián György Re­pülő Műszaki Főiskola pa­rancsnokának megnyitó sza­vai utón beszédet mondott dr. Bán Károly ezredes. a Néphadsereg Politikai Főcso­portfőnökének helyettese és Kukri Béla, a városi tanács elnöke. Ez az ünnepség is a repülőtiszti főiskola és a vá­ros szoros együttműködését szimbolizálta. Kukri Béla kérdésünkre erről a kapcso­latról a következőket mon­dotta : — Főiskolák tekintetében megyénk meglehetősen sze- , gény, mindössze két felsőfo­kú polgári oktatási intézmé­nyünk van. Szolnok életében ezért is játszik kiemelkedő szerepet a Kilián György Re­pülő Műszaki Főiskola. Ha­tása a város társadalmi és szellemi életében jótéko­nyan érződik Igen jelentős szellemi potenciált jelent a főiskola, melyet az ottani oktató-nevelő nunkán túl a város is hasznosan kamatoz­tat. A főiskola tanárai taní­tanak például a Marxiz­mus—Leninizmus Esti Egye­temen, részt vállalnak főis­kolai el őkészítő tanfolyamok munkáiból, igen aktívak a különböző tudományos ülése­ken. A politikai jellegű tan­tárgyak mellett a fizikának és a matematikának is jeles művelői vannak közöttük. A repülőtiszti főiskola hatását a kulturális élet minden te­rületén érezzük. Ugyanez mondható el a közéletről. A főiskola képviselői megtalál­hatók a megye és a város minden vezető testületében. Megbízásuknak példásan eleget tesznek. A velük való jó kapcsolatnak sokat kö­szönhet a város. Anélkül — csupán kiragadott példaként említve — az ejtőernyős vi­egy évié Debrecenben jár­tam főiskolára, s mint nép­művelő-könyvtáros szakos hallgató, jó néhány művelő­dési intézményben megfor­dultam. — Hogy kezdte a munká­ját? — Soha nem felejtem el, a legelső hivatalos levélben ar­ról értesített a megyei műve­lődési központ, hogy egy or­szágos bemutatón a tószegi irodalmi színpad képviseli Szolnok megye színeit. Na­gyon megijedtem — egyetlen szavalom sem volt, nemhogy egy egész irodalmi színpad... Az elődöm fél éve távozott, s e rövid szünet szinte min­dent tönkretett. Az első ta­nulságot már a belépéskor megfogalmazhattam: olyan szakma ez, ahol az eredmé­nyek megtartásáért is har­colni kell. Nos, Nádháziné harcolt, egészen 1971 áprilisáig. A költészet napján fia született. — Hat hónapra visszavo­nultam, a férjem helyettesí­tett. Ma is állitom, jól jött ez a pihenő. „Kívülállóként” felfedeztem egy csomó hiá­nyosságot, és persze egy se­reg ötletem támadt. Az utol­só hetekben már alig lehetett otthon tartani. Faluszéli al­bérletünkből naponta elsé­táltam a művelődési házig. Szeptemberben aztán nem­csak a munkát, de a félbe­szakadt főiskolai tanulmá­nyokat is folytattam. 1972 a siker éve. Megvaló­sul a szülési szabadságon megálmodott koncepció, új, klubok, szakkörök, művészeti lágbajnokságot sem tudtuk volna megrendezni. Közre­működésük nélkül a tiszali- geti stadion sem lett volna kész határidőre. A város üzemeivel és intézményeivel is jó kapcsolatot tartunk fenn. Ilyen tények alapján mondjuk, hogy számunkra a repülőtiszti főiskola alapve­tő társadalmi tényező. * Most hatodízben rendezték meg Szolnokon a katonai fő­iskolák fesztiválját. Ez indí­tott bennünket arra, hogy megkérdezzük Méreg László ezredestől, a Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnöksé­gének kulturális osztályveze­tőjétől, hogy milyen szerepet szánnak a hadseregben a kulturális nevelőmunkának, s hogyan értékeli a mostani fesztivált? — Hadseregünkben nagy figyelmet fordítunk arra, hogy olyan kulturális hatá­sok érjék a katonákat, ame­lyek maradandó élményt nyújtanak számukra, s amel­lett elősegítik politikai fejlő­désüket és személyiségük kiteljesedését. Ez a törekvés nemcsak a parancsnoki állo­mány erőfeszítésében nyilvá­nul meg. Nagyon számottevő anyagi és szellemi kapacitást is biztosítunk erre a célra — főleg a közművelődési párt- határozat megjelenése óta. Pártunk XI. kongresszusa is aláhúzta a hadsereg szerepét a fiatalok nevelésében. — Milyen módszerekkel dolgoznak? — Tevékenységi körűnk igen széles. Az irodalmi ne­veléstől kezdve kiterjed a technikai jellegű szakkörö­kig, a klubélettől az öntevé­keny művészeti csoportokig. Ez utóbbiaknak a közösségi szellem, az együvétartozás érzésének erősítése, valamint a személyiség kiteljesedése miatt különös jelentőséget tulajdonítunk. — Tisztában vagyunk al­csoportok alakulnak. A mű­velődési otthon támogatásá­ból részt vállalnak ezentúl a község gazdasági egységei is. — Elégedett volt? — Nem tagadom, igen. Legszívesebben mindenkinek eldicsekedtem volna az ered­ményekkel. .. A jó hír gyors szárnyakon já-. Nádházinét meghívják a művelődési otthon igazgatók II. országos' konferenciájára, ahol felszólalása sikert arat. Beválasztják a határozati ja­vaslatot szerkesztő bizottság­ba, a felszólalást közli a „Népművelés”. És mégis... Az elégedettség elveszett a konferencián. ' — Miért? — Először nyílt alkalmam országos összehasonlításra. Ami addig óriásinak tűnt, az egyszerre picivé zsugoro­dott. Úgy éreztem — s érzem ma is —, hogy az igazán jó eredményekért még nagyon sokat kell dolgoznom. A „nagy munka” a műve­lődési igények felmérésével kezdődött. A vizsgálati ered­mény alapján alakította ki Nádháziné a művelődő cso­portok rendszerét. Jelenleg nyolc gyermek és hét felnőtt közösség dolgozik a művelő­dési házban. Valamennyi kö- ' zül a leghíresebb a „Szivár­vány” ifjúsági klub, mely idén elnyerte az aranykoszo­rús címet. — Két éve a „Szivárvány” még csak dicsérő oklevelet kapott, tavaly már „kiváló” lett... Ezeket a gyerekeket talán elzavarni se lehetne in­nen. Otthonukat maguk épí­zal, hogy a parancsnoki ál­lománynak milyen fontos szerepe van a kulturális ne­velő munkában. Elsősorban tőlük függ, hogy alakulatuk­nál hogyan értékelik a köz- művelődést. Szemléletüket befolyásolja az is. hogy mi­lyen indítékot kapnak hall­gatói éveik alatt nemcsak hivatásukhoz, szakmai fejlő­désükhöz, hanem a kulturális munkához is. Ezért rendez­zük meg kétévenként a ka­tonai főiskolák fesztiválját. A számadás és az útkeresés mellett fontosnak tartjuk, hogy1 ezek a seregszemlék a társadalom életében is helyet kapjanak. Örülünk, hogy a szolnoki vezetőknél lelkes fogadtatásra és segítőkész­ségre találtunk. — S ami a mostani feszti­vált illeti? — Jó benyomásokat kel­tett bennem. Alapvetően eredményes volt a hallgatók szereplése. Figyelembe vet­ték hazánk politikai életé­nek alakulását. A műsorból karakterisztikusan kicsendült felszabadulásunk 30. jubileu­mának, a Győzelem Napjá­nak, a Varsói Szerződés év­fordulójának köszöntése. Ki­érződött a törekvés a szocia­lista hazaszeretetre nevelésre és a népi hagyományok ápo­lására. A korábbi bemuta­tókhoz képest növekedett a színvonal. S amit mi külö­nösen fontosnak találtunk: lesz ennek a fesztiválnak tovagyűrűző hatása is a csa­patoknál Most is két olyan művészeti csoport lépett fel, amelynek vezetői két évvel ezelőtt még hallgatóként sze­repeltek a seregszemlén. — Örülök annak, hogy a katonai főiskolák fesztiválja Szolnok jubileumi készülődé­sének időszakára esett, s hogy hallgatóink tőlük telhe­tőén gazdagították a jubileu­mi programot, — fejezete be nyilatkozatát Méreg László ezredes. tettél:. Falat raktak, parket­táztak, festettek, tapétáztak — ma övék a megye leg­szebb ifjúsági klubja. "Estéről estére összejön a tár­saság, s aki csak egy percre is bekukkant közéjük: irigy- li őket, olyan jó a hangulat. Hát ez az én álmom, tucat­nyi ilyen közösség... — Szeretik, megbecsülik Tószegen? — A közművelődés sokat emlegetett társadalmi rang­ját már az elődöm kivívta, nekem csak vigyáznom kel­lett rá. Hogy sikerült-e? Na­ponta másként érzem. A si­ker fellelkesít, a kudarc le­tör. Személy szerint nem pa- naszkodhatom. Hozzásegítet­tek a főiskolai diplomához, tavaly szolgálati lakást kap­tam. De mindennél többet jelent, hogy naponta érzem az itt élők ragaszkodását, szeretetét. — Nem vágyik Szolnokra? — Néhány hónapja a köz­ségi pártve/.etőség tagja va­gyok, mellette kongresszusi vitakör vezetője, hogy a töb­bi társadalmi megbízást már ne is soroljam. Annyi min­denbe belefogtam, hogy most igazán nem mehetnék el... Hetente egyszer azért kézen- fogom a nagyfiamat, s beuta­zunk Szolnokra. Látogatóba... H. B. Lépésről lépésre

Next

/
Thumbnails
Contents