Szolnok Megyei Néplap, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-25 / 121. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. május S5. « KÜLPOLITIKAI 1963 óta köszönti a haladó világ május 25- én Afrikát: 12 évvel ez­előtt alakult meg az Af­rikai Egységszervezet Addisz Abebában 36 or­szág részvételével. A fejlődést jól jellemzi: az egységszervezetnek ma már 42 tagállama van. s az otthont adó országban, Etiópiában haladó program alapján gyökeres társadalmi át­alakulás megy végbe. Afrika fő ellensége azonban továbbra is a magát álcázó új gyar­mati rendszer: a faji el­különítés. Két bástyája, a Dél-afrikai Köztársa­ság és Rhodesia pozíciói azonban ugyancsak meg­gyengültek. Oldalszár­nyai: Angola és Mozam- fcik már fekete vezetés alatt keresik a kiutat évszázadok nyomorúsá­gából. Mint az AESZ legutóbbi miniszteri ta­nácsán megállapították: Afrika népei nem nvu- gosznak bele. hogy test- \ éreik Zimbabwe föld­jén a Smith-rezsim. Dél- Afrikában a Vorsíer- kormánv apartheidje alatt éljenek. Felszaba­dító harcukat épp úgy támogatják, mint Na­míbia (a volt Délnyu- gat-Afrika) népeinek függetlenségi törekvé­sét. Julius Nyerere tan­zániai elnök az egész szervezet, állásfoglalásá­nak adott hangot, ami­kor kijelentette: Afrika békés eszközökkel kí­vánja folytatni szabad­ságharcát — ahol lehet. Ahol azonban erre nincs lehetőség — marad a fegyveres küzdelem, a kontinens valamennyi független államának tel­jes támogatásával. S míg Rhodesiában lehet alap­ja a tárgyalásos rende­zésnek, ha Smith elfo­gadja feltételként a többségi uralmat, Dél- Afrikában és az általa törvénytelenül megszáll­va tartott Namíbiában nem látszik egyéb kiút a fegyveres harcnál. Megértek az arab nemzetek és Fekete-Af­rika népei szolidaritá­sának gyümölcsei is: az egységszervezet újólag kinyilvánította szolida­ritását a közel-keleti helyzet igazságos rende­zésére. Az arab orszá­gok viszont tevőleges szolidaritást vállaltak az afrikai felszabadítási mozgalmakkal, s min­den módon támogatják Afrika népeinek küz­delmét a teljes — tehát politikai, gazdasági — függetlenség megszilár­dításában. Gyengülés és válság HATÓ csúcsértekezlet előtt ■ Bem évIsrtfeM £J"­hanem a politikai gyengülés és válság rezgései keltették azt a diplomáciai mozgást, amely május 29-én és 30-án a brüsszeli NATO-csúcsérte- kezletben éri majd el tető­pontját. Az' Észak-Atlanti Szerző­dés Szervezetére és magatar­tására; eleve rányomta a bé­lyegét az, hogy 1949-ben, a hidegháború kiéleződésének szakaszában hozták létre, naint a Szovjetunió és a szo­cialista országok elleni köz­vetlen agresszió eszközét. Ál szocialista országok több, mint öt esztendőn ke- reszíjil figyelték a NATO szemezését, s mind katona- politikai. mind diplomáciai szempontból rendkívüli mér­téktartást tanúsítottak. Csak miután a potsdami egyez­mények megsértésével Nyu- gatnérnetországot felvették a NATO-ba. 1955. május 14- én született meg a Varsói Szerződés. Már az időpont is demonstrálja, hogy ez a ka­tonai-politikai szövetség vá­lasz voltk az imperializmus agresszív i terveire. Mint a Varsói Szerződés huszadik évfordulóián tartott nemzet­közi megemlékezések hang­súlyozzák :j ameddig a NATO fennáll \és más imperialista tömbök ' léteznek — addig szükség van a Varsói Szer­ződés szervezetére. A nagy ^kérdés 1975 tava­szán teháU,,az: milyen álla­potban vanf maga a NATO? Kétségtelent hogy az impe­rializmusnak ez a legerősebb és legszaroGabban megszer­vezett katonai blokkja sem kerülhette, el a nemzetközi erőviszonyok általános fejlő­désének hatását. Nos. a NATO déli szárnya a nyílt és akut válság állapotában van — északi szárnya pedig bizonyos tartózkodást tanú- . sít az amerikai katonai kö­vetelésekkel szemben. Észa­kon a két, ^skandináv NATO- tagállam. Norvégia és Dánia egészséges józansággal min­dig korlátokat szabott az amerikai támaszpontpolitiká­nak. Az utóbbi évtizedben pedig ezek az országok egy­re nehezebben viselték el Washingtonnak a görög és portugál fasiszta rezsimmel fenntartott NATO-kapcsola­tait. A két északi ország tar­tózkodása nem okozott ugyan nyílt válságot a NATO-ban, politikai és morális fenn­tartásaik kétségkívül jelen­tettek bizonyos akadályozó tényezőt az amerikai politi­ka számára. (Például abban, hogy Spanyolországot már korábban közelítse a NATO szervezetéhez.) fl7 ÍflA7Í '!nz's* 3 nato­Kt. lyOll politika szamára a szerződés déli szárnyán lezajló válságsorozat jelen­tette és jelenti ma is. Ez a következő fő eseményekben öltött testet: 1. A ciprusi ese­mények miatt Görögország kivonult a NATO katonai szervezetéből. 2. Törökország bennmaradt ug3ran a kato­nai szervezetben, kapcsola­tai azonban feltételessé vál­tak. Hiszen, ha Washington olyan lépéseket tenne a NATO érdekében, amelyek Görögországot kielégítenék, akkor Törökország elszaka­dása válik reális fenyege­téssé. 3. Olaszországban két esztendeje egyre mélyül a második világháború után kialakult, lényegében a ke­reszténydemokrata párt ha­talmi monopóliumán alapuló rezsim válsága. Ennek kö­vetkeztében Olaszország sem számít többé katonailag biz­tos szövetségesnek a NATO szempontjából, 4. Portugália, a déli szárny legnyugatibb tagja rendkívül haladó, sőt demokratikus-szocialista jel­legű forradalmi folyamaton megy keresztül, s ez meg­kérdőjelezi az Egyesült Ál­lamok számára rendkívül fontos Azori-szigetok támasz­pontjainak stabilitását. 5. A felsorolt válsággócok nem szigetelhetők el . egymástól, hanem egymásra is hatnak, egymást erősítik. Magától értetődően az amerikai politika minden erővél arra törekszik, hogy a NATO bomlási folyamatát megállítsa és váratlan ese­ményekre felkészülve új al­ternatívákat dolgozzon ki. A május végi NATO-érte- kezlet küszöbén az új megoldá­sok keresése elsősorban két területen figyelhető meg. Az első Franciaország álláspont­jának fokozatos csúszása az atlanti pozíciók felé. Emléke­zetes. hogy annak idején De Gaulle tábornok Franciaor­szága kilépett a NATO ka­tonai szervezetéből s volta­képpen így került a blokk székhelye Brüsszelbe. Az olajválság és a nyugati tő­késvilág egyéb gazdasági problémái alkalmat adtak Washingtonnak arra, hogy hatásos nyomást gyakorol­jon az új francia rezsimre. Ezért — ha a NATO katonai szervezetébe való formális visszatérésre nem is kerül sor — Franciaország min­denesetre aktívabb és lojá­lisabb atlanti politikát fog folytatni, mint az elmúlt év­tizedben. A másik, egyelőre homá­lyos kísérlet Spanyolország­gal kapcsolatos, ahol a kö­vetkező hetekben kell ismét meghosszabbítani az 1953 óta fennálló kétoldalú spa­nyol—amerikai katonai szer­ződést. Az amerikaiak cél­kitűzése az, hogy megszab­ják a meghosszabbítás felté­teleit, s olyan helyzetet te­remtsenek, ami egy későbbi időpontban Spanyolország NATO-tagságához vezethet. Ezzel kettős céljuk van. Először: támogatni olyan, Franco utáni rezsim létre­jöttét, amely társadalmilag konzervatív és Így szövetsé­gese lehet Washingtonnak. Másodszor: elszigetelni, a NATO pillanatnyilag legha­ladóbb és ezért Washington szempontjából leveszélyesebb tagállamát, Portugáliát. Mint látható, rendkívül ne­héz és bonyolult feladatok állnak a Brüsszelbe készülő NATO-főnökök előtt. Nyil­vánvaló, hogy a kétnapos, brüsszeli csúcs ezeket nem oldhatja meg. legfeljebb ün­nepélyesen kinyilvánítja a „szövetségesi hűséget”. fl küzdelem "íS z ezúttal is az európai és nem­zetközi erőviszonyok valósá­gos alakulásának függvénye. Itt pedig változatlanul hat­nak azok a társadalmi, po­litikai és gazdasági áramlá­tok, amelyek a NATO jelen­legi válságát előidézték. ÍJ „düspzilag” Venezuela árnyoldalai A Világbank statisztikai adatai szerint 1974-ben Ve­nezuela egy főre jutó bruttó nemzeti terméke elérte az 1240 dollárt. A harmadik vi­lág viszonylatában ez igen tekintélyes összeg. Csak­hogy ... Az ország 12 millió lako­sából 2 millió 500 ezer él a fővárosban, Caracasban. A főváros utcáin száguldozó 500 000 gépkocsi naponta 5 millió limr benzint fogyaszt. A lakosság számához viszo­nyítva világviszonylatban Venezuela importálja a leg­több pezsgőt, whiskyt és lu­xuscikkeket (gépkocsit). Csak az a bökkenő, hogy a lakosságnak mindössze 3 százaléka keresi meg a havi 700 dollárt. Ismeretes, hogy a világ valamennyi országa között Venezuelában a leg­magasabbak a megélhetési költségek. Közvetlenül az autósztráda közelében ékte­lenkednek a végeláthatatlan nyomornegyedek. Caracas­ban a lakosság 41. Maracai- bóban. az „o1 aj fővárosban ” 63 százaléka lakik nyomor- negyedben. Itt az emberek alig keresik meg a havi 200 dollárt. Nagyon kevesen vannak,, akik havi 700 dollárnál töb­bet keresnek. Ezek között természetesen dúsgazdag em­ber is al^ad. A legszegényebb nénréteg egészségügyi helyzetét te­kintve Venezuela a legelma­radottabb országokkal állít­ható egy sorba. Dr. Fusd Lechin gyermekorvos szerint az iskolásgyermekek 53 szá­zaléka rosszul táplált, 14 szá­zalékuk golyvás, s ennek kö­vetkeztében szellemileg is elmaradott. Betegségük oka a legtöbb esetben az, hogy megszületésük után nem ré­szesültek megfelelő táplálék­ban. Ez az 1 millió 200 ezer gyerek egész életén át szen­ved a rosszul tápláltság kö­vetkezményeitől. 1975-ben a megnövekedett plajbevételeknek köszönhe­tően az ország költségvetése 10 müligrd dollárt tett ki. Az ilyen óriási összegekkel dol­gozó 200 000 állami tisztvise­lő közül sokakat megrészegít a pénz. A harmadik világ­hoz tartozó számos ország­ban a közigazgatásban ta­pasztalható korrupciót az ál­latni tisztviselők alacsony fi­zetésével próbálják magya­rázni. Venezuelában viszont éppen a dollármilliókban vé­lik megtalálni a magyaráza­tot. Napirenden vannak a korrupcióval kapcsolatos vi­ták. „A korrupció terjedéséért nemcsak az ellenőrzés hiá­nyát és a hagyományt kell felelőssé tennünk — mon­dotta újévi üzenetében Perez el nőit — hanem azt a menta­litást is. amely szerint a megnövekedett olajbevételek; könnyű meggazdagodásra ad­nak lehetőséget”. Ügy tűnik, hogy Venezue­lában a „legvirágzóbb ipar­ág” a selejtes műszaki fel­szerelések szállítása állami vállalatoknak. Az állami ellenőrzéssel megbízott szerv közlése sze­rint jelenleg 350 korrupciós eset kivizsgálása folyik. Ez a helyzet természetesen nem új sem Venezuelában, sem a többi latin-amerikai országban, ahol igen gyak­ran előfordul, hogy az átvé­tellel megbízott tisztviselők jutalékot kapnak a szállító vállalattól (a tisztviselők igen gyakran vezérigazgatói, miniszteri vagy esetleg ál­lamfői tisztséget töltenek be). Nyilvánvalóan nem beszél­hetnénk megvesztegetések­ről, ha nem akadnának meg- vesztegetők. Ez utóbbiak többnyire a külföldi szállí­tók képviselői, akik bizonyos jutalék ellenében akarnak zöld utat biztosítani gyakran vitatható minőségű árucik­keiknek. i Nem kétséges, hogy egyen­lő elbírálás alá esik a meg­vesztegető és az. aki a mar­kát tartja. Ahol a lelkiisme­ret is megvásárolható áru­cikk, nem építhető fel az a társadalom, amelyet a ve­nezuelai vezetők elméletileg megfogalmaztak. Még a leg­nagyszerűbb tervek is meg­hiúsulnak a spekuláció „tor­nádójában”. (Perspectives) A nap bármely szakában is jár ott az ember, a Quar­tier Latinben mindig pezs­gő életet. vidámságot, nyüzsgést talál. Itt, a pári­zsi diáknegyedben a kissé félreeső Victor Cousin utcá­ban van a híres Sorbonne, és itt van számos más főis­kola és oktatási intézmény. Diákok ezrei élnek itt. Még ha az összesen 13 párizsi egyetemnek meg is van a saját légköre, a francia fő­város diákközpontja a Quar­tier Latin marad. Csoportokban és egyedül róják itt az utcákat a diá­kok, feltűnő de nem kihívó És mégis: a párizsi egyete­mistáknak még a felét sem találjuk itt. A többiek ugyan­is irodában vagy egy mun­kapadnál töltik napjaikat, vagy éppen valamelyik üz­letből vagy iskolából térnek haza. Száz francia diákból 63 mindennap nyolc órát dolgozik, hogy megkeresse a tanuláshoz szükséges pénzt. öltözékekben, nevetve, vic­celődve, gyakran szorosan átölelve egymást. Az újság­árusnál megvásárolják a Pa­ris Soirt, a l’Humanitét, ta­lán még a Le Monde-t is. Meg-megállnak a könyvke­reskedéseknél, melyek kira­katai gyakran kicsordulnak a járdára, itt csoportokat al­kotnak, amott pedig a közle­kedési lámpa piros jelzése ellenére, átmasíroznak az úttesten. Mindent összevéve, felszabadult fiatalságot lá­tunk, amely maradéktalanul ki akarja élvezni diákéveit, és tulajdonképpen meglehe­tősen elégedettnek tűnik. Egyes egyetemeken, így a Censier-i „Űj Sorbonne-on” ez az arány 100:70-hez, vagy még magasabb. Munkanap­juk reggel nyolc és kilenc óra között kezdődik, és az egyórás ebédszünetet beszá­mítva délután 5 és 6 között érv éget. Utána idejük sem marad arra, hogy bekapja­nak valamit, mert sietnek az egyetemre, hogy este tíz óráig legalább részt vehesse­nek néhány szemináriumon. Az előadásokat elmulasztják. A francia diákszervezet, az UNEF létrehozott egy má­solat-szolgálatot, hogy meg­könnyítse a diákok számára a drága, gyakran 50 frank­nál is drágább tankönyvek beszerzését. A másolat-szol­gálat sokszorosítja az összes előadások szövegét, és cse­kély ellenszolgáltatás ellené­ben (egy szakon évente el­hangzó összes előadások má­solata a Censier-ben hét frankba kerül) látja el ezek­kel az egyetemi hallgatókat. Aki nem akar sokat mu­lasztani, az többnyire szom­batonként és vasárnap dol­gozik. Mások önképzésre használják fel a hétvégét, minthogy hétköznap erre nem jut idejük. „Sokan nem bírják ezt”, mesélte nekünk Bertrand Rosenthal, az egyik párizsi egyetem diákja. „Vagy meg kell hosszabbíta­niuk a tanulmányi idejüket, vagypedig diploma nélkül kimaradnak az egyetemröL És akkor minden erőfeszíté­sük hiábavaló volt.” A diá­kok kétharmadára vonatko­zik ez a megállapítás — „természetes kiválasztódás” a kapitalista társadalomban. « És az ösztöndíjak? Fran­ciaországban is vannak ösz­töndíjak. „Igen, a diákok 17 százaléka kap ösztöndíjat, évi háromezer frankot, azaz a kilenchórtapos oktatási évet tekintetbe véve, havon­ta mintegy 330 frankot. Szá­mításaink szerint azonban egy egyetemistának több mint a kétszeresére lenne szüksége az élethez” — mondja Étienne Andreux, az UNEF országos vezetőségé­nek titkára. Bertrand egyik diák napi át­lag költségvetésével bizo­nyítja ugyanezt: „Étkezésre — csak ebédre és vacsorára gondolok — napi öt frank kell. Reggelire keveset eszünk, ez nem kerül sokba. A közlekedésre másfél-két frankra van szükség. Kö­A bérmunka marad az egyetlen kiút, mert még az állam is kér pénzt a diá­koktól. Az állam ugyanis szakosítás szerint emeli a tanulási illetéket, amely évente 150—400 frank között van. A válság ellenére a diakokat szívesen alkalmaz­rülbelül három frank kell egy csésze kávéra vagy egy kis borra. „Már ez is csak­nem tíz frankot tesz ki na­ponta, havonta tehát három­száz frankot, vagyis ezzel úgyszólván ki is merül az ösztöndíj. Pedig még körül­belül 150 frankot kell fizet­ni a kollégiumi helyért, amelyhez a diákok csupán 12 százaléka jut hozzá. A magánszállásért Párizsban 400—450, vidéken pedig 300 frankot kell fizetni havon­ta. További kiadások: a könyvek évente 300—400 frankba kerülnek, és pénz kell a mozira vagy színház­ra, egy újságra, cigarettára vagy más apróságokra. Gyor­san összegyűlik így az a 200 frank vagy még nagyobb összeg, amellyel pedig sem az ösztöndíjas, és sok eset­ben szülei sem rendelkez­nek, akiknek anyagi hely­zetére ugyancsak kihat a válság. zák. Ugyanis ők végzik a ki­segítő, a nehéz fizikai mun­kát, nem rendelkeznek jo­gokkal, és meg kell eléged­niük bármilyen munkabér­rel — és ebben a helyzetben meg is vannak elégedve. És minden munkát elfogadnak. Legyen az korrepetálás, gye­rekfelügyelet, takarítás éj­Rohanas kifulladásig Diákok bérmunkán ESTIG MUHI KASOK, ÉJSZAKA DIÁKOK Bepillantás V*ärizs uilaghiru diaknegyedének életebe napja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents