Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
1975. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tavasz a földeken S zeszélyes szél fodrozza a folyót. A parti nádasban kis- kócsag tollászkodik. Békára vadászik a méltóságteljes léptű gólya, a búzatáblákon nyulak kergetőznek. Az erdőszélen nedves orrú őzcsapat ácsorog, a fára rakott .fészkekben varjak veszekednek. Az cirokból hirtelen fá- eánkakas burran fel, a virágokat méhek döngik körül. Igaz, néha még nekikeseredik az idő, meg-meg- ered az eső, de ha kisüt a nap, a határban gyaloglóra bizony rámelegszik a kabát. Tavasz van. Kicsit makrancos, de mégiscsak szép tavasz. Csak a szél ne fújjon Egyre erősebben .dübörög :a motor, gyorsabban forog a propeller. A gép döcögve megindul, éles berregés hallatszik. piros lámpa gyullad, és a Z—34-es Cmelák típusú repülő a levegőbe emelkedik. Tóth Sándor, a MÉM .repülőgépes-szolgálat pilótája most mar felülről látja Jászsági Állami Gazdaság búzaföldjeit. Fehér esőként hull a műtrágya. — Nitrogén fejtrágyát szórunk a növényre. Az őszi nagy adag után csak kis dózist kap a búza, ezért hívjuk magunk között ezt a munkát etetgetésnek. — Mikor kezdődött a mai nap? — Reggel gyomok ellen permeteztünk. Azt pedig csak csendes időben lehet csinálni, mert különben nagy kárt okozhatunk. Napfelkelte előtt egy fél órával még nyugodt a levegő, akkor a legjobb indulpi. Ma két felszállás után abba kellett hagyni a gyomirtást, mert nagyon feltámadt a szél. — De a lévegő tiszta. — A pára még nem szállt fel igazán. Szép időben a Mátráig is ellátni, de ilyenkor is élmény a munka. Szinte jólesik a szemnek a tarka hatáy., most már nemcsak a szántóföldek barnáll- nak. Csak a szél ne fújjon, mert akkor nem tudunk dolgozni. Nem véletlenül hajtogatom 'állandóan ezt, hiszen hetekre megállíthat bennünket. — Történt már ilyen? — Hogyne! Tavaly az áprilisnak csak a felét tudtuk kihasználni. Remélem az idei jobban sikerül. . — Ez ä hónap és a következő könnyebb, de júniusban 483 anyajuh ellik meg. Akkor megint lesz miért szaladgálni. — Mikor jöttek ki a legelőre? * — Április 4-én hajtottuk ki a nyájat. Akkorra már leválasztottuk tőlük, a kisbá- rányokat — mert ázok egy másik falkában vannak — és ahógy nyírtuk őket, úgy jöttek kifelé. — Szép ez a vidéke — Az bizony! Nagyon szeretek itt lenni. Ráadásul a „Templomzug” a gazdaság A zöldellő búzatábla felett vegyszer szagát érezni. Nemsokára feltűnik a traktor is, mögötte a szórófejek ontják a permetet. A vezetőfülkéből Szász Oszkár, az ör- ménvesi Üj Élet Termelőszövetkezet dolgozója száll ki. — Mi ellen védekeznek? — Dikonirttal írtjuk a gyomot — Fúj a szét — Ha jobban nekiveselkedik, megállunk. Lehetne jobb idő, az* biztos, de muszáj csinálni, mert felnő a búza, és nagyobb lesz a taposási kár. Hamarabb kellett volna kezdeni, de az eső is közbevágott. Ha vizes a gyom, nem tud megtapadni rajta a vegyszer, kisebb lesz a hatása. legjobb állattartó helye: rettentő nagy a legelő, csak győzzön enni a jószág. A szállásunk is szép. De győződjön meg róla, nézzük meg! A szobában szól a rádió. Az asztalon kávéscsészék, a tűzhelyen Ínycsiklandó illatokat araszt a bogrács. — Készül az ebéd? — Egy kis tarhonyaleves. Meg is kóstolom, mert az én gyomromban már elharangozták a delet. Jó egy kis főtt étel, nem ehet örökké szalonnát, meg kenyeret az ember. — Szép ez a tábla. — Amilyen rossz volt a vetés, olyan szépen zöldell most. Pedig ez a leghitványabb. — Az idén milyen termésre számit? — Olyan 28—30 mázsára. — Hektáronként? — Holdanként Egy hektárra biztos több jut majd, mint 40 mázsa. Ezt a szövetkezet átlagában mondom. — Miből gondolja? — A sorokon ugyan látszik, hogy lágyba vetették a magot, de nem az a fontos, hogy zsinór egyenesek legyenek. A tőállomány megvan, a vegyszerrel kap levéltrágyát, ha valami katasztrófa riem jön közbe, — márpedig miért jönne — akkor jó termésre van kilátás. Ez ilyen világ Le kell ellenőrizni, hogy jól vet-e a gép Száz év múlva bor lesz benne Jó termés várható Tíszagyenda határában piros MTZ húzza a vetőgépet A traktor oldalán fehér betűkkel ez áll: Petőfi Mg. Tsz Tiszabő. — Eltévedtek? —1 Már hogy tévedtünk volna el? — nevet Bordás János. — Mindig mi vetjük nekik a cukorrépát. — Miért? — Nincs ilyen jó gépük, nálunk pedig nem számít fáradságnak kisegíteni a másikat. Meg a terület , sem nagy, csak 28 hektár. — Maguk többet vetnek? — Sokkal! — nyomja meg' a szót Szabó Gyula traktoros. Tiszabőn 170 hektár répa lesz. — Zárt rendszerben termelik? — A hékiben. Foglalkoznánk vele nagyobb területen !s, de ahhoz már komolyabb ..épet kell venni. Jövőre ta- 'án az is meglesz, csak olyan ész be ne üssön, mint a múlt évben. Sokat kínlódtunk a répával is. De bizakodik az ember; hátha az idén már minden jól megy. Tegnap délután, amikor vetni kezdtünk csúnya idő volt, de mára szépnek mutatkozik. — Megijedt, mert elhoztam a nagykabátot — veszi vissza a szót Bordás János. — Ha süt a nap, a farosnak is jól megy dolga, nem fázik. — De hiszen ezen a vetőgépen nincsen hely a faros számára! — Nincs hát! Ez amolyan újmódi farosság. Nem kell a vetőgép hátulján zötykölőd- ni, hanem amikor fordul a traktor, le kell ellenőrizni, hogy jól kerül-e földbe a mag. Hiába, sokkal köny- nyebb már a mi munkánk is. — Mióta szövetkezeti tagok? — Én’ 1959 óta, de Gyula ott nevelkedett. Először mezei munkás volt, aztán elvégezte a traktoros iskolát, már a szerelői papírja is megvan. Ez ilyen világ, fiatalember, haladni kell! Nekem, öreg embernek elhiheti. A juhász és a kandalló Kopaszra nyírt juhnyáj ,iik össze a tűrkevei Vö- és Csillag Tsz legelőjén. — Nem sajnálja az a «yapját, pláne ilyen melegben — mondja Szűcs István, a juhász. — Én 'sem bánom, hogy túl vagyunk a nyíráson, mert nagy munka ám az. — Most több idő jut pihenésére ? Komáromi Pál, a kunhe- gyesi Kunság Népe Termelőszövetkezet tagja a faültetés technikáját magyarázza. — Lenyomjuk a földbe a csemeteültető furkót. Az asszonyok beleteszik a lukba a csemetét, aztán megnyomjuk a furkóval a földet, a másik oldalról rátaposunk a sarkunkkal, és kész. — Milyen fát ültetnek? — Tölgyet. — És ezek a vékony nyárfák? — Közéjük kerül a tölgy csemete. Mire fa lesz belőle, addigra a nyárfákat már régen kitermelték. A tölgy még így is sűrű, de úgy kell annak lenni, mert különben nem nyurgul fel a fa. Mikorra megnő, ezekből is kivágják minden másodikat és utána lesz itt igazi tölgyerdő. ■ — Aztán egyszer az öreg erdőért is eljön a fűrész — szól közbe Botos Gábor. — Száz év múlva olyan fák lesznek itt, ho«v csak négyen érik körül. Abból aztán csinálhatnak ágyat, sifont, hordót. A háztájiban Az országút mellett szabályos kis parcellák, szélükön karó jelzi a tulajdonost. Az egyik közepén házaspár, László József és felesége, hajladozik: egy kapavágás, egy burgonya. — Mikor szánták rá magukat az ültetésre? — Nem sokat gondolkodtunk rajta, hiszen a krumpli már szépen kicsírázott, itt a helye a földben! — mondja az asszony. — Ma itthon maradtam, mert javítják a gépemet, simítja meg ősz haját László József. — Máskülönben traktoros vagyok az alattyáni— jásztelki Tolbuchin Termelő- szövetkezetben. — Nem is vagy itthon, csak ilyenkor — néz rá az asszony. — Tavajy is elültettük és csak a beszállításánál segítettél. Igaz, több munkád van, mint nekem a kertészetben. — Szintén a szövetkezetben dolgozik? — Nyáron igen, télen csak a ház körül. — Mit Vetettek még ide, a háztájiba? — Mindent, amire otthon' szükség lehet. Zöldséget, borsót, babot, de számítok bele paradicsomot és uborkát is. — Tavaly mennyit termett ez a föld? — A múlt évben jól megadta: 12 zsák krumplit és az egész évi zöldséget. Az idén is beérnénk ennyiveL Jegyzetek az elmúlt hétről Egy tudományos ülés után Mint tegnapi ’lapszámunkban hírül adtuk, fel- szabadulásunk 30. évfordulója jegyében tudományos emlékülést rendeztek Szolnokon. Az ilyen' jeliegű tanácskozások azért is figyelmet és elismerést' érdemelnek, mert országunk jó részéhez viszonyítva a szellemi életben van a legtöbb pótolni valónk. A tudomány és a kultúra — a képzőművészet kivételével — még úgy sem virágzott ezen a tájon, mint hazánk más területein. Hiányzott az a szellemi tőke, amely alapot szolgáltatott volna tudományos kincsestárunk megteremtéséhez. Hogyan is lett volna, olyan elmaradott környezetben, melyben minden kilencedik, tizedik ember Írástudatlan volt. Akinek meg lett volna a lehetősége a tanulásra, aki anyagiakkal segíthette volna az itteni szellemi életet, annak Szolnok csak pénztárca feltöltő, átmeneti szállás volt. Egyszerű a következtetés: ha az itteni vezető rétesnek az általános műveltség gyarapítása sem volt érdeke, hogyan lett volna akkor a politikai változást sürgető társadalomtudománv művelése. Ráadásul az élesztő erőt jelentő munkásság kialakulása Szolnok megyében szinte az utóbbi évtizedekig késett. A gyár- jellegű iparban foglalkoztatott munkások száma például a II. világháború kezdetén még a háromezret sem érte el. A megyei pártbizottság oktatási igazgatósága tehát klasszikusaink tanainak hirdetésén túl nagy űrt pótol, jó ügyet szolgál, amikor a megye politikai életével foglalkozik, s ebben a témakörben tudományos ütést ! rendez. Jól szolgálja ezzel pártunk politikáiét, annak biztosítékául, hogy az anyagi javakkal együtt szellemi értékeink is minden vonatkozásban gyarapodjanak. Demizson, só és g szemlélet Ha n,em is minden hájjal, de mindenfajta pré- I miummal megkent, anyagbeszerző barátunk azt a feladatot kanta, hogy a föld alól is, de kerítsen legalább néhány tonna hengerelt acéllemezt. Nosza, neki is lódul a fővárosnak, de előbb, a megígért prémium terhére, két demizson vöröset is bepakol a saroglyába — s mert ő ismeri a dörgést, meg is szerzi az anyagot. Az anyagszerzők (s nem beszerzők, az előbbi ugyanis kifejezőbb), nos az anvagszerzők demizsonos, csúszópénzes, ..ha te ezt szerzel, én azt. szerzek” jeligéjű manipulációi — tisztelet a tisztességes kivételnek — nem ritkák manapság. Mondják, rákényszerülnek. s ebben van is némi igazság. Igazgató, főmérnök. főkönwelö elvtárs sokhelyütt ugyanis csak akkor nyugodt, -ha dugig a raktár, pláne ma, ebben az „anya«Ínséges” világban. így aztán úgy jár a gyanútlan vállalat, mint a negyvenes évek végének szelid honnolgára. aki sót akart vásárolni, de nem volt ső, mert a többiek — attól való félelmükben Cno meg rémhírekkel traktál- tan\ hogy nem lesz só — telekrakták a spejzban a stelázsit. Ha a nagy stelázsin. a vállalati raktárakban ténvleg csak annvi anyag, készlet lesz, a.mennvi a biztonságos termeléshez — tervezhetően, kiszámíthat tóan — kell. ,akkor nem lesz szükség erkölcstelen anyagbeszerzői mesterkedésekre, nem porosodik a polcokon az anyag az egyik üzemben, míg a másikban a munkás már nagyon csúnyákat mond, mert gépe áll any/ghtény miatt. A probléma természetesen nem ilven e«vszern. Bizonyítja ezt. hogy az anyag- és készletgazdálkodás szövevényes gondjairól az elmúlt hétrti Szolnokon három napig tanácskoztak az ország szakemberei. Most. megannyi teendő közül csupán e«v bizonyos szemléletről, megváltoztatásának szükségéről szólok, arról, hogy nem elég egv gyár. esv üzem érdekeit \ nézni. Van ennél fontosabb is. Mindnpnviunk érdeke. T. P. A MAGYAR HAJÓ- ÉS DA RÜGY Aß tiszafüredi gyáregységében készítik a Portál-daruk „lelkét”: a járószerkezetet. A képünkön látható öítonnás daru-járószerkezeteket a Szovjetunióba exportál." tk
