Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-12 / 85. szám

8 SZOLNOK MEGTE1 NÉPLAP 1975. áprffls 12.' 1975. ÁPRILIS 12. SZOMBAT GYULA NAPJA A Nap kél 5.03 — nyugszik 18.28 órakor. A Hold kél 5.04 — nyugszik 19.38 órakor. VARfíATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: felhőátvonulások, fő­ként az ország keleti felében elszórtan esővel, havas eső­vel, a hegyekben hózáporral. A viharos északi, észak- nyugati szél, elsősorban a Dunántúlon mérséklődik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 4—9 fok között. Franlilin Delano Roosevelt Harminc évvel ezelőtt, 1945. április 12-én halt meg — 63 éves korában — Frank­lin Delano Roosevelt ameri­kai demokrata párti állam­férfi, 1933-tól haláláig az Egyesült Államok elnöke. Vagyonos családból szár­mazott, pályafutását ügyvéd­ként kezdte. 1921-ben gyer- mekparálizisben súlyosan megbetegedett, a politikai tevékenységgel azonban nem hagyott fel. 1929-től New York állam kormányzója volt;- az egyetlen amerikai államférfi, akit egymás után négy ízben, (1932, 1936. 1940, 1944), az Egyesült Államok elnökének választottak meg. Az 1929—33-as nagy gazda­sági világválság után a kor­mányzást átvéve, számos intézkedést hozott, amelyek­kel az állami monopolista kapitalizmus kiszélesítése út­ján a tőkés gazdasági rend­szert kívánta stabilizálni. A munkásosztály forradalmi hangulatának leszerelésére szolgáló intézkedéseivel bi­zonyos népszerűségre tett szert a dolgozó tömegek kö­rében is. Kormánya 1933- ban felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunió­val. A második világháborúban a Hitler-ellenes koalíció egyik vezetőjeként a szövet­ségesek szoros együttműkö­dését szorgalmazta; ugyan­akkor minden alkalmat meg­ragadott az ItSA pozícióinak megerősítésére, részben Nagy-Britannia rovására. Részt vett az 1943-as teherá- ri, majd az 1945 februári jal­tai konferencián és nagy szerepe volt az ENSZ alap­jainak lerakásában. \ — IRODALMI TOTÖ. A költészet napja címmel iro­dalmi vetélkedőt rendeztek tegnap Szolnokon, a kertvá­rosi klubkönyvtárban. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Telelőn: 12-093. 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat r 5001 Szolnok. Pl. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: ^ Kozák Ferenc ÜJaiib halálos baleset Halálos baleset történt Jászberény belterületén, a Lenin és a Bercsényi út ke­reszteződésénél április 10-én, 13.55 órakor. Budai János nyugdíjas (Jászberény, Páva út 77.) kerékpárjával féktá­volságon belül kanyarodott Gerőcs István (Jászfényszaru, Ószöllő 17.) SD—91—04 rend­számú tehergépkocsija elé, amely elütötte. A nyugdíjas ember olyan súlyos sérülé­seket szenvedett, hogy kór­házba szállítás közben meg­halt. A szűk* tárgyilagos soro­kon túl tfjból fel kell hívni a figyelmet a szaporodó balese­tekre. A kellemes tavaszi idő béálltával először a motoro­sok jegyezték be nevüket a baleseti krónikákba, igen előkelő helyet foglalva el a statisztikában. A „motoros korszak” után némi szünet következett, majd az április­sal ismét beköszöntő jó idő­ben megdöbbentő közlekedési szerencsétlenségek történtek. A hónap első 10 napján 9 baleset történt a megyében, amelyből t4 végződött halál­lal. Lottó nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Újkígyóson megtartott 15. heti lottó sorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 3, 56, 61, 85, 89 — A SZELLEMI vetélkedő döntőjét rendezték meg teg­nap Szolnokon az állami építőipari vállalatnál. Az elődöntőkön 57 brigád, a teg­napi döntőn 10 brigád vett részt, s válaszolt a művé­szet, sport és várostörténet I köréből összeállított kérdé­sekre. — SZABAD kifutóval el­látott tehénistállót építenek 200 állat számára a kisúj­szállási Nagykun Termelő- szövetkezetben. A mintegy 3 millió forintos létesítményt a gazdaság* építőbrigádja ké­szíti. ,A távlati tervekben újabb hasonló típusú istálló építése és a telep szakosítása szerepel. Érdeklődés — Ahogy elnézem a festményeit, egy kérdés motoszkál az agyam­ban.., — Hogyan csinálom? i — Nem, hanem miért? t — VIDÁM JELENETEKET, bűvészmutatványokat tekint­hetnek meg a „Zseb-tévé” műsorából ma 10 órától a szolnoki kispajtások a Tisza Antal úttörőházban. Az elő­adáson közreműködik Leven­te Péter, , Jancsó Péter és Gloviczky Péter. Százéves bábaasszony Tegnap délután a karcagi Városi Tanács házasságkötő termében köszöntötték az út­törők, az egészségügyi szak­középiskolások, a városi Vö­röskereszt, a kórház képvise­lői, a város vezetői és a ro­konok, ismerősök Karcag százesztendős lakosát, • özv. Vadai Pálnét. A Vöröske­reszt és a város üzemeinek, szövetkezeteinek szocialista brigádjai ajándékokat adtak át a ma is jó egészségnek és kedélynek örvendő bábaasz- szonynak. A születésnapi ajándékok között volt száz szál szegfűből álló kosár, százgyertyás torta és egy ta­karékbetétkönyv is. Korokat okozott a szélűikor Több helyen kárt okozott megyénkben a tegnapi szél­vihar. Az erős széllökések következtében Szolnokon, Rákóczifalván, és a Kertvá­rosban villanyvezetékek sza­kadtak le, zavarok kelet­keztek az áramszolgáltatás­ban. A postai telefonhálózat­nál is keletkeztek kisebb ká­rok. A Volán és a MÁV sze­mélyforgalmának lebonyolí­tását nem nehezítette a teg­napi időjárás. A Bakony vidékén tegnap­ra virradó éjjel heves vihar, néhol óránként 120 kilométe­res sebességet meghaladó or­kán tombolt. A Magas Ba­konyban 15—20 centiméteres hóréteg hullott, torlaszok azonban nem keletkeztek. A havas, síkos utakon azonban így is rendkívül lassú a köz­lekedés. Zirc térségében két autóbusz és egy kisebb te­herautó árokba csúszott a mostoha útviszonyok miatt. Az orkán Veszprémben, Pá­pán és Tapolcán a lakóhá­zakban is tetemes károkat okozott. Több épület tetőzetét elsodorta a vihar. Megron­gálódott a tapolcai perlit- üzem tetőszerkezete is. Veszprém belvárosában az építkezéseket körülhatároló lemezkerítéseket döntötte össze a vihar. A hatalmas szélvihar zava­rokat . okozott Nyugat-Ma- gyarország vasúti közlekedé­sében. T^bb helyen így a celldömölk—székesfehérvá­ri főútvonalon, a Bakony térségében, a Balaton körül — megszakadt az állomások közötti telefon összeköttetés. Több helyen megszakadt a postai telefonösszeköttetés is. Porpác és Sárvár között, va­lamint Górnál oszlop dőlt ki. Az Ajka—Szombathely kö­zötti 120 kilovoltos vezeték­ben is zavar keletkezett, szü­netel az áramszolgáltatás. Szombathely Sopronkövesd irányából kap áramot. Fejér megyében 80—100 kilométe­res széllökések szintén káro­kat okoztak. Délelőtt tíz órá­ig 15 faluval szakadt meg a telefonösszeköttetés, s szinte a megye minden részéből je­lezték, hogy szünetel az áramszolgáltatás. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, is­merősöknek, szomszédoknak, a Fűtöház vezetőségének, dolgozóinak, énekkarának, a vezsenyi HISZ vezetősé­gének és dolgozóinak, akik szeretett halottunk DÉRI (HANGLER) KÁLMÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút he­lyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Lakcím: Szolnok, Teve u. Z. Apa és négy fia. így állt össze a banda. A kialakított hierarchiában mindegyikük­nek megvolt a titulusa: idős Báthori Lajos az elnök: a betörések értelmi szerzője. Sándor a legidősebb fiú a főnök; a legtapasztaltabb bűnöző (9 évet ült börtön­ben), az ifjabb Lajos a mes­ter: a zárak, lakatok, gép­kocsik szakértője. József és Attila a két fiatalkorú „te­hetséges” kezdő, akik zokszó nélkül teljesítik a parancsot, ők voltak a csicskások. Hogy lett egy családból bűnszövetkezet? Az idős Báthorinak — akinek kertész az eredeti szakmája — az volt a rögeszméje, hogy fiai­val közösen kertész szövet­kezetei alapít. A társulás létre is jött, csak enyhén szólva más profillal. Palán­tázás, dughagymázás, gyom- lálás, kapálás helyett gép­kocsit loptak, üzleteket, rak­tárakat, tsz-irodákat törtek fel, fosztottak ki, mondván, így teremtik meg a kertész­társulás anyagi alakját. Nem vesztegették p idejüket. Alig három hónap alatt 33 betörés, öt gépkocsilopás, összesen félmillió forint io­T pott érték, gyűlt össze a „számlájukon” Az első akciójukat tavaly októberben hajtották végre Sándor és Lajos Soltvadker- ten egy Volga személygép­kocsit lopott. Miért? Csak nem járnak gyalog betörni? S egyébként is: jobbnak lát­ták főhadiszállásuktól — a Bács-Kiskun megyei Tázlár tanyától — minél távolabb hagyni a kézjegyüket; gépko­csival könnyebb a zsák­mányt szállítani: gyorsabban el lehet tűnni. Az autók rendszámtáblájának betűit, számait ügyesen átalakítot­ták, hogy ne lehessen felis­merni a körözött gépkocsit. Öt megye: Szolnok, Bács- Kiskun, Csongrád, Tolna és Békés területén fosztogatott a mindenre elszánt família. A legvakmerőbb betörést december 21-én a Tqlna me­gyei Fadd községben követ­ték el. Feltörték az MHSZ székházát és felfegyverkez­tek. Miért? Hogy erősebbek­nek érezzék magukat, bát­rabbak legyenek, S ettől a naptól kezdve csőre töltött puskával jártak lopni. Sze­rencsés véletlen, hogy csak orwadászokként húzták meg a ravaszt. Kartonszámra lopták aar italt, a cigarettát, mázsa­számra az éíelmiszert, s vá­logatás nélkül elvittek min­dent, amit a betörés színhe­lyén találtak. Olajkályhát; írógépet, telefont, de minde­nekelőtt pénz után kutattak,1 A legértékesebb zsákmány­hoz a fegyverlopás után egy héttel a tiszaszentimrei Aranykalász Tsz közpootjá- ban jutottak. Az iroda udva­ráról lopott VÁZ tehergép­kocsira* felpakoltak mindent; amit csak találtak, köztük a kisméretű páncélszekrényt 49 ezer forinttal. Azt mondják, egy eldugott helyen tanyát és földet akartak bérelni, de az állítólagos kertészkedésre már nem volt idejük. A Tolna és a Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság nyomo­zói a tiszaszentimrei betörés után néhány nappal már a nyomukban voltak. A közve­szélyes bűnöző famíliát ja­nuárban letartóztatták. A vizsgálat azonban még nem zárult le. ! K. K, Színház A tévé és a rádió ntüserábsl ajánljuk SZOMBAT ESTE. A kétórás szombat esti összeállításban elhangzó két színmű megtekintésére hívjuk fel olvasóink fi­gyelmét. 20.27-kor kerül képernyőre Herczenik Miklós és Pol­gár András Fürjtojás című szatírája. A történet színhelye — egy fodrászüzlet, ahol bonyodalom támad a fürjtöjás-pakolás körül. A másik mű 21.45-perckor kezdődő Summa summarum címet viseli. Szabó György színmüvében három nemzedék ta­lálkozik a, névnapi asztalnál, Az idősek a Papa és a Mama (Mádi Szabó Gábor és Tábori Nóra játssza), a „középsők” Karcsi és Irén (Dózsa László és Szegedi Erika), a csak évekkel fiatalabb, de már másképp gondolkozó Máté és Mari (Oszter Sándgr és Egri Katalin.) Ezt a műsort 20.00 órai kezdettel láthatjuk a tévében. LADÁNYI FERENC. „Minden színművész egy kicsit a maga -emlékművének szobrásza, melyet élete folyamán, pá­lyájának kis és nagy erőfeszítésével emelni, gazdagítani, csi­nosítani óhajt. Ez a törekvés elválaszthatatlan a színművész alkatától, idegrendszerétől, fizikai és szellemi adottságaitól, szóval egész színész voltától. Ezt a műsort 20.19 órai kezdettel sugározza a Kossuth a$ó. A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Állítsátok meg Arturo Uit (Ybl Miklós bérlet). A Déryné Színház Alaltyánban 16.30 órakor: Négy süveg (gyer­mek e. a.); 19.30 órakor: Bolond vasárnap. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Az utolsó parancs, Tisza: A gyanú, Jászberény Lehel: Dal a szere­lemről, Karcag Déryné: Vál­lald önmagadat, Kisújszállás Ady: Orpheus az alvilágban (14), Kunhegyes Szabadság: A diktá­tor. Kunszentmárton Körös: Hogyan mondjam meg a gyer­mekemnek (16), Mezőtúr Dó­zsa: Valahol Európában, Sza­badság: Lányok az aknamezőn, Béke: Csata a havasokban, Ti­szafüred Tisza: Mackenna ara­nya (Felemelt helyáron!), TÖ- rökszentmiklós Dózsa: Eglan­tine, Hunyadi: A harmadik tét-, tes, Túrkeve Vörös Csillag: A végső sző (14). Rádió SZOLNOKI RADIO V 18.00—19.00: Hétvégi kaleidosz­kóp. Szerkeszti: Sóskúti Júlia. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.49: A Rádió Kabarészínházának emlékműsora ősz Ferencről. Ne nézzetek bolondnak! — 10.05: Üj Melódialemezeinkből. — 10.59:, Arcképvázlat. Cslngiz Ajtmatov. — 12.20: Zenei anyanvelvünk. — 12.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Melódiakoktél. — 14.00: Je­lenlét. — 14.10: Talabér Erzsébet nótákat énekel. — 14.25: Üj Ze­nei Újság. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: örökzöld dal­lamok. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Sportkrónika. — 17.50: Hallgas­suk együtt! — 18.35: Déki Laka­tos Sándor népi zenekara ját­szik, Tekeres Sándor nótákat énekel. — 19.30: Radnay György sanzonestje a 6-os stúdióban. — 20.15: Arckép emlékeinkből: La­dányi Ferenc. — 21.25: Dunántúli népdalok és táncok. — 22.25: A beat kedvelőinek. — 23.10: Mar­tinul Virágcsokor — kantáta cseh népi költeményekre. — 0.10: Melódiakoktél. ' PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: A denevér. Részletek Johann Strauss operettléből. — 8.30: Chopin-zongoraművek. — 9.03: Népzenei magazin. — 9.43: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.00: ,.Jelképek erdején át...” — 12.10: Zenekari muzsika. — 13.03: Műveltebben. — 13.18: Sudlik Mária és Palócz László énekel. — 14.00: Napraforgó. — 14.53: Az Ifjúsági Rádió új zenei felvé­teleiből. — 15.00: Orvosi taná­csok. — 15.05: Zenekari muzsika. — 15.27: Szerkesztőségi beszélge­tés a falurádióban. — 16.05: A hét műsorából. — 16.32: II. fél­idő. Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. — 17.25: Fúvószene. — 17.44: Szegény O’ Henry. — 18.10: Kíváncsiak klubja. — 19.07: Közkívánatra. — 20.18: Koktél ötösben. — 21.33: Hanglemezgyűjtőknek. — 22.33: Victor de Sabata operafelvételei­ből. — 23.15: Slágerexpressz. Televízió BUDAPEST: 8.28: Szünidei matiné. Kisfilm- Ősszeállítás. 1. Egészségünk vé­delmében. EB-sorozat. Egészsé­ges alvás. 2. Csodálatos kert. Szovjet rajzfilm. 3. A csont. Lengyel rajzfilm (színes). 4. Szép tájak. Szovjet kisfilm. — 9.30: Perpetuum mobile. Ismeretter­jesztő műsor gyerekeknek. — 10.15: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajz­filmsorozat. A kitörő betörő (ism.). — 10.40: Keressétek a bálványt. Magyarul beszélő fran­cia film (ism.). — 12.05: Látó­kör. A TV politikai vitaestje a szocialista demokráciáról (ism.). — 14.18: Állatokról — bizalma­san. Angol filmsorozat. I. r£sz: így él a seregély (ism.). — 14.45: A látás hatalma. XIX. rész: Szí­nek mágiája I. (színes). — 15.05: Perpetuum mobile. Ismeretter­jesztő műsor gyerekeknek. — 15.50: 1945 tele és tavasza. Szov­jet dokumentumfilm. II. rész: A Keresztrejtvény hadművelet (ism.). — 16.25: Hírek. — 16.30: Tájak, városok, emberek. Ten­gerjog. — 16.50: Ipari mozaik. A TV gazdasági magazinja. — 17.30: Reklámmüsor. — 17.40: Közvetí­tés bajnoki labdarúgó mérkőzé­sekről. — 19.20: Cicavízió (szí­nes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szombat'este .. . — 20.01: Frédi és Béni, avagy a két kőkorsza­ki szaki. Amerikai rajzfilmsoro­zat. II. rész: Báli buli — 20.25: Szinte hihetetlen. A fürjtojás. — 20.55: A szombat este vendége. Bruno O’ya (Lengyelország). — 21.15: Kérdőív. — 21.Í5: Nagy ke­zek — kis mesterek. A Gallusz Beamter (duó műsora. — 21.45: Szabó György: Summa, summá- riim. — Kb. 22.10: Tv-híradó. 2. — 22.20: Jégkorong VB (színes). Szovjetunió—Egyesült Államok mérkőzés két harmadának köz­vetítése Düsseldorfból, felvétel­ről. POZéONY: 8.00: Iránytű. — 9.00: Tv-hír­adó. — 9l30: Utak és lángoké — 10.10: Lángoló ív. — 11.40: A tenger titka. — 12.35: A víz — az élet forrása. — 14.45: Honvé­delmi magazin. — 15.30: Talál­kozunk a Vlachoykán. — 16.10: Lengyelország—Csehszlovákia jégkorong-mérkőzés. — 18.35: Dalok. — 19.00: Tv-híradó. — 19.45: A nézők levelei fölött. — 20.00: Vidám műsor. — 21.15: Tv- híradó. — 21.25: A mi hazánk. — 22.20: Sporteredmények. — 22.35: A gyilkos. Film. BUKAREST: 13.25: Népi táncok és dalok. — 13.40: A szocialista országokból. — 13.50: Művészeti-kulturális ka­leidoszkóp. — 14.10: Melódiák. — 15.15: Budapesti Vasas—Sportul Studentesc labdarúgó-mérkőzés. — 17.00: A történelem lapjai. — 17.15: Tv-klub. — 18.00: A gyer­mekek világa. — 18.20: A legki­sebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Tv-enciklopédia. — 19.50: Folytatásos film ,,Kojak”. — 20.40: Tv-hiradó. — 20.50: A vasárnap sportja. — 21.00: Talál­kozunk tíz órakor. Zenés, szó­rakoztató magazin. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejt­hetetlen feleségem, ÄDAM joachimné temetésén részt vettek, fáj­dalmunkban osztoztak. Adám Joachim és gyermekei Szolnok, Szajol, Széchenyi u. 1. Gyászhir ÖZV. RÉVÉSZ palné 1 Gyászhfr Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett édes­anyánk, 81 éves korában elhunyt. ÖZV. VERES ISTVANNE Temetése április 12-én 11 órakor lesz a szolnoki Mun­életének 89. évében rövid kásőr úti temető halottas­szenvedés után elhunyt. házábóL Temetése április 12-én 13.30 ífj. Révész Pál I órakor lesz a szolnoki róm. kát. temető halottasházából. és családja A gyászoló család Szolnok Szolnok, Ady E. 1. VL M. A fosztogató família

Next

/
Thumbnails
Contents