Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-12 / 85. szám

© SZOLNOK WFGYEI NÉPLAP 1975. április 15. Folytatódik az HB l-es replabda-bajnoksái Szolnokra jön a Bp. Spartacus A röplabda NB I-ben a négy fordulóra kiírt bajnok­ság első része lezárult, ma ;a második szakaszt kezdik él a csapatok. A Jászberényi Lehel női ■csapata ma az Almásfüzitő ■ellen kezd. A jászberényi lá­nyok első fordulóban nyúj­tott teljesítménye sikeresnek mondható. Helytálltak a Ma­gyar Népköztársasági Kupá­ban és jó az idegenbeli mér­legük is. A szakosztályban bizakodással tekintenek a második forduló elé, szeret­nék megismételni tavalyi he­lyezésüket, amikor a vidék legjobbjai voltak. A Szolnoki Vízügy-Dózsa férfi együttese reménytelje­sen zárta az első fordulót. Mérlegük két győzelem és három vereség, biztató, hogy ‘ idegenben az MTK VM és a KSC ellen egyenrangú el­lenfelek voltak. A második forduló nyitányán Székesfe­hérvárra látogat a csapat. Pihenő nem lesz, mert hét­főn 15 órakor az MNK-ban a legjobb négy közé jutá­sért az idei bajnokság egyik várományosát, a Bp. Sparta­cus válogatottakkal teli együttesét fogadják. A mér­kőzés érdekessége, hogy dr. Lantos Csaba, a szolnokiak fiatal edzője volt egyesüle­te ellen vezényli a lila-fehé­reket. Szerdán, a bajnokságban szintén válogatott játékosok­kal rendelkező csapat, a Kecskemét lesz a Vízügy- Dózsa vendége a MÁV tor­nacsarnokában. Labdarúgás Április 23-án kezdődik az MNK megyei selejtezője A megyei Labdarúgó Szak- szövetség elnökségének a döntése alapján, az előző évek gyakorlatával ellentét­ben a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa ■ 1975. évi megyei selejtezőit nem ■ősszel, hanem már tavasszal megkezdik. Az őszi mérkő­zések ugyanis a gyakori ked­vezőtlen időjárás, és a korai kezdések miatt éléggé kevés nézőt vonzottak. Hétről hét­re igen zsúfolt programot kellett Összeállítani, hogy időben befejeződjenek. A jelenlegi határozat értelmé­ben április 23-tól minden második szerdán kerül sor MNK megyei selejtezőre. Az első fordulóban az ala­csonyabb osztályú csapatok találkoznak, s megyénk NB-s együttesei csak a selejtezők vége felé kapcsolódnak majd be. Az NB II—III., megyei I. és II. osztályú csapatok rész­vétele kötelező. A járási baj­nokságokban szereplő együt­tesek jelentkezését pedig mi­nél nagyobb számban várja a megyei szakszövetség. Hétvégi sportműsor SZOMBAT Kézilabda. NB I B női: Tisza Cipő SE—Szekszárdi Bőrfeldolgozó, Martfű, 15.30. NB II. Férfi: Szolnoki Olaj­bányász—KÉV METRO, Ti- szaliget 16. Kosárlabda. NB III. Férfi: Kisújszállás—Mezőtúr, 14. Női: Törökszentmiklós—Hód­mezővásárhely 17.15. Röplabda. NB I .Női: Jász­berényi Lehel—Almásfüzitő, Hűtőgépgyári sportcsarnok, 14. Vízilabda. OB I.: Szolnoki Vízügy-Dózsa—BVSC, Dam­janich uszoda, 17. Vuszek. Tömegsport: Pedagógus kispályás labdarúgó bajnok­ság területi döntő, Tiszaligeti stadion. 8.30. Idegenben szerepelnek:' a Szolnoki Vízügy-Dózsa NB I-es férfi röplabdázói Szé­kesfehérváron, a Jászapáti Tsz SE és a Vízügy-Dózsa serdülő asztaliteniszezői a Képes Sport Kupán Buda­pesten, VASÁRNAP Asztalitenisz. NB II. Férfi: Honvéd-Kilián FSE—MAFC, Kilián tornaterem 10.30. Me­gyei férfi: Honvéd Kilián FSE II.—Jászapáti Tsz SE, Kilián terem, 9, Honvéd Ki­lián FSE III.—Tiszamenti Vegyiművek, Kilián terem, 10.30, Kilián FSE II.—Jász­apáti Gimnázium, Kilián te­rem 10.30, Abádszalók—Kar­cag, 9. Törökszentmiklós— Kisújszállás 9. Kézilabda. NB IL Női: Szolnoki MTE—Kecskeméti TE. Tiszaligeti stadion, 10. Megyei bajnokság, női fel­nőtt: Jászivány—Jászboldog- háza, 11. Gálik J.—Sándor M. Szolnoki Traktor—Új­szász, Tiszaligeti stadion, 16. Berényi J.—Sebestyén F., Jászladány—Jb. Tanítók., 9, Méri G.—Enyedi J., Török­szentmiklósi Barnevál—Kun­szentmártoni TE Sp. 10, Nagy S.—Búzás J. Férfi fel­nőtt: Tisza Cipő SE—Török­szentmiklósi Barnevál Mart­fű, 10. Simon J.—Nagy K., Mezőtúri AFC—Kunszent­mártoni TE Sp. 11. Szekeres M.—Horváth J, Tiszapüspö­ki—Túrkevei AFIT, 10, Be­ne P.—Bene M., Szolnok Gyulai SE—Zagyvarékas, Ti­szaligeti stadion 9, Berényi J.—Sebestyén F., Kunhegyes —Bp. Spartacus, 11. Gor- gyán J., Horváth Cs., Jász­ladány—Jb. Lehel SC, 11. Méri G.—Enyedi J., Üjszászi Tsz SE—Honvéd Kilián FSE, 10, Farkas G.—Jakab B. \ Röplabda. NB II. Férfi: Szolnoki TITÁSZ—Kossuth KFSE, Verseghy úti pálya, 11, Honvéd Kilián FSE—Ta­tabányai Bányász, Kilián pá­lya, 11. Női: Szolnoki MTE —MAFC, Mátyás király úti pálya 11. Sakk. NB II,: Szolnoki MTE—Szegedi Vasutas, ÉP­SZER V. (József A. u.) 9. Sz. Olajbányász—Vasútépítő, Ságvári E. u. (Állami Bizto­sító irodaháza) 9. Labdarúgás. NB II.: Szol­noki MTE—Ózdi Kohász, Ti­szaligeti. stadion, 15.30; Müncz. 'Előmérkőzés: SZMTE II.—Szegedi Dózsa II. 12; SZMTE ifi—Szegedi Dózsa ifi 13.45; NB III.: Mezőtúri Honvéd—Honvéd Kilián FSE, Mezőtúr, 15.30, Endes; Megyei I. o.: Fegyvernek— Tiszaföldvár, 15.30, Ozsvár; Túrkeve—Tószeg, 15.30Í Cs. Szabó; Jaszfényszaru—Sz. Vegyiművek, 15.30, Orbán; Kenderes—Tisza Cipő SE 15. (Hajdú m.-ből), Rákóczifal- va—Szolnoki Cukorgyár 15.30 (Békés m.-ből); Jb. Vasas— Jákóhalma. 15.30, Pató; Tö­rökszentmiklósi Vasas—Sz. Olajbányász. 15.30, Szabó I.; Üjszász—MAFC, 15.30, Sári. Megyei II. o.: Kengyel— Kunhegyes, 15.30, Sándor J* > Kunszentmárton—Tiszafü­red, 15.30, Gál A., Jászapáti —Tiszatenyő, 15.30, Kovács Z., Jászladány—Jászberényi MEZŐGÉP 15.30, Busa; Sza- jol—Kisújszállás 15.30, Túró- czi, Honvéd Kilián FSE II. —Karcag, Szolnok, 10.15; Szolnoki MTE ifi II.—Kar­cag ifi, Szolnok, 8.45, Szász­berek—Jászárokszállás, 15.30, Kása, Rákócziújfalu—Tisza- bura, 15.30, Csipe. NB-s tar­talék: Jb. Lehel SC II— Kis- terenye, 13.30, Szántó, ifi 15.30. Sllproilfs'cfeSesel« SZOLNOK, Kertvá­ros, Szivárvány út 4. sz. alatt kétszo­bás, kertes ház el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Óvoda ut 10. sz. 16 után. TÍZEMELETES épü­letben levő kétszo­bás, összkomfortos, szövetkezeti lakáso­mat egvszobás, szö­vetkezetire cserél­ném. — Ajánlatokat „Készpénz” jeligére a kiadóba kérek. SZOLNOK, Vörös- hadsereg út 13. sz. alatt kétszobás, ut­cai rész, betegség miatt eladó. SZOLNOKTÓL 20 km-re Tisza mellett háromszobás családi ház nagyon jó áka- potban sürgősen el­adó. ..Virágos kert” jeligére a kiadóba. KÉTSZOBÁS, köz­művesített zártve- randás családi r ház, j ókarban levő, el­adó. Törökszentmik­lós, Móricz Zsig- mond út 12. VENNÉK készpén­zért Szolnokon két­szobás vagy két és félszobás, összkom­fortos, erkély ús, O^P társas, esetleg szövetkezeti lakást, második emeletig, csendes környezet­ben. „Garázs szük­séges” jeligére a kiadóba. SZOLNOK, Kertvá­rosban hromszobás, összkomfortos, ker­tes. családi ház Ga­garin u. 20. sz. alatt beköltözhetően el­adó. — Érdeklődni: Gagarin u. 11. sz. alatt. Tímár. ELADÓ Karcag, Kis- vénkert 74. sz! alatti lakott ház és 1 hold kertföld — megoszt­va is. Érdeklődni: Karcag, Damjanich út 45. KARCAG, Szegfű u. 24. számú családi ház sürgősen, ked­vezményes áron el­adó. GÉPJÁRMŰ UT rendszámú Wart­burg Limousine el­adó. „Színválasztás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. KÉTÉVES Wartburg de Luxe tolótetős eladó. Megtekinthe­tő : Tószeg, Rákóczi u. 14/a. 350-es Velorex eladó. 3024 Selyp, Cukor­gyár lakótelep i/l. Chikán. 600-as Trabant el­adó. Martfű, Ságvári E. u. 5. 353-as Wartburg de Lux, rendszám nél­kül és 407-es Moszk­vics vizsgázott eladó. Tiszaföldvár, Ószőlő, Fő út 64. SKODA Octávia 1202. Combi eladó. Mező­túr, Vak Bottyán út 7. MEGKÍMÉLT álla­potban levő CY-os Wartburg személy­gépkocsi eladó. — Megtekinthető 16 ó**a után. Kisújszál­lás, Arany János u. 23. Kovács. AD\SVÉTEL ■HKZ3EBBBSE328&KaKZ*l JÓ állapotban levő Mitsubishi T 880 há­lózati magnetofon (négy fej, automata oda-vissza játék) 4500 Ft-ért eladó. — Érdeklődni: este 7 órától, Szolnok, Bás­tya u. 1. Sudár La­jos. HIDRAULIKU S sző- lőprés kedvezményes áron eladó. Tisza II. Mg. Tsz Kisújszállás. KITŰNŐ állapotban motorcsónaktest el­adó. Szolnok, Roz­maring u. 14. 2 egyéves bikaborjú és 180 négyszögöl gyümölcsös eladó. Szabó József, Rákó- ezifalva. Bartók Bé­la u. 57/a. GÁZTŰZHELY pa­lackkal, olaikátyha eladó. „Árajánlatot” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELADÓ fürdőszobás, több helyiséges, nagy, családi ház, gazdasági épülettel, különálló épülettel, műhellyel, beállított 400 négyszögöl gyü­mölcsössel, Szanda- szöllős, Vörösmező út 72/a. Pinczi Mi­hály. CIBAKHAZA öreg­szőlő 75/a sz. alatti lakóház 360 négy­szögöl szőlővel el­adó. azonnali beköl-* tözéssel. VENNÉK másfél vagy kétszobás szö­vetkezeti vagy OTP-s lakást. 50 000 Ft kp + OTP átvállalással. Ajánlatokat: Szol­nok, Jósika út 27. IV. cm. 13-ra kérem. SZANDASZÖLLÖS, Kiss János u. 50. sz. alatt 839 négyszögöl közművesített, be­építhető telek meg­osztva is eladó. KÉT és félszobás, gázfűtéses, összkom­fortos, társasházi la­kás eladó. Kunma­daras, Majakovszkij u. 3. földszint 1. So­mogyi. SZOLNOK, Petőfi u. 8. sz. alatti családi ház eladó. CSALÁDI ház mel­léképülettel, 275 négyszögöl termő szőlővel eladó. Szan- daszöllős, Karinthy u. 102. Érdeklődni: 17 órától. KARCAGON, Ady E. u. 2. sz. alatti csa­ládi ház eladó vagy elcserélhető. KÉTSZOBÁS, össz­komfortos, új csalá­di ház -f- egyszobás félkomfortos ház (két család részére is megfelel) eladó. Szolnok, Kertváros, Szellő u. 30/a. ÜJ építésű kétszo­bás, kertes, családi ház, sürgősen eladó. Tiszaföldvár, Nyíl u. 1. sz. kenyérgyár mellett. SZOLNOK, Avar u. 20. sz. alatti ház el­adó. — Érdeklődni: Avar u. 23. sz. alatt. SZOLNOK, Rákóczi u. 48. sz. alatti ház 180 négyszögöl telek­kel eladó. Érdek­lődni szombat, va­sárnap 14—16 óráig. KÉTSZOBÁS, össz­komfortos ház azon­nal beköltözhetően eladó. Szolnok, Ba- csányi út 26. BÜKK alján hétvégi ház telekkel ‘ együtt eladó. Eger, ' Fazola u. 1. ELADÓ Szolnok, Jó­zsef Attila u. 64. sz. alatt félház azonnal beköltözhetően. Ér­deklődni: Szanda­szöllős, Kocsoros 15., gumijavító mellett. KÉTSZOBÁS, kertes, családi ház 490 négy­szögöl telken fizetési kedvezménnyel sür­gősen eladó. Üiszász, ’ Szekszárd út 8/a. JÁSZBERÉNY köz­pontjában kétszobás, összkomfortos, ker­tes, családi házamat eladnám, vagy elcse­rélném másfélszobás örök vagy szövetke­zeti lakásra. ,.öszi beköltözés” jeligére a jászberényi kiadóba. TARSASHAZ épöl. Szolnokon, Ságvári krt. 27. sz. alatt ele­gendő számú érdek­lődő je’entkezése ese­tén. Kétszobás, össz­komfortos lakás ára 600 000 Ft k*rül Ér­deklődés „Gvors ki­vitelezés” jeligére a kiadóba. kétszobás, családi ház. beköltözhetően eladó. melléképüle­tekkel, 1600 négy­szögöl földdel. Szol­nok, Alcsi lőtér 5/3. Nagyné. kítIzoras OTP-s lakás késznénz 4~ OTp átvállalással el­adó. Szolnok, Gerle u. 13. ül. em. 11. ‘ VENNÉK másfélszo­bás, gázfűtéses la­kást 100 ezer kész­pénz 4- OTP. „n. emeletig” Jeligére a kiadóba. TÖRÖKSZENT- MIVLÖSON b~ rom­szobás, gázfűtéses, garázshelyes OTP-s lakás eladó. Április 4. út 10. fszt. 2. ELADÓ kétszobás, komfortos ház, mel­lékhelyiségekkel. — Ugyanott 1200 négy­szögöl szép gyümöl­csös. Mezőtúr, Túr- kével út 33. FIAT 850-es személy- gépkocsi eladó. Jász­berény, Csorna u. 1. 2 db Wartburg el­adó. 353—311. Mező­túr, xvn. út 5. — Ónodi. SKODA/ Octávia, ta­valy műszaki vizsgá­zott 29 000 kilométert futott eladó. Szol­nok, Munkásőr n. 1 TO. Érdeklődni 16 órától. M 22-es jó állaoot- ban levő Volga- cornM igényesnek eladó. — Érdeklődni vasárnap 12—18 óra között. Szolnok, Jó­zsef Attila u. 9. M 24-es Volga ka­rosszéria-sérült el­adó. — Érdeklődni: Szolnok. Hunvadi út 3.. telefon: 11-104. 223-as Warsawa el­adó. Törökszentmik­lós, November 7. u. 17. Körmendi. CY-os Wartburg Li­mousine eladó. Pe­ták, Szólnék, Ko­lozsvári út 24. WARTBURG 312-es kitűnő állapotban eladó. Kisújszállás, Kossuth u. 31. 407-es Moszkvics el­adó. Jászladány. So­mogyi Béla u. 36. HAROMÖTVéNES. 3 éves. tavaly műszaki vizsgázott tts eladó. Karcag, Délibáb u. 10. sz. ZASTAVA, ú (szerű állapotban, eladó. — Törökszentmiklós, Anrilis 4. u. 22. I. em. 4. VELOREX 350 cm3 Simson 50 cm3-es motorkerékpár el­adó. Szolnok, Bás- tva u. 13. ÜZEMKÉPES Skoda Octávia olcsón eladó. Kisúi szállás, Kossuth u. 15. MOST vizsgázott Balkán kismotor el­adó. Szolnok, Jókai u. 16. ZASTAWA 750-es jó állapotban eladó. — Jászberény. csiilik Antal u. 10. Érdek­lődni 16 órától. G ARA XCT ALTS Zsi­guli eladó. Szolnok, Meder u. 12. Megte­kinthető vasárnap egész nap. SKODA 100-as, jó ál­lapotban eladó. — Szolnok, Vágóhíd u. 29. (papírgyári la­kótelep). Szilágyi- Török, FOLTOS, fekete, sár­ga dog kölykök el­adók. Jászberény, Réhely u. 4/a. Csi- kóné. TEXAN tojópárok és fiókák kaphatók. — Szucsánvi Ferenc, Tiszaföldvár. Rákó­czi u. 15. sz. 4 db 1 éves üsző el­adó. Cibakháza. Le­nin út 10. Nádudvari. JÓ állapotban levő pianino eladó. Ér­deklődés 16—19 óráig. Szolnok. Jó­zsef A. u. 31. vn. 46. BONTÁSBÓL vályog és cserép eladó. — Szolnok, Holló u. 17. MEGVÉTELRE kere­sem rési szolnoki festők képeit. Aján­latokat „GvűjtŐ” jeligére a kiadóba. OLASZ Mammi típu­sú gyermekkocsi el­adó. Kovács, Szol­nok, Pállá krt. 34. III. em. GÁZTŰZHELY pa­láikkal együtt eladó. Szolnok, Zrínyi u. 5. TT 1000 x 1600 terep­asztal felszereléssel eladd- Érdeklődni: Szolnok, Bálvány 25. Hl. lh. m. em. 8. 16 után. rovf-n SZOBA-KONYHÁS albérlet kisgyerme­kes házaspárnak ki­adó. Szolnok. Ka­zinczy u. 7. Érdek­lődni 18 órától. ÉRTELMISÉGI há­zaspár ürefe lakást vagy lakrészt bérel­ne. „Egy évre” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. HÁZÉPÍTÉSBŐL visszamaradt föld töltésnek térítésmen­tesen elvihető. Szol­nok. Hunyadi János u. 44. GARAZS kiadó 25 m3 közművesített, az Eötvös tér környé­kén. „Májustól” Jel­igére a kiadóba. LAKÁSCSERE DEBRECENI TI. eme­leti két és félszobás, összkomfortos, ta­nácsi bérlakásomat elcserélném hasonló szolnokiért. Kizáró­lag két és fél vagy háromszobás lakás érdekel. Értesítést Keletmaevarországl Vízügyi Tervező V. 5001 Szolnok, Tisza- liget, pf. 99. címre kérek. — Telefon: 13-138* 12-634. BSesIfjesscBcat silkeslmasunk Gépkönyvelőt, adminisztrációs munkában jártas érettségizett dolgozót, továbbá kétszemélyes vas-műszaki boltba vezetőt és helyettest, bolti eladót és rak­tárost, villanyszerelőt felveszünk. Jelentkezni lehet a szolnoki ÁFÉSZ-nél, Marx park 8. Hl. em. 311. sz. alatt. A Közlekedési Építő Vállalat szolnoki főépítésvezetősége fel­vételre keres üzemmérnököt, építőmérnököt, technikust (elő­készítő, alvállalkozói előadói és munkahelyi mérnök beosztásba) építőipari gépészmérnököt, szak­képzett cs gyakorlott építőipari előkalkulátort, gyors- és gép­írónőt, állandó szolnoki mun­kahelyre. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi út 6., a főépítésvezető- nél, reggel 7—9 óra között. A Szolnok megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat (Szolnok, Beloiannisz u. 6.) azonnali be­lépéssel felvesz gyors- és gép­írónőt. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi csoportjánál. A Szolnok megyei Idegenforgal­mi Hivatal a tiszaligeti kemping­be takarító, adminisztratív és éjjeliőr munkakörbe dolgozókat vesz fel. Jelentkezés a gondnok­nál. Szolnok, tiszaligeti kem­ping. A Finommechanikai Vállalat 2. sz. Gyára, Törökszentmiklós, felvé­telre keres forgácsoló, lakatos, hegesztő és asztalos szakmunká­sokat. Jelentkezni lehet: Finom- mechanikai Vállalat 2. sz. gyár, Törökszentmiklós, Dózsa Gy. út 17., munkaügyi csoport. Könnyű ülő munkára egy és kétműszakos üzemünkbe női és férfi, fiatalkorú és csökkent munkaképességű dolgozókat ve­szünk fel. jelentkezés: Tempó ksz, Szolnok, II. sz. Irodaház, ügyintéző: Gődérné. A Uszaörs és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet melegkonyhás egységvezető és vezetőhelyettes, valamint presszó vezetői állás betöltésére. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ központjában. Konyhalányt és takarítót rész fel a szolnoki Beloiannisz úti iskola. A Szolnok megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat azonnali belé­péssel felvesz bérszámfejtőt, gépírni tudó adminisztrátort, gépírónőt, segédmunkásokat, va­lamint T—174-es típusú árokásó gépre nehézgépkezelői vizsgá\Tal rendelkező dolgozót. Jelentkez­ni lehet: Szolnok, Vízmű u. L sz. munkaügyi csoport. Azonnali belépéssel áruszállítást végző kocsikísérőket, valamint érettségivel rendelkező női mun­kavállalókat adminisztratív mun­kakörben alkalmazunk. Gépírni tudók előnyben. Felvétel esetén egészségügyi könyv- és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jó ke­reseti lehetőség, vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Je­lentkezni lehet személyesen: FÜSZÉRT-fiók, Szolnok, Csaba u. 26. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat szol­noki kirendeltsége szerelőipari anyagismerettel, anyagbeszerzői gyakorlattal és gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező anyag- beszerzőt keres felvételre. Je­lentkezés: Szolnok,/ Tiszaliget. Vízvezeték-szerelő szakmunkáso­kat alkalmazunk azonnali belé­péssel, jó kereseti lehetőségerei. Jelentkezés a szövetkezet köz­ponti telephelyén. Építőipari Szö­vetkezet, Mezőtúr, Bajcsy-Zs. út 37/a sz. A Szolnoki Háziipari Szövetke­zet (Magyar u. 14. sz. alatt) közgazdasági technikumi vég­zettségű adminisztrációs dolgo­zókat vesz fel könyvelői és bérszámfejtői, munkakörbe. Je­lentkezni Magyar u. 14. sz. alatt lehet. A Kassal óti Általános Iskola, Szolnok, azonnali belépéssel ta­karítónőt vesz fel. Vas- és Faipari Szövetkezet na*ry ipari gyakorlattal rendelkező fő­könyvelőt keres felvételre, vala­mint gépésztechnikust. Pályáza­tokat (részletes önéletrajz) Szol­nok, Ostor u. L címre kérjük megküldeni. Takarítót felvesz a kertvárosi általános iskola. Szolnok, Nap­sugár u. 19. Azonnali belépéssel felveszünk segédmunkást. PTÉRT Kereske­delmi Vállalat 24. sz. lerakat, Szolnok, Beloiannisz út 35. sz. A szolnoki Tis-^a Szálló felvétel­re keres kezdő adminisztrátort és fagylalteladókat. KEVIÉP Vállalat 4. sz. főénítés­Vezetősége ió kereseti lehetőség­gel takarítónőket keres felvétel­re. Jelentkezés: Szolnok, Schön- herz Z. u. 7/a. ElőnvÖs feltételek mellett kor­szerű gének kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat felveszünk és betanítunk fdnónak, szövő­nek. csévézőnek. Felvételre ke­resünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttextil­művek Budai Gyára, munkaerő- gazdálkodás, 1502 Budapest, pos­tafiók 43. Takarítónőt felveszünk jó kere­settel. Jelentkezni lehet: Cse­mege Kereskedelmi Vállalat 121. áruházában, Szolnok, Kossuth L. út 12. A Tiszamenti Vegyiművek —* Szolnok, Tószegi út —- azonnali! belépéssel felvételre keres gya­korlattal rendelkező közgazdasá­gi szakközépiskolai végzettsé­gűeket. Jelentkezni lehet sze­mélyesen a vállalat munkaerő- gazdálkodásán. A Palotási Állami Gazdaság azonnali belépéssel férfi munka­erőt ves2 fel. Jelentkezés a szá­rítóüzemnél. Adminisztrátort keresünk felvé­telre. Vetőmagtisztító üzem* Szolnok, Véső u. 1. A Szolnok megyei Tanács Vas­ipari Vállalata karosszérialaka­tos és autófényező szakmunká­sokat keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés; Szolnok, Hunyadi János út 4. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azon­nali belépéssel alkalmaz karban­tartási és felújítási munkában jártas építésztechnikust. Az állás betöltéséhez pályázatokat rövid önéletrajzzal kérjük beküldeni, , Szolnok, Beloiannisz út 6., üze­meltetési osztály­A Szolnok megyei Tanács Épí­tési és Szerelőipari Vállalat* Szolnok, József Attila út 36. sz. keres azonnali belépéssel kar­cagi és szolnoki munkahelyekre festő-mázoló és üveges szak­munkásokat. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet a fenti címen, munkaerőgazdál­kodónál. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azon­nali belépéssel felvesz lehetőleg közgazdasági technikumi képe­sítéssel rendelkező női dolgozót* számlaellenőri munkakörbe, va­lamint gyors- és gépírókat. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Be­loiannisz út 6., munkaügy. A Szolnok megyei Tanács V. B, Titkárságának Gazdasági Hiva­tala felvételre keres Tisza-par- ton levő üdülőjébe (strandjára) gondnokot, illetve gondnok­házaspárt, valamint gépírót. A Május 1. Ruhagyár szolnoki gyáregysége azonnali felvételre) keres érettségivel rendelkező ad­minisztratív dolgozókat bérszám­fejtői és pénztárosi munkakörbe. Jeleutkezés a Május 1. Ruha­gyár szolnoki gyáregységénél* Szolnok, II. sz. Irodaház. A Szolnoki Tejipari Vállalat fel­vételre keres gépírni tudó ad­minisztrátort. Jelentkezni lehet; a termelési és felvásárlási osz­tályvezetőnél. BIVIMPEX nyersbőrkirendeltsé­ge férfi segédmunkásokat alkal­maz. Egy műszak, őt napos munkahét. Szolnok, Vörös Had­sereg u. 29. Közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel és több éves .álta­lános adminisztratív gyakorlat­tal rendelkező dolgozót keresünk irodavezető beosztásba vállala­tunk ceglédi téglagyárába. A je­lentkezést írásban kérjük a vál­lalat megyei központjának sze­mélyzeti osztályára. Szolnok me­gyei Tégla- és Cserépipari Vál­lalat, 5401 Mezőtúr, pf. 49. A Szolnoki Textil- és Bőrfeldol­gozó Ksz textilkonfekció részle­gébe dolgozókat vesz fel. Jelent­kezés: Szolnok, Mikszáth K. u. 2. A TITASZ V. karcagi üzemigaz­gatósága felvesz gyors- és gép­írót, valamint érettségizett fiatal férfit figuráns munkakörbe. Je­lentkezés: Karcag, Villamos u. 109. személyzeti vezető. Leíró könyvelőket és gyors-gép­írókat középiskolai végzettséggel, alkalmaz a MEZŐGÉP gyáregy­sége, Cibakháza. 1975. évben érettségizők is jelentkezhetnek. A Tiszavidék Szövetkezeti Közös Vállalat felvételre keres gyors­gépírónőt, takarítónőt. Jelentke­zés: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 4. sz. alatt. A Törökszentmiklós és Vidék© ÁFÉSZ dekorációs munkákban jártas munkavállalót keres fel­vételre. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán. Lányok, figyelem! Szövőipari ta­nulónak jelentkezhet minden 14. életévét betöltött általános isko­lai végzettséggel rendelkező leány. Juttatások: kezdő tanuló­bér 350,— Ft. Utazási költség 50,— Ft. Az első hónapban az ipari tanulók összesen 650,— lt­ot kapnak. Tankönyvet, munka­ruhát, iskolaköpenyt adunk. Díj­mentes elhelyezést és ingyenes ellátást a most épülő új ko!lé~ giumban biztosítunk. A kezdő szövők keresete 1800—2500 Ft, a gyakorlott szövőké 2800—3200 Ft. A jeles és kitűnő eredménnyel végző szakmunkások havonta 5% szakmunkáspótlékot kapnak. Jelentkezni lehet: szombat ki­vételével bármély munkanapon 8—15-ig személyesen vagy levél­ben. Jelentkezés után részletes tájékoztatást küldünk. Patex Angyalföldi Szövőgyár személy­zeti osztály, 1135 Budapest, X1IL Fáy utca 81—83. Lőrinci Fonó felvételt hirdet 1« éven felüli lányok részére. Be­tanulási idő: 1 hónap, a kereset 2000—2600 Ft, a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást bizto­sítunk. Felvétel esetén az úti­költséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár, 1183 Buda­pest, Gyömrői út 85—91, kéré­sére részletes tájékoztatót leül* gflnk. .t

Next

/
Thumbnails
Contents