Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

1975. április 4. SZOt NOK MEGYEI NÉPLAP 15 Aligha van érdekfeszítőbb beszédtéma sportberkekben napjainkban, mint az ifjúság és a testedzés. Érthető a fo­kozottabb érdeklődés, hiszen a sportoló fiatalság lehet a le­téteményese egy egészséges, felnövekvő nemzedéknek. De a nemzetközi és a hazai küzdőtéren sem remélhetünk jelen­tős előrelépést a rendszeresen sportoló fiatalok másfél mil­liós hadserege nélkül. Kerekasztal beszélgetésünk témája is az: miként népesíthetnénk be a már meglévő és a jövőben épülő pályáinkat mozgásra, versenyzésre éhes fiatalokkal? Melyek a legközelebbi tennivalóink a tömegesítésben? Kik és miben segíthetnek, — hogy lehet aprópénzre váltani a közelmúltban született általános érvényű határozatokat, ál­lásfoglalásokat, irányelveket ? A beszélgetés részvevői voltak: Tóth János, az OTSH módszertani osztályának főelőadója, Vasadi János, a Vízügy Dózsa elnöke, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdál­kodási Vállalat igazgatója, Tóth Béla, a megyei sporthivatal főelőadója, Kővári Lászlóné, a szolnoki Városi Sportiskola igazgatója, Jávor László, a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola testnevelője, a megyei diák­sporttanács elnöke, Németh Sándor, a megyei atlétikai szak- szövetség vezetője, a Szolnoki MÁV atlétikai szakosztályának technikai vezetője és Palágyi Béla, a Szolnok megyei Nép­lap sportrovat-vezetŐje. Tóth János Németh Sándor Tóth Béla Kővári Lászlóné Jávor László Vasadi János Kerekasztal-beszélgetés AZ IFJÚSÁGI SPORTRÓL Áz iskolákra építve TOTH JANOS: — Először is köszönetemel fejezem ki a Szolnok megyei Néplapnak, hogy e közérdekű gondok megbeszlésére fórumot te­remtett. Az országos sportve­zetés régi tapasztalata, hogy a legnehezebben ledönthető „fal” a fejekben van: az OTSH a párt, az állam sport- politikáját valósítja meg, ám ennek olykor maradi elkép­zelések állják útját. Egy tényt elöljáróban szeretnék leszögezni: ifjúságunk sport­ját, a jövő sportját a sport- mozgalom magára hagyva nem képes megnyugtató mó­don rendezni. Ennek társa­dalmi üggyé kell válnia, mert ifjúságunk sportjáért mind­annyian felelősek vagyunk! Az országos sportszervek már 1963-ban elhatározták, hogy az egyes sportágakban az utánpótlás nevelését rend­szeressé teszik. Sajnos szá­mos ellenzője akadt az előre mutató elképzelésnek, ráadá­sul gátat szabott az alkotó gondolatok megvalósulásának az anyagi lehetőségek hiánya is. Végül is oda jutottunk, hogy 1970-ben — hétéves ké­séssel — ismét ugyanerről a témáról kellett beszélni. Olyan állásfoglalás született, hogy az utánpótlás fejlesz­tését nem lehet tovább halo­gatni. MUNKATÁRSUNK: — Va­lamennyien tudjuk, hogy a legmagasabb sportfórumokon egymásután látnak napvilá­got a hasznosabbnál haszno­sabb intézkedések. De mikor lesz ezekből kézzel fogható valóság? KŐVÁRI LASZLÖNÉ: Saj­nos ezen a téren nekem meg­lehetősen behangoló tapaszta­lataim vannak. Nemrég let­tem igazgatója a szolnoki vá­rosi Sportiskolának. Mikor beleültem az igazgatói szék­be, riadtan néztem szét ma­gam körül: számtalan „elvá­rás” meredt felém és nekem fogalmam sem volt, miként fogok ezeknek eleget tenni. Aztán részt vettem egy or­szágos értekezleten, ahonnan felvillanyozódva tértem haza. Ügy éreztem, olyan receptet kaptam, mely részletesen tartalmazza a tennivalókat: az iskolákkal jó kapcsolatot kell kialakítani, a szervezeti keretnek ott a sportiskola, néhány odaadó, jól felkészült edzőt kell megnyerni az ügy­nek — és akár csodát is csi­nálhatunk. Aztán szép lassan lehiggadtam. Való igaz, hogy jószándékú határozatik szü­letnek az OTSH-ben, de mi­kor jutnak azok ide le Szol­nokra? Kin lehet a végrehaj­tásukat számon kérni? Ügy értesültem Budapesten, hogy a testnevelés-tagozatos isko­lák hálózatát bővíteni kíván­ják. Végtelenül örültem neki, mert véleményem szerint is az a módja az utánpótlás nevelés rendszeressé tételének, hogy a testnevelés-tagozatos isko­la és a sportiskola segítse, tá­mogassa egymást, — egymás kezére dolgozzék. Kezdjük hát a fejlesztést minél hama­rább, hogy lépéselőnyünk le­gyen a többi megyével szem­ben! Mentem hivatalból hiva­talba — és sehol sem hallot­tak arról, hogy a testnevelés­tagozatos iskolák számát nö­velni kívánják. Ha erről egy, vagy két évig továbbra sem tud nálunk senki, akkor nem lépéselőnyünk, — de léspés- hátrányunk lesz. TÓTH JÁNOS: A testneve­lés-tagozatos iskolák fejlesz­tésének gondolata nem új. Véleményünk szerint ez a legjárhatóbb út. A tesneve- lés-tagozatos iskola alapítása, vagy megszüntetése a megyei, illetve a városi tanács műve­lődésügyi osztályainak ha­táskörébe tartozik. Ezekben a hivatalokban mindenütt meg- taláható az Oktatásügyi Mi­nisztérium által kibocsátott útmutató, mely erről intézke­dik. MUNKATÁRSUNK: — A* ifjúság sportjáról beszélge­tünk és mind több szó esik az iskolák tennivalójáról. Va­ló igaz, hogy az utánpótlás nevelésének feladatát az ifjú­sági szervezetek mellett az oktatási intézmények tudják leghatékonyabban segíteni. De vajon az iskolák felsze­reltsége, szakemberellátott­sága, anyagi lehetősége biz­tosítja-« azt, hogy e felfoko­zott várakozásnak eleget is tegyenek a pedagógusok? VASADI JANOS: — Véle­ményem szerint csak a saját erejükre támaszkodva képte­lenek megoldani a rájuk váró nagy-nagy feladatokat. Néha bizony kevés a jószándék, éppen ezért váfjék közüggyé az iskolák segítése, támogatá­sa. Sokszor a meglévő lehető­ségeinkkel sem gazdálkodunk ésszerűen. Szolnokon például felépült a jubileumi park. Nagyszerű paradicsoma ez a tömegsportnak, bármelyik város megirigyelhetné. A kö­zelében újabb pályák épülnek — természetes és örvendetes, mert szükség van rájuk. És mindez azért van így, mert a tömegsport gondolatát már sikerült elfogadtatni a közvé­leménnyel. De az iskolai sportéletét még nem. Pél­dám is van rá: a Ságvári kör­úti iskola udvarán most épül­ne egy kézilabda-pálya. Az igazgatónő segítségünket kér­te, mert nincs pénz a játék­tér lebetonozósára. Elképesz­tő dolog ez, hiszen sok száz gyermek sportolásáról van szó. Á testnevelő tanárok megbecsülése TÓTH BÉLA: Számos tényező szükséges ahhoz, hogy az OTSH határozatai — így az utánpótlás nevelésének tervei is — megvalósuljanak. Leg­főbb biztosítéka a sikernek azonban az ember — a test­nevelő, akin végső soron áll, vagy bukik egy-egy elképze­lés valóra váltósának sike­re. Az élet számos területén elfogadtuk már az anyagi ösztönzés elvét — miért nem lehet ez így a sportban is? Az egyik egyesület érthető módon szeretné anyagilag is elismerni, s ez által serken­teni a testnevelők munkáját. Sajnos a megoldásig nem jutottak el, mert a jelenlegi egyesületi gazdálkodási rend­szer nem ad rá lehetőséget, hogy éljenek az ösztönzés elvével. KŐVÁRI LÁSZLÓNÉ: — Nem csak az anyagiak határozzák meg a pedagógusok cselekvő szándékát. Sajnos a jelenle­gi mozgalmi, szakköri és egyéb órán kívüli" foglalkozá­sok rengetegében nem egy­szer mostohagyermek a sport. A tanítási órák után számos kötelezettség zúdul a gyerek­re, s a fiatal — olykor ép­pen a kényszerítő körülmé­nyek hatására — nem min­dig a sportot választja. Vi­szont ha nem jár rendszere­sen edzésre, kimarad a csa­patból. Ha * elhanyagolja a mozgalmi munkát — esetleg a KISZ tagsága forog koc­kán. Az általános iskolákban — különösképp a tagozatos iskolákban — az úttörő mun­ka — középiskolákban a KISZ munka rangjára kelle­ne emelni a sportot. De vo­natkozzék ez a nevelők mun­kájának elismerésére is: ha egy testnevelő kiemelkedő képességű négytusa csapatot szervez, csak a legritkább esetben kap érte olyan elis­merést, mintha a mozgalmi munkában jeleskedne. Vajon hány kiváló tanár címet osz­tottak már ki a testnevelők között? Hány tornatanár vo­nult nyugdíjba társadalmi elismerés által övezve? Sok egyéb mellett ezen a téren is meg kell találni a helyes arányt. » Egy vállalat, egy iskola Vasadi János: Mint egye­sületi vezető és mint válla­lati igazgató mondom: nem a klubok filléreskedésén mú­lik az, hogy egy-egy sportág utánpótlás-nevelésében külö­nösen jeleskedő testnevelő nem kapja meg a megérde­melt anyagi elismerést. Va­lamennyi nagyobb egyesület költségvetésébe belefér e felmérhetetlen jelentőségű munka díjazása. De még to­vább mennék: valamennyi iskolában el kellene készí­teni a testnevelők kívánság- listáját, a sportfelszerelése­ket illetően. Aztán egy kö­zös kalapba téve az óhajo­kat, kiosztani a segítő szán­dékú vállalatok között. Ki­ki erejéhez mérten kipipál­hatna egy-egy tételt, hiszen erre a legtöbbnek megvan a lehetősége. Tudomásom sze­rint egyetlen szolnoki isko­lának sincs saját uszodája. Pedig ha valahol, hát itt minden lehetőség meg lenne arra, hogy épüljön. A Kö­zéptiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság, vagy a mi vállala­tunk földmunka-gépei na­pok alatt megáshatnák a me­dence helyét. A betonelem- gyárból kikerülne némi hoz­závaló, meg lehetne oldani valamelyes jó szándékkal a medence szigetelését is. De úgy vélem erőnket mindeh­hez meg kell szervezni, épp­úgy mint bármely más köz­ügyben, amely társadalmi összefogás nélkül nem való­sulhat meg. MUNKATÁRSUNK: — A* anyagi források kiaknázásá­ra úgy tudjuk rövidesen ösz- szehangoit és körültekintő akció szerveződik a legfel­sőbb állami és a sportszer­vek szintjén. Sok dologban azonban a hiányzó forintok nélkül is előre léphetnénk. Határozat — nagyon világos és személyre szóló határozat — született a sportélet álla­mi irányításáról. Mégis gyak­ran hangzik cl panasz arról, hogy egyes tanácsi vezetők mit sem változtattak koráb­ban megszokott munkastílu­sukon, s éppoly mostohán bánnak a sporttal mint a határozat előtt. TÖTH BÉLA: — A me­gyei sporthivatal véleménye is az, hogy a számos hasz­nos kezdeményezés a taná­csok illetékeseinél nem min­dig talál megértésre. Beke­rül az íróasztalfiókba olykor és egy lesz az akták közül. A felügyeleti szerveknek hat­hatós intézkedésekkel kell segíteniük a határozatok végrehajtását. Áz ifjúsági sport centruma TOTH JANOS: — Bár­mennyire is ellentmondóak az eddigi tapasztalatok, úgy érezzük az országos sport­szerveknek továbbra is irányt mutató és egyre rész­letesebb „térképeket” kell rajzolni az előre haladáshoz. Meg is tesszük: az idei év második felében az Okta­tásügyi Minisztériummal kö­zösen ismét megjelentetünk néhány határozatot, melynek betartására a tapasztalatok­ból okulva még jobban ügye­lünk majd. Számos dolgot korrigálunk e határozatban. Véleményünk az, hogy a sportiskolák száma kevés, ráadásul, ezek közül is csak néhány rendelkezik kollégi­ummal, így ezek bővítését kiemelt feladatként kezeljük. Szakmai gyengéje az után­pótlás-nevelésnek a gyerekek korai szakosítása. Ebben sze­repet játszik az olimpiai pontverseny-rendszerünk is, hiszen a mindenáron való eredményhajhászás — ami végül is egy-egy egyesület anyagi támogatása szempont­jából nem közömbös —meg­követelte, • hogy minél ko­rábban sorompóba álljon a fiatal. Gyűjtse a pontokat — jóllehet még sem fizikailag, sem szakmailag nincs fel­készítve a rendszeres ver­senyzésre. Ez a magyarázata annak, hogy számos kiugró képességű serdülőből nem lett ígéretes ifjúsági verseny­ző — sőt jó volt, ha a fel­nőtt korig nem veszett el a sportélet számára. A pont­verseny-rendszer finomításá­val más célt is szeretnénk el­érni. Alapelvünk, hogy bő­kezűen kell dotálni »pontok­kal a kiugró eredményeket. Különbséget kell tenni az egyes sportágak között is, hiszen más az értéke egy at­létikai győzelemnek és más egy gyeplabda magyar baj­nokságnak. De lehet ösztö­nözni is a pontokkal, s eset­leg egy-egy elmaradt sport­ág éppen ezáltal lesz ered­ményesebb. JÁVOR LÁSZLÓ: — Meg­győződésem szerint a bajok orvoslását még távolabb kell kezdeni: már az általános iskola első osztályaiban. Ép­pen ezért hallottam öröm­mel a tagozatos iskolák há­lózatának bővítéséről. Véle­ményem az, hogy ahol há­rom-négy iskola van, <ott az egyiket bátran szakosít­hatjuk a testnevelésre. Ez zel kettős célt is elérünk: az utánpótlás nevelését ugyanis az egész ifjúságunk megle­hetősen gyenge fizikai álla­pota nehezíti, így a korán elkezdett rendszeres tested­zés e téren is felmérhetetlen eredményt hozhat. Másrészt a középiskolák számára már a versenysportban is jára­tos fiatalokat nevelünk. Hogy ennek milyen nagy jelentősé­ge van azt én tudom a leg­jobban. Az iskolában, mely­nek testnevelője vagyok a tanulók létszáma a három­százat sem éri el, közülük legtöbben az első esztendő­ben ismerkednek meg egy- egy sportág alapjaival. Mennyivel könnyebb lenne a munkánk, ha jó fizikai fel­készültségű, magasszintű mozgáskultúrával rendelkező fiatalok lépnék át minden év szeptemberében az iskola kapuját. Egyre többet hallani ar­ról, hogy az ifjúsági sport- mozgalomban is az erő kon­centrálását tűzték ki célul. Egyetértek azzal, hogy a megyeszékhely legyen az if­júsági sportélet centruma, valóban itt kell összegyűj­teni valamennyi tehetséges fiatalt, akik a legfelkészül­tebb mesterek kete alatt fejlődhetnek. TÓTH JANOS: Az után­pótlás-nevelés bázisait való­ban egy-egy megyeszékhelyen kívánjuk létrehozni. Ám tud­juk, hogy a legjobban felsze­relt sportiskola sem érhet el maradandó eredményt, ha számos ügybuzgó szakember nem kutatja nap mint nap a tehetségeket a megye vala­mennyi községében, városá­ban. Éppen ezért nemhogy szűkítenénk, de gazdagítani fogjuk a vidéki iskolák lehe­tőségeit. Testnevelés-tagoza­tos, általános,- vagy közép­iskolát már nagyközségek­ben is létesíthetnek, mert Há­rom—négy oktatási intéz­mény közül valóban a sport szolgálatába állíthatnak egyet. Á tennivalók MUNKATÁRSUNK: — Ha­tározat született az atlétikai sportág kiemelt fejlesztésére. Ebben számos megtisztelő feladat jutott megyénknek is: a Szolnoki MÄV „A” kategó­riás szakosztállyá növi ki ma­gát 1977-re, de Jászberényben és Törökszentmiklóson is pezsgésnek indul majd az at­létikai élet. A tervek szépek, — de mi a jelen valósága? NÉMETH SÁNDOR: — A fejlesztésben a kezdeti lé­péseknél tartunk. Könnyebb lenne a dolgunk, ha az után­pótlás rendszeres nevelésével, az ifjúság testkultúrájának kérdésével már néhány évvel korábban elkezdtünk volna foglalkozni. A Szolnoki MÁV- nál létesítmények és szakem­berek dolgában nem állunk rosszul. Viszont kevés fiatal hódol e sportágnak, így a bá­zisunk meglehetősen szűkös. Elsősorban tehát a versenyző­ink számát kell növelni. Ho­vá fordulhattunk volna, mint a megye legeredményesebb szakosztályaihoz: a Lehel SC- hez és a Törökszentmiklósi Székács SE-hez. Tőlük azon­ban nem kaptunk jó képessé­gű versenyzőket, miután — és ez részben érthető is — előt­tük is jelentős feladatok áll­nak. A Lehel SC „B” kategó­riás szakosztály lesz és ugyanez a tprv Törökszent­miklóson is. A saját erőinkre kell tehát támaszkodni, haté­konyabbá tesszük a sportis­kola munkáját, szoros kap­csolatra lépünk valamennyi oktatási intézménnyel, s bí­zunk abban, hogy a sporttal való fokozottabb törődés nyo­mán mind több fiatal kap kedvet e nagyszerű sportág­hoz. A dolgunk nem lesz köny- nyű, hiszen nem egyszer fo­gad teljes közöny nagyvonalú' elképzeléseket. A közelmúlt­ban levelet intéztünk a megye valamennyi általános iskolá­jához, melyben kértük a test­nevelőket, hogy a Szolnokon rendelkezésünkre álló húsz kollégiumi helyre javasolja­nak tehetséges, továbbtanul­ni kívánó gyereket. Többszö- szörös túljelentkezést vár­tunk, s éppen ezért kiválasz­tó versenyeket terveztünk — ám a húsz helyre mindössze hat javaslat érkezett... Kerekasztal beszélgetésünk során nem törekedtünk teljességre. Napokig, vagy akár hetekig is lehetne vitatkozni az utánpótlás nevelésének problémáiról s talán akkor sem születne megnyugtató válasz a számtalan nyitott kérdésre. A jövő tennivalóit a párt ifjúságpolitikai határozatának alapgondolata jelöli negí az ifjúság nevelése közügy. A sportban «. — ..*»-<**»*ah»,. .. T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents