Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-30 / 100. szám

1975. április 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T postájából ©LVASÖINK Wjfy Fórum a rádióban Szerkesztőségünk és a Ma­gyar Rádió szolnoki stúdiója május 5-én, hétfőn ismét élő-fórum műsort tervez. A műsor kezdési ideje 17,30, a szolnoki stúdió hullámhosz- szán (222 méteres középhul­lám). A Fórum vendégei ezúttal a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat, az ÉP­SZER Vállalat, valamint a Jászsági Építőipari Szövet­kezet vezetői, s a megyeszék­hely szakemberei. Olvasóink építőiparhoz cím­zett leveleit szívesen várjuk. Az adás napján egyébként a stúdió 11-90'5-as számú tele­fonjánál ügyeletét tartanak a szerkesztők. E számon fogad­nak bejelentéseket, javasato­kat 8 órától egészen az élő­adás végéig, 19 óráig. Az arborétum kapuja zárva örömmel olvastuk a Néplapban („Arborétum nyílt Ti- szaigaron” — április 17.), hogy a tiszaigari arborétum meg­nyitotta kapuit és felújítva, kicsinosítva várja a természet- barátok lelkes táborát. Nos, négy nappal később családom­mal felkerekedtünk és odautaztunk. Adva volt egy valóban félelmetesen szép őspark (kívül­ről ugyanis körbejártuk), a bejárati kapun viszont — lakat. Kommentár semmi. Vártunk, hátha valaki valahonnan elő­jön és legalább megmondja: áprilisi tréfa volt az egész. Vagy a megnyitás, vagy a lakat. Csalódásunkat fokozta, hogy az ott élő emberek sem tudtak magyarázatot adni a zárt ka­put illetően. Találkoztunk olyannal is, akik az arborétum lé­tezéséről sem tudott. — bé — Jászberény Valaki csak felelős! . .Sokat foglalkozik mo»- mnában a rádió, az újság a kiskertekkel, a fásítással.. „ Nekem is van szép kertem, azaz csak volt. Harmadik esztendeje nincs örömem benne... mire teremnének a fák, mindig megpermete- sik repülőgépről... Volt húsz gyümölcsfám, öt ha kihajt az idén. Egy akácom sincs a huszonötből... A 300 szőlő­tőkéről tavaly ősszel 25 kg-nyi termést „szüretel­tem”. Három év, 30 ezer forint kár... nemcsak én vagyok Tiszasülyön ebben a szomo­rú helyzetben, legalább 150 embert érint...“ — írta Vallyon Menyhértné olva­sónk február elején küldött, levelében. Panaszát továbbítottuk a Szolnok megyei Tanács V. B. szolnoki Járási Hivatalához. Az ügyet az élelmiszergaz­dasági és kereskedelmi osz­tály kapta meg. Ágotái Ede osztályvezető írta alá a vá­laszt ^ 1 .érdemi intézkedést ten­ni nem tudok, mivel ez az ügy hatáskörileg nem tarto­zik sem a községi tanácshoz, sem a járási hivatalhoz. En­nek ellenére mind a községi tanács, mind a járási hiva­tal megvizsgálta a bejelen­tést. A vizsgálat során kide­rült, hogy Vallyon Menyhért- nének és társainak igazuk lehet.. A hasonló esetek el­kerülése végett felszólítot­tam & helyi tsz elnökét, va­lamint az állami gazdaság igazgatóját, hogy a növény- védelmi munkákat nagyobb körültekintéssel végezzék. Egyben utasítottam Ssabó János növényvédelmi főfel­ügyelőt .. a fokozott ellen­őrzésre. .." Érzésünk szerint tehát va­lahol a termelőszövetkezet­ben, az állami gazdaságban keresendő a „hatáskör”... Ha ott nem gondolnak a nö­vényvédelmi munkák során a kiskertek tulajdonosaira, azok mehetnek csapatostól a járásbírósághoz. Mégpedig így: Keresetlevelet keB be­nyújtani. Pert természetesen csak károsult indíthat vagy a károsultak. Utóbbi esetben meghatalmazást kell adni egy károsultnak. A megha­talmazás akkor szabályszerű, ha megjelölik, hogy milyen per megindítására szól. Azt külön-külön mindannyian aláírják (mind a százötve­nen. ..) két tanú jelenlété­ben. A két tanú aláírásával igazolja, hogy a károsultak előttük írtak alá... A 20 fo­rintos okmánybélyeg ezek után már semmiség. Ezen kívül károsultanként külön-külön, írásban négy példányban a kárösszegeket részletezni kell; a kárösszeg után minden károsultnak 6 százalék illetékbélyeget fizetni... Pontosan meg kell jelölni a peres felek nevét, lakcímét. Egyszerű az egész.:. Álta­lában idős házaspárok, ma­gányos embereknek Való ügy. Nem is csodálkozunk, ha a tiszasülyi kiskertekben las­san minden fa kipusztul. A volán mögül... 1974-ben sok bírálatot kapott a Volán 7. sz. Vállalat az autóbuszjáratok késése és kimaradása miatt. Ennek a 4-es út rekonstrukciója és a számos régi, felújított busz üzemel­tetése volt az oka. Azóta átadták az utat, s vállalatunk sok új autóbuszt is kapott. Gondjaink azonban még vannak. Az utasok már ke­vésbé, a gépkocsivezetők viszont annál többször bosszankod­nak a biztonságos és pontos közlekedés akadályozói miatt. Ilyenek a köztisztasági hivatal dolgozói. Örülünk, hogy ta­karítják az utakat, de nem értjük, hogy kocsijukkal miért éppen a megállókban „parkíroznak”. Miattuk gyakran nem tudunk pontosan beállni a megállóba, ez pedig a fel- és le­szállás biztonságát veszélyezteti. A Ságvári körúton és a főutakon néha karavánt alkot­nak az álló gépkocsik. Köztük nehéz az utasokkal zsúfolt busszal közlekedni. Az üzletekbe árut szállító autók legtöbb­ször közvetlenül a megálló előtt állnak meg, akadályozzák az autóbuszokat. Sokszor csak 2—3 perces manőverezés után tudunk kiindulni. Végezetül idézek egy mondatot az 1976. január 1-én élet­be lépő új KRESZ-ből: „Lakott területen belül a járművek kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak és trolibusznak a megállóhelyről való elindulását — ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető — lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni." Autóbusz-gépkocsivezető kollégáimmal együtt szeretném ha az illetékes vállalatok megfelelő intézkedésekkel segítené­nek problémáinkon, s ezzel a város közlekedésén is. Nagy István Szolnok, Volán 7. sz. Vállalat Júniustól eshet „Ne add uram az esőt.. ® — ezt a címet adtuk Agócs László szolnoki, a Kun Béla krt. 1. számú ház X. emele­tén lakó olvasónk levelének (megjelent 1974. szeptember 18-án). Beáznak a lakás mellékhelyiségei — panasz­kodott. Október 7-én hasonló tartalmú levelet kaptunk Bognár Istvántól, október 8- án Nagy Zoltánnétól. Mind­ketten a „szomszédban”, a Kun Béla krt. 7-ben laknak, ugyancsak a X. emeleten. Az ő panaszukat már nem közöltük, ellenben mindhá­rom ügyre felhívtuk a Szol­nok megyei Állami Építőipa­ri Vállalat illetékeseinek a figyelmét. Késett a válasz. Űjabb le­velet küldtünk az ÁÉV-hez, amelyre Jakus Vendel igaz­gató válaszolt. „Sajnos, a napjainkban folyó nagy mennyiségű munkák végzése közben egy-egy hiba előfor­dul. Mulasztásunk kijavításá­ra minden szükséges intézke­dést megtettem Csupán a rend kedvéért jegyzem meg, hogy a kérdéses beázást alapvetően tervezési hiba okozta... Kijavításáról gon­doskodtam. .. a mulasztókat felelősségre vontam.. Csupán a rend kedvéért írtunk e sorok érkezése után mi is Bognár Istvánnak és Nagy Zoltánnénak: örülünk, hogy panaszukat orovosolták. Bognár István nem örült. Irt — újabb levelet a szerkesz­tőségnek. „Jelent ugyan meg itt egy pár személy száraz időben, de félve hiszem, hogy tetőfedő szakmunkások vol­tak. .. Fehér ingben és nyak­kendővel a nyakukban pró­báltak meggyőzni bennünket, hogy a tető nem ázik be. Ez magától érthető, ha nem esik az eső, akkor a tető nem ázik be... Minden úgy, van ahogyan volt..." Hm... Ez érthetetlen. De ha már benne vagyunk a beázásban... illetve a leve­lezésben. .. Jakus Vendel igazgató megbízásából a vá­lasz (az aláírásból nem tud­juk, ki küldte): „...A Kun Béla krt. 7. szám alatti lakóház... felve­tett beázási problémájával kapcsolatban januárban kül­dött levelem értelmében ak­kor valóban intézkedtem a tervezési hiba kiküszöbölésé­re. A megtett intézkedések eredményét csak nagyobb esőzések után volt módunk­ban értékelni. Tény, hogy intézkedéseink következté­ben a Kun Béla krt. 1. szám alatti lakóháznál a panaszok megszűntek, jóllehet a be­ázási veszély megszüntetése nem volt teljes. Ennek a ta­pasztalatnak következtében már április 9-én jegyzötcöny.- vi megállapodást kötöttünk a Kun Béla körúti lakóház kö­zös képviselőjével, valamint a Beruházási Vállalat mű­szaki ellenőrével a tetőtér ja­vítási munkáinak 1975. má­jus 30-ig való elvégzésére. Előbiekből látható, hogy januári munkavégzésünk eredményét figyelemmel kí­sértük, és mivel az nem hoz­ta meg teljesen a hiba meg­szűnését, felszólítás nélkül is megállapodtunk ennek a nem kis munkaerőt igénybe vevő feladatnak elvégzésére..” Hagy és kis tételekben 14 fajta teahibrid rózsát, valamint 4 fajta licust VÁSÁROLHAT a ceglédi Magyar—Szovjet Mező- és Elelmiszergazdasági Termelőszövetkezet növényházi kertészetében. Cím: Cegléd, Külső Káta{ út növényház. Telefon: 10-814, telex: 22-4413 Hetente kétszer nincs leves Április 11-i lapszámunk­ban „A leves” című glosz- szájában tette szóvá munka­társunk, hogy az Abonyi úti iskola napközisei esetenként hiába várják a levest. Káp­lár József, a szolnoki Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának vezetője tájé­koztatott bennünket arról, hogy az írás hangvétele ked­vezőtlen hatást váltott ki a munkájukat nagy erőfeszí­téssel, ' jól élvégző konyhai dolgozókból, s másokból is. „.. .A Bajcsy Zs. úti általános iskolában 2500 adagos gyermekélelmezési konyha működik... Az étrend összeállítá­sa a tanulók életkori sajátosságainak figyelembevételével történik. Az étrendet és az élelmezést a Városi Közegészség- ügyi Felügyelőség rendszeresen ellenőrzi. Az elmúlt hónap­ban (márciusban) sem mennyiségi, sem minőségi kifogás nem volt. Városunkban a tanulók létszáma az utóbbi években jelentő­sen megnövekedett... ezzel a főzőkonyhák kapacitása nem tudott lépést tartani. Kapacitásbeli nehézségek és a korsze­rűbb élelmezésre, étrend összeállítására törekvés miatt a fő­zőkonyhában a heti menüt úgy állították össze, hogy egy hé­ten két alkalommal — szombaton és még egy napon — le­vest nem készítettek. Ebben az esetben a szükséges tápérté­két a főzelék, a feltét és a záró étel tartalmazta,..” 1 JOGI TANäCSflDö Házadó-mentesség A január 1-én életbe lé: pett új rendelet szerint a magánszemélyek tulajdoná­ban álló lakóingatlan hatá­rozott ideig vagy a rendel­tetésszerű használat időtar­tamára lehet házadómentes. Ez utóbbi mentességet hatá­rozatlan időre szóló házadó­mentességnek is nevezik. Határozott ideig a családi házak, a lakásfenntartó szö­vetkezeti lakóházak és a társasházak mentesek a ház­adó alól. 25-től 35 évig A családi ház 25 évig. a lakásszövetkezeti és a tár­sasházak pedig — az OTP által adható építési kölcsö­nök lejárati idejétől függően — 25, 30 vagy 35 évig adó­mentesek. Ezek az adómen­tességek abban az esetben is megilletik a tulajdonoso­kat, ha az OTP-kölcsönt már a lejárat előtt visszafizették, vagy ha ÖTP-hitelt nem vet­tek igénybe. A házadó­mentesség kiterjed a lakó­épület valamennyi helyisé­gére, bérbeadás esetén is. Az engedélyezett adómentesség időtartama változatlan ma­rad akkor is, ha a tulajdo­nos személye változik. A meghatározott időre szó­ló házadómentesség megil­leti a műszaki megosztással. továbbá a nem lakás céljá­ra szolgáló helyiségek átala­kításával létesített lakásokat is. Ugyancsak adómentes a lakóépület részeként, tolda­léképítéssel vagy különálló­an létesített új lakás, lakó­szoba vagy egyéb helyiség. Ilyen lehet például a garázs is. Ez esetben a házadómen­tesség feltétele, hogy az újon­nan létesített építmény és a lakóház tulajdonosa azonos legyen. Üdülőre, hétvégi házra vagy olyan garázsra, amely nem a saját lakóépület tel­kén épült, adómentesség nem adható. Nem lehet adómen­tes az a garázs vagy épület­helyiség sem, amely társas­házban épült ugyan, de kü­lön albetétként szerepel. A mentesség feltételei A határozott időre szóló házadómentességet csak ak­kor engedélyezik, ha a hasz­nálatba vételhez vagy a végleges fennmaradáshoz az építésügyi hatóság az enge­délyt megadta. Nem jár ház­adómentesség a használatba­vétel vagy végleges fennma­radás engedélyezése esetén sem azokra a lakóházakra, amelyek a kiadott építési engedélytől eltérően épül­tek, nagyságuk meghaladja az állampolgárok által épít­hető lakás mértékét, vagy amelyek után házértékadó fizetési kötelezettséget álla­pítottak meg. Családi lakóházzal kapcso­latban nem kell külön kér­ni a házadómentességet, mert a használatba vétel engedé­lyezésének kérelme egyben adómentességi kérelem is. Az építésügyi hatóság a csa­ládi ház használatba vételi engedélyének egy példányát minden esetben megküldi az illetékes adóhatóságnak, amely ennek alapján hiva­talból tesz intézkedést a ház­adómentesség engedélyezésé­re. Társasház esetében a kö­zös képviselőnek kell az adó­hatósághoz benyújtani a mentesség iránti kérelmet. Építési és használatba vé­teli engedélyhez nem kötött építkezés esetén a haszná­latba vételi vagy végleges fennmaradási engedély he­lyett a területileg illetékes tanácsi szerv által kiállított igazolás csatolásával kell a tulajdonosnak a házadómen­tességet kérnie. Határozott időre szóló házadómentessé­get kérhet még: aki állami tulajdonban álló lakóházat, lakást vásárol (a szerződés megkötését követő hónap el­ső napjától öt évig mentesül a házadó alól), aki OTP-hi- tel igénybevételével olyan üresen álló családi házat vá­sárol, amelyet a tulajdonos értékesítésre ajánlott fel a tanácsi szervnek. Mentes a házadó alól az a műhely, amelyben a tulajdonos saját maga vagy házastársa ipar- jogosítvány alapján javító­szolgáltató jellegű kisipari tevékenységet folytat. Ugyan­csak adómentes a közterüle­ten hatósági engedéllyel fel­állított elárusító bódé, és a műemlékvédelem alatt álló épület, amelyben nem lak­nak. Végül mentesek a ház­adó alól a lakás céljára fő- bérletként bérbeadott kom­fort nélküli lakások is. Or. Cs. I. Közlemények 1975. május 1-én 09 órától 13 óráig forgalomkorlátozás és for­galomelterelés lesz a 4-es szá­mú főútvonalon az Eötvös tér­től a Szabadság térig, A 4-es számú főútvonalon Bu­dapest irányából a Landler Je­nő út, 32-es sz. út, Thököly út, Ady Endre út, Keskeny János út, illetve Ságvári krt., vagy Kun Béla krt.. Szántó krt., Vár- konyi tér, Vörös Csillag út, Verseghy út, 4-es sz. főútvonal. A Debrecen irányából érkező járműforgalom a Verseghy út. Vörös Csillag út, Várkonyi tér, Szántó krt., Keskeny János út, Ady Endre út, Thököly út, 32- es sz. út, Landler Jenő út, 4-es sz. főútvonal. 1975. május 1-én 06 órától 13 óráig az alábbi utcákban válla­latok, intézmények, illetve ma­gántulajdonban levő gépjármű­vek nem parkírozhatnak és oda nem hajthatnak be: Üttörő u., Ostor u., Petőfi u., Zrínyi u., Május 1. u., Madách u., Mészá­ros L. u., Ságvári krt., Szigligeti u., F. Bede u., Móricz Zs. u., Dimitrov u., Sallai u., Batthyány u.. Jászkürt uM Jókai u., Arany János u. Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság * • • A közúti forgalomkorlátozás miatt Szolnokon a helyi és tá­volsági autóbuszok mindkét irányban terelő útvonalon köz­lekednek, 9-től 12.30 óráig. Terelő útvonal: Tisza-híd—Ver­seghy út—Vörös Csillag út—Dr. Sebestyen krt.—Ságvári krt.— Ady Endre út—Thököly út—Ru­das L. u.—Beloiannisz u.—Vas­útállomás, illetve Beloiannisz ut —József Attila út—Vegyiművek felé. A távolsági járatok útvonala csak annyiban tér el, hogy a Vásárcsarnok érintése miatt a Kun Béla körúton át közle­kednek. Egyéb korlátozások: a 2-es és 15-ös jelzésű járatok nem közle­kednek. A 3-as jelzésű járatok a Ságvári körút—Vásárcsarnok érintésével. A 9-es, 10-es, 12-es járatok a Vásárcsarnoktól indul­nak és oda érkeznek vissza. A helyi járatok az útvonal minden megállóhelyén megállnak. Vidékről Szolnokra és vissza, az alábbi buszjáratok közleked­nek a menetrendben meghirde­tetteken felül: Cibakházáról 7.00, vissza: 16.40: RákóczifaJváról 8.00, vissza: 16.25; Vezsenyből 7.25, vissza: 16.30; Tiszajenő— Vezseny 7.20, vissza: 16.30. A járat Tiszajenő és Köröstetétle- nen át közlekedik. Abonyból a menetrend szerinti járatok biztosítják a be- és visszautazást. Jászalsószentgyörgyröl 8.20, vissza 16.35; Kőtelekről (Nagy­körűn át) 7.30, vissza: 16.35; Be- senyszögről 8.30, vissza: 16.05; Fegyvernekről 7.40, vissza 16.35; Tószegről 7.55, vissza 16.05. Szolnokról szükség szerint egyéb kisegítő járatokat is köz-; lekedtet a Volán, Eozzflszm««

Next

/
Thumbnails
Contents