Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

1975. április t

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Üf napokra

Bolgár és észt vendégeink tegnapi programja

Sztanko Dimitrov és dr. Gergely István együttműködés)

szerződést ír alá

Szemerkélt az eső, beíújt a szél a kabát alá, borzongatta az átfagyott embereket. De mitsem törődtek vele, hordták a homokot, egyengették a földet, pedig tudták, hogy a köszönő szón kívül egyebet sem kapnak munkájukért.

— Évek óta vágya volt a

Lki hozta a hírt? Ma már

senki nem tudja, de egyszerre mindenki azt suttogta szomszédjának, komájának, hogy „holnapra itt lesznek az oroszok”. Aztán másnap kora hajnalban a gazdák — akik a németek elől a legelőre hajtották ki a jószágot, mert összeszedtek azok mindent — csirkét, lovat, tehenet — kisettenkedtek a falun túlra. Úgy gondolták, hogy mégiscsak jobb ha hazaviszik a jószágot. Ezért ment ki a határba annakidején Váradi András és Kiszely Mihály, aztán három napig senki nem látta őket, mígnem egyszer csak váratlanul hazajöttek. A rokonság, a szomszédság nagy ámulatára elmondták, mi történt velük: „ahogy a

Mivé lett a falu? Hogyan élnek ma a Vargák, a Hor- váthok, a Herczegek, a Ben- csikek, a Szántók, a Tóthok? A hajdani cselédek, meg a gyerekeik, unokáik ma Kun- szentmártonba járnak dolgozni modern üzemekbe: a Pannóniába, a BVM-hez, a cipőgyárba. Naponta három— négyszázan kelnek útra autóbusszal, vonattal, motorral, aztán munka után haza a faluba. Mások a Szikra Termelőszövetkezetben dolgoznak. „Szegény tsz, gazdag tagság”. Ezt tartják a Szikráról. A tsz-t 1971-ben még szanálni kellett, a tavalyi esztendőt viszont már 400 ezer forint nyereséggel zárták. Az idénre 30 milliós termelési érték mellett 2,5 millió forint nyereséget terveznek. Bizony ez még nem sok, különösképpen nem, ha nagyhírű, gazdag szövetkezeteket veszünk példának. De, hogy tavaly 6 milliónál többet költöttek gépekre^ az idén ugyancsak ennyit, hogy napjainkban 32 erőgéppel szánthatják a határt, hogy a harfalu lakosságának, hogy végre nálunk is legyen felszabadulási emlékmű. Községünk egyike annak a két településnek Szolnok megyében, amelyeket elsőként szabadítottak fel 1944. október 6-án a szovjet csapatok — mondta Szentesi Áron tanácselnök.

gáton a Mrena birtok felé mentünk, egyszer csak körül fogtak bennünket a szovjet katonák. Nem bántottak bennünket, csak elkísértek a Mrena tanyába. Betessékeltek a konyhába, jól tartottak szalonnával, kenyérrel, csak éppen elmenni nem engedtek. Most engedtek haza.”

Szelevény — sok szovjet harcos élete ábán — új napokra ébredt.

Szentesi Áron mondta: — Sokáig lehetne sorolni, mi történt velünk azóta a zi- mankós októberi nap óta. Mi- *vé lett a falu, ahol még 1945- ben is viharlámpával jártunk a sötétben, tapostuk a sarat esős időben, s ha beteg lett egy felnőtt, vagy egy gyermek, a szomszéd községből kellett orvost hívni.

mine évvel ezelőttinek mintegy háromszorosát takaríthatták be gabonából, mutatja, merre visz a Szikra útja is.

A helyi takarékszövetkezetben, meg a postán 5—6 millió forintot őriznek, ennyit takarítottak meg a szelevé- nvi családok. Miből? A munkájukból. Nemcsak a férfiak, az asszonyok is. Ki hinné, hogy tavaly a háztájiból 3 ezer sertést adtak el és csak takarmányra 2 milliónál töb-, bet költöttek. Aztán új házsorok, tv-antenna erdő hirdeti egy új Szelevény jelenét, ahol ma már természetes, hogy van villany, járda, körvasút, üzlet, vasútállomás, művelődési ház, iskola, óvoda, cukrászda, mozi, vendéglő, és üzlet.

Ügy mutatták be Bozsik Józsefet, az általános iskola igazgató-helyettesét, a községi népfront bizottság titkárát, hogy: „nem tudjuk mikor eszik, mikor alszik ez az ember, mert ez állandóan talpon van!” Mitől benne a fáradhatatlanság, a tettvágy a faluért?

jószággal a legelőre. Vágytam a tudásra, á szebbre.

Negyvennégy éves vagyok, levelező úton végeztem el a tanítóképzőt. Tanyasi gyerekből lett tanító vagyok, elértem a oélom.

Rendszeresen megrendezik az öregek napját, ami mindig nagy esemény Szelevé- nyen. Aztán most, hogy a televízió jóvoltából „Tiszta, virágos ,falu” mozgalmat kezdeményeztek és versenyre hívták a szelevényiek az ország népét — falugyűlésen szavaztak róla — kell is a szervező a társadalmi munkához, bár az is igaz, hogy szívesen mennek az emberek a hívó szóra. Tavaly például a községi tanácsnak összesen 260 ezer forintja jvolt arra, hogy gyarapítsa a 'községet. És ezt a lakosság a saját munkájával toldta meg 640 ezer forinttal. Épült autóbuszváró, játszótér, többek között Haleszban. Ez egyike a község tanyaközpontjainak, mert Szelevé- nyen mintegy hatszázan még mindig külterületen élnek.

— Néha karonfogom a feleségem, elmegyünk sétálni, és gyönyörködök a falu házaiban, parkos házelőiben, a virágos utcánkban. Aztán felfedezzük, hogy nini, Szabó Jánosék tuját ültettek, Vincze Alberték is kiszedték a köveket a kertből és rózsát telepítettek. Szóval sorra nézzük a házakat, és ne nevessen ki, de én olyankor boldog vagyok, — vallotta meg Bozsik József.

Arany betűkkel

Balázs' József, a község párttitkára mondta el; közös akarattal jubileumi parkot csinál a falu, hogy méltó környezetbe kerüljön az az emlékmű, amelyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsától kaptak, és amelyet a- budapesti Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat dolgozói készítenek társadalmi munkában budakalászi mészkőből. A BVM kunszentmártoni gyárának munkásai is segítettek: őket dicséri majd az emlékmű bronzcsillaga.

Dolgoztak a szelevényiek a szemerkélő, hideg esőben. Bozsik József szerint eddig legalább 40 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Ma délelőtt ünnepélyesen felavatják a szép parkot, és az emlékművet, amelyre arany betűkkel vésték: „Hála és dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek. Szelevény község lakossága”.

Varga Viktória

Bolgár vendégeink tegnap

délelőtt ellátogattak a megyei' pártbizottságra, ahol Sztanko Dimitrov, a küldöttség vezetője és dr. Gergely István aláírta a bulgáriai Kjusztendil megye és Szolnok megye két évre szóló testvéri együttműködési szerződését. A szerződés értelmében Szolnokon „bolgár hetek”, Kjusztendilben „magyar hetek” lesznek, újabb küldöttségek követik egymást, a jövő évtől kezdve pedig úttörők csereüdültetésére is sor kerüL

V

A Johannes Kabin, az SZKP Központi Bizottságának tagja, az Észt Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével megyénkben tartózkodó észt delegáció tegnap délelőtt felkereste a megyei tanácsot. Vendégeinket elkísérte dr. Gergely István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára- A küldöttséget dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, dr. Soós István és dr. Be- reczki Lajos, a megyei tanács elnökhelyettesei, dr. Kuti György, a megyei tanács vb-titkára és Bárdi Imre, a megyei tanács párt- bizottságának titkára fogadta.

Dr. Hegedűs Lajos üdvözlő beszédében — többek között szólt arról, hogy hálatelt szívvel gondolunk azokra, akik az észt—magyar kapcsolatot kialakították és fejlesztették. Kifejtette, hogy

nagy reményeket fűznek a további együttműködéshez. Szolnok megye ugyanis most már nemcsak Tallinnal, hanem az egész Észt Szovjet Szocialista Köztársasággal tart kapcsolatot, ami várhatóan intenzívebbé válik a párt- és az állami szervek együttműködésén túl a gazdasági és a kulturális életben is. Külön köszönetét mondott a magasabb szintű kapcsolat kezdeményezéséért Johannes Käbinnek és Ivar Kailionnak, aki évek óta tevékeny ápolója baráti együttműködésünknek. Ezután dr. Hegedűs Lajos a tanácsok munkáját ismertette.

A tájékoztatót Johannes

Käbin köszönte meg. Hangsúlyozta, hogy a tízéves

múltra visszatekintő baráti

kapcsolat most új, gyümölcsöző szakaszához érkezetté Ezután iparművészeti remeknek számító emlékkönyvet adott át a megyei tanács vezetőinek, amelyben az első sorok az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának, az Észt Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának, s minden észt dolgozó szíves jókívánságait tolmácsolják a Szolnok megyeieknek, s kifejezik tettrekész- ségüket barátságunk erősítéséért.

Észt vendégeink ma délelőtt a Szolnoki Galériában megtekintik az észt iparművészeti kiállítást, délután pedig a jászberényi Hűtőgépgyárba és a Jászsági Állami Gazdaságba látogatnak.

A tanító

— Itt születtem az egyik jószág mellé parancsoltak,

tanyán. Mindig szerettem Én a gatyába dugtam a

volna tanulni, de korán a könyvet, úgy mentem ki a

Fooadalomtéte! a Felszabadulási emlékműnél

A KISZ Szolnok megyei és városi bizottsága tegnap délután 15 órakor a szolnoki Felszabadulási emlékműnél rendezte meg a forradalmi ifjúsági napok záróünnepélyét. A látványos seregszemlén mintegy négyezer KISZ-tag vett részt, és itt avatták fel a KISZ soraiba újonnan felvett fiatalokat. Az ezerötszáz új KISZ-tag esküjét Sándor László, a városi pártbizottság első titkára fogadta. A közgazdasági szakközépiskola és a Varga Katalin Gimnázium összevont énekkara műsorral köszöntötte a fogadalmat tet.t ifjú kommunistákat. Az ünnepség résztvevői ezt követően hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére megkoszorúzták a Felszabadulási emlékművet.

Holnapra itt lesznek

i

Hogyan élnek ma?

Vassal és szerszámmal

Egy munkás elmondja, az életét

Ügy ötvenéves lehet — gondoltam. A kék munkaruhája még tiszta — látszik, hogy hét eleje van. Kíváncsian körülnéz a műhelyirodában, majd elindul az asztal felé. Komótosan leül, sapkáját összehajtogatja és maga mellé teszi. A két keze most sem pihen, ujjaival a terítő rojtjait babrálja.

A háborút, a felszabadulást, az újjáépítést a Járműjavítóban élte át.. Egy szolnoki vasutas dinasztia tagja Fehér Lajos. Harmincnégy évet töltött már el a mozdonyok között.

— Édesapám és a két bátyám is vasutas volt. Mindig azt hallottam, milyen szép szakma ez. Vonzottak engem is a pöfögő mozdonyuk, de az én időmben nehéz volt bekerülni a műhelybe. Ahhoz, hogy megéljek, szakmát kellett tanulnom. Bádogos ás vízvezetékszerelő lettem. Maszeknál szabadultam 1943-ban. Házaknál dolgoztunk, ez nem volt rendszeres, biztos kenyérkereset. Egyik nap még

elhívtak bennünket, már a másik napon munka nélkül voltunk. Néhány évig küszködtem így, azután huszonhat évesen jelentkeztem a Járműjavítóba. Mozdonyvezető tanoncként kerültem az üzembe. Az életem egyik legfontosabb dátuma 1941. július 7-e. Ez volt az első, nap, amit mint gyári munkás itt töltöttem.

— Az üzemet megszokni kegyetlen nehéz volt. Mindenfelé zörgés, csattogás. Az ember nem értette a saját szavát se. Egy idő után otthon is emelt hangon beszéltem. Mondta is édesanyám: „Nem süket itt senki fiam, beszélj halkabban”. Amikor bekerültem az volt a szokás, hogy minden kezdő végigjárta az üzem különböző osztályait. Mindenütt megmutatták, én meg ellestem a ' szakmai fogásokat. Ezután a szolnoki Fűtőház következett. Ott elölről kezdtem, mindent. Mozdonymosás, a csövek takarítása, meg min-r denféle piszkos munka... Ahhoz, hogy mozdonyvezető lehessek négy polgári kellett. Elvégeztem. A mozdonyt már nemcsak a fűtőháztól az állomásig vezethettem, hanem a nyílt pályán is. Élveztem a gőzöst, de vágytam vissza az üzembe, a régi helyemre, — a mozdonyosztályra.

— Amikor végre elhallgattak a fegyverek és felszabadult Szolnok, visszamentem a szétbombázott üzembe. Szánalmasabbat még nem láttam. Sokáig úgy dolgoztunk, hogy a fejünk felett nem volt tető. Nyolc emberre jutott egy lavór. Mi fiatalok melegítettük a vizet, s először az idősebb szakmunkások mosták le magukról az olajat. Nem győztük kivárni a sorunkat, hát inkább hazamentünk piszkosan. A munkapad volt az ebédlőasztalunk. A szerszámainkról nem is beszélek. Emelgettük a 10—15 kilós kalapácsokat, a nehéz vasakat. Nekem nemcsak azért emlékezetes a felszabadulás esztendeje, mert nehéz volt a munka, meg rossz körülmények között dolgoztunk,

hanem azért is, mert 1945ben lettem a párt tagja.

— Az ötvenes évek elején a Járműjavítóban is szárnyra kelt a sztahanovista mozgalom. Ahhoz, hogy valakit elismerjenek 120—130, de legtöbbször 160 százalékot kellett teljesíteni. Mennyiségi és minőségi munkát vártak az embertől. Abban az időben csővezetékeket, víz- és olajtartályokat szereltem. Igyekeztem az előírt százalékot teljesíteni — kétszer kaptam sztahanovista oklevelet. A sztahanovisták MÁV egyenruhában járhattak. Ez nagy kitüntetésnek számított, mert az egész üzemben — kétezernél is több ember dolgozott nálunk — húsz sztahanovista volt. Most is büszke vagyok rá, keményen megdolgoztam érte. Ma aki kimagaslóan jó munkát végez, kiváló dolgozó kitüntetéssel jutalmazzák a munkástársai. Én négyszer kaptam meg ezt a kitüntetést. Ott őrzöm őket a szekrényemben a miniszteri dicsérő oklevéllel együtt

— Végigjártam itt szinte minden osztályt megismertem a különböző munkafolyamatokat. Most hűtő- és víztartály-szerelő vagyok. Megválasztottak csoportvezetőnek. Heten dolgozunk együtt, szocialista brigádban«

melynek én lettem a vezetője. Megkaptuk már a zöld, a bronz, az ezüst, és az aranykoszorús jelvényt is. Évtizedekig csak gőzmozdonyokat láttunk a műhelyben. Nem olyan régen áttértünk a Diesel-mozdonyok javítására. Eleinte nehezen állt rá a kezünk az új masinára— A magamfajta idősebb szakik féltek attól is,'hol találják meg a helyüket, mennyi lesz a fizetésük. Kár volt izgulni, minden a legnagyobb rendben ment. Hozzászoktunk az újhoz, a modemhez. Mondtam a fiamnak, — ő is itt dolgozik a mozdonyosztályon — nem tudod milyen volt régen. Te már ezt tar nultad, ezt csinálod...

— Nemsokára betöltőm a hatvanadik évemet. Még egy esztendőm van az üzemben, aztán nyugdíjba megyek. Sokat gondoltam már arra, mihez kezdek ha már nem kell minden reggel bejönni. Nehéz lesz hozzászokni a csendhez is. Munkavédelmi felügyelő vagyok, járom a megye üzemeit, gyárait Jó lenne ha ezt a társadalmi megbízatást meghagynák nekem. Nem tudnék tétlenül meglenni. Vasas vagyok, világéletemben vassal és szerszámmal dolgoztam—

Szekeres £di| ti