Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-27 / 98. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. április 27. £L A történelmi kompromisszum Zenés pokoljárás Képzelt riport egy amerikai pop-fesztíwölröl — Szolnokon 2 A hatvanas évek elejétől kezdve már megfigyelhető az egységtörekvések erősödése. Ennek konkrét megnyilvánulása volt a fasiszta segítséggel hatalomra került rossz emlékű Tambro- ni-kormány elleni népi ösz- szefogás, amely sikerre vezetett. Utána, az úgynevezett balközép kormányok idején, amely rövid megszakítással ma is tart, tovább kovácso- lódott az egység. Létrejött például a három fő szakszervezeti mozgalom tervszerű, szervezett akcióegysége. Az olasz kommunisták, miközben'bírálják a kereszténydemokrata-szocialista szövetségre épülő -úgynevezett balközép politika ellentmondásosságát, az ország nagy gondjainak megoldásában tanúsított tehetetlenségét, elismerik, hogy néhány részletkérdésben eredményeket is fel tud mutatni. Például törvények születtek a munkahelyek védelmére (ezeknek köszönhető, hogy az utóbbi hónapokban Olaszországban viszonylag lassabban növekedett a munkanélküliek száma, mint a tőkés világ legtöbb államában), hosszú huzavona után tető alá került a válási törvény, érvényt szereztek a tartományi önkormányzatról szóló korábbi törvénynek, államosításokat hajtottak végre a villamosenergia iparban. Mindezek azonban csak részsikerek, amelyeket igen súlyos küzdelemben sikerült elérni. A kommunisták véleménye szerint a balközép ezzel lényegében eljutott lehetőségei határára, s a további előrehaladásban már a hatalom szerkezetében kellene jelentős változásoknak bekövetkezniük. A kommunista párt eddig is kormányzó párt volt olyan értelemben, hogy „kívülről” jelentősen érvényesíteni tudta befolyását minden olyan lépés megtétele érdekében, amely bármilyen kevéssel is, le előbbre vitte az országot és volt — van — ereje ahhoz, hogy megakadályozza a törvényhozásban is, esetleges népellenes, jobboldalról kezdeményezett törvények meghozatalát. A párt jelenleg csaknem a szavazatok harminc százalékát birtokolja, s ha vele még nem is akarnak, ellene már nem tudnak hatékonyan kormányozni. A történelmi koAipromisz- szum tehát azt is jelenti, hogy a kommunisták elfoglalják azt a helyet az ország tényleges irányításában, amely őket a párt ereje és befolyása révén jogosan megilleti. Mindez azonban nem elvtelen kompromisszum, a jelenlegi balközép egyszerű kiegészítése lenne. A XIV. kongresszus igen erőteljesen leszögezte, hegy a történelmi kompromisszum kihívás a kereszténydemokraták jelenlegi hatalmi rendszere ellen. Létrejöttéhez nélkülözhetetlen, hogy a kereszténydemokrata pártban jelentős erőeltolódás következzék be, megerősödjenek azok a csoportok, amelyek valóban népi bázisra támaszkodnak, s természetesen az is, hogy tovább folytatódjék a szocialisták és kommunisták erejének gyarapodása. Minden jel arra utal, hogy a következő hónapokban ez a folyamat is folytatódik, sőt erőteljesebben, mint eddig. Érdekes kettősség volt az elmúlt évtizedekben, hogy miközben a kommunista párt folyamatosan egyre több szavazatot kapott, tagjainak száma csökkent vagy stagnált. A folyamat 1969-ben fordult meg, azóta a szavazatokkal párhuzamosan a párttagok száma is növekszik. Jelenleg eléri az 1 millió 657 ezret, azaz 136 ezerrel több, mint a XIII. kongresszus idején. Tavaly a korábban szinte hagyományosan konzervatív Szardíniában a kommunisták látványosan előretörtek a választásokon, a kereszténydemokraták pedig érzékeny vereséget szenvedtek. A választási korhatár leszállítása (18 évre) is a baloldalnak kedvez. Mindez a növekvő gazdasági nehézségekkel és a társadalmi feszültségekkel együtt elegendő alapot szolgáltat ahhoz, hogy feltételezzük: az idei júniusi tartományi választásokon a baloldal az eddigieknél kedvezőbb pozíciókat szerez. Ez pedig egyúttal jelentős lépést jelenthet a történelmi kompromisszum megvalósítása felé. Bistey András (VÉGE) Pedagógus képzőművészek Összeállítás a Damjanich Múzeum gyűjteményéből Jegyzetek két kiállításról A Szigligeti Színház előcsarnokában nyílt meg a Bács, Békés, Csongrád, valamint Szolnok megyei pedagógus képzőművészek tárlata, a "Szolnok megyei pedagógiai napok rangos rendezvénysorozatának keretében. Festmények, rajzok, akvarellek, sokszorosított grafikák követik egymást a sajnos eléggé szűkös falfelületen. Nem tudjuk. hogy milyen szempontok szerint történt a válogatás, de a kiállításra került anyag eléggé vegyes színvonalú. A legegységesebb anyag kétségkívül a Csongrád megyeieké. Számszerint is ők küldték a legtöbb kiállítót, akik között olyan kiváló művész is szerepel, mint Hézső Ferenc, a Hódmezővásárhely körül összpontosuló képzőművészet egyik erőssége. Az ő, valamint Fodor József, Holler László képei igazolják ezen a kiállításon is azt a nimbuszt, amely a vásárhelyi művészet jelen képzőművészetünkben — nem érdemtelenül — évek óta körülveszi. Ám a csongrádi anyag azt is mutatja, hogy az itt kialakult realista hagyományok nem kanonizált érvényűek, szabad teret kaphat a szürrealisz- tikus, szimbolikus, akár a nonfigurális ábrázolás is. Példaként említsük meg Veres Mihály „Kibonatkozás” című, színben, formában tisztán megoldott olajkompozi- cióját. örömmel üdvözöhetjük a tárlaton a népi ihletésű, dekoratív díszítő motívumokat beépítő alkotásokat. Egyik legszebb idetartozó mű Papp György „Sír a szemem, hull a könnyem” című színes lino- leummetszete. A Bács megyeiek között közelebbi ismerősökkel is találkozunk: a Képzőművész Szövetség Középmagyarországi Területi Szervezete tavaszi tárlatain városunkban is rendszeresen kiállító Weinträger Adolf festőművész és Palkó József grafikusművész munkáival. Két-két művel erősítik a pedagógus kiállítás anyagát. A Békés megyeiek között említsük meg Romvári Etelka „Tükrös” lapját, s Várkonyi János sajátos stílusú két munkája közül a szuggesztí- vebb hatásút, „Hegyoldal” című pasztellképét. A Szolnok megyei anyag nem reprezentálja a megyénkben dolgozó pedagógusok alkotó tevékenységét. Tudjuk a mezőtúri, immár hagyományos kiállítások anyagából, az időszakonként Szolnokon, vagy a megye más helységében rendezett egyéni bemutatókból, hogy a pedagógusok művészeti tevékenysége jelentős szűkebb portánkon. De még azok az alkotók sem szerepelnek saját művészi képességüknek megfelelő művel, akik jelen vannak ezen a tárlaton. Talán egyedül Szenti Ernő két, népi motívumokból komponált tusrajza képviseli stilárisan és színvonalban is Szenti Ernő művészi tevékenységét. Vendéglátók vagyunk, már csak ezért is jobban kitehettünk volna magunkért. S ehhez csupán elég lett volna azokat az értékeket bemutatni, amelyekkel a Szolnok megyei padagógus alkotók valójában rendelkeznek. •ír A múzeumnak nem csak az a feladata, hogy megszerezze és megőrizze az elmúlt korok emlékeit, történeti, művészeti produktumait. Különösen képzőművészeti kincseink igénylik, hogy minél többször kerüljenek nyilvánosság elé, töltsék be esztétikai funkciójukat. Ezért került most bemutatásra a Szolnoki Galériában két nagyobb rendezvény — a Herman Lipót kiállítás és a május 22- én nyitó, Pettenkofentől Fényes Adolfig a Szolnok körül kialakult festőművészet kezdeteit ismeretető nemzetközi kiállítás — között a Damjanich múzeum gyűjteményének néhány válogatott darabja. Üjra láthatja a közönség azokat a Mednyánszky képeket, amelyeket nagyobb tárlatokon már bemutattak, s amelyek így együtt szépen reprezentálják a nagy magyar mester művészetének különböző korszakait. Üjra találkozunk a „Mocsaras alföldi táj”-jal, amelyet minden valószínűség szerint Mednyánszky valamelyik szolnoki látogatása után készült a múlt század nyolcvanas éveiben. Az elmúlt esztendőben a múzeum, s ezzel együtt a város megkapta ajándékba Szabó Zoltán festőművész hatalmas méretű két kartonját: a művész oeuvrejében is egyik legjelentősebb nagygrafikát a „Vietnami Golgotát”, és a drámai színeivel, erőteljes formáival monumentális művészeti alkotásaink között is kiemelkedő „Proletár Ma- donnát”-t. Most mindkét alkotás ismét látható. Szerepel a Galéria kiállításán a művésztelep törzstagjait megörökítő, 1927-ben készült „Szolnoki festőművészek”, Pólya Tibor munkája, valamint a múzeum egyik büszkesége, Aba-Novák Vilmos „Cserépvásár”-ja. De újra gyönyörködhetünk Kosz- ta József, Perlmutter Izsák, Olgyay Ferenc, Mihalik Dániel, Zádor István, Mattioni Eszter egy-egy, tárlatról már ismerős alkotásával. A szolnoki művésztelep jelenleg itt dolgozó művészeitől a Szolnoki Galéria emeleti társalgójában láthatnak az érdeklődők néhány művet. Egri Mária A „pop-fesztivál” kísértete lassan bejárja az ország színpadait. Elindult a fővárosból, aztán egyre-másra bukkan fel a vidéki színházak deszkáin is, s nyomában mindenütt feltűnő siker. Bor József, a szolnoki „pop-fesztivál” színpadra álmodója is már másodjára néz szembe a a különös világú zenés játék, divatos szóval musical problémáival. Mielőtt ezt a szolnoki előadást megalkotta volna, Miskolcon már színre állította a Képzelt riportot. Az előadásból ki is tűnik, hogy immár pop-specialista, mert ahogyan eszközeit ezúttal válogatja és váltogatja, ahogyan színből, fényből, mozgásból, hangból es csendből is az előadást megkomponálja, ahogyan a Dáry-látomás nyomába szegődik, hogy virtuális látványt teremtsen a vízióból, abban megmutatkozik tapasztaltsága. Tudja, hogy a hatás érdekében mikor milyen eszközökhöz kell, illetve érdemes nyúlnia. Egyáltalán nem volt köny- nyű feladata; ennél rendhagyóbb anyaggal még aligha volt dolga. Hisz maga az alapregény, Déry Tibor műve, amelyből Pás Sándor igyekezett drámát fabrikálni, nemcsak gondolati összetett- ségével,i formai megoldásaival Is kivételes mű, rendhagyó darabja szépprózánknak. A képzeletbeli riportban, a megidézett jelenetekben Déry saját írói világnézetének konfliktusait mondja el, a Déry-eszmék egész panorámája rajzolódik ki a regényben. S ha kell a tudósítás nyers direktségével teszi, ha kell költői megoldásokhoz folyamodik. Sőt, az irraciona- lista elemektől sem retten vissza. Térben, időben szabadon csatangol, ahogy mondanivalójának belső logikája kívánja. Gyötrő kétségek, emberfelettivé növő szorongások között keresi a választ az alaovető kérdésre, amely egyébként a színpadi váltoez a „zenés” utazás, mintha ama nevezetes pokol bugyrait járnánk be együtt Józseffel, ahol a körökön a kapitalista élet modern kárhozottai, tragikus áldozatai imbolyognak, rend nélkül és értelmetlenül. Döbbenetes, lenyűgöző módon ábrázoltatik a színpadon ez a különös utazás! Egy-egy részletében olyan mélységeket képes kifejezni, amelyekbe már-már beleszédülünk. Olyan feszültséggel telítődnek meg az érzelmek, hogy végül megtisztító erővel hatnak ránk. Az előadás részleteinek kivételes szépségeit említem, de korántsem jelenti ez, hogy a produkció valamiféle módon darabjaira hullana szét. A Bor József rendezte előadás egységes, színvonalában, stílusában, dinamikájában. Hogy mégis egyes mozzanatok emelkednek ki belőle, s ragadnak meg emlékezetünkben, legfőbb oka és magyarázata, hogy ezúttal az igazi drámát többnyire a zenében , fogant részletekben éljük át. A kitűnő szövegű és varázslatos szépségű kifejező dalokban. Adamis Anna és Presser Gábor tökéletesen beszél zenében — déryül. Egy-egy dal Déry mondanivalójának valóban zenei szublimációja a lírai teljesség igényével. Egyetlen dalba is hogy belesűrűsödik például a közelgő apokalipszis, a világvég-fesztivál várható szörnyűsége, a madarak vésztjósló vonulásába — zenében és mozgásban elbeszélve. Hátborzongató előszele a közelgő tragédiának. Mozgásban is igen, mert az előadás egyik erénye, a’mozgásba inkarnált drámai nyugtalanság. A madarak vonulása is attól válik igazán lélekfagyasztó .jelenetté, hogy a zenéhez többletként mozgás is párosul. Van bravúros tánc is, a kígyó tánca (Mozsonyi Albert), de elsősorban azzal ragad meg e végig korreografált előadás (Somos Zsuzsa „koreográfiáCsomós Mari (Eszter), Szakácsi Sándor (József) zat fundamentumát is alkotja: „A természet vétette el bennünk célját, ha ugyan volt célja, vagy mi hamisítottuk-e meg, amit a kezünkre bízott? Mert mondjuk ki kereken . .. ami van, írtózta- tó". Lásd a példát, a borzalmasat, a montánait, egy popzenei fesztivál visszataszító képeit, a káosz kavargó látványát, benne a közönyös kiégetteket, a bódult narkomá- niásokat, az akarat nélküli lényeket, a megszállott szadista gyilkosokat — egy anarchikus társadalom metaforákba öltöztetett képeit. S az emberiség e bűzös szemétdombján ott bolyong két nem odavalósi. Nemcsak abban idegenek, hogy hazájuktól szakadtak el, hanem abban is, hogy jóra vágyó tisztaságukkal válnak ki e gyászos és siralmas alkalmi gyülekezetből. József és Eszter, ők ketten a két „bibliai”. Az előadás valójában az ő történetükre koncentrálva vág csapást a képek dzsungelében. József keresi Esztert, aki elhagyta őt. s közben a kutatásban felvillannak a dantei inferno képei. Olyan ja”), hogy a belső feszültségek, nyugtalanságok mozgásban vetítődnek ki. (Csak ott érezzük feleslegesnek, ahol ez a mozgás illusztratívvá válik, például József haldia körülményeinek előadása közben, a narráció tartalmának felesleges kísérőjeként.) Zene, mozgás, fények. E harmadik elemnek is kiemelkedő szerep jut az előadásban. Hatalmas, többszáz voltos reflektorok ontják a fényt, az erőset, a vakítót. Egyenest a szemünkbe. Aztán egvszercsak különleges masina vakító fények szaggatott, sokkírozó váltogatásával már-már kiveri a szemünket. Csak részleteket látunk, darabembereket, valóságdarabokat, felvillanó arcokat, őrült kavargását a részleteknek. A fények igazi „kakofóniája” ez. A fényeknek, amelyek kiáltó ellentétben állnak a sötétséggel, s amelyek ezúttal agresszivitásukkal külön is ingerelnek e különös vízió átélésére. Nem a technika külsődleges hatást keltő bevetése ez, hanem a kifejezés érdekében csatasorba állított eszközöké. Hogy közelebb kerüljünk a pokoljárás igazi tragikumához, s a végén örüljünk, hogy a szemetet eltakarítják, a hatalmas vásznat a földről felvonják, amelyre az előadás '„téríttetett” — kitűnő ötlet, jelzésére annak, hogy csak eljátsz- szák mindazt, amit látunk — és mi megkönnyebbülünk, de fel nem szabadulunk, hogy talán csak játék volt, rossz álom, ami lepergett szemeink előtt. Pedig érezzük, nemcsak álom lehetett. A történtek részben nyers, tudósítássze- rű közlése, a kívülálló kommentátor-bíró jelenléte végig az előadásban ébren tart, kijózanít — jó formai megoldás — a történtekkel szembeni kritikus állásfoglalásra késztet, s megítélhető távolságba tolja egy-egy időre a látottakat. Egy távoli világ iszonytató pop-végítélete, amelyben József és Eszter is elpusztul, így hagyja meg bennünk figyelmeztető felkiáltójeleit. Az előadásnak — szövegkönyvben vázlatossága ellenére sikerült átélhetővé tennie a szépség és a rondaság, a jó és a rossz mindig újra és újra teremtődő konfliktusát, amely a világ más-más táján, más-más módon ölt konkrét formát, amelynek érvénye azonban általános, s végső lényege: bizalom a jó és a szép emberi győzelmében. És hogy álérezhettük mindezt, Csomós Mari, Szakácsi Sándor és a többiek, valamennyien segítségünkre siettek. Csomós Mari nemcsak angyali tisztaságú Eszter, aki megbabonáz mindenkit, gyötrődő asszony is, aki nem tudja nem szeretni drága Józsefét: a nem szeretem, mégis szeretem dala a reve- láció erejével hat, igazi dráma dalba sűrítve. És ugyanakkor Észtere szomorú jelkép is: talaj nélkül, gyökér- telenül a legszebb embervirág is pusztulásra van ítélve. Szakácsi Sándor arrogáns, támadó József, indulataiban ott feszül az értelmetlen pusztuláson érzett keserűség és a tehetetlenség vágya. Zaklatottságában a jobbra törő ember türelmetlen nyugtalansága is megfogalmazódik. Kissé kilóg ebből a világból, a színpadi együttesből a rezonőr-Beverley-t alakító Bókái Mária játéka. A többieknek, az előadásban részt vevő színészeknek többnyire az a feladat jutott, hogy az általuk ábrázolt figura egy- egy uralkodó vonását villantsák fel, azaz egy-egy színfoltját alkossák a pop-fesztivál tarka tablójának. Közülük is kivált azonban néhány mondatos szerepével Huszár László szuperközönyös, impotens Manuelje, rikító foltja a barokkos színpadképnek. Papp Zoltán Renében a kábítószer szánalmas áldozatát állítja színpadra meggyőzően, Czibulás Péter a vérengző szadistát (pokolangyala- nyilasmadár); Usztics Mátyás viszont kissé nehezen birkózik meg a bölcselkedö Frantisek szerepével, az egyébként igen fontos bölcselem kissé súlytalanná vált az ő tálalásában. Hollósi Frigyes ugyanakkor helyén volt, Bilije jól megrajzolt figura. Gáspár Antal fiújából viszont hiányzott, ami elárulta volna, hogy az egyneműek szerelmi viszonyának gyakorta csábos tárgya- alanya. Fal- vay Klári a bíró szerepét és a kommentár szerepét töltötte be férfias keménységgel és határozottsággal. Végeredményben mindenkinek része van a sikerben, hisz az előadásban gyakran jut szóhoz a közös együttes színpadi cselekvés. Baranyai Ibolya, Lengyel István, Simon Péter, Fenyő Ervin, Antal Anetta, Bárdos Margit, Szeli Ildikó nevét tehát nem az udvariasság soroltatja fel velem, ők is az előadás színei. S végül a Fantom együttesről, amely Nádor László kitűnő vezetésével valóban felnőtt az igényes zenei feladathoz. Bizonyíték, hogy a széliében, hosszában már ismert muzsika, az énekelt dalok friss erejükben szólnak. Érthető tehát, hogy a ze-' nésjátéknak „zajos” sikere van. Valkó Mihály j » i
