Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-24 / 95. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. április 24. 1975. Április 24. CSÜTÖRTÖK GYÖRGY NAPJA A Nap kél: 4.41, nyugszik: 18.45 órakor. A Hold kél: 17.24, nyugszik: 3.33 orakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugaton változóan, keleten jobbára felhős idő, szórványosan előforduló ki­sebb csővel, záporral. Mérsé­kelt, időnként élénk, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Huszka Jenő Száz évvel ezelőtt, 1875. áp­rilis 24-én született Szegeden — 85 éves korában, 1960 feb­ruárjában Budapesten halt meg — Huszka Jenő zene­szerző, a magyar operettmu­zsika kiváló úttörője és klasz- szikusa. A Zeneakadémián Hubay Jenő és Koessler János ta­nítványa volt. Zenei tanul­mányai mellett elvégezte a jogot is. Párizsba került, s egy évig első hegedűse volt a Lamoureux-zenekarnak. Hazatérése után a kultuszmi­nisztérium művészeti ügyosz­tályán dolgozott, itt ismerke­dett meg Martos Ferenccel, aki később szövegírója lett. Első nagy sikerét a Bob her­ceg című operettjével aratta; ennek bemutatója 1902-ben volt a budapesti Népszínház­ban. Megdöntötte az angol il­letve a bécsi operett kizáró­lagos magyarországi uralmát és életművével, zenei alkotá­saival új lehetőségeket tárt fel az őt követő magyar kom­ponisták — Jacobi Viktor, Szirmai Albert, Kálmán Im­re — elölt. 1903 novemberé­ben a Király Színházat, a fő­város új operettszínházát Huszka művével, az Arany­virág című operettel nyitot­ták meg. Többi operettjei kö­zül legnépszerűbb a Gül baba és a Lili bárónő. Megbecsült egyénisége volt a magyar múvésztársadalom- nak, s a Zeneszerzők Világ- szövetségének 1930. évi buda­pesti kongresszusán a világ- szövetség alelnökéül válasz­tották meg. Még a felszaba­dulás után is alkotott; 1955- ben mutatták be Szabadság, szerelem című történelmi daljátékát. — „KIVÁLÓ vasúti csomó­pont” címet kapott a szolnoki vasúti csómopont. Tava- vasúti csomópont. Tava- resszusi munkaversenyben vállaltak teljesítéséért. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja . Főszerkesztő: Fábián Péter Fotóvásár sitt a Szmena Symbol A most induló „fényes” szezonra, az amatőr fotósok igényeinek teljes kielégítésé­re készül fel az OFOTÉRT - jelentette be tegnap sajtótá­jékoztatón Somogyi Béla, a vállalat vezérigazgatója. El­mondotta egyebek között, hogy az elmúlt évihez viszo­nyítva az idén mintegy 70 ezerrel több fényképezőgép kerül forgalomba. Az igé­nyeknek megfelelően első­sorban az olcsó gépekről gondoskodnak, forgalomba kerül egy új típusú szovjet készülék is, a Szmena Sym­bol 380 forintért. Somogyi Béla elmondotta: gondot okoz a szemüveglen­cse ellátás annak ellenére, hogy a MOM-mal az eddigi­eknél jóval több, 1.8 millió lencse beszerzésére kötöttek szerződést. A gyár azonban eddig 140 000 lencsével ma­radt adósa a kereskedelem­nek, Ígérte, hogy május vé­géig pótolja elmaradását. A MOM és az OFOTÉRT meg­állapodást kötött a különle­ges szemüveglencsék átadási határidejének rövidítésére. A gyár egy új gépsor üzembe­állításával biztosítja, hogy a jelenlegi 2—6 hónap helyett májustól 2—4 hét alatt tel­jesíti az ilyen megrendelé­seket. Nagycenken Ismét kirügyezett a hársfasor Az ország egyik legértéke­sebb védett fasora, a nagy­cenki hársfasor ismét kirü­gyezett. A 2,6 kilométer hosszú fasort 1754-ben tele­pítette Széchenyi Antal fele­sége, Barkóczy Zsuzsanna. Eredetileg 650 kislevelű hárs volt a fasorban, jelenleg 450 díszük. Nem ritkák az 1—1,5 méter átmérőjű óriás hársak sem. Az elpusztult fák pót­lását is megkezdték. A régi fák,at rendszeresen tisztít­ják, gondozzák és eltávolít­ják róluk a száraz ágakat. Orosz nyelvi tábor Pomboribán az idei nyá­ron hetedszer rendezik meg a Tolna megyei iskolások orosz nyelvi táborozását. Domborít követően, július 6-tól 26-ig Tatán lesz a kö­zépiskolások orosz nyelvi or­szágos táborozása, száznyolc­van résztvevővel. Az orszá­gos táborban pedagógiai gyakorlatra hazánkba érke­ző ötven szovjet főiskolás és tíz tanár is segíti majd a magvar diákok orosz nyelv- tanulását, — SZABADTÉRI színpad épült Fegyverneken, az ifjú­sági parkban. A nagyközségi tanács fejlesztési alapjából 50 ezer forintot adott, a la­kosság ugyanennyi értékű társadalmi munkát végzett. A díszemelvánnyel ellátott Sza­badtéri színpadot május else­jén adják át. — TÖRÖKSZENTMIKLÓ- SON, a Kodály Zoltán Állami Zeneiskola rendezésében a megye valamennyi zeneisko­lájának részvételével holnap­tól kétnapos szolfézs verseny kezdődik. — VASÁRNAP Kunhegye­sen országos állatvásárt ren­deznek. — CUKRÁSZVERSENY. Szolnokon, a Hotel Pelikán­ban ma három megye cuk­rászainak részvételével ver­senyt rendeznek. Az elké­szült termékeket délután há­rom órától tekinthetik meg az érdeklődők, az ünnepélyes eredményhirdetés és a ter­mékek kisorsolása este a zenés műsorban lesz. — AZ ÉLELMISZER Kis- kereskdelmi Vállalat Martfűn épülő ABC-áruházát június elsején — egy hónappal a ha­táridő előtt — átadják. Szol­nokon a Kassai úton épülő ABC-áruház augusztus 19-én nyílik meg. Jubileumi esemény A megyei pedagógiai napok szekcióülései Szolnokon a Vegyipari Szakközépiskolá­ban, a Kassai úti Általános iskolában, a Ságvári körúti Általános Iskolában. — ELŐSZÖR rendeznek Karcagon antikvár könyvvá­sárt, szabad böngészést a régi könyvek között. Tegnap állt először a karcagi könyvba­rátok rendelkezésére a helyi könyvesbolt és a debreceni antikvár bolt, s pénteken az „Ifjúsági köztársaság” első napján is fogadják a látoga­tókat. Művészei a népvándorlás Korában Nagy érdeklődésre számot tartó kiállítás rendezését kezdték meg a székesfehér­vári István király múzeum­ban. Május 4-én — az Álba regia napok keretében — nyílik meg a népvándorlás­kori művészet Pannóniában című tárlat, amelynek anya­gát az ország tizenegy múze­umának gyűjteményéből ál­lítják össze. — TRANSZFORMÁTOR- és kompresszorház épül 6 millió forint költséggel a Ganz . Villamossági Művek szolnoki gyárában. Ezzel hosszútávon biztosítják a gyáregység villamosenergia­szükségletét. A transzformá­torház műszaki átadása teg­nap megkezdődött, szomba­ton a TITÁSZ bekapcsolja a hálózatba, hétfőn pedig vég­leg üzembe helyezik. — HÁROMSZÁZ húshasz­nosítású tehén szabadtartásá­ra istállót építenek 30 millió forint költséggel a tiszaug— nagyrévi Tiszazug Tsz-ben. Hirdetmény A COOPTURIST újabb ajánlatai: Üdülés, pihenés a Bükkben, Mátrában, Héví­zen és a Balaton partján. Olcsó szállások, félpanziós, vagy teljes ellátás. Közüle- teknek 1—3 szobás üdülők, konyhai felszereléssel. Már most biztosítsa a nyá­ri pihenését! Részletes fel­világosítás és jelentkezés a Coopturist szolnoki irodájá­ban, Ságvári krt. 33. telefon: 11-248. Csitirtiiől: borítékos sorsjegy Bereki szegfűk. Bimbózzák a szegfűt a karcagi Béke Termelőszövetkezet berekfürdői primőrtelepén 0 tévé és a rádió műsorából ajánljuk KIRÁLYOK, SZÉLHÁMOSOK, ÁLDOZATOK. Történe­tek. Egon Erwin Kisch életéből és életművéből. A „száguldó riporter” önéletrajzi elemekkel átszőtt írásaiból készült tévé­jelenetek három kötetből valók: a Szenzáció, szenzáció, a Ka­landozások öt világrészben és a Mit láttam Mexikóban című könyvekből. A kiváló korrajzot adó történetek hősei kisembe­rek és maga a riportírás klasszikusa, Egon Erwin Kisch, akit Bujtor István jelenít meg. Ezt a műsort 21.30 órától láthatjuk a tévében. SZEGFŰK, SZURONYOK, SZORONGÁSOK. Csupán órák: választanak el a portugál választási urnák megnyitásától. És néhány óra híján épp egy esztendeje indult meg az a fordu­lat, amelynek fő mérföldköveit villantja föl e műsor. A szeg­fűk a fasizmus megdöntését jelképezik — sőt még valamivel többet. A szuronyok szimbolizálhatják a folyamat egyik fő hajtóerejét jelentő Fegyveres Erők Mozgalmát, vagy éppen a többszöri összecsapást, a meghiúsult jobboldali támadási kí­sérleteket. És ezt a forrongást. Ezt a harcot Portugáliában és szerte a nagyvilágban szorongással követte mindenki. Különö­sen így van ez most, az erőviszonyokra rávilágító választá­sok előtt. Ezt a műsort 20.30 órától Színház A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Kép­zelt riport egy amerikai popfesz­tiválról. (Sgressy-, Soós-bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: Olsen tervez — a banda végez, Tisza: A rejtély nem oldódik meg. Jászberény Lehel: Oklahoma olaja (14). Karcag Déryné: A ne­gyedik vőlegény. Kisújszállás Ady: Az utolsó parancs. Kun­hegyes Szabadság: Erkel. Kun- szentmárton Korcs: A négy mus­kétás. Mezőtúr Dózsa: A nagy zsákmány (Felemelt helyáron!), Szabadság: Nem zörög a haraszt (16), Béke: szünnap. Tiszafüred Tisza: Titok (14). Törökszentmik- lós Dózsa: Az éjszaka (16, Film­barátok műsora!), Hunyadi: Két bal láb az ezredben. Túrkeve Vörös Csillag: Szembesítés. Rádió SZOLNOKI RÁDIÓ: 18.00—19*00: Alföldi krónika. — Népdalok — csárdások. — Üttö- rőhíradó. — Dzsesszmozaik. Nyit- rai Gyula műsora. — Sporthír- adó. — Tánczene a szerzők elő­adásában. KOSSUTH RADIO: 8.22: Mezők, falvak éneke. — 8.36: Puccini: Turandot. Há- romfelvonásos opera. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Az opera- közvetítés folytatása. — 11.14: Chopin: Rondo á la Krakowiak. — 11.29: Magyar remekírók. (Ism.) — 12.35: Melódiakoktél.— 13.40: Egész emberként. Riport. — 14.00: Kóruspódium. — 14.05: Népszerű operettdalok és ket­tősök Huszka Jenő műveiből. — 14.31: Maros Rudolf: Szvit hár­fára. — 14.40: Iskolarádió. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Találkozásaim. — 17.05: Csárdások. — 17.15: Magyar ze­neművek. — 18.05: Az üzemi demokrácia lépcsőin. — 18.30: llosfalvy Róbert énekel. — 18.48: Kritikusok fóruma. — 19.25: Urr Ida versei. — 19.30: Kapcsoljuk a Pozsonyi Rádió Hangverseny- termét. Népzenei hangverseny. — 20.30: Külpolitikai dokumen­tumműsor Portugáliáról. — 21.03: Félóra sanzon. — 21.33: Tűzzel, vízzel és együtt. — 21.43: Szé­kely Mihály énekel. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Bach: VT. brandenburgi ver­seny. — 22.50: Meditáció. — 23.00: Tánczene. — 23.30: Népdalok.— 0.10: Táncok a XVII. századból. PETŐFI RADIO: 8.05: Történelmi indulók Hollós Lajos feldolgozásában. — 8.14: Slágermúzeum. — 9.03: Kathy Horváth Lajos népi zenekara játszik, Dóry József nótákat énekel. — 9.30: Van-e nálunk feketepiac? (Ism.) — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Versenyművek. — Közben: 12.43: Pécsi stódiónk jelentkezik. — 14.00: Rádiónapló — kettőtől— hatig... Szerkesztő: Dolgos Já­nos. Zenéi szerkesztő: Lázár Eszter. A szerkesztő munkatár­sa: Kelemen Kata, Szécsi Éva és Győrffy Miklós. Bemondó: Vadász Agnes. Műsorvezető: Búzás Andor. A hallgatók kér­déseit, javaslatait — adás köz­ben — a 130-099-es telefonra vár­ja a műsor szerkesztősége. A Rádiónapló vendége: Barabás János, a KISZ KB titkára. A mű­sor tartalmából: Állás-börze az egyetemi aulában. Vélemények a fiktív pályázatokról, a diplomás háztartásbeliekről. — A szak­hallhatjuk a Kossuth-adón. munkástörvény betűje és széllé« me napjainkban. — Nyílt levél a világnézeti nevelés foltjairól» — Közéleliség vagy karrier? Be­szélgetés fiatal írókkal, művé­szekkel. — A Társadalomtudo­mányi Intézetben hallottuk. —- A fiatalok családi házáról. — Mit sugalmaz a reklám, a ki­rakat. mit kínálnak az áruházak és a butikok? — A Tudományos Stúdió témája: az akceleráció, a gyermekek fejlődésének meg­gyorsulása. — Világóra: Ripor­tok, tudósítások a nemzetközi események hátteréről. Közben; 14.30. 15.30. 16.30: Hírek. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Csak: fiataloknak! — 19.22: Üj könyvek- (Ism.) — 19.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: A Magyar Rádió* Országos Hegedűversenye. Elő­döntő III. rész. — Kb. 21.10: Az ifjúsági rádiójáték-pályázat díj­nyertes műveiből. Ezer szó ma­gyarul. — Kb. 21.50: Könnyűze­ne az orgonamuzsika kedvelői­nek. — .22.00: Rádióhangverse­nyekről. — 22.30: Nebáncsvirág. Részletek Hervé operettjéből. Televízió BUDAPEST: 8.05: Iskolatévé. Kémia. (Alt. isk. 7. oszt.) Táplálékaink. — 9.00: Énekeljünk együtt! Jó éj­szakát kívánok. — 9.05: Környe­zetismeret. (Ált. isk. 4. oszt.) A tanácsok munkája. — 10.00: Tévé-ovi. Iskolaelőkészítő tan­folyam. Süss fel nap. — 11.05: Kémia. (Alt. isk. 8. oszt.) A vaskohászat és az acélgyártás. — 12.08: Reklámmüsor. — 12.10: Filmesztétika. (Középisk. III—IV. oszt.) Sodrásban — filmelemzés. ,— 13.35:' Kémia. (Alt. isk. 7. oszt. — ism.) — 14.30: Énekeljünk együtt (ism.). — 14.35:' Környe­zetismeret (ism.). — 15.00: Tévé­ovi (ism.). — 16.25: Kémia. (Alt. isk. 8. oszt. — ism.) — 16.40: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Felvételi feladatok (Matematika.) — 17.23: Hírek. — 17.30: Plakát­parádé. Képzőművészeti műsor gyerekeknek. — 18.00: Telesport, — 18.25: Falujárás. IV. Riport­műsor. — 19.05: Reklámmüsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­híradó. — 20.00: A robbanás. Magyarul beszélő ausztrál film. — 20.55: Riporter kerestetik. Be­vezető adás. — 21.30: Királyok, szélhámosok, áldozatok. Törté­netek Egon Ervin Kisch életéből és életművéből. — 22.05: Tv- híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Milyenek a franciák? Róbert László és Jean-Claude Rahaga dokumentumfilmje. L rész: Bastille. (Ism.) — 20.40: Beszélgetés a kémiáról. EH. rész: Változatok C-H elemekre. — 21.20: Tv-hlradó 2. — 21.40: A* Inkák birodalmában. Amerikai fünf. I. rész. POZSONY: 16.25: Hírek. — 16.30: A víz - az élet forrása. — 17.00: Lányok, fiúk magazinja. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Szórakoztató ze­ne. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Várj, visszatérek. — 20.00: Napló a vízről. — 21.05: Szabad fórum, — 21.50: Hírek. BUKAREST: 15.00: Tv-iskola. — 16.05: A szocialista országokból. — 16.25: Színházi újdonságok. — 16.30: Tv-egyetcm. — 17.00: Folyt, gyer­mekűim: Robin Hood legendája. — 17.25: Népi dalok és játékok. — 17.35: A mezőgazdaság dolgo­zóinak. — 18.20: A legkisebbek­nek. — 18.30: Tv-híradó. —19.00: Riportfilm. — 19.55: Tudományos világhíradó. — 20.25: Zenés mű-' sor. Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Peren« Április 24-től, csütörtöktől ismét megkezdik a borítékos sorsjegyek árusítását. A már hagyományos sorsjátékkal kapcsolatban szerdán délelőtt sajtótájékoztatóra került sor az OTP Münnich Ferenc utca 16. szám alatti székhazának tanácstermében. A tájékozta­tón elmondták, hogy az OTP és az OTSH közös rendezé­sében ezúttal 17. alkalommal bocsátják ki a, borítékos sors­jegyeket, és a forgalomba ke­rülő 17 millió játékcédula az eddigiekhez hasonlóan 4 fo­rintos áron vásárolható a fő­városi és a vidéki árusítóhe­lyeken. A nyeremények felosztása azonos az eddigiekével: 50.000, 20.000, 10.000, 5.000, 1.000, 50Ö, 200, 100, 50, 20, 10 és nyolc forintot nyerhetnek a vásárlók, és lesz „újrahúz­hat” sorsjegy is. Egyébként az első kibocsátás, 1987. óta 178 millió sorsjegy került for­galomba, — a mostanival együtt összesen 195 millió. Az olimpiai és sportcélokra, valamint az ifjúsági sportcé­lokra 157 millió forint jutott. A nyereményekre 321 millió forintot fizettek ki. Köszönetnyilvánítás Gyászhir Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, Mély fájdalommal tuda­tom mindazokkal, akik is­ismerősnek, szomszédoknak, külön a Centrum Aruház dolgozóinak, akik drága édesanyámat merték és szerették, hogy a legdrágább édesanya, nagymama és szeretett élet­társam, * özv. KELEMEN ISTVÁNNÉT özv. KUN BÉLANE utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot helyeztek, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. f. hó 22-én elhunyt, teme­tése 24-én 13.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus A gyászoló lánya, temető halottasházából. veje és unokája A gyászoló család Szolnok, Mártírok útja 5. Szolnok, öz u. &

Next

/
Thumbnails
Contents