Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-19 / 91. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 1975. április 19. A Magyar Televízió „Volt egyszer” címmel filmet forgat Gyárfás Mikló# hasonló című kisregényéből. Rendező: Gaál András, operatőr: Borny Gyula, főszereplő Bálint András. A képen: Bálint András es Dörner György a film egyik jelenetében. Nyelv és művelődés A magyar nyelv hetén talán nem érdektelen szólni arról, hogy milyen kapcsolatban van a nyelv a művelődéssel. A közművelődési párthatározatról szóló előadásokban, vitákban, beszélgetésekben sok mindenről volt szó, csak éppen az egyik legfontosabb dologról, a művelődés eszközéről, a nyelvről nem beszéltünk. Pedig nyelv nélkül nincs művelődés. Még a képi eszközökkel dolgozó tv, film sem nélkülözheti a nyelvet. Akkor sem, ha a filmben egyetlen szó sem hangzik eL A látott képeket, színeket, mozgást, zenét a néző a maga számára megnevezi, nyelvi formába öltözteti, s csak így tudja elraktározni, megérteni Ha erre nyelvének szegénysége miatt nem képes, akkor a látvány az ilyen néző számára nagyon keveset mond. Különösen fontos az anyanyelv, akkor, ha hallás utón vagy könyvből művelődik valaki. Az előadások és a könyvek megértésének fontos feltétele, hogy a hallgató, illetve olvasó jól értse az előadó beszédét, vagy a könyv szövegét. Ha nem ismeri a hallott beszéd vagy olvasott szöveg szavait, ha idegen számára a mondatszerkesztés, akkor nehézkes és hiányos lesz a megértés. A könyvből többször is el lehet olvasni a nehezen érthető szöveget, de az előadás hallgatása közben nem illik azt mondani az előadónak, hogy beszéljen lassabban, vagy fejezze ki magát másképpen. Sok esetben előfordul, hogy a hallgatóra zúdulnak a szavakba mondatok, de ő abból keveset tud megérteni, mert nyelvi kultúrája jóval alacsonyabb az előadó nyelvi kultúrájánál. (Az előadó hibája is lehet, ha nem tud a hallgatóság nyelvi színvonalához alkalmazkodni.) Olyan előadás, tanfolyam, amelyen nincs meg az előadó és a hallgatóság között a megfelelő nyelvi kapcsolat nem sokat ér. Ha a közlendőt a hallgató nem érti vagy félreérti, az nagyon akadályozza a gondolatcserét, a közös munkát. Egyre több ember számára nyílik lehetőség a közéleti szereplésre. Vannak azonban emberek, akik értekezlete-, ken, gyűléseken nem mernek felszólalni, mert érzik, hogy eltervezett mondanivalójukat nem tudják megfelelő formában előadni. Tapasztaljuk, hogy a fizikai dolgozók tehetséges gyerekei néha az otthonról hozott, alacsonyabb nyelvi kultúra miatt nem jutnak be egyetemre, főiskolára. ■ Sok statisztikából kimutatható, hogy az ilyen, nyelvi szempontból hátrányos heyzetben levő gyerekek matematikai jegye jobb, magyar nyelvi jegye rosszabb, mint a nyelvi szempontból ■nem hátrányos helyzetű társaik jegyei. E hátránynak a leküzdését az óvodában és az általános iskola alsó tagozatában kell elkezdeni, amikor a gyermekek beszédkészsége még könnyen fejleszthető. Nem mondhatunk le azonban a nyelvi kultúra fejlesztéséről később sem. A kitartó munka a felnőtt korban sem eredménytelen. Az állami, társadalmi szervek által szervezett tanfolyamokon igen hasznos lenne a hallgatóság nyelvi kultúrájának fejlesztésével törődni, éppen abból a célból, hogy a politikai, szakmai ismereteket jobban elsajátítsák. A nyelv fejlesztésére fordított idő megtérül a tanfolyamon előadott ismeretek jobb megértésében. Jól ismerte ezt fel a megyei tanács vb továbbképzési intézete. Az intézet által szervezett tanfolyamokon tartanak előadást a nyelv fontosságáról, a hivatalos nyelvről, a szónoki beszédről. Ha csak annyit elérnek ezek az előadások, hogy az emberek elgondolkodnak a nyelv fontosságáról, ha egykét nyelvi hibát ezután elhagynak, ha nem zárják el a rádiót, amikor Lőrincze Lajos műsora következik, akkor mr elérték céljukat. Páldi János Régi muzsika kertje! Hangverseny a Szolnoki Galériában Középkori reneszánsz és barokk zene estjére várta szerdán este a régi muzsika kedvelőit a megyei könyvtár, a Damjanich Múzeum és a városi tanács vb művelődés- ügyi osztálya. Említésre méltó az igen ízléses, Szép meghívó, mely stílusosan reprezentálta a Szolnoki Galériában megtartott hangversenyt. A közreműködő művészek René Clemencic (Wien) és a Szolnokon már jól ismert Kecskés András ihletett, szuggesztív, nagyszerű játéka révén maradandó élményben részesülhetett a hallgatóság. Ügy érzem, mennél távolabb esik tőlünk az a kor, melynek zenéje éppen megszólal, annál nagyobb elismerést érdemlő a művészek élményszerű, örömet nyújtó játéka. Nos, a régi fúvós hangszereken rendkívül szép hangon, könnyedén játszó René Clemencic és a gitár, illetve lantművész Kecskés András tökéletes hangszertudása további stílusismeretük, muzikalitásuk, a régi muzsikához való elkötelezettségük mindig meggyőző biztosítéka koncertjeik sikerének. Külön érdemük, hogy játékuk mindvégig igen intenzív, nagyon magas színvonalú volt. Befejezésül a közönség lelkes tetszésnyilvánítását megköszönvén egy ismeretlen bécsi zeneszerző szimfóniájának bravúros Gigue-tételét játszották nagy sikerreL E. P. Újabb könyvek a felszabadulásról A könyvszakma megemlékezése felszabadulásunk 30. évfordulójáról nem fejeződött be április 4-ével. Különösben gazdag a Móra Kiadó „felszabadulási kínálata”, amelyet a közeljövőben további könyvek tesznek színesebbé, változatosabbá. Gerencsér Miklós: Hátsó- város című könyve azokról az emberekről szól, akik gonoszságból, vagy haszonlesésből képesek kiszolgálni a a nácikat, képesek saját népüket irtani. Velük yeszi fel a harcot, s győzedelmeskedik végül egy maroknyi gyerek- csapat. Hárs László: Mi is voltunk gyerekek című művében a népszerű író egy budapesti munkáskerület egyik gyerekcsoportját, fel- szabadulás utáni életüket, mutatja be érdekfeszítően, úttörőcsapattá alkulásukat kedves humorral, s szinte a dokumentumregények hitelességével. ♦ Garai Gábor írta a verseit, Gink Mároly és Mihail Trahman készítette a fotóit a magyar és szovjet nép barátságát reprezentáló, Budapestet és Moszkvát bemutató, ölelkezők című fotóalbumnak. Zalka Miklós: Roham 03.30 című írása a katonatiszt szakértelmével idézi fel a Magyarország felszabadításáért vívott hadműveleteket. Propagandista klub Tiszafüreden Propagandisták klubja alakult Tiszafüreden, a nagyközségi pártbizottság szervezésében. Célja, hogy a klubfoglalkozásokkal módszertani és gyakorlati segítséget nyújtson a község alapszervezeteiben tevékenykedő propagandistáknak. Minden foglalkozást ösz- szekötnek valamilyen általános érdeklődésre számot tartó programmal. A tegnapi foglalkozáson a „Szembesítés” című új dokumentumfilmet vetítették a klub tagjainak. . Hajlék a kultúrának K ülönös varázsa van itt a levegőnek, mely a legtisztább napsütésben is, ezüstfátyollal von be mindent, itt nincsenek nyers színek, itt valami csendes harmónia tölti meg az atmoszférát, s magyarázza meg, mit találnak itt a művészek, ahol a laikus számara nincs egyébb unaimas, egyhangú Alföldnél: Megragadták őket a Tisza kanyarulatai, fűzesei, az Alföld különös felhőképződései, a Zagyva-parti tanyák, vagy a szolnoki Tabán zegzugos utcái, halászok öreg házaival, melyek között úgy eltéved az idegen, mint Velence sikátoraiban. Az Alföld messzi láthatárának monumentalitása, mely felett szebb a zivataros felhők száguldása, a napnyugta mindent vérben és aranyban fürösztö grandiozitása, mint az óceáncfn.” így írt kéziratos feljegyzéseiben Zádor István Szolnokról (Jászkunság, XIX, évfolyam, 1. szám.) , Szebb bizony, hittel vallják ezt a szolnokiak. Jogos büszkeséggel is, hiszen a táj szépsége mellett a tevékeny munkával kialakított városkép is rtiindinkább rabül éj- ti a város, a megye lakóit az idejövő vendégeket, turistákat. Az unalmas kisvárosi egyhangúságot mozgalmas élét váltotta fel a megyeszékhelyen, mely országos méretekben is számottevő ipari, mezőgazda- sági és művelődési központtá vált; s a számunkra még átélhető távlatokban nagyvárossá növekedik. S az alkotó munka nyomán hajlékra léinek a múzsák, a tudományok Szolnokon. Húsz évvel ezelőtt még így írt a Néplap: „Hogyan lehetne kultúrközpont az a város, melynek nincs állandó színháza, nincs egyetlen korszerű mozija, művésztelepe nagyobbrészt átvonuló szállás, ahol nincs komoly zenekar, zeneiskola, amelynek gazdag múzeuma néhány alagsori szobában van elhelyezve. Szolnoknak ez a helyzete rányomja bélyegét az egész megye kulturális életére.” Nos, hogy az utóbbi két évtizedben ml történt Szolnok kulturális életében, ,azt mindenki figyelemmel kísérhette. Állandó társulata lett a színháznak, szimfonikus zenekar alakult, új helyre költözött a múzeum, átadták a Galériát, elkészült az új megyei művelődési központ terve, s az idén az építkezés is megkezdődik. (És ennél sokkal gazdagabb példatárunk van, hogyan fejlődött a város kulturális élete.) Mindez természetesen kisugárzik a megye egész területére, hiszen a szolnoki múzeum más városokban a nagyüzemekben is rendez kiállításokat, a szimfonikus zenekar és a színház társulata vidéken is játszik, s a megyeszékhelyet különben is ezer és ezer szál köti össze a járásokkal, városok- kaL S egyre inkább messzi tájakkal. Szolnok most már hagyományt terem tőn kitárulkozik, kulturális heteivel mindinkább magára vonja azoknak a figyelmét, akik egy- egy művészeti ág tanulságot, s egyben a jövő útját jelző országos seregszemléjét szívügyüknek tartják. Gondoljunk például a munkás- és ifjúmunkás kórusok, az országos szövetkezeti énekkarok találkozójára, a néptánc-, vagy a szimfonikus zenekari fesztiválra. Szép vállalkozás a Szolnok megyei pedagógiai napok, .melynek központi gondolata a szocialista hazaftság- ra, internacionalizmusra nevelés. Már eddig is nagy érdeklődést keltettek fel a tudományos konfrenciák, a műszaki hetek rendezvényei. Szerencsére hosszú, de nem végeláthatatlan a program. A rendezők mérvadó bölcsességgel nem a rendezvények sokaságában, hanem azok maradandó hatásában mérik a kulturális hetek gazdagságát. Jó érzékkel azt is figyelembe vették, hogy minek van leginkább hagyománya ezen a tájon, s az aktualitás minek kölcsönöz különös vonzerőt. Egyszóval nem az élettől, a reális lehetőségektől elrugaszkodva állították össze a programot. S ami nagyon fontos: nem a különcök, a sznobok, hanem a tömegek gyönyörűségére, műveltségének gazdagítására. Ez mindenképpen dicséretes és követendő a továbbiakban is. Szinyei Merse Pál mondotta egyszer: „a billiárdnak és a festészetnek közös szabálya van: legalább egy lábbal mindig a földön kell állni”. Nos, a földön kell állni, a valóságtól nem elrugaszkodni azoknak is, akik kulturális értékeink közvetítésére vállalkoznak, hiszen egy-egy fesztivál, vagy kiállítás korántsem cél, hanem eszköz, melynek hivatása: minél több ember számára lehetőséget kínálni kulturális életünk jobb mégismeré- sére, szocialista értékeinek megbecsülésére és gazdagítására. ' A szolnoki kulturális hetek erénye éppen abban van, hogy a valóság talaján sarjad, a tájhoz kötődik, s ezért tud megújulni, gazdagabb formát ölteni, mint korábban. S ezért várható, hogy az ország figyelme ráirányul egy-egy eseményre. Mások puszta utánzásával ugyanis soha nem vívhatunk ki rangot, csak azzal, ami elsősorban hozzánk kötődik, aminek -nálunk múltja, vagy a jelenben fogant hagyományteremtő ereje vari. Képzőművészeti berkekben például ezért vált ki minden bizonnyal nagy érdeklődést a Petten- kofentől a század elejéig terjedő, tehát lényegében a szolnoki Művésztelep kialakulását jelentő időszak Szolnokon fogant alkotásainak tárlata a kulturális betek idején. Ennek a tárlatnak jelentőségét mutatja, hogy a Nemzeti Galéria és a bécsi Nemzeti Galéria is közreműködik megrendezésében, a náluk őrzött festményekkel egészítik ki a Szolnoki Galéria kincseit, s az itteni kiállítás után Budapesten, illetve Bécsben is bemutatják a szolnoki tárlat anyagát. A nagy értékek mellett mindig érdeklődésre számíthatnak, azok a rendezvények is, melyek valamilyen aktuális eseményhez kapcsolódnak. A Damjanich múzeum várostörténeti kiállítása is ilyen, hiszen Szolnok 900. jubileumi évében rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg szűkebb pátriánk múltja és jelene iránt. Hasznosan szolgálhatja majd ez a kiállítás a jó értelemben vett lokálpatriotizmus erősödését, mely nélkül nincs érdemi kapcsolódás sem szocialista hazánkhoz, sem a nagyobb szocialista közösséghez. S ezt a célt szolgálhatja a kulturális hetek többi rendezvénye is, elhintve a gondolatot: közvetlenül csak lakóhelyünk, munkahelyünk sokoldalú fejlesztésével — tehát szellemi életének gyarapításával is — lehetünk hasznos építői szocialista hazánknak. Természetes, hogy a hétköznapok sodrá- ' bői kiemelkedik a szolnoki kulturális hetek sorozata. Nem is futná még a város erejéből állandóan ilyen reprezentatív rendezvényekre. Ugyanígy van ez más tájakon. Sokan — még egyik irodalmi lapunk is — ezért megkérdőjelezik, egy kicsit nagyot akaró önmutogatásnak tartják az ilyen rendezvénysorozatot. Pedig nem az. Mint ahogy a hétköznapokból kiemelkedő ünnepek is felüdülést, a következő időkre szóló megújulást jelentenek, a kplj turális hetek eseményei is maradandó élményt nyújtanak, ösztönző erővel hatnak a jövőre nézve is. Ezért nemcsak az fontos, hogy melyik művészeti ág mivel nikkel ki, hanem az is: milyen a hatóköre, Szerencsére Szolnokon — s az egész megyére ugyanez jellemző — a növekvő anyagi javak mellett egyre többen érzik égető szükségét a szellemi gazdagodásnak. A Galéria kiállításain és a művésztelepen elmaradhatatlan látogatók például a szocialista brigádok tagjai. Most, a kulturális hetek idején méginkább alkalmuk nyílik nekik, s velük együtt természetesen valamennyi művészetpártoló embernek arra, hogy ezernyi kulturális élménnyel gazdagodjanak. Remélhetően élnek is a lehetőséggel, s az ideleátogató tudósok, művészek tánccsoportok, énekkarok azzal a meggyőződéssel térnek haza, hogy Szolnokon nemcsak fórumra, hánem figyelmes, művészet-szerető, a tudományt becsülő házigazdának bizonyuló közönségre leltek. A szolnokiak, s mindazok, akik a város vonzáskörzetében élnek, őszintén rémélik, hogy az ünnepi rendezvények inspiráló hatása nemcsak őket lelkesíti, hanem elsősorban azokat, akik a továbbiakban is sokat tehetnek Szolnok kulturális életéért. Jó volna, hogyha nem is ilyen látványosan, de ugyanilyen hőfokon, új ötletekkel gazdagítva, gyorsabban fejlődne a megye- székhely szellemi élete, a közművelődés egésze, hiszen — mint az a közművelődés feladataival foglalkozó megyei pártbizott- sági ülésen elhangzott: „a gyors politikai fejlődés és az intenzív gazdasági fellendülés mögött a tömegek szellemi fejlődése, kulturális élete, szocialista emberi magatartása bizonyos mértékig elmaradt. Mindennapi tapasztalatunk is igazolja, hogy a jólét gyorsabban nőtt, mint az értelmes, szocialista emberi életre való törekvés.” Ezt kell felismerni a közművelődés valamennyi dolgozójának, párttagságunk egészének, s munkáját úgy végezni, hogy megvalósítsa a XI. kongresszus határozatát: „Társadalmunk olyan színvonalú és hatású ideológiai, kulturális és közművelődési tevékenységre tart igényt, amely tudatosabban formálja az emberek szocialista gondolkodását, eszmevilágát”. E z a tevékenység viszont csak a pátszervezetek és a közművelődési intézmények, szocialista brigádok cselekvő összefogásával, a dolgozók széles körű bevonásával lehetséges. Ez az alapvető cél, melyet a szolnoki kulturális hetek sorozata szolgál.