Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

Szabadságunk születésnapjára emlékeztek (lnnepí ülés Szolnokon Ünnepi üléssel kezdődött a hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját köszöntő megyei rendezvénysorozat. Az MSZMP Szolnok városi Bizottsága, a városi Tanács és a Hazafias Nép­front városi bizottsága tegnap délelőtt a városi tanács díszter­mében együttes ünnepi ülést tartott. ■ I Ünnepség a Tisza Cipőgyárban Hunka Vörös Zászló Érdemrendet kapott az Április 4. brigád Keserű Janosne könnyűipari miniszter átadja a kitüntetéseket A felszabadulási évforduló tiszteletére rendezett jubi­leumi ülést Kukri Béla, a városi tanács elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a meghí­vott vendégeket, köztük az elnökségben helyet foglaló Sándor Lászlót, a városi párt- bizottság első titkárát, Árvái Istvánt, az SZMT vezető tit- / kárát, Bekényi Istvánnét, a HNF városi bizottságának tit­kárát és Kanyó Sándort a KISZ városi bizottságának titkárát. Kukri Béla megnyitó szavai után az ünnepség résztvevői elénekelték a Himnuszt, majd a Ságvári úti Általános Is­kola úttörőcsapatának kül­döttei a megszólaló harsonák hangjaira bevonultak a dísz­terembe, hogy az ünnepi ülés részvevőit virágokkal, irodal­mi műsorral köszöntsék. Az úttörőcsapat Tűzvirág irodal­mi színpada „Harminc éve szabad hazánk” című irodal­mi-zenei összeállítással adó­zott április 4-e emlékének. Színvonalas műsorukat az ünnepi ülés hallgatói vas­tapssal jutalmazták. Ezt kö­vetően Sándor László lépett s szónoki emelvényre. Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság elnökének vezetésével tegnap Moszkvába utazott a baráti társaság küldöttsé­ge, amely részt vesz a ha­zánk felszabadulása 30. év­fordulója tiszteletére rende­zett ünnepségsorozaton. A delegációval utazott Marjai József külügyi államtitkár és Duschek Lajosné, az MSZMP KB tagja, a SZOT titkára. A küldöttség búcsúztatá­sára a Ferihegyi repülőtéren megjelent Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Nagy Má­ria, az MSZBT főtitkára, dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának helyettes vezető­je, Roska István külügymi­niszter-helyettes és dr. Mar- czali László kulturális mi­niszterhelyettes. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete. Hétfőn pedig Moszkvába érkezett az a magyar kultu­rális küldöttség, amelyet Or­bán László kulturális minisz­ter vezet, s amely részt vesz a magyar kultúra napjai ün­nepségen Magyarország fel- szabadulásának 30. évfordu­lója alkalmából. Paul Niculescu-Mizil-nek, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottsága tag­jának — az első miniszter helyettesének, oktatás- és nevelésügyi miniszternek ve­zetésével ugyancsak hétfőn a késő délutáni órákban ro­mán párt- és kormánykül­döttség érkezett Budapestre. A delegáció részt vesz a fel- szabadulás 30. évfordulóját köszöntő ünnepségeken. — Április 4-e hazánk fel­szabadulásának 30. évfordu­lója, népünk legnagyobb nemzeti ünnepe — mondotta. — Ma, harminc év távlatából arra a hősi küzdelemre em­lékezünk, amely a szovjet hadsereg felszabadító harcai nyomán történelmünk legdi­csőbb korszakává vált. Tisz­telettel és kegyelettel emlé­kezünk a hősökre, akik éle­tüket adták felszabadulá­sunkért, hálatelt szívvel gon­dolunk azokra, akik sokat tettek az új élet megteremté­séért, de már nem érhették meg az évfordulót — mondta Sándor László a forradalmi elődök tetteit méltatva, majd így folytatta: — Harminc év viszonylag kis idő, de minden ami e rö­vid korszakban történt, meg­tölti egy nép történelemköny­vének legszebb lapjait. 1943 teremtette meg a lehetőséget, hogy mindazok a társadalmi, politikai, szocális és kulturá­lis ellentmondások megoldód­hassanak. amelyekért népünk haladó erői évszázadokon át oly sok vért hullattak. A ma­gyar nép a Szovjetunió segít­Az MSZBT meghívására I. F. Kuc nyugalmazott ve­zérőrnagynak, a Szovjet— Magyar Baráti Társaság el­nöksége tagjának vezetésé­vel hazánkba érkezett az egykori felszabadító szovjet veteránok 40 tagú küldött­sége, amelynek 21 tagja a Szovjetunió hőse. Tegnap Sz. P. Ivanov had- seregtábomok, a szovjet had­sereg felügyelője vezetésével katonai küldöttség érkezett hazánkba, amely részt vesz felszabadulásunk 30. évfor­dulójának ünnepségein. Fo­gadásukra a Ferihegyi repü­lőtéren megjelent Csémi Ká­roly altábornagy, honvédel­mi államtitkár, valamint a Magyar Néphadsereg több tábornoka és tisztje. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából, a SZOT elnökségének meg­hívására 300 tagú szovjet szakszervezeti delegáció is érkezett Budapestre. Tegnap a küldöttséget a Keleti pá­lyaudvaron ünnepélyesen fo­gadták a SZOT elnökség tag­jai, a szakmai szakszerveze­tek és a fővárosi vállalatok képviselői. A Szovjetunió 42 területé­ről érkezett vendégeket, köz­tük a hazánk felszabadításá­ban részt vett egykori front­harcosokat, a Szocialista Munka hőseit és a Legfel­sőbb Tanács tagjait Földvári Aladár, a SZOT elnöke kö­szöntötte. Holnap a Szovjetunió Vö­rös Zászlórenddel kitüntetett fekete-tengeri és Duna flot­tájának négy egységből álló dunai hajóraja érkezik né­hány napos baráti látogatás­ra a fővárosba. ségével elindulhatott a maga szabad útján. Ezért április 4-e' a magyar és szovjet nép örök barátságának ünnepe is, Sándor László szólt a fel- szabadulást követő, a kom­munista párt által vezetett gyors ütemű építő munka je­lentőségéről, majd beszámolt gazdasági, szociális, kulturá­lis eredményeinkről, végül utalt a szocializmus építésé­nek mai feladataira is. — Az ünneplés a mi felfo­gásunkban nemcsak puszta emlékezés, hanem mindenek­előtt az évforduló szellemé­nek, eszméinek megvalósítását is jelenti, — állapította meg. — Pártunk XI. kongresszusá­nak határozatai pontosan ki­jelölik a jelen és a jövő ten­nivalóit. Társadalmi rendünk további fejlődése, dolgozó népünk alkotó munkájának kibontakoztatása, valameny- nyiünk egyéni boldogsága a hétköznapok szívós munkáját követeli meg tőlünk — fejez­te be beszédét Sándor László. Az ünnepi köszöntő után Rózsa Ildikó, Nagy László: Bartók és a ragadozók című versét szavalta el, majd a vá­rosi tanács Bartók Béla ka­marakórusa adott műsort A városi pártbizottság, a városi tanács és a HNF városi bi­zottságának együttes ülése az Intemacionálé eléreklésével ért véget Kádár János interjúja a szovjet televíziónak és rádiónak Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára interjút adott A. Ka- verznyevnek, a szovjet tele­vízió és rádió tudósítójának. Az interjút a szovjet tele­vízió és rádió április 2-án sugározza: a felvételt a Magyar Televízió ma 18.30- kor közvetíti, a Magyar Rá­dió pedig a Kossuth adón 21.25 órakor sugározza. Elismerés munkásőröknek A Munkásőrség Országos Parancsnoksága tegnap ki­tüntetési ünnepséget rende­zett a munkásőr parancsno­ki iskolán, amelyen megje­lent Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára, Ja­kab Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője. Részt vett az ünnepségen F. K. Iscsenko, repülős altábor­nagy, az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport pa­rancsnokságának képvisele­tében. Papp Árpád, az MSZMP KB tagja, a Munkásőrség országos parancsnoka kima­gaslóan eredményes mun­kásőri tevékenységükért, az önkéntes társadalmi fegyve­res testület támogatásáért, kitüntetéseket adott át. Kitüntetett katonai főiskola Negyedszázados kiemelke­dő oktató-nevelő munkájá­ért, a néphatalom, a szocia­lista építőmunka fegyverea Tegnap délben, a martfűi művelődési központ színház- termében a magyar és a szovjet himnusz elhangzásá­val kezdődött a felszabadu- - lábunkat, köszöntő munkás- nágy gyűlés. A Tisza Cipőgyár munká­sainak ünnepségén meleg taps köszöntötte Keserű Já- nosné könnyűipari minisz­tert, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, dr. Gergely Istvánt, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ját, a megyei pártbizottság első titkárát, Szabó Borbálát, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagját, a Tisea Cipő­gyár dolgozóját, Turzó Lász­lót, a Bőripari Dolgozók Szak- szervezetének főtitkárát, Ná­das Józsefet, a szolnoki járá­si pártbizottság első titká­rát, valamint a politikai, gaz­dasági, társadalmi szervek képviselőit. Kiss Lajos, a Tisza Cipő­gyár vezérigazgatója ünnepi beszédében a 30 év előtti sorsfordulóra, a szovjet em­védelméből ráháruló kötele­zettségek eredményes teljesí­téséért a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa Vörös Zászló Érdemrenddel tüntet­te ki a Zrínyi Miklós Kato­nai Akadémiát. A magas kitüntetést ked­den katonai ünnepségen vet­te át az akadémia állomá­nya. Az ünnepségen részt vett Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, Czinege Lajos vezérez­redes, a honvédelmi minisz­ter is. Tanácskoztak a képviselők Az országgyűlési képvise­lők Szolnok megyei csoport­ja tegnap délelőtt ülést tar­tott Szolnokon; a Hazafias Népfront megyei titkárságá­nak tanácstermében. Az ülé­sen dr. Vajda Jenőné, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szolnok me­gyei Igazgatóságának veze­tője tartott tájékoztatót me­gyénk társadalombiztosítási helyzetéről. A tanácskozás a 'parlament elé kerülő társa­dalombiztosítási törvényter­berek segítségére, áldozatá­ra, az élet megindulására emlékeztetett, majd a Tisza Cipőgyár mai eredményeit, a majdnem hétezer ember 1975-ös eredményeit, céljait mondta el, kiemelve a kong­resszusi, felszabadulási mun­kaversenyek nagy martfűi ^ikerét Szót kért Keserű Jánosné miniszterasszony is. Elmond­ta: örömmel jött, hiszen mindig jó elismerés adni, kapni, különösen ilyen kö­rülmények között, jeles ün­nepeinken. A magyar nép bebizonyította a harminc esztendő alatt, hogy tud és akar élni a szabadsággal. Így van ez Martfűn is. A három évtized eredményeit össze-' gezte pártunk XI. kongresz- szusa, és a múltban végzett munka elismerése mellett megadta a jövendő program­ját; olyan tartalmas, szép tervet, melyért érdemes él­ni, dolgozni. Keserű Jánosné méltatta az előkészítő . műhely kollektí­vezet megyei előkészítését szolgálta. Újabb MSZBT tagcsoportok a megyében A felszabadulás 30. évfor­dulóján újabb üzemekben, termelőszövetkezetekben, tanintézetekben alakulnak MSZBT-tag csoportok. A Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság országos elnöksége ki­lenc új tagcsoport felvételét hagyta jóvá; ezzel a megyé­ben ötvenre emelkedik a baráti csoportok száma. Az idén alakult kilenc cso­port közül öt üzemben, ket­tő-kettő termelőszövetkezet­ben és iskolában működik majd. Elsőként ma délelőtt a karcagi Gábor Áron Gim­názium és Egészségügyi Szakközépiskola diákjai kap­ják meg az alapító emlék­lapot. Délután a HTV kar­cagi gyáregységében alakul újabb MSZBT-csoport. Ezen a napon Szolnokon, a Pa­pírgyárban és a Május 1. Ruhagyár üzemében adják vájának eredményeit, majd átadta a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitünte­tést az Április 4. brigád 14 tagjának. Külön kiemelte a kollektíva hét alapító tag­ját, akik még ma is a bri­gádban dolgoznak, példát mutatva a fiataloknak, a környezetnek, ök heten jo­gosultak a kitüntető jel­vény viselésére is. Az Ápri­lis 4. brigád a szép elisme­rés mellett 76 ezer forintot kapott. Keserű Jánosné 17 cipő­gyári dolgozónak átadta a Könnyűipar Kiváló Dolgo­zója kitüntetést, majd Kiss Lajos vezérigazgató okleve­leket, érmeket nyújtott át kiemelkedő társadalmi mun­káért brigádoknak és aktí­váknak. Az ünnepi munkás­nagygyűlés az Intemacioná- léval ért véget. A művelődési központ mű­vészeti csoportjai műsorral kedveskedtek a gyűlés részt­vevőinek. (Az Április 4. brigádot la­punk 3. oldalán mutatjuk be.) át az alapítás okmányát. Áp­rilis 3-án a Ganz Vili. szol­noki gyárában, Kisújszállá­son a Tisza II. Tsz-ben, Jász- árokszálláson a Kossuth Tsz- ben alakul majd tagcsoport. A túrkevei közlekedésgépé­szeti szakközépiskolában rö­vid ünnepségen kapják meg az alapítóoklevelet. A szol­noki Járműjavító dolgozói­nak április 7-én adják át az MSZBT-tagcsoport létrejöt­tét bizonyító okmányt. Egy mondatban — „Mit értünk el 30 év alatt” címmel kulturális és politikai vetélkedőt rendez­tek Dunaújvárosban, ame­lyen 428 szocialista brigád csapata — 4810 szocialista brigádtag képviseletében — vett részt — Hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulója alkal­mából Szófiában rendezendő ünnepségekre kedden a bol­gár fővárosba utazott a Ma­gyar Néphadsereg Művész- együttesének tánckara és né; pi zenekara. _ j Felszabadulásunk évfordulójára Küldöttségek érkeztek a baráti országokból—Magyar delegáció oiazott a moszkvai ünnepségekre H rí! !• ll DÚSÍTÁSOK ^ Hiti EK — XL Dósi S Ásöife

Next

/
Thumbnails
Contents