Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-14 / 62. szám

1975. március 14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ff p «ff* p r pp napommtlho mező Üjra felfedeztük a mozit. Igen, annyi év után újra a moziműsort böngésszük, új­ra jegyért állunk sorba, új­ra zsúfolt nézőtéren ülünk. Legalábbis néha... Megyénkben egy év alatt közel háromszázezerrel nőtt a mozilátogatók száma, az 1974-es év harminchárom­ezer előadását több mint há- rommillióan tekintették meg. (Szabolcs-Szatmár után Szol­nok megyében volt a legna­gyobb javulás.) Különösen örvendetes ez, ha hozzátesz- szük, hogy a látogatók 18.1 százaléka „A” kategóriás filmre, tehát kiemelkedő esz­mei-politikai jelentőségű be­mutatóra váltott jegyet. (A 18,1 százalék a megyék kö­zötti rangsorban a negyedik helyet biztosítja.) Érdemes megemlíteni még, hogy a hárommillió néző 17,2 száza­léka magyar, 18 százaléka szovjet, 15,1 százaléka pe­dig népi demokratikus or­szágban készült filmalkotást látott. A legjobb megyei eredményt a túrkeveiek ér­ték el. Hogy mivel magyarázható a nagymérvű javulás? Min­denekelőtt azzal,' hogy a fil­mes-mozis szakemberek vég­re kihasználják a rendelke­zésükre álló lehetőségeket, gazdag és változatos prog­rammal csábítják vissza az elpártolt nézőket Hogyan jártunk moziba tavaly? Az egyik legsikerültebb kezdeményezés a filmbaráti körök életrehívása volt. Vi­lághírű rendezők világhírű filmjeit, régi nagy sikereket, premier előtti bemutatókat kínál programjában a nép­szerű F. B. K., melyet a megyében eddig tíz helyen szerveztek meg. (A hálózat­ba idén bekapcsolódik Mart­fű, Tiszaföldvár, Kunhegyes és Kunmadaras is.) A közel­jövő elképzelései szerint a baráti körök mellé filmklu­bokat, filmes klubszekciókat szerveznek. A legelsőt épp a napokban avatták Szolno­kon. .. Ugyancsak Szolnokon in­dult először archív-sorozat is. „A II. világháború a vi­lág filmművészetében” című összeállítás olyan nagy kö­zönségsikert aratott, hogy idén Jászberényben és Jász- árokszálláson megismétlik a bemutatókat. Az általános- és középis­kolások tavaly az „iskola­mozi” mellé szünidei bérle­tet kaptak — meglepetés­ként. S ha már itt tartunk: soha nem volt még ennyi gyermek- és ifjúsági előadás. Egyre erősebb a moziüzefni vállalat azon törekvése, hogy minden korosztály, minden réteg szórakozását egyfor­mán biztosítsa. A látogatottság növekedé­sében bizonyára szerepet ját­szik az a tény is, hogy a filmszínházak egyre szeb­bek, kényelmesebbek, kor­szerűbbek lesznek. 1975-ben például felújítják a szolno­ki „Vörös Csillag” előcsar­nokát, a tiszafüredi, a kis­újszállási és a kunmadarasi mozikat, s elkészülnek a jászladányi filmszínház ter­vei is. A legnagyobb érdek­lődés persze a szolnoki „Tal­linn” építkezését kíséri. A tizenkétmiiliós költséggel fel­épült filmszínház előrelátha­tólag május elsejétől fogad­ja látogatóit. A legfontosabb persze a műsor. Ügy tűnik erre idén sem lesz különösebb panasz. Az elkövetkezendő hetek-hó- napok programjából a „Két amerikai” című amerikai, s „A repülőszázad” című szov­jet filmet említjük — négy magyar bemutató mellett. „Holnap is lesz fácán” állít­ja Sára Sándor; „Az autó” című film rendezője Böször­ményi Géza; „Az öreg” Ré­vész György munkája. Vé­gezetül egy elsőfilmes: Dár­dai István, aki „Jutalomuta- zás”-ra invitál bennünket. Menjünk. H. n Á múlandóság cáfolata Ceglédi fotóművész kiállítása a karcagi múzeum ban Megdermedt homoktenge­rek, egymásra hágó homok- hullámok, a homok dagálya, lágyan fodrozódó felülete. Miféle krónikát hozott ne­künk a Marsról, a Holdról Apáti-Tóth Sándor, a fény­képezőgépes asztronauta? Miféle ember-előtti csöndet íotografált valamely élette­len bolygón? Miféle fenye­gető jóslatot sugallanak ezek a képek az .ember-utáni csöndről? Elszorult torokkal nézzük a Ray Bradbury, Stanislaw Lem tudományos­fantasztikus próféciáit idéző dokumentumókat — vajon mely galaktikában lelt rájuk ez a fiatal fotóművész? Ál­lunk a homoksivatagok kö­zepén, hiszen nem lehet e tájakból kimaradni, körül- nyal-ölel a homok, folyik lábunk körül, surrog — s már kapnánk képzeletbeli szkafanderünk után halként tátogva: levegőt! Lábaink előtt a homok gyönyörű alak­zatai, melyek felülmúlják a legravaszabb, legkiszámítot- tabb op-art mintákat is — s ezt az eróziótól lelkedzett harmóniát nem is bontja meg semmi. Azaz mégis: a nonfigura­tív terepminták ritmusát vá­ratlanul megbontja néhány aritmikus vonal. Lehajolunk, nézegetjük, forgatjuk: simá­ra csiszolt csontok egy test­formájú gödör peremén. A halál nyoma, mégis fölléleg- zünk, hiszen nekünk itt, most az élet nyoma. Még­sem ember-előtti, holdbéli, marsbeli sivatogba téved­tünk! Hát mégis vár min­ket valahol egy emberi arc oázisa? És szaladunk, roha­nunk, cipőnket nyeli a ho­mok. Kifúlva — megállva körülkémlelünk, s diadalmas a fölismerés! A homoksiva­tagok, megdermedt homok­tengerek homlokká rende­ződnek, az egymásrá hágó homokhullámok, a homok dagálya íme egy arc gyűrő­dései, a lágyan fodrozódó ho­mokfelület egy öregasszony szétszóródó tekintete. Ho­mokarc, mely szemcsénként lepereg, a tájba olvad, eltű­nik. Dédnagymamák, szép- anyók arca. Őseink arca, a táj arca. És a homokon íme élet motoszkál! Sivatagba me­részkedett, letarolt, megcson- kült, szenvedő, de mégiscsak megkapaszkodó fák. Gócsör- tösek, mint ama mosolygó férfiarc! - S vajon a féríiar- íao nőnek a sások, a mocsa­rak hegyes dárdái; és a férfi­homlok alatt sötétlik két vadvízjárta gödör? Vagy a tájon burjánzik el a boros­ta, a homokon lengeti a szél a nyitott bajuszt? A táj ar­cából előrémlik az ember és az ember arcán megtelep­szik a vidék. És az emberi világ használhatatlanná vált roncsai, acélgépek oldalbor­dái, félrelökött kályhatete­mek között botladozunk, melynek úgy merednek csi­golyái, mint a díványrugók. Vagy a rugók mint a csigo­lyák? És már hangokat hal­lunk: villanyvezetéken, sür­gönydróton fecskék csivitel- nek költözni készülnek. S alattuk nagymama feketeru­hás, feketekendős alakja, amely emlékműbe dermedt a fényképezőgép lencséje előtt, hiszen ez lesz róla az utolsó híradás! Költözni készül ő is, de egy végleges, örökös hazába. Fekete, temetősza- gú ruhája ráncai már körül­lengik a kis megrokkant ta­nyát, mint az éjszaka, s el is fedik lassan. Gémeskutak, fe­születek, templomkeresztek veszik körül mint megannyi fejfa, mint megannyi ma­dárijesztő hessegetik az el­múlást megérző, a halotthoz igyekvő varjakat S ama ke­reszten a közösségért önma­gát is föláldozó ember: a nagyapák, a nagymamák, a fiakért, leányokért elkopot- tak, megcsonkultak, tájba rejtezők. A fiák, leányok ar­cába rejtezők. A szívünkbe hitet lopok. És már ragyogó fiatal te­kintetek között forgolódunk, a viharoktól még nem szab­dalt fiatal arcok között, me­lyekre még nem torlódtak homokhullámok, amiket még nem ostromolt a homokda­gály, melyek még nem csi­szolódtak homoksivataggá. Gyönyörű, sima, fiatal, mez­telen testeket csodálunk, melyeket az életnedvek ko­héziója, amik termékenyek, teremnek, új élettel népesí­tik e holdbéli, marsbéli tá­jat, a Duna—Tisza közét; folj'tatjak a teremtést mi­előtt homoktestekké szikkad­nának, mielőtt szemcsékként leperegnének, hullnának az ásványok közé, a tájba. A tájba, melyen gyökeret vert Apáti-Tóth Sándor, ez a 27 esztendős fotóművész is, hogy hirdesse ennek a nép­nek az erejét, élniakarását, hogy dokumentumokat mu­tasson föl a múlandóság cá- íolatáuL Sárra* esni! La-jós Négy év „érintetett menetben” Épültek: kongresszustól kongresszusig A karcagi mezőgazdasági szakközépiskola torna term* szinte napról napra bővül, korszerűsödik 1. A négy év, amelyik a X. és a XI. pártkongresszus kö­zött eltelt, alaposan felka­varta sportéletünket... De mi is történt 1970 no­vembere óta? Állami irányí­tás érvényesül a sportmoz­galomban — s Szolnok me­gyében különösen nagy „föld­indulást” hozott az új veze­tési forma. Egyesületek szűn­tek meg vagy születtek új­já. Tágasabb lehetőségek adódtak a minőségi munká­ra — és ha jelenleg az ered­ményekben még nein is tük­röződik a hatványozott anya­gi-erkölcsi áldozatvállalás, a sportra fordított energia, az előrevivő jószándék — ab­ban már senki nem kételke­dik, hogy azt az utat kell járni, melyen a megye sport­ja elindult. Körbejártuk a megyét, és számba vettük, milyen léte­sítményekkel gazdagodott sportéletünk a két kong­resszus között. Fehér foltok s sport térképén A létesítmények megterem­tésében nem egyforma lép­tekkel halad valamennyi vá­ros, község, járás. A Tisza­zugban a leglehangolóbb a helyzet a sportpályák, tor­natermek dolgában. A „fővá­ros”, Kunszentmárton sem dicsekedhet mással, mint egy múltból örökölt, hihetetlenül rossz talajú labdarúgó-játék­térrel, mely mellé az egyko­ri főjegyző sportszeretete fe­dett tribünt is emelt Az új pálya füve zöldül, s sport­kombinát mellé öltözősar épüL Igaz, nem valami vi­haros ütemben, de a nagy­község vezetői ígérik, hogy a tavaszra—nyárra mégis csak kész otthonnal várják a spor­tolókat. A gimnáziumban egy évti­zed alatt sportudvart hord­tak össze a „zsebkendőjük négy sarkában”' a diákok és tanárok, ám a parányi sport- paradicsom csak a középis­kolások sportolási igényei­nek kielégítésére elég. Cibakházán a Holt-Hsza partján évek óta építgetik azt a vízi sporttelepet me­lyet tavaly adtak át ren­deltetésének. Kajakot ke­nut kaptak a cíbftki fiatalok, és néhány versenyen már ők is színesítették a mezőnyt A MEZŐGÉP gyáregységé­nek dolgozói 350 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a vízi bázis kiépítéséhez. A „szárazföldi” sportolók körülményei is je­lentősen megjavultak: tavaly augusztus 20-án adták át azt a korszerű öltözőt, mely­ből 150 ezer forintnyi tár­sadalmi munkát vállalt a lakosság. Lassú iiíentisn Tiszafüreden néhány évvel ezelőtt jóleső érzés volt be­szélgetni a sportról. Hatal­mas lélegzetű dolgokról,. építkezésekről szőtték a ter­veket a nagyközség vezetői. A jelenlegi öreg pálya terü­letet buszmegállónak szán­ták, így helyette építeni kezdték a Tisza-parti nagy sportkombinátot. Aztán ki­derült, hogy az autóbusz- megálló mégsem „nyeli el” a sporttelepet — így megteszi még egy ideig játéktérnek— Óvoda épült hát — ami leg­alább annyira kellett a nagy­községnek — a sporttelepre szánt pénzből, ám azért ha lassan is, de épül az új sta­dion is. Ami viszont elké­szült, az a gimnázium sport­udvara, ahol remek kosár­labda-, röplabda-, kézilabda- pálya szolgálja a füredi diá­kok sportolását. A járás legkisebb közsé­gében Tomajmonostorán tor­naterem, pontosabban tor­naszoba épült. Hogy miből? Elsősorban az iskola igazga­tójának — aki testnevelést is tanít — leleményéből éa sportszeretetébőL A Horto­bágy széli Nagyivánon is lendületet adhat a sportélet­nek az az öltöző, amelyik a közelmúltban került tető alá, és a sok-sok társadalmi munkaóra akár a kisközség lakóinak sportszefetetét is szimbolizálhatná. KísBfSíálfás előnje egy lépés A két nagykun város, Kar­eag és Kisújszállás napja­inkban gyűr kőzik neki a sportlétesítmény-fejlesztés feladatainak. Számos urba­nizációs probléma megoldá­sát sorolták mindkét város­ban az építések elé, ám a rendszeres testedzés iránt megnövakedett társadalmi igény olyan feszítő erő, ame­lyiknek sokáig nem lehet el­lenállni. A két város „pár­harcában” a kisújszállásiak előnye talán egy lépés... A Móricz Zsigmond gimnázi­umban novemberben avat­ták azt a sportudvart, amely­nek építésében a város 17 vállalata vett részt, de az iskola tanulóinak és tanárai­nak társadalmi munkája is jelentős. A két játéktér — egy bitumenes és egy sala­kos pálya — között apró le­látó emelkedik, de egy pa­rányi sziklakertet is vará­zsoltak sporttelepük mellé a diákok,. Karcagon sportcsarnok hiá­nyát érzik leginkább a te­remsportok hívei. Ennek épí­tésére gyűjtik az erőt, így a ligeti pálya korszerűsítésén kívül jelentősebb építkezésbe nem fogtak. A mezőgazdasá­gi szakközépiskola diákjai viszont igazi „kisipari mód­szerekkel” valóságos kis sportkomblnátot létesítettek, ahol a labdarúgók kézi- és kosárlabdázók, atléták és teniszezők is otthonra talál­nak. Az idei nagykun diák­napokra lelátót is emelnek* pálya mellé — egyszóval a diáksport ereje példa lehet a város sportélete számára isi Ugyancsak építik, csinosít­ják, tágasítják a szakközép- iskola tornatermét, amely mind kevésbé hasonlít arra a szerelőszínre, amelyből ki­nőtte magát Mezütöri 8 leien — lúrkevés a jövő L Túrkevén néhány évvel ez­előtt a város sportvezetői még beérték azzal, hogy ha a sportlétesítményekről esett szó, lemondóan legyintettek: „Hja, soha nem érünk ei oda, ahol a mezőtúriak van­nak.” Aztán felülkerekedett a tennivágyás, s egymás után születtek a városban a nagyszerűbbnél nagyszerűbb tettek. 1973-ban mintegy félmillió forintért műanyag­gal borították be a kézilab­da-pályát, s az almazöld játéktér az év minden nap­ján alkalmas a sportolásra. Edzőpályasor épül, igazi ott­hona az egyre népszerűsödő atlétikának. És végre kinn van már a földből az alapja annak a tornateremnek is, amely kevés híján 8 millióba kerül és bár a befejezését évekre tervezik, biztosak va­gyunk benne, hogy a város sportszeretete gyorsítani fog­ja az építkezés ütemét. A leányiskola udvarán a deb­receni Közútépítő Vállalat dolgozóinak segítségével egy kézilabdapályát építettek — egyszóval Túrkeve sportléte­sítmények dolgában néhány éven belül utoléri önmagát. A mezőtúri sporttelep va­lóban irigylésre méltó, ám megjósolni is alig lehet, mi­vé fejlődik néhány éven be­lül. Teniszpályákkal, kézi­labda-pályával bővült a kö­zelmúltban. Gazdagodnak örvendetes módon a város iskolái is. A főiskolán bitu­menes kosárlabda-pályát építettek 1971-ben, s ugyan­ilyen játékteret kapott a Te­leki Blanka gimnázium is — egy év múlva. A Vörös Ok ’ tóber Tsz két évvel ezelőtt labdarúgó-, kézilabda- és röplabdapályát épített sport- kedvelő dolgozóinak. A ta­nács dolgozói is kézilabda* pályát építettek maguknak, — elsősorban a fiatalok ösz- szefogisávaL . A skeetlövők lőterét 1971-ben avatták, me­lyet azóta is korszerűsítettek. A négy év — évtizedeket ért a megye sportéletében. palágyi —= pa/taM J ...............is»* •••*-;* T úrkevén műanyaggal borították be a kézilabda-pályát, így télen, nyáron alkalmas a sportolásra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents