Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)

1975-02-13 / 37. szám

Q SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. február 13. 1975. FEBRUAR 13. CSÜTÖRTÖK ELLA NAPJA A Nap kél 6.54, nyugszik 17.03 órakor. A Hold kél 7.18, nyugszik 19.43 órakor. VAR HATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugaton is meg­növekvő felhőzet, ország­szerte többfelé esővel. Foko­zatosan megélénkülő, he­lyenként megerősödő keleti, délkeleti szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet plusz 2, plusz 7 fok között. Csák István Száztíz évvel ezelőtt, 1865. február 13-án született Sár­egresen Csók István Kos­­suth-díjas festőművész, aki 95 éves korában, 1961 feb­ruárjában halt meg Buda­pesten. A budapesti Mintarajztano­­dában többek közt Székely Bertalan és Lotz Károly ta­nítványa volt, majd 1885— 87-ben a müncheni akadémi­án, 1888—89-ben a párizsi J ulian akadémián tanult. Ezt követően évekig München­ben élt, s képeivel nagy nemzetközi * sikert aratott, 1896-ban csatlakozott a Hol­­lósy Simon vezette nagybá­nyai festőcsoporthoz és a nyarakat Nagybányán töltve, Budapesten élt. 1903-ban Párizsba költözött: itt festé­szete egyre közelebb került a posztimpresszionisták folt­festéséhez, színei azimpresz­­szionisták keveretlen ragyo­gásához. Ekkor készültek hí­ressé vált aktos kompozíciói (Műteremsarok, Thámár, Vámpírok stb.). Ebben az időszakban festette legszebb cs legértékesebb képsoroza­tait. A kislányáról festett Zü­­zü-képek. Balatoni sorozat, Tulipános láda, Keresztapa reggelije stb.) Életművét államunk két­szer jutalmazta Kossuth-díj­­jal és Kiváló Művész címmel is. Müveinek zöme a Nem­zeti Galériában látható. Újjáépítik a szegedi sziklakertet Szeged idegenforgalmi ne­vezetességének, az egyetemi botanikus kertnek egyik leg­szebb részét, a sziklakertet újjáépítik. Tavasszal kezdődik a tele­pítés. Több hazai arboré­tumból kaptak a környezetbe ülő növényfajokat, ezenkívül tucatnyi országból érkezett magvakat, dugványokat használnak fel. Minden fa, virág, cserje meliett feliratos jelzőtáblá­kat helyeznek el. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és r Szolnok megyei Tanács lapja Megbízott főszerkesztő: Lazányi Józsefné Telefon. 12-093. 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok Pf. 105. Igazgató: Virágb Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dí1a egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Szolnok Vörös Csillag u. 28. 5001 Szolnok. Pf. 92. Felelő« vezető: Jfezák Ferenc — MA DÉLELŐTT a me­zőtúri Vörös Október Ter­melőszövetkezetben dr. Bí­ró István, az Országos Állat­­tenyésztési Felügyelet igaz­gatóhelyettese a szarvasmar­ha-tartásról tart előadást. — FESTŐ és fehérítő üzem, valamint ebédlő épül a túrkevei Háziipari Szövet­kezetben. A beruházásokra az idén,mintegy 700 ezer fo­rintot fordítanak. Az ötven­­személyes ebédlőt március 8-án, a nemzetközi nőnapon adják át. A legbiztonságosabb esztendő A mérföldekre számított közúti balesetek számát te­kintve 1974 volt a legbizton­ságosabb esztendő 42 éve, amióta a gyorsforgalmi uta­kon történt baleseteket re­gisztrálják. A Chicagóban kedden közzétett statisztika szerint a múlt évben az Egyesült Államokban 46 200 személy vesztette életét köz­lekedési balesetben, 17 szá­zalékkal kevesebb az előző évinél. Körülbelül tízezren köszönhetik életüket a sebes­ségkorlátozás bevezetésének. — KÉT ÜVEG SÖRT ivott azután felült motorjára, és úgy vett részt a közúti for­galomban Molnár József, Jászberény, Szélmalom út 42 szám alatti lakos. A jász­berényi városi-járási Rend­őrkapitányság szabálysértési hatósága a közlekedés biz­tonságának veszélyeztetésé­ért 2500 forintra büntette a szabálytalankodó motorost. Jókai-tárlat az Irodalmi Múzeumban Jókai Mór gazdag hagyaté­kából — az iró születésének 150. évfordulóján — az élet­művét leghívebben pre­zentáló könyveket és kéz­iratokat, jellegzetes fotókat, relikviákat, képzőművészeti alkotásokat emlékkiállításon tárja a közönség elé a Petőfi Irodalmi Múzeum. A február 18-án megnyíló tárlaton központi helyet fog­lal el az író könyvtára a dísz­kiadásokkal, köztük az 1900- as párizsi világkiállításon első díjat nyert százkötetes díszkiadás, valamint a sok­fiókos íróasztal, az író tollá­val, könyvnyomóval és más tárgyakkal. Az újvárosi falatozóban futott össze Hodján Mihály, Szilágyi István és Kovács Péter. Már mindannyiuk fe­jében volt egy kis nyomás, és a falatozóban még tovább ittak. Este 8-kor, záróra ulífp úgy döntöttek, besétál­nak Mezőtúr központjába. A Diófa vendéglőben csatlako­zott hozzájuk a 16 éves P. Sándor. A Diófából a piacté­ren át a Béke étterem felé tartottak. „Láttam, hogy Szilágyi ne­kiveselkedik az egyik beton­asztalnak. Fel akarta boríta­ni, de kifogott rajta. Gyere segíts! — mondta. És én se­gítettem.” Vallotta Hodján a rendőrségen. Aztán P. Sán­dor is kedvet kapott, és be­tonasztalok egvmás után csapódtak a kőre. Kovács nem mozdult, közömbösen nézte, mit művelnek a ha­verok. Mikor megunták, be­ugrottak a Borostyán étte­rembe egy-egy üveg sörre. Az alkoholtól úiból erőre kaptak. Hodiánnak és Szilá­gyinak ezúttal az étterem előtti beton virágtartók vol­tak útban. Felborították va­lamennyit. Aztán a piacté­ren újból az asztalok követ­keztek. Miért? Csak! Utón» — VENDÉGLÁTÓ kombi­nát épül Abádszalókon. A nagyközség központjában, az ÁFÉSZ nyolc millió forint költséggel, 500 négyzetméter alapterületű éttermet és presszót építtet, amelynek az alapozása már befejeződött. — A MEZŐTÚRI Vörös Október Tsz-ben az idén két korszerű, egyenként kétszáz férőhelyes szakosított szarvasmarha-istállót építe­nek. A három oldalról zárt, kifutóval ellátott létesítmény több mint 3 millió forintba kerüL — BŐVÍTIK Ujszászon a Bajcsy-Zsilinszky úti száz személyes óvodát. Az idén — nagyrészt a nagyközség gaz­dasági egységeinek a támo­gatásával és társadalmi munkával — ötven gyerek elhelyezésére alkalmas részt építenek. A vadásztársaság tagjai tavaly már 1500 óra társadalmi munkával segí­tették a fejlesztést. mintha mi sem történt vol­na, záróráig a Diófa ven­déglőben vihorásztak. Kovács kivételével — áld tétlen szemlélője volt a van­dálkodásnak — valamennyi­ük ellen büntetőeljárás in­dult, de csak Hodján ül a rendőrség fogdájában, öt tartóztatták le, akinek nem ez volt az első összeütközé­se a törvénnyel, a rendőr­séggel. „.Kaland az életem” kacs­karingé» tetovált mondattal a karján lesz ideje eltöpren­geni, megéri-e ilyen ostoba kalandért a rács mögé ke­rülni. — HOLNAP délután Szol­nokon a nemrég megnyílt Szövetség ABC-áruházban vadhús és vadétel bemutatót rendeznek. A helyszínen megkóstolható fácán-, fo­goly-, nyúlpecsenyét, szar­vas- és őzpörköltet a Tisza Szálló szakácsai készítik el. — PROFESSZOR a klub­ban. Ma délután a tiszaligeti Pelikán ifjúsági klubban dr. Juhász Ferenc, a budapesti Marx Károly Közgazdaság­­tudományi Egyetem tanszék­­vezető professzora tart elő­adást a fiataloknak ,,Az ér­deklődés egyéniségformáló ereje” címmel. — EMELKEDETT a gép­jármű-felelősségi biztosítás alapján kifizetett járadékok összege. Tavaly megyénkben az Állami Biztosító 1 millió 388 ezer forintot fizetett ki, ami 55 százalékkal maga­sabb az előző évinél. Fonóünnep Bácska központjában. Ba­ján már készülődnek a dél-szláv nemzetiségiek ha­gyományos, vidám farsangi népünnepélyére, a velikó prélóra, vagyis a bunyevá­­cok nagy fonóünnepére. Programját a baja-alsóváro­­si népírontkör rendezi, feb­ruár 15-én. A prélón fellép majd a nemzetiségi népfront­kor gyermek és felnőtt nép­tánccsoportja. Meghívták a bajaiak Zvonko Bogdánt, a belgrádi rádió és televízió népdalénekesét, valamint Mohács egyik tamburazene­­karát is. Reggelig tart majd a préló bálja. — A TISZA Cipőgyárban közel hatezer tagja van a CSÉB-nek. Egyre több azok­nak a száma, akik 40 forin­tos biztosítással rendelkez­nek. Az intézőbizottság ha­vonként bírálja el a beérke­zett segélykérelmeket, s gaz­dálkodik az Állami Biztosí­tótól kapott vénzzel. Az el­múlt esztendőben 791 CSÉB- tagnak, összesen 227 200 fo­rintot fizettek ki szociális, betegségi, házassági és szü­lési segélyként. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, Isme­rősöknek, szomszédoknak, a MÄV Járműjavító Válla­lat vezetőségének és a IX. osztály dolgozóinak, a Be­loiannisz úti általános iskola tantestületének és mind­azoknak, akik drága feleségemet, szeretett édes­anyánkat BOZSŐ SANDORNÉT szül. Rákos Mária ntolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, és részvétnyilvánitásaikkal mély fájdalmunk­ban osztoztak. A gyászoló esalád Szolnok Á fogdában ért véget a kaland A TISZAFÜREDI KÖZÉPISKOLAI LEÁNYKOLLÉGIUM­BAN a társalgót a kora délutáni és az esti órákban vehetik birtokukba a diákok. Különféle játékok, televízió és az 5 ezer kötetes könyvtár teszi hasznossá és kellemessé a pihenést, a szórakozást A tévé inai műsorából ajánljuk SZÁZSZORSZÉP. Államunk nemzetiségi politikájának egyik fő törekvése: lehetőséget teremteni a hazánkban élő nemzetiségek számára hagyományaik, nyelvük, kultúrájuk ápolására, fejlesztésére. E helyes nemzetiségi politika ered­­ményeképpen látunk kétnyelvű feliratokat a több nemzetisé­gű falvak középületein, hallunk idegen szót az iskoláiban. De nemcsak politikai öntudatuk, nyelvük ápolására van lehetőségük. Szoros kapcsolatban a szomszédos rokonné­pekkel lehetőségük van kulturális értékeik rúegőrzésére, ál­landó cseréjére, szüntelen felfrissítésére. Anyanyelvűk, iro­dalmuk mellett népi hagyományaikat, viseletűket, szokásai­kat, zenéjüket, táncukat is megőrzik. A televízió Százszorszép című összeállításában a magyar­­országi nemzetiségek zenéjének, dallamvilágának, táncainak bemutatására kerül sor a kis, helyi együtteseket összefogó Nemzetiségek Központi Együttesének előadásában. Szerepel­nek a műsorban a dél-szláv, német, román és szlovák népek dalai, zenéi, táncai. A műsor koreográfusa Kicskovics András, szerkesztője Lengyelfi Miklós, rendezője: Balázs András. Ezt a műsort 21.30 órától láthatjuk a tévében. Színház A Szigligeti Színház Szolno­kon este 7 órakor: Yerma. (Nyilvános főpróba.) Mozi Szolnok Vörös Csillag: A négy muskétás,' Tisza: A ban­diták alkonya (14). Jászberény Lehel: A dunai hajós. Karcag Déryné: A lopakodó Hold (14, Felemelt helyáron!). Kisújszál­lás Ady: Titok (14). Kunhegyes Szabadság: Macskajáték (14). Kunszentmárton Körös: Ki megy a nő után? Mezőtúr Dó­zsa: Fenevad, Szabadság: Sza­lad, szalad a külváros, Béke: szünnap. Tiszafüred Tisza: Ul­­zana,. Törökszentmiklós Dózsa: Szerelmem, Elektra (14, Film­barátok műsora!), Hunyadi: Csínom Palkó. Túrkeve Vörös Csillag: Szerelmesek. Rádió SZOLNOKI RADIO: 18.00—19.00: Alföldi krónika. — Kurucnóták. — Szolgáltatni, ter­melni. Riport. — Pár perc dzsessz magyar előadókkal. — Sporthíradó. — Beatparádé. KOSSUTH RADIO: 8.22: A mosoly országa. Rész­letek Lehár Ferenc—Harsányt Zsolt operettjéből. — 9.00: Érle­lem — érzelem — mítosz — 9.25: Magyar muzsika. — 10.05: Isko­larádió. — 10.30: Monteverdi: A könyörtelenek bálja. Egyfelvo­­násos opera. — 11.18: Magyar Remekírók. Jókai Mór: Szegény gazdagok. — 11.48: Bartók: Szé­kely népdalok. — 12.35: Meló­­diakoktél. — 13.40: Vita a kor­szerű mezőgazdaságról. — 14.00: Századunk kamarazenéjéből. — 14.21: Do-re-mi. Részletek Styne musicaljéből. — 15.10: A világ­­gazdaság hírei. — 15.15: Dalok Budapestről. — 15.31: Rádiószín­ház. Karnyóné, avagy a vén­asszonyok szerelme. Csokonai Vitéz Mihály vígjátékénak rá­dióváltozata. — 16.31: Népdalok. — 17.05: Körmikrofon. — 17.30: Joan Sutherland énekel. — 18.08: Apám. Juhász Ferenc eposza rádióra alkalmazva. — 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangverseny­­zenekar ünnepi hangversenye Budapest felszabadulásának 30. évfordulóján. — Kb. 21.03: Az Állami Népi Együttes műsorá­ból. — 22.30: Félóra sanzon. — 23.00: Meditáció — a kongresszu­si irányelvekről. — 23.10: Ma­gyar előadóművészek Kodály­­felvételeiből. — 0.10: A Stúdió 11. játszik. — VASÁRNAP Szolnokon országos autó- és motor-, Zagyvarékason országos ál­lat- és kirakodóvásárt ren­deznek. — MEGÁLLAPODÁS szü­letett a napokban Kunszent­­mártonban az OTP és a megyei gyógyszertár köz­pontja között. A nagyközség központjában mintegy ötmil­lió forint értékű közös be­ruházásban jövőre egy épü­let készül, amelynek föld­szintjén gyógyszertár, fölöt­te pedig tizenkét OTP lakás lesz. PETŐFI RADIO: 8.05: Zongoraművek. — 9.032 Olasz dalok. — 9.30: A 04, 05, 0? jelenti. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 11.50: Tűnődés a fe­délzeten. — 12.00: Medea. Rész­letek Cherubini operájából. — 12.43: Pécsi stúdiónk jelentke­zik. — 13.03: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­kara játszik. — 14.00: Schök Ottó és S. Nagy István tánc­dalaiból. — 14.15: Tudományos könyvespolc. — 14.20: Verdi: Nabucco. — 14.30: Hírek. Kör­zeti időjárás. — 14.35: Fúvós­zene táncritmusban. — 14.55: A múlt-idő arany-ága. — 15.00: Schubert: g-moll szonatina. — 15.15: Radnai György operett­dalokat énekel. — 15.30: Hírek. 15.33: Ifjúsági krónika. — 15.45: Slágermúzeum. — 16.30: Hírek. — 16.33: Műsorismertetés. — 16.35: A Ljubljanai Rádió gyer­mekkórusa énekel. — 16.47: Errol Garner felvételeiből. — 17.15: Népszerű zenekari mu­zsika. — 17.30: Hírek. — 17.33: Szovjet dalok. — 17.46: Régi ma­gyar táncmuzsika. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Csak fiatalok­nak! — 19.13: Egy ismeretlen Bartók-lemez (tsm.). — 19.44: Macruse és a harmadik erő fi­lozófiája. — 20.23: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Vörös rózsa. Dokumentum-dráma Hol­lós Ervin 73-as zárka c. köny­véből. — U. rész. — 21.11: Rá­dióhangversenyekről. — 21.41: A Dunánál (ism.). — 22.01: Hanglemezgyűjtőknek —. 23.15: Nóták. Televízió BUDAPEST: 8.05: Iskolatévé: Történelem. (Alt. isk. 8. oszt.) ,,Ezernyi faj­ta népbetegség” — 11.05: Kémia. (Alt. isk. 8. oszt.) A só kelet­kezése. — 13.35: Történelem (ism.). — 16.25: Kémia (ism.). — 16.45: Irány az egyetem! Elő­készítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Optika. — 17.35: Hí­rek. — 17.45: Henrik az új apa (színes). Dán rövidjatékfilm. — 17.55: Fostafíók 250. Takács Má­ria műsora. — 18.10: Telesport. ;— 18.35: Hol vagytok ti régi játszótársak? Riportfilm-sorozat. VII. (befejező) rész: A tudós. — 19.05: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fórum — a Szovjet­unióról (színes!). — 21.30: Száz­szorszép A magyarországi Nem­zetiségek Központi Együttesének műsora. — 22.00: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Karinthy Ferenc: Duna­kanyar. Tévéjáték (ism.) — 21.00: Állatszelidítők. Szovjet rajzfilm. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Mennydörgés a hegyen. Magyarul beszélő amerikai film. POZSONY: 16.40: Hírek. — 16.45: A jégko­rongozás hírei. — 17.00: A bra­­tislavai esti műsor. — 17.15: If­júsági magazin. — 18.00: Esti mese. — 18.10 £ Népzene. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Ak­tuális kamera. — 20.00: Pillan­gók. — 21.40: Musica viva. — 22.10: Tv-híradó. BUKAREST: 16.25: A szocialista országok­ból: Budapest ma. — 16.35: Ze­nés újdonságok. — 16.55: Tv­­egyetem. — 17.25: Folklór-mű­sor. — 17.35: Mezőgazdaság. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 20.05: Zene, sport, szórakozás. 1974! Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, a kengyeli tsz vezetőségének, akik felejthetetlen jó fér­jem, szeretett édesapánk HEGYI JÓZSEF temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló felesége és családja Kengyel

Next

/
Thumbnails
Contents