Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)
1975-02-06 / 30. szám
1975. február 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 DÉSI HUBER ISTVÁN Mikor folyik a csap? VízgondoH Kunszentmártoniján Ma nyolcvan éve, 1895. február 6-án született, Nagyenyeden. Ö is — mint a két világháború közötti magyar piktúra zsenije, Derkovits Gyula — munkásból lett, autodidaktaként, a hazai festészet egyik legerőteljesebb, irányt adó egyénisége. Volt kovácsinas, kifutó, pincér, zsákolt a Dunán, dolgozott a Gubacsi úton a sertésvágóhídon. Az első világháborúban negyven hónapot töltött a fronton, ahonnan beteg tüdővel és érett fejjel került haza. 1921-ben Budapestre jött. Hónaposszobában lakott. Nappal gyárban dolgozott, este pedig makacs kitartással különböző szabadiskolákban tanulta a rajzolás, a festészet alapelemeit. A növekvő gazdasági válság elől 1924-ben Olaszországba ment. Milano egyik külvárosában ezüstművesként kereste a kenyerét Itáliából hazatérve feleségével együtt bekapcsolódott az illegális kommunista párt munkájába. 1928-tól a Képzőművészek Űj Társaságának tagja lett és rend-Fontos szerepe van a szocialista embertípus formálásában a közművelődésnek. S mivel ehhez a munkához az útmutatás, valamint a tárgyi és személyi feltételek biztosítása mindenekelőtt a tanácsoktól függ, igen sok múlik azon: milyen hatékony a közművelődés állami irányítása. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ezért tűzte napirendre tegnap ezt a témát, és fogadott el intézkedési tervet. Jövőt mutató elemzése akkor lesz majd teljesebb értelemben hasznos, ha kiegészül a helyi tanácsok öntevékenyebb munkájával. A feladatok a megyei pártbizottság útmutatása és a megyei tanács vb állásfoglalásának köszönhetően szépen kimunkáltak. Mindenekelőtt azt kell elérni, — olvastuk az előterjesztésben —hogy a közművelődés egészét áthassa a szocialista eszmeiség, továbbfejlődjön tömegpolitikai jellege, szélesebb -körben kialakuljanak a művelődő közösségi emberre jellemző életformák és szokások, a korszerű műveltség mindinkább tért hódítson. A közművelődési tevékenység középpontjában a munkásművelődés és az ifjúság kulturális nevelése álljon. E célok érdekében javítani kell a személyi, a tárgyi és az anyagi feltételeket, tartalmasabbá tenni a közművelődési munkát. El kell például érni, hogy a művelődési intézmények rendszeresen ismertessék az időszerű politikai, gazdasági és társadalmi kérdéseket. Az eddiginél több figyelmet érdemel a honismereti szakkörök megerősítése, újak szervezése, munkájuk középpontjába településük legújabb történetének állítása. A művelődési otthonok sokat tehetnek a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő testvéri kapcsolatunk erősítéséért is. Jó lenne például, ha a könyvtárak zenei részlegében minden városban megalakulna a zenekedvelők klubja, amely a zenei ízlésfejlesztés és ismeretterjesztés otthonává válna. El kellene érni azt is, hogy a városokban és ipari jellegű nagyközségekben a szolhoki művésztelep alkotóinak munkáiból rendszeresen ayissanak kiállítást. Jó' kézszeresen szerepelt annak kiállításain. Közben dolgozik, küszködik a léttel a megélhetésért, s közvetlen közelről érzi, érzékeli azt a szorítást, rettenetét, amely a rá és proletártársaira abroncsként feszül. De egyszersmind megsejti azt az erőt is, amely a munkásosztályban rejtezik, s amely képes harccal, tanulással, munkával összetörni a béklyóti Mint a költő József Attila a versben, úgy Dési Huber István is, a város peremének világát mutatta be a festményein, grafikáin. Modelljei kétkeziek, az élet terhét cipelők, szénhordók, bányászok, hajókovácsok, guberálók és a gondolkodó, az olvasó, a jövőjét tudatosan t megszerkesztő munkás — önmaga. S a tér, ahol ézek az emberek cselekszenek; gyárudvar, külváros, deszkakerítésekkel ölelt világ. Sajnálatosan rövid idő, mindössze másfél évtized adatott meg neki, hogy művészi elképzeléseit megvalósítsa. 1934-ben feleségével és huszonegy társával a Vörös det méltó folytatásaként a megye munkásmozgalmát, haladó hagyományait, mai életét ismertető kiállítások' mellett a megye műszaki kultúrájának fejlődését is legalább évente egyszer be kellene mutatni. Ma még korántsem kiforrott, méltánytalanul nem kellően figyelmet összpontosító terület a művelődési intézmények és az üzemek, gazdaságok együttműködése. Ez a kapcsolat — néhány kimondottan jó kezdeményezés ellenére — többnyire kiméiül az intézmények anyagi támogatásában. Pedig ezen túlmenően az volna a kívánalom, ha a helyi tanácsok értékelnék, hogy a munkásművelödés mennyiben hatásos, elősegítenék, hogy a művelődési otthonok és a könyvtárak együttműködési megállapodást kössenek az üzemekkel, gazdaságokkal és azok KlSZ-szervezeteivel. Ez megkönnyítené a fiatalokkal való rendszeres foglalkozást, a felnőttoktatás hatékonyabbá tételét, hozzájárulna a szocialista brigádok művelődéséhez is. Szorgalmazni kell azt is, hogy az ötszáz dolgozónál többet foglalkoztató munkahelyeken főfoglalkozású közművelődési felelős dolgozzon, s más feladatokkal ne terheljék. A végrehajtó bizottságok rendszeres segítséggel és ellenőrzéssel, az anyagitechnikai feltételek megteremtésével sokat tehetnek az ifjúsági klubok eredményes működéséért. Elősegíthetik, hogy az értelmiségiek szélesebb körben kapcsolódjanak be a közművelődési tevékenységbe. Erre azért is nagy szükség van, mert nincs elég kellően képzett szakember megyénk közművelődési intézményeiben. Letelepítésük érdekében van ugyan néhány hasznos terv (így például a szolgálati lakások számának növelése, nívódíj alapítás közművelődési publikációkra, letelepedési ösztöndíj a népművelőknek, képzésük megindítása a jászberényi tanítóképzőben, az alapfokú népművelőképzés megszervezése megyénk egyik középiskolájában és így tovább), de mindennek gyümölcse csak később érik be. Égető szükség van arra tehát, hogy ne csak a népművelők, hanem Segélyben való közreműködése miatt letartóztatták. Amúgy is gyönge egészsége fokról fokra összeroppant. Utolsó alkotókorszakában főként tájképeket rajzol és fest, ezekbe sűríti azt a rendet és tisztaságot, amely után annyira vágyódott, amelyért küzdött. 1944. február 25-én hunyt el Budakeszin. 1958. március 15-én a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa poszthumusz Kossuth-díjjal ismerte el munkásságát más szakemberek is napi munkájuk fontos elemének tekintsék a közművelődést. A végrehajtó bizottságok a közművelődés anyagi-tárgyi feltételeinek biztosításáért is sokat tehetnek. Felül kell vizsgálniuk például a közművelődési intézményhálózat fejlesztésére készített tervet, elvégezni a szükséges módosításokat, hogy 1980-ig az intézmények alapterülete az országosan, előírt normákat megközelítő, a felszerelés, berendezés pedig korszerű, esztétikus legyen. A fejlesztési terv megvalósítása érdekében a végrehajtó bizottságok működjenek együtt a moziüzemi vállalattal és a helyi gazdasági szervekkel. Kezdeményezzék a művelődési otthonok közös fenntartását, dolgozzanak ki javaslatot a szövetkezeti és vállalati alap egy részének koordinált, (félszerű felhasználására. Időszerű lenne elérni, hogy a művelődési házak támogatásának mértéke mind jobban megközelítse a költségvetés 70 százalékát A tanácsok végrehajtó bizottságainak mind teljesebben érvényt kell szerezniük annak az elvnek, hogy a közimívelődés irányítása —• a párt eszmei-ideológiai útmutatása mellett — állami feladat. Megköveteli a helyzet alapos mérlegelése mellett a kellő távolbalátást is. A végrehajtó bizottságok — a tegnapi ülésen elfogadott intézkedési terv szerint — kidolgozzák, majd tanácsülésen tárgyalják meg a közművelődés 1976—1980 közötti időre szóló középtávú tervet. Az egész település életére hasznos az is, ha a végrehajtó bizottságok koordinálják a közművelődési intézmények, a társadalmi szervezetek és a gazdasági egységek éves közművelődési tervét. Ezen túl szerezzenek érvényt az állami felügyelet jogának a nem tanácsi irányítású intézmények, üzelmek, szövetkezetek közművelődési tevékenysége felett, mert csak így, egységes irányítással, összehangolt munkával, koncentrált anyagi erőkkel léhet figyelemre méltó változást elérni a közművelődésben. 8. R Kunszentmárton, főtéri presszó. A vendég kezet akar mosni. Szappanozásra még jut víz, leöblítésre már nem. Vendég mérges, pincér tanácstalan. „Kérem tisztelettel,- nekünk sincs több. Vödörben hordjuk ilyenkor a szökőkútról. Sajnálom, higygye el.” Ez volt nyáron. Akkor folyt még a szökőkút. Ugyancsak nyáron a gimnázium egyik kitűnő fiatal tanára összecsomagolt és elment Csongrádra tanítani. Itt kapott lakást, ott vett. Azt mondta, egyetlen oka volt — megunta a vödrözést „Itt van a második emeleti fürdőszoba víz nélkül. Ha mégis folyik és nem kell fölhordanom, a kádba gyűjtöm a vizet.” Sok kát Nehéz ügy. Tizenhárom kút van a községben, két vízhálózat és mégis kevés. Kevés egyrészt azért, mert újabb és újabb fogyasztókat kapcsolnak b.e, de kevés azért is, mert a hajdan bővizű kutak < (többségük 40— 50 éves) egyre kevesebbet adnak. A tizenkét öreg ártézi kútra kapcsolt „ős-vízvezeték rendszer” csak a földszintes családi házak egy részét látja el (az elegendőnél kevesebb) vízzel. A tizenharmadik, a hat éve fúrt kút a félig kész községi vízműtelepről egy 50 köbméteres hidroglobusz segítségével magasnyomású hálózaton juttatja el — időnként minden lakásba — az ivóvizet. Túl azon, hogy ennek a kútnak is csökkent a víz-Magátől adódik a kérdést ha van kút (s nem is akármilyen 0 miért nem kapcsolják rá a községi hálózatra? Miért hagyják, hogy a lakosság naphosszat a csöpögő csapokat lesse. Kinek a lelkén szárad ez? Senkién. Az utóbbi néhány évben emberéletet követelő balesetek egész sora figyelmeztetett: az alföldi ártézi vizekben kisebb-nagyobb mennyiségű földgáz nyelődött el, amely a vízvezetékhálózaton keresztül a lakások légterében kiszabadul, összegyűlik és egy szerencsétlen pillanatban felrobbanhat. Volt ilyen eset Töbígy hívják azt a szerkezetet, amelynek megépítése után üzemelhet a kút A be-Hortöhágyí madárszállé A hortobágyi madárszállónak évenként megjelenő vendégei Európa legnagyobb madarai, az óriás sasok. Amióta a Hortobágy Nemzeti Parkban „kötelező” a csend, tilos a vadászat a ritka madarak egyrésze nem vonul tovább délre, hanem a Hortobágy legeldugottabb helyein üt tanyát a téli hónapokra. A mostani enyhe télben könynyen találnak élelmet — elsősorban halat — a nagy ragadozó madarak, de a zord időben kevés az élelem részükre. Ezért a nemzeti park természetvédelmi őrei etetőket raknak ki a ragadozó madarak számára. Ezzel is elő kívánják segíteni az óriás sasok hortobágyi téli tartózkodását Egy elkeseredett panaszos levél néhány napja a nagyközségi tanácsnál: szereljenek fel több utcai kifolyót a családi házak előtt. Adjanak nekünk is vizet ne csak az új, emeletes lakásoknak juttassanak. Azok talán jobban megérdemlik? Hol itt a méltányosság. Amikor már „egymásnak ugranak” az emberek, amikor már kivételezést, protekciót sejtenek, nagyok a gondok. Azt hiszem nem kell tovább sorolni — pedig lehetne. Kunszentmárton súlyos vízgondokkal küzd. Ha a víz úgy ömlene a csapokból, ahogyan a panasz a kunszentiekből... Pedig akár ömölhetne is. Minden megvan hozzá — még a víz is. hozama az egyre több fogyasztó főleg a csúcsidőben még inkább túlterheli. Az eredmény, amit szinte mindennap tapasztalunk: vízhiány. Eközben tizennyolc kilométer vízvezetékcsövet ismét lefektettek. Cső van, de minek? Pedig a nagyközségi tanács nem nézte tétlenül a szomjazó lakosok gondját. Tavaly szeptemberben félmilliós költséggel egy közel 1000 liter percenkénti vízhozamú .kutat fúratott. Az illetékes Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakmai számításai szerint az új kút a jelenlegiekkel együtt bőven adna annyi vizet, amennyi a község vízszükséglete. bek közt ennek áldozata lett egy békéscsabai és egy tótkomlósi víztorony is. Igaz, a lakosságnak mindegy, miért gázos a víz, de az már nem, hogy emiatt (tehát biztonsági okokból) a 0,3 liter/köbméternél nagyobb gáztartalmú vizet nem szabad közvetlenül csővezetékbe vezetni.»,A kunszentmártoni új kút ilyen. A megengedettnél háromszor több gázt tartalmaz köbméterenként, tehát erre is érvényes az OVH 613X2/1974. számú tiltó rendelete. Tiltakozni ellene kár lenne — robbanni senki sem akar. De akkor mi a megoldás? rendezés segítségévei eltávolítható az oldott földgáz. A cél tehát: minél előbb gáz. Felszabadulásunk közelgő 30. évfordulója alkalmából kerülnek a könyvesboltokba a „harminc év magyar irodalma” című Szépirodalmi— Magvető közös sorozat első kötetei. A Szépirodalmi Kiadó sorozatnyitó kötetnek szánja Karinthy Ferenc „Budapesti tavasz” című, több kiadást megért és megfilmesített regényét, amely első ízben 1953-ban látott napvilágot. A tervek szerint még ebben az évben a sorozat további nyolc kötettel gazdagodik. Gyurkó László „Lenin, október” című esszéje olyan emberről, olyan korról íródott, amelyet látszólag mindenki ismer. A kisregényből készült nagy sikerű film egy ország előtt tette ismertté Dobozy Imre a „A tizedes meg a többiek” című, 1944—45 fordulóján játszódó kisregényét. A kötet másik kisregénye a „Kedd, szerda, csütörtök” leválasztót építeni a községi vízműhöz. A baj csak éppen ott kezdődik, hogy pillanatnyilag nincs az országban üzemben levő megbízható gázleválasztó. A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál azonban két hónapon belül elkészülnek a „bemért”, használható típusok, amelyek már alkalmasak lesznek a feladat megoldására. (A berendezések sorozatgyártására is jelentkezett már két vállalat.) Mint Kendra János, a békéscsabai vállalat igazgatója elmondta (annak ellenére, hogy a szomszéd megyében kész vízművek állnak emiatt üresen) készséggel segít a kunszentmártoniakon, ha a vízmű leendő üzemeltetője, a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat hozzájuk fordul. Ez eddig még nem történt meg. A békéscsabai vállalat vezetője szerint a berendezés körülbelül 250—3001 ezer forintba kerülne, s ha időben megrendelik, az idén már lesz vize a községnek. Egyszerű ez, nem? Majdnem. KM a pénzén! Van kút, van víz, épül * vízmű, fektetik a csőhálózatot, s év végéig mintegy 36 kilométer kerül a föld alá. Most már csak a gázleválasztó kellene. Az ATIVIZIG ennek megépítésére kötelezte a nemrég megalakult helyi vízműtársulatot. A társulat a tagoktól családonként négyezer forintot be is szedett — csak éppen nem arra. Ebből fedezik a harminchat kilométer vízvezetéket — ami egyébként mit sem ér víz nélkül. A nagyközségi tanács pénzügyi terveiben egyelőre nem szerepel a gázleválasztó megépítése. Mint Gulyás Imre, a nagyközségi tanács elnöke elmondta, azon túl, hogy az ATIVIZIG-től ideiglenes használatba vételi engedélyt kérnek (?), az elengedhetetlen gázleválasztó anyagi fedezetét több forrásból kívánják megteremteni. Így például a helyi vízműtársulat megtakarításából, a nagyközségi tanács lehetőség szerinti hozzájárulásából, megyei tanácsi támogatásból, a vízműtársulatnak nyújtott OVH segítségből és mindezek mellé a leendő üzemeltetőt (akinek végül is hasznot hoz a kút) a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot is felkérik, hogy anyagiakkal segítse elő a község vízgondjait véglegesen megoldó berendezés megépítését. Igriczi Esígmoud voltaképpen arról szól, hogy azoknak a kockázatot is vállaló magyaroknak, akik küzdeni akartak a haza felszabadításáért, nem is volt olyan könnyű és egyszerű megküzdeni a külső-belső akadályokkal, s eljutni a zászló alá. Galgóczi Erzsébet válogatott novelláin, Juhász Ferenc „A Sántha-család”, az „Apám”, „Anyám” című eposzain kívül és Illyés Gyula négy drámáját — a Fáklyalángot, a Kegyencet, a Tisztákat, a Testvéreket — kínáló kötet mellett e sorozatban jut el az olvasóhoz Mesterházi Lajos „Férfikor” című, talán legnépszerűbb regénye. Nagyszabású — 1943 telétől, a voronyezsi csatatértől 1945-ig, az első magyar kormány megalakulásáig, a fél ország felszabaddulásáig ívelő — történelmi képsor Illés Béla „Honfoglalás” című regénye. j 4 Egységes irányítás, összehangolt munka Á közművelődés állami feladatairól — bevés víz Vigyázat, robbanásveszély Gázleválasztó berendezés Harminc év magyar irodalma A kortársi literatűra kilenc kötete /