Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)

1975-02-25 / 47. szám

1975. február 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 fi n£gi Sulajdonöban (2.) üsse-© sa n@tiSz!ipeorérfi Á munkásokkal együtt Beszélgetések a szolnoki Bútorgyárban az üzemi demokráciáról Huszonnégy nyolccal osztva — három. Az ember napjai egyharmadát munkahelyén éli, mondják a szá­mok. További nyolc óra alvásra jut, a tétel tehát így. helyes: életünk aktív szakaszának felét (ha nem töb­bet) munkahelyünkön töltjük. Vajon mit tudnak a munkások a gyárról, ahol nemcsak kenyeret keresnek, hanem életük felét élik le — erre a kérdésre a szol­noki Bútorgyárban kerestünk választ. A művezető r A nehézipari kulcsüzeme­inek államosítását követelő nyilatkozatnak több százezer budapesti dolgozó tömegtün­tetése adott nyomatékot. Csakhamar a Kisgazdapárt demokratái, élükön Dobi Ist­vánnal, szintén nyilatkozat­ban hangoztatták, hogy egyetértenek a munkáspár­tokkal és a Nemzeti Pa­rasztpárttal. Ilyformán a Kisgazdapárt reakciós szár­nya elszigetelődött, vereséget szenvedett. De a nehéziparért folyó harc ezzel még korántsem fejeződött be. A nagytőké­nek vissza kellett vonulnia, de miközben az MKP min­den erejét a stabilizáció, a forint megteremtésének és megszilárdításának feladatai kötötték le, ismét lélegzethez jutott és ellentámadásba ment át. A támadás kerülő úton indult, a cél az államo­sítás hitelének lerontása volt. E végből sorozatos cikkek­ben feltüntetni, majd a Kis tot igyekeztek hamis szín­ben feltűntetni, majd a Kis Üjság több vezércikkben a demokrácia államosítási po­litikáját rágalmazta. Ennek ellenére a kormány kikül­dött a nehézipari üzemekhez vállalatvezetőket. November 21-én Vas Zoltán, az MKP megbízásából kijelenti, hogy »a nehézipari nagyüzemek állámi kezelésbe vételét so­ron kívül meg kell oldani." November 23-án a Minisz­tertanács rendeletet ad ki a Nehézipari Központ megala­­, kításáról, ezzel a nehézipar a Weiss bárók kezéből az ál­lam irányítása alá került. NeliézsSgek a termelésben Ezzel a nehéziparért folyó harcnak ismét új fejezete kezdődik. Ha eddig a nehéz­ipar irányításának átvételé­ért, most az állami kezelésbe jutott üzemek termelésének emeléséért, a költségek le­szorításáért folyik a küzde­lem. A nehézségeket súlyos­bítja, hogy a jobboldali szo­ciáldemokraták szabotázsát is ie kell küzdeni. Sok bajt okoz a deficit is, amely az Hektáronként Húsz mázsával till) kukorica Tegnap Debrecenben az Agrártudományi Egyetemen tartotta zárszámadási kül­döttgyűlését a nádudvari ku­korica és iparinövény-terme­­lési együttműködés. Dr. Ma­gyar Gábor igazgató adott; számot az elmúlt esztendő- ' ben végzett munkáról és az elért eredményekről. Mint elmondotta, tavaly 183 me­zőgazdasági nagyüzem — többségében termelőszövet­kezet csakiiem 110 ezer hek­táron termelt kukoricát, cu­korrépát, napraforgót és szóját. Az együttműködés keretében, ipari rendszer­ben. Valamennyi növénynél túlteljesítették az előirány­zatot, s jelentősen túlhalad­ták a megelőző esztendő ter­mésátlagát. A már majd­nem 78 ezer hektáron ter­melt kukorica átlagos hoza­ma hatvan mázsa 15 kiló hektáronkénti átlagtermést hózott. Ez húsz mázsával több a megelőző esztendő eredményénél. Az elmúlt esztendei idő­járás nem kedvezett a cu­korrépának mégis 428 má­zsa volt a hektáronkénti át­laguk, a megelőző év termé­sét 65 mázsával haladták túl, napraforgóból pedig 416 va­gonnal értékesítették. A küldöttgyűlés elfogadta az idei programot: eszerint az 1074. évi 13 500 hektárral szemben harmincezer hektá­ron vetnek cukorrépát, s a jelentős területnövekedés­hez .biztosították a gépeket, a vegyszereket és a műtrá­gyát. 1947-es év egyes hónapjai­ban egyenesen a stabilizáci­ót veszélyezteti. Mindezeket a nehézségeket az MKP céltudatos gazdasá­gi politikája és a mögéje fel­sorakozó, a termelés érde­keit szívükön viselő nehéz­ipari dolgozók együttes munkája küzdi le. A magyar nehézipar termelésének, gaz­dálkodásának alakulása 17 hónappal az államosítás után, élő bizonyítékká válik az ál­lamosítás ügye mellett. A NIK, egy héttel az MKP 1947 őszi kormányprogram­jában kitűzött idő előtt, le­­küzdi a deficitet és 1948 áp­rilis utolsó hetében így for­dul a kormányhoz: „1946 de­cemberében szervezetlen, megfelelő vezetés nélkül ál­ló; hónapról-hónapra defi­citet mutató, hanyatló vál­lalatokat vett át az állam. 65 000 fizikai dolgozó terme­lésének értéke alig haladta meg a havi 67 millió forin­tot. Egy tátim is leönSés a gtfürak között 1948 márciusában ugyan­azokat az árakat alapul véve 71 000 fizikai munkással a termelés értéke elérte a 166 milliót, magasan túlszárnyal­ta a hároméves terv elő­irányzatát. Termelésünk túl­haladta az 1938-as szintet és saját szanálási munkater­vünkben a vállalatok elé tű­zött előirányzatot is _ A NIK vezetői a deficit­mentességet bejelentő sajtó­­értekezleten azt is elmond­ják, mi tette ezeket az ered­ményeket lehetővé: az álla­mosítással járó előnyök. A politikai és gazdasági fejlő­déssel, az államosítás kiter­jesztésével, a dolgozók mind szélesebb í étegei látják, hogy az országot maguknak épí­tik. . A profitért való ver­seny helyébe, a gyárak köz­ti együttműködés lépett: se­gítik egymást gyártási ta­pasztalatokkal, nyersanyag­gal, megosztják a rendelése­ket és mindegyik üzem a maga vonalán fokozottan rendezkedik be típusgyártás­ra. A legfontosabb azon­ban a dolgozók lelkesedése, Tegnap Szolnokon ülést tartott a Hazafias Népfront városi elnöksége. Az ülés egyik fontos napirendi té­mája volt a város bölcsődei, óvodai és általános iskolai ellátottságának értékelése. A résztvevők elemezték az ellátottság jelenlegi helyze­tét és megállapodtak abban, diogy a továbbiakban is szor­galmazni kell az üzemek, vállalatok patronálását az óvodák, bölcsődék felett, tár­sadalmi munkák szervezésé­vel, társadalmi összefogással javítani kell az ellátottságot. A gyermekgondozás szemé­lyi feltételeinek javítására szintén hathatós megoldást kell' találni. Az ülés egyet­értett abban, hogy a Haza­fias Népfront városi bizott­ságának minden tőle telhető segítséget meg kell adnia a városi tanácsnak, a gyer­meknevelési és oktatási in­tézmények fejlesztésére, bő­vítésére. A továbbiakban tájékozta­tó hangzott el a városi párt­­bizottság, a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága által 1973. évben megválasztott lakó- és utca­­bizottságok működéséről, ed­digi munkájukról. A tájé­növekvő munkakedve, mun­kaversenye. A stabilizáció nemcsak a dolgozók életszínvonalát emelte fel: „stabilizálta” a tőkéseket is. Fokozott éles­séggel vetődött fel a kérdés: Kinek építjük az országot? A Magyar Kommunista Párt 111. kcngiesszusa ezt felelte: „Nem a tőkéseknek, a nép­nek építjük az országot!” A kongresszus után követ­kező hónapokat elsősorban a nehézipar állami kezelésbe vétele vette igényeb. A ban­kok állami ellenőrzése még csak program maradt. Antos István pénzügyi államtitkár, 1947 májusi nyilatkozata szerint ,.,a bankokra vonat­kozó ellenőrzési szabályok több, mint egy fél éve ké­szen vannak, de nem való­sultak meg”. Az időközben leleplezett összeesküvés meg­mutatta, hogy a harc vég­sőkig kiéleződött és az ellen­ség semmilyen eszköztől sem riad vissza. Döntő lépésre volt tehát szükség. 1947. má­jus 9-én, a stabilizációt be­jelentő gyűlés évfordulóján az MKP, képviselője hangoz­tatta: Támadás a bankok ellen „A tizedik hónapban lévő stabilizáció tapasztalatai azt mutatják; hogy nem lehet meggyorsítani gazdasági éle­tünk talpraállítását, .ha tűr­jük a nagybankok harácso­­lását... A hároméves terv, a dolgozók életszínvonalának komoly és gyors emelése pa­­rancsolóan megköveteli, hogy hitelgazdálkodásunkban is létrejöjjön végre az elenged­hetetlen tervszerűség, amely­nek előfeltétele a Nemzeti Bank és a három nagybank államosítása.” A magyar nagytőke érezte, hogy ez a lépés végzetes csapást mér rá, legfontosabb pozícióinak egyikétől fosztja meg — és azonhal megindította a ban­kok államosítása ellen a po­litikai harcot. Kőszegi Frigyes Következik: A reakció igazi arca koztatőből kitűnt a bizott­ságok működésének eredmé­nyessége. A társadalmi mun­ka szervezése, a parkosítás, fásítás terén végzett munká­jukat elismerés illeti. A Vosztok úti lakótelepen a széntárolókból lakások épül­tek kezdeményezésük nyo­mán. Komoly szervezőmun­kát végeztek a tanácstagi beszámolók során is. Működésük azonban — mint a tájékoztatóból kide­rült — korántsem teljes. Né­hány engedetlen, összefér- i hetetlen lakó fékezése; neve­lése még megoldatlan prob­léma a bizottságok számára. (S ez talán annak is „köszön­hető”, hogy a lakóbizottsági tagok az ilyen' szélsőséges esetekben nem lépnek fel kellő erélyességgel.) A bizottságok hathatósabb működése érdekében szüle­tett a javaslat, hogy a lakó­bizottságok elnökeit meg­hívják a városi tanács feb­ruár 28-i ülésére, hogy tájé­koztatást kapjanak az 1975. évi költségvetési tervezetről. Hasonló meggondolásból a HNF a közeljövőben össze­hívja a lakóbizottsági elnö­köket, hogy munkájukat kon­centrálják, körzetekre osz­­szák. — Ügy nőtt fel ez a gyár mellettünk, mint a gyerek — mondja Pintér János. — Most már könnyű. Az ócska verkliket kicseréltük modern gépekkel, szerszámokkal, új berendezésekkel dolgozunk. A munkánk már mindenhez hasonlít, csak a régi aszta­losmesterséghez nem. Pintér János, a szolnoki Bútorgyár új felületkezelő csarnokának egyik műveze­tője. .Huszonegy éve dolgo­zik ott. A változó, egyre ja­vuló körülményeket ő iga­zán tudja értékelni. — Évről évre több bútort tudunk gyártani. Tavaly 192 millió forint volt az árbe­vételünk, a terv csak 180 millió forint körül volt. Így a 26 millió forintos nyere­ség, amit vártunk, gondolom három-négy millióval több lesz. — A többiek munkájáról? Hát hogyne tunék. Ha a má­sik műhelyben történik va­lami, például géphiba, azt én tudom meg legelőször. Ne­kem kell akkor itt a mun­kát úgy igazgatni, hogy ne Fenyvesi Lászlóné betaní­tott munkás, húsz éve dol­gozik a gyárban. A Ságvári szocialista brigád vezetője. A termelés, a nyereség ta­valyi adatait ő is pontosan ismeri, elmondták a legutób­bi termelési tanácskozáson. Megjegyezte. Természetesen tud az új beruházásokról is, a gyár fejlődését maga is ér­zékeli. De a változást hozó intézkedések hátterét már csak nagy vonalakban lát­ja. Fontosnak tartja viszont, hogy ebben a gyárban van szava a munkásnak. — Ha valamire szüksé­günk van, el lehet intézni. S nemcsak meghallgatják, komolyan is veszik, amit mondunk. Tavaly óta példá­ul minden javaslatra, ami a termelési tanácskozáson el­hangzott, írásban válaszolt az igazgatónk. Megköszönte. De azt is megírta, mit tesz­nek abban az ügyben, amit felvetettünk. Ezt a módszert később, amikor egyszerre több mun­kással beszélgettem, többen is felemlítették. Dicsérték, mondták, ez jó, ebből is ér­zi az ember, hogy a gyár­hoz tartozik. De a kötődés mértéke sok minden mástól is függ. Nagy Lászlóné betanított munkás, nyolc éve a gyár dolgozója. Termelési értekez­leten hallott az eredmények­ről, a tervekről, de a számo­kat már elfelejtette. — Ne gondolja, hogy a munkámon -kívül nem érde­kel más. Azt is megnézem, hová kerül, milyen alkat­rész lesz, amit én vágok. Meg szeretnék elmenni más, hasonló gyárba, megnézni, ott hogyan megy a munka. A brigádban már beszéltünk is - róla, de aztán csak terv maradt a gyárlátogatás. Szembeötlően nagy a kü­lönbség a művezető és a munkások tájékozottsága kö­zött. S még Pintér János is — aki közvetlen kapcsolat­ban lévén a főművezetővel, rajta keresztül a gyárveze­téssel; a legjobban tájéko­zott — legyen szó eredmé­nyekről, vagy tervekről, jó­szerivel már eldöntött intéz­kedésekről szól. Felmerül a kérdés, vajon ha a különböző fórumokon — termelés, brigádvezetői stb. tanácskozásokon — nem­csak a megfellebbezhetetlen „ténysZámokat”, döntéseket ismertetnék a munkásokkal, hahem az őket érintő (pél­álljon ez a drága berende­zés. A „drága berendezés”, a felületkezelő gépsor, az új gépek 25 millió forintba ke­rültek. Ez egy hatszáz em­bert foglalkoztató gyár éle­tében valóban nem kis ösz­­szeg. Arról, megérte-e, Pin­tér János így beszél: — Tavaly még táblában vettünk, pontosan nem tu­dom, ménnyit, de majdcsak kétszázezer > négyzetméter ilyen festett, mi úgy mond­juk, felülelkezelt lemezt. Az idén mi magunk körülbelül ennyivel festünk többet. A festett lemezt négyzetméte­renként negyven forint kö­rül kapja a gyár táblában. De ebből 10—15 százalék, mikor a konyhabútorhoz le­szabják, hulladék. Ha ugyan­az a festetlen lemezekből esik le, nem negyven, csak tizenöt forint. A különbség tiszta haszon, megtakarítás. Mert itt felületkezelésre már a mi bútorainkhoz leszabott lemez kerül. Ki nem számol­tam, de 200 ezer négyzetmé­ternél, ha festetlen lemezt használunk, több mint fél­millió forintot nyerünk. dául munkaszervezési, nor­­mázási, -érezési, munkavé­delmi stb.) kérdéseket is, már a döntéselőkászítés stá­diumában— nos, akkor nem lenne-e nagyobb az érdek­lődés, nem születne-e több javaslat? Szerintem igen. Erre épp a bútorgyárban bizonyító példa is akad. Most, év ele­jén a takarékossági terv el­készítése előtt a legszélesebb körben tárgyalták, vizsgál­ták meg a, lehetőségeket, minden dolgozótól kértek — és soktól kaptak is — ja­vaslatokat. Ugyanezt más, a munkásokhoz közel eső kér­désekben is meg lehet, sőt meg kellene tenni. Műszak végén, most már asztal mellett, kilencen be­szélgetünk. Varga Dávidné és Fehér Gézáné az új, Sző­ke Miklósné a régebbi felü­letkezelő gépsor mellől, Tu­­hárszky Jánosné és Mészá­ros Ferencné a szerelő üzemrészből jöttek. Mind , a négyen betanított munká­sok, Fehérné gépmesteri be­osztásban. László Balázs asz­talos abban a műhelyben, ahol az flj bútorok prototí­pusait készítik, Bíró János, a szállításnál rakodómunkás, Mészáros András a tmk üzemlakatosa. Nyolcuk kö­zül van, aki csak öt, van aki 18' éve ebben a gyárban dolgozik. A gyárról, az elmúlt év gondjairól, terveikről ki töb­bet, ki kevesebbet tud. A legfontosabb tervszámokát általában ismerik. Többen dicsérik az új gépeket, az anyagellátást, a görgősort, mert nem kell cipekedni. Elmondják, hogy kértek kis­gépeket, szerszámokat, meg is kapták, de azt is, hogy a szakmunkások és betanítot­tak között sokhelyütt még mindig feszültség van, hogy a nők még mindig kevesebbet keresnek, bár az elmúlt évek béremelésével elégedettek.. és így tovább. Mindazt, ami köröttük tör­ténik a gyárban jól látják, s nemcsak tudomásulveszik, értékelik is. A szavak csak akkor bizonytalanodnak el, ha a gyár átfogóbb ügyeiről, a jövőről próbálunk beszél­getni. — Azt szerintem, hogy mi­re van szüksége a gyárnak, a vezetők jobban tudják. Nekik az a dolguk — mondja László Balázs. — A munkás átfogóan nem is foglalkozhat mindennel — teszi hozzá Mészáros András. — Nem nagyon tudunk bele­szólni, dönteni még kevésbé. Ahhoz sok minden kellene tudni, amit mi nem isme­rünk. Hasonló véleményeket má­sutt is lehet hallani a munká­soktól. Vannak gazdasági ve­zetők is, akik kétségbe von­ják, hogy a munkások képe­sek részt venni a vállalatok vezetésében, mivel — mond­ják — nem rendelkeznek a vezetéshez szükséges ismere­tekkel. Ez a felfogás elfogad­hatatlan. Pártunk politikájá­nak egyik alappillére a mun­kások döntési jogának fej­lesztése társadalmi életünk minden területén. A munkás­­osztály vezető szerepének nö­vekedése a gazdaságban több tényezőtől függ. 1 A közvetett képviselet mel­lett — amit a párt, a szak­­szervezeti és más társadalmi szervek gyakorolnak — szük­ség van a döntésekben a munkások közvetlen részvé­telére, Ennek megvalósításá­ra a szocialista brigádok a legalkalmasabbak, mert raj­tuk keresztül megvalósulhat a brigádtagok közvetlen részvétele a vállalat irányítá­sában és ellenőrzésében. Megkérdem, mi a vélemé­nyük, jó lenne-e ha egy-egy munkás rendszeresen részt venne az igazgatói, vezetői megbeszéléseken. — Olvastam erről, értelmes kezdeményezés — mondja Bíró János. — Ha már a tervkészítéskor ott lehetnénk — teszi hozzá Fehérné — ha egy-egy döntés előtt a veze­tők elképzelését előre megis­mernénk, akkor amikor még csak készülőben vannak a dolgok, akkor igen. Ügy ér­zem néhány javaslatunk is lenne. — Üzemrészenként égy-egy ember elég is lenne, — gon­dolkodik el Tuhárszkyné — azok elmondanák, tovább­adnák nekünk. Még meg is vitathatnánk. — Igen, azt hiszem — ösz­­szegzi Mészáros András — jó lenne, ha többet tudnánk. Nem közömbös, hogy tisztá­ban van-e az ember saját dolgaival. * Áz igazgató Dr. Szilassy József, a szol­noki Bútorgyár igazgatója: — A munkások véleményé­re eddig is figyeltünk. Sze­rintem is sokat segíthetne egy-egy munkás a vezetői megbeszéléseken. Ök más né­zőpontból közelítik meg a gazdasági kérdéseket, a gon­dokat mint mi. A következő negyedévtől rendszeresen meghívunk munkásokat is az igazgatói tanácsülésekre. A pártszervezet, a szak­­szervezet, s más társadalmi szervezetek képviselői mel­lett tehát rövidesen ott lesz­nek a vezetői tanácskozáso­kon a munkások. Ez azonban az előrelépésnek csak egyik része. Az érdemi munkához olyan feltételeket kell te­remteni számukra is, hogy mindez ne váljék formálissá. Vagyis az üzemi demokrácia közvetlen és közvetett for­máinak szoros, mindinkább gazdagodó kapcsolatára van szükség. Mint a kongresszusi irányelvek kimondják: ..A je­lenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy jobban építsünk az üzemi demokrácia meglevő fórumaira. Teremtsük meg mindenütt a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a dolgozó közösségek megfelelően élhessenek jogaikkal, befolyásuk növekedhessák. Tartalmasabbá kell tenni az üzemi demok­rácia közvetlen fórumainak a munkáját, több érdemi ügyet kell eléjük terjeszteni.” Ennek érvényesülése azt eredményezi, hogy a munká­sok nemcsak jobban magukénak érzik majd a gyárat, nem­csak többet tudnak róla, hanem többet is tesznek érte, to­vább növekszik vezető szerepük az üzemekben is. Trömböczky Péter Széntárolókból lakások, óvodai helyzet Qiést tartott a HNF városi elnöksége A munkásnők

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents