Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-12 / 10. szám

19T3. Január 12, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 f Uj könyvek Á Kossuth Könyvkiadó új­donságai között szerepel Ré­vai József tanulmánya Jó­zsef Attiláról. A marxista teoretikus utolsó nagy vál­lalkozása a kiadó népszerű Esztétikai kiskönyvtár soro­zatában látott napvilágot. Pintér István összefoglaló ta­nulmánya, melyet az MSZMP KB Párttörténeti Intézete gondozott, Magyar antifasiz­­mus és ellenállás címmel je­lent meg és összefüggő ké­pet ad a felszabadulást meg­előző időszak magyar anti­fasiszta áramlatairól, a kom­munisták ezek irányításában vitt szerepéről. Kolosi Ta­más: Társadalmi struktúra és szocializmus című tanul­mánykötete németi és orosz nyelvű összefoglalóval jelent meg. A kiadó népszerű Mit keli tudni... sorozatában lá­tott napvilágot Gáthy Vera köteté, Mit kell tudni az indiai szubkontinensről? cím­mel. Az Európa Könyvkiadó megjelentette a már klasszi­kusnak számító francia író, Francois Mauriac: Egy haj­dani fiatalember című re­gényét. A Modern Könyvtár új köteteként látott napvi­lágot Branimir Scepanovicj Az a gyalázatos nyár című kisregénye. Csehov művei Helikon-kiadású sorozatában megjelent a nagy orosz el­beszélő 1885—1886-ban írt el­beszéléseit és kisregényeit tartalmazó kötet, a Beszél­getés a kutyával. Ismét kap­ható Artur Miller válogatott drámáinak kötete, amely ez alkalommal harmadik ki­adásban látott napvilágot. Két ízléses miniatűr kiad­vány gazdagítja az ilyen ki­adványok gyűjtőinek könyv­tárát: az egyik Guy de Mau­passant: Héraclíus Gloss doktor című regénye, a má­nk Eduard Mörike: Mozart prágai utazása című életraj­zi regénye. A Gondolat Kiadónál nap­világot látott Grétsy László Anyanyelvűnk játékai című kötete. A Világjárók sorozat­ban jelent meg Konsztantyin Pausztovszkij útirajzainak kötete, • Messzi bolyongás. A származás-genetikai prob­lémák iránt érdeklődőknek jelent csemegét Nevin Sulli­van könyve, A gének üze­nete. Az Akadémiai Kiadó új­donságai közt találjuk Sár­közi Zoltán monográfiáját, Az erdélyi szászok 1848— 1849-ben címmel. Mikes Ke­lemen összes műveinek so­rozatában látott napvilágot a negyedik kötet: Az ifjak kalauza; a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Irodalomtu­dományi Intézetének gondo­zásában történő összkiadás új kötetét Hopp Lajos iro­dalomtörténész rendezte saj­tó alá. A régi magyar iro­dalom iránti érdeklődést se­gít kielégíteni Kecskeméti Alexis János prédikációs könyve; a kötet a Régi ma­gyar prózai emlékek sorozat harmadik kötetéként látott napvilágot. A Román Nem­zeti Párt megalakulásával kapcsolatos kérdéseket vizs­gálja Jordáky Lajos monog­ráfiája. Az Apollo Könyvtár ötödik köteteként látott nap­világot Erdélyi Gizella ta­nulmánya. A római kőfara­gás és kőszobrászat Magyar­­országon. A Corvina Kiadó új kiad­ványa Passuth Krisztina tol­lából jelent meg, Magyar művészek az európai avant­­garde-ban címmel. A kötet ■ a kubizmustól a konstruk­tivizmusig, vagyis az 1919— 1925 közötti időszakot jelöl­ve ad áttekintést erről a mindmáig kevéssé ismert problémakörről. (KS) ££. HEPIEND A Nemzeti egyik homá­lyos bokszában ül­tek. Körülöttük mé­la délutáni csend, csak egy takarítónő percegtette kono­kul seprűjét a fakó futósző­nyegen. Figura Pál benn ült a fal mellett, Hubácska Ta­más és Medve János pedig oldalt, egymással szemben. Medve összenyalábolta szét­teregetett jegyzeteit — vagy húsz darab negyedíves pa­pírt. Fene rosszul érezte ma­gát. Mint egy besúgó, aki ön­magát súgta be. Már mind­egy, visszavonhatatlan. — Hát így képzelem. Vala­hogy így — mondta. Kissé berekedt, már közel egy órá­ja nyomta a szöveget. Hubácska Figurára pislan­­tott. Már azok a jegyzetek is! Ugyancsak visszájáról lát-* ta őket, de hát azért forma is van a világon! Volt, ame­lyik tele volt írva mindkét oldalán, aztán voltak egyol­dalasok, de olyanok is, ame­lyeken csak egyetlen mondat vagy éppen egyetlen szó dí­szelgett vastag rosttollas ka­­lickában, mint egy kitörni készülő vadállat. És a so­rok!? Nemhogy nem igazod­tak a papír széléhez, de egy­máshoz is alig, némelyik pe­dig egyik sarkot a másikkal kötötte össze. A papírszélek­ről pedig jobb, nem is be­szélni. Nincs egy írónak pa­pírvágó kése? Vagy ha van, nem használja? Elképesztő. Hubácska oroszlános híve volt az éles vágásoknak. Egyik legutóbbi filmjében például egy , modern lakóte­lepi fürdőszoba kádjából, a lányunoka ingerlő mellbim­bóit diszkréten rejtő habfür­dőből csap fel a pusztító láng, hogy fél évszázaddal korábban felperzselje az er­dész nagyapa bakonyi fahá­zát. Aztán a lángokban vi­dám madárcsicsergés, és egy virágzó cseresznyefáról fel­röppenő buksifejű cinke, amely néhány felívelő szárnycsapás után orral le­felé zuhanni kezd, de nini, már nem is cinke, hanem egy üvöltő stuka... A néző a fejéhez kap: „Mit akarok én, mit tudok én, mit értek én, ki vagyok én?” Hubácska látta, Figura ész­revette pislantását, de úgy tesz, mintha nem vette vol­na észre. „Ha te úgy, én is úgy” — gondolta. Hallgattak. A seprűpercegés felerősö­dött, mintha egy óriás vakar­ta volna a hátát. — Inkább egy szemétdom­bon élnék, semhogy körülöt­tem állandóan söprögessenek — mondta Medve. Hubácska finoman elmo­solyodott. „Csak egyszer tudnál rö­högni — gondolta Medve. — Csak egyszer láthatnálak rö­högni, ordítani, vagy akár­mi !” Gondolhatta! Ilyesmi egyáltalán nem illett volna gondosan (talán naponta) stuccolt kecskeszakállához. Egy szakáll legyen zord, bo­zontos. Vagy ne legyen. De egy ilyen! Még csak elkép­zelni is Michelangelo Móze­sét Hubácska-féle stuccolt kecskeszakállal! Vagy Krisz­tust a kereszten. Figura a kólás poharát si­mogatta, most ő sandított I-Iubácskára, s ez tette, mint­ha észre se vette volna. Medve felhajtotta a sörét. „Gáz van — gondolta —, ezek begazoltak”. — Na, mi van? — kérdezte. — Nézd, Jancsikám — kezdte Figura —, a téma na­gyon szép... Szép! Hát persze, hogy gáz van. Medve közbevágott. — Hogyhogy szép? TI vá­lasztottátok, nem? Ti kötöt­tetek Szerződést erre a no­vellámra. Nem? — Dehogynem — mondta Figura. — Vadászunk a mun­kástémára. Jól tudod. — Kell a munkástéma — mondta Hubácska. Most szó­lalt meg először. Kissé ének­lő hangsúllyal beszélt. — Hát most itt a munkás­téma — mondta Medve. Seprűpercegés. Ráejtette tenyerét Medve a jegyzethalomra. — Itt van — mondta. — És máris bega­zoltatok. Mintegy beintésre, a ren­dező és a dramaturg elhes­sentő mozdulatot tett: ugyan, dehogy, micsoda képtelenség. „Megvan az összhang — gondolta Medve —, és néha, legalábbis villanásnyira, még mintha hasonlítanának is egymásra. Pedig nem hason­lítottak. Figura arca szép kő vér, sima és nyugodt volt. Az ilyen kiegyensülyozou, rózsaszín York-pofáért per­sze fizetni kell. Másoknak. Medve visszaemlékezett egy telefonbeszélgetésükre. — Azonnal találkoznunk kell! — jelentkezett Figura. Med­ve felmérte, egy napja ismét széttörik, idegeskedés, vita, gyomorremegések a vissza­nyelt hallgatás-gombócoktól, meg minden, de alapjában véve a dramaturg nem rossz gyerek, a napok pedig így vagy úgy, különben is széttö­redeznek. — Rendben van — mondta, —, találkozzunk. Jelölj meg egy helyet, és én húsz perc múlva ott leszek. — Csak némi döbbent csend után szólalt meg Figura. — Húsz perc... hogyhogy húsz perc? — Azt mondtad: azon­nal. — Na de én nem ilyen azonnalra gondoltam. Nem húszperces' azonnalra. Há­rom perc múlva dél, Fruzsi­na behozza a levest... — Ült bénultan Medve a letett kagyló mellett. Akár egy so­rompó előtt. Mint végtelen tehervonat vonult el ’ előtte nagy harangzúgás közepette töméntelen sok délidő. Ami­kor nem ebédelt. Nem is mindig azért, mintha nem lett volna mit. (Bár a vago­nok között üres is akadt szép számmal.) Hallotta, amint a Sörgyár morogva de­let fúj, a Csokoládégyár ijedt sikkantással követi, és a Ganz-MÁVAG jóváhagyó­lag bömböl utánuk a távol­ból. Elképzelte Figurát, ott ül az asztalnál, fehér da­­maszt-szalvéta a nyakában (vagy a térdén? Nem! A nüanszok lényegesek. A nya­kában! így jön ki igazán a rózsaszín York-pofa, így ér­vényesülnek a fehér damaszt derengésében az optimistán körülnyírt magabiztos fülek.) A rádióban a déli harangszó utolsó kondulásai. Nyílik az ajtó, belép Fruzsina (Figurá­­né.) Kezében virágmintás porcelán levesestál (minden valószínűség szerint herendi), szája szegletén mosoly, arca kipirult, szemében derű. Tyúkleves illata lengi be a szobát. Figura pirosló fülek­­kal markolja a kanalát.. — Vagy nem gazoltatok be? — Te mindent félremagya­rázol — mondta Figura —, azért mondtam, hogy szép, mert szép. Ezt nem kell más­képp érteni. Ezt így kell ér­teni. — Tehát hogy? — kérdez­te Medve. — Nehéz veled — mondta Figura. Hallgattak egy kis ideig. Hubácska Figura „Ezt így kell érteni”-ére apró bóloga­­tásba kezdett, és ezt még mindig nem tudta abba­hagyni. Medve belekotort a jegy­zetkazalba, és előhúzott egy rajzot. Egy présgép vázlato­san odadobva. (Medve nem volt egy Picasso, a rajz ép­pen ezért egy kissé picassos­­ra sikerült.) Áthajolt az asz­talon, és Hubácska elé tette a lapot. — Ezen a gépen dolgozik Kovácsné. ő a gépkezelő. Két munkatársa van. Háta mögött van az anyagelőké­szítő, a gép túloldalán pedig a kiszedő. Hubácska szórakozottan megfordította a papírlapot, hátha ott találja az anyag­­előkészítót. Meg mindig bó­logatott. — Az Isten szerelmére — mondta Medve —, hagyd már abba ezt a bólogatást! Figura Buddhaként mo­solygott. „Nekem bólogat, nem néked, ezért izgat* — gondolta. Hubácska abbahagyta a bólogatást, rábö­kött a papírra, és hatarozottan mondta: — Ne­kem komoly gépek kellenek. Acél, nikkel, fémes csillogá­sok. Tömörség, súlyosság, ro­busztusság. Ha én a nálam megszokott éles vágással be­levágok egy ilyen robusztot a kék égbe, az meghökken­­tést kelt. — Biztos — mondta Fi­gura. — Biztos — mondta Med­ve is, de egészen más hang­súllyal. — A nézőket mellbe kell vágni, igenis! — énekelte Hubácska. Érdekes, kecskeszakáü ide, kecskeszakáll oda, Medve most el tudtá képzelni Hu­­bácskát a kereszten. Igaz, most sem Jézusként. Hu­­bácskaként. Áthajolt az asztalon a rajzhoz. — Ez egy 630 ton­nás Kisselring-gép. Úgyneve­zett idős-gép... Közbeénekelt Hubácska: — Nekem nem kell idős gép! Nekem modern csillogó-vil­­logó gépek kellenek. Érezte Medve, hogy forró­­ság önti el. — Ne beszélj! — mondta. — Neked csillogó villogó modern gépeli kelle­nek! — Rádöngetett az asz­talra. — De munkások tíz­ezrei még mindig ilyen „idős” gépeken dolgoznak ám! — Megrázta magát, egy kissé lehiggadt, újra áthajolt a rajzhoz. — Ez itt az in­dítókar. Ezt támasztotta ki Kovácsné. Hogy ne kelljen mindig odalépnie. Na, ha ez ki van támasztva, akkor a medve megállás nélkül jár fel-alá... — A medve? — kérdezte Hubácska szórakozottan, alig figyelt oda. — Hát ez a nagy tuskó, ami fel-alá jár, azt hívják medvének. Ez préseli 630 tonnás erővel a fészkekbe tett munkadarabot. — Áhá. — Tehát mikor feltámaszt­ják az indítókart, akkor tu­lajdonképpen automatáztat­­ják a gépet. És ilyenkor, mi­vel ezeken az „idős” gépeken védőrács nincs, könnyen be­következhet balest. Ha az in­dítókart nem támasztják ki, akkor a gép csak akkor mű­ködül, amíg az indítókart tartják. A medve és az in­­dítókar olyan távolságra van egymástól, hogy ez már ön­magában kizárja a balesetet. Csakhát mindig ellépni az indítókarig... visszalépni... hátrafordulni anyagért az előkészítő asztalhoz... Hirtelen elhallgatott, ész­revette, Figura már-már el­alszik. — Tilos volt a gépeket automatizálni, vagy sem? — kérdezte Hubácska szigorúan. — Tilos. Persze. De mégis mindenki áútomatizáltatta őket. És mindenki tudott rór la. Ez benne a pláne. Hisz elmondtam már mindent... — Hát én ezt nem értem — mondta Hubácska. — Ha egyszer tilos, akkor miért? — Mindenesetre nem truce­­ból. Most felébredt Figura, és Figurában a dramaturg. — A truce szó — mondta — a Magyar Értelmező Ké­ziszótárban csillaggal jelölt. A csillaggal jelölt szavak pe­dig helytelenek, kerülendők, illetve fölöslegesek. Hubácska ismét bólogatni kezdett. — Ez borzasztó — nyögte Medve. Kitöltötte a maradék sörét, és lezuhintotta. Rá­gyújtott, belemarkolt a füst­be. Valahol hátul a seprű még mindig percegett. Figura előrekönyökölt. — Nézd, Medve, akarod, hogy egészen őszinte legyek t Medve nem felelt, nem is , szívta, ette a cigarettáját, el­nyomta, újabbra gyújtott. — Na mondjam, vagy na mondjam? Medve eltűnt a füstbeng hallgatott. — Ne mondjam? ■— Mondd! — morogta vég­re Medve. — Kovácsné elveszti hér rom ujját, rendben... — Négyet — mondta Med­ve, és a saját jobb kezén mu­tatta, hova zuhant a medve 630 tonnás érőveL — Jó, négyet De aztán némi huzavona után mégis­csak megkapja a kártérítési a vállalattól. Sima ügy. Sőt, a pénzen magnót vesz a lár nyánali. Hepiend. Megdöbbenésében Medve önkéntelenül Figura után mondta: — Hepiend. — Az­­tÉyi még egyszer: — Hepi~ end... Hubácska automatikusan bólogatott. „Automatáztatja magát — gondolta Medve. — Valahol ki támasztotta magá­ban a bólogatókart”. Egy kissé elködösült minden, ea nemcsak a füsttől. — Hol itt a konfliktus... #> drámai mag... a drámai magnak ki kell pattannia, úgy is mondhatnám, virágba szökkennie. Mi azt hittük, kellően feldúsítod az anya­gót. Hát például a humort i Hol itt a humor? Pedig hát tőled azt vártuk... Nézte Medve Figura hado­nászó kezét. Hadonászó ke­zének négy ujját. „Ha en­nek kellene egy Kisselring mellett melóznia. Csak egy napot. Egy sima napot. Min­den konfliktus nélkül. Si­mán, egy sima napot”. Egy kicsit beljebb húzódott, néz­te az egyre inkább belelen­dülő Figurát. Hubácska bólogatott. A*»' tán bólogatva az óráját néa­­te. „Világos, ezek végeztek ve­le is, a témával is, Kovács­­néval is”. Medve még közelebb csusszant. Már ott ölt Figu­ra mellett. Már nem a ke­zét nézte, nem az ujjakat, így közelről Figura füle lé­pett elő főszereplőként. Az a szép gondosan körülnyírt fü­le. Figura beszélt, Hubácska bólogatott. Nem volt előre elhatáro­zott, mégis Medvét is várat­lanul érte, mikor egyszer csak ott volt Figura füle a fogai között. Reccsentek a porcok. Irtó jó foga volt Medvének. Hubácska nem bólogatott, Figura ordított. Madve elhajolt, össze­kapta jegyzeteit, Fi­gura füléből hiány­zott egy darab. Medve még mindig a foga között szoron­gatta. így morogta csukott szájjal: — Neked is egy kis hepiend! Elfehérült arccal rántotta le az asztalterítőt Figura, és a füléhez szorítot­ta, csörömpölve gurultak szerteszét az üvegek, poha­rak, hamutartók. Medve kiugrott a boksz­ból, s nekiiramodott a futó­szőnyegen. Utána Figura a terítővei, mint egy szellem, hátul meg Hubácska kiabált: — Figura füle! Fogják meg! Viszi Figura fülét! Elfogni! Figura füle... A csapóajtónál Medve egy pillanatra visszafordult, ki­hullatta a füldarabot a fogai közül a szőnyegre, és beleki­áltott a közeledő Figura po­fájába: — Aztán majd kapsz tőlem egy magnót. Hogy teljes le­gyen a hepiended! Azzal kiugrott a csúcsfor­galomban nyüzsgő utcára, és eltűnt a tömegben. Slez-r.űf. -r/Z&H/CcfL. te-o STEFANOVITS PÉTER RAJZA Jl

Next

/
Thumbnails
Contents